A rendelet ellenére sózza a járdákat a BKV

2010.12.29. 07:50 baum

Idén téltől végre tilos sózni a járdákat. Ez azért örömteli elsősorban, mert az utóbbi években nagy problémát okozott a városban élő állatoknak, mivel a só szétmarta a talpukat. A fás szárú növények is károsodtak benne, az olvadás utáni hólével keveredve meg további környezetkárosodást okozott. A járda felülete is tönkrement nagyrészt, tehát csak üdvözölni lehet a két éve meghozott és szeptembertől életbelépő kormányrendeletet.

A bírság 50.000 forintig terjed, nyilván van egy átmeneti idő, amíg mindenkiben tudatosul a rendelkezés, és remélni lehet, ha nem is a környezetvédelmi szempontok oldaláról megközelítve, de a kilátásba helyezett büntetés jobb belátásra bírja a notórius „sózókat”.

Nos, a BKV tendenciózusan szabályt sért. A BKV felel azért, hogy a megállóikban a járdák csúszásmentesek legyenek. A városban többször is szembetűnt, hogy a felbérelt járdatisztító brigádok sóznak. Konkrétan most két esetet emelünk ki, igen tanulságosak.

A következő történt: 2010 december 18-án, délután fél 4 körül a Bem térnél lévő BKV buszmegállóban, az IFU-894-es rendszámú zöld mikrobusszal érkező, a csúszásmentesítéssel megbízott munkások sóval kezdték el felszórni a járdát. Az eset dokumentációját úgy akadályozták meg, hogy veréssel fenyegették meg a Fent és Lent szerzőjét. Ez, és maga a beismerés, hogy sóznak, az alább látható felvételből egyértelműen bebizonyosodik.



Ez a fénykép pedig december 28-án, délután 4 órakor készült a Mechwarth liget villamosmegállójában, a derék munkások arra sem vették a fáradtságot, hogy eltűntessék a nyomokat. Az útszóró sót lazán nekitámasztották és otthagyták a menetrend alatt.

 

Kíváncsian várjuk a BKV reakcióját, vagy akár a rendőrségi vizsgálat eredményét, a kiszabott büntetés módjáról, mértékéről. Természetesen ezeknek helyt adunk blogunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr542544203

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Forradalmi változások a demokratizálódó BKV-nál januártól, ezt hozza 2011! 2011.01.03. 14:49:17

- Tarlós úrral meg Kocsis Pityuval rendbe fogjuk tenni idén a dolgokat! -Demokratizálni kell a BKV-t! - mondta arcán boldog mosollyal újságíról kérdésre válaszolva Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ ifjú vezérigazgatója, aki azt sem tartja ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én minden mozgásában korlátozott vagy veszélyeztetett embert sajnálok,de ezt a kurva Bolygót nagyon nem érdekli!
Nem csak mi élünk itt ezen a bolygón és lehet, hogy szarul hangzik, de a gyermekeink jövőjét öljük evvel meg!
Húzzátok ki már ki a fejeteket a seggetekből!
A mindenit a sok reklamálónak. Térdvédő, könyökvédő, bukósisak, vastag kesztyű, és kabát, valamint lánctalpas bakancs, és úgy menj az utcára. Esetleg javasolnám a téli alvást. A francnak kell annyit mászkálni a sok idiótának, pláne sikos időben.
Mondjuk számomra nem volt 1értelmű, hogy sóznak...
@jani74: "A francnak kell annyit mászkálni a sok idiótának, pláne sikos időben."

Mert ez itt moslékország. Ha 25-ször bemondják a tévében, rádióban, hogy nagyon hideg lesz és nagyon jeges utak, aki teheti maradjon otthon, akkor másnap reggel az összes nyugger beindul vásárolni.
@egyittlakó: gondolom, anyád is úgy lett terhes veled, hogy a jégre ment...
@zuttyi: "Nem csak mi élünk itt ezen a bolygón és lehet, hogy szarul hangzik, de a gyermekeink jövőjét öljük evvel meg!"

Valóban, ha sózunk, akkor a rengeteg ember marad életben, így ezeket a gyerekeid fogják eltartani, ezzel a jövőjüknek vége. A cél az ugye, hogy többen essenek el (lehetőleg haljanak is meg), hogy a gyerekeidnek kevesebb adót kelljen fizetni, vagyis legyen jövőjük. Brávó!
Mondjak neked valamit? Lefosom a jövőt, kit érdekel a gyerekeid jövője, amikor már nem élek?
@egyittlakó: ezen hangosan felrohogtem, pedig latszik hogy komolyan gondoltad:D
Tudom hogy hülyén hangzik amit most mondok, de a BKV szarik mindenre. Februárban az Örs vezér terén a buszmegállóban megcsúsztam és olyan sérülést szenvedtem amitől a jobb térdem teljesen tönkre ment. az idei év nagyrészt kórházban töltöttem. Most lábadozok és van egy szépséges komplett térdprotézisem. 29 évesen.
Persze mindenki azt mondta hogy miért nem perelek meg ilyenek, de kérdem én kinek jutott volna eszébe a földön a fájdalomtól üvöltve hogy feljelentést tegyen? Utána meg már hiába való lett volna mert nincs bizonyítékom. Az ilyen faszopó embereket mint a kbvsok keresve sem lehetne találni. És itt a vezetőkre gondolok. Mi a francért nem lehet rendesen csinálni valamit ebben az országban?
Ha a doki nem lett volna rendes akkor még most sem tudok járni és a munkám is elveszítem és a lakásomat is mert ugye hitelt az fizetni kell.
@Atomot az indexre!: "gondolom, anyád is úgy lett terhes veled, hogy a jégre ment..."

Ennek mi köze a témához? Kérdeztem én, hogy a te anyád a bábolnai állami gazdaságban melyik marha által lett meghágva?
a sok okos zöld egyszer nézze meg, hogy mire megy 5 kg homokkal / kaviccsal / salakkal, és mire megy 5 kg sóval. Az előzőekkel semmire, a az utóbbival egy telet is ki lehet húzni a ház körül. A homok, kavics, salak, mitől nem környeteszennyező ?(bár elsimerem kevésbé), ha a járdán van, ciőtalpon, előszobában, stb. ugyanúgy felmosva, wc-be engedve ? Az igaz, lapátolni kéne, mert lusta egy otszág vagyunk és várjuk a csodát meg a hóekét, ahelyett hogy mindneki maga előtt ellapátolna. De a jéggel nem lehet mit kezdeni. Akinek a háza előtt valaki elcsúszik, éslába törik, a háztulaj fizet. Ezen a homok nem segít.
Fűteni kellene a járdákat!
@VolksrodZoli: "A másik, pedig a sok ökör házmester, és lakástulajdonos, ha a havazás ötödik percében elesik valaki a ház előtt, felelős érte. Én sem fogok egész nap fel alá sétálni a hólapáttal"

Ez is alkotmány ellenes, hogy más felelőtlensége miatt engem büntetnek meg. Miért nem azt a barmot büntetik, aki elcsúszik? Talán vegyek ki szabadságot, jöjjek haza a munkahelyemről, hogy letakarítsam a járdát? Ami a közterület fenntartónak a dolga, egyébként...
Azt hittem, ezért is fizetem az adót az önkormányzati tolvajoknak...
@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: "Hát erről mindig csak annyi jut eszembe, hogy Svédországban leesik a hó"

Tavaly Stockholmban megállt az élet, a svédek rácsodálkoztak, hogy eshet ennyi hó! :))
@mzperxx: dehogynem segit a homok, csak rendesen lekell lapatolni a havat, es felkaparni 3 mozdulatal a letapadt foltokat mielot lejegesedik, erre raszorod a homokot es jobban tapad mint a beton.

Ez 5 mozdulatal es fel oraval tobb. A lustasag meg a komfortizmus ne legyen mar indok mikor arrol van szo hogy tonkre vagjuk azt ahol elunk.
@mzperxx: "Akinek a háza előtt valaki elcsúszik, éslába törik, a háztulaj fizet."

Ha viszont az iszap elviszi a tulaj házát, senki nem fizet. Ezért tart itt ez az ország...
@mement:
Olyan cipő kellene aminek nemcsúszik a talpa!Kutyák lábára lehet húzni só ellen cipőt.A havon kevésbé csúszól mint a letakarított kemény felfagyott jégen.Homok összefagy salak,hamu nincs.Akkor mi a szart használjon a nép?Fűtsétek a járdát baszod akkor jó lesz ,vagy tiltsátok ki a telet!Sónál olcsóbb és jobb megoldás még nincs.Érdekes más eus országban sózhatnak!
mire is várunk? hogy a video és a cikk alapján nyomozást indítson a magyar rendőrség?!
@egyittlakó:
"Mondjak neked valamit? Lefosom a jövőt, kit érdekel a gyerekeid jövője, amikor már nem élek?"

Ez alapján te már most sem élsz...,max. használod a Földet!
én azért nem vagyok benne biztos, hogy jobb lenne, ha az emberek a villamos elé csúszkálnának be...
@mement: "Ez 5 mozdulatal es fel oraval tobb. A lustasag meg a komfortizmus ne legyen mar indok mikor arrol van szo hogy tonkre vagjuk azt ahol elunk."

Először is gazdálkodj csak a saját időddel...
Másodszor: nem vagyok lusta, bazmeg, de nem is akarom kirúgatni magam a munkahelyemről. Mindenki vigyázzon, aki jégre megy szambázni, ha meg eltaknyol, ne mást okoljon, hanem vállalja a felelősséget érte!
Én sem verem pofán az asszonyt, ha a forró levessel megsütöm a szám...
Zeolit. Környezetbarát csúszásgátló. Vannak helyek, ahol évek óta ezt használják.
A mi házunk mellett az orosz laktanya garázsa van. Na, nekik amióta itt lakom a környéken (8 éve) nem kell sem lapátolniuk, sem sózniuk, semmi. :))
@Masni:
De ti barmok csak sózzatok mert különben elcsúsztok és nem tudtok munkába menni..
Mintha ez bárkit is érdekelne....
@the_lonewolf: Aha...de nem vettél még nekik pár ezresért lábbelit, pedig kapni...marha! Majd csúszkál miattad 10000000 ember, nem? Barom! :)
Egyébként az emberek tényleg hülyék. Életemben magam is elcsúsztam néhányszor, volt amikor fájt is, de soha nem jutott eszembe reklamálni vagy más felelősségét firtatni. Tudomásul vettem, hogy télen ilyesmi előfordul.
Ami meg a kutyásokat illeti: tessék valami lábvédőt húzni az állatok lábára vagy tessék abbahagyni az állatkínzást (állatok lakásba való bezárása). Tudok jobbat is: a kutyások takarítsák le a járdákat!
Ami a zöld terroristákat illeti: a kutyaszar és a kutyahúgy valóban szennyezi a környezetet (nyáron is), a só pedig a természetben előforduló anyag (sóbánya, tenger).
@zuttyi: Na és? Fáj ez neked? Ne fájjon! Én is leszarom a kölkeid jövőjét. Mondjuk a jelenüket is. Az én életemmel te ne rendelkezz a kölkeid okán! :)
@Masni: "A mi házunk mellett az orosz laktanya garázsa van. Na, nekik amióta itt lakom a környéken (8 éve) nem kell sem lapátolniuk, sem sózniuk, semmi. :))"

Hogy mik vannak... tőletek még nem mentek ki az oroszok?
Hagyjuk a sózást!

Orbán csinált mindent Európában!

Orbán higgadtan tekint ezekre a kihívásokra. A kommunizmus térdre kényszerítése és Európa újraegyesítése szerinte nehezebb volt, mint az ország előtt álló EU-elnökség. A magyar kormány honlapján az olvasható, hogy "takarékos és zökkenőmentes" elnökséget kíván, amely a konszenzus megteremtését tekinti a legfontosabbnak. És sok elődjéhez hasonlóan közelebb akarja vinni Európát a polgárokhoz, "emberarcú" elnökséget ígér.
@boldii: Nem vagy zöld, csak sötét.

Én kertvárosi részen lakom, ami azt jelenti, hogy rengeteg a fa és bokor, a járda, a villamos és az úttest közt is fű/bokor/fa sávok vannak végig.
Kb amióta élnek itt emberek, azóta sóznak télen. Az utat is és a járdát is. Egy azaz EGYETLEN növényen se látszik meg, de még csak a fű se sárgult meg!! Akkor miről beszélsz? Milyen fáknak ártás, ha ez meg se történik??
És nem egyféle fa, hanem sokféle! Cserjétől kezdve a nagy fákig, az elmúlt 20-30 évben sosem találkoztam olyannal, hogy ezek a növények valami fura betegségtől szenvednének. Ismétlem, a fű is ott virít teljes egészségben. Akkor miről beszélsz? Mondod, amit a lobbi kiabál, hogy sok pénzük legyen...

Az egyetlen tény, hogy a kutyák lábát tényleg marja -főleg, ha nem mosod le utána!(ugye ez egy kedves gazditól túl nagy elvárás, hogy törődjön is a kutyájával..)
De ezt a kérdést azzal le is zárnám, hogy a jó k.va anyját, annak, aki megállóba, vagy egyáltalán utcára viszi szaratni és hugyozni a kutyáját. Én nagyon szeretem az állatokat, de a tartásuk felelősséggel jár. Kutyánál vagy legyen saját kerted, és ott élj vele, vagy ha nincs, akkor meg kocsiba be, és mindennap elmenni egy erdőbe sétálni. A nagyobb testű élőlényeknél baromira egészségtelen és problémás, ha városban szarsz. Ez igaz emberre és kutyára is. Egyik hugyának, és szarjának sincs ott keresni valója.

Az meg a legminősíthetetlenebb és gusztustalanabb, mikor patkányok ilyen blogokon "feljelentgetnek" embereket. Főleg olyanokat, akik nem is tehetnek róla. Ráadásul olyan dologban, amiben nincs is igazuk.

Elmondjam mi a környezetszennyező? A papíralapú könyvdiktatúra, elektronikus helyett. Aztán a repülőgép forgalom, vasút helyett! És nem a só.

Azon meg szinte sírni lehet, aki mondta, hogy mennyivel tudatosabb volt Ő, hogy hamut szórt szét, tehát az égéstermékét. Gratulálok! A szenet meg a fát elégetni, az aztán nagyon környezetbarát dolog! Sóztál volna inkább, cserébe meg gázzal fűthettél volna.
@igényes: "Hagyjuk a sózást!

Orbán csinált mindent Európában!"

Ki le nem szarja? Amit itthon csinált, az nekem mínusz 2 millió forint. Hagyjuk inkább...
@egyittlakó: végre valami jót is tett ez a komcsi gazember. :-DDDD
Jártam Parajdon a sóbányában, ahol a környékén is találhatók sósziklák. A növényzet - a fásszárúak is - gyönyörűen él.
Kinek az érdeke ez a sóval való csúszásmentesítés betiltása?????????
És ha már betiltják - akkor ajánljanak hasonló áru szert, ha már a NaCl nem felel meg. Csak azt írják, hogy más anyaggal. DE MIVEL? MILYEN NÉVEN NEVEZZÜK AZT A MÁS ANYAGOT??? ÉS HOL LEHET MEGVENNI, VAGY MEGKAPNI?????
@egyittlakó: Szerintem kevés(vagy legalábbis remélem) embernek jut eszébe feljelentést tenni egy elúszásért. Más a helyzet, ha megsérül és kórházba kerül. Szerintem ebben az esetben fel se kell téged jelentenie, megy ez magától, ha kiderül, hogy nem takarítottad le a járdát.
Amúgy én hozzátenném gyortsan, hogy nem tartom rossznak ezt a kis tevékenységet.. Úgy gondolom, hogy az ember, ha arra a kis másfél méteres sugarú környezetben, ahol van, arra vigyázna, és mondjuk kiemelten a háza előtti részt, akkor máris minden szép és tiszta lenne.

Apropó, jut eszembe. Füvet és cserjét láttam kiszáradni már kutyahugytól, de téli sótól tényleg nem.
Hol a poszter?

Az eredeti kérdésre még mindig nincs válasz: mi alapján büntethetnek mag a sózásért? Ha feljelentenek, bemutatom a nátriumklorid biztonsági adatlapját. Tizenkettes fejezet üres, R-mondatok (az idevonatkozó R52, R54, R56-okat beleértve) hiányoznak, csomagoláson "döglötthalas" GHS-veszélyjel nincs rajta.

Akkor mi alapján tudom, hogy környezetkárosító?
Társasházban élek. Mi - eleget téve a biztonsági előírásoknak - lelkiismeretesen takarítjuk és sózzuk a bekötő járdát és a házunkra eső járdaszakaszt is. A kiskertben vannak tűlevelűek, orgona és gyümölcsfák: mindegyikük él-és virul.

A hatóság pedig bekaphatja.
@kubana: "Amúgy én hozzátenném gyortsan, hogy nem tartom rossznak ezt a kis tevékenységet.. "

Szoktam is lapátolni a havat. Jónak is tartom, amikor ráérek...
Jelzem: a faforgács nem szünteti meg a csúszósságot. És azt se gátolja meg, hogy a már feltakarított járdán ne gyűljön föl a hó - szemben a sóval, ami -6-8 fok fölött elolvasztja a járdára hulló hópelyheket.
hOL VAN AZ ÉN KOMMENTEM?
@zolix: nekemis szétvágta a só a kocsimat erre kellene figyelniük
@parttalan: "A hatóság pedig bekaphatja."

Nem a hatóság, hanem aki kitalálta. Valamelyik túlbuzgó fülkeforradalmár...
@parttalan: "A hatóság pedig bekaphatja."

Nem a hatóság, hanem aki kitalálta ezt a baromságot. Valami túlbuzgó fülkeforradalmár...
Nagyon örülnék, ha a feljelentő készítene olyan képeket is, ahol a téli sózás miatt kipusztult a növényzet. Én egyről sem tudok. Ha látnák ilyet, talán meggyőzne. Így viszont csak arra tudok gondolni, hogy valami hamisság van a dolog mögött.
@fiero: "nekemis szétvágta a só a kocsimat"

Az alvázmosásról hallottál már?
@japankakas: "Így viszont csak arra tudok gondolni, hogy valami hamisság van a dolog mögött."

Valaki jól el akarja adni az új anyagot. Ez itt Magyarisztán...
Olcsó a só? Ha hozzáadjuk a szétrohadt autókat, a sózás miatt tönkrement aszfaltot, a tönkrement cipőket, már egyáltalán nem tűnik olcsónak. A kutyákról nem beszélek, mert rögtön jönnek a hőzöngők, hogy a zemberek fontosabbak a kutyánál. Hát nálam speciel sok ember messze a kutyák után következik fontosságban.
Érdekes egybeesésnek tűnik, hogy a Fórumon megszólaló sópárti aktivisták stílusa mennyire hajaz a videón fenyegetőző proletárra.
Jaj, azt a zöld csotrogány transzportert én is láttam kb. egy hete a Felső-Zöldmálin. Én is tanusítom, hogy a 30 zsákra, amit az a fostalicska cipelt rohadt nagy betűkkel rá volt írva a SÓ felirat. GRATULÁLUNK Mo.-nak 2010 legvégén!
@whitboy: egész Budapesten, de még a hegyvidéken is: ott is a sok újgazdag paraszt kiviszi a Hármashatár-hegyre, meg a Ferenc-hegyre teleszaratni a szánkópályát a büdös dögökkel. Ocsmány állatok - már a gazdákra gondolok...
@velorex-vezető: "Olcsó a só? Ha hozzáadjuk a szétrohadt autókat, a sózás miatt tönkrement aszfaltot, a tönkrement cipőket, már egyáltalán nem tűnik olcsónak."

Ez demagóg szöveg. Ilyet én is tudok: a belvíz meg az árvizek sokkal több kárt okoznak, vagyis a víz drágább, mint a só. Sőt, károsabb is (télen szétfagyasztja az aszfaltot, foszlik tőle a lábbeli, rozsdásodik tőle az autó, nyáron alámossa az utakat, belefulladnak az emberek stb.)
Na ugye...
@kirby a parancsnok: Tudok még rosszabbat: a sok írástudatlan bugris (sőt rosszabb mert még a piktogramot sem ismerik) a sípályára jár szánkózni a Normafához.
@egyittlakó: Szóval a belvizet Te öntöd oda szándékosan?
@egyittlakó:" Ilyet én is tudok: a belvíz meg az árvizek sokkal több kárt okoznak, vagyis a víz drágább, mint a só. Sőt, károsabb is (télen szétfagyasztja az aszfaltot, foszlik tőle a lábbeli, rozsdásodik tőle az autó, nyáron alámossa az utakat, belefulladnak az emberek stb.)
Na ugye..."'

A fenti hasonlatod akkor állná meg a helyét, ha a belvíz is szándékos emberi tevékenység következménye lenne.
Mondjuk nyáron a járda locsolása vízzel, nem igazán környezetszennyező tevékenység.
egy ittlakó!!!!hallottam alvázmosásrol !!!!de a fényezésem tette tönkre a sószóró nagytudású!!!!
sokan kommentálnak és azt sem tudják miről van szó!!!káros a só igen!jól teszik ha betiltják
én a belvízzel tudod mit tennék? sok munka az tuti meg pénz!! feltöretném és elhordatnám valahova!!most fagyott a víz felkell törni gépekkel ott ahol nagyon kritikus,elszállítani kb kell vagy 1500 kamion de olvadáskor nem öntené el a házakat
A kommentek elején ugyan szó volt róla, de szeretném összefoglalni:

Ez a kormányrendelet a "Fás szárú növények védelméről" szól és az úttesten megengedi a sózást.

Nem egyértelmű, hogy vonatkozik-e arra területre, ahol közel s távol nincs fás szárú növény?
És miért lehet sózni ott is az úttestet, ahol van bőven a közelben fa?

Szóval rossz a rendelet, de senkinek esze ágában sincs korrigálni.

Amúgy a finom konyhasó sokkal gazdaságosabb, mint az útsó, a többi szerről nem is beszélve. Ilyen 1 kg-os sót 29 Ft-ért vettünk. Az útsó 60 Ft, a helyettesítő anyag pedig min. 250 Ft, szóval csaknem tízszeres az ár! Arról nem beszélve, hogy ez utóbbiból - mivel sokkal durvább -, jelentősen több kell, mint a finomított sóból.

Amúgy mi naponta többször lekotorjuk a havat és utána sózunk, mert a csúszásveszély nem vicc, különösen, hogy a házunk előtt sokkal több külföldi megy el, mint hazai, nem lenne jó a társasháznak egy-két baleset és kártérítési per.
Azért ez elég nagy baromságnak hangzik, hogy az ott lakó a felelős... de tényleg, mi az elképzelés, az ember szabit vesz ki ha a meteó havazást mond? És nem is alszik / 1-2 óránként felkel éjjel sepregetni?
Csak annyit tudok mondani, hogy Ausztriában nem sóznak. Sehol. Mégsem hallom, hogy halomban feküdnének a törött lábú nyugdíjasok.
Minden más csak hablatyolás itt...
Kedves Okosok! (Én is annak hiszem magam).
A sózási szabályt az előző PArlament fogadta el a Környezetvédők rovására (olyan is lett). Nem akarták de a lobbi erős volt.
A jogszabály nincs kidolgozva, kissé zavaros. Jelenleg a sózási szabály azokon közterületeken tilt, ahol a zöld területet nem választja el szegély (tehát a járda ilyen).
De...
A Minisztérium állásfoglalása szerint a 20 g/m2/ szórás -nál kissebb mennyiség esetén a só még nem környezetszennyező.
Ha valakit nagyon érdekel előkeresem az állásfoglalást.
A takarítócég meg mi mással jégmentesítsen, ha a BKV csak a sót fizeti meg. A CCROAD, jelenleg 1 tonnáig több mint 120 000,- Ft /tonna. A BMX -ban, OBI -ban jelenleg cca. 165,- Ft/ kilós áron van. A használata meg nem is olyan egyszerű, mivel vízzel keverve a leg hatásosabb.
Az útkáli nem tartalmaz elég calcium kloridot, csak az apró kavicsok maradnak, és azt is elseprik egy idő után éás már nem is hat.
Lehet hisztizni, de ez az egész megint jó "Magyaros". Lehet filmezni is, de a szerencsétlen melós azt csinálja amit mondanak neki, ráadásul nincs is bejelentve, persze hogy pofán akakr csapkodni.
Nagyon szép dolog, hogy itt ennyire védik a környezetet a sózástól, csak azért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az úttestre kapásból legalább 10-szer annyi sót szórnak ki mint bármely járdára, és többször is egy nap.
Ha pedig már az útra kiszórták azt a töménytelen mennyiségű maró sót akkor már ugyan mindegy a helybéli környezetnek, hogy a járdára is szórnak-e vagy sem. Egyébként és is ellene vagyok a sózásnak, szétmar mindent, aki például nem akarja, hogy a kocsija pár év alatt rozsdaboglyává váljék, annak nem igan ajánlott sózott útra vinnie a verdáját, de a rendkívül minőségtelen magyar aszfalt is percek alatt kátyútengerré válik egy kiadósabb sózás után, öröm nézni.
Aki azzal jön, hogy majd elcsúszik mindenki buszmegállókban, mert -6 alatt csak a só hat, látogasson el Svédországba. Februárban voltam Göteborgban, és 6 ember közül egyikünknek sem sikerült eltanyálnia. Tán mert -15 fokban nem az a lényeg, hogy eltűnjön a hó, hanem hogy ne csússz el rajta, mert egy masszív törmelékrétegen lépkedsz.
Sukramnak:
Ha tényleg 165 Ft az alternatív anyag (én ennyiért nem láttam) akkor is több mint ötszöröse a finomított konyhasónak.

Sohasem olvastam arról, hogy a kiszórt rengeteg homok és aprókavics nem árt-e a csatornarendszernek? Azaz nem okoz-e lerakódást, dugulást?
@sukram: CCRoad 165,- Ft/kg-ért? Hol? Az OBI-ban a 10 kg-os kiszerelés 2999,- Ft, azaz 300,- Ft/kg.

A másik kérdés, amire még mindig nincs válasz, hogy a konyhasó (NaCl) környezetkárosító hatását, illetve a környezetre nem veszélyes dózis mértékét mi határozza meg?

A konyhasó nem veszélyes anyag, nincs ICSC-kártyája. Ha vagyok olyan elvetemült, hogy biztonsági adatlapot kérek a konyhasóról (megtettem), ott a környezetkárosító hatás nincs feltüntetve, a csomagoláson nincs a környezetkárosító hatás jelölve (nincsenek R-mondatok, nincs veszélyességi jel). Honnan a fenéből tudja az átlagember hogy veszélyes? Tényleg érdekelne!
A rendelet megalkotóinak: ha tilos sózni, adjanak megfelelő alternatívát! Amíg ilyen nincs, addig magasról szarom le, hogy ki sóz, és ki nem, ne csússzon a járda. Szerintem.
@sukram: Ha az előző parlament fogadta el, kétharmad birtokában nem tudják semmissé tenni? :-O
sting
Svédországban egész télen 0 fok alatt van a hőmérséklet, ezért az érdesítés segít a csúszás ellen. Nálunk egy nap alatt emelkedik a hőmérséklet 15 fokot és az érdesítő kiolvad, majd az egész verődik az autókra és elfolyik. Lehet előről kezdeni az egészet. A svédek a havazás után szórnak egyszer a következő hóig, és utána várnak.
A só -5 fok alatt hatástalan, nem olvaszt, míg az alternatív szerek mint a CCROAD, az adatlap szerint -28 -ig működik.
Viszont...
Mióta Nyugat-Európa egyes vidékein nem szórnak havazáskor, 30% -kal csökkent a balesetek száma a téli időszakban, mivel a sofőrök lassan haladnak. Nálunk a tiszta és a havas út váltakozása miatt az óvatlanok okozzák a baleseteket.
Bird:
A csatornarendszerhez nem értek, a só oldódik a homok meg elég víz esetén elfolyik. Az biztos hogy valahol lerakódik vagy a tisztítóban ki kell nyerni a vízből.
Látszik, hogy a magyar emberek többsége inkább a keleties gondolású. Igenis jó, hogy betiltották a sózást, kár hogy az emberek és az önkormányzatok 90%-át nem érdekli és sóznak esztelenül. Van alternatíva, azt kell használni.
Kaptam egy tippet: durva szemcsés csiszolóvásznat kell a cipő talpára ragasztani. Állítólag kiválóan tapad a jégen, de persze csak akkor, ha a csiszolófelület van kívül....
Qué:
OKÉ. Az árban tévedtem, rosszul emlékeztem. :
A konyhasó azért veszélyes mert a nátrium megöli a növényzetet. (szikesedés) Én környezetórán tanultam :) (vagy valami hasonló volt)
Nem veszélyes anyag, de a dózis emelkedése a környezet pusztulásához vezethet.

A Parlament meg nem ezzel foglalkozik (ebben nincs annyi pénz) :)
Az a helyzet, hogy idő kell, amíg mindenkiben tudatosul, hogy 100 év után tilos a sózás.
Már rég meg kellett volna hozni ezt a döntést, de mindig az volt az érv, hogy nincs ami helyettesítse, mert nem elég hatékony és drágább is az alternatíva. Talán a következő téltől már lehet szankcionálni, most még csak figyelmeztetni kellene! A só forgalmazását is meg kéne tiltani,
ez csak úgy fog működni. A só mindent kikezd, nem csak az élőlényeknek okoz károkat, szétmarja az utakat, járdákat, és a ruházatot is, ezzel óriási károkat okozva!
Jaj, ne is mondjátok, hogy vannak akik bedőltek ennek az újabb lehúzós passzusnak, azt a nemsózós jogszabállyát nekijje..! Alig termel ki magából egy bődületes baromságot a kormány, mindjárt két táborra szakad az ország, hogy egymásnak essenek. Ennél fontosabb dolga úgysem volt a jogalkotónak, mint sózni, vagy nem sózni... Amúgy a rendelet komolyságát mutatja, hogy az úttestet lehet sózni, a járdát nem;továbbá pl. a kalcium pehely és 15%-ban hozzáadott sót tartalmazó keverék megengedett....No comment
Én a hülye rendeleteket tiltanám be, vagy honorálnám pénzbírsággal...hogy megváltozna a világ...
@sukram: Az általános műveltség szintjén ez így rendben van. Node hogyan lehet minderre egy szabálysértési eljárást alapozni?

Példa: Tettenérés:
közetrület-felügyelő: Mit használ síkosságmentesítésre?
Én: nátrium-klorid és kvarchomok keverékét.
KF: dehát nem szabad sózni! Megbírságolom 50.000 ,- Ft-ra
Én: Mi alapján?
KF: 345/2008 (XII.30.) Korm. r. 5.§ (2)
Én: De hiszen ez az anyag nem veszélyezteti a környezetben lévő fás szárú növények egészségét!
KF: Tudja is ezt bizonyítani?
Én: Ímhol a szóróanyag biztonsági adatlapja. Tessék megnézni a 12. fejezetet (ökotoxicitás), nem szerepel benne, hogy a fás szárú növények egészségére veszélyes lenne.

Patthelyzet, adott esetben szabs. hatóságnál folytatva. Hogyan bizonyítja a hatóság az álláspontját?
"fiero 2010.12.29. 19:37:43
én a belvízzel tudod mit tennék? sok munka az tuti meg pénz!! feltöretném és elhordatnám valahova!!most fagyott a víz felkell törni gépekkel ott ahol nagyon kritikus,elszállítani kb kell vagy 1500 kamion de olvadáskor nem öntené el a házakat"

Rendezzünk gyűjtést az elmebetegek megfelelő kezelésére!Várom az ötleteket, javaslatokat!
Mutassatok olyan KF -t aki így tudja a jogszabályokat. :) :)
@rosszfem2: Úgy tudom, hogy -8C fokig működik a só, valamennyire ez alatt is..
Szerintem ne vacakoljunk a sóval! Egy kisebb atombomba tökéletesen elolvasztaná a havat és akkor a nyuggerek nem csúsznának el.
@Zsoo: Bevallom nem tudom pontosan hány fokig működik a só, én a -5 fokot hallottam, lehet hogy valamivel hidegebbet is kibír.
Ami pedig a korábbi kommenteket illeti:
A Korm. rendeletet NEM a parlament fogadja el, köze nincs hozzá. A fás szárú növényekkel kapcsolatos szabálysértés a jegyző hatáskörébe tartozik, nem a rendőrségébe. És igen, valóban elég rossz a rendelet, túlontúl "puha" lett. De úgy tudom hogy anno amikor megalkották (2008-ban) pl. a közutasok tiltakozása miatt került bele a kivétel a közútra.
A fás szárú növények védelmére vonatkozó szabály egyébként megismerhető volt már 2008. óta, csak idén szeptember 1-jén lépett hatályba. Volt idő bőven felkészülni elvileg az alkalmazására.
Az már más kérdés, hogy szerintem - bárki bármit mond - egyáltalán nem generális tiltás, pl. ha nincs fa, nincs mit védj, "anyag"-ról rendelkezik, a só mint olyat meg sem említi. Ráadásul a szabs. ügyben nem neked kell bizonyítanod hogy nem a só tette tönkre a fát, hanem a hatóságnak az ellenkezőjét (ami azért valljuk be kissé nehézkes, főleg hogy hónapok telhetnek el a havazás és a fa elszáradása között).
Szóval igazából ezt a rendeletet nem lehet rendesen alkalmazni.
és hawaii-on a félvérek, nairobi-ban a niggerek, meg izraelben a zsidók hogy ódják meg? és moszkva'?
magyarok tanuljatok!
@kubana: Tavaly öcsém ültetett az utcára a járdára egy rakás díszbabért. Nagyon szép volt. Tavaszig. A sózás szétmarta az alsó 45 cm-ét a növényeknek (leszáradt barna levelek). Hogy nehogy azt mondd, hogy csak a hideg ártott meg, amelyik távolabb volt, annak kutya baja nem lett.

Tudom, miért nem sópáfrányt telepítettem vagy sórákot.
@xaba99: Tökéletes mintapéldája a sekélyes gondolkozásnak. Szerinted az állapot, hogy 30 ezer tonna sót szórunk szét? Nem az lenne a megoldás, hogy a sötét kis utcában lakó dialízisre készülő rokonodat -az állam támogatásával- áttelepítjük egy csuda kis vityillóba ami egy jól elérhető út mellett levő házba, ahol a tudomány fejlődésével megoldjuk, hogy ne kelljen naponta távolra járnia (pl. távkezelés, bármi), végül a 30 000 tonna sót hagyjuk a francba?
Nem azt mondom, hogy holnap hagyjuk abba a sózást, hanem azt, hogy ez tarthatatlan hosszú távon, más szemlélet és megoldások kellenek.
@zuttyi:
" zuttyi 2010.12.29. 22:19:03
@BKV reszelő:
Troll...
zuttyi 2010.12.29. 23:08:08
@egyittlakó:
Köcsög."

Ó micsoda munkásság! Uokáid büszkék lesznek rá! ...már ha olyan egyszerűek lesznek ők is, mint a szög.
@mement: igen? ez pont fél órával, és öt mozdulattal több? Este, mikor hazaérek a munkából, vacsoráznék, a családdal lennék, és a sok hülye, aki kimerészkedik az utcára, már jegesre sétálta a járdát, és persze fagy. Nos ezen paraméterek ismeretében mit javasolsz ésszerű megoldásnak??
@Csabikuci85: És mi az alternatíva? Bevallom lusta disznó vagyok, utána járni. A boltban sót adnak, vagy hasonló keveréket. Homokom nincs, illetve van, de meg van fagyva, hamum meg a gáztüzelés miatt nem képződik. Várom a konstruktív és természetbarát ötleteken. Mellesleg Én a saját kerti utamat is sózom, meg a kocsifeljárót, és a fű, fa, virág még a közel 15 év alatt nem akart kimúlni tőle. Lehet, ésszel mégis csak van létjogosultsága?
@boldii: szerintem meg tartható hosszú távon...
hány éve sózunk? kurva sok.
volt eddig probléma? nem.
lesz ezután probléma? nem.
akkor miért is csinálják? mert kitaláltak valami új útszóró anyagot, és meg akarnak rajta gazdagodni. ennyi...
@xaba99: Ez egy nagyon nagy tévedés. Régebben nem sóztak sem a járdán, sem az úttesten. Nem volt népjog a száraz út télen. Együtt kellett élni a hóval. Ma már a bugris rögtön hőbörög, ha havat lát.
"mert kitaláltak valami új útszóró anyagot, és meg akarnak rajta gazdagodni. ennyi..."

Pont fordítva van, a sólobbi nem akarja kiengedni a kezéből a zsíros üzletet.
Szeretném megkérdezni, a láthatóan tanult hozzászólókat, a hivatkozott rendeletet, miszerint tilos sózni- olvasta valaki???
@zuttyi: ezt nem tudom, h miért nekem címezted. életemben nem sóztam még járdát, utat.
@egyittlakó: upsz, nem laktanya, követség. :)))
Szerintem az a legnagyobb gond, hogy ilyen dolgokkal foglalkoznak emberek. A kis fotós kollega miért nem oda megy fotózni, ahol embereket lakoltatnak ki mert nem bírják fizetni a hiteleiket, vagy miért nem ment menteni a vörösiszapos területeken. Hiszen Ő már egy híres ember, mert a TV-ben is szerepelt.Jó hogy ilyesmire van ideje, ahelyett, hogy elmenne a BKV-hoz és fogna egy hó lapátot, hogy végég kotorja a megállókat.
@berilke: Te nem kicsit vagy eltévedve.
@Perillustris: Nem értem mi a gondod. Nem fejtenéd ki bővebben?
@berilke: Gondolom te hólapáttal és szemeteszacskókkal, fűrésszel és kalapáccsal, meg hidegaszfalttal jársz, s ahol szemetet találsz, felveszed, eltakarítod a havat. Ha kátyút látsz, befoltozod, ha egy balesetveszélyes faágat, lemetszed, stb.

Tőlem sem idegen, hogy civil kurázsiból megcsináljak olyan dolgokat, amik abszolút nem tartoznak a feladataim közé, ám ezt elvárni abszurd. Különösen, ha az adott munkával amúgy meg vannak bízva emberek, akik nem mellesleg pénzt is kapnak érte.

Ide keverni a kilakoltatással fenyegetetteket és a vörösiszapot, különösen érdekes.
Képzeld el Nekem is van kutyám. Viszont én nem a megállókban sétáltatom. Érdekes igaz? Aztán azok az emberek akik a járdát sózzák nem kapnak annyi pénzt, mint az aki kiálla tv képernyője elé. Nem Ők húzzák a hasznot, ha hiszed ha nem. Egyébként képzeld el, ez a brigád ott volt a vörösiszapos településnél, és nem pénzért. Azon kívűl sok más ház tulajdonossal ellentétben én takarítom a járdánkat, és nem sóval, hanem homokkal szórom. Ezenkívűl a cégem ott volt a szemetgyűjtési programnál is. Úgyhogy ez most így néz ki. De nem akarok vitatkozni, mert úgy gondolom, hogy az országunk jelenlegi helyzetében nem az a legnagyobb probléma, hogy ki mivel szórja, vagy nem szórja a járdát. Az uriembernek további sikeres fotózást kivánok, biztos talál érdekes témát, ha nyitott szemmel jár.Önzetlenül, telefonnal a kezében.
@berilke: Első megjegyzésem, hogy ugye, lehet kulturáltan is beszélni?

A cikk akkor is megszületett volna, ha nincs az a felvétel. Nem szabad relativizálni a problémákat, mert akkor a végén oda lyukadunk ki, hogy ne foglalkozzunk semmivel, mert éheznek gyerekek Afrikában. A sózás igenis komolyan környezetkárosító, össztársadalmi érdek, hogy alternatív megoldást találjunk télen a síkosságmentesítésre.

Az a "cég" felelőssége (és kicsit a BKV-é, hogy foglalkoztatja őket), hogy szabálysértést követ el.

A sajtónak az a felelőssége, hogy ha törvénytelenséget lát, erre felhívja a köz figyelmét.

A TV2-ben való szereplésért természetesen egy fillért sem kaptam, sőt, az Aktív megkeresésére lefektettem, hogy csak úgy vállalom, hogy nem a munkás bunkóságából csinálunk szenzációt, hanem arra tereljük a közbeszédet, hogy a kétségtelenül rossz rendeletre felhívjuk a törvényhozás és a közvélemény figyelmét. Érdekes módon a szereplés elmaradt.

A vörösiszap eltakarításában való részvételért pedig le a kalappal, nemes dolog volt.
@baum: Nem biztos hogy elkövet szabálysértést szerintem. Nézd meg a rendelet hatályát. Csak fákra és cserjékre terjed ki (azokból sem mindre). Ha a buszmegállóban nincs fa vagy cserje, akkor a rendelet nem alkalmazható hatály hiányában...
süti beállítások módosítása