Vissza kell foglalni március tizenötödikét!

2013.03.14. 07:00 Fent és Lent

GrandRieux posztja

virágvagyte.jpg

„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”

Beteg illatú, nehéz virág? Avagy a kérdésen törjünk egyet, állítsuk torzító tükör elé, ekképp: hazám vagy-e? Tovább: hazám, vagy-e ifjúságom? A költőien indult kérdést megválaszolnám, mert jól tudom a választ: nem, az ifjúságom, a húszadéveim nem a hazám. Üvegvirágos fekete márványfolyosó-hangulatom van benne, amikor ebben a haza-ifjúság-térben lődörgök, mint amikor a jelentések egymáson elcsúsznak, mint a jégen. A jegek közepén állok és nem áltatom magam. Közeleg március tizenötödike. Ragyog majd a márciusi nap, március tizenötödikén általában mindig jó idő van. 1848 március tizenötödikén állítólag esett az eső, Petőfi Sándor és a pesti ifjúság összecsukta az ernyőt, illemből és eleganciából, hadd lőjenek, hadd. Ma nem lőnek, akár nálunk az ernyő, akár nincs nálunk. Szóval, mint a megváltás, jézusi fejdísszel, várjuk, közeleg március tizenötödike, leszögezem, nem érkezik jó helyre, nem érkezik időben. Nem várják szeretettel. Váratják felületesen, várakoztatják az üres politikai beszédekkel, arra nem mindig érdemes személyeknek adott Kossuth díjakkal – Deák Bill Gyula a mai napig Kossuth-díjtalan khm. – politikai összecsapásokkal, a népnek szóló hamis ígéretekkel, állításokkal és áltatásokkal, kényszer-koszorúzásokkal. Néhány éve a Demszky Gábor frenetikus és maradandó beszéde miatt felhúzott kordon akadályozta meg a március tizenötödikét ünneplő tömeget, hogy Petőfi Sándornak, a szabadság lánglelkű apostolának szobrához férkőzzön. A tetőn készenlétben figyelő kommandósokra ne is pazaroljunk több karaktert, drága a betű. Tavaly vagy tavalyelőtt Orbán Viktor a Múzeumkertben megtartott beszédében üzent hadat az EU-nak, a csata elmaradt és a helyzet változatlan, ki-ki döntse el, jobb vagy rosszabb.
 
Március tizenötödike idén megint nem azok ünnepe, akiket elsősorban tulajdonképp illet: nem a fiataloké. Nem a diákhitelt törleszteni alig tudóké, nem a diáktüntetésekbe beleroppanóké, nem a fiatal, regisztrált munkanélkülieké, nem a munkanélküliségtől félőké, nem a jobb-nem-akadt híján a közmunkaprogramban diplomásan részt vevőké, nem a munkahiány miatt külföldön dolgozni-élni kívánóké. Egy felmérés kimutatta, hogy minden hatodik magyar szívesen dolgozna külföldön. Nem kis szám. Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? Nem, nem vagyok virág, megöregedett a szívem, a gondolataim termőtalajt nem találtan a földön sírnak, oda potyogtak, a semmibe, a fiatalságom nem a hazám, nem érzem jól magam benne, a fiatalságom a hitelfizetések, tartozások, a munkakeresésre fordított utolsó energiámmal bélelten mindent jelent, kivéve a hazámat. Nem jó fiatalnak lennem, nem jó Magyarországon lennem fiatalként. Nem vagyok virág, nyugdíjasotthon-szagú, elfekvő-alakú, köhögő kóró vagyok, tetvekkel megfertőzött levelű, az üvegburát elvesztett szegény rózsa.  
 
Nem a fiataloké a forradalom és szabadságharc, rendben, akkor hát kié a március tizenötödike? Micsoda most március tizenötödike? Árva lélek a semmi közepén? Mosatlan, kölcsönruhában pisszegő zabigyerek? Kitett, senkihez nem tartozó hajléktalan? Bizony, hajléktalan, nem értenek hozzá, nem tudják kezelni, a tizenkét pont a politikusok nyelvén úgy hangzik, mintha japánul beszélnének visszafelé. Ki március tizenötödike jogos örököse? Orbán Viktor? Bajnai Gordon? Gyurcsány Ferenc? Jávor Benedek? Kicsoda?

Csengey Dénes vagy Balaskó Jenő annak idején még meg bírta szólítani a szemérmes és törékeny ünnepet, a március tizenötödike még válaszolt nekik. Most hallgat, türelmesen várakozik és hallgat. A róla szóló, érte megtartott ünneplést nézi a tévében és mosolyog némán. A Kossuth díj átadását hallgatja a rádióban és mosolyog némán. Nem szól semmit, nincs értelme, hogy szóljon. Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? Szeretné, ha az lenne. Épp itt az ideje, hogy az legyen. A minap Petőfi Sándor szobra mellett haladtam el és tisztán hallottam, hogy csikorgott egyet. Jó lesz hát vigyázni!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr1005133537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.14. 14:26:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FEGYVERBEEEE!
A Diktatúrát csak megdönteni lehet, demokratikus úton nem lehet leváltani!
A nemzet keresztje ez a genetikailag gyenge nemzeti oldal.Ezek a patópálok teszik Magyarországot örökös vesztessé!
"Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"
Huha
na itt vannak a te ifjúságod ( március 15.-e) megcsúfolói...
itt vannak a dologtalan herék, ezek minden blogba beleszarnak, lázítanak, ..
hogy fogjál fegyvert, bezzeg ők a hátsó sorokban lapítanak!
és ezek a te barátaid- GrandRi
@fanus: "hogy fogjál fegyvert, bezzeg ők a hátsó sorokban lapítanak!
és ezek a te barátaid- GrandRi"

Az ördög utolsó érve (ultima ratio) mindig az, hogy fogj fegyvert és ölj!

Lásd még: hu.wikipedia.org/wiki/Hasznos_Holmik
@Prof. Dr. Simon Templar:
Egyetértek...
és szomorú
üdv dr.
@mrZ: menjél hóember
de ha nem látlak a többiek között megkereslek!
@Prof. Dr. Simon Templar: Még jó hogy nincs ördög:) Mert ugye van isten, csak kevés!:)
@fanus:

Én is megkeresnélek. Szeretném felírni a neved :)))
@DezInf:
nemhiszem hogy meg mernéd kérdezni, amikor a hústornyok lealáznak, kb 40 kilósra
@fanus:

Tudod én vagyok a sírköves.
Csak szeretném pontosítani,hogy hogyan írod a neved. Baromira macerás a gránitot állandóan átvésni. Nem vagyok én a fidesz-ormány,hogy mindent csak sokadszorra tudjak pontosan megcsinálni. Mint a rezsimcsökkentést,meg ezt a zalaptörvényt.

Szóval hogy írod ? Vannak ötleteim:

f(idesz)Ánusz
F(ityisz)Anus

és persze ennek a kombinációi :))))))

Neked mellik teccene ánuszka?

Látom emberek közé te is csak a b-középpel mersz kimozdulni. Mond miért félsz ennyire az emberektől? Mesélnél róla egy picit? Meghallgatunk,hidd el, még ki sem nevetünk:D

Látod,belevéslek a zalaptörvénybe,jó lenne ha válaszolnál,mer ha nem siecc akkor csak a V 6.0 kiadásba tudlak beszorítani :))))
Egykéthárés:

Kosúúú Tlajóóós aaaz tüzente.....
@DezInf: az emberektől nem félek én sem ,mint minden tanult és normális ember.
De az ilyen féleszű és retardált múmiától tartok.
Különben még hogy te vésed a gránitot, azt sem tudod mi a fizikai munka bibsi töltelék, kár hogy Hitler szar munkát végzett!!!
dezinformátorkám...gyenge vagy te ahhoz, hogy a gránittal foglalkozzál, Rákosi et.-d alatt biztosan ÁVH-s voltál
szarember , a magyar nép elárulója
remélem a révész nemsokára átvisz a tulsó partra!
@fanus:

Köszi a kimerítő választ :))
Egy szarházi jobbikos "nemzeties" senki vagy. Elég hamar lehullott az intelligensnek mutatott álarcod:D

Nem sok inteligencia szorult beléd,de azt a keveset is majd egyszer valaki csak kiveri belőled :))

Remélem találkozunk még az életben...majd emlékeztetlek :)

Shalom......
jaj de jó lenne ha végre egy ünnepen nem elfoglalnának, meg visszafoglalnának, hanem ünnepelnének végre.
@felcsutisuttyo:
Uszítani akarsz, mi, te suttyó?
A fajtád 1919-ben ás azóta egyfolytában ezt csinálja.
És akkor feltevődik akérdés, hogy ki is az árokásó ?
Gyomorforgató egy népség vagytok .
Mondjuk, nálam a csúcs az volt, amikor Gyurcsány és nála sokkal idősebb kommunista társaik majdnem sírtak 2006 október 23-án a Köztemetőben, majd elverték azon a címen a fidesz gyűlés résztvevőit, hogy beszaladt közétek három ember, akiket a Kossuth térről kergettünk idáig.
Az inas:

Petőfi úr! Március 15-e van; fel kéne kelni!
@Fejesrob:

Robika,ezt a mesét még nem hallottuk. Kifejtenéd kicsit bővebben ?
Örömmel hallgatnánk a szigorúan tudományos és tényszerű leírását a történetnek.

Na jó,csak vicceltem:)
Az a helyzet, hogy 1848-ban hiába adták az életüket sokan a hazáért. Csak meg kell nézni most hol tart Ausztria és hol Magyarország. Mind gazdasági, mind demokrácia tekintetében. Az orbán és bandája, ja. Ha ezt Petőfiék tudták volna inkább visszamennek kávézni a Pilvaxba...
@fanus: "remélem a révész nemsokára átvisz a tulsó partra!"

Persze, csak a révész máriusszal a hátad mögött vagy nagylegény. Mer' az nem fél a rendőröktől, akárhányszor elverhetik...
Magyarország akkor lép a helyes útra, ha eltörli a dühöngő magyar nacionalizmus e szégyenletes ünnepét. Amíg a kirekesztés, az idegenellenség, a magyarkodás napja konszenzusos alapon főünnep, nem lesz pozitív változás.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Tudjuk, szerinted július 4-e is a lázadó, hazaáruló amerikaiak ünnepe. Pedig milyen jó is hogy nem kanadaiak... :-P
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Magyarország akkor lép a helyes útra, ha eltörli a dühöngő magyar nacionalizmus e szégyenletes ünnepét."

...ez tetszett, így van!
@fanus:
Idézetek öntől:
1. "az emberektől nem félek én sem ,mint minden tanult és normális ember."

2. "bibsi töltelék, kár hogy Hitler szar munkát végzett!!!"

3. "szarember , a magyar nép elárulója
remélem a révész nemsokára átvisz a tulsó partra!"

5. "nemhiszem hogy meg mernéd kérdezni, amikor a hústornyok lealáznak,"

6. "Itt vannak a dologtalan herék, ezek minden blogba beleszarnak, lázítanak, "

És akkor ennyi. Csak úgy árad a tanultság és a normalitás.
Az ember maga a stílus, szokták volt mondani.
Milyen igaz.
Hát nem, blogíró elvtárs!
Március 15 a magyar nép ünnepe.
Persze, hogy hamis, hiszen eredendően sok-sok hamis mítoszra építkezik. Már maga a forradalom is egy ilyen hamis mítosz. Mert mi is történt március 15.-én?
Tulajdonképpen forradalmi mércével semmi. Mai hasonlattal élve, egy mszp-s rendezvényen többen vannak a nyugdíjas mamikák, mint 1848 tavaszán.
Fél órára felfüggesztették a cenzúrát, hogy kinyomtathassák. Kiszabadítottak egy politikai foglyot, a többit ott felejtették.
Majd délután felkoncoltak egy embert, a hatalom képviselőjét.
Azt soha senki meg nem említi, hogy 1848 változása a reformkori ellenzék - radikálisok és liberálisok - együttes küzdelme volt a régi rend híveivel szemben.
Kossuth, Széchenyi, Deák, Batthyány évekig küzdöttek azért, hogy Magyarország szekerét végre valóságosan és képletesen is kihúzzák a sárból.
Az a harc mindenkié. Annak a harcnak csak egy apró és nem is a legfontosabb eleme Petőfiék szerepe és március 15 eseményei.
Ezt kellene észrevenni és nem a hamis mítoszokat tovább táplálni.
süti beállítások módosítása