Kína rákeresett a Google-re

2010.01.21. 10:00 nurker

Lett egy érzésem mostanában. Van például ez a Google-botrány. Hogy állítólag kínai hackerek emberi jogi aktivisták levelezését törték föl, ezért a Google nem hajlandó tovább alkalmazni a kínai kormány által kért korlátozásokat. Amiket azért vállalt el, hogy beengedjék a világ leggyorsabban fejlődő internetpiacára. Végül is inkább adjon kevesebb infót, mint semennyit, nem igaz? S most, hogy a kínaiak rosszul viselkedtek, rögtön fel is áll a do no evil jegyében, s Hillary Clinton és Obama is rögtön odalép, hogy szólásszabadság a 21. században.

 

Közben meg az is van, hogy az emberi jogi levelekkel együtt 30 vállalat adatai is sérültek valahogy. Meg hogy (a 21. században) kormányok figyelmeztetik a népüket, hogy ne használják a biztonsági rést tartalmazó Explorert. Meg hogy a legnagyobb kínai kereső, a Baidu amerikai forrásokat sejt az Iranian Cyber Army január 12-i támadása mögött.

 

Douglas Rushkoff 14-én még arról blogolt, hogy az emberi jogi sztori álcája mögött a Google komolyabb piaci paráiról lehet szó – abból kiindulva, hogy még egy kommunikációs részleg sem gondolhatja komolyan azt az üzenetet, hogy a Google csak úgy hajlandó együttműködni egy diktatúrával, ha a beavatkozásokat ő maga hajtja végre, és nem fordítva. Szóval hogy lehet, nem az a lényeg, hogy emberi jogi levelek sérültek, hanem hogy egyáltalán hozzá lehetett férni cégadatokhoz. Most, hogy a számítási felhő hype jegyében egyéb dolgunk sincs, mint utolsó adatunkkal is felköltözni a Gmail-Google Docs-Calender-Google Voice-Google Reader-Wave-Google Search stb. világába. „Nem telik bele sok idő, és a vállalatok jórésze felhagy a saját szervertermek fenntartásával, és fél tucat hatalmas felhőszolgáltató alakul majd ki, melyeket apróbb regionális felhők egészítenek ki. Mindez úgy fog kinézni, mint a pénzügyi szféra, az emberek úgy bízzák majd rájuk adataikat, mint a bankokra a pénzüket” – mondta volt a Sun Microsystems igazgatója idén nyáron.

 

Szóval ez az érzés. Hogy volt az a sztori, hogy bár a pénz nem örök és igazságos közgazdaságtani törvények szerint kering körbe-körbe a bolygón, s a globalizációs szükségszerűségekre mindig az hivatkozik, aki megteheti, ezzel szemben mégiscsak itt vannak az emberi jogok meg az internet, na ezen majd erőre kap a globális civil társadalom, megszólal a világszellem mocskos reáliáktól nem piszkított hangja. Ott voltam, nem hazudok, a többiekkel együtt lelkendeztem át az akárhány avatarral belakható új végtelenség eljövetelét, meg a Gibson regényeket. De hát, úgy tűnik, nem. Nem született új világ, ami transzcendálja és magába olvasztja a régit. Akárhányszor kipislantasz, még mindig azt látod, ahogy evilági szereplők evilági módszerekkel hegesztik a kulisszákat. Hogy még mindig ugyanabban a világban élünk – igen, ugyanazon a kis helyen, amire a kiszabadulás nagy öröme óta ciki különösebben odafigyelni. Cybertér? Hééó! Nincs itt senki. Csak mi vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr251689285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tetszik a poszt, egyetértek. Amit a felhőről írtál, ilyen értelemben nem állja meg a helyét, bár gondolom inkább a hype-ra és arra akartál utalni, milyen intenzitással erőltetik a modellt az érdekelt szállítók az összes létező kommunikációs csatornán. A cloud bizonyos környezetekben soha az életben nem fog elterjedni, nevezetesen ott, ahol az adatbiztonság még számít valamit (pénzügyi szektor, egészségügy, kormányzat, kutatás-fejlesztés stb.). Bizonyos mértékben, bizonyos területeken itt is elterjedhetnek a felhőszolgáltatások, ám ezen szektorok sosem fogják feladni a belső IT-t, sosem fogják kívülre helyezni a kritikus adatokat.
a végkifejlet már egészen filozófikus, az eleje, a földhözragadtabb része sokkal érdekesebb nekem. szerintem sem az emberjogi oldal miatt léptek, hanem vélhetőleg amiatt, hogy a kínaiak a kötelezővé tett Nagy Kínai Tűzfalukon keresztül indultak a Google szerverei ellen. de még csak ha a Google szerverei lettek volna, de a Northrop (harci) repülőgépgyár és egyéb nemzetbiztonsági fontosságú cégek is a támadás célpontjai voltak, és KÉT HÉTEN át csinálták észrevétlenül. na ezért kellett villámgyorsan lekapcsolódni a tűzfalról, nem emberi jogi gondok miatt.
Szerintem alapból adtak nekik bizonyos root hozzáféréseket, igy igazából talán nem is kellett meghakkolniuk a rendzsert, ahogy indecről linkelt cikk is mondja.

Aztán meg tán rájöttek, hogy még mit lehet rosszalkodni, s vérszemet kaptak, mellesleg a kinaik már évek óta hakkolnak mindenkit, nem középiskolás szinten.

Jah, s mielőtt bárki más mondja, igen, a Microsoft osztotta meg a vulnerability-t.
Ezt egyszerűbb, könnyebb, emészthetőbb és felfoghatóbb mondatszerkezettel is le lehetett volna írni. Talán többen megértenék és több komment is lenne :D
Az egyszerűbb néha nagyszerűbb.
Noja persze, aztán majd a sok "legitim" felhasználó bárhol szépen kontrollálható lesz access codeokkal, ahelyett, hogy lokálisan krekkelnének, ekkora hülyeséget már.

Minden rendes torrentben benne van, hogy ne engedd a kicsi Adobe-ot, vagy bármi mást az internetre jutni, nem is beszélve a biztonságtechnikai következményekről.

Ja s a gugli adta nekik az rootot szerény véleményem szerint, s most behisztiztek, hogy a kinaiak tényleg kivégeznek embereket, igy most hirtelen kitalálták ezt a sztorit, hogy jaj kinai hekkerek.

S másik paranoia, hogy a Microsoft adta el a kinaiaknak a vulnerabilityt.
Uh, megint nem öltem a cookiekat, én kérek elnézést.
Igazából mi céges szinten használtuk gcloud -ot. Aztán írtak sajátot :) Sok adatnál már nehézkes használni Google félét.

Nekem olyan is felmerült a fejemben, hogy USA kormány szólt oda, hogy ideje keménykedni. Ha már pár hete USA kormány is keménykedett picit :)
Bár nem hiszem, hogy Kínát földhöz verné a Google kivonulása...

Az meg, hogy a google "mindent " tud rolam. Egye fene. Majd jól rájönnek, hogy megérdemlem a cégük részvényeinek 51% -át ;)
És nem tolnak az arcomba intim betét reklámot
@wEtikett: a számítástechnika rövid története már többször bebizonyította hogy a soha az mindig pikpakk bekövetkezik.
süti beállítások módosítása