Idén március 15-én olyan dolog történt, amely példátlan a Harmadik Magyar Köztársaság az elmúlt húsz év zavaros átmenetének történetében: egy független csoport, tehát nem egy párt felhívására legalább harmincezren vonultak ki tüntetni a sajtószabadság és más szabadságjogok csorbítása ellen a Szabad sajtó útjára. Lehet elemezgetni, hogy miért jöttek el ennyien, nyilván sok tényező együttállására volt szükség ehhez (igen, szép idő volt, meg bizonyára akadtak turisták is satöbbi), de elbagatellizálni azért elég nehéz ezt a tömeget – éppen annak a magyar sajtónak azonban, amelynek védelmére szerveződött a tüntetés, sikerült ez a produkció.

Az várható volt, hogy a kormánypárti médiumok gyanakodva és ellenségesen fogadják majd az eseményt, de az már a röhejes kategóriába tartozik, hogy a Hír TV stábja (hír, érted, hírtévé) kiment egy közvetítőkocsival, majd forgatás nélkül távozott. Nyilván sokallták a tömeget, amin így már nem lehet gúnyolódni, úgyhogy készítettek helyette pofás kis fröcsögést a Célpontba. A Heti Válasz nem emlékezett meg komolyan a nemzeti ünnep legnagyobb tömeget megmozgató eseményéről. A Magyar Nemzet nyomtatott kiadása ugyanabban a kishírben számolt be az eseményről, ahol Heller Ágnes párizsi nyilatkozgatásairól is értekezett. Ugyanaz a klasszik elhallgatós, lesajnálós, összemosós stratégia, amin ellenzékben ezek a médiumok vinnyogtak, és magukról azt állították, hogy ezzel szemben mértéktartó orgánumok.

De a baloldali médiumokról sem sütött ám a féktelen szakmaiság: az Index a nyilvánvalóan teljesen betépett Király Andrást küldte tudósítani, aki negyven percenként posztolgatott kiragadott mondatokat a beszédekből (amit épp meghallott flesselgetés közben), majd másnap felocsúdván sikerült írnia egy olyan cikket, amire annyira készült, hogy nem sikerült leírnia azt, hogy 4K! – Y generációs mozgalom. (Ezt emailes noszogatásra javította, a cikk színvonala persze ettől nem javult). A Népszabadság egy mondaton belül tért át tudósításában Mesterházy Attila Pilvax közi bohóckodására, és azóta megjelent cikkeiből is egyértelműen látszik a szándék, hogy az MSZP malma irányába hajtsa a vizet, amit az MSZP ugye nem tudott magához csatornázni. Az sem véletlen, hogy kizárólag az ATV-ben és a 168 órában szerepelt valaki is a tüntetés szervezői közül.

Az, hogy tulajdonképpen kik ezek az emberek és mit akarnak, szemmel láthatóan senkit sem érdekelt. A szervezők kiadtak közleményeket, nyitottak voltak a sajtó felé (mint utólag kiderült, talán túlságosan is), azonban kiváló zsurnalisztáink közül ezt nagyjából mindenki leszarta, és a hozzá közeli pártérdekek irányából fogta meg a kérdéskört. A nagyobb médiumok közül senkinek nem állt érdekében az, hogy egyszerűen csak fogjon egy mikrofont, és odatartsa a tüntetésszervezők elé. Médium, érted, közvetítő. A magyar sajtó szerkezete ördögi körbe viszi a szervezőket: függetlennek vallják magukat, a baloldali média saját érdekből hozza őket, erre a jobbos média már mondhatja is, hogy lám-lám, nem függetlenek, és máris zörög a haraszt, tehát a szél fújja. Ahhoz, hogy ebből kitörjön bármilyen magyarországi szerveződés, olyan sajtóra és olyan új nyelvre volna szükség, ami nem ragad bele a bebetonozott hadállások mocsarába, amely felett már régen eljárt az idő, elvégre mégiscsak kint volt az a harmincezer ember, akinek nincsen független hírforrása.

A sajtószabadság-tüntetés a magyar média problémájának állatorvosi lova, éppen azért, mert róla szólt. Március 15-én és az azt követő két hétben bebizonyosodott az, amit igazából mindenki tudott: hogy a magyar sajtó nem is volt szabad. A negyedik hatalmi ág ugyanannak a szűk csoportnak a kezében van, akik érdekeltek a látszatellentétek fenntartásában, és akinek a kezében a többi három is összpontosul.

Ideje volna már ezen a téren is valami forradalmat csinálni.

(Kép innen)