22 éve történt: tömegmészárlás Venezuelában

2011.03.03. 07:50 camburpinton

1989. február 27-én, 180 évvel azután, hogy Spanyolországtól függetlenek lettek, Venezuelában kitört egy másik harc.

Két héttel azután, hogy Carlos Andres Pérez-t újraválasztották, bevezette az IMF által diktált gazdasági csomagot, minden fájdalomcsillapítás nélkül. Ettől szabadárasak lettek az élelmiszerek, 30%-kal megnőttek a közművek és tömegközlekedés árai, és másnapi hatállyal 100%-kal megemelték az üzemanyag árát. Ezekre azért volt szükség, mert a közel 40 éve regnáló elit a hihetetlen olajbevételekből éppen csak a minimálisat költötte az ország strukturális karbantartására, és mikor az olajból már nem jött annyi bevétel, a helyzet tarthatatlanná vált. A nagyvárosok luxusa mellett "békés" és link nélkülözésben élő szegény többségnek az IMF gyógyírja fájdalmasabb volt magánál a betegségnél. Azon a reggelen, amikor a benzin és emiatt a buszjegyek árának váratlan megduplázódásával szembesültek a tömegek, kitört a lázadás. A lázadás Caracas egyik szatellitvárosában indult a buszok felgyújtásával, majd rövidesen átcsapott fosztogatásba.

A zavargás és a fosztogatás egész Caracasra kiterjedt, a rendőrség és a nemzeti gárda visszautasította a beavatkozást, a közrend felbomlott. A kormány a harmadik napon a "demokrácia védelmében" az utcára vezényelte a hadsereget, akik gátlástalan mészárlásba kezdtek.

Az egyenleg: több száz kifosztott üzlet és ház, több ezer halott (a pontos számot még most sem lehet tudni). A gazdagok agyába bevésődött, és rémálmaiban elő-előjövő jelenet, amint a hegyek nyomornegyedeiből leözönlik az emberáradat és mindent elrabol, amit el tud mozdítani. Az emberáradatnak pedig az utolsó illúziója is elmúlt a jóságos elit-állambácsiról, aki ugyan kérkedően és fényűzően él, de azért minden problémánkat megoldja. Ez a kiábrándulás és "Lúdas Matyi várás" ágyazott meg Chávez 3 évvel későbbi puccskísérletének és végül a 9 évvel későbbi elnökválasztáson aratott győzelmének.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr292699822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

van benne egy elütés: "álambácsi" -> "állambácsi"

üdv, :)
süti beállítások módosítása