Кунмадараш - Orosz szellemváros az Alföldön

2010.06.23. 08:00 nurker

Ha már épp most volt az oroszok kivonulásának évfordulója, elbicikliztünk a Kunmadaras melletti szovjet katonai támaszpontra. Egy tízezres szovjet város, amit a falu határába úgy húztak fel, hogy nem került rá a térképre. 64 hangár, folyamatosan köröző MIG-ek. Innen bombázták volna Rómát. A kunmadarasiaknak napi tapasztalat volt, hogy hazafele biciklizve elképesztő alacsonyan húz el fölöttük egy katonai gép, vagy hogy éjszaka pukkanó hangot kísérve nappali fény önti el a tájat.

A repülőteret 44-ben a német hadsereg építette, a háború végén az oroszok vették át. 56-tól vált katonai támaszponttá. Állítólag ez volt az egyik létesítmény, ahol atomfegyvert tároltak. A várost a támaszpont mellé fokozatosan húzták fel. Az utolsó szegig mindent a Szovjetunióból hoztak. A rendszerváltáskor kígyózó sorban bicikliztek ki a katonák a telepről, eladták, amit lehetett, aztán eltűntek. 

A terület most az önkormányzat tulajdona. Nem vette meg se a Lufthansa teher-transzfer telepnek, se más beruházó. Egy-két hangárt kisgéphez vagy raktárnak használnak, 400 méteren a Kunmadár gumiitól fekete a pálya.

A lakótelep 20 éve érintetlenül rohad, mióta a környékbeliek elhordták, ami még mozdítható volt. Iskola, csarnok, panelfürdő, szűk szobák, betonfegyelem, madárcsicsergés. Egy lámpavas mellől elszökken egy őz, mikor közelítünk. Az embertelenség pusztulása; agyonterhelt, elmondhatatlan történet.
 
Az őr elmondja, amit tud, haverkodunk. Vigyázzunk, cigányok lehetnek bent, maradék
anyagokért lógnak be. Miért nem kezdenek ezzel semmit? Mert itt zsidóverés volt. Mindent ők uralnak, haragtartó nép, nem fognak ide visszajönni pénzzel, mondja.
És az oroszok, ők jártak vissza? Jártak, alakulatban is, családdal is. És mit csináltak? Sírtak. Sírtak.
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr182098531

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ELHUNYT GYURCSÁNY FERENC 2010.06.23. 12:12:51

   Hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegség után elhunyt Gyurcsány Ferenc (†49) politikus, egykori miniszterelnök, nagyvállalkozó, politikai publicista, táncművész, nyelvújító, Jászay Mari díjas, érdemes blogger.  - A kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Az őr elmondja, amit tud, haverkodunk. Vigyázzunk, cigányok lehetnek bent, maradék
anyagokért lógnak be."

Azonnal kirúgni! Rasszista, előítéletes náci, el vele, börtönbe, pusztuljon!

Pintér Keresztapus is megmondta legutóbb, cigánybűnözés nincs! Az meg, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű honpolgárok nosztalgiázni mennek be, nem jelent semmit!

Különben is, lehet, hogy svábok, vagy ruszinok loptak el minden mozdíthatót.
Feelinges lehetett a túra! Gondolom nem csak ezt a pár képet csináltátok, özkincsé teszel még egy párat?
nagyon helyes, hogy az orosz katonagyerekeknek is volt alf-os rágós matricájuk, tom és jerry-jük, ja! meg model 1977 SCUD a falon.
Nagyon adja! Szentkirályszabadján nem voltatok még véletlen? :) Azon kívül hogy tiltott bemenni, kb hasonló kinézete van.
Geiger-Müller számláló volt nálad...?
rakjál még fel sok képet!!!
Hm... kábé mint a Csernobil környéki városok. Tényleg, nincs még képed? :)
@napon tamás: Hm... egy SCUD alatt miért szerepelne az a felirat, hogy Harpoon... az ellenség megtévesztése céljából?
mennyi hajléktalan, és bank által kilakoltatottnak tudna fedelet adni a hely
@mezenguz2: Meg ott van alatta, hogy США, ami USA oroszul.
@Dövan: Meg maga a típus: RGM-84A :-)
@min: Asszem ezt hívták Maverick-nek.
imádom az ilyen képeket
van egy fasza blog ahol sok ilyen van:
ujramegujra.blog.hu/
Itt nőttem fel, szóval elég sokat jártam benn, ha karban tartották volna egész jó állapotban lehetne... ma már fák nőnek a házak tetején...

@Egregor: Te a helyükben befeketetnél pénzt egy olyan településen ahol az összes zsidót jól ***ráverték? Én se fektetnék be ott ahol magyarokat vertek laposra... Nemhiszem h ettöl rasszista az őr. Amugymeg azért áll üresen a repülőtér mert a befektetők nem akarnak vajat dugdosni a képviselőtestület zsebébe... lett volna itt már sokminden... sportcentrum, cseh gázerőmű, kínai teherrepülőtér stb...
ja! állítólag van egy behegesztett halálfejes hangár aminek a környékén igencsak recseg a geiger számláló, talán keresd meg legközelebb :D
Hajmáskéren és Veszprémben felújították az orosz lakótelepeket, és eladták a lakásokat.
A vécékagylók már nem kellenek senkinek???
@Cpt. Flint: Fehérváron is. Sőt, csak a kijevi típusúakat kellett, a hazai panelt nem.
Halálfejes hangár meg állitólag...
Jó nagy baromság. Nincs halálfejes hangár, meg nincs állitólag. Csak Gránit van, ahol a robbanófejeket tárolták. Akit érdekel a dolog és a Kunmadarasi repülőtér legnagyobb hazai szakértőjétől akar olvasni, az keresse Vándor Károly Légierő Társbérletben cimű könyvét. Őt személyesen ismeri a repteret, járt benn mikor még a bázis aktiv volt, ismeri a hajózókat, az atombombázó század egykori parancsnoka nagyon jó barátja, én is jártam benn a társaságában az emlitett tárolóhelyen nem is egyszer. Nincs sugárzás, mert ha valamire nagyon vigyáztak, az a robbanófej volt.
Érdemes a témának jobban utánajárni, mert van már irodalma a dolognak, szóval mielőtt nagyon elszállna itt pár ember fantáziavilága, előbb olvasgasson.
Hátborzongató; úgy néz ki, mint Pripjaty. Látni akarom! (Ahol lakom, azt a lakótelepet is egy volt laktanyából alakították át, nem lenne jobb itt is azt csinálni, mint hagyni szétrohadni az egészet?)
Hajlektalanokkal atalakitattnám, nekik.
Értjük. Tehát kizárólag a zsidóknak van befektetnivaló pénzük. Az őr ezt indirekt bizonyította.
"Sírtak" Azt elhiszem, átlag orosz bakának Magyarország maga a Paradicsom volt. Otthon csak a munkanélküliség, a bizonytalanság várta. Persze mi nem szerettük őket, a megszállókat, de a legtöbbjük nem saját jókedvében jött ide.
@Terézágyú: Azt a romák nem használják, a kerti budiba nem jó...
@DArchAngel: Milyen munkanélküliség? Akkoriban akinek nem volt munkahelye, azt bevitték az őrsre...
De ettől függetlenül itt tényleg jobb dolguk volt többnyire.
" DArchAngel
... átlag orosz bakának Magyarország maga a Paradicsom volt."

Hát még a tiszteknek. A "mieink" sorsát nem ismerem, de az NDK-ból hazaköltözött tiszti állomány egy év múlva még a vagonokban lakott, családostól. Az újraegyesült németek adták az építésre a segélyt, hogy felszabaduljanak a vagonok és a maradék is hazamehessen.
A sokat dicsért orosz kultúra.
@www.Bisex.hu: "mennyi hajléktalan, és bank által kilakoltatottnak tudna fedelet adni a hely"

És mit esznek? Mert nincs körülötte egy nagyváros, amelynek lakóiból meg tud élni egy hajléktalan.
A kilakoltatott munkahelye meg onnan 100-150 kilométer, a közelben meg még a helybélieknek sincs elég munkahely.
Az élet nem csak a fedélből áll.
@Comanche: Szentkirályszabadján még akkor voltam, amikor aktív volt. Meg van ennek is a nosztalgikus szépsége.

A lakásokkal kapcsolatban: Először elég munkát adhatna Nekik a környezet rendbetétele. Mégy hogy egy ilyen lepusztult helyen nincs munka...
Én is jártam ott haverral három éve, gyorsulási verseny volt ott, azért tudtunk bemenni (persze szartunk rá), aztán valahogy "eltévedtünk". Iszonyat feelinges, van pár ház amit elkezdtek bontani, aztán félbehagyták, egy másik meg szarrá van lőve de nem csak kézifegyverekkel, hanem tankkal, vagy rpg-vel lőhettek rá, mert fél méter átmérőjű lukak vannak rajta. Na ODA valahogy nem mentünk be...
Ja, Szentkirályszabadja, Tab, meg Sármellék is hasonlóan feelinges hely, tudom ajánlani az elhagyott helyek szerelmeseinek. Természetesen a terepbejárások koronáján a legfényesebben csillogó gyémánt Pripjaty (szintén megvolt), még Kadikcsánba szeretnék eljutni, csak ne volna ilyen k*rva messze...

Lásd: englishrussia.com/index.php/2009/04/07/another-trip-to-kadikchan/
@newtehen: Munkát adna, de megélhetést nem. Ha csak munka kell, akkor kiváló megoldás, hogy hétfőtől csütörtökig ásni kell egy gödröt, majd pénteken be kell temetni. Így minden héten lehet előről kezdeni, és lesz munka bőven.
A szocskosok is csak luxusbörtönöket építtettek PPP-ben maguknak, pedig ide és a hasonló helyekre beférne az összes megélhetési kollaboráns muszka- és pártvezető ivadékostul...
Itt hagytak kb. 100 laktanyát. Kb. 15-öt hasznosítottunk, 85 meg rohad. Gazdagok vagyunk.
Azért szerencsére nem mindenhol ennyire egyértelmű a romlás. Szegeden pl. a volt szovjet laktanya tiszti lakásai most egyetemi kollégiumként "diáklakások" néven funkcionálnak. Kis befektetéssel (és akarattal) szépen menthető volt, és most mindenki boldog tőle. Igaz kicsit a város szélén van, de a boldog ifjúságot ez nem zavarja.
@schawo2: Remek logisztikai bázis lehetne a Duna-Tisza csatorna környezetkímélő, régészeti és geológiai feltárással, lőszermentesítéssel végzett kézi megépítésének...
Persze van ám nekünk pusztuló félben lévő magyar laktanyánk is. Sok egyéb mellett mást ne említsek ott van mindjárt Kiskunfélegyháza. Egy évet töltöttem el ott, aztán egyszer csak 96-ban bezárták. Azóta, immáron 14 éve valami civil "biztonsági szolgálattal" őrizteti a város(?) vagy a minisztérium(?). Gondolom ez is mennyire ingyen lehet és persze még minden ajtó, ablak, elektromos vezeték, stb. meg van ott is, nem hordtak el semmit...
@mezenguz2: azok a gyerkőcök megtanulták fölismerni, a harpoont, meg a cirill betűt is, boldog nemzedék. (mit akart lőni itt az usa harpoonnal a földvári kompot?) érdekes szojjet mikrovilág lehetett mindenesetre.
@Kitalátor feljegyzetei: börtönnek tán - saját kezű átalakítással, de a Duna-Tisza csatornás ötleted HAGYMÁZ. Egy csatorna nem egyenlő egy hosszú árokkal. Abba komoly mérnöki műtárgyakat kell beépíteni, előtte alaposan tervezni, vízrajzi felméréseket, előtanulmányokat csinálni, mert különben olyan lesz, mint a XIX.-i Tisza szabályozás, ami miatt most szívunk, a sivatagosodó Alfölddel, az egyre magasabb árvíz szintekkel stb. Ma már egy csatornában a kubik munka nem meghatározó tétel...
A régészeti és geológiai feltárás meg nem rentábilis és k*vára nem fenntartható. Őszintén, ha te döntesz arról, hogy hova menj nyaralni, mennyire lesz meghatározó, h régészeti és geológiai feltárás van ott?! Amúgy meg SEMMI. Persze turisztikai értelemben.
@Kitalátor feljegyzetei: bocs de logisztikai bázis ÉS KI A FENE SZÁLLÍTANA ÉS MIT ODA? A laktanya azért épült oda mert rohadtul massze volt mindentől, ezért nem lehet vele most mit kezdeni. Ha te lennél egy kamionos cég TULAJDONOSA, hány plussz km futást fizetnél, h ott rakodhass? Apropó! Hava felé menet is? Nádudvar? Kaba? Hajdúszoboszló? Azt hiszitek, hogy a helyiek hülyék és csak lustaságból meg kényelemből nem kezdtek ezzel a területtel semmi?! Nézd meg mit jelent a belső periféria kifejezés, aztán ehhez mérten kitalátorkodjál!
Amelyekkel tudtak mit kezdeni, figyeld meg mind nagy városok környékén/ban lévő létesítmények voltak.
Gazdagok vagyunk - mert sok pusztuló laktanyánk van?! Akkor voltunk gazdagok amikor tizen százalékokat költöttünk katonai célokra! De akkor ugye hiánygazdálkodás volt. Akkor meg az nem tetszett, hogy nincs porszívó/banán/levehető tetejű NDK turmixgép. Válassz!
Bocs a sok elírásért, siettem meg mérges voltak. Utálom mikor hülyének nézik a helyieket.
Egy afődi.
@egerészölyv: Ki dicséri? Mostanában orosz filmeket se lehet látni, pedig jókat csinálnak, csak hogy az Alkonyi őrséget említsem...
Egyébként te, hogy fel lennél háborodva, ha valaki egy ócska lelakott, elhagyott magyar laktanya után ítélné meg a kultúrádat! Nézz egyszer körbe egy magyar férfi szálláson csak, ahol őszintén megmutatkoznak a teremtés koronái a maguk valójukban. (Pucérnő-foci-sör mint vezérmotívumok)Emelkedett kultúra az is.
Nagyon jó képek. Visszaadják a hangulatot!

A Harpoon-sziluett elég érdekes. Talán Szovjet Haditengerészeti repülők is állomásoztak Kunmadarason, és nekik hivatalból tudniuk kellett, hogy mivel süllyesztik el az usákok a szovjet teknőket. :)
@Giraffa: Különösen érdekes, hogy az RGM-84 a felszíni indítású változat. Val'szeg a NATO-flotta ellen mentek volna a Földközi-tengeren. ;)
Kunmadarason valóban tároltak atombombákat az ún. "néma szektorban",ahol egy Basalt/641-es típusú/ tároló volt.Ma már ez is meglehetősen leharcolt állapotban van. Erről,valamint a repülőtér egyéb részeiről további fotók itt: cid-3d4536ec98de30c8.photos.live.com/albums.aspx
@shweir: ha az ócska, lelakott, lepukkant magyar laktanya Voronyezsben lenne, igen, lehet, hogy jogosan szidnák a magyar anyámat az oroszok. Saját országomban olyan laktanyát hagyok hátra, amilyet akarok. Az én laktanyám az én várromom.
Ha egy pici önreklám megengedett, küldeném mindenkinek, aki szereti:
- Képek a szentkirályszabadjai volt szovjet katonai lakótelepről 2008. elejéről: www.flickr.com/photos/blackdogone/sets/72157615321173408/

- Képek a sármelléki volt katonai lakótelepről 2008. elejéről: www.flickr.com/photos/blackdogone/sets/72157603989637348/

- Képek a sármelléki volt katonai lakótelepről 2009. nyaráról: www.flickr.com/photos/blackdogone/sets/72157622097568642/

Jó szórakozást hozzájuk.
kis befektetéssel nemzetközi hírű paintball pályát lehetne itt nyitni, nemtom hogy nem jutott még senkinek az eszébe...
VIKTOR LESZ A MAGYAROK ÚJ ISTENE.
Külföldön is vannak hasonló helyek, némelyikbe még be is költöznék...
inyou.hu/2010/04/lakatlan_varosok/
A szomszéd városban, Kunhegyesen töltöttem kora gyermekkorom, a mig 21-esek között. A fülsiketítő zajra még mindig emlékszem, meg a gépek "hasára", meg a szárnyak aljára, amin igen jól kivehetően virított a vörös csillag. Meg nagyanyám örökös panaszára, hogy egyfolytában rázkódik az ablaküveg a gépek zajától. Olyan volt, mint egy örökös forma 1 az elsős sorból.
Meg a sok orosz katonára, akik hétvégén házaltak a cuccokkal, egyenruhában, ködvágóval a fejükön, eladó junoszt tévével a hónuk alatt.
veszprém mellett is van hasonló a tapolca felé vezető úton. azt is őrzik régi elvtársak...
Ja...
Mint Pripjaty...
Ahol én voltam katona az már akkor is így nézett ki...
1994-ben:)))
Némelyik kép kísértetiesen emlékeztet a Tótvázsonyi laktanyára. Mellesleg Kunmadarason Szu16-osok állomásoztak.
Én 2 éve jártam Kunmadarason a tárolónál, egy gömbpanoráma ami bejáratnál készült:

worldwidepanorama.org/worldwidepanorama/wwp1208/html/BanfalvyZoltan-5060.html

@Hadsz: Most végre megtudtam, hogy melyik típusú tároló ez, köszönet!

@blackdogone: Szép kis gyűjtemény! :)
Az a sok ember, aki a laktanya pusztulásán siránkozik, meg jobbnál-jobb hasznosítási ötleteket dob be a köztudatba, használhatná kicsit a józan paraszti eszét...

1. ugyan mi a fenének újítanák fel a bázis 10 ezer főt befogadni képes épületeit, amikor Kunmadarason lakik összesen 5507 fő a wikipédia adatati szerint?

2. tételezzük fel, hogy mégis felújítanák? Ki venné meg őket? Ki akarna Kunmadarasra költözni? Mit lehet ott csinálni? Milyen munkalehetőség várná ott a 10 ezernyi betelepülőt?
(a munkalehetőség alatt nem pusztán "munkát", hanem kereseti lehetőséget értek...)

3. milyen más célra lehetne hasznosítani egy 10 ezer fős lakótelepet a semmi közepén? milyen beruházást akarna valaki a nyilván nagyon komoly vásárlóerővel bíró Kunmadaras és környékére vinni?

Gazdag ország vagyunk, mert rohadnio hagyunk egy ex-katonai bázist?
Akkor lennénk igazán gazdagok (és mpazarlók), ha egyetlen fillért is feleslegesen költenénk egy olyan onjektumra, amelyet nem tudunk hasznosítani.

A sok tudálékos olvasónak azon kellene először elgondolkodnia, hogy a felújítás egy dolog. A rentábilis hasznosítás meg egy másik.
@Lófasz Hadnagy: Ez a Kadikcsán érdekes hely.

Nem tudod, hogy miért hagyták el?

@fanatikus analitikus: Érdekes helyek ezek is.

Hiába, az ember néha épít, néha meg elhagy dolgokat.
@Surko:

Egy bánya volt mellette, azért építették a várost (kb. mint Pripjatyot a Lenin kiszolgálására), hogy ott lakjanak a bányában melózó férfiak, a feleségeik meg pl. eladók voltak a helyi boltban, vagy jegyszedők a moziban, satöbbi, szóval az egész város a bányára épült. Aztán a SZU felbomlása után már nem volt szükség a bányára, bezárták a retekbe (de ha jól emlékszem, valami robbanás is volt ott). Onnantól kezdve pikk-pakk elhúztak onnan az emberek, csak egy pár maradt, amíg egy napon az egész város fűtéséért felelős kazán tönkrement. Mivel arrafele a tél közepén a -40 teljesen default, így nem is próbálkoztak a megjavításával, hanem evakuálták a francba az egész maradék lakosságot.
@Surko:

Pontosan így van. Mi is agyalgattunk, hogy Sármelléken miért hagyták lerohadni a házakat, de pontosan erre jutottunk (de Kadikcsán dettó ue.). Gyakorlatilag a halál faszán van, kutya nem menne oda.
Paintball pályának tesztelném
@Surko: A SZU szétesése után egyike volt a nehéz helyzetbe került bányavidékeknek, ahol egyik télen felrobbant a fűtőmű és két hét alatt szinte mindenki elhagyta, olyan mínuszok voltak. Ezt írják az englishrussia-n...
Kicsit utánaolvastam ennek a Kadikcsán dolognak.
-
A netes irodalom szerint ez a távol-keleti terület minden bányájával és településével együtt a Gulag munkatáborok epicentruma volt.
-
Magát Kadikcsánt is foglyok kezdték el építeni. Ezek után nem csoda, hogy amikor az emberek tehették, inkább elmentek onnan.
-
A wiki szerint 1986-ban még 10 270-en éltek ott, de már 1989-re 5794-re olvadt a lakosok száma. Vagyis még a szovjet időkben (a gorbacsovi enyhülés idején) megkezdődött a tömeges elvándorlás.
A közeli Susuman város is 7 ezerre apadt az 1989-es 16 ezerről.
-
Susumanról ezt írja a wiki:
" From 1949 until 1956, the town was the base for one of the Soviet Union's largest forced labour camps, the Saplag of the dalstroy program. During this time, up to 16,500 prisoners were kept in the camps. "
-
A munkatáborokat a Dalstroy nevű "szervezet" működtette. A Dalstroy Kadikcsán vidékén a Távol-Keleten 80 munkatábort hozott létre az idők során.
-
A wikin található egy statisztika, mely szerint a Dalstroy csúcsidőben 190 ezer foglyot tartott rabságban...
De ami ennél is megdöbbentőbb, hogy egyes években pl. 1942-ről 1943-ra 70 ezerrel csökkent a foglyok száma. Vajon szabadon engedték volna őket...?
en.wikipedia.org/wiki/Dalstroy
-
Mindezek alapján azt hiszem, hogy Kadikcsán a gonoszság városa volt. És mint ilyen, örülök neki, hogy elpusztult!
Nem rossz, nem rossz, hajh ha én ezt hamarabb megtalálom ;P
@napon tamás:

Az a SCUD rakéta egy RGM-84-es Harpoon rakéta amit hajók ellen rendszeresitett az USA haderő. De az is oda van irva: eszesa :D
Egregor, nem rasszista, mert sajna így van. Ha követed a híreket, tudhatott, h egyiküket meg is csapta az áram, mert olyan vezetéket akart lopni, amiben még volt.

Nuker, amúgy tényleg kár, hogy nincs több képed, mert én még voltam bent, amikor még itt voltak. Jó lett volna kicsit nosztalgiázni. A magamfajta kis senkiket úgysem engednének be, bár már sok mindent nem őriznek. Max a gazdák terményét. Az egyik képet be is illesztettem a blogomba én is, de hivatkoztam az oldaladra, hogy a te népszerűséged is nőjön. :) Tetszik nagyon a bejegyzésed.

Üdv: Pali
@Mohy1977: de beengednek, veszel jegyet a kunmadár pályára, aztán ha kicsit eltévedsz lehet hogy a lakótelepen kötsz ki.
Hello!

Valaki árulja már el, hogy lehet bejutni ilyen helyekre? Amatőr fotós vagyok, és mindig vonzottak ezek a "lepusztult" helyek. De nem tudom, fizetni kell, vagy haverkodni, vagy hogy lehet ide bejutni?
Látom már Mohy1977-nek válaszoltak! :D
süti beállítások módosítása