Akik az agyad akarják - szavazás, II.rész

2009.10.16. 09:00 baum

Most, hogy a Napkelte átmenetileg eltávozott az örök vadászmezőkre, a Heti Hetes meg éppen a napokban ünnepli a 10 éves fennállását, érdemes számba venni az utóbbi évek olyan közéleti-politikai műsorait, melyek országtudat befolyásoló erőként igyekeztek irányt mutatni. Ez egyben szavazás is, eldönthetitek mely műsor volt hasznos, vagyis FENT, és mely volt kifejezetten káros, vagyis LENT.

 

 UPDATE: Gyerekek, akik hiányolják a Heti Hetest és nem tűnt fel nekik a címben, hogy "II. rész", annak szólnék, hogy van első rész is, katt!

 

Eredmény-hirdetés a jövőhét elején, szavazásra fel!

 

Napkelte (MTV, ATV, MTV, ???)

Gyárfás Tamás rendszerváltás hajnalán megálmodott reggeli műsora, mely 1989. augusztus 19-én adott először életjelet. Iskolát teremtett a magyar televíziózás történetében, melyet NDK-s puritán díszlet, és politikai meggyőződéssel erősen felvértezett műsorvezetők jellemeztek. A hőskorban Havas Henrik és Forró ’Kulcsár’ Tamás volt a frontember, de feltűnt a későbbiekben Friderikusz Sándor, Orosz József, a nagyívű Verebes István, nagyjából mindenki, aki a ballib tábor szekerét tolta előre. Nehéz lenne figyelmen kívül hagyni a Napkelte szerepét a magyar közélet befolyásolásában, indulásától kezdve kiszolgálója volt az MSZP-SZDSZ tandemnek, és gyaníthatóan választásokat döntött el. Talán csak az utolsó néhány évben nyitott a tényleges közszolgálat megvalósítására, amikor Süveges Gergő és Jegyes-Tóth Kriszta is lehetőséget kapott. Csakhogy a Napkelte szerepe az utóbbi időben a média átalakulásával párhuzamosan csökkent, hiszen a közember inkább nézi a bulvárjellegű reggeli műsorokat manapság, még akkor is, ha Lakat T. Károly énekelni hívja be Sas Józsit.

Szerinted a Napkelte FENT vagy LENT?

 

 

Napló (TV-2)

Bulvárt keverni a politikába, danubius-rádiósan gügyögni a nézőhöz, szavazás, nyereményjáték, meg is van a nagy nézettség. Lehet beadni a cumit a gyanútlan, jó előre kiválasztott célcsoportnak. Mesterien kidolgozott alapkoncepció, cippola-i precizitással kivitelezve. A Napló a TV-2 alakulása óta meghatározó médiatényező. A műsor hőskorában Sváby András irányítása és vezetése alatt állt, felkészültségét mi sem jellemzi jobban, mint az elhíresült interjúja Orbán Viktorral. Utána adta át a helyét legjobb tanítványának Azurák Csabának, aki megőrizte a Napló eredetileg megálmodott szellemiségét. A TV-2 és a Napló is túlélésre játszik: azt a nagyfokú elkötelezettséget, amit mutatott a ballib oldal irányt, az utóbbi időben felváltotta egy finom áthangolódás, hallgatva a közvélemény-kutatások szavára.

Szerinted a Napló FENT, vagy LENT?

 

 

Esti Showder (MTV, RTL)

Sok dilemma után került be Fábry Sándor Showder-e a közéletet leginkább befolyásoló műsorok közé. Amiért mégis: Fábry úttörő munkát végzett, ő volt az első, aki bevezette a jobboldali gondolkodást a kereskedelmi televíziózásban, emellett folyamatosan nagy nézettséget képes produkálni. Fábry személyisége erősen megosztó: alapos műveltség és néhol alpári humor; alázat bizonyos témákhoz és kifejezetten igazságtalan tahóság másokhoz. Mindenesetre munkájának eredményeképpen megtört az a több évtizedes gyakorlat, hogy a humor Farkasházy Tivadar magánügye lenne Magyarországon. Fábry nevelte ki azt a generációt, amelyik a Stand Up Comedy műfajban ér el egyre nagyobb sikereket. A Showder megítélése is erősen kettős, a kidolgozott árnyalt történetmesélés, a közéleti állásfoglalás, és a mára szinte nézhetetlenné vált beszélgetések váltják egymást. Az is tény, hogy a műsort nem rendeli alá teljesen saját politikai meggyőződésének, viszont zavaró, hogy kevés kivételtől eltekintve pont leszarja a meghívott vendégeit.

Szerinted a Showder FENT, vagy LENT?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr81451948

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbfajta médiatúlsúly 2009.10.17. 00:43:42

A Fidesznek már régóta megvan a combos médiabirodalma. Benne két tévével (Hír és Echo), két napilappal, rádióval (Lánchíd), és a két közpénzen jelentősen stafírozott hetilappal (Heti Válasz: 2 milliárd forintos támogatás, Demokrata: Andrássy úti szerke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kár, hogy a Heti Hetest kihagytad, vastagon az első.
"Fábry nevelte ki azt a generációt, amelyik a Stand Up Comedy műfajban ér el egyre nagyobb sikereket."

Hát ez így konkrétan nem igaz...
Igen, lehetőséget adott pár embernek a műsorában feltűnni, de ő senkit nem nevelt ki.
Két dolog.

"indulásától kezdve kiszolgálója volt az MSZP-SZDSZ tandemnek"

Ez alapvetően hazugság. Már csak azért is, mert a napkelte indulásától még egy három de inkább négy évig nem volt mszp-szdsz tandem.

"[Fábry ]volt az első, aki bevezette a jobboldali gondolkodást a kereskedelmi televíziózásban"

Hát ha Fábry tevékenysége jelentené a "jobboldali gondolkodást" akkor igen nagy szarban lennénk. Szerencsére nem így van.
fábry a leggázabb évek óta. ez nyilvánvaló! amúgy a napló még létezik? na ne már! azthittem azt még a napkelte előtt felszámolták!
Ha rajtam múlna, egy tollvonással betiltanám mindegyiket.
@Bruti: Igy van. En nem nezek Fabry musort evek ota, a Radiokabarebol ismerem oket, nem a retekklubrol. Szerintem se Fabry cserelgette alattuk a pelust, meg a mufaj se miatta lett nepszeru.
Faszfej Fábrynak ugyan mi köze van a stand-up comedy műfajának megismertetéséhez??? Elkezdte azt már szegény Hofi kb. 20 évvel ezelőtt...
HírTv és tsai. messze viszik a pálmát agymosás terén. Pörzse sanyival, meg azzal a bayer gyerekkel az élen.
" Fábry nevelte ki azt a generációt, amelyik a Stand Up Comedy műfajban ér el egyre nagyobb sikereket." Ahogy ezt a mondatot elolvastam már nm is volt kedvem tovább olvasni a cikket mert ez egy akkora csúsztatás hogy párját ritkitja! Szerintem a showder clubnak csak annyi köze van Fábryhoz hogy közös a producer és több szöveg részt irtak a showhoz! Stand Up régebben is volt mikor nem volt Sándor
@Blackrock:
Drága Jó Bolgár Úr, Orosz József, Bánó András, Gálvölgyi mindenrealkalmas "gyúrunk vazze?" János. Ők nem propagandisták?
@Blackrock: Mit halandzsázol, a Hírtévé nem a közszolgálatin terjeszti a nézeteit, mint a Napkelte, ami az agymosást illeti, egálban van az ATV-vel...
@Blackrock: az is régen volt, b+ figyelj már a külvilágra, régen naprakészebbek voltak a maszopos nethuszárok! :D
@H1N1virus: Ahoz hogy a tévében szerepeljenek de ettől még nem ő szarta ki a Stad Up-ot
A magyar U20-as válogatott bronzérmes! :D :D
a napkelte utóbbi pár évét hasznosnak is tekinthetjük, hisz nagy szolgálatot tettek abban hogy manapság megint CIKI mszp-snek lenni. akár gyurcsány, a naptévé is öntudatlanul, jószándékból, lökött egyet rajtuk a szakadékon.
ahogy választást dönthetett el ez a műsor korábban a javukra, úgy okozta júniusban (remélem örökre) a vesztüket az az önkritika nélküli, igénytelenséggel súlyosbított felsőbbrendűségi tudat, ami jellemzi őket fletótól farkasházyig.

a napló talán a legártalmasabb mind közül, hihetetlenül gusztustalan módon mentek neki annak idején pl a kisgazdapártnak, hétről hétre találtak valami "botrányt" ami a trükkös kérdéseikkel még nagyobbat ütött.

fábry: ha nem nézem pár hónapig, mindig meg tud röhögtetni. ha a napkelte miatt (is) ciki mszp-snek lenni, fábrynak (is) köszönhetően elfogadott dolog nem baloldalinak, sőt neadjisten jobboldalinak is lenni ma magyarországon. ez bármelyik oldalról nézve FENT, sok + kéne legyen, ha már demokráciásdit játszunk.
Tessék mondani, itt hol van a Napló? Ha már itt, meg az Index oldalon is hivatkoznak rá...Sváby-val egyetemben, akinek jelenleg annyi köze van a Naplóhoz, mint nekem a Tv macihoz...

De gyordan kérem a válszt, különben ez kontármunka, teccikérteni?
@übi: Legalabb a kolykok meg tudnak focizni. Majd kinonek belole :S
Hofit a stand-up-comedy-hez sorolni szerintem hiba.. azért, mert a stand-up lényege, hogy az ember a leghétköznapibb élményeiből csináljon humort.. és ne kössön a fejére kendőt, hogy ő Kató néni, meg ne öltözzön be bolondnak, hogy ez most a cocilizmus, és ez egy diliház.. hanem arról meséljen, hogy gyerekként megnézte az ítit, hogy leállította egy rendőr, hogy éretségizett.. a stand-up-ban az a zseniális, hogy valójában humoros nem-humor.. a legszürkébb valóság újragondolása pusztán az elme vidámparkjában.. és akárhogy is nézzük, ebben szvsz. Fábry volt az úttörő, az ezeréves anekdotáival és a szaros alsónadrágjaival.. és a cikket végiggondolva ez az egy bizony elvitathatatlan érdeme.
Ja, és szerintem a jó stand-up az politikamentes és nem is a gazdasági-társadalmi helyzet visszásságait mutatja be.. szóval nem a "nevessünk azon, amin sírni kellene" jegyében készül, hanem a "vegyük észre, hogy milyen vicces a világ" az alapja.
Fábry az altesti "humor" megtestesítője. Kb. olyan, mint amikor egy segg humorizál.
Igaz, hogy a néhai Szuhay Balázs által produkált szánalmas Parabola utánzatot nem tudja alulmúlni, de a ma élők közt aki fábry alá tud süllyedni, az lop, csal, hazudik és festi magát.
napló: szavazzon, hogy Zsanettet megcsinálták-e!
napkelte: felvágom az ereim, inkább a vidám vasárnap
Showder: a sok iskolázatlan szoci kommentelőnek túl hosszúak a mondatok.
Az egyetlen ember a médiában (reklámtévék műsorán), aki el meri mondani a véleményét a hullarabló álszocialistákról, igaz győzi is megmondaná, ha tudná mi a különbség a jobb-, és baloldal között...
@Bruti: off: te az a Bruti vagy, akit Hadházi mindig emleget?

on: a showderklub volt az a műsor, ami a standupként ismert standupot széles körben megismertette az országgal. Akkor is, ha messze nem az volt az első. Hanem hirtelen összeszámolásra kb. a negyedik. De országosan nézett, nagy csatornán ez volt az első, és a producere Fábry. Ezért úgy gondolom, hogyha az úttörő jelző nem is annyira igaz rájuk, azért Fábrynak voltak érdemei a standup ismertté tételében.
@JInx: Nekem nem bejövős, hogy Fábry azért hív a műsorába vendégeket, hogy untermanok legyenek a hülye vicceihez. Másrészt amit Fletó kapott KAP-tól vagy Kiss Ádámtól a ShowderKlubban, azt sem teszi zsebre. Csak KAP pl. humoros is volt, amikor beszólt.
@JInx: bocs, ha a modoroskodás, meg a fingós, szarós poénok a kultúra és a humor fokmérői fideszes körökben, akkor sanyi a "szóvirágaival" minden bizonnyal az átlag jobbos intelligencia megtestesítője...

"Az egyetlen ember a médiában (reklámtévék műsorán), aki el meri mondani a véleményét a hullarabló álszocialistákról, igaz győzi is megmondaná, ha tudná mi a különbség a jobb-, és baloldal között..."

Ezen azért besírtam a röhögéstől.:))))) Az Egyetlen! Jobber létedre nem nézed az Orbán-birodalom többi agymosását? Hírtv és társai.
@m_á_: csak meg kellene nézned azt a HírTv-Echo Tv vonalat. manapság miden fideszes zombi ugyan azt a kiképzést kapja??
@m_á_: SZERINTED elfogadott jobboldalinak lenni fábry miatt.:) Csak az objektivítás kedvéért.
@Blackrock: említett urakat évek óta nem látni a hírtévén.
@Blackrock: áhá, tehát szerinted elfogadhatatlan jobboldalinak lenni.
@Blackrock: nem a nívóról beszélgetünk mi pajti. sanyi az egyetlen a földi sugárzású csatornák volágában, aki valamennyire a MI értékrendünket vallja. ez itt a fontos nem az hogy bejönnek-e a szarós poénjai. néha igen, néha nem.
neked meg biztos van olyan távoli barátod aki egyszer már belenézett a heti hetesbe és nevetett rajta. ettől még nem lesz a heti hetes "az átlag balos intelligencia megtestesítője...". pedig szar műsor, nagyon színvonaltalan emberekkel.
@"k": pajtikám, az említett urak helyett vannak mások és az említett urak most a sokkal "szalonképesebb" Echo TV-n nyomulnak.

Az, hogy a sanyi a TI értékrendeteket vallja (vagy inkább ti az övét) az maximum neked erény, szerintem meg gáz. Ha neked, pardon nektek, a fábrysanyi (így kisbetűvel) a kultúra fokmérője akkor komoly bajban van a jobboldal.:))Ehhez külön gratulálok neked.

Egyébként fábry show így is, úgy is ócska, jellegtelen, nézhetelen médiaszemét. Okés?

A Heti hetesben meg, kis barátom, tízezred annyi politika nincs (a burkolt mocskolódásról nem is beszélve), mint a Showder első 15 percében. Arról nem is beszélve, hogy a Heti Hetesben nem bazmegol, faszozik, meg anyázik a műsorvezető 2 percenként...a színvonalon pedig lehet vitatkozni. Szakmai szempontból!

A drága sanyidnak amúgy jár az árokásó érdemrend aranyfokozata. Nála kevés gerinctelenebb alakot találni a hazai médiában.

Amúgy pont az olyan emberek miatt rühellem a mai magyar jobboldalt, mint te. De azért azt áruld már el, hogy milyen az az "átlag balos intelligencia"??? Vagy ezeket a mondatokat egy kis kézikódexben a kezetekbe nyomták egy fideszes "brainstorming" után után?:)))

Ja, és kurvára nem vagyok mszp-s.

na, csá.
@Thresher: na ez egy nagyon jó kérdés, én felraktam délután...
@Blackrock: szerinted nem vicces, amikor Fábry pénzt gyüjtött a mittudoménmilyen brókerbitrányos attila megsegítésére, vagy pellengérre állítja a költségvetésénél kétszer többe kerülő metrót, vagy amikor női ruhában ment a (naeztmegintnemtudom) transzvesztikuláris tárgyalására? Szerinted ebből melyik a gáz? Vagy melyik a jobber? (azóta megvan - feri blekk...)
még annyi, hogy nem a kultúra kategóriába kellene sorolni, és nem is annak, hanem a szórakoztatásnak fokmérője a Showder.
Azt abszolut nem tudom, hogy ezek a műsorok hogy kerültek egy kategóriába, és, hogy annak a kategóriának mi a neve...
@Blackrock: nem engem szólítottál meg de 1. bazmdeg 2. te pofáztál "átlag jobbos intelligencia"-ról.
Fábry Sándor nem fokmérője semminek, nem vagyok hajlandó belemenni színvonalbeli kérdésekbe mert nem erről szól a poszt, és különben is leszarom.

annak meg örülök hogy nem vagy mszp-s, lám beérett a vetés amiről beszéltem.
tökjó hogy az ilyen fékezett habzásúaknak is CIKI mszp-snek lenni.
@JInx: szerintem fábry évek óta nem vicces, inkább demagóg és végtelenül ostoba. Tőlem egyébként azt állít pellengérre, akit akar, de akkor tegye meg ezt a jobb oldallal is! Volt neki ilyen jellegű akciója? Nem. Pedig biza akadt volna rá céltábla. Szóval? Ennyi?

A másik, hogy egy olyan ember fikáz, meg anyáz, aki egy évben kb. 30-40 millió forintot keres. És ezért egy kalap fos, amit csinál...egyébként jobb, ha tőlem tudod, a Farkasházy nélkül a sanyi még mindíg vidéki kultúrházakban haknizna hétvégénként. A macska sem szarik oda, ahonnan enni kap. Kivéve a fábry sanyi. ennyit a gerincességéről.

Mitől jobber??? Ezt ugye te sem kérdezed komolyan. Ha igen, akkor viszont poén.:) Röhögök rajta.:)))))
@Blackrock: felőlem a BlueHustleren is nyomulhatnának, annyira érdekelnek mint te. Látom egy korosztály vagyunk kb, ha nincs csajod játssz inkább a pöcsöddel, ne politizálj annyit.
@Blackrock: ha macska lennék és Farkasházy Tivadar etetne, éjjelente a pofájára másznék és beteríteném híg macskafossal.
@m_á_:
1. ha nem csal a szemem, akkor te kezdtél el nekem brekegni. Olvass csak utána bátran.
2. Te beszéltél itt értékrendekről...hát megkaptad rá a választ.
3. a vetés majd jövőre érik be, kis barátom és ennek bizony te fogod meginni a levét. Csak győzd majd lenyelni.:) Egyébként ha választani kellene, ezerszer inkább vagyok "emeszpés", mint fidesz alattvaló.
4. ja, és bazdmeg te...
@m_á_: ha macska lennék és fábry sándor etetne belehugyoznék az orrába. Minden éjjel.
@"k": ha nem érdekellek, akkor minek jártatod a szád nekem? Kérte valaki? Annyit politizálok, amennyit akarok. Kurvára semmi közöd hozzá, te recskabajnok.:)
@"k": ja, amúgy köszi a tapasztalat megosztást "ha nincs csajom" ügyben. Van csajom, úgyhogy a pöccsel játszadozást meghagyom a hozzád hasonlóknak.
@m_á_:

"nem a nívóról beszélgetünk mi pajti. sanyi az egyetlen a földi sugárzású csatornák volágában, aki valamennyire a MI értékrendünket vallja."

Nana. És ő?

velvet.hu/celeb/palko1004/
@Blackrock:
"ha macska lennék és fábry sándor etetne belehugyoznék az orrába. Minden éjjel."
hű ugye tudod hogy ezzel nem zökkentettél ki lelki nyugalmamból? te hoztad föl a kedvencedet mint tiszteletreméltó egyén, aki nélkül a másik sehol se tartana.
mégegyszer mondom, hátha így megérted, sem kulturálisan, sem semmilyen értelemben nem tartom színvonalasnak Fábry Sándort. sőt, örülök hogy van aki az ő színvonalán is megjeleníti a mi véleményünket. ő a miénket, hisz bármily hihetetlen, több millióan szavaztunk jobboldali pártokra már akkor is mikor Sanyi sehol se volt, vagy már volt valahol, ha jól emlékszem az m1-en, és néha a Fideszen élcelődött.

de mondok sokkal durvábbat, szerintem ha lefekvés előtt és után is tíz percet ezen gondolkozol recsk... ööö... csajozás helyett, be tudod illeszteni a világképedbe:
bármily hihetetlen, több millióan már akkor jobboldali pártokra szavaztunk, mikor O. Viktor még liberális volt.
(én speciell a fideszre 3-ból csak egyszer)
@Blackrock: Van? A "hozzánk hasonlóknak" sose jön össze. Oszdd meg a titkot MESTER!
@Blackrock: "Annyit politizálok, amennyit akarok" - valóban, de szerinted normális hogy egy ténymegállapításmora miszerint Pörzse és Bayer urak már évek óta nem láthatóak a Hírtv-n, féloldalnyi dührohammal kell reagálnod, aminek 9/10-ede egy másik kommentelőnek szól?
Neked, m á-nak meg a többieknek is jobbat tenne egy kiadós zsebhoki mint ez a fidemszp göcsölés, ha van csaj ha nincs.

(Ja és a pószt jó, bocs a flúdért a többiek helyett is)
A fostos, fingós, gusztustalan , közönséges Fábry a legratyibb a Hajdúsarka Péter után.
Pedig jól indult,de mint evezőstársa a tahó, nagyarcú popey, már holt bunkók!
Kedves "közvéleménykutató", ennyire nehéz nem fröcsögni arra, akiket utálsz és nem ajnározni azt, akit szerinted szeretni kell?
Mókás vagy.
"Fábry személyisége erősen megosztó: alapos műveltség és ..."

Hogy micsoda???
Látszik, hogy Fábryért rajongani pártkérdés.

Eh, komolytalan.
Kedves baum, a két rész átolvasása után az egyetlen pozitívum, hogy meg sem próbálod véka alá rejteni, melyik párt seggét nyalod - részemről tökmindegy, hogy szerinted a te általad elért szint még nincs a seggnyalásén, azért a bejegyzésedből ordít a húzás. A "művelt" Fábryval akarod összemosni a sikeres showder-klubosokat, azt leszarod, hogy a Nap-Kelte ettől független elég sok kiváló riporternek is teret adott régebben (ma meg Süvegest nem tudod fikázni, ezért inkább kiemeled). Sváby messze nem az orbános interjúja miatt szégyellni való, de neked a többi hülyeségéről valószínűleg halvány fogalmad sincs, csak ezt a sztorit vettétek a párt-szemináriumon. a posztból megerősítést nyer a hozzád hasonló elvakultakon kívül mindenkinek egyértelmű tény: fieszesnek lenni éppúgy ciki, mint mszp-snek, sőt, cikibb, mert sokan közületek csak a győztes táborhoz dörgölőznek.

Szóval a bejgyzés LENT, -4, magyarul, menjél te a picsába.
régi szép idők, amikor még nem fideszes segget nyaló fábry a demszky seggét nyaldosta csontig a városházán. na azért ezt sem kellene elfeldni .
érdekes a nagy ideológia köüönyegforgatók igencsak a fidesz holdudvarában lelhetők. szűrös,pozsgay , csintalanon kivül fábry, bayer zsolt is és morvai néni is a ballib ill. a szocik seggnyalói voltak.
és igen.mind megélhetési nyomorult.
szánalom egytől egyig.
Na itt is jót nevettem. Úgy látszik ebben az országban a humort is be kell sorolni balra vagy jobbra. Érdekes lehet jót röhögni egyiken is másikon is. Na persze ehhez nem szükségszerű nyálcsorgatva naranccsal vagy sarlóval hadonászni. Fábryban pont az a jó, hogy az "intelektüelt" keveri az alpárisággal, jó nagy adag polgárpukkasztás. Jah, hogy itt ennyi a kifinomult elme? Mégis balkáni állapotok uralkodnak?
A legnagyobb baj szerintem a Naplóval van, mert valódi közszolgálati műsornak állítják be, de tehetségtelen riporterek, szerkesztők csinálják, hatásvadász, manipulatív, úgy, mint a Fókusz az RTL-en. Rákos gyerek vagy állatkínzás mindig kell bele, mert az hozza a nézettséget.
Az összes beszédhibás szerkesztő-riporterük tanít valamilyen lehúzós médiaiskolában súlyos milliókért, tehát átadják a szar színvonalat a jövő generációnak.
Sokszor fontos témákhoz nyúlnak, amik érdekelnének, ezért még nagyobb bűn, hogy azokat nem normális emberek dolgozzák ki, magas színvonalon, hanem hadaskrisztina vagy vujitytvrtjo félék.

A Heti Hetes miért maradt ki? Az a legnagyobb propaganda műsor. És már kevésbé vicces, mint a Fábry Showder.
Ez a három-választékos szavazósdi kifejezetten Napló típusú, kettővel mossa össze (be, le) a harmadikat, de nem árulom el, melyik a két kakukktojás között az igazi. Vagyis amelyik nem az.
Ugyemilyenbonyolúúúttt? "Szavazzo! A három közül melyik az oltárinálisnagyobb HP? Kiszeltünde, Kelemenanna vagy a voltfeleségem, aki perli a balcsinál fekvő kis nyaralónkat meg a hajót?"
Az a szánalmas aki kereskedelmi tévét néz,vagy tv-t úgy általában.Aki ide ír arra ez főleg áll ,mert van net ,tud legálisan is letölteni(persze illegálban az igazi).Hozzáteszem azért a véleményemet a műsorokról is.
Napkelte:annak kell aki a szart akarja hallgatni ,esetleg mazochista és hergeli magát a forgalomra.
Napló:Mindig is színvonaltalan volt,1-2 esettől eltérve,de akkor is max a story tette színvonalassá ,a producereknek ,sváby barátunknak köze nem volt hozzá.
Fábry show(alias:showder club):Mióta is megy ?10 év ?Na aki azóta képes folyamatosan hallgatni a 5ször lejárt szaros,fingos egyébb vicceket annak gratulálok,ahhoz tényleg színvonal kell.Félreértés ne essék ,az elején tényleg vicces volt ,akkor még volt vmi a "sanyi"-ban,mondjuk úgy nem dobálódzott más értelmiségi ilyen nívos poénokkal a tvben,de aztán kb 2 év után ismételte önmagát ,és teszi még most is.Ráadásul jött Győzike,tőle meg hol lemarad már szegény Fábry :P.
Már az MTV-n van a Fidesz ÁVÓ!!!!!
Adtam négy -4 -et... és?
Ó, anyám...

Az első részt olvasva még úgy nagyjából érdekelt a folytatás, de most már megkérdezném: mi a ráknak ír médiakritikát az, akinek sem a médiáról, sem a médiatörténetről, de még úgy a tényekről sincsen képe?

Nem az a kérdés, hogy szar (volt) -e a Napkelte, naná, hogy az volt. De hogy a mocskoscoclibsik szekerét tolta volna a megalakulásától kezdve, amikor még szegény coclibsik nem is voltak összenövőben? Ennek a gondolatmenetnek az lenne a folytatása, hogy Gyárfásé az EzoTV, hiszen, igazán kiváló jövőbelátó képességekkel bír...

Hogy a NapKelte akkor lett jobb, amikor jött Süveges és Jegyes-Tóth? Én bírom őket, de ettől jobb (pláne "jobbabb") nem lett, hiszen Gyárfást ugyanúgy bojkottálta a jobboldal...

Mi van még... Napló, amivel "jól be lehet adni a cumit a kiválasztott célcsoportnak". Hú, de fején találtad a szöget, öregem. Korszakalkotó megjegyzés egy KERESKEDELMI TELEVÍZIÓ esetében, ahol még a műsorvezető nyakkendőjét/mellszőrét is úgy igazítják, hogy annak jöjjön be, akinek a Napló utáni reklámot szánjuk. Na igen, itt a baki: a célcsoport alatt te politikait értesz, a kertévések meg vásárlóerőt.

Na jó, abbahagyom, Fábry-ról már szerintem tudatták veled mások, hogy nem ő szülte a stand-up-os csapat többi tagját. Csak még egy kedvencem ebből a bekezedésből: "néhol alpári humor". Aha. Néhol. :)
Ne nézz sódert te kis dinka
Tudatod az index mossa!

Drámát az a Sékszpír írt
Tudatot a Wórlyuk irt!

Hajós Bajor két jó barát!
Együtt isszák, maguk máját!
Itt van, megjött Hajós, a' mos!
Bajort szidni viszont tilos!
@magyar-magyar szótár: Mi az az "a'mos"? Egyébként itt érhető tetten Fábry bálványozottsága, hiszen ő az egyetlen ismert jobbrahúzós humorista. Lám, a webkettes kupléírók is még csak az 1.0-s verziónál tartanak, kínrímoldó patch nélkül.
Magam részéről! Azt mondják akinek nincs humora v érzéke az minden aljasságra képes! A humornak ütni kell minden irányba. Van aki jól csinálja van aki nem. És! A humorista lehetőleg ne kötelezze el magát! Aki meg mint néző próbál okoskodni,hát könyörgöm ha nem érti ne próbálja belemagyarázni hogy hogyan kéne csinálni.Egyébként csak úgy tudok véleményeket alkotni ha megnézem a produkciót.És még valami! Nem a humor az agymosó, ha nem a POLITIKUS.
Az a műsor, amelyik a regnáló hatalomnak csontig be...l, undorító, ha meg ráadásul az ellenzéket hazug állításokkal, csusztatásokkal akarja lejáratni hiteltelen is, amelyik műsor a fentieket ötvözi a humorral az meg szánalmas, és azt a látszatot kelti, hogy bértollnokokká váltak az egyszer szebb napokat megélt színészek. Az udvari bolondoknak mindig megengedték a hatalom csipkedését, talán ezért is alkalmazták őket. A nálunk fennálló rezsim ezt sem tanulta meg, nemsokára véget is ér a hatalma.
@m_á_: Mi az, hogy ciki MSZP-snek lenni?

Attól, hogy valaki liberálisnak vallja magát, SZDSZ-esnek KELLENE lennie? Attól, hogy valaki baloldali gondolkodású, MSZP-snek KELLENE lennie?

Az meg sem fordult a fejedben, hogy valaki például nem POLITIKAILAG baloldali, hanem érzelmileg, beállítottságában? (Ráadásul igen jót lehetne arról is vitatkozni, hogy MO-on ma melyik párt valójában jobb- vagy baloldali.)

A liberális is egy szitokszó lett, és egyenlő az SZDSZ-szel, közben pedig aki így használja, az még arra sem vette a fáradságot, hogy elolvassa a liberalizmus definícióját a Wikipédián... Szerencsére sokkal több, a valódi életben liberális elveket való ember van MO-on, mint ahányan azt gondolják-tudják saját magukról. Hozzáteszem, hogy szerencsére sokkal kevesebb a valódi primitív szélsőjobboldali fasz is, mint azt a - legalábbis jelenleg - politikai baloldalnak nevezett oldal láttatni szeretné.
liberálbolsevikként sokat fogok kacagni a jobbos elvtársakon a választás után; amikor leckét kapnak arról, hogy vitya nyerni sem tud. azt ugyebár, hogy veszíteni képtelen, már tudjátok:)))

mindkettő elviselésében sokat segítetett volna neki és általában a jobboldalnak a humor. kb. ennyi fábry felelőssége
@werem: egyfelől hangos többség tagjának lenni nem kell bátorság; másrészt "a nem tetszik, akkor ne nézd" érv igencsak végső menedéknek tűnik egy vitában. ennyire el vagy keseredve?
@werem: nem vagyok jártas a közigazgatásban, de ha a legkevesebb cserét hajtotta végre vitya, akkor mit értett egész pályás letámadás alatt? eseleg simicska apeh elnökségére gondolt mint csodafegyverre? vagy inkább polt főügyész péter utóvédharcosra, aki blokkolta a lúzer keller lászló egyébként teljesen megalapozott vádjait?
A Napkeltéről annyit, hogy a 2 hete induló Ma Reggelnek a nézettsége megegyezik az övével, és Lendvai Ildikó, valamint Dávid Ibolya kivételével senkinek nem hiányzik...
@werem: akkor visszatérve a műsorokra...

a napkelte akkor mosott sikeresen agyat, ha a kommunisták nem húzták be a mínuszt fent a napkeltének

fábry akkor mosott sikeresen agyat, ha a jobbosok nem húzták be a mínuszt fent fábrynak

mindenki nézzen szembe otthon a saját problémájával. jelzem: mindkét műsort büntetem:)))
@Ebzon: Ha te nem nézel, minek írsz ide? :D
Bár radikális konzervatív liberális vagyok, de érdekesnek találom, hogy fábry szaros-hugyos poénjain legjobban vulgármaszopos ismerőseim hahotáznak. Ezek a rasszista-cigánygyűlölő maszoposokkal nagyjából egy metszetben vannak. Amúgy a társadalomkifigurázás vitathatatlan mestere fábry. :D
www.youtube.com/watch?v=6W0G0yeT_e0

A hetiheteses bajorimialkoholista toposzon meg már senki nem röhög, de hernádijuci még tud egyszer kétszer álnaiv orbánozásba kezdeni...
www.youtube.com/watch?v=LuDvjz2t7RM&feature=related

A pártkelte meg maga volt a létező kommunizmus. Örülhetünk, hogy nem bombázták le NATO gépek, kb. annyira vörös volt...
www.youtube.com/watch?v=8cLY0a9XO_8&feature=related
Fábry minden műsora arrogáns,és bunkók gyülekezete.( Ez kell a népnek )
Napló? A Fábrynál jobb,de nem kell tőle elszállni.
Pl a házon kívül-t adhatnák előbb,mert az tényleg jó lehet néha.De valahogy soha nem akaródzik hogy egy tv műsor miatt legyek fáradt másnap.
De biztos így látják jónak a cenzorok.
régen Fábry vicces volt, és jól megfogta a poénokat, de most... háát, már nem az igazi
@Netszamuráj: Átlagosan 0,5-ször olvasom el a hozzám címzett kommenteket. A tiedet kétszer is, mert jó a helyesírásod és mintha szeretnél is közölni valamit szép, bekezdésekre osztott szövegeddel. Mégse értettem meg hogy mi köze van ahhoz amiről tegnap este beszéltem. Amúgy a többségével egyetértek, én liberálisnak (is) vallom magam és szomorú hogy szitokszó lett belőle.

MSZP-snek lenni viszont CIKI, cáfold meg ha szerinted nem az :)
@JInx: És gondolom te is megmondanád ha olyanokat mutogatnának a tv-ben mint te
Időközben visszatért körünkbe a Napló is, lehet rá is szavazni. Fogalmunk sincs, merre kóborolt.
@VRbagoly:
...kató nénit az Ihos csinálja....szerencsére a Hofinak ehhez nem sok köze volt...K
süti beállítások módosítása