Novák Előd rajzfilmfiguraként, jófej rendőrök, emberkígyó a tóban és a mi Balatonunktól dagadó kebel jellemezte az idei tóátúszást.

Előre nem tervezett módon sikerült eljutni Révfülöpre, a 30. Balaton-átúszás helyszínére. A beduguló balatoni országút már sejtette, hogy a program sokakat vonz. Beérve a településre szembesültünk azzal, hogy az megtelt, parkolóhelyet lehetetlenség találni. A negyven fokos hőség ellenére, több mint 10.000 ember gondolta úgy, hogy teljesíti az 5 kilométeres távot. A mezőny tagjai láthatóan minden korosztályt képviseltek. Nos, engem nem, eszemben sem volt elindulni a versenyen, inkább körülnéztem.

Teljesen mindegy, hogy egy tömeg mi okból verődik össze. Legyen az zenei fesztivál, falunap, politikai demonstráció vagy jelen esetben sportesemény. A lényeg a közösségi élmény, melynek alapja nyilván a tömegpszichózis. Megannyi szponzor támogatta a Balaton-átúszást, a szervezés is profinak tűnt. Voltak emberi oldalai, mint mikor tűzoltók fecskendőből locsolták a nevezésre váró tömeget, de kissé megmosolyogtató részek is, amikor a már vízbe ugrani készülő úszókat fitnesz cicák bemelegítésre akarták rávenni, ütemes, szar zenére. Hihetetlen a mindenre ráépülő Norbi-faktor. Majdnem annyira groteszk volt a Novák Előd- Duró Dóra házaspár megjelenése is. Akár a Zimmer Feri c. filmből léptek volna ki: a vézna, nemzetiszínű úszósapkában és fecskében feszítő szélsőjobboldali honatya, és mellette, mint egy jó tatárfeleség, a csomagokat cipelő honanya feszülten siettek át a tömegen a rajthoz. Sajnos az élmény hatása erősebb volt, minthogy le tudjam fotózni őket.

Elszakadva a parton hömpölygő emberáradattól, és az autók tömegétől, egy pillanat alatt egyedül maradtam Révfülöp legszebb részén. Elém tornyosult a Fülöp-hegy, a táblák szerint a tetején egy kilátóval. Erős volt a kontraszt: a műanyag bódék nehéz lángos szagát felváltotta a Balaton-felvidék jellegzetes illatai, amit a növények párologták ki a forróságban. Felüdülés volt sétálgatni a tradicionális házak között, meghatározó elemként a legendás, vörös kővel, melyet térelemként, falként, kerítésként, sőt még templom-alapanyagként is felhasználnak szinte a teljes északi oldalon. A hagyományos építkezési stílus ritka kivételtől eltekintve szerencsére megmaradt, még az új építésű házaknál is. Egyedül a Révfülöp előtt található Ször Dávid Castle nevű borzadályt kellene minimum epilálni. Rejtély, hogy ki adhatott engedélyt erre. Tájidegen, giccses és úgy ahogy van fel kellene robbantani.

A rendőrök korrektek voltak, megoldani akartak, nem bonyolítani. Segítőkészek voltak, azt sem büntették, aki rossz helyre állt, nem a pénzbehajtás volt a cél, mint például azt megtapasztalhatták azok a külföldi fiatalok, akik jó ötletnek tartották a Szigeten elkölteni a pénzüket, majd leparkoltak a senkit sem zavaró mezőn. Hazafelé indulva vették csak észre a kerékbilincset, amit ajándékba kaptak a Közterületfelügyelet Országimázs Kommandójától. Vagy említhetnénk még itt a tapolcai rendőrök permanens suttyóságát a Művészetek Völgye területén, igaz, ez csak azóta van, hogy egységbe forrott a nemzet. Szerencsére Révfülöpön most ennek nyoma sem volt.

A kilátóhoz fölfele igyekezve igazi, általam is utált elitista gondolatok támadtak meg.  „Akik lent maradtak nem is sejtik, mily csodák vannak tőlük öt percre. Valószínű nem is érdekli őket. Lelki sivárság ez biza. Na de, ha nem tíz emberrel találkoztam volna a hegyen, - akik tegyük hozzá mind köszöntünk egymásnak -, hanem ötszázzal, akkor úgy vesztené el a varázsát az egész kilátósdi, mint mikor Esterházy szembesült apja ügynök múltjával.” Szóval, nehéz megtalálni az arányokat.

A Balatont átúszni, vagy körbebiciklizni akár nemzeti minimum is lehetne, mert ez tényleg a miénk. Nem tudja kisajátítani semmilyen politikai turista. Nem megosztó, jobban benne van, hogy kik vagyunk mi, mint az összetákolt alaptörvényben, vagy Fletó bármelyik álságos mosolyában. Van is kormányzati akarat népszerűsíteni a tavat, ami jó. Közvetlen a révfülöpi móló mellett veszik fel a Balatoni Nyár c. esztrád reggeli műsort, amit az MTV-n adnak. A műsor sajnos a balatoni nyár legfelületesebb részét fogja meg. A mandineres srácok szintén  blogot indítottak ugyanebből a célból. Úgy vagyok vele, hogy kevesebb operettszerű jópofizás, több értékalapú mandinerség több hasznot hozna. Ráadásul olcsóbb is lenne. Az is sokat segítene, ha alanyi jogon mindenki eljuthatna a partra, ahogy szokás jobb helyeken, és senki ne sajátíthassa ki egy részét se, soha, semmilyen indokkal.

Felérve a legmagasabb pontra, ott csúcsosodott maga a Fülöp-hegyi Kilátó. Önkormányzati tulajdon és pénzt kérnek, hogy felmászhass rá, pont 200 forintot. Kilátóért pénzt? Szépen ki van alakítva a felvezető út, a talaj normálisan egyengetve, a neccesebb helyeken meg ízléses, fa-kapaszkodók segítenek. Ezek és a kilátó is szépen karban van tartva, nem érzi átverésnek kifizetni a belépő árát az ember. Fent elém tárult Badacsony, a másik irányban egész Tihanyig el lehetett látni, alant a vízen meg egy kígyó, úszok ezrei egyik parttól a másikig. Fontos lenne, hogy a lehető legtöbben eljussanak a Balatonhoz, nyaranként legalább egyszer!