Kossuth-kutyák, akiket jogosan végeztetett ki a hős Haynau – szélsőjobboldaliak a szabadságharcról és az aradi vértanúkról

Az_aradi_vértanúk_levétele_a_bitófáról.jpg

Farkas Attila Márton, FAM írása

„…akik hozzánk hasonlóan az ultrajobboldaliság és ultrakonzervativitás értelmében és jegyében vállalják fel a legszélsőségesebb szélsőjobboldaliságot, megvetik 1848/1849 forradalmi eszméit, forradalmi személyiségeit, – ezzel szemben tisztelik a Habsburg-Lothringen-dynastiát, mérhetetlenül tisztelik I. Ferenc Józsefet, Ausztria Császárát és Magyarország Apostoli Királyát, tisztelik Clemens Wenzel Lothar Fürst von Metternich-Winneburg-ot, Alfred Fürst zu Windisch-Graetz tábornagyot, Franz Ludwig Freiherr von Welden táborszernagyot, Julius Jakob Freiherr von Haynau táborszernagyot. Áldott emléküket meg kell őriznie minden nemzetszerető, nemzetéhez és hazájához hű, igaz magyar embernek. (…) Nyilvánvaló, hogy a világosi fegyverletétel után működni kezdő bíróságok törvényesen működtek. Haynau táborszernagynak – mint Magyarország katonai parancsnokának – különleges jogköre volt; felülbírálhatta a bírósági ítéleteket és kegyelmi jogai is voltak. Teljesen jogszerűen jártak el a bíróságok, és Haynau is jogszerűen, igazságosan járt el.”i Mi több: „Haynaunak a magyar történelemben voltaképpen - joggal mondhatjuk így - pozitív, sőt dicsőségesen pozitív szerepe volt.”ii

Ez a szöveg nem valamely 1850 körüli újságból, hanem egy pár éve bekrepált szélsőjobboldali lap, a Pannon Front netre is kitett cikkei egyikéből való, egy László András nevű guru tollából. De hasonlókat olvashatunk a labanc.eu/labanc.org – A labancok útjelzői c. honlapon is, melynek belépési oldalán a szabadságharc vezetőinek arcképeit láthatjuk, egy-két egyéb korabeli kép (többek között a „Mit kíván a magyar nemzet” ismert plakátja) társaságában, a következő aláírással: „felségárulók alantas lázadása”. A magát ultrajobboldalnak, ultradextrokonzervatívnak, de leginkább tradicionalistának nevező irányzat követői szerint 1848/1849 „szélsőbaloldali, szabadkőműves felbujtásra létrejött aljas forradalmi lázadás volt, amely jóhiszemű-jószándékú embereket is magával ragadott, amely átment egy polgárháborús állapotsorozatba, s végül egy olyan belháborúba, amelybe idegen, külföldi katonai erőknek is be kellett avatkozniuk.” Kiemelt, ajánlott cikkeik között olvashatjuk a „Miért tiszteljük Haynaut?” c. írást, ami a honlap legolvasottabb, népszerű írásai között is szerepel.

László a szabadságharc után kivégzetteket, bebörtönzötteket és emigránsokat egyszerűen csak „Kossuth-kutyák”-ként aposztrofálja, és egy nevezőre hozza a bolsevikokkal. Az aradi vértanúk szerinte „felségáruló, esküszegő, lázadó és fegyveres, az uralkodójuk ellen felkelt tisztek” voltak, akik csak „azt a büntetést kapták, amelyet egyértelműen megérdemeltek. László szerint, „ha nem ítélték volna halálra őket, vagy akárcsak kegyelmet kaptak volna”, óriási, „súlyos precedens-képző” hiba lett volna.iii

„Március 15 nem lehet a mi ünnepünk. Emlékezni-visszatekinteni – elengedhetetlen, de az általunk helyesnek minősített alapelvek szellemének értelmében.”- zárja egy helyen a föntiekhez hasonlóan magasröptű gondolatait a „másfajta hazafiság” prófétája, aki egyben harcot indít a magyar függetlenségi hagyomány ellen: „E sorok szerzője - egyéb spirituális céljai mellett - külön missziójaként határozza meg, hogy bizonyos - a tradícionalitás elveinek a megjelenítésétől nem idegen történelmi alakokat a maguk eredeti fényében próbálja bemutatni.”iv

Haynau.jpgÍgy Haynau és Windischgrätz mellett a pantheonban helyet kapnának azok a „császárhű-királyhű magyarok, akik egyáltalán nem kis számban harcoltak Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi és Kossuth lázadó, belháborút kirobbantó horda-hadai ellen.”

Ha valaki csak minimálisan is ismeri a történelmet, tudja, hogy az elégedetlenség fő oka az volt, hogy a terheknek a háborúktól jobban megkímélt osztrák örökös tartományokénál jóval nagyobb hányada jutott a lerobbant és kifosztott országra, s ezt a katonák fosztogatásai és kegyetlenkedései csak tovább erősítették. A későbbi Habsburg-uralom alatt pedig a gyarmati elnyomás minden klasszikus elemét megtalálni, a legkeményebb gazdasági kizsákmányolástól a külföldi fegyencek idetelepítéséig. Lászlóék szerint azonban senki, semmilyen körülmények között nem lázadhat uralkodója ellen, ezért „Thököly, Rákóczi és a hasonlók megvetésen kívül másra nem méltók”.v Pedig sokan kényszerből lettek rebellisek, mivel a XVI-XVII század ún. felségárulási perei zömükben mondvacsinált okokra hivatkozó koncepciós perek voltak, s céljuk a magyar főurak birtokainak megszerzése volt. Bocskai például, akit Bethlen Gábor mellett László András szintén hosszasan gyaláz, így lett „lázadó”, sőt a szultán által neki küldött koronát még a győzelme után se fogadta el, mondván, van az országnak királya és koronája. Ezt a gesztust azonban László Bocskai önérdekből való ravaszkodásának tulajdonítja." vi

E fenti szövegrészek egy évekkel ezelőtti írásomból valók. Nevezett ultrajobboldaliak ezért az akkor még működő oldalukon, a labanc.org-on talmudista zsidónak tituláltak. Ami nem azért érdekes, mert minden ősöm, minden ágon katolikus volt, hiszen a szélsőjobboldal mindenkit válogatás nélkül lezsidóz, akinek nem tetszik valami miatt a pofája. (Mára már egész zsidótermelés alakult ki, és az ország nevesebb embereinek vagy 90 százalékát elzsidósították a derék hazafiak.) Ami igazán érdekes, hogy miért zsidóztak le. Mert védtem 1848-49 szabadságharcát, az aradi tizenhármakat, Rákóczit, és mindazt, amit ezek az igazi jobboldaliak legyaláztak.

Bár a labanc.org eltűnt (ami vélhetőleg annak is köszönhető, hogy cikkem nyomán elterjedt, hogy Haynau voltaképp félig zsidó származású volt), László András tanítványai és követői közül a két legtehetségesebb, Baranyi Tibor Imre és Horváth Róbert ma már Vona Gábor szellemi-tanácsadói köréhez tartozik, legalábbis mintha ez derülne ki közös fellépésükből a Magyar Szigeten.

A Pannon Frontot azóta is reklámozza a kuruc.info, ahol a minap az aradi tizenháromról szóló könnyfakasztó hazafias íráshoz többek között ilyen kommentek is születtek, méghozzá hithű jobberek részéről:
„A 48-as forradalom, a szabadkőműves zsidóság harca volt a feudális rend ellen. A Magyarságot jól csőbehúzták, a mészárszékre hajtották vele. Ezzel egyidőben Európa más országaiban is puccsot szerveztek,és lángba borították Európát ezzel. A sok százezer áldozat megintcsak ugyanazok számlájára írható, akik azóta is tönkreteszik a világot. A magyar hősök,szerencsétlen balekok voltak,akik életüket adták egy ábrándért,ami soha nem valósulhatott volna meg,még a győzelem esetén sem. Velünk akarták kikapartatni a gesztenyét a forró hamuból. A kivégzett labanc tábornokok kollaboránsok voltak,se azóta,meg előtte se volt egy labanc se,aki meghalt volna értünk. Azok,a szabadkőműves eszmékért áldozhatták be magukat.A labanc ősi ellenség,tolvaj,önző jellemtelen fajta. Majd pont az ő tábornokaik álltak volna mellénk! Az egész hamis "történelem" hányingertkeltő hazugság! A magyarság gyökereit nem 48-ban kell keresni,sem a nemzet identitását!”

Értjük, ugye? Az aradi vértanúk szabadkőműves labanc tábornokok voltak. Az ultrakonzervatívok legalább büszkén vállalják a labanc titulust. E derék hozzászóló fejében azonban nyilván összekeveredett pár dolog, és bezavart, hogy ő a kuruc.info olvasója, vagyis a „kuruc” a jó, igaz magyart jelenti, a „labanc” pedig a rosszat, az álmagyart, a hazaárulót, a zsidót, a szabadkőművest (stb.), minélfogva az aradiak, mint áruló szabadkőművesek óhatatlanul labancok. De ha ők labancok, úgy a Habsburg-párti, császári erők nyilván kurucok. (Ez a hozzászólás azért jó példa, mert kiválóan illusztrálja a szélsőjobboldali gondolkodás színvonalas, logikus és történelmi ismeretekben gazdag voltát.)

Egy másik hazafi véleménye a vértanúkról: „Pedig ez így igaz. (Mármint hogy az aradiak megérdemelték a halált, mert árulók voltak - FAM) Damjanich pl. két katolikus papot végeztetett ki tárgyalás nélkül, a többi lázadó gaztettéről nem is beszélve. Hamarosan tanulmány készül erről is.” Ez utóbbi hozzászóló oldalán található egy kedves megemlékezés október hatodika alkalmából, minek a címe is sokatmondó: „Felségárulókból vértanúk - az aradi tizenhárom mítosztalanított tragédiája”. És persze dicsőíti Haynaut, aki tettéért szerinte méltán kapta meg Pest-Buda díszpolgári címét.

Tulajdonképp tényleg ők az igazi, hiteles jobboldaliak, mert konzekvensen tagadnak mindent, ami a modernizációhoz és a felvilágosodáshoz köthető. S mivel szabadságharcaink ahhoz köthetők, hát nyilván át kell értékelni azokat. Ebben még Bogár prof. is tanulhatna tőlük (mármint következetességet).

De akkor miért kell alakoskodni olyan zsidó-szabadkőműves-baloldali ünnepeken, mint október 6 vagy március 15? Persze az is lehet, hogy kuruc és labanc összeborulnak a közös ellenség miatt, ami a zsidó és a cigány. Ha rasszista vagy, főleg antiszemita, máris igazi magyar vagy, amúgy lehetsz te bármi, sőt fröcsöghetsz is a magyarokra, legyalázhatod történelmüket, hőseiket, ünnepeiket, a lényeg, hogy utálod a zsidókat és a cigányokat. De ha nem utálod őket, akkor telirakhatod magad kokárdával, és tarthatod magad akármekkora hazafinak, akkor is egy rohadék zsidóbérenc szabadkőműves vagy. Végül is energiatakarékos, egyszerű világkép.

Akárhogyan is van, a lényeg, hogy létezik egy exoterikus, népnek szóló szélsőjobboldali ideológia, melynek parádéit ott látjuk a nemzeti ünnepeken, amikor minden kokárdában és a hazafias szólamokban úszik, de mellette létezik egy ezoterikus, kiválasztottaknak, belső magnak szóló másik ideológia, amit egyelőre jobb, ha a nép nem ismer meg.

FAM

(Megj. A jegyzetekben található hivatkozás részben elavult, mert nevezett források eltűntek az internetről, de a cikkeket nyomtatott formában el elehet olvasni a pannon Front folyóirat adott számaiban.)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr235561787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az ultrajobb és a szélsőjobb összemosása súlyos hiba. Ennek jobban utána kellett volna néznetek.
S jogilag tényleg hazaárulók volt az aradi 13, ez is tény. Persze nyilván ez nem jelent automatikusan negatív ítéletet is. Számtalan dolog van a történelemben ami jogilag súlyos bűn, de megítélése pozitív, vagy pedig fordítva: jogilag nem bűn, s megítélése negatív.
azért könnyű összemosni a kettőt, mert mindkettő a hülye rendpártiságból (amit a sokszor az aktuális állam érvényesít) fakad. Tehát Hoffmann Rózsa iskolarendőrei, az hülye központosítás, és a Habsburgok tisztelete a szabadságharc ellenében egy tőről fakad.Vicces, de gimnázium 3. osztályában Petőfit én is egy hülye kóklernek tartottam, Kossuthtal egyetemben, akik megakadályozták, hogy MAgyarország olyan fejlett legyen, mint Ausztria és teljesen elcseszték az ország jövőjét.

Azért remélem 56 megítélésében csak a kommerek és a többiek között van vita.
A Jobbiknak minden szart magába kell szívnia a szélsőjobbon. Egy szélsőjobboldali gyűjtőpárt, aminek az aktivista bázisa pont ezért a legkülönbözőbb népvezérek különféle csoportjaiból áll. Nincs helye ideológiai szelekciónak, ami gyengítené a fasisztoid népfrontot. Ez viszont ellentétben áll azoknak a sikeres szélsőjobbos pártoknak a stratégiájával, akik nem zsidóznak, nem népnemzeti nacionalista UFO hívők, csak nyomják a frusztrált kispolgárnak az otthonvédelmi programjukat, az arab ellenességet, egyebeket Nyugat Európában. Ahogy viszont a Jobbik helyi politikai szinteken erősödik, egyre inkább szükség lesz a gazdasági polgári pragmatizmusra is (amiben a Fidesz nagyon sikeres). Magyarán a közvagyon lopására, a szegényekből való meggazdagodásra, és a politikai, gazdaságvédelemre a nagyobbik testvér, a Fidesz ellenében, és sokszor vele kiegyezve. A Fidesz szociálpolitikájában a Jobbik hasznos rendfenntartó erő lesz. Amolyan rossz rendőr. Ebben a szerepben hasznos ágyútöltelékek lesznek ezek a szélső szélsőjobboldali csoportok (a tagság többsége persze melós, aki ebben él túl pszichésen). A félperiférián ilyen egy működőképes szélsőjobber kultúra. Már csak az elbaszott úgynevezett "antifasiszta" csoportok hiányoznak, akik szkanderoznak ezen csoportokkal, miközben a többség, mint extrém sport programot nézi ezt a cirkuszt a TV-ben. Ha esetleg lesz értelmes antikapitalista tömegszerveződés, akkor már készen is állnak a fegyveres szervezetek, akik mögött helyi szinten ott vannak a birtokos polgárok. A piachívő ultraliberális klikk pedig majd sopánkodhat, hogy itt senki nem akar Európában élni Európa közepén kipárnázott dán polgárként havi 47 ezer Ft-ból.
Teljesen természetes végkicsengése ez a jobboldal világképének. Az említett urak végül is tiszteletreméltók abban a tekintetben, hogy bátran végiggondolták a gondolatot és a végén sem borzadtak el. Végül az egész itt fogja végezni, a 48 as nemzeti ünnep már ma is csak díszes kirakat 56-ról nem is beszélve és minden gesztusból a szolgaság iránti vágy sugárzik.
@Mitya Ivanov:

A 2 nem ugyanaz azonban. Az ultrajobb tradicionalista, a szélsőjobb meg forradalmi. Nyilván vannak közös pontok, de ettől még ez 2 teljesen eltérő ideológia. Leninnek és Hitlernek is van számos közös pontja, mégsem azonosan a kommunizmus és a nácizmus alapjai.

S nem azért mondom ezt, mert 20 éve én is uktrajobbos voltam bizonyos tekintetben. Már nem vagyok az kb. 15 éve, de nekem Kossuth most sem nemzeti hős és nem ünneplem március 15-t sem.
@Poroszkai Attila:

Olyan, hogy "jobboldal" nincs, vannak jobboldalAK, mint ahogy egységes baloldal sincs. A szoclib és a komcsi is baloldal, de szinte mindenről más-más a véleményük.
@énisszeretlek:

Szerintem a Fidesz sokkal veszélyesebb a szélsőjobbnál. A szélsőjobb eleve csökken, mert nincs valódi mondanivalója. Jóslatom: a Jobbik jövőre rosszabb eredményt fog elérni, mint 2010-ben. A Jobbik egyetlen működő érve a "cigánybűnözés", az összes többi zavaros halandzsa.

Ezzel szemben a Fidesz nacionalista-populista eszmevilága népszerű, s nagyon káros, mert az égvilágon sehová sem vezet.
"S jogilag tényleg hazaárulók volt az aradi 13, ez is tény. Persze nyilván ez nem jelent automatikusan negatív ítéletet is. Számtalan dolog van a történelemben ami jogilag súlyos bűn, de megítélése pozitív, vagy pedig fordítva: jogilag nem bűn, s megítélése negatív." Sajnos ez egy borzalmas gondolkodás, természetesen nem általában (mert az igaz, hogy sokszor a törvényes a rossz és a törvénytelen a jó), hanem azért, mert a szabadságharccal kapcsolatosan jogról beszél, amikor nem is tudja, hogy az mit jelent. Vagy a történelmi részt nem ismeri. Mert ha mindkettőt ismerné, akkor tudnia kéne, hogy még a Pragmatica Sanctio (ami egyébként valóban hazaárulás volt a Rákóczi-árulók részéről)se említi a koronázatlan király jogi elismerésének lehetőségét. Ebből JOGILAG kiindulva 1848-ban egy házi puccs révén lesz császár Ferenc József, de király csak 1867-ben. Ezek tények és egy másik ország törvényei ellen még akkor sem tud ártani a polgár, ha az új puccsdak trónra került magát annak titulálja. Kedves hozzászólóm, milyen jogról beszél ha még a legmagasabb szinten sincsen jog, akkor hogyan lehet alsóbb szinteken. Arról nem is beszéltem, hogy az országot külső (horvát) támadás éri, ami ellen védekezni nem jog de kötelesség kérdése. Sajnálatos az ilyen szellemi hiányossággal küszködő emberek írói hajlama!
Ez nem szélsőjobb ez barom.
Aki a megszállókat védi nincs helye e hazában.
Ez látszólag hitharcnak van beállítva a bejegyzésben, de érdemes a tényeket is megvizsgálni. Melyik értékelést támasztják alá a történelmi tények, a krucot (a fősodort), vagy az itt kipellengérezett labancot?
Október 6 ünneplése azért irritáló nekünk, (labancokna) mert a forradalmárok gyilkoltak először, amihez már jóelőre megvolt az ideológiájuk. A hivatalos történelemszemléletben megint szőnyeg alá seprik 1848 világforradalom jellegét és Kossuth, Szemere közeli kapcsolatát Marxszal és Engelsszel. Persze, ha te őket érted "modernizáció és felvilágosodás" alatt, az más, de a március 15-én kokárdást viselő elkábítottak nem tudják, hogy ők a marxizmussal szövetséges történelmi szereplőket ünnepelnek és joguk van megtudni.
Ha a szentistváni magyar állam nézőpontjából vizsgáljuk a történelmet, akkor azt kell mondanunk a Habsburg királyaink bölcsen kormányozták és fenntartották ezt a soknemzetiségű birodalmat. Ha a mostani nemzetállam-köztársaság szempontjából nézzük, akkor Kossuth valóban hős Thökölyvel és a magyar (-francia) jakobinusokkal együtt. Azt pedig döntse el mindenki magának, hogy melyik berendezkedést szereti jobban, mert az egészen biztos, hogy a kettőnek a Magyarország néven kívül semmi köze egymáshoz. Ha így gondolkodunk meg lehet érteni a labanc nézőpontot is.

Ez pedig egy kis adalék Haynau megítéléséhez:

Bresciában kórházban fekvő, sebesült osztrák katonákat meggyilkoló asszonyokat korbácsoltatott meg.

Továbbá:

"...Mindenesetre egy kevésbé ismert dokumentum
azt bizonyítja, hogy Haynautól, „a dühös bolondtól” a józan számítás sem állott távol.
Még hivatalban volt, amikor 1849. december 10-én, „alapítvány-hagyományozó
hirdetményben” – éppolyan falragaszon, mint korábban a kivégzéseket – közhírré
tette: 321 879 forintot és 38 krajcárt adott arra a célra, hogy annak kamataiból az
„1848–49. évi háború rokkantjai segélyben részesüljenek”. Mégpedig
fele részben
a
cs. kir. hadsereg,
fele részben
a magyar honvédsereg legénységi állományú tagjai.
Öreg Krúdy Gyula, az író nagyapja, „az utolsó parancsnok” meg is jegyezte, lám csak,
az „aradi gyilkos” többre becsüli a negyvennyolcas rokkant honvédeket, mint a
magyar állam, amely mindösszesen öt krajcárban állapította meg napi segélyüket."
Kedves szerző,

először is a tények, tudománynépszerűsítő stílusban: a tradicionalizmus az alapvetően az Egyből, az Abszolútból vezet le mindent. Ez különbözik Istentől, mert míg Isten (Zeusz, stb.) megnyilvánuló (hiszen Mózesnek is megjelenik, pl.), ezért potenciáljában kevesebb mint az Abszolút, amely egyszerre megnyilvánuló és meg-nem nyilvánuló. Elnézést ezért az első olvasásra viccesnek tűnő teológiai-filozófiai bikkfanyelvért, de ez fontos a továbbiak megértéséhez.

A világ, a létezés ennek az omnipotens isteninek a kisugárzása. A tradicionalizmus szerint az idő nem lineáris, hanem ciklikus (ez sok vallásban is megtalálható de facto), a ciklus eleje az aranykor, amikor isteni és emberi nem válik szét, majd fokozatosan a különböző korok (ezüst, vas, sötét) során megszűnik a közvetlen tapasztalás, megjelennek a vallások, mint a kanonizált emlékezet, majd fokozatosan a vallás is elveszti ezen szerepét, és végül eljut a világ a sötét korba (kali-yuga), amikor minden isteni jelenlét megszűnik, és jön az apokalipszis, amikor a ciklus kezdődik elölről.

A tradicionalisták mindent ebben a koordináta-rendszerben mérnek. A sallangokat mellőzve, és pár lépést átugorva fogadjuk el, hogy a tradicionalizmus szerint a királyság vagy császárság, mint idea és mint gyakorlat az isteni eredetű, és mint ilyennek pontos helye van egy rákövetkezési relációban (hierarchia), amelynek az origója (mint mindennek) az Egy, a végén meg mondjuk a jobbágyok vannak. Ennek az egyik megjelenése az indiai kasztrendszer (a tradicionalizmus egyébként úgy univerzális érvényű, hogy elkerüli a tipikus new-age csapdákat), vagy az európai nemesi rendszer. Ennek egyik legjobb példája, hogy egy francia és egy magyar nemes közelebb állt egymáshoz, mint a magyar király és egy magyar jobbágy. A vertikális osztást (ország, birodalom) a király és a királyság vagy császárság spirituális potenciálja határozza meg, nem az ott élő nemzetek nyelve, mondjuk. Tehát jól látható, hogy a tradicionalizmus nem nacionalista, sőt.

Itt kezd picit összekeveredni a tradicionalizmus, és a László András vezette szellemi kör politika-felfogása (az un. ultra-dextro-conservativismus). A XX. századi tradicionalisták körében volt ugyan politizáló (Julius Evola, ő fasiszta volt, sőt, annak az egyik fő ideológusa), és majdhogynem apolitikus (René Guénon), tehát nem törvényszerű, hogy a tradicionális metafizikai gondolkodás ilyen ingoványos talajra téved. Bár vannak érvényes megállapítások az ultradextroban, kicsit olyan, mint amikor egy mániákus pszichopata történelemkönyvet ír.

Foglaljuk tehát össze és egészítsük ki az eddig elmondottakat. Az ultradextro szerint a XVIII. század végi nemesség, a királyság és a társadalmi hierarchia istentől valóak voltak, a kasztok egymással átjárhatóbbak, mint a vertikális mobilitás. Jött a francia forradalom, és annak kitalálói, amely a kasztrendszer ellenében bevetette a nacionalizmust és az emberi jogokat, ezeket a kasztrendszeren belül elhelyezkedni nem bíró, amúgy már jelentős anyagi háttérrel rendelkező elemek találták ki (szabadkőművesek, zsidók, stb). Magyarul a nacionalizmus, főleg a kasztrendszer megdöntésére irányuló formában, maga az ős- és vegytiszta baloldaliság. Ebbe tökéletesen illeszkedik a felforgató, a Szent Koronát Orsovánál elásó, királyságellenes és nacionalista Kossuth Lajos. Ha eltekintünk az esetleges kidolgozatlan részletektől, és a tradicionalizmus néhol nehezen befogadható eszmerendszerétől, ez az okfejtés tökéletesen és kikezdhetetlenül logikus. Egy, a politikát tradicionalista szempontból vizsgáló ember számára csak ez lehet a végkövetkeztetés, semmi más.

Az még a mainstream történelem-felfogás szerint is tény, hogy a nacionalizmus eredetileg baloldali eszme volt, később csúszott át jobboldalra, és az is igaz, hogy mára a konzervativizmus elvesztette a fenti értelemben vett spirituális töltetét, elég megnézni Scruton munkásságát, amely hírből sem ismeri ezt. Azt, hogy ki mire használja ezt az eszmerendszert (Vona, Baranyi, stb.) az más kérdés, és sok mindentől függ, pl. a használók szellemi színvonalától, de ez messzire vezetne. Mint az antiszemitizmus tradicionalista indoklásától (mert van ám ilyen is, hasonlóan brilliánsan logikus ...).

A tradicionalizmus lászlóandrási értelmezése egy leegyszerűsítő, sematikus, és Nietzsche-i értelemben bombasztikus, kijelentőmódú eszmerendszer, pont annyira bonyolult, hogy el lehessen veszni benne, és pont annyira egyszerű, hogy a kivezető utakat szépen le tudja zárni. De önmagán belül teljesen logikus. Éppen ezért kicsit kevésnek érzem a szerző kicsit félművelt felháborodását, ha ennek utána jár, és nem kezd hüledezni, mint az emberek 99%-a az ultradextro olvasatán, akkor jobb posztot tudott volna írni.

Ja, és a pol-tradicionalisták szerint az elmúlt párszáz év egyetlen valid forradalma az 1956-os volt, amely nem nacionalista, nem romboló volt, hanem a baloldalizmus nevű mételyt akarta megszűntetni, amely így legalább nyomokban jobboldali volt.
@sárospataki lány: 56 legtöbb politikailag tudatos résztvevője baloldali voilt, a fegyveresek zöme a csőcselékből került ki és Tamáska Lóránd nagyon meggyőző történelmi visszaemlékezése szerint a szovjet és a magyar titkosszolgálatok provokálták bele a magyar társadalmat a minden oldalról kilátástalan kalandba (lásd az amerikai elnök be nem avatkozási garanciáját Hruscsov részére) A kommunista és más sötét erők tipikus cinikus, dialektikus gondolkodásmdra valló technikája a látszólag saját maguk ellen szervezett népfelkelés. Ez e trükk egyébként felsejlik 1848 több kritikus pontján is. (Landerer besúgó, a titkosrendőrség tud a készülő forradalomról, mégsem akadályozza meg, Lamberget egyedül küldik az oroszlánbarlangba, nem tudják megvédeni beküldőjét, Latourt sem, stb.)
@aeidennis: 1848 március 15 előtt a kormányzat példásan fenntartotta a belső rendet, senkinek a fejében fel sem merülhetett a lehetőség, hogy nemzetiségi martalócok népirtást rendeznek magyar polgári lakosok ellen, vagy fordítva. Kitört a forradalom és egyből elszabadult a pokol. A márciusi ifjak követelték, hogy a forradalmi kormány nyújtson baráti kezet a bukaresti forradalmároknak, akik nemzeti célja Erdély megszerzése volt. Az emigráns forradalmárok, Kossuth, Klapka készek voltak a területi engedményekre a szerbek, csehek, románok felé, utóbbi esetben azért, mert egyik betörésüket a "hazába" épp román földről tervezték, ezzel szemben az elnyomó Ferenc Józsefnek esze ágában se volt egy négyzetcentiméterről se lemondani Bukarest, vagy Belgrád javára.
Kossuthék a népek önrendelkezésének elvén állottak, ami automatikusan a nemzetiségi szeparatizmusok elismerését jelentette, a nemzetiségek feletti királyság alapelvéből nem etnikai alapon meghúzott határok következtek, tehát a magyar nemzeti célokkal a köztársasági eszme és az önrendelkezési eszme maximálisan ellentétes volt. Kossuth- és Petőfi szobrokat igazából a kisantant-fővárosokban kellene állítani, nálunk a legtöbb főtérnek Habsburg-uralkodókról kellene elnevezve lenni, ha fel tudnánk fogni a magyar történelmet és a nemzeti érdeket.
@ArmaGedeon: nyilván több olvasata van egy ilyen forradalomnak, én nem tudom megítélni, és nem is akarok belemenni abba, hogy ez a réteg igaz-e vagy sem, de az tény, hogy az 56-os események felfoghatóak egy markánsan ellen-baloldali eseménynek, és ilyen szempontból sem a prágai tavasszal, sem a lengyel Szolidaritással nem rokonítható, mert mindkettő alapvetően balos volt.
@sárospataki lány: Teljes mértékben rokonítható a Szolidaritással, amögött is rendkívül erős a titkosszolgálati provokáció, Wałęsa is szőröstül-bőröstül a belbiztonság tulajdona volt. Vagy mit mondjunk a forradalom egyik jelképéről, akinek neve ott van a cári családot Szibériában kivégző csekista bolsevikok listáján? Mint minden forradalomban, 48-ban és 56-ban is sok őszinte hazafit tévesztettek meg. 56 attól kivételes, hogy a hatalom ekkor valóban elnyomó volt, ami 1848 március 15-re nem igaz.
Kedves FAM!

Én azért nem idegesíteném fel magam ezeken a szerencsétlen balfasz társaságon, mivel ezek az emberek teljesen impotensek és inkompetensek. Én úgy nevezem őket: szubkultúra-lovagok. Olyan emberek ők, akik kizárólagos alapon egy szubkultúrához tartoznak, egy szubkultúra szemszögéből nézik a világ- és a hazai politika történéseit, egy szubkultúra sémái alapján gondolkodnak, egy szubkultúra ízlésvilága alapján válogatják meg az olvasmányaikat stb. (Tervezzek erről egy-két cikket!)

Az megint más dolog, hogy a szubkultúra-lovagok egyike benn van a mainstreambe (Baranyi Tibor Imre, Horváth Róbert, László András), kaszálnak, mások pedig perifériára kerülnek (Szász Péter Domonkos, Reina Nicolasa, Pozsonyi Ádám), minimálbéren tengődnek.

Ez a királypártiság humbug. Új üdvöskéjük, Plinio Corrêa de Oliveira elhíresült munkája, Forradalom és ellenforradalom egy a történelem folyamatait dilettáns módon értelmező fércmű. Semmitmondó, használhatatlan, ostoba. Kevesek által olvasott ponyvaregény.

A tehetségeket, akikből több is lehetne a politikai palettán (Szász Péter, Reina Nicolasa, Horváth Róbert), sajnálom (majd gyújtok értük egy gyertyát), de a sznob többséget, a rendesen írni nem tudó írástudókat, az "ultrajobboldali" csőcseléket leszarom. Ott rohadjon meg, ahol van!

A szubkultúra-lovagok mindenesetre veszélyesek. Belülről bomlasztják fel az adott mozgalmat. A JOBBIK-ot a tradicionalisták, az LMP-t pedig a feministák. Kéne egy kis gyomlálás!
@Ahasverus:

"Mire fel ez a nagyképűség, sznobizmus, elefántcsont-torony, intellektualizmus, beképzeltség, arrogancia, kiválasztottság-tudat. Hiszen a nagy részük ugyanúgy 70 000 és 150 000 között keres..."

Ugye nem gondolod komolyan, hogy ez az egyedüli mércéje egy honfitárs megítélésének? Épp az előbb sajnálkoztál Pozsonyi Ádám minimálbére miatt...

Nem ostorozlak, csak arra próbállak rádöbbenteni, hogy az egyes emberek megítélésében szerintem új mértékegységet kellene használnunk...olyat, amit nem pénzben (fizetésben) mérnek, hanem pl. emberségben...

Véleményem szerint ma azok is a sötétben tapogatóznak, akik csinálják a politikát (történelmet?) Ugyanis az ember emlékezet nélkül születik. Pontosabban nem történelem tudósnak, így mindenki csakis azt és annyit tud a történelemről, amennyit megtanult, megtanítottak neki.

De ha a történelemkönyvek hamis ideológiákkal, sokszor egyoldalúan, a győztes szemszögéből kerülnek bemutatásra (ne adj' isten, még diplomáznak is belőle), akkor az a szerencsétlen még azt hiheti, hogy tőle jobban senki sem ismeri a történelmet.

Ha pedig ez így van akkor sokkal egységesebb szemléletnek kellene lennünk történelmi síkon a tanultakkal és a kevésbé tanultakkal is. Egy groteszk példa: ma 100-ból min. 90-nek a szocializmus építése kellene, hogy legyen az üdvös, ha a korábbi tanulmányaikat vennék alapul.

De az igazság az, hogy nincs kapaszkodó. Számomra az ilyen vagy olyan ideológia elfogadása olyan mint az Isten hit: lehet hinni benne, sok alapod ad mások becsmérlésére, egyesek legyilkolására, de ami tény, nem változik: mindannyian a FÖLD nevű bolygó élőlényei vagyunk, akiknek a sorsáról, tetszik-nem tetszik a FÖLD (természet) dönt! Akkor is ha látszólag nem így van! És csakis a FÖLD tudja az igaz történelmet!

Emiatt nem szabad bántanunk egymást! Hanem meg kell keresnünk azokat a közös nevezőket, aki mindannyiunkat összeköt!
@prognosys: A minimálbért azért hoztam be a képbe, mivel ez a fenomén, ami a legtöbb emberben közös. Szerintem nem titok, hogy én (Krasznai Zoltán), a szerző (Farkas Attila Márton), a tradicionalisták egy része (Pozsonyi Ádám, Szász Péter, Reina Nicolasa) minimálbérből élünk. A minimálbér nem erkölcsi kategória, ami behozná a szégyen érzetét (a neoliberális önmegvalósító seggfejeknél igen, de az más kérdés). Én simán elfogadnám a minimálbérem, ha meg tudnék belőle élni. Az igazság az, hogy kb. 100 000 Ft-ból nem lehet megélni (1 év után megemelik, nem többel, ugyanott vagyok).

Ugyanakkor a minimálbér lehetne annyiban kiindulópont, hogy megalapozza a szolidaritás érzését. Én is minimálbérből (alig) élek, és látom, hogy a másik is minimálbéren (alig) él. Van bennünk valami közös, hiszen ugyanattól szenvedünk, és ez kiváltja belőlünk a szolidaritás érzését.

De ehelyett mit látok?

Bizonyos minimálbérből élő emberek lenézik a többi minimálbéren élő embert. Méghozzá olyan megosztó kérdések mentén, mint a "királyság vagy köztársaság", "vallás vagy ateizmus", "szakralizáció vagy szekuralizáció", "Kossuth vagy a Habsburgok", "demokrácia vagy diktatúra" stb. A legrosszabb, hogy az általam említett szubkultúra-lovagok a mások lenézéséből nyernek potenciált és alakítanak egzisztenciát. Pl. a tradicionalisták és a vérkatolikusok lenézik a feministákat, a homoszexuálisokat, a liberálisokat, a szocialistákat, a demokratákat, az egyedülálló anyákat - és ebből a lenézésből és gyűlöletből gyúrnak maguknak identitást. S ez oda-vissza működik.

Nekem elegem van ebből a logikából. S nem kérek a politikai szubkultúrák világából. A szubkultúra-lovagokkal pedig már az érintkezést is kerülöm, mert zavar a zártságuk, az egoizmusuk, a kivagyiságuk, a gyűlöletük.

Én, mint minimálbéren élő ember, nem nézem le a többi minimálbéren élő embert, sőt inkább sajnálom, hogy mi, minimálbéren élők egymást marjuk megosztó kérdések mentén, miközben megérett az idő az összefogásra és a szolidaritásra. Úgy fog elnyelni minket a süllyesztő, hogy közben egymást gyilkoljuk a romok között.
@Ahasverus: "Ugyanakkor a minimálbér lehetne annyiban kiindulópont, hogy megalapozza a szolidaritás érzését"

Pontosan azért nem fogja, mert túl kevés bármihez. Tudtommal hivatalosan is létminimum alatti a minimálbéres kereset. Azaz ebben a kategóriában el kell dönteni, hogy eszünk vagy villanyszámlát fizetünk, s ha valakinek egy forinttal több jut, arra a környezete irigy lesz. :(

Nekem se tetszik ez az állapot, pláne a "havi 47.000 forintból meg lehet élni" kijelentés mellett...vagyis az embertelenség mintája "felülről" jön

Ezen csak mi tudunk változtatni azzal, hogy nem ülünk fel ezeknek a provokációknak, s nagyon megválogatjuk, kit szavazunk be legközelebb a parlamentbe. Nekik nem az a dolguk, hogy gorombán megosszanak, hanem a nemzet súlyos kérdéseire adjanak megfelelő választ. Nekünk pedig, ha valami jól megy, azt el kell ismerni (akkor is, ha nem a kedvelt pártunk van kormányon - ha van ilyen) és ha valami rosszul, arra fel kell hívni a figyelmet és kitartani addig, amíg nem sikerül jobb, emberhez méltóbb körülményeket teremteni vagy kikényszeríteni magunknak.

Azaz a politikán is, meg rajtunk is múlik egyidejűleg, milyen lesz a sorsunk. A passzivitásunk viszont lehetőséget teremt a mindenkor hatalmat gyakorlóknak arra, hogy azt tegyenek, amit akarnak!
@prognosys:

"A passzivitásunk viszont lehetőséget teremt a mindenkor hatalmat gyakorlóknak arra, hogy azt tegyenek, amit akarnak!"

A szubkultúra-lovag identitásból eleve ez a kettő következik: passzivitás (tradicionalisták, legitimisták, vérkatolikusok) vagy negatív aktivizmus (feministák, hungaristák). Tervezek ezzel kapcsolatban néhány cikket, mert súlyos problémának érzem a rendszerkritikus jobboldalon és baloldalon (vulgarizált nevén szélsőjobbon és szélsőbalon) egyaránt.
@Ahasverus: Hogy a fenébe jön ide, hogy a tradícionalisták, vagy királypártiak mennyit keresnek és milyen karriert csináltak, a kérdés az, hogy a 48-as forradalmárok hőskultusza és az aradi vértanúk kultusza reális történelemképen alapul-e, vagy nem.
A fősodor történészek által ismert tények alapján a nemzeti panteon mai lakóösszetétele teljesen abszurd. Utoljára a 80-as évek elején írt történész pl. Marx és Kossuth kapcsolatáról, mert az a rezsim még büszkén hivatkozott az egéybként történelmi tényre. Azóta is publikálnak eldugott helyeken szaktörténészek, nem tradícionalisták rész-kutatásokat, nagyon érdekesek, de a közvélemény nem értesül róluk. Nézzük például ezt, egy amerikai fősodor történész (magyarul tud) írta:

Alice Freifeld : Crowd Politics in the Hungarian Revolution (Tömegpolitika a magyar forradalomban)

"A (királyi táborral) kollaborálók kivégzése mindennapossá vált. A függetlenségi háború a városokat katonai célpontokká tette. Miközben a városok újra meg újra gazdát cseréltek, a hátországi front irányított tömeggé vált. A győzelmeket lelkes ünneplő demonstrációk kísérték - amik gyakran nem voltak teljesen őszinték. A megfélemlítés még a saját hívekre is ránehezedett, mint például a magyar csapatok Veszprémbe érkezésekor. Meszet osztottak ki azzal a paranccsal, hogy fessenek fel "Éljen Kossuth!", vagy hasonló feliratokat. "Siess, gyújts egy gyertyát és tedd ki az ablakba!" sürgette egy borbélyt a neje idegesen az éjszakában, "mert különben mindjárt beverik az ablakainkat." Miközben új gyertyákat gyújtottak, a szomszéd ablakainak bezúzása hallatszott. "
@aeidennis: Azt azért ne felejtsd el, hogy Haynau Kiss Ernőtől kapott kölcsönt, nagy összegűt, amit elegánsan, néhány ólommal hálált meg. Esze ágában sem volt visszafizetni, mielőtt kivégeztette. Később sem, a családja sem látott egy kanyit sem, viszont a vagyonukat elkoboztatta.
@ArmaGedeon: 1848 március 15 előtt a kormányzat példásan fenntartotta a belső rendet, senkinek a fejében fel sem merülhetett a lehetőség, hogy nemzetiségi martalócok népirtást rendeznek magyar polgári lakosok ellen, vagy fordítva. "

Ezzel szemben nem. Az ország megosztott volt, kimondottan a Habsburg uralkodó ellenes, mivel még a katonákat is a lehető legmesszebb vitték a hazájuktól. Volt némi fölös háborúskodás is, amiből , mivel nem sikerült túl jól kijönni, a terheit a népre rakták. Igen, elsősorban nem az osztrák népre. Mondjuk nem kéne elfelejteni az egész Európában zajló folyamatot, és mielőtt azzal jönnél, hogy Marx, felhívnám szíves figyelmedet, hogy sem a franciák, sem az angolok nem voltak kommunisták. Valamint nem kéne elfelejteni azt sem, hogy Bécsben is volt némi lázadás, fene tudja, miért, hisz a Habsburg olyan jó volt, hogy csak na! Valamint az is hülye, aki úgy gondolja, hogy egy el nem ismert uralkodó uralkodhat, különösen, mikor a császár levelét megkapják a tisztek, amelyben elismeri Magyarország követeléseit, míg az apu érdekes halála utáni levelet, ami elvileg nem hivatalos, nem is látják. Igaz, hallottak róla. El kéne olvasni a kihallgatási jegyzőkönyveket.
Tanulságos...
Tehát, ki a császárhű? Aki esküjéhez tartja magát, a császár felhívására felesküdik a magyar parlamentnek, vagy aki elfogadja egy trónbitorló levelét?
@ArmaGedeon: @aeidennis: @maxval, a gondolkodni igyekvő birca:" 1848. december 2-án az udvari kamarilla lemondatta minden címéről unokaöccsének, Ferenc József főhercegnek (Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegné fiának) javára. (Magyarország királyának címéről – közjogi értelemben – „nem mondhatott le”, ezért a magyarok a szabadságharc ideje alatt, egészen a 1849. április 14-én kimondott trónfosztásig mindvégig őt tekintették magyar királynak.)"

Tehát: ki a császárhű? aki a törvényt követi, vagy aki elfogadja a puccsot?
Ki lesz a konzervatív? Aki a hagyományt, a törvényt tiszteli, vagy aki annak felrúgásában vesz részt?

" Ferenc Károly főherceg következett volna a trónöröklésben, de felesége, Zsófia főhercegnő erélyes fellépése nyomán ő maga is lemondott trónigényéről fia, Ferenc József javára."
" Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartását számon kérhették rajta."
"Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Trónra lépése után kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, ám hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätz-t felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlésen elutasították, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg, tehát V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét azonban nem utasították el, amennyiben felesküszik az alkotmányra, és betartja azt."

És már csak egy kérdés maradt. miért Ferenc József? Jog szerint nem is örökölhette volna a trónt.
" Ferdinánd lemondása után öccse, Ferenc Károly főherceg következett volna a trónöröklésben, de felesége, Zsófia főhercegnő erélyes fellépése nyomán ő maga is lemondott trónigényéről fia, Ferenc József javára"

Tehát intrika a háttérben. És nektek ez a hagyomány, a tradíció, a hűség az uralkodóhoz???
@Könnyen elkaptuk, uram!: Bocs, az apu nem halt meg, csak félreállították...
@Könnyen elkaptuk, uram!: Teljesen komolytalan erőlködés (viszont régi divat kuruc körökben) a forradalom fejleményeit az udvar konkrét lépéseire adott válaszként levezetni. Ezzel szemben az összeurópai forradalomcsináló okkult alvilág kész terveit elárulják pl. Petőfi versei:

Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentõ leszen!...

(Beszél a fákkal a bús őszi szél... Koltó, 1847. szeptember - a forradalom kitörése ELŐTT FÉL ÉVVEL)

Tehát Petőfi elvtársék eleve leszámolásra készültek, amikor még nem tudhatták, hogy Ferdinánd le lesz mondatva, vagy hogy mikor milyen intrikát követ majd el a kamarilla. Amikor még elvileg senki nem sejthette, hogy forradalom lesz. Marxék-Petőfiék persze több, mint sejtették, ők ezt szervezték.
Egy gané ember(vagy álat)!
Az igazság az, hogy a Habsburg-pribékek pusztították el Magyarországot.

Tudjuk, hogy a nyáladzó Lipót császár az általa betelepített rácoknak juttatta a kalocsai érsekség szerémségi birtokait.

Lipót császárnak tudnia kellett, hogy az Egyház birtokai elidegeníthetetlenek. Lipót császár esetében a magyarok iránti gyűlölet és a rácok iránti vonzalom erősebb volt, mint a katolicizmus pozícióinak védelme.
Lehet nagyon sok embernek új lesz az információ, de amit most leírok az egy TÉNY.

A fentebb hivatkozott "mocskos kurucok, bezzeg a jó Haynauék" mögött egyetlen egy dolog áll, és az a jezsuita rend. Ők azok akik a szabadkőművesek felett vannak, és akik a mai napig titokban vannak. Ezek a jezsuiták próbálják szétverni a nemzeti identitást és ez van e mögött a propaganda mögött is.

„Ha végig nyomon követed az egész szabadkőművességet, amíg el nem jutsz a legfelsőbb szabadkőműves vezetőhöz, felfedezed, hogy ez a borzalmas személy, és a Jézus Társaságának feje egy és ugyanaz a személy”
(James Parton, amerikai történész)

És hogy kik is a jezsuiták?

„A jezsuiták szofizmákkal, áltanokkal és ferde elvekkel megzavarják az ifjúság fejét, szorgalmasan oktatnak arra, hogy miként lehessen az igazságot csűrni-csavarni… arra oktatnak, hogy hamisan esküdni nem bűn, csak bensőleg kell mást gondolni… A kormány gyeplőit mindenütt ők akarják magukhoz ragadni, az általuk nevelt ifjúságot elkötelezik maguknak, a legmagasabb állásokra segítik őket, hogy érdekeiket védeni tartozzanak… A jezsuiták egy államnak sem hívei, az Ad maiorem Dei gloriam (Isten nagyobb dicsőségére) terjesztésének színe alatt saját javukat és előnyüket hajhásszák, miként ez saját sorsomban is bebizonyosodott.”

(II. Rákóczi Ferenc)

Forrás: valamiamano.blogspot.hu/2014/03/a-jezsuitakrol-mondtak.html?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Ez az a nagy titok, amiről nem szólnak a hírek. Mert a szabadkőművesek már a csapból is folynak, de érdekes módon a jezsuitákról egy szó sem esik soha sehol.

Benedek és Ferenc pápa ellen egy bírósági per is folyik pedofília és kannibalizmus vádjával... érdekes ugye?!

Forrás: www.youtube.com/watch?v=okCr1SkJ_2E

Ez a nagy helyzet :/
@ArmaGedeon:

a jezsuita kamu propagandának mindig van hely ugye Bobkó Úr... :)
süti beállítások módosítása