A Jobbik június 14-én határozati javaslatban kezdeményezte Károlyi Mihály szobrának eltávolítását a Kossuth térről. A javaslat szerint a nemzeti összetartozás terén csak olyan történelmi személyiség szobrát szabadna felállítani, „aki munkásságával Magyarország felemelkedését, népének javát és boldogulását szolgálta, példamutató életével a következő nemzedékek számára követendő utat jelölt ki.” Ez a történelmi személyiség pedig nem más, mint gróf Tisza István.

A javaslat közvetlen előzménye egy performansz volt, amikor is a fővárosi Jobbik-elnökség a trianoni gyásznap alkalmából kivonult a Károlyi-szoborhoz, s azt egy fekete lepellel kvázi „eltüntette”, kinyilvánítva, hogy a „magyargyűlölő” vörös gróf szobra helyén Tisza Istvánét látnák szívesebben.

A Magyar Gárda Békés Megyei Szervezete már korábban felvette a az erőszakos halált halt miniszterelnök nevét – amiért is a gróf Tisza család nem győzött tiltakozni.

De még a kuruc.info is azon sajnálkozik, hogy milyen rossz állapotban várja Trianon kilencvenedik évfordulóját Tisza István háza.

A villát egyébként tavaly ősszel egyszerre koszorúzta meg a Fidesz és a Jobbik, ill. a Gárda. A ceremóniáról tudósító egyik gárdista azon méltatlankodott, hogy „mindenki csak a kommunista Nagy Imrére gondol, mikor ezt hallja „mártír miniszterelnök”, pedig több magyar mártír miniszterelnök is akadt a XX. században, közöttük kiemelkedően fontos személy gróf Tisza István.” Ennek fényében érdekes egybeesésnek hat, hogy a Jobbik két képviselője nagyjából akkor nyújtja be Tisza szobrának visszahelyezésére a javaslatot, amikor az ország ugyebár Nagy Imre mártír miniszterelnökre emlékezik.

Tisza mindaz volt, amit a Jobbik utál

Hogy a szélsőjobb a saját szája íze szerint át akarja írni a történelmet, és ennek keretében mindent és mindenkit ki akar söprűzni, aki neki nem tetszik, s helyükre saját figuráit akarja állítani, még érthető – végül is az ilyen foglalatosság majd minden politikai erő sajátja. Ami viszont kevéssé érthető, az az, hogy ezek között a figurák között mit keres gróf Tisza István?

Tisza ugyanis liberális politikus volt. Konzervatív liberális, de liberális. Nyilván ezért tiltakoztak a leszármazottak is az ellen, hogy a Magyar Gárda említett vidéki szervezete felvegye dédapjuk nevét, „mivel az ő eszmeisége teljesen ellentétes a Magyar Gárda gondolatmenetével viselkedésével és ténykedésével.”

Tisza elsősorban is meggyőződéses híve volt annak, aminek a Jobbik talán kevésbé: a kapitalizmusnak, a szabad kereskedelemnek, ill. az arra alapozó gazdaság- és társadalompolitikának. Mint liberális, nem volt a magyar föld és magyar paraszt barátja, ahogyan nem volt híve az állami beavatkozásnak, és természetesen szociálisan se volt érzékeny. Tisza finoman szólva nem volt tradicionalista ősmagyar, ellenben a mérsékelt haladás elkötelezettje, aki a jövőt a városban és a polgárban látta, és nem pedig a nemesben és a faluban, legkevésbé a jurtában. És végezetül, de nem utolsó sorban nem volt antiszemita.

És ennek megfelelően az akkori „Jobbik” nagyon nem kedvelte a későbbi „mártír miniszterelnököt”. Az akkori „nemzeti erők” (a Függetlenségi Párt, a Katolikus Néppárt és a Nemzeti Párt) kutyább ellenzéke volt Tiszának, és a Szabadelvű (vagy ahogy ők csúfolták: a „szabottelvű”) Pártnak, mint a mostani Jobbik a Fidesznek, különösen, ha belegondolunk, hogy az előbbiek igencsak szervilis módon tapsoltak a 29 pontnak.

Mi jellemezte az akkori „nemzeti oldalt”? Folyamatos múltidézéssel és feudális nosztalgiával elegy nemzeti-romantikus antikapitalizmus, félelem és viszolygás mindenfajta modernizációtól, természetesen az ősi magyar hagyományok szellemében, no és persze antiszemitizmus és a szomszéd népek utálata. Ez a politikai tábor a régi köznemesi gondolkodás örököseként legalább annyira gyűlölte a romlott kozmopolita értelmiséget, és a nagypolgárságot, a „zsidó tőkést”, mint amennyire megvetette az alsó társadalmi csoportokat. A Függetlenségi Párt és társai nem voltak az általános, titkos választójog hívei, mondván, hogy az csak a „nemzetietlen cucilisták” malmára hajtaná a vizet. Ugye ismerős dolgok ezek? Főként így, együtt.

Nos tehát, ennek az akkori nemzeti oldalnak egészen más véleménye volt Tisza Istvánról, mint szellemi ükunokáiknak. Álljon itt illusztráció gyanánt három karikatúra az ellenzék vicclapjából, a Bolond Istók 1905-ös számaiból. (A képekre kattintva teljes méretben - a szerk.) Az egyik címe: „Szabottelvű (azaz liberális) népvándorlás”. A képen Tisza István csendőrként utasítja ki a magyar népet a fiumei kikötőhöz (ti. ekkoriban tántorgott ki Amerikába másfél millió emberünk), és emeli fel a sorompót a Galíciából beözönlő zsidó hordák előtt. A kép aláírása: „Ezt nevezi Tibiszkus egészséges és természetes beköltözési processzusnak” – utalva Tisza liberális felfogására.

Nem kevésbé érdekes az a rajz sem, amelyen Tisza egy nemzetiszínű zászlóval takarja el a magyar ember szemét, hogy az ne lássa kirablását. Vagyis Tisza „nemzetieskedő álmagyar”, aki a lényeges – főként gazdasági és nagypolitikai - kérdésekben a nemzet ellensége, és Ausztria ill. Bécs (vagyis az EU és Brüsszel akkori funkcionális megfelelője a „nemzeti oldal” gondolkodásában) embere.

De megjelenik Tisza „Gyurcsányként is”, mint a választásokon szégyenletesen vesztes kormánypárti vezér, aki még bukásában is tudatosan kárt okoz az országnak, nemzetnek.

Hát bizony, ennek a Tisza-képnek a nyomát se látjuk a mai nemzeti radikálisoknál, sőt, épp az ellenkezőjét. Aminél már csak az ún. tradicionalisták, avagy „ultrajobboldaliak” Tisza respektje a bizarrabb, lévén ők minden téren szélsőségesen progresszióellenesek, antikapitalisták, istenkirályság- és kasztrendszerpártiak, akik a reformációt spirituális elferdülésnek tartják (Tisza vallásos református volt), akik visszaállítanák a jobbágyságot, és nem utolsó sorban antinacionalisták - pontosabban hazai magyarellenes nácik. (Bizony, ilyen is van, ami sokat elárul a nemzeti eszme rothadásáról. Tiszával kapcsolatban ld. Virág László írását a Pannon Front c. náci lap 34. számában, ami sokáig díszelgett a neten is, a labanc.org oldalon, együtt Haynaut, Windischgraetzet, és más közismerten magyarbarát alakot dicsőítő írásaikkal, de valszeg túl ciki volt az egész, megszűnt az oldal is.)

A sok hülyeség közepette talán Tőkéczky debreceni domborműavató beszéde volt egyedül hiteles. Hogy miért? Mert Tisza örököse, úgy néz ki, tényleg a legeslegújabb (értsd: pár hete képződött) Fidesz, amely levetvén a népi-nemzeti köntöst és vele a szociális érzékenységet, végre megmutatkozott annak, ami. A Fidesz a tőke és a kapitalizmus pártja, amely a gazdasági liberalizmust erőteljes nemzeti-konzervatív elemekkel elegyíti, elsősorban is nacionalista ideológiával, és a szegények elleni büntetőintézkedésekkel. (Bár vallási kérdésekben az akkori viszonyokhoz képest Tisza messze liberálisabb volt a legtöbb fideszesnél.) Nem véletlen, hogy az LMP nemrég neokonnak titulálta a Fideszt, de pont ezért a rendszer közkedvelt megmondóembere, Tóta W Bush, korunk politikai Lőwy Árpádja, szokásos hányását visszatartva, hirtelenjében glóriát lát Orbán feje fölött.  A kuruc.info és más széljobber fórumok pedig megint csak ugyanezért kísértetiesen hasonlókat írnak Orbánról és a Fideszről, mint a Bolond Istók Tiszáról és a Szabadelvű Pártról.

Úrnak, magyarnak egyaránt rongyok

Mi tehát az oka, hogy a szélsőjobb ennyire odavan Tiszáért? A válasz egyszerű: mert nem ismerik a történelmet, hanem, hasonlóan bármely más törzshöz, ők is legendákban és mítoszokban gondolkodnak, amit gyakran a szájhagyomány (vagy ami ennek cyber megfelelője: a neten való kommentezés) alakít és táplál. Ha ezt és ezt mondják a sámán és az elvtársaim, akkor biztos úgy is van, utána olvasni fölösleges. Mások meg mindig hazudnak, megtévesztenek, fekete mágiát űznek, a törzs életére törnek.

Így ha valakit utálnak a ballibsik, akkor az csak jó fej lehet. Ha Tormay Cécile megsiratja Tisza Istvánt, akiket lelőttek a „terrorlegények”, akkor nyilván igaz magyar államférfiről van szó. Árulkodó, hogy Tisza nézeteiről, politikai elveiről, de leginkább gazdaságpolitikai nézeteiről egy árva kukkot nem olvashatunk a „nemzeti radikális” sajtóban. A lényeg, hogy gyáván megölték őt a „patkányforradalmárok”, és gyűlölték az akkori eszdéeszesek, köztük a „részeges judeobérenc Ady” - hogy egy széljobber kommentelőtől idézzek.

Ha tehát nem utálták a ballibsik, és Tormay Cécile se siratta vóna, Tisza István hős nemzeti mártír se lett vóna, és az én mesém is rövidebb lett vóna. Mi több, ahogy ennél a törzsnél manapság divatos, tán még le is zsidóznák szegényt, ahogy számtalan olyan embert, akinek pedig egy csöpp zsidóvér nem csordogál(t) az ereiben. Főleg, hogy anyja a gyanúsan hangzó Dégenfeld-Schomburg családi nevet viselte, ő maga meg még szemüveges is volt, és még írni és olvasni is tudott.

De hogy ne legyünk igazságtalanok, azért meg kell említeni, hogy a széljobberek idétlen Tisza-kultuszának nagyjából az ellentétpárjaként kezelendő a liberális értelmiség nem kevésbé idétlen Tisza-utálata. Merthogy az elmúlt húsz év vezető közéleti bölcsei (liberális publicisták, politikusok, közgazdászok, hivatásos nevettetők a Heti Hetesben, stb.) gazdaság- és társadalompolitikai elképzeléseikben sokkal közelebb állnak Tisza Istvánhoz, mint a századelő szocialistáihoz, vagy akár polgári radikálisaihoz. Akkor meg mi a franc a bajuk a „geszti bolond”-dal? Az ok itt is hasonló, mint a széljobberek esetében: mert ebben a hagyományban nevelkedtek. Mert Jászi Oszkár, Károlyi, Ady és mások, a hazai progresszió kanonizált szentjei nem szerették Tiszát. Ezért egy igazi pesti libsinek se illik szeretnie. Ezt az utálatot persze jócskán felfokozza a „nacionalista” Tisza iránti ellenszenv – vagyis a magyar nacionalizmustól való félelem.

Így aztán mind a széljobberek, mind a libsik annak tüntetik föl Tiszát, ami sose volt: prefasisztának. Csak az egyiknek ez szép és szívetmelengető, a másik meg aggódik és retteg.