Csak az állami ünnepség kürtőskalácsát és a múzeumlépcsőn statisztálást tudjuk ajánlani 15-ére, mert a magyar ellenzéknek ismét sikerült egy bizonyos szint fölött egy bizonyos szint alá mennie. Lehet, hogy mi vagyunk finnyásak, lehet, hogy csak nekünk van elegünk a leszerepelt, potrohos, pesti liberális értelmiség patetikus vinnyogására tercelő francia baloldaliakból, akiket egy minden szempontból politikacsinálásra alkalmatlan kaotikus, Milla nevű, eredetileg üdítőnek szánt formáció fog egybe. De ez van.

Március 15-én egy elcsalt szavazáson a két futóbolond közül egy éppen csak kocogó bolond: Dopeman alternatív köztársasági elnök várja beszédével a magyar ellenzékit, aki, ha szerencsés, belefuthat az idebuszoztatott franciákba is. (A franciákról röviden: miközben nem izguljuk végig a Halál ötven óráját, hogy hátha a németek győznek (értsd nem vagyunk germanofilek), és a saját közegükben rettenetesen szeretünk velük pastist szürcsölve marxizálni - de azt tudjuk, hogy amint francia hátizsákos barátunk átstoppol a Maginot-vonalon, olyan tájékozottsággal mozog a világnak ezen a felén, mint egy felsővárosi libafertályas kofa náluk. Így, ha éppen hozzánk couchsurföl be, hazaköltözünk anyuhoz.). Szóval egy rendes balos ellenzéki tüntető meghallgatja a mizozsinik reppert, beszélget a franciákkal a nálunk tomboló Lukashenko-diktatúráról, a Lánchídon átsétálnak a Szuezi-csatorna fölött, és meghallgatják Parti Nagy Lajost, ahogyan szövegen szöszölve rándul arca ökölbe legott.

A Békemenetről meg majd biztosan ír fikázó posztot a Mandiner.