Tehetetlen lavírozás Orbán "szabadságharca"

2010.07.19. 08:00 napon tamás

Mocskos idők, szeretned kéne,
a jövő itt van és sose lesz vége!
Mocskos idők a sarokba bújva!
Helló baby, kezdjük újra!

Európa Kiadó

 

A rendszerváltás megbukott. De megbukott a megbukás is. Lassan úgy tűnik, nem törünk ki abból a körből, hogy rossz politikai irhánkat még rosszabb bőrre váltsuk. Olyan kígyónyúzás ez, amiben új bőrt aligha növesztünk, míg a vedlések lassan semmivé soványítanak. Nagyon meztelenek vagyunk.

A rendszerváltást részleges (a politizáló és politikát újrateremtő értelmiségre korlátozott) eufória uralta. SZDSZ-es, fideszes szüleink mindennapjaiból emlékezhetünk minderre. A párhuzam megáll, most is az eufória és a nagy dolgok várása a hangulat alapelemei.

Ezeket a hangulati elemeket részben szándékosan a kormányerő „éli meg” saját közlésmódjában, illetve igyekszik a társadalom szélesebb rétegeivel is megéltté tenni. Mocskos idők, szeretnem kéne! De a párhuzam folytatódna bennem: a rendszerváltáskori eufória és politikai alapítás is megcsalta/cserbenhagyta híveit.

Az alapító eufória rajongói minden kételkedő hangot a posztkommunista reakció számlájára írnak, ezért süketek arra a megállapításra, hogy - ha elvonatkoztatunk a politikai alapítási szándék metafizikai nyelvétől - tisztán észlelhetjük a színvonalvesztését a politikai intézményeknek, szereplőknek és az ezt rutinszerűen körbekommentálló nyilvánosságnak, ami aligha bíztat azzal, hogy itt valami nagyszerű fordulat erkölcsi/ízlésbeli minősége alakulhat ki.

Ösztönösen érezzük, hogy nagy politikai fordulatot milyen minőségű emberek képesek elhozni. Az új kormányról és a körülötte exponált arcokról, ehhez képest csupán legfeljebb egy jelző jut eszünkbe: öregek.

Nem valószínű – a történelmi tapasztalatokból kifolyólag sem – hogy a színvonal ilyen zuhanása egy új rendszer tartósultságát/ élhetőségét megalapozhatja. Orbán nemzeti együttműködése máris destabilizált. Rossz a genezise, ahogyan a rendszerváltás genezise is rossz volt. Amaz azért, mert hazug kapcsolatra épült a múlttal: kontinuus volt de új arcélet hazudott magának, az új arcél azonban csak annak maszkja volt, hogy Magyarországot a „felzárkózási verseny” a nyugatról, de önmagáról, és minden más virágról is végleg leszakítsa. Ez a meghasonlás összhatásában a megelőző következményekkel erkölcsi, gazdasági kudarcot szült.

Az orbáni fordulat azért visszás, mert szubsztantív változás helyett (hiszen a közpolitikai intézményrendszer - már ha hiányosan és néha károkat okozva is, de demokratikus – és ezt nehéz szimbolikus fordulattal együttműködéssé fokozni) a változatlanságot az értelmetlen NER-ben ismét változássá maszkírozza.

Mert ad-e választ a magyar gazdaság kitörési pontjainak hiányára Matolcsy? Hát legyünk jóhiszeműek: eddig nem adott. Ad-e a nyolcvan éves demográfiai/spirituális lejtmenetre (ami a legérzékenyebb „boldogság mutató”) választ az IMF elvárásai és a választói várakozás satupofái közé szorult lavírozás? Nem tud adni. Ad az emberi méltóságot és a közösséget pusztító diktatúra és posztkommunista félmúlt igazi kérdésére maradványaira választ a NER? Aligha.

De pontosan ennek a tehetetlen lavírozásnak a ténye szülte meg a mindent túlharsogó forradalmi, elitváltó, rendszerbuktató retorikát. Azért, mert mindennek úgy kell maradnia, ahogyan volt.

Az igazi feltételrendszer megváltoztatására nincsen koncepció (annyi sem mint Kadhafinak), ezért szükségképpeni pótcselekvéséként megmarad a kétharmaddal való folytonos manőverezgetés. Engem épp nem zavar, mert nem hiszem, hogy alapjogaim csorbulhatnak, csak éppen semmit nem old meg. Na ja, ha mi lennénk a kormányrúdnál másképp csinálnánk, tízmillió szövetségi kapitány, tízmillió miniszterelnök országa vagyunk. Na ja. Na és.

A kétharmadhoz kapcsolódó látszatpolitikát egyedül kormány és ellenzéke veszi komolyan. Minden egyéb társadalmi szereplő érzi, hogy a magyar társadalom régi eredetű válságára nem megoldás a 2/3-os törvénykezés, vagy a szimbolikus politikai tér (egyébként igénytelen) újrahangszerelése, hiszen ez a politika a magyar társadalom szerkezeti problémáit meg sem kísérli kezelni. Érezzük azt is, hogy a rövid időhorizontú csatákban (Gov.vs.IMF/ Gov. vs. Bankok) milyen érdekek alapján és milyen mozgatókkal harcol a kormány. Mert úgy néz ki nem a vegytiszta plebejus vs. oligarcha konfliktusról van szó, hanem a húsz éves hagyományokkal ugyan némiképp szakítva, de a belső tőkés körökre támaszkodva, a nemzetközi elvárásrendszer és szereplők óvatos fellazítási kísérletéről (hasznos közbevetés: jobb-e és ha igen miért a hazai tőkés bácsi, mint a nemzetközi tőkés bácsi? Kevésbé zsákmányol ki? Több a felelőssége a környezetért? Stb.)

És vigyázzunk, mert a jövőbeni, valódi kitörési kísérletek mozgásterét csökkentik, az elbaltázott, meghamisított kitörési kísérletek.

Az egész persze csak akkor van így, ha ők a hülyék. Mert ha „csapataink tényleg harcban állnak”, vagyis Magyarországon az erős kormányzati hatalom, a külső hatalmi tényezőkkel tényleg összecsap, akkor szükséges, hogy erős legyen és időlegesen a társadalom – a saját érdekében is – összezárjon mögötte. Ha Magyarország tényleg gazdasági szabadságharcot vív. Ha.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr242153964

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A csata elkezdődött 2010.07.19. 22:48:58

"A következő évi költségvetés hiányszámaiért azok felelnek akik ezt elkészitették és akik nemzetközileg legitimálták ezeket a valótlan számokat. Ebből a felelősségből senki sem húzhatja ki magát (...) aki a fiktiv számo...

Trackback: IMF-tárgyalások: most cirkusz, később talán kenyér 2010.07.19. 17:49:54

Nem az a kérdés, hogy kemény csávók vagyunk-e a Valutaalappal szemben, hanem hogy mikor és hogyan teljesítjük a követeléseit.Mert ugye keménykedni, azt lehet. A tárgyalások megszakítása bizonyára népszerű lesz a választók nagy része számára: olyan tökö...

Trackback: Ostobaság vagy függetlenségi harc? 2010.07.19. 16:52:26

Az IMF és az EU megszakította a tárgyalásokat a magyar kormánnyal, és bennem ezrével horkannak fel válaszra váró, kínzó kérdések... Hová lett Magyarország szuverenitása? Kik, mikor és mivel tékozolták el

Trackback: IMF-blamázs: hol rontották el? 2010.07.19. 16:17:42

A külföldhöz való zsigeri igazodás rossz stratégia volt, de annak puszta tagadása sem lesz automatikusan jó. Nem az a baj, hogy a kormány nem ért egyet az IMF-fel, hanem, hogy ezt bután teszi. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) Az elmúlt évek szocial...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán egy szélhámos gengszter, tehetségtelen és impotens önkényúr - ennyi logikát feltételezni a tetteiben mint itt a cikkben, egyszerű tévedés.
Már bocsánat, de mit jelent az, hogy "gazdasági szabadságharc"? Miért gondoljuk azt, hogy a külföldi tőke a magyar társadalom ellenében szeretne érvényesülni? Miért nem hisszük el, hogy a külföldi tőkének is ugyanaz az érdeke, mint nekünk: egy stabil, működőképes, átlátható és kiszámítható gazdasági rendszer kiépítése? Te kinek adnál kölcsön, kinél ruháznál be: ott, ahol teljes a káosz vagy ott, ahol látszik, hogy a kölcsönt vissza is fogják tudni fizetni, a befektetések megtérülnek? Nem értem, hogy miért gondolja bárki is jó kis kuruckodásnak (szabadságharcnak) a koncepciótlanságot? Az ötlettelenséget? Azt, hogy újabb hitelekből akarjuk finanszírozni Orbán forradalmát? Az lenne a forradalom, ha most 2-3 évig mindenki bekussolna, dolgoznánk, mint állat és minden külső kényszer nélkül is önszántunkból szorítanánk le a hiányt 0%-ra. Hogy elkezdhessük érdemben törleszteni az államadósságot. És ha sikerülne visszafizetni mindent, na az valódi szabadságharc lenne. Igaz, ehhez kéne kb 20 év. Na és? Volt valakinek más terve ezekre az évekre, mint dolgozni? Ha igen, tessék újragondolni. Forradalmi lendülettel.
@.ılı.ılı.: nem értek egyet. Orbán egy nagyon pragmatikus politikus, ezen belül egy kiváló hatalomtechnikus.

először is nagyon jól látja, hogy néhány hőzöngő ballib újságíró, értelmiség és blogger nem számít, mert az ők (a mi) elitista és kifinomultabb demokrata szemléletmódunk nem általános a társadalomban.

másrészt, ahogy a politikusoknak itt az Észak-Balkánon - meg ahogy látom, a világon bárhol - úgy Orbánnak sem számít vagy legalábbis nem elsődleges az, hogy a "népnek jó legyen". a cél a hatalom megszerzése és megtartása, de hát klasszikusan erről szól a politika.

Orbánnak valóban nem célja a valódi rendszerváltás, és a magyar társadalom modernizálása. célja viszont a totális - putyini - hatalom kiépítése.
nagyon jól tudja, hogy Magyarországon ezt simán meg lehet csinálni, és az ő jó élete már garantált.

de legalább van egy boldog és sikeres ember Magyarországon - ez is eredmény...
Index címlap: Lázár János (Fidesz frakcióvezető) szerint az MSZP elárulta a kisembereket, mert úgymond az IMF pártjára állt.
Lázár: ki is vett föl itt ebben az országban devizában hitelt? A kispénzűek! Nem Te, v. bármelyik tehetős elvtársad: hanem a nép. Több százezer magyar család.

Ha valaki itt mostanában elárulja a "kisembereket", azok pont ti vagytok a forint árfolyamának bedöntésével, a hiteltörlesztőrészletek egekbe emelkedésével. Köszönhetően a megannyi ostoba, buta, vérlázító nyilatkozataitoknak, a gőgös kivagyiságotoknak, a "nekünk mindenáron igazunk van!" mentalitásotoknak.

Képmutató, alja banda!
@pokesz70: "Miért nem hisszük el, hogy a külföldi tőkének is ugyanaz az érdeke, mint nekünk: egy stabil, működőképes, átlátható és kiszámítható gazdasági rendszer kiépítése?"

a tőkének - mint láthattuk - csak és kizárólag a profitmaximalizálás áll érdekében. ennek érdekében finanszírozza valamelyest a stabil politikai rendszereket, azok kialakítását és fenntartását.
de ne gondoljuk azt, hogy ebbéli szerepében túlságosan előrelátó, következetes vagy netán hűséges lenne.

sokan gondolják úgy, hogy a kapitalizmus XX. századi formája megbukott - mint ahogyan a XIX. századi formája megbukott '29 környékén.
egyelőre azonban sem a tőkéseken, sem az általuk pénzelt politikai eliten nem látszik a változtatás szándéka.

és nem csak a szándék nem látszik, de az sem, hogy bármilyen elképzelésük lenne arról, hogyan lehetne egy kisebb profitrátával működő, de stabilabb gazdaságpolitikát kiépíteni.
Rá kéne már ébredni, hogy a magyar társadalom egésze a beteg, és az említett urak nem meggyógyítani akarják, csak inkább életben tartani lélegeztetőgépen, hogy míg hatalmon vannak/voltak az utolsó bőrt is lenyúzhassák róluk.
@idelle:

Nem mondasz ellent nekem. Én azt állítom, hogy a külföldi tőke profitéhsége és a mi érdekeink egyirányba mutatnak. Hiszen ott tud nagyobb lenni a profit, ahol a gazdaság jól működik, kiszámíthatók a viszonyok és jól működik a verseny.

Amit a kapitalizmus bukásáról írsz, az igaz, bár én messze nem mondanám, hogy a XX. századi kapitalizmus bukott meg, hanem az a neokon gazdaságpolitika, ami csak a 80-as évektől (Reagan és Thatcher idejétől) eredeztethető. És amire Orbán gazdaságpolitikája is kezd hajazni. Nézd meg, hogy működött a kapitalizmus a 60-as, 70-es években. Jól működött.
@.ılı.ılı.:

Ez a te véleményed.
De, akkor gyurcsányt és libás gordont minek is tartod?
Mert ezek még alantasabbak, gordont a patkányok is kihánynák!
Akkor őket hova lököd, melyik fiókba?
@bass.gitár: És az én apám fasza a nagyobb, bebe.
@rogerw:
Hess, rólam ne írj! A magyar társadalom tagja vagyok, de eszem ágában sem volt, és nincs is külföldi hitelt felvenni. Sőt, az amerikai válság kezdetekor szóltam 1-2 ökörnek, hogy ideje lenne valamit kezdeni a hitelükkel, mert valaki - na ki? - nem csak a házukat, autójukat, hanem ingüket, gatyájukat leszedi róluk!
A kormányt pedig egy nagy mocsoknak tartanám, ha ezeknek a hülyéknek kiváltaná a külföldi bankoktól a hitelüket. Nem a szocializmusban élünk. Döntöttek, pár évig röhögtek, most nem árt pár évig sírdogálni. Nem lehet megtenni, hogy mindig kihúzzák a hülyén döntőket a slamasztikából. Tudtommal nagykorúak voltak amikor a hitelt felvették, és beszámíthatónak mondták őket. Pofára estek. Viseljék a következményeket!
Kedves kommentelő Társak!

Próbáljatok meg a tényekre koncentrálni, és ne az érzelmeitekre, mert akkor soha nem fogtok egyetérteni vagy meggyőzni bárkit is.

Már sokszor elmondtam, de attól, hogy a szocikat szidjuk visszamenőlegesen, az még nem legalizálja a mostani kormány ballépéseit (már amennyibe ezt a szót a mostani kormánnyal egy szövegkörnyezetben említeni szabad).

Az átgondolt(?) stratégia eredményei számokban kifejezhetők. Sok milliárd veszteség az országnak, hosszú távra előre.Nem kéne már ennyire segíteni, mert belehalunk.

Más:
Bizony a fidesz vezetőségének meg kellene újulnia, mert ahogy az idősebbektől tanultam: régi lányokkal nem lehet új kuplerájt nyitni (ezek pedig ezzel kisérleteznek)

Moszkvában is az volt sokáig a jó elvtárs, aki kezet fogott Leninnel. Jó úton járunk effelé....
@Leonard Zelig:
A nevedből is kitűnik! Versenyen indultatok már?
Esetleg még kiskorú vagy és sűrűn lesed meg, vagy olyan csapatból jöttél, ahol 3 év alatt nem gond a kölykökkel együtt való együttlét?!
Apukád alkotta az új házassági törvényt?
@bass.gitár: Igazából sosem értettem azt az érvrendszert amikor az egyik szereplő bénasága és gerinctelensége legalizálja a másik szereplő tetteit..
@rogerw:

Túl megengedő vagy. Az illető uraknak az az érdeke, hogy minél betegebb légy, hiszen úgy tudják a legnagyobb kontrolt kifejteni.

Szerintem elég tisztán látszik, hogy Orbánéknak fogalmuk sincs, hogy hogyan lehetne ezt máshogy csinálni, mint ahogy pl. Bajnaiék csinálták. Viszont 8 éven keresztül minden lehetséges eszközt bevetettek, hogy obstruálják mindent, ami az akkori kormányoldalról jött. Ha maradunk a beteg/páciens metafóránál: lehet, hogy a 2006 utáni kezelése a bajoknak kellemetlen volt meg fájdalmas, de már rég túllennénk az egészen, ha a szomszéd főorvos nem tépett volna ki minden infúziót, nem kapcsolta volna le a világítást a műtőasztal felett és nem ráncigálta volna be a beteg rokonságát, hogy állják útját a soron következő injekciónak ("mert az fáááj!"). Nem baj, a pálinkának van fájdalomcsillapító hatása, majd kihúzzuk a kezelést valahogy -- de fájni ezután is fog.
@parttalan: én is fennakadtam ezen. ezeknek minden a pofájukhoz fér.
de nem sokáig működhet már ez a "mindenért AMAZOK a hibásak" retorika.

az előző kormány sutyiban, fű alatt csinálta a gyanús ügyleteit, és vagy lebukott vagy nem.
a mostani nagy mellénnyel kiáll, büszkén kihúzza magát, beleböfög a mikrofonba, a színpadra szarik, és néz körbe, hogy kinek nem tetszik, ki meri megkérdőjelezni.
Lázár János hangnemét külön kikérem magamnak...hogy lehet egy ilyen arrogáns tapló a parlamentben???
ez a FIDESZ!
@Sparhelt:

A történelem jól mutatja, hogy a legnagyobb gazemberségek mindig valamilyen más (vélt vagy valós) gazemberség ellenében történhettek meg. Néró és a keresztények. Hitler és a zsidók. Sztálin és a fasizmus, később az imperializmus. Bush és a terror. Orbán és a "posztkommunista módi".
@Sparhelt:
Figyelj. Sokan vannak, akik palotába szeretnének költözni, vagy nagyobb házba. De nem vágtak bele, mert tudták, nem fogják tudni fizetni a hiteleket. Magánszektorban dolgoznak, sőt az egyik vállalkozó. Akik felvették a hiteleket, csak egy részét költötték házépítésre. Akkor indult el a külföldön való nyaralás. Kint több ismerőssel találkoztak, mint a magyar városok utcáin. Amikor kevesebb volt a hiteltörlesztő részletük, mint egyik-másik család rezsiköltsége, adták a nagyfiút és a jó tanácsokat. Most sírdogálva szaladgálnak össze-vissza, mert a vállalkozás tönkrement, munkahelyükön nem keresnek annyit, hogy megéljenek és a hitelt fizessék. Amelyik feje felül elárverezték a házát, búcsúzóul kilopott belőle mindent, amit lehet!
Az ifjak elvégzik az iskolát, élettársat választanak, megszületik a szocpolra bevállalt gyerek vagy gyerekek, majd palotát, remek autót, külföldi utakat terveznek. Nem megy. Egyik évről a másikra nem lehet mindent megszerezni. Nem csak Magyarországon veszítették el sokak a házat a fejük felül,hanem pl. a tengeren túlon is. Ott, ahol lakókocsikban laknak a nyugdíjasok, szerinted mit szólnának, ha helyettük az állam alacsonyabb kamatozású hitelt biztosítana. Még azért is folyik a parádé, hogy változtatott Obama az orvosi ellátás szabályain.
Nem a szocializmusban élünk, tessék gondolkozni, utána cselekedni! Mielőtt hitelt vesz fel a család számoljon. Örülök, hogy egyre több az optimista ember az országban. De miért azoknak kelljen helyettük fizetni, akik szép, lassan évek alatt teremtették meg azt, amit ők egyszerre akarnak?!
@Sparhelt: Pedig ez egyszerű: a nép arra szavazott, akiről azt gondolta, hogy jobbat tud, mint a másik tudott. Ezt pedig abból szűrte le, amit a másik mondott. Most kezd már látszódni, h sokkal jobb nem lesz sem a közbiztonság (kézigránátok, sok halott a hétvégén), sem a pénzügyi helyzet, sem a gazdaság állapota. Fontos, h maximalizálták a fizetéseket, csökkentették a parlament létszámát, de ez nem vezet önmagában sehova.
@pokesz70: "ott tud nagyobb lenni a profit, ahol a gazdaság jól működik, kiszámíthatók a viszonyok és jól működik a verseny."

ennek is vannak szakaszai. miközben pl. a multinacionális cégek nem győznek etikai kódexeket gyártani és közzétenni a honlapjukon, addig igenis az ő érdekeiket is szolgálták azok a sötét vagy legalábbis félhomályos viszonyok, amelyek mind a mai napig jellemzik országunkat.
és miközben a korrupciós hajlam azért a fejlett nyugaton sem nagyon csökken, inkább az a jellemzőbb, hogy egy multinak akkor válik érdekévé, hogy átlátható viszonyok legyenek, amikor a rugalmatlansága miatt már versenyhátrányt szenved a korrupcióban is rugalmasabb, kisebb versenytársaival szemben.

az egyik fő baj - ezt egyébként Bogár Laci bácsi szokta megfogalmazni, csak ő sem tudja a megoldást -, hogy a multi "nincs tekintettel" a befogadó országra. kis hazánkban is sokszor olyan kedvezmények illetik őket, amelyek vérforralók, főként a gazdaság egyéb szereplői számára. arról meg ne is beszéljünk, hogy többnyire egy fillér profitit sem hagynak itt.

ami nem azt jelenti, hogy nincs rájuk szükség, csak azt, hogy a nagyhatalmak kormányainak is el kellene kezdeni máshogy gondolkozniuk.
sajnos a multiszemlélet vezetett a mostani gazdasági válsághoz is, és a kormányok felelőssége is pl. a lakosság devizában történt eladósodottsága.

ennyit a tiszta és átlátható viszonyokról, meg a verseny mindenhatóságáról...
@Rókakígyó:

Ez 2006-ban is így volt. Csak amikor kiderült, hogy nem az lesz, amit mondtak, akkor jött a "betegesen hazudozó" meg a monnyonle.

Persze értem én, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek, de tisztelettel kérném a fidesz-szavazókat: legalább a nagy erkölcsi mellényt tessék levenni, mert az rendben van, hogy Orbánnak szabad hazudozni meg tönkretenni, de büszkék ne legyetek már rá.
Ennyi közhelyet egy cikkben.
Hiába. Olcsó húsnak híg a leve. Mivelhogy ugye bolond lukból bolond szál fúj. Meg aztán amilyen a mosdó, olyan a törölköző! De viszont nem minden arany, ami fénylik!
Elmentek ti a búsba az IMF-fel együtt, az egy hónapos kormány tegye helyre azt, amit 8 éven át elbasztak a szocialisták. Kilóg a lóláb, jól teszik Orbánék, hogy nem hasalnak el minden kibaszott Rosenberg előtt...
@idelle:

Nemhiába hívták a kommunizmusban imperializmusnak a kapitalizmust. Valóban, a tőke mindenhol kizsákmányol, sőt szereti a kizsákmányolást fizikailag/földrajzilag magától minél jobban eltávolítani. Portugáliából kevésbé hallatszik a dél-amerikai őslakosok sikolya, Angliából az indiai paraszt hörgése. És mivel a gyarmatok megszüntek a XX. század közepére, de a kapitalizmus nem, nyílván meg kellett találni a módját annak, hogy a kizsákmányolás folytatódhasson. Gazdasági imperializmus. Ez ellen lehet küzdeni, talán kell is, hiszen sajnos Magyarország ilyen szempontból a szopóág közepén-végén van. Mit tettek/tesznek ezellen pl. Kínában? Dolgoznak éhbérért vagy annál kevesebbért, mint az állat és 20-30 év alatt megveszik kilóra a kizsákmányolókat.

Magyarország egy európai, sőt EU ország. Közelebb vagyunk a tőkéhez, mint a volt gyarmatok. Ide legszívesebben már nem a kulimelót hozná a tőke, hanem a szakmunkát. Ha lenne normális szakmunkás-képzés és magasan képzett szakemberek tömegei várnák a befektetőket. Ezzel és a már korábban említett kemény, alázatos munkával lehetne kitörni a gyarmati sorból.

Hidd el, hogy nyugaton már megtanulták azt, amit mi még nem: ha a szomszédom tehene is él és virul, az nekem is sokkal jobb, mintha megdöglene. Mert az elégedett szomszéd békés, jó szomszéd. És a közösbe is szívesebben teszi bele a magáét.
@Leonard Zelig: hély, egy kaméleon egyet ért, vagy ez a rossz névválasztás esete
@stratez:

És milyen igazad van! Akkorát fejeltünk az öklükbe, hogy gyorsan haza is szaladtak a kampósorrúak, igaz? Ungarische virtschaft über alles!!
A londoni felzárkózó piaci elemzők szerint szerepük lehetett az őszi önkormányzati választásoknak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatott tárgyalások sikertelenségében, ám nem biztos, hogy a piacok és a hitelminősítők az októberi választásokig hagynak időt Magyarországnak. A Capital Economics, az egyik legnagyobb citybeli gazdaságelemző csoport felzárkózó piaci elemzője, David Oxley hétfői kommentárjában úgy vélekedett: a Fidesz "nagyon kockázatos úton" indult el azzal, hogy "hátat fordított az IMF-nek". Oxley szerint ez "veszélyes játszma" egy olyan időszakban, amikor még az euróövezet is szuverén adósságválsággal küszködik. A Capital Economics szakértője szerint a magyar piacok a legjobb esetben is "rendkívül göröngyös" hetek-hónapok előtt állnak, a legrosszabb esetben pedig Magyarországon akár újabb költségvetési válság is kialakulhat. A helyzet iróniája, hogy a kormány a gazdasági kilábalás védelmére hivatkozva veti el az újabb takarékossági intézkedéseket, ám éppen a bizonytalanság okozta heves forintárfolyam-kilengések jelentenek ellenszelet a növekedésnek. A forint gyengülésével ugyanis meredeken emelkednek a devizaadósok törlesztési terhei, rontva a háztartások és a vállalkozások pénzügyi mérleghelyzetét.
@stratez: tegye helyre??? b+, azzal is beérnék sokan, ha nem RONTANA rajta!!!
de nem, ezek azt hiszik, hogy ők a faszacsávók, arcoskodnak, és ezzel még mélyebb gödröt ásnak. még jobban megszopatják a Zembereket. és ezek után még képük azt mondani, hogy az előző kormány hagyta cserben őket. egyszerűbb körökben ennél kevesebbért is pofánbaszás jár.

és nem kell lehasalni senki előtt. az IMF sem várta ezt. ezt nem büszkeség, nemzeti öntudat vagy megalázkodás kérdése. ez üzlet. volt egy megállapodás, volt egy megegyezés, azt szeretnék, ha tartanánk, ui. adtak egy zsák lóvét, amit szeretnének viszontlátni. és nem, nem Gyurcsányéknak adták, hanem Magyarországnak. Magyarországtól is kérik vissza. leszarják, hogy most egy Napóleon-komplexusos törpének épp kétharmada van.
@stratez: Meddig akarsz még visszamutogatni? Azt akarjuk hogy ne csináljanak vadbaromságokat! Már pedig a nemzetközi közvélemény vadbaromnak tartja kormányunkat és annak megfelelően árazza be azokat a hiteleket amire szükségünk lenne.
Ha meg nincs szükségünk hitelekre, akkor azt ugye nem 1 hónap alatt érte el az ország - te mondtad - vagyis az agyon ekézett Bajnai mégiscsak jól dolgozott. Mi van te Orbán beszédeivel a fejed alatt alszol?
@pokesz70: "mert az rendben van, hogy Orbánnak szabad hazudozni meg tönkretenni, de büszkék ne legyetek már rá. " - Ők mindenre büszkék amit a nagy Orbán isten csinál.
Lehet az hogy az egész "világ" olyan béna tehetségtelen, hogy mindig válságban van. Kinek jutott volna eszébe magától svájci frankban, pláne japán jenben hitelt felvenni? Ki ajánlotta ezt nekünk. Mi van avval a svájci frankkal amit a bankok annak idején szaré-hugyé kamattal vettek fel és továbbadtak nekünk. Azt már akkor visszafizették akkori árfolyamon. Hogy lehet az hogy 20 év kapitalizmus építés után olyan bénák vagyunk hogy egyre szarabb lesz minden? Már 20 évvel ezelőtt Rabán elvtárs megszorításokról beszélt a parlamentben,(az IMF-el kötött szerződés szerint az államháztartási hiány nem lehet magasabb...)Az mondjuk biztató, hogy az "ezer" éve kapitalizmust építő népek (görögország,olaszország,portugália,spanyolország, dubai(!),japán(!)államháztartási gondokkal küzd. Egyet mondjatok mely államot az IMF vagy az világbank a kölcsönével rendbe hozott. Menjünk csődbe, kiváncsi lennék, hogy akkor szarabb lenne-e.
"A devizahitelesek terheit nem ez a tíz forint határozza meg, hanem az, hogy 2005-ben senki nem figyelmezettet őket az árfolyamkockázatra" - mondta az [origo]-nak Rogán Antal fideszes képviselő, a parlament gazdasági bizottságának elnöke arra kérdésre, hogy hogyan segítik meg most a devizahiteleseket, hogy az IMF-delegáció kivonulása után több mint tíz forintot gyengült a forint euróval szembeni árfolyama a pénteki 278-as szinthez képest.

no comment
Nehogy azt higgyük,hogy az IMF meg a világbank értünk küzd, csak a szar pénzüket akarják biztosan visszakapni. (a benzinárnál pl. mi a f... közöm van az amerikai startégiai készletek alakulásához. Lássuk be mi itt csak mindig szopunk. Ezelőtt 25 évvel ki vett tévét a foci világbajnokság miatt. Számoljuk már ki ha ezer évig gyüjtögetnénk akkor se tudnánk mindent visszafizetni. Katasztrófa. Itt nem fidesz meg szoci meg szdsz a kérdés, hanem a szivatás. Az árfolyam esést már szombaton jósolták (teljesített elvárásaink) ez az egész csak játék a számokkal. Komoly lehet az hogy egy Soros cég (vagy egy Szijártó vagy Kósa duma) bedönti a forintot. Vegyük már észre, hogy itt mi csak egyszerű balekok vagyunk. Azt csinálnak velünk amit akarnak. A 2014 választásokon engedni kéne az IMF-t meg
Nehogy azt higgyük,hogy az IMF meg a világbank értünk küzd, csak a szar pénzüket akarják biztosan visszakapni. (a benzinárnál pl. mi a f... közöm van az amerikai startégiai készletek alakulásához. Lássuk be mi itt csak mindig szopunk. Ezelőtt 25 évvel ki vett tévét a foci világbajnokság miatt. Számoljuk már ki ha ezer évig gyüjtögetnénk akkor se tudnánk mindent visszafizetni. Katasztrófa. Itt nem fidesz meg szoci meg szdsz a kérdés, hanem a szivatás. Az árfolyam esést már szombaton jósolták (teljesített elvárásaink) ez az egész csak játék a számokkal. Komoly lehet az hogy egy Soros cég (vagy egy Szijártó vagy Kósa duma) bedönti a forintot. Vegyük már észre, hogy itt mi csak egyszerű balekok vagyunk. Azt csinálnak velünk amit akarnak. A 2014 választásokon engedni kéne az IMF-t meg a világbankot, hogy induljon a választásokon. Egyébként most is lehetne, "le a fidesszel,szocikkal,lmp-vel legyen az IMF és a világban a kormányzó (párt)"
shortoltak megint egyet a fiukak, megint bekaszaltak 2-3 milliardot a partkasszaba/zsebekbe

nem bonyolultabb ez
@tfedo:

Néhány gondolat:

1. A magyar GDP 1989-hez képest 180%-kal (igen, száznyolcvan százalékkal) nőtt 2010-re. Vagyis 20 év alatt közel megtripláztuk a termelést. Igaz, ettől jelentősen elmarad a lakosság fogyasztásának alakulása, az csak +40% körül van. Szóval az, hogy "20 év kapitalizmus építés után olyan bénák vagyunk hogy egyre szarabb lesz minden" egy kicsit erős, szerintem.

2. Az IMF-kölcsönt nem azért vettük fel, hogy "rendbe hozzuk" a dolgokat, hanem azért, hogy ne legyen államcsőd. Lett? Nem lett. Ráadásul csak egy kis részét hívtuk le, a maradékot simán le lehetne hívni a reformok finanszírozására. Azt az IMF is nagyon jó szemmel nézné, ellenben azt nem nézi jó szemmel, ha Orbán ebből a hitelből akarna osztogatni (adót csökkenteni). Mert az csak újratermeli a hiányt, míg a reformok hosszútávon is stabilabbá tehetnék az országot. És még jól is éreznénk magunkat, mert működik az eü, a közösségi közlekedés, lebomlik a bürokrácia, stb.

3. Ha csődbe mennénk, az a következőket jelentené: nem kapnának fizetést az állami alkalmazottak (kb 800 000 családot érintene). Akik valószínűleg nem dolgoznának ingyen, vagyis viszlát ápolók, mozdonyvezetők, rendőrök, tűzoltók, tanárnénik. Nem kapnának nyugdíjat a nyugdíjasok (3 milliónyian). Nem tudnánk fizetni a tartozásainkat, amik ilyenkor még nem párolognak el, csak kitolódik a törlesztés és brutális büntetőkamatokat számolnak fel. Fizethetik majd az ük-ükunokáink is. Tovább is van, mondjam még? Én inkább nem lennék kiváncsi...
@pokesz70:
nem volt testi sértés. :)
De komolyabbra fordítva... nem tudom mi a helyzet ezzel a tárgyalással, de min. fura, hogy az imfnek fontos a hiányszint, de baromira zavarja a bankadó.
Ebből dobódik, hogy vannak védett kasztok, akik nem kötelesek semmilyen körülmények között sem (csak 3 év!!) hozzájárulni a közös terhekhez ??
Más... miért csak most jutott eszébe valakinek,hogy pl. a bankok ne szívassák már havonta plusz költséggel az ügyfeleket (devizahitel) a közép árfolyam hanyagolás miatt.
@tfedo: nem mindennel értek egyet,de ez nagy ötlet :
"A 2014 választásokon engedni kéne az IMF-t meg a világbankot, hogy induljon a választásokon. Egyébként most is lehetne, "le a fidesszel,szocikkal,lmp-vel legyen az IMF és a világban a kormányzó (párt)"
__
milyen fura, h pl. Csurka már 20 éve ezt mondta/ja , mármint hogy az "Imf kormányoz" és mégis lehülyézték, antiszemitázzák folyamatosan...
@belekotty: Erőt egészséget Belekotty elvtárs!A hozzászólásai alapján szeretettel meghívom a Váci Úti Kihelyezett Munkásőr Tagozatba.Mit akarnak ezek a reakciósok!? Számolgatnak itt,hogy 8 év kontra 60 nap.Na persze,meg még mit nem?Bennünket ez nem érdekel,mi nem számolgatunk,lamentálunk, hanem küzdünk a különleges anyagból gyúrt testünk verejtékével a végsőkig.No Pasaran ,Belekotty elvtárs,ha mi is úgy akarjuk.
Szabadságharc van.

Viktor eddig hősiesen küzdött az otthoni pálinkafőzés ügyének szabadságharcában, de a szavazófülkékben lezajlott forradalommal azt megnyerte. Most új hadszíntéren veti be magát, hiszen a permanens forradalomnak mindig szüksége van új célokra.

Hasta La Victor Siempre!
kephost.hu/image-BD6F_4C332152.jpg
@pokesz70: "ha a szomszédom tehene is él és virul, az nekem is sokkal jobb, mintha megdöglene. Mert az elégedett szomszéd békés, jó szomszéd. És a közösbe is szívesebben teszi bele a magáét. "

na, még egy pont, ahol "egymást erősítjük".

Orbán arra is kiválóan ráérzett/rájött, hogy a társadalmi gondolkodást (ezer évre visszamenőleg) képtelenség megváltoztatni. jobb rájátszani... :-O
@gramercy: "shortoltak megint egyet a fiukak, megint bekaszaltak 2-3 milliardot a partkasszaba/zsebekbe"

ez eddig OK, de én úgy látom, a Kósa-Varga-Szijjártó-féle hörr volt a piaci és társadalmi stressz-teszt. mivel az sikerült, most sem kellett félniük...
@stratez: "az egy hónapos kormány tegye helyre azt, amit 8 éven át elbasztak a szocialisták."

milyen jó, hogy a magyar történelem csak nyolc és fél éves...! :-O
Nem vagyok fideszes és abszolút nem akarom védeni orbánékat, de most egyetértek velük. Először is az IMF ne akarjon belepofázni a magyar belügyekbe. (Mégis mit érdekli őket a házi pálinkával kapcsolatos törvény???)

Egy valamit pedig nem értek, még pedig az IMF logikáját: mindenkit szorítsunk meg, mindenki szívjon, dehát a bankokat azt nem szabad megadóztatni, ők nagyon fontosak! (Ja és szegény Simor is kapja már meg a havi 8 millát!) Kérdem én miért? A bankok amolyan védett kaszthoz tartoznak? Más országokban lehet bankadó, csak Magyarországon nem? Elmehet Rosenberg (neve alapján svéd, esetleg irokéz) a haverjaival a ..ba!

Különben nem értem a nemzetközi tőkerajongást, komolyan azt hiszik egyesek, hogy nekik érdekük Magyarország stabilitása? Őket csak a pénz meg a profit érdekli, nagy ívben tesznek az országra...
Tisztelt olvasók!

Miért gondoljuk, hogy ami velünk történik, az a mi tevékenységünk eredménye?

Ahhoz hogy a megfelelő gyógyszert tudjuk bevenni, ismernünk kéne aktuális betegségünk fő okát. Elfogadva mekdönci és kóka kóla romboló hatását (cia és moszad).

Ahogy én látom. Számunkra úgy 20., 90. éve a legnagyobb gond a "szláv imperializmus". Nevén nevezve, orosz (elfogadva, más is jókat csemegézik belőlünk).

Úgy emlékezetből. Tudjátok, hogy az ideiglenesen hazánkban állomásozó szojvet csapatok mikor vonultak ki hazánkból?

Megmondom. Sacc 20-22. éve.

Úgy emlékezetből. Tudjátok, hogy az ideiglenesen hazánkban állomásozó kágébé mikor vonult ki hazánkból?

Megmondom. Itt se voltak :-).

Helyesbítek.

El se mentek :-(

Aki nem hiszi, nézze meg pártállami múltunk titkosszolgálati fejezetét. Ja, hogy semmi sem nyilvános? Ugyan miért is?

Röviden. 22. éve oltári nagy becsapás áldozatai vagyunk, mert az un. nemzeti titokszolga szervek nem a mi érdekeinket szolgálják. Sajnos a mi pénzünkből. Ehhez segédkezik medeja szinte teljes egésze, szinte összes pártunk, és mindenkori kormányunk :-(.

Bizonyítani nem tudom. Figyelemmel azonban hazai (abszurdisztáni) közügyeink folyását, az a benyomásom, ennél nagyobb katyvaszt talán csak félix edmundovizs dzerzsinszkíj (első cseka nacsalnyik) tudott előadni.

Elfogadom. Eftársak sokat fejlődtek. Főbelövés helyett van kágébé negyvenöt pontja. Mai napig. Ezzel is lehet zilálni. Ahogy nézem, sikerült.

Ahogy én látom.

Rendszer (módszer) váltásunk főpróbája Bős-Nagymarosi "zöld"-ség volt. 1986-1989. között.

Kérdés. Meg lehet-e pusztán medeja segítségével flamóztatni bármivel népeket? Eredmény, igen, meg lehet.

Bős-Nagymaros, miként az osztrák sógor kész atomerőműve is, mert hogy a grínpísz (pénzelte kágébé, pénzeli efeszbé) azt mondá, hogy ez rossz.

Főpróba nálunk volt, 1986-1989. között Bős-Nagymaros meghekkelése, majd 1989-1991. között az ún. módszerváltás.

Ezt követően hajdani szojvet eftársak hajdani szuban (ma Oroszország), receptet lemásolták. Ebből lett krjucskov puccsa gorbi ellen, majd kedvencem, a bűbájosan dülöngélő jelcin.

Úgy csinálunk, mintha demokrácia lenne. De persze szó sincs róla.

Eddig (1989-ig) volt pártunk és kormányunk.

Ma van többpártunk és kormányunk.

Azóta jobb lett? Ahogy tudom, NEM! Te hogy tudod?

Nem elkeseredni!

Olyan rossz még soha sem volt, hogy annál ne lehetne rosszabb!

De lehet jobb is.

Csak fel kell ismerni, mi a betegségünk kiváltó oka!
süti beállítások módosítása