Kocsmából szalonna - a rennes-i modell

2009.10.18. 19:00 volankombi

A terézvárosi csendrendelet kapcsán sokan sok mindent megírtak, a sajtóban sokszor negatív felhangokkal, pedig ezt a módszert bizony a Művelt Nyugaton is bevetették már – ahogy annyi más esetben, a vezetőknek talán érdemes lesz megfontolni fejlettebb barátaink eredményeit a kocsmák megrendszabályozásának terén is.

 2006 őszén egy barátomat látogattam meg Franciaországban, aki épp egy osztrigafarmon dolgozott. Stoppal mentem, péntek este 11 körül raktak ki Rennes főterén.

 Aki nem tudná: Rennes Északnyugat-Franciaországban található, Bretagne fővárosa, igazán kellemes kisváros XIII. századi katedrálissal és egyéb régi műemlékekkel, nagy botanikus kerttel és romantikus girbegurba utcácskákkal. Ezek közül az egyik, a Rue St. Michel, vagy más néven Rue de la Soif (a Szomjasak utcája) arról híres, hogy csak kocsmák vannak benne. A lakók nyugalmának érdekében azonban helyi önkormányzat elrendelte, hogy a kocsmák csak fél 1-ig tarthatnak nyitva. Rennes-ben jelenleg 200.000 polgár lakik, akik azóta nyugodtabban hajthatják álomra a fejüket a dolgos munkanapok után. És 60.000 egyetemista, akik nem tudnak hol bulizni.

 

Ennek megfelelő háborús hangulat fogadott engem, az elcsigázott stoppost is a rennes-i főtéren: a tér tömve volt fiatalokkal, akik részegen ordibáltak, flörtöltek és verekedtek egymással, miközben minden percben elhaladt egy rendőrautó és a tér sarkán ott álltak a készenlétiek. Időnként kiszálltak igazoltatni, de olyan lincshangulat volt, hogy a sünök arcán inkább riadtság volt, mint magabiztosság. Nekem fogalmam sem volt semmiről, úgyhogy féltem és vártam, hogy jöjjön már meg a barátom, de a körülmények ismeretében ugyebár semmi bántódásom nem eshetett.

 Mivel a franciák franciák, és szeretnek tüntetni meg randalírozni, valamint a helyi egyetemistáknak az utóbbi években politikai szinten is komolyan meggyűlt a bajuk a kormányzattal, érthető, hogy a csendrendeletet nem fogadták kitörő örömmel, és hétvégén éjféltájt rendszeressé váltak az összecsapások a rendőrséggel. Mivel azóta sem történt semmi változás, azok, akik legalább addig a kocsmákban ültek, fél1kor kirajzanak és az utcán folytatják tovább a bulizást. A másik – szerintem jótékony – hatása a rendeletnek az, hogy a város hétvégenként tele van házibulikkal, ahova bárkit szívesen látnak – magunk is betévedtünk egy ilyenbe később, és nagyon szerettek minket, mert még sosem láttak Hongroise-t.

Lényeg a lényeg: a zajszint nem csökkent, sőt, ha lehet, még nőtt is, mert a lakások nincsenek olyan jól szigetelve, mint a kocsmák. A bűnözés is felerősödött, cikkek jelentek meg arról, hogy milyen veszélyes hellyé kezd válni Rennes.

A kocsmatulajdonosok a vállukat vonogatták, és azt mondták, hogy ők a kocsmában kontrollálni tudják az embereket, de ha be kell zárniuk, akkor utána nem tudnak felelősséget vállalni az utcai randalírozások miatt. Az önkormányzatnak pedig lépnie kellett: szörnyülködő kijelentéseket tettek a fiatalok alkoholizmusáról, és – nyilván közpénzen – plakátkampányt indítottak ellene, például olyat, ami azt írja egy fába ütközött és totálkárosra tört kocsi alatt, hogy „Az alkohol közelebb visz a természethez”. Ezenkívül az egyetemen támogatnak alkoholmentes rendezvényeket is.  De hát ez sem segített, ezek a fránya fiatalok nem értettek a szép szóból, úgyhogy ki kellett találni valami mást.

 A rennes-i városvezetés tehát kitalálta, hogy felvásárolják a kocsmákat a Rue de Soif-on. Így. Már meg is vettek kettőt, az egyiknek a helyén DVD-üzlet van. A DVD-üzlet tulajdonosa ugyan szintén ellenzi, hogy minden kocsma bezárjon, de azért örül, hogy szélesebb lett az utca kínálata. Más kérdés, hogy ettől még az egyetemista fiatalok igénye a bulizásra minden bizonnyal sem Rennes-ben, sem Budapesten nem fog csökkenni, de azért figyelmébe ajánlanám az ötletet a terézvárosi vezetésnek, már csak azért is, mert remek lehetőségnek tűnik a közpénzek outsource-olására a haveroknak.

 

 

Gondoljunk csak bele: nem lenne jobb például a Sirály helyén egy hentesüzlet? Vagy az Instant helyén egy pláza? A B7 helyén egy ingatlanügynökség, a Morrison’s helyén mélgyarázs, a Nyugatinál valami jó kis önkormányzati iroda, a Portugál helyén DVD-üzlet… Egyéb ötlet?  Ti melyik helyen nyitnátok mit?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr111458413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása