classenemyfreddie írásával a szerkesztőség tagjai különböző pontokon nem értenek egyet – azért közöljük mégis a magyar fordítást, mert véleménye hozzászólásként nem hangozhatott el a február 14-i hallgatói fórumon az ELTÉ-n, emellett jó vitaindítónak tartjuk annak a fontos kérdésnek a megvitatásához, hogy hogyan viselkedjen egy mozgalom az ellenségeivel. Reméljük, érdekes vita alakul ki!

No-Platform - a mai HaHa fórum eseményeinek kritikája és javaslat a további akciókra

2013. Február 12. Budapest

Ma az ELTÉ-n

Ma végignéztem, amint körülbelül tizenöt nacionalista focidrukker nyugodtan besétált és részt vett a blokád alá vont Eötvös Loránd Tudományegyetemen zajló hallgatói fórum párbeszédében. Részvételüket “demokratikus” alapon védték a szervező diákok. Rövid szövegemben kifejtem, hogy ez milyen súlyos tévedés, hogy mit állít ez a tévedés a baloldali szerveződésről Budapesten, és egy egyszerű megoldást javaslok ennek a tévedésnek az elkerülésére.

A demokrácia alapjai

A liberális demokrácia a valódi részvételi demokráciához képest olyan, mint a kapitalista egyenlőség a valódi egyenlőséghez képest: egy hatásos ellenzéki módszer formális felhasználása korlátozott és irányított módon úgy, hogy az erőegyenlőtlenséget hozzon létre. A képlet a kapitalizmusban egyszerű: a jogi egyenlőség keretei között létező munkaszerződés erősíti az erőegyenlőtlenséget a tulajdonviszonyokon keresztül. A liberális demokrácia, bár ugyanilyen egyszerűen működik, annyira be van ágyazódva az európai pszichébe, hogy megkövetel pár rövid bekezdést.

A liberális demokráciában a "nép hatalmát" - etimológiailag ezt jelentené a demokrácia - lecserélik arra, hogy a hatalmon lévők jogosultságokat adnak a népnek. Ezen jogok egyik legfontosabbika a szólás szabadsága - egy alapjában förtelmes koncepció -, amely abban áll, hogy annak hiányában, hogy ténylegesen, fizikailag, tartósan TEGYÜNK valamit, legalább hálásak lehetünk azért, hogy beszélhetünk róla. Az a tulajdonsága, hogy a tetteket szavakra cseréli, ugyanakkor még csak nem is a legalattomosabb aspektusa ennek a ‘jognak’: az ugyanis az a képessége, hogy a hatalmi viszonyokat az egyenlőség álcája mögé rejti, s emiatt teljesen szem elől tévesztjük  azt a mögötte húzódó rendszert, amely létrehozta. A valódi demokrácia a a liberális demokrácia antitézise, nem pedig annak kiterjesztése.

Az  ELTE előadójában megjelenő futballszurkolók helyesen állították, hogy ők “nem demokratikusak” - azoknak, akik a leginkább hasznot húznak a liberális demokráciából, semmi szükségük arra, hogy higgyenek a mögötte húzódó mitológiában. A fasisztákat azért tolerálják, mert ők hajlandóak megtenni azt, amit az állam nem: ők hajlandóak valódi, direkt akciót kezdeményezni szilárd és nyilvánvaló ideológiai alapokra hivatkozva - anélkül, hogy ezzel elvesztenék legitimitásukat a köz szemében. Addig, amíg a diákmozgalom elhiszi, hogy ez "közös tér", ahol egyenlő emberek vesznek részt, hogy valóban az, aminek ez a mítosz szeretné láttatni, hozzá fog járulni ahhoz, hogy egy valós hatalom akadálymentesen gázoljon át újra és újra az egyébként briliáns erőfeszítéseiken. A "beszéd", vagy általános értelemben "kommunikációs tevékenység" egy merőben egyenlőtlen közegben jön létre, amelyet egy bürokratikus spiritualizmus tart fent - és egész egyszerűen ez az a közeg, ami ellen fel kell lépni, ami ellen harcolni kell, és aminek ellen kell állni egészen addig, amíg egy független és belső közeg nem jön létre.

A fasiszta futballszurkolók nem résztvevői az egyetem elfoglalásának. Az ostobaság legmagasabb foka, ha hatalommal ruházzuk fel őket egy valós részvételi demokráciában, a liberális demokrácia mítoszára hivatkozva. Ha nem azért vannak itt, hogy segítsenek, akkor egyáltalán ne legyenek itt. Soha ne felejtsétek el, hogy a legsikeresebb fasiszta csoportok mind liberális demokratikus módon lettek megválasztva. Egy részvételi demokráciában, tehát egy olyan mozgalomban, ahol a hatalom a résztvevőkön alapszik, mint a HaHa mozgalmában, nem minden szavazat számít és nem minden hangnak kell meghallgattatnia, csakis a küzdelemben részt vevőké - sőt, egy valós demokráciában a leghatalmasabb hangok és szavazatok azok, amelyek ellen harcolnak.

Csak egy futballklub

A fasiszták láthatatlanok Magyarországon. A fórumon egy idősebb, TV-kamerás úr látta, ahogy a fociszurkolók bejönnek az ELTE előadótermébe és egyből jelezte sokkal fiatalabb kollégájának, hogy kezdje el venni őket. A fiatal srác odanézett, amerre a kolléga mutatott és visszajelzett, hogy nem érti, mit kéne látnia. Az idősebb kamerás idegesen lemászott a lépcsőn oda, ahol a fiú ült, és azt mondta “A nácikat!” – de csak újabb értetlen tekintetbe ütközött: “Milyen nácikat?”

Egy olyan országban, ahol a fasiszták az elmúlt években nyílt gyilkosságokban, félkatonai szervezetek általi falufoglalásokban vettek részt, megválasztott parlamenti képviselőkkel rendelkeznek és továbbra is szabadon mászkálnak egy olyan városban, ahol jelentős számú áldozata volt a holokausztnak, az ember azt gondolná, hogy a magyar antifasiszta mozgalom Európa legerősebbjei között kéne, hogy legyen. A valóságban szinte egyáltalán nem létezik: egy teljesen tönkretett kifejezés, amit legjobb formájában is csak szavazatéhes liberális politikusok használnak, a legrosszabb formájában pedig kirekesztő fasiszta vezérelvek újraformálását segíti. Mindkét formájában a „liberális demokrácia”-fetisizmusból bontakozik ki, s ezt célozza - az első esetben a politikus vindikálja magának a jogot, hogy utolsó szóként (valójában taktikaként) kimondja, a másodikban pedig azt a gondolatot, hogy a demokráciában minden hang és minden szavazat egyenlő és a diskurzus részét kell, hogy képezze. Reményeim szerint a fent elmondottak által sikerült kifejeznem, hogy mindkét nézet végtelenül félrevezető.

A fasizmus láthatatlan Magyarországon, mert senki nem tesz semmit, hogy megállítsa. Pofonegyszerű dolog lett volna megakadályozni egy tizenöt fős fociszurkoló-csapatot abban, hogy bemenjenek egy demokratikusnak feltételezett fórumra. Minden olyan sajtóorgánumot, amely nem nyílt támogatója a foglalásnak, el kellett volna tiltani a gyűléseken való részvételtől (és ebbe beletartoznának azok a fasiszták is, akik sajtóigazolvánnyal érkeztek), és a fórumok végeztével a koordinátorok által írt rövid összefoglalókat kellett volna adni (mert, ismétlem, az a beszéd, ami szabadon áramlik egy mérhetetlenül egyenlőtlen közegben, valójában ártalmas a valódi egyenlőségre). A fasisztáknak azt a csoportját, amely nem követelt magának sajtós jogokat, a foglalók egy minimális része fizikailag meg tudta volna és meg kellett volna akadályoznia abban, hogy bemenjenek az épületbe. Az ELTÉ-n tartott fórumon három, taktikailag fontos pont volt, amit használni kellett volna: a főkapu, az épület bejárata és az előadó előtti folyosó. Csekély számú antifasiszta meg tudta volna védeni ezeket a pontokat erőszakos konfrontáció nélkül – bár erre is mindenképpen fel kellett volna készülniük. Ehelyett volt egy hülye texasi a CEU-ról (én), aki a keskeny bölcsész vállaival próbálta feltartani a nála kétszer nagyobb srácokat, csak hogy megnehezítse a bejutásukat, miközben aggódva nézett körbe a több száz diákkal teli teremben, támogatásra várva. Támogatás helyett azzal kellett szembesülnie, hogy az emberek fele a teremben nem is volt tudatában annak, hogy ezek az emberek valójában fenyegetést jelentenek.

Lehet, hogy a HaHa elkerülte a konfrontációt azzal, hogy szót kaptak a huligánok, de ezt teljes kudarcnak kell tekinteni, nem pedig valamiféle nemes és rendíthetetlen álláspontnak a részvételi demokrácia alapelveivel kapcsolatban, mert nem az. Ez a liberális demokráciának egy jelentős győzelme volt, annak a rendszernek, amely létrehozta azokat a problémákat, amiket ez a fórum hivatott megoldani, és ismét csak bebizonyította, hogy az egyedüli emberek, akik felfogják a diákok harcának a súlyát, a saját ellenségeik. 

Egy egyszerű megoldás: no-platform

Az, hogy a rendőrség beengedte a drukkeret, nem jelenti azt, hogy ott is lehetnek. Ennek nem jogi, hanem demokratikus döntésnek kéne lennie. A jog, a liberális demokrácia erőszakos eszköze, csak azt biztosítja, hogy a társadalmi kapcsolatok domináns formáival vagy a hatalom társadalmon belüli centralizációjával kapcsolatban ne legyenek problémák. A mi feladatunk, hogy saját hatalmunkat világos és elvhű módon használjuk.

Az általam javasolt megoldást „no-platformnak” nevezik, mely a ’80-as évek közepének brit antifasiszta mozgalmának találmánya. Ahogy a témával kapcsolatban mások már rámutattak, az Antifasiszta Akció (Anti-Fascicst Action, AFA) komolyan vette Hitler Mein Kampfban tett kijelentését: „az egyetlen dolog, ami megállíthatta volna mozgalmunkat, ha ellenfeleink megértették volna annak lényegét, és mozgalmunk magját az első naptól kezdve a lehető legbrutálisabban szétzúzták volna”. Ez az AFA esetében közvetlen és folyamatos utcai konfrontációt, és a brit neonáci mozgalom minden, az utcán vagy a közszférában való megjelenésének megzavarását jelentette. A HaHa célja ezzel szemben egyszerűen annyi lenne, hogy kizárják őket a diákmozgalomból, ezért a HaHa no-platform modellje viszonylag szelíd, a budapesti palettán feltehetően elfogadhatóbb lehetne. Nem azt javaslom, hogy a HaHa söpörje le a jobboldali nacionalimust Magyarország (akár Nagy-Magyarország, akár a jelenlegi Magyarország) térképéről. Azt javaslom, hogy tartsuk őket a mozgalmon kívül – különösen azon tereken kívül, ahol a mozgalom dolgozik.

Az AFA olyan sikeres volt, hogy legfőbb fasiszta ellenfelüket, a BNP-t rákényszerítették arra, hogy felhagyjon az utcai megjelenésekkel, a pártpolitikára és a „szívre és észre” ható aktivizmusra fókuszáljon. Lényegében elődeikhez hasonló liberális demokraták lettek. Magyarországon a fasiszták ellenállás nélkül vették át az utcákat több városban, amire szendén azt is válaszolhatjuk, hogy ez nem a HaHa gondja. Még ha egy pillanatra el is fogadjuk ezt az elmebeteg érvet, akkor is nyilvánvalónak kell lennie, hogy a fasizmus legsikeresebben abban a liberális demokrata környezetben tenyészik, ahol a nacionalizmus, az intézményesített autoritásba vetett hit és bizalom, valamint a bátor konfrontációtól való félelem miatt a hatalmi egyensúly az ő javukra billen át. Ebben a környezetben hegynek felfelé kell tolnunk a platformunkat, hogy akár reményünk is lehessen az övék átvételére. Eközben nekik egyszerűen lejjebb kell gurulniuk, hogy a miénkre léphessenek. Soha nem hagyhatjuk, hogy az ő platformjuk közelítsen a miénkhez: nincs platform!

Bónusz: széleskörű hálózati szolidaritás

E stratégia számos előnye közé tartozott az is, hogy a jelentősen fragmentált és ellentmondásos brit baloldal képes volt egy közös célhoz csatlakozni. Magyarországon a HaHa már felállított egy olyan aktivista-infrastruktúrát, melyet kihasználva a közvetlen antifasiszta fellépésen keresztül lehetővé válna az együttműködés olyan csoportok között, mint A Város Mindenkié, a felaprózódó régi politikai baloldal, a küszködő munkásmozgalom és a többi; anélkül, hogy bármelyik átvenné az irányítást vagy a képviseletet a többi fölött. Nem kell hogy bármiféle nyilatkozatba bele legyen írva egy antiautoriter szocialista válasz a kapitalizmusra és a liberális demokráciára, vagy hogy elméletileg egy centit is ki legyen fejtve - viszont a gyakorlatban meg kell, hogy valósuljon. Az egyetemfoglalás ennek fenomenális példája - és a jobboldal ezt tudja. Akkor jöttek, amikor a rendőrség nem jöhetett és ott mutatták meg a jelenlétüket, ahová az állam túl óvatos belépni. Minden akciót egy másiknak kell követnie - a fasisztáknak nem megmondani kell azt, hogy nem látják őket szívesen, hanem meg kell velük értetni. Ez szükségszerűen egy közös törekvés kell, hogy legyen - ami csak erősebb és szélesebb körű, integráltabb baloldalt eredményezhet Magyarországon és Közép-Kelet-Európában általában.

Egy utolsó megjegyzés

Betegen feküdtem otthon, amikor hallottam, hogy jönnek az ultrák megzavarni a fórumot, és odamentem, hogy részt vegyek, mint egy test, ami teret foglal az ellenük való fellépés során. Csakhogy észrevettem, hogy egyáltalán nincs ellenük fellépés. A régió bármelyik más fővárosában egy texasi egyetemista lenne az utolsó, aki szószólója lenne az antifasiszta fellépésnek. Ennek a szövegnek nem angolul kellett volna megíródnia. Ennek a szövegnek egyáltalán nem kellett volna megíródnia. Én értem, hogy Budapestnek történelmileg zavaros a viszonya az antifasizmus fogalmához, de miért kell egyáltalán megemlítenem az antifasizmus fogalmához való történelmi viszonyt? A probléma nem az, hogy a fasiszták erőszakkal érték volna el, hogy saját ideológiájukat hangoztathassák - hanem az, még egyszer, hogy nem is volt szükségük rá.

No-platform.

Authors Note – This is a translation of a controversial blog-post made by an American anarchist and ELTE occupation supporter (me). I am a doctoral candidate at CEU and was in attendance at several of the ELTE occupation forums on each day of the occupation except Friday. This is not a developed thesis but it is a necessary and almost completely absent argument that should be expanded upon in the future; for now, however, I wanted the orginal wording of the basic sentiment so Hungarian readers could be afforded the same opportunity to examine this sentiment that the English readers had. The views here do not necessarily represent those of the translators' (Klári, Anna and Réka) but they were kind enough to help me in retaining the original meaning of the English version which can be found here: kistx.tumblr.com/post/42963637766/no-platform-a-critique-of-todays-events-at-the-haha