Venezuela: tovább a Bolivári Forradalom útján

2013.04.22. 07:00 camburpinton

Ven_Maduro_Juramento_02.jpg

Egy feszültséggel és erőszakkal teli hét után rendeződni látszik a helyzet Venezuelában. A nép döntött: tovább Chávez útján, habár már az "örökös parancsnok" nélkül. A választások összefoglalója.

Minden eddiginél szorosabb volt az eredmény: 1,5%-kal, azaz kb 230.000 szavazattal nyert a forradalom jelöltje, Nicolás Maduro. A választási részvétel 80%-os volt, ami ugyanannyi, mint a tavaly októberi adat. De a helyzet már nem ugyanaz mint azelőtt. Chávezt sosem tudták így megszorongatni. Capriles Radonski nem ismerte el az eredményt, és egyből újraszámlálást kért. Maduro támogatta a kezdeményezést, de azt élből visszautasította a választási bizottság, hogy alkotmányellenes, és másnap már ki is hirdette győztesnek a kormánypárti jelöltet.

Ven_Prot_elecciones2013abril_03.jpg

Sajnálatos hiba volt, hogy nem magyarázták meg akkor, hogy miért utasították el a kérelmet. Ez a tett egy ilyen kiélezett eredmény után kiverte a biztosítékot az ellenzéki szimpatizánsoknál, és az utcára mentek. Radonski már a választás előtt azzal vádolta a kormányt, hogy csalásra készülnek, úgyhogy ezt az érvet könnyű volt most élesíteni. Fotók kerültek fel közösségi oldalakra, amin szavazatcédulákat semmisítenek meg Capriles nevével, csalásra utalva. Erről két nappal később kiderült, hogy manipuláció volt. A dezinformátort, aki az egyik ellenzéki tévé munkatársa volt, letartóztatták. Az ellenzéki tüntetések főleg a választási bizottság irodáit vették célba az újraszámlálást követelve. A helyzet akkor fajult kritikussá, amikor ellenzéki bajkeresők kubai rendelőket (a Mission Barrio Adentro részeit) támadtak meg, és az összecsapásokban összesen 8 ember meghalt és több mint 60 megsebesült. Radonski az erőszakhullám miatt lefújta a további tüntetéseket, és szerencsére Maduro is csak szóban fenyegetőzött, hogy ki fogja vizsgálni Radonski felelősségét. Nem lett súlyosabb következménye az incidenseknek, és így kedd-szerdára helyreállt az utcákon a hétköznapi rend. Iskola, munkahely, stb... Csak a mindennapi zajpárbaj maradt. Edénycsörgetés az egyik ablakból, Chávez-indulók a másikból. Egy vicces részlet: Maduro ellentűzijátékozást kért a híveitől, de arra nem gondolt, hogy április közepén nincs az embereknek petárdájuk/tűzijátékuk otthon, habár a venezuelaiak imádják ezeket és karácsonykor-szilveszterkor veszélyes méreteket ölt a petárdázás. Az egyik köztévé mutatta Caracast nagytotálban, és alatta volt a felirat, hogy "a nagy ellen-tűzijátékozás", alig lehetett látni valamit a város fölött.

Két videó az edénycsörgetésről a választás másnapjáról, amikor a legkritikusabb volt a helyzet este. A másodikon valami lövöldözést is látni lehet:

Ven_Maduro_Juramento_01.jpg

Április 19-én, az ország legfontosabb nemzeti ünnepén Maduro letette az esküt, amit mellesleg egy hülye fogadásból megzavart.* Chávez egyik lánya látható a képen, aki segít feladni a jelvényeket. Jelen volt még például Raúl Castro, Cristina Fernández de Kirchner, Juan Manuel Santos, Evo Morales, de még Mahmoud Ahmedinejad is. Mostanra már csak az USA nem ismerte el az új kormányt, és még a választási bizottság is békülékenyebb lett. A hivatal vezetője türelemre intette a dolgozóit azzal, hogy az ellenzéknek joga van a nemtetszését kifejezni, és jövő héten elindítják az újraszámlálási procedúrát, amit gondosan auditnak hívnak és tagadják, hogy újrszámlálás lenne. A magyarázat az, hogy itt a szavazási rendszer a világon az egyik legmodernebb és legbiztonságosabb. Előzetes regisztráció van. Ott a helyszínen a személyi igazolvány ellenőrzése után elektronikusan ellenőrzik az ujjlenyomatát az embernek, amit valós időben ellenőriz a számítógép. Utána speciális gépen pötyögi be az ember a szavazatát, ami egyből elküldi a szavazatot a központi szervernek. Ezután ki is nyomtatja azt, amit az ember bedob egy urnába. Végül befestik a szavazó kisujját nem lemosható, kék festékkel, hogy biztosan ne tudjon újból szavazni. Ezért a szavazatösszesítés gyors, és annyira biztonságos, hogy a törvény szerint nem ad lehetőséget az újraszámlálásnak. Nem ismeri a fogalmat. Amit most fognak csinálni, az (habár azt mondják hogy nem) újraszámlálás bár csak szúrópróba szerűen.  Összehasonlítják a cetliket az urnában a szerver által regisztrált eredménnyel, valamint ellenőrzik a jegyzőkönyveket. Ha bárhol hiány vagy meg nem egyezés van, újra lehet tartani a szavazást abban a körzetben. Capriles elfogadja ezt a megoldást, és biztos benne, hogy most ki fog derülni a csalás.

Ven_BigoteMaduro_01.jpg

Na de miért is van az, hogy a chávizmus előnye az ellenzőivel szemben 2013-ra szinte nullára olvadt? A forradalomban hívők természetesen sosem hagynák magára az ügyet, de chávisták szerint sokakat nem érdekelnek annyira az elvek, az a fontos, hogy a folyamat milyen hasznot hajt a számukra. A missziók lakást, lakásfelszerelést adtak nekik, és lássuk, most mit ad a másik jelölt. A gazdaság sem muzsikál valami jól. A kormány mesterséges törekvési ellenére, vagy talán inkább pont azért (itt a bolivár mesterséges árfolyamára gondolok) az infláció könyörtelenül megette az emberek bérét. A bolivár leértékeléseinek hatása (mivel még a hatalmas olajbevételek mellett is fenntarthatlan ez a fajta gazdaság, ezért a kormánynak le kellett értékelnie azt) szerencsétlenül pont a választások előttre akkumulálódott brutális pofonná az emberek számára. Ezenkívül a számtalanszor hangoztatott közbiztonsági probléma, amibe az emberek bele vannak fásulva, de megkérdezik maguktól, hogy 12 évig miért csak ígéreteket hallottak a javítására, miközben a helyzet nem javul.

Ven_Chavez-Mickey.jpg

Caprileséknek is sikerült kihasználniuk az új helyzetet, hogy a forradalom egyetlen valamirevaló karizmatikus vezetője már nincs többé. Vicces módon még ellenzékiek is nosztalgiával gondolnak sokszor Chávezre, aki legalább értelmes és eredeti volt, és - amint azt egy vicc fogalmazza - mint diliházigazgató, kontroll alatt tartotta az őrülteket, akik most elszabadultak. Erre telepedett rá Radonski azzal, hogy sikerült elhitetnie: anélkül, hogy elvetné az eddigi eredményeket, jobban fogja csinálni azokon a pontokon, ahol a forradalom nem tudott eredményeket felmutatni. A "Parancsnok" távozása után sikerült egyfajta kormányváltó hangulatot generálnia, ami sok semleges választót magával ragadott.

Ezzel együtt szégyen, hogy a magát antidiktatórikus, demokratikus ellenzéknek nevező oldal csürheként garázdálkodott az utcákon, ami 8 ember halálához vezetett. Döngették a mellüket már másnap, hogy a 100%-ot akarják újraszámolni, tudván, hogy ez valójában csak szúrópróbát jelenthet. Az emberek ölték egymást az utcákon, és ők csak egy hét múlva adták be hivatalosan a kérvényt, mire kiizzadták magukból, hogy milyen béna szabálytalanságokra fognak hivatkozni. Ezen kívül személyes beszélgetésekben lenézéssel és megvetéssel utalnak a választási eredményekre és beszélnek azokról, akik a szocializmusra szavaztak. Az establishmentről pedig egyszerűen csak gyűlölettel beszélnek. Ezt Radonski próbálta az egyesítő személyiség szerepével lemosni magáról, de pontosan ez az a stílus, ami ellen anno Chávez felvette a harcot, és ami a Bolivári Forradalom politikai sikeréhez vezetett, és ami miatt Maduróék is nyerni fognak a jövőben, ha nem is olyan előnnyel. Ugyanis nagyon mély anyagi-kulturális szakadék van az országon belül két nagy tömb között. A politika, de különösen a jelenleg uramon lévők-maradók érdeke ezt fenntartani. És még mindig azok vannak többen, akik lent vannak.

* Az elkövető Yendrick Sánchez, aki fogadott az unokatestvérével, hogy ki tud több médiaeseményen föltűnni és magára vonni a figyelmet! Maduro eskütételén készült video:

De ez a futóbolond nem itt tűnt fel először. Egy héttel ezelőtt Radonski egyik beszédét is eltérítette:

Azelőtt pedig egy 2007-es szépségkirálynőválasztáson lopta el élő adásban a királynő koronáját:

Itt van még pár kép a választások utáni nap zavargásairól:

Ven_Prot_elecciones2013abril_01.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_02.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_04.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_05.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_06.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_07.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_08.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_09.jpg

Ven_Prot_elecciones2013abril_10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr295235641

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.22. 14:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A balliberális hvg.hu oldal szerint az ellenzéki jelölt zsidó. (A Radonski egyébként valóban lengyeles, galíciais hangzású vezetéknév.)

hvg.hu/vilag/20130413_Burzsoa_zsido_vagy_hazafias_forradalmar_l
Burzsoá zsidó vagy hazafias forradalmár lesz Chávez utódja?
2013. április 13., szombat, 17:15 • Utolsó frissítés: 2013. április 13., szombat, 17:30
Szerző: Klopfstein-László Kornél

A gój jelölt győzelmével mindenesetre csökkent az esélye hogy Venezuela olajkincsére az amerikai-izraeli imperializmus rátegye a kezét.
Amennyiben az olaj ára tartósan "nyomott" marad, nem is beszélve a fontos többi árúpiacról - úgymind arany, réz, stb - Venezuela és a többi nagykitermelő (fél)diktatúra idővel komoly válsággal nézhet szembe.
@willdataa: Nyugi, ez nem jelenti azt, hogy majd a venezuelaiak az olajból bejött haszonból ezentúl egy petákot is látni fognak.
"A forradalomban hívők természetesen sosem hagynák magára az ügyet, de chávisták szerint sokakat nem érdekelnek annyira az elvek, az a fontos, hogy a folyamat milyen hasznot hajt a számukra."

Ja, mindig ez van. A hős forradalmárok a lelküket kiteszik a hálátlan népért, de az cserbenhagyja őket. Szerintem a chavezista európai baloldalnak menedékjogot kellene kérnie Venezuelában, és akkor a szavazataikkal meg lehetne menteni a XXI. századi szocializmust.

Különben felháborító módon az állandó áramszünet, a vízhiány, az erőszak, a munkanélküliség, a brutális infláció le fogja győzni az eszmét. Különösen, ha ha az államosított olajkitermelés tovább hanyatlik, a kőolaj világpiaci ára meg tovább esik.
süti beállítások módosítása