Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

hirdetés

Ez még csak a kezdet!

2012.12.11. 09:34 killingjoke

20121210-elte-ttk-hallgatoi-tiltakozas-a17.jpg

Már régóta nyomorgatott a gondolat, hogy ez a kormány tényleg annyi mozgásteret ad a fiataljainak, mint ami Hoffmann Rózsa diadalittas tekintetében tükröződik? Senki nincs, aki kimenjen az utcára, hogy megmutassa: ez így nagyon nem jó irány, hölgyeim és uraim? Nem jó azoknak, akik óriási áldozatok árán igyekeznek felfelé kúszni a társadalmi mobilitás szűk csatornáján, mert egész egyszerűen bezáródik előttük az út, és azoknak sem, akik folyamatosan az olajszőkítő, kosárfonó, babzsák-varró szakmák nagyobb presztízséért harcolnak. Hányinger, ahogy a kormánypropaganda kommunikálta ezt az egész minősíthetetlen eljárást; ezt a nettó hazaárulást. Elszomorító tényként kezeltem, hogy úgy tűnik, ezt is lenyomják a torkunkon anélkül, hogy egy fikarcnyit is ellenállnánk. Dühös voltam és elkeseredett – egészen a mai napig.

Ma ugyanis elmentem az ELTE Lágymányosi Campusára megnézni, mit tudunk kihozni ebből a hallgatói fórumból. Először, hogy őszinte legyek, nem fűztem hozzá nagy reményeket, mert a bázisdemokrata szöszölés miatt egyre többen szivárogtak el, miközben azon agyaltunk, hogy most az ELTE-n elbarikádozzuk magunkat a büfé mellett; megrohamozzuk a EMMI-t vagy bontsunk zászlót a Petőfi hídon. Végül a többség az utolsó opció mellett tette le a voksát, ami valljuk be, azért nagyobb hírértékkel kecsegtetett, mint a Lágymányosi Campus 7.15-ös termének okkupációja.

Most a menet részleteivel nem foglalkoznék, azt GPS pontossággal le lehet követni a médiumok közvetítése által Inkább pár személyes benyomásról írnék. Egyszerűen forradalmi volt a hangulat. Persze nem az a kukagyújtogató, „Rúgjuk széjjel!" hevülés, hanem amikor érzi az ember, hogy most valami rohadt nagy dolognak lett a részese; hogy valamiért odaállt, ami fontos neki. Biztos néhány kormányközeli portál és hírforrás sakkozik majd a számokkal, amiből kiderül: itt tulajdonképpen csak 3 ember tüntetett, azok is azért, mert hiányolták Semjén Zsolt gyémántberakásos doktoriját az ELTE bejárata mellett. Teljesen lényegtelen, hogy hányan voltunk – egyébként, ahogy haladtunk a Kossuth tér felé, egyre többen -; nem ez számított. Végre megtapasztalhattuk azt a felszabadító érzést, hogy igenis szembefordulhatunk a nyakunkon ugráló hatalommal. Nem kell birka módra tűrnünk, hogy idióta kölykökként állítsanak sarokba. Egyszerűen jó volt demokratának és magyar egyetemistának lenni. Aki meg patikamérlegen porciózná a megmozdulás eredményességét és hatásosságát, hogy elvitassa annak érdemeit, annak a tüntetés során szállóigévé vált jelmondat legyen az üzenet: ez még csak a kezdet!

Kép:Origo

A bejegyzés trackback címe:

http://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr694959176

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hallgatók, hallgassatok! 2012.12.12. 14:48:39

Kedves Gyerekek! És most elmondom nektek, hogy sokak várakozásával ellentétben, miért is nem lesz hosszú távú negatív politikai hatása a Fideszre a tegnap kezdődött hallgatói tiltakozásoknak. A hallgatói érdekképviseletek politikai elkötelezettsége ...

Trackback: A beszoktatott generáció 2012.12.11. 15:16:29

Gerontokrácia + Fallokrácia = Vén Faszok uralma.  Mindenkinek megvan az az érzés, amikor megpróbál "komoly embernek" látszani? Felnőttnek? Öregebbnek a koránál? Mondjuk az első munkahelyen, amikor hirtelen öltönyös lettél és elmélyítetted a hango...

Trackback: Irodalmi ajánló: Hogyan legyünk diktátorok? 2012.12.11. 12:53:14

Nem tudom megállni, hogy ne másoljak be ide egy rövidke részletet abból a történelmi regényből, amit épp olvasok. Hogy miért? Szerintem mindenki rá fog jönni, ha az idézet végére ér. A francia népet - jelentette ki Naudé - nagy elővigyázatossággal k...

Trackback: Milyen stratégiai megállapodás? 2012.12.11. 12:26:39

A hetedik nagyvállalati stratégiai megállapodást írta alá a minap a Kormány, melynek kapcsán csintalan nemzetgazdasági miniszterünk újabb emlékezetes performanszt adott elő.  Kínzó költői kérdések feszítenek.  Mi értelme van ennek az egésznek...

Trackback: Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük? 2012.12.11. 12:03:23

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy milyen szuper jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

@nanehogymár: Nem baj, ha érdekli ott a gugli. Biztos megtanították a használatát amikor kiképezték a Pártközpontban.
@rexter: Mikor volt a középkorban 10% adó? Az csak az egyházi tized volt, amellett ott voltak a királyi adók (kapupénz, füstpénz, portio, forspont, stb.) és a földesúr adója is (kilenced). És persze a robot is jó lenne, ugye?
Egyszerűen túl sok diák őrlődik a felsőoktatás malmaiban. Nem a tandíj a lényeg, hanem az, hogy kevesebb ember legyen diplomás. Itt ismét nem a diplomával van a gond, hanem azzal a szubkultúrával ami sajnos ma az egyetemi életet kevés kivétellel jellemzi. Óriási a lemorzsolódás és óriási számokban nem a keretidő alatt végzik el a hallgatók a választott szakot. A gond ott van, hogy ebben a szeretett, de csökevényes országban azt tartjuk valakinek, akinek diplomája van. Ezért is jelentkeznek sokan, ha tudják hogy mit szeretnének az élettől, ha nem.

Hogy mi ennek a következménye?
Részint két fontosabbat is látok:
1. Munkanélküliség problémájának kitolása 5-6-7 évvel. Nem 18 évesen leszel álláskereső, hanem 25-6-7 évesen, nulla tapasztalattal. Ekkora mennyiséget ennyi fehér munkás nem tud eltartani az adójával.
2. Az aktív korú lakosság nem 18 évesen kezd el termelni, dolgozni, hanem 25-6-7 évesen, ennyivel kevesebb adó, ennyivel kevesebb tapasztalat és használható tudás.

Valóban az egész felsőoktatást szükséges megreformálni, bízom benne (naivan), hogy ez ennek csak első lépése lesz.

De azt le kell szögezni, hogy tarthatatlan állapot a közpénzből finanszírozott tömegesen bulizó, szülői vagy szociális eltartást igénylő életképtelen kora-harmincéves fiatalok gyártása a felsőoktatásban.
@Távmunkás: Kösz hogy leírtad - ezek szerint én a legjobb 2-3%-ba kellett, hogy tartozzak :-)
Szerintem nem volt így picivel a jó felett talán a mezőny első negyedében voltam. De nem ez a lényeg.

Az hogy melyik egyetemen differenciáltan hová teszed a mércét lehet szerződésenként módosítható változó.
Vagy szerződhetsz úgy is, hogy 4-es szint-től - vagy (!) ha szerencsédre benne vagy a mezőny első negyedében.
Így ha a profok netán túl kemények még mindig van esélyed.
Megütheted a biztos szintet vegy versenyzel a mezőny első negyedében maradásért.
És így szépen sávosan be lehet osztani az egész ráfordítandó keretet.

A lényeg az, hogy a társadalom teljesítményt vesz és fizet - nem bulizást.

És látod - minden problémát meg lehet oldani - megoldást - és nem (jó magyar módra) kifogást kereső hozzáállással.

Tuntyu-muntyu.
@Patreides: jó összefoglaló, de ezeknek hiába :) ebből is látszik, hogy hatásos az agymosás
@Ponyva Mester: nyilván van igazságod. csak azt meséld még el, hogy akkor ki a búbánatos rossebb szavazta le a tandíjasdit 2008-ban? hm?
@Szakadár Szmöre:

Ti fideszes élősködők !
Hanyadszor nyomorultazzátok már le a magyarokat, akik eltartanak titeket...?
Hogy ti mind a köz pénzén híztok degeszre, azt megköszönni kéne nagyonszépen.
Nem nyomorultazni azokat, akik összedobták nektek a villákat meg a jólétet.
Az egyetemisták családja dobta össze az állam pénzét, és joguk van azért elvárni, hogy felsőoktatást kapjanak a gyerekeik részére, mint minden tisztességes országban.
Ja,hogy ez Orbánia, ahol a csőcselék lett az elit.
Akkor ideje titeket civilizálni, bodzaszedő fideszes banda.
Az autoriter hatalom számára nyilván nem érdek, hogy olyan - nehezen ellenőrizhető - területeket támogasson, mint a művészettörténet, történelmi kutatások, politológia vagy irodalomtudomány. Saját maga (még) nem tudja ezeket az ágakat lefedni, így inkább ellehetetleníti.

Az a társadalom, aminek nincs műveltsége és történelmi ismeretei, nem láthat rá magára - tehát nem lesz öntudata sem. Pont ennek elérésén dolgozik a jelenlegi kormány.
@KovA: egy másik blogban én is pont ezt a sávozósdit javasoltam. szavazzuk meg. :)
"Ponyva Mester: nyilván van igazságod. csak azt meséld még el, hogy akkor ki a búbánatos rossebb szavazta le a tandíjasdit 2008-ban? hm?"

Mindenki, aki bármikor megszavazná az ingyensört. :)
Az nem számit, hogy mit akarna a fiatalok. Ebben az országban egy a fontos, hogy a nyugdíjasok megkapják az évenkénti leglalább az infláció szintjének megfelelő emelést, de az sem baj, ha többet.

Mert ugye minden párt tudja, hogyan működött ez a dolog a 19 ezere forintos csekkel és nem akar senki kockáztatni. A pénzt máshonnan kell elvenni.

Mondjuk szerintem nagyon kevés ember volt, aki még az én időmben is komolyan vette a tanulást. Töredéke az osztálynak. A nagyobb része addig járt órákra, amig kötelező volt(40% lehetett a max hiányzás, különben évismétlés, manapság már ez a követelmény sincsen). Tanulás úgy nézett ki sokaknál, hogy a vizsga előtt két nappal mentek a copy shopba például az én jegyzeteimet fénymásolni, mert igyekeztem minden órára bejárni, nem délig dögleni meg a dokihoz járni igazolásokért.

Több osztálytársam maradt az egyetemen tanítani és elképesztő dolgokat mesélnek a mostani felhozatalról. Primitív, egyszerű kérdéseket nem értenek meg, nem a válaszról van szó, hanem már ott elakadnak, hogy megértsék a kérdést.

Miért van azzal baj, ha legtehetségesebb vagy legszorgalmasabb "felső" tízezer jár állami támogatással felsőoktatába? Ok, lehet a 10e lehetne 20-25e, de erősen kétlem, hogy a hallgatók 1/4 kiváló tanulónak számítana, mert akkor meg a követelményekkel van a baj.

Látszik, hogy mennyire posztkommunista gondolkodású ez az ország, amint követelmények elé állítják az embereket, azonnal megindul a rinyálás.

b+, a sírás helyett tanuljál sokat, akkor bekerülhetsz a legjobbak közé és az állam támogat. Ha nem tanulsz, nem támogat. Mi ezzel a baj?
@nanehogymár: Igazad van. PÁRTatlanul állítom, hogy rossz és pazarló a mai magyar felsőoktatási rendszer. A mi időnkben is kevés volt már a pénz. Egyes gyakorlatokon a 4-5 évvel korábban elvégzett kísérletek eredményeit tudtuk csak elemezni, nem volt keret megismételni. Emellett a kutatók pályázati pénzük egy részét kutatás helyet az intézet működésének finanszírozására fordították. Ez semmiképpen sem egészséges.
De találkoztam 20.000-ressel berohanó kislánnyal, aki könyörgött, had menjen elsőként vizsgázni, mert csak egy tételt magolt be és szerinte az első alkalommal szokás szerint választhat. Itt vannak gondok a minőséggel. Pedig ELTE-ről beszélünk.
Imádom a képmutató fajtátok..

Az MSZP első dolga lesz a tandíj bevezetése, és te ott fogsz nekik szurkolni az első sorba.

És azokat a diákokat fogod csőcselékezni, akik mellett most kiállsz.
Mint tetted ezt a szociális népszavazáson.
@Szakadár Szmöre: "térítésmentes felsőoktatás nehogy már jog legyen"

Oké. De akkor a bemondásos alapon kapott képviselői javadalmazásokat is felejtsük el.
Fizetős felsőoktatás?

kit érdekel, amikor a nyugdíjasoknak fizetni kell a buszon az emelt szolgáltatásért és nem ingyen utaznak?

Az az igazi skandallum, nem a tandíj.
@tede: "b+, a sírás helyett tanuljál sokat, akkor bekerülhetsz a legjobbak közé és az állam támogat. "

Nos, úgy matematikailag vezesd már le nekem, hogy mennyire kell ahhoz jól tanulni, hogy ha közgazdász szeretnél lenni, akkor tuti bekerülj államilag támogatott képzésre.

Nagy bravúr lesz.

Persze lehet azt mondani, menjen mérnöknek, azt támogatjuk, de szerencsétlen négy éve erre készül, nem fog hirtelen más irányba fordulni...

A fokozatoság hiánya a legngyobb baj a fidesz intézkedéseinél.
@tede: Vagy teljesen hülye vagy, vagy minket nézel hülyének.

Hol van Orbániában olyan, hogy a legjobbakat támogatja az " állam " ?

Az államot fidesznek hívják és csak a családját támogatja, senki mást.

Akiben meg valami tehetséget lát, az máris röpül.
Nem lehet itt legjobbnak lenni,csak legpofátlanabb hazug csicskának, mert itt orbán-szolgálatra adnak csak mindent.
@Patreides: persze, de most hova lettek a nagy fideszes melldöngetők?! hogy neeem lehet semmilyen tandíj, meg hátat fordít nekik a kormány, nem fektet a jövőjükbeee stb. stb.
nagyon érdekes :)
@_zulu_: A protekciós fidesznyaloncokat kihagyjátok a képletből.
10 000 - minden évben akad majd, mert ezek szaporodnak, mint a nyulak.
@én már a fény gyermeke vagyok: az én időmben, 4,7-es és afeletti átlagra több ösztöndíjat kaptam, mint apám fizetése. Ez szépen hangzik és tényleg minden szülői segítség nélkül elvégeztem. Csak az első félévben kellett támogatniuk, de akkor meg eljártam csirkét pakolni, üveget dobozolni és hasonló guszta munkákra, mert nem volt még diákhitel, de nem is vettem volna fel.

Szóval ez de milyen szépen hangzik, igen. Ott volt a motiváció, hogy ha jól tanulsz, legalább 4,5 felett, akkor nem kell támogatás otthonról.

A 60-as évfolyamból 4-en voltunk 4,5 felett. A többiek fontosabbnak érezték a bulizást.

Ez ma sincsen másképpen, ahogy ismerősök elmondják. Csak görbüljön a jegy, uv / iv teljesen mindegy mennyi van a végén, nem érdekli őket.

Azután kikerül az életbe a rengeteg diplomás, a görbülő jegyekkel, de nagy pofával meg önbizalommal, csak nem értenek semmihez, volt 5 évük, hogy annyi tudást szívjanak magukba, amennyit csak tudnak, de mást szívtak magukba inkább.

A 10 ezres szám talán kicsit szigorú, de az igazság közel van. szerintem max ha 20 ezer szorgalmas és/vagy tehetséges ember lehet egy évfolyamban, de a 10 ezer sem egy elrugaszkodott szám
OOOOOOOOOOOOOOH hogy szakadna rajuk a menyezet!

"Az állammal szemben hitelt vállalni két százalékért vagy még kevesebbért, egészen más dolog, mint a bankokkal – mondta a miniszter."

jah, a bank utolag nem gondolhatja meg magat, es nem rohat ki rad visszamenolegesen 2% helyett 30%-os kamatot, rakuldve a polgarokra az eszelos selymacit, aki majd megmagyarazza, hogy ez a hallgatok erdekeben van, mert ugyis elbuliznak a romkocsmakban azt a penzt, es kulonben is, az IMF akarta.

FIDESZ, NEM HISZUNK NEKTEK!
@nanehogymár: nanehogymá' csak nem kezd valami körvonalazható összeállni ?
És most ? és itt, Magyarországon ?
Méghacsak hiábavaló okoskodás szintjén is?
Hihatetlen. Télleg nagy szarban kell legyünk !
@én már a fény gyermeke vagyok:
Te összekevered az MSZP-vel hülye droid a félelmeid.

MSZMP intézte Gyurcsány apádnak a vizsgáit is, mint az összes többi MSZP-s kádernek.
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Protekcionista MSZP-s pöcsök heccelik most is a népet, akik majd az MSZP kormány alatt a tandíjért könyörögnek.

És ezeket a fiatalokat diákokat fogják csőcselékezni, ahogy szokták.
@tede: "Az nem számit, hogy mit akarna a fiatalok. Ebben az országban egy a fontos, hogy a nyugdíjasok megkapják az évenkénti leglalább az infláció szintjének megfelelő emelést, de az sem baj, ha többet."

Nem kellene generációkat egymásnak ugrasztani. Ennek nem lesz jó vége.
ha elpocsékolt, ablakon kidobott pénzeket keresel, ami beforgatható lenne a felsőoktatásba, azt jó pár helyen megtalálod.
Például a futball támogatásánál (a felsőoktatás legyen önfenntartó, a futball ne legyen az, bár a jól működő országokban a foci nagy üzlet).
Például az egyedileg, egy cégre kiírt pályázatokkal a csókos cégeknek juttatott állami milliárdoknál.
Például a 2010-ben a magas keresetűek számára lecsökkentett jövedelemadónál.
Például az IMF megállapodás helyett magas kamatú piaci kölcsönökből finanszírozott adósságmenedzselésnél.
Például a 2014-es választási évre készülve a (hivatalosan és nem hivatalosan) egekbe emelt propagandabüdzsénél.
És még száz és ezer pontot találhatsz a jelenlegi kormány működésében, ahol a pénz - a társadalom számára - haszontalanul elfolyik.

Persze a legkönnyebb (és a legdemagógabb) a felsőoktatástól elvont pénzeket az apád, anyád (vagyis intelligensen mondva az un. "nyuggerek") nyugdíját emlegetni itt.
Ahogy én látom, egyre inkább arra megy ki a játék, hogy amikorra majd mi odajutnánk, hogy majd nekünk kezdhetné hozni a postás a nyugdíjat, nekünk már csak egy nagy seggberúgás jár majd, nem pénz.
Mert, ahogyan Lázár János mondta nagyon bölcsen és kulturáltan: akinek nincs semmije, az annyit is ér.
És, teszem én hozzá, az a tanár, védőnő, vízvezeték-szerelő, bolti eladó, aki az aktív évei alatt a számlákkal harcolt, és nem lopott össze magának villát, nagybirtokot, vállalatbirodalmat, az öregkorára legjobban teszi, ha szépen felliftezik egy panelház tizedik emeletére, és ott kipróbálja, tud-e repülni. Így megszabadítva a praktikus elmék társadalmát a terhes személyétől.

Összefoglalva: ne az apád, anyád "nyugger" zsebében keresd már azt a hiányzó pénzt, ember! Keresd a mindenkori hatalom (és holdudvara) zsebében.
Mert jó eséllyel ott fogod megtalálni.
semmilyen egyezseget nem lehet, es nem szabad kotni olyan fellel, akinek hatalmaban all, barmikor atirni a jatekszabalyokat.
Ezt ideje megtanulnia a magyar fiataloknak, es szuleiknek.
Ne setaljanak be a csapdaba!
@DR. DR. DR. rasztaparaszt:
te nyílván a bankoknak hiszel, akik bármikor felemelheti 10%-ról akár 30%-ra a kamatot.
Vagy az MSZP-nek aki alatt az állam és a lakosság is végérvényesen eladósodott.

MSZP droidok nem hiszünk nektek !
Ez várható volt a 2008 -as tüntetések és népszavazás után !
Nem kellett a puha , csak a rossz tanulókat sújtó "tandíj" ???
Most megkaptátok keményen !
Kíváncsian várom , hogy a 300 ft - os "vizitdíj" ( amit demagóg módon eltöröltetek ) hány tízezer ft lesz....
Lehet , hogy a "hazudós" mégis inkább mondott igazat ,..mint az "Igazmondó juhász " ???
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Te,...barátom fóbiás vagy !
Orvosi eset ...
(Vagy nagyon jól keresel a seggnyalással !)
@Patreides: helyben vagyunk, a gondolkodás leszűkült, talán csak azt a kártyát hagytad ki, hogy fizesse a közgép a tandíjakat

egyéb okosság?
@tede: Egyetértek, én is ezt tapasztaltam.
@dr kíváncsivagyok:

Perszehogy..
Gyurcsány csak jót akart, amikor mindenkire kivetette volna a tandíjat.

1 ember nem maradt volna tandíj nélkül nemhogy 10.000 mint most.

Aki meg tüntet ellene azt azonosíthatatlan rendőrökkel rommá löveti demokratikusan.

Éljen Gyurcsány a bölcs és igazságos!
@tede:

Szóval leselejtezed a magyar fiatalságot.

Azt mondod, hogy más népeknek a 60%-a csupa zsenigyerek ? Mert más népek továbbtanulhatnak, csak a magyar srácok a hülyébbek, ugye.
És ezek a topronygy falvacskákból kivakarózott lopottdiplomás fideszesek mondják meg majd, hogy miért hülyébb a magyar másoknál ?
Nagyon nincs ez így rendben. Egy ilyen jó bizonyítvánnyal, ami neked van, igazán gondolhatnál arra is, hogy az egész népünket selejtezed le ilyenkor, csakmert a kollégáid máshogy végezték a sulit.
Nem az a lényeg, hogy kolostorba vonulva éljenek 4-5 évig, hanem hogy adjunk a fiataloknak annyi esélyt, amennyit más népek is adnak a saját gyerekeiknek.
Ha belegondolnál kicsit. Az jó lenne.
Hogy ne legyen a magyarnak születés annyi, mint hogy egy büdös Viktor nevű szolgái legyünk az adónkkal, a gyerekeinkkel, meg minden tulajdonunkkal együtt.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: cicababa, egyik bank sem emelt ugy egyoldaluan kamatot, hogy azt ne tudta olna megindokolni az arfolyamvaltozassal. persze a te csokott, viktorbelgazzal tomott fejcskedben ez nem all ossze. Viszont olyant mar lattunk, hogy megszerzett javakat, visszamenolegesen 98%-os adoval sulytott a kenyerado gazdad.
Ugyhogy nyasgem kiskomam.
Ezt benezted.
@én már a fény gyermeke vagyok: Ez nem túlzás egy kicsit? A legjobb pontszámmal rendelkezők továbbra is államilag támogatott rendszerben tanulhatnak tovább. Megvan az esély? Megvan.

Az más kérdés, hogy egyes kevésbé neves helyeken a pontszámokhoz szükséges feltételeket könnyebben adják a diáknak.
@DR. DR. DR. rasztaparaszt: Dehogynem!
Ha van egyezség, akkor van mihez képest számonkérni a dolgokat.
Ha semmi nincs akkor nincs mire hivatkozni és az erős arcvesztés nélkül orczátlankodhat.
Tüntetés mikor, hol?
@DR. DR. DR. rasztaparaszt:

Nyilván én is sírnék az MSZP által csicskásainak kiosztott több milliárdos végkielégítésekért, ha kaptam volna belőle.

Dehogy valaki nyíltan kiállljon az MSZP-s tolvajok végkielégítése mellett azt nem gondoltam volna.

Csak gratulálni tudok az őszinte aggodalmadért, ami miatt tetves kis kiépített MSZP-s klientúrádtól visszaszedték a lóvét.
@Ponyva Mester: Egy évvel ezelőtt is csökkentettek. Tudom, mert felvételiztünk.
Idén azt tovább negyedelték.
A legjobb pontszámmal rendelkező meg elmehet répát egyelni, ha Orbán Gáspárnak kell a hely.
Úgyhogy nem túlzás semmi,amit írtam.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "MSZP droidok nem hiszünk nektek !" Hajaj, már mögötted toporog a békemenet? Vagy a propagandaosztály többi bloggere adja a királyi többest?

Egyébként vicces, amikor egy droid cseszteti a másik oldalon álló droidot. Nem gondolod, hogy az agyatokba dugott plug ugyanoda vezet? A hatalomnak két színe van, de egy arca.
@Ponyva Mester: jah, es hogy minden gimnaziumban ott fog figyelni a NER embere, kivancsi leszek, hogy egy verfideszes szulonek a kolke hany ponttal fogja verni a tarsait.
Mindenutt, ahol a hatalom befolyasaval el, ezer kapu nyilik a korrupciora.
@én már a fény gyermeke vagyok: minden országnak van teherbíró képessége

magyar sajátosság, hogy mindenki zsebbe kapja a fizetését, de legalább annak egy részét és adót senki nem akar fizetni, ami persze mindenhol így van de vannak fokozatok és szintek és ebben mi már elértük a csillagászati szökési sebességet azt hiszem

az alacsony adófizetési morál egyben meghatározza az orzság teherbíró képességét és

csak egyszer élném meg, hogy a diákok a névtelen sunyi szemét adócsaló ellen vonulnak fel, aki miatt nem jut nekik (sem) több pénz

vagy feljelentenének pár árust, aki nem ad számlát

ezzel bizonyíthatnák, hogy értik a folyamatot és megértik az összefüggéseket
@tede: "vagy feljelentenének pár árust, aki nem ad számlát

ezzel bizonyíthatnák, hogy értik a folyamatot és megértik az összefüggéseket"

Ezt nyilván te is minden alkalommal megteszed, ugye?
@KovA: szerinted ebben az orszagban mukodik a szamonkeres?????
ket slatatorveny kozott belerittyentik neked a kotolmanyba, hogy az igaz, hogy 2% a kamat, de 28% elolegezesi koltseget vagy koteles visszamenoleg fizetni.
Es akkor? mesz a sohivatalba?
@tede:
Ezt az adómorált majd akkor nyomassad, ha nem egy olyan kormányunk van, amelyiknek egyetlen tagja se termelt soha egy morzsányi dzsídípít se.

Ezek már születésüktől az állam emlőin csüggtek,úgyhogy nincsen morális alap arra,hogy elvegyék mások jogát az adókból finanszírozott oktatásra.
Az ilyen élethosszon át élősködő féreg köszönje meg, hogy él, mert minden falatot a többiek dobtak össze neki.

A fiatalokról meg jó lesz leszállniuk, mert a szüleik az adófizetők, akiknek jár is valami a pénzükért.
@tede: aham, szóval azért vonnak ki pénzt a felsőoktatásból, fizetnek nemtandíjat a hallgatók, mert rossz a magyar adófizetési morál. hogy ne így legyen, jelentsék fel a nyugta és számla nélkül árulókat. és majd lőn világosság, gazdagság. ezek szerint matolcsytól hallgatsz közgázt. na veled dupla tandíjat fizettetnék.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: seggnyalonc parasztja, tobbezer olyan dolgozot is erintett (es dontott nyomorba) ez a torvenyetek, akiknek semmi koze nem volt sem az mszphez, sem a gyurcsanyodhoz, sem az orbanodhoz, siman csak akkor mentek nyugdijba, es megkaptak az eletmunkajukert JARO vegkielegitest.
Tisztáznám, hogy nem vagyok tandíj ellenes.

Attól viszont mélyen felfordul a gyomrom, amit drága pártunk és kormányunk tenni készül.

Valaki, könyörgöm, valaki válaszolja már meg nekem, hogy viktor sc milyen megfontolásból találta ki ezt a jelenlegi agymenetet azzal a történelmi ténnyel az életrajzukban, hogy annak idején ők heccelték az egyetemistákat, mikor kint "bajuszadóztak" a Kossuth téren, meg 2008-ban, mikor egy tarthatóbb, némileg igazságosabb költségtérítési rendszert készültek bevezetni. Hogy fér ez össze?
Esedezem a megvilágosodásért!

Azoknak, akik szerint a mostani lépés igenis országunk épülését szolgálja, és különben is, amit viktorék tesznek az jól van téve, felhívnám a figyelmét, pár apró segédgondolatra (ne adj' Isten, még a fényestekintetű fideszvezetésnek is):
- a legtöbb magyar család régóta nincs olyan anyagi helyzetben, hogy megengedhesse magának, hogy egy többszáz ezer, ne adj istentöbb millió forintos képzési költséget kiköhögjön.
- a legtöbb magyar családnak az is komoly megterhelést jelent, hogy a gyereknek albérletet fizessen(mert esetleg egy másik városban jár egyetemre, az ismerd meg szép hazád mozgalom keretében), meg némi pénzt, hogy kajáljon, ruházkodjon stb.
- aki azon fanyalog, hogy az egyetemista korosztály igenis eljár bulizni, az (Fidesz vezérkar figyelem!) csak magának elevenítse már fel az emlékeit, valyon ő sem ült le a haverjaival sörözni, nem járt egy koncerten sem (mondjuk ahogy a rock'n'roll feltalálása óta elnézem a magyar zenei produktumot, nem nagyon volt rá igény), stb.
- lehet, hogy úgy tűnik, mintha sok egyetemi szak felesleges lenne, de ha ezekre nem járnak emberek, akkor azok érettségi után munkanélküliek lesznek, akiket megintcsak a társadalom tart el, - egy ideig, aztán meg tömeges éhalál, amivel sikeresen lesülyedhetünk egy afrikai ország szintjére. Persze, képezhetjük ezeket az ifjú munkanélkülieket ácsnak, hiszen annyira sok ház épül Magyarországon, meg varrónőnek, mert nyilván költséghatékonyabb fizetéssel simán a kínaiak alá tudunk ígérni.
- az tény, hogy a diplomások elhúznak külföldre pincérkedni, persze, hogy elhúznak, külföldön jobb: normálisabb fizetés, normális munkahely, kiszámíthatóbb élet. És azért mennek el, mert fiatalok, mert nyitottak a világra, mert nem csak a hibásokat keresik szar satnya életükért (a zsidók ugye, meg az IMF, bár ez ugyanaz nem?), hanem megpróbálnak egyről a kettőre jutni.
- aki meg megjegyzést tesz arra, hogy emberek tanítóképzőn végeznek, az arra válaszoljon, hogy a fikás orrú hülyegyerekét ki tanítja meg írni, olvasni, számolni?

Értem én: a diploma legyen csak Fidesz-KDMP privilégium. Az Ő doktoraik majd eldöntik...

Gondolkodni fideszes feleim, dondolkodni!
@ingyenebed: "rossz módszer a kormány hazúg arroganciájára ugyanolyan hazúg arroganciával válaszolni."

Csak nem ezt tanulták a Fidesztől 2002 óta? Visszanyal a fagyi?
@tede:

Az ország teherbírása meg oly kevés, hogy jó lesz a papokat meg a sportolókat, de leginkább a fideszes léhűtő tízezreket - bevezetni a munka világába.
Merthogy sohase jártak ott, csak építgetik a palotáikat, azt már nem bírják a többiek.

A külföldi nyugdíjasokat és gyerekeseket meg pláne nem kéne innen tömni pénzzel, mert már az egész világ idejár ingyenpénzért, még a diszidensek kölkét is mi iskolázzuk Amerikában.
2014-ben nem kétharmaddal, hanem négyötöddel nyer majd a baloldal...

Csak így tovább, fidesz! :DDDD
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hát barátom, eljutott Pártod és Kormányod oda, hogy én, az egykori fidesz szavazó (mea culap) jobban hisz egy kigyúrt fukszos cigány uszorásnak, mint a kormánynak.
@histerique: mint már többen említették, az egyetem elvégzése, nem csupán az adott egyén (és esetleg a szülei) érdeke, hanem az EGÉSZ társadalomé. Ha ezt felfogtad, akkor utána az is menni fog, hogy ezért a társadalom állja a rezsit, legalábbis részben.
@Ponyva Mester: "Megvan az esély? Megvan."

Jogász és közgazdászképzésben nincs.
És milyen fura - ez éppen a fiúk szakterülete.
"Orbán nem egyeztet a diákokkal

Balog Zoltán miniszter kedd reggel hívta megbeszélésre a HÖOK elnökségét. Ezt megelőzően a hallgatói szervezet meghívta a kormányfőt a szerdai, Műegyetemen tartandó tiltakozó rendezvényükre. Orbán Viktor válaszlevelében azt írta: "döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk", és szakmai egyeztetések céljából kérte, keressék bizalommal Balog Zoltánt."

hirek.msn.mainap.hu/itthon/a-miskolci-diakok-is-kormanyhivatalt-foglaltak-43487
@dr.konfront: Gondolkodnak ők, ne aggódj. Éppen ezen:

"a diploma legyen csak Fidesz-KDMP privilégium. Az Ő doktoraik majd eldöntik..."
@genyamagyar:

Ezt meg hogy érti ? Fizetett az Orbán azért, hogy bekussoltassa a HÖOK-os fiúkkal a többi egyetemistát ?
És még hencegnek is vele,hogy előre lekártyázták ?
Hopp!
Lett még egy-két kérdésem:
ha a a hallgató felveszi a diákhitelt a zállamtól, az valyon nem a zemberek pénzéből levődik-e?
ha a diáknak nincs semmi ingó és ingatlan tulajdona, a diploma után elhúz külföldre (mermégsejóitt), akkor hogy a halál faxába hajtják be rajta a zsét? ez esetben akkor mégsem én fizettem?
egyes zemberek miért gondolják azt, hogy ők, és csak az ő adójukból finanszírozzák az továbbtanulást? miért nem pl az egyetemista kölkök szüleinek adójából finanszírozódik.
@_zulu_: Nincs túl sok jogász meg közgazdász esetleg?

Megint tévúton vagyunk, mert ha ezen akadunk ki, akkor nem a tandíj a probléma, hanem az oktatás/képzés politika. Ami sajnos állami monopólium. Ők mondják meg milyen szakemberből hány év múlva milyen nagyságrendet szeretnének, ezért alakulnak így a számok. Ezzel lehet és kell is vitatkozni, magam csak a tandíj jogosságát tartom megkérdőjelezhetetlennek. A mértékével is lehet vitatkozni, meg a többi mindennel, de kell, az bizonyos.

Láttunk -e már több százas előadót üresen kongani, mert a hallgató nem jár be az előadásra mert az reggel 8kor kezdődik?
Na ha neki, vagy közvetlenül a szüleinek kellene fizetne a tandíjat, talán átértékelnék nagyobb számban, hogy bemenjenek-e az előadásra.
@Ponyva Mester: " Nincs túl sok jogász meg közgazdász esetleg?"

Ez igen gyakran elhangzik, de jómagam még egyetlen hiteles statisztikát sem láttam ennek alátámasztására. Elég sok közgazdászt ismerek, de nemigen van közöttük munkanélküli.
@DR. DR. DR. rasztaparaszt:
Ha nem működik a számonkérés - arra nem az a megoldás, hogy száműzzük a számonkérés alapját - az egyezséget/szerződést.

Ez nagyon (magyar)beteg gondolkozás így.
@_zulu_: A média és komm. szakos is közgazdásznak minősül az anyaintézmény miatt. (?)
A másik amit ne felejts el, a mostani keretszámok nem 2013-nak szólnak, hanem a szak elvégzésének idejére. Nincs ebbe belelátásom és nem is néztem utána, de itt azt kellene megnézni, hogy akkor hány közgazdászt , jogászt fog felvenni a munkaerőpiac amikor a 2013-ban kezdők végeznek. Addigra mi lesz a helyzet.
Ugye azt már nehezebb a laptop mögül "megsaccolni" ?
@Ponyva Mester:
Vagy talán nagyobb számban mennének éjjeli kidobónak, pizzafutárnak, csirkepakolónak, vagy hajnali újságkihordónak.
Mert azt a tandíjat nem tudja megkeresni a legtöbb család, csak úgy, ha az egyetemista is dolgozik.
Úgyhogy az órákra járás meg a tandíj, az nem egy egyenes összefüggés.
Az órákra járáshoz mondjuk valami más eszközt kéne bevezetni. Jelenléti ívet, vagy jobb órákat esetleg.
@én már a fény gyermeke vagyok: A főiskola/egyetem a diákok munkahelye. Hasonló szigorral és fegyelemmel kellene ezt átszőni, akkor lenne eredmény és nem kidobott pénz.
Nem a szorgalmastól "sajnálom" a tandíjmentességet, hanem attól aki bulinak tekinti az egyetemi éveket.
@Ponyva Mester: "Na ha neki, vagy közvetlenül a szüleinek kellene fizetne a tandíjat, talán átértékelnék nagyobb számban, hogy bemenjenek-e az előadásra"

Hülyeség. Ha ő fizet, akkor méginkább azt mondja hogy azt csinál amit akar azért mert ő fizet.
Ha ez a probléma ezt azzal oldhatod meg, hogy csinálsz egy jelenléti ívet és korlátot szabsz az igazolatlan távollétnek.

A tandíjasdi nagyobb közösségi kárt okoz mint amennyi haszna van.
Egy olyan gyenge fizetőképességű országnak mint mi az egyetlen esélye megtartani képzet szakembereit, hogy befektet és befektetése erejéig megtérítteti amibe befektetett lehetőleg természetben: itt dolgozó ide adózó társadalom és gazdaság szerves részét képező emberekben.
@Ponyva Mester:
Megsaccolja helyettünk a fidesz, akik még három napra előre se tudják, hogy mik lesznek a számok a költségvetésükben.
@Ponyva Mester: "A média és komm. szakos is közgazdásznak minősül az anyaintézmény miatt. "

Nem. Nem az anyaintézményen múlik, hogy ki micsoda, hanem a képzési és kimeneti követelményeken (rendelet).

Azt meg a büdös életben nem fogja senki jól megsaccolni, hogy x év múlva miből mennyi kell, még a jövő évi költségvetés számait is képtelenek megsaccolni.
@Ponyva Mester:
A világon mindenhol,az egyetem nem csak a képzés, hanem a kapcsolatok beszerzőhelye is.
Ha magánzárkákban tanulnának, nem lenne semmi kapcsolati tőkéjük.
Legfeljebb a régi dinasztiák gyerekeinek a papa kollégái. Ez lenne a cél ?
@Ponyva Mester: "Hasonló szigorral és fegyelemmel kellene ezt átszőni, akkor lenne eredmény és nem kidobott pénz."

Csak éppen van egy hülye törvény, amibe még bele is írták, hogy az előadásokra nem kötelező járni.
@KovA: Az a gond, hogy nem tudom (hehe :) ) én sem hogy mi lenne a legjobb megoldás. De az biztos, hogy az elmúlt évek azt igazolták, a mostani rendszer sem vált be. Hogy jó/jobb lesz -e az új rendszer, nem tudom szintén, de változni fog valami. Legalább.
Szigorú számonkérés és tudatos nevelés kellene már az általános iskolától.
De ezt meg ne várjuk el az alulfizetett és alulmotivált tanítóktól vagy középiskolai tanároktól.
De ez megint más téma már. .... :O
@_zulu_: "Csak éppen van egy hülye törvény, amibe még bele is írták, hogy az előadásokra nem kötelező járni. " Annak törném el a kezét aki ezt...
@én már a fény gyermeke vagyok: "A világon mindenhol,az egyetem nem csak a képzés, hanem a kapcsolatok beszerzőhelye is.
Ha magánzárkákban tanulnának, nem lenne semmi kapcsolati tőkéjük.
Legfeljebb a régi dinasztiák gyerekeinek a papa kollégái. Ez lenne a cél ? "

Jogos.
@Ponyva Mester: Tökéletes megoldás nincs, csak legkevésbbé rossz megoldás.
A magyar viszont olyan, hogy abban sem tud megegyezni.

A legjobb megoldás szerintem ilyesmi:
Én szigorúan tandíjellenes vagyok - és diákhitel ellenes is.
A véleményem az, hogy a társadalomnak indokolt számú és képességű jelentkezővel szerződést
kell kötnie hogy adott szakokon jó eredménnyel elvégzi az egyetemet/főiskolát.
A tanköltségeit - beleértve egy olyan ösztöndíjat ami teljesítményarányos
és amiből szerényen fenn tudja tartani magát az állam állja - és kölcsönadja kamatmentesen.

A szerződés azt is tartalmazza, hogy a számára kölcsönzött tanköltséget megtérítheti
a) zsebből
b) az idehaza befizetett adójával
c) ha közalkalmazott pl. orvos/tanár - akkor az adott foglalkozásra európában jellemzó átlagbérhez
képesti fizetéskülönbözetét kell jóváírni tartozása ellenében.

A szerződés tartalmazza azt is, hogy a tanulás költségeinek vállalásának feltétele a jó teljesítmény,
ezalatt az oktatás fizetőssé válik. Fölötte pedig több ösztöndíjat kap (sávosan).

Ez egy olyan konstrukció ami a legigazságosabb és egy környezetéhez képest fizetésekben versenyképtelen közösség érdekeinek és lehetőségeinek - tehetséges fiataljait nem elveszíteni leginkább megfelel.

A felsőfokú szakirányú taníttatást társadalmi/közérdek.
A társadalomnak akkor van hatása arra hogy ki ne vérezzen, ha szerződést köt a tanulókkal,
de akkor szerződőképes, ha maga is kínál/ad valamit.
A közösség által támogatott felsőoktatás szerződéses jogviszony kell, hogy legyen
diák és közösség között - a közösség befektetésének (adójának) védelmében és az
diákot anyagi hátterétől függetlenítő esélyegyenlőség okán - mint ahogy az is társadalmi érdek,
hogy anyagi háttértől függetlenül a legtehetslégesebbek el ne vesszenek a társadalom számára.
@KovA: most ezt cinizmust nekem szántad?
Kérek mindenkit, nézzék meg ezt a videósorozatot! Itt van minden probléma gyökere. Ne szócsatázzunk! Cselekedjünk!

www.youtube.com/watch?v=aLKC0LbMM68
@nanehogymár: nem téged célzó cinizmusnak szántam :-)
Csak örültem egyet.
@nanehogymár: De lehet hogy kifogytunk a különböző véleményekből és másságokbol oszt azért kezdenek a dolgok némelyikünknél egybeesni matematikai szükségszerűség okán. :-)
@dr kíváncsivagyok: munkavállalóknak sokkal több, mert emelték a járulékot ugyebár! :)
@én már a fény gyermeke vagyok: ezt többet kellene a fejükhöz vágni mondjuk, plakátokon, szórólapokon, természetesen CIVIL formában :D
@dr.konfront: itt legalább öt fideszdroidtól kérdeztem rá erre a 2008-as dologra, és az összes elsunnyogta a választ :)
@_zulu_: feloldozlak :) a bűnbánók elnyerik a jutalmukat :D
@KovA: jaaa értem, az meglehet. igaz én már 2008-ban se elleneztem a gondolat felvetését, hogy ne legyen mindenféle követelmény nélküli ingyenesség..
Erre is igaz, csak másképp:
Hofi Géza örökbecsűje:
"- Be kell törni a világpiacra!
- Hogy te hülye? Pajszerral?"
Na, odafönn is épp ez megy.
Pajszerük már van!
http://index.hu/tech/mem/2012/12/11/ket_lany_egy_macbook/#gallery_3627140|3627114
Hajrá skacok! Ne hagyjátok magatokat. Még ha eredményt nem is értek el (ne legyen így!), de lássák az egyenes gerincet. Az övék már elmúlt. : )
@nanehogymár: Én is nagyon régen ezt tuntyolgom.
Tulajdonképpen már 2006 óta. :-)
@KovA: Én ilyen szélsőséges eseteket láttam saját és közvetlen családtagok példáján 2000 óta:
- 5,0: holtversenyben a legjobb 20%
- 4,8: középmezőny
- 4,5: leggyengébb 25%
- 4,1: legjobb 2%
- 2,6: legjobb 20%

A felvételi kellene, de kizárva az szubjektív ítéletet, hogy a protekció csökkenthető legyen. Nem kellene bevezetni, hogy egyes szakokra gyakorlatilag csak az ismerősök gyerekei-unokái járnak. Mondjuk az is vicces, hogy érettségin a saját tanár matekból átlagosan féllel, magyarból pedig egy jeggyel jobbat ad az írásbelire, mint egy ismeretlen tanár...
Érdekes logika a magyar. Mindig megdöbbenek, a hozzászólások gondolatmenetén.Szerintem:
1. Egy nagy fos volt ez a demonstráció.
2. A magyar politikai elitet egy ilyen "diákcsíny", sőt komolyabb dolog sem hatja meg. Ezek már nem a "régi" fiúk( abból, az uccsó megya volt), akik fostak rendőrt bevetni. Ez 2006-ban már meg lett mutatva. Az a hülye, aki azt hiszi, a mostani az habozna.
Miért fos. Mert a magyar érdekérvényesítési kultúra 0. Hozzánk hasonló adottságú országban lehetett volna -20 is, 10-20000-n minimum lettek volna, középiskolások is bőven, szülők is. Itt lehet 1000 sem.
Itt mindenki magáért kapar, és a másikra fúj. Buta népek. Itt már rég általános sztrájkoknak, nagy tömeges, közös tüntetéseknek kellett volna lennie. Évek óta.
Tipikus példája a primitív többségi(hangadó többségre gondolok)gondolkodásnak, pl. itt is, az EÜ. dolgozók. Évtizeden keresztül, 100 formában hívták fel a figyelmet, sokszor elég látványosan, az ágazat tragédiájára. Vagy le, vagy le sem szarták őket, vagy a sokásos:"mi a faszra pattog, hálapénzborítékoktól zsíros doktor úr, nővérke!bezzeg nekem nyugdíjasnak, eladónak, sofőrnek, mérnöknek..stb mennyivel rosszabb, mert"...és itt a buta, elsorolta, valóban meglévő, ugyan ilyen tragikus gondját. Ahelyett, hogy oda ment volna, az EÜ.-sökkel szolidaritásból demonstrálni (pl. krónikus betegek hozzátartozói, mozgássérültek, cukrosok egy sem ment oda, pedig valahol, az érdekeik átfedik egymást) Most meg:"há vazze elmennek az orvosok vazzee! miaz hogy emegy vazzeee!ideláncolni!!!!". Tetszett volna buta odafigyelni az EÜ dolgozókra, elmennek, ez maradt nekik. Jogos amit tesznek. Mert mindnyájunk házából lopták ki a téglákat, gyújtották ránk, még ha épp a te lakásod nem ég, oltanod kell a másikét, mert jön a tied is. Ezt hívják közösség tudatnak, empátiának, erős civil társadalomnak. Na ezek a szavak, ma, itt, mint a káromkodás...ezért tartunk itt...
Hasta la Victoria Siempre!
@dr.konfront: Már, a kilencvenes években meg kellett volna tenni, mert már akkor nyilvánvalóvá vált, becsapták az embereket. kb. a közepén. Ami meg 2000 óta megy itt, főleg 2004-5, azért, már mindenhol, máshol, polgárháború törne ki. De hát itt....inkább éhendöglenek,miközben egymást rugdalják. Ami jön, mitől lenne jobb? Az volt ezek előtt. Normális a láthatáron sem...
Hiába a dörgedelmes pécsi fideszes polgármesteri levél, az üres kincstár: a 22 milliós marketingkeret, amit idén a Várhegyi-féle Prestige Médiára költött Pécs, jövőre is gazdára talál. A nélkülözhetetlen kommunikációs tanácsokat három pesti cég közül az egyik adhatja.

Mint ismert: 2012-ben a Fidesz volt pártigazgatójához, a büntetett Várhegyi Attilához köthető Prestige Media volt hivatva kirángatni Pécset a negatív hírspirálból, kommunikációs stratégiát alkotni, kríziskommunikáció-tanácsokat adni, PR-t tervezni, elektronikusan levelezni.

Minderre nem kevesebb, mint nettó 18 millió forintot költött Pécs idén, ami szép summa, ha hozzáadjuk a helyi kommunikációs nagyágyúknak nyújtott összegeket. Azt sem áll módunkban vitatni, hogy a pénz jó helyre került a Prestige Mediánál, munkájuk nyilván a felszín alatt nyilvánult meg, csodát pedig amúgy sem ígértek a havi nettó másfél milliós szerződésben.
Bár Pécs polgármestere nemrég nem csak szigorúan megtiltott minden kiadást, kötelezettségvállalást 2013-ra is, de már megkötött szerződéseket is visszavonatna, kommunikációs tanácsadásra azért még szükség van, kerül amibe kerül.

A közpénzek (amelyeknek ennél jobb helyük aligha lehetne a 2013-as költségvetésben) újbóli helyes felhasználásáról szerdai ülésén dönt a pécsi közgyűlés pénzügyi bizottsága, pontosabban ekkor határoznak a közbeszerzési eljárás megindításáról.

Feltehetően mivel a pécsi kommunikációs guruknak már elég pénz jutott, a pályázatra három fővárosi céget hívtak meg. Az Imagine Creative Consulting Kft. és a Well Reklámügynökség Kft. mellett helyet kapott a már bizonyított Prestige Media Kft. is. Türelmetlenül várjuk az eredményt.

Azért a helyi marketingesek sem panaszkodhatnak, vagyis nem mindegyik. Várhegyi a Fidesz pécsi hatalomra kerülése óta átutalt 40 millióját leszámítva mintegy 90 millió jutott helyi kommunikátorok kezébe, ebből csak a Szalai Sándorhoz köthető cégek közel 54 millió forintot kaptak.
Így lopják el Pécsett a polgárok , a város pénzét a fideszesek!

Most utal az elszegényedett város 23 milliót hálából a békamenetet szervező Bencsik, szobrász apjának egy szerződés nélküli szoborért!
Itthonról láttam, kedvet kaptam csatlakozni...
@valaki senki: ja, minden napra kellene egy ilyen
"

Címlap
Belföld
Külföld
Gazdaság
Tech
Hoaxkábel|
Mobil|
Szemlemorzsa|
Facebook|
Anonymous|
Windows 8|
50 éves a videojáték
Tudomány
Kult
Sport
Vélemény
Videó

RSS
24 óra |
Tech
430 milliárdnyi adót trükközött el a Google

Index

2012. december 11., kedd 18:45 |
Címkék
google, adóoptimalizálás, bermuda, adó

9,8 milliárd dollárnyi, az USA-n kívülről származó bevételét realizálta a Google egy bermudai fantomcégnél, és mivel az országban a cégek bevételeit nem adóztatják meg, ezzel a trükkel kétmilliárd dollár (több mint 430 milliárd forint) adó befizetését úszta meg. A Bloomberg beszámolója szerint a Google már három éve él a bermudai adóparadicsom kiskapujával, és ezalatt megduplázta az ezzel a módszerrel adóoptimalizált összeget. Számítások szerint a bermudai Google-höz befolyó pénz nagyjából a Google teljes éves adózatlan nyereségének 80 százalékát teszi ki, és a trükkel a vállalat a teljes adófizetésének felét tudja megúszni.

A cég ellen a francia, a brit, az olasz és az ausztrál kormány is vizsgálatot indított adóelkerülés miatt. Az EU szerint az európai országok évente nagyjából 1 trillió euró bevételtől esnek el a Google-éhoz hasonló adóoptimalizációs cselek miatt. Az amerikai adórendszerben azonban ez a trükk teljesen legális, a Google pedig amerikai cég. A pénzügyi jelentések szerint 2011-ben az Európából származó összes bevétele után átlagosan csak 3,2 százalék adót fizetett a Google, holott az európai országokban a cégekre kiszabott adó 26 és 34 százalék között mozog.

Az amerikai adószakértői szlengben dupla ír, vagy holland szendvics néven ismert trükköt rengeteg nagy cég alkalmazza, az említett két ország jogi kiskapuit használva irányítják át a bevételeiket olyan adóparadicsomokba, ahol nem kell adózniuk utána. A cég európai hirdetési és egyéb bevételei az írországi leányvállalathoz futnak be, amit az egy másik, szintén ír, de Bermudára bejegyzett cégéhez utal át, jogdíj formájában. Ennél a manővernél iktatják be a cég hollandiai leányvállalatát, hogy az ír adót elkerüljék. A kizárólag erre az adóoptimalizálásra használt holland Google-leánynak egyébként nincsen egyetlen alkalmazottja sem.

A módszerrel a legnagyobb probléma, hogy amikor ezeket az összegeket bevinnék a cégek az USA-ba, akkor mindenképpen adózniuk kell utána, ezért az így gyűlő összegeket általában nem is szokták az anyacéghez átvinni (hogy például a részvényeseknek osztalékot fizessenek belőle). A leglátványosabb példája ennek az Apple, ahol becslések szerint a céges készpénztartalék 70 százaléka, több mint 80 milliárd dollár van tengerentúli leányvállalatok számláin. Az ilyen pénzek elköltésének legjobb módja Amerikán kívüli cégek felvásárlása, többek között ezért vásárolnak fel olyan nagy kedvvel és bátran hatalmas öszegekért cégeket az online üzletben utazó vállalatok. A holland szendvics használata erre a szektorra a legjellemzőbb, mivel itt sokszor egyáltalán nincs kézzel fogható termék, csak szolgáltatás, aminek az ellenértékét könnyebb jogdíjként vagy más címkékkel, rugalmasan kezelni.

Az adóoptimalizáció ellen leghangosabban Nagy-Britanniában tiltakoznak, ahol az elmúlt hónapokban a Starbucks és az Amazon is belefutott egy-egy ilyen botrányba. A Google számára a brit a második legnagyobb piac az amerikai után, a teljes éves forgalmának nagyjából 11 százaléka, 4,1 milliárd dollár származik innen. A brit államkasszába befizetett adója azonban 2011-ben mindössze 6 millió font, vagyis kevesebb mint 10 millió dollár volt."

nu, miért is jó a kapitalizmus ? KIKNEK IS JÓ A KAPITALIZMUS ???
HÁT EZEKNEK A ROHADT ADÓCSALÓKNAK JÓ A KAPITALIZMUS !!!!!

...a m inuimálbérből, közmunkadíjból levonnnnyák az adót.

ROHADT MILLIÁRDOSOK !!!!!!!!
@histerique: "A tandíjra szükség van, a diákhitel emellett lehetővé teszi bárki továbbtanulását. Ez így helyes."

Miért érzem mégis azt hogy te és a többi tandíj mellett lándzsát törő 2008-ban ott tapostátok egymás sarkát a szavazóhelyiségekben, hogy hősiesen fellépjetek a komcsi, népnyúzó, ballib agyrém tandíj ellen.

Nem az a lényeg hogy van-e tandíj vagy nincs, hanem az hogy a Vezér akarata szent és megkérdőjelezhetetlen. :P
" .... ez így nagyon nem jó irány .... " Miért ? Mert pár száz tüntető , így gondolja ?
@Lencsés István: :-)
Mindegy ki mit gondol - tutti nem jó irány.
Az se biztos, hogy az jó irány amit a tüntetők gondolnak.
A baj az hogy senkit nem látok gondolkozni igazán, érdekharcot látok, és érdekek által korlátolt gondolkozást.
Ebből mindig baromság szokott kisülni, mág ha kompromisszum születik.