Új baloldali politika Magyarországon

Yuksel_Arslan_3.jpg

Az új baloldal számára kétfelől jöhet csábítás: vagy anti-imperialista hivatkozással kéri a nemzeti burzsoázia, hogy „nemzeti szövetségben” adja fel nemzetközi céljait, mint ahogy az Latin-Amerikában történt a 60-as és 70-es években. Vagy pedig az anti-imperialista célok feladását kéri a centrum tőkése a nemzetközi szövetségért cserébe, ahogy az történt a 70-es évek reformkommunista Kelet-Európájában. A forradalmi célok szempontjából stratégiai hiba kiegyezni a nemzeti csomagolású, anti-imperialista zászlót lengető tőkével. Az új baloldal addig lesz képes megtartani baloldali politikai irányát, amíg a munkásérdektől nem térül el se a nemzeti, se a nemzetközi burzsoázia irányába.

Gerőcs Tamás írása

“Végül olyan időkben, amikor az osztályharc döntéshez közeledik, a bomlási folyamat az uralkodó osztályban, az egész régi társadalomban annyira heves, annyira kirívó jelleget ölt, hogy az uralkodó osztály egy kis része elszakad osztályától és a forradalmi osztályhoz csatlakozik, ahhoz az osztályhoz, amelyé a jövő. Ezért ugyanúgy, ahogy korábban a nemesség egy része átpártolt a burzsoáziához, most a burzsoázia egy része pártol át a proletariátushoz, és nevezetesen a burzsoá ideológusok egy része, azok, akik felküzdötték magukat az egész történelmi mozgalom elméleti megértéséig. „
- A Kommunista Párt Kiáltványából, 1848 -

Van egy közkeletű vélekedés az osztályharcról, ami a baloldal stratégiáját mindig félrevezeti. Ahhoz, hogy újraéleszthető legyen a nemzetközi baloldali mozgalom, helyre kell tenni a félreértést.

A félrevezető (ám klasszikus) elképzelés szerint az osztályalapú konfliktushelyzet szükségszerűen a tőke és a munka között áll fenn, legalábbis a modern tőkés-világrendszerben a harc itt zajlik.

Valójában Marxnál a tőkésosztály és a munkásosztály közötti szükségszerű antagonizmus stratégiai kérdésként jelentkezik, az ehhez kapcsolódó osztályharc-elmélet pedig inkább vonatkozik a perspektivikus jövőre, mint a tőkés valóság jelenére:

“Ezen a fokon a munkások az egész országban szétszórt és a konkurencia által szétforgácsolt tömeget alkotnak. A munkások tömegesebb összetartása még nem a saját egyesülésüknek, hanem a burzsoázia egyesülésének a következménye, mert a burzsoáziának, saját politikai céljai elérésére, az egész proletariátust mozgósítania kell, s egyelőre még mozgósíthatja is. Ezen a fokon a proletárok tehát nem saját ellenségeik, hanem ellenségeik ellenségei ellen harcolnak, az abszolút monarchia maradványai, a földtulajdonosok, a nem-ipari burzsoák, a kispolgárok ellen. Így az egész történelmi mozgalom a burzsoázia kezében összpontosul; minden így kivívott győzelem a burzsoázia győzelme.” (Kiáltvány)

Mit jelent stratégiai szempontból a távlati jövő? És mi a jelentősége a tőkés rendszer valóságos jelenének?

Két dolgot:

1. Most máshol zajlik az osztályharc. A tőkés világrendszer „jelenében” dúló állandó osztály-érdekellentét ugyanis az uralkodó osztályok között zajlik, és ennek tétje lényegben nem érinti a munkásosztályt. A tét: a függőben lévő ám uralmi törekvéseket dédelgető tőkés érdekcsoportok felzárkózási kísérlete a tőkés fejlődésen belül.

2. Mikor lesz kiaknázható a perspektivikusan állandóan ott szunnyadó konfliktus-helyzet a tőke és a munka között? Amikor az uralkodó csoportok közötti érdekellentét annyira elmérgesedik, hogy a munkásosztály mozgósításán múlik az egyik tőkés érdekcsoport sikere. Ekkor nyílik lehetőség arra, hogy a munka előnyös helyzetbe kerüljön.

“Egyáltalán, a régi társadalmon belüli összeütközések sokféleképpen egyengetik a proletariátus fejlődésének útját. A burzsoázia szakadatlan harcban áll: kezdetben az arisztokráciával, később magának a burzsoáziának ama részeivel, melyeknek érdekei ellentmondásba kerülnek az ipar haladásával; állandóan harcol minden idegen ország burzsoáziájával. Mindezekben a harcaiban kénytelen a proletariátushoz fordulni, segítségét igénybe venni és ezzel a proletariátust a politikai mozgalomba bevonni. Maga a burzsoázia nyújtja tehát a proletariátusnak saját műveltsége elemeit, vagyis a fegyvert önmaga ellen.” (Kiáltvány)

Mikor és hol következik be a harc?

A 'mikorral' kezdeném, ez ugyanis aktuálisabb. Olyan válság idején, ami a tőkés világrendszer egészét átfogja. Ilyen a mostani is, bár nem most kezdődött, és még messze nincs vége. Ebben a helyzetben az új baloldal feladata, hogy felismerje a munkásosztály stratégiai helyzetét, amiben a tőkés érdekkonfliktus következtében az egész tőkés rendszer lebonthatóvá válik. Röviden, visszaszerezhető a termelés és termelési eszközök fölötti kontroll.

Még a „mikor”-nál maradva. A tőkés világrendszer kialakulásának (1) és kiterjedésének, globálissá válásának (2) története valójában a mindenkori uralkodó osztályok közötti érdekellentétek története. Az uralkodó csoportok közötti konfliktus következményeként lett szétválasztva a termelő a termelési eszközétől, és ez dinamizálta példátlan fokig a termelési erőket.

(1) Mindez a 14. századi Európában kezdődött, ahol a jövedelmi válságba kerülő arisztokrácia példátlan elnyomással igyekezett javítani saját helyzetén. Ez az agresszív kizsákmányolás indította be az osztályharcot, aminek győztese az a középbirtokos gazdálkodó lett, aki sikeresen kivívta autonómiáját a feudális kötöttségek alól, majd leigázta és proletár sorba taszította a maradék agrárnépességet. Miután szétverte a feudális előjogokkal élő kereskedelmi, agrár és kisipari monopóliumokat, összeolvadt az arisztokráciával. Ez leggyorsabban és legelőrehaladottabb állapotban Angliában ment végbe (Dobb).

(2) A tőkés világrendszer elterjedését ennek a burzsoáziának a nemzetközi osztályelsőbbségért vívott küzdelme alakította. Mivel a polgárság angol földön szervezte meg magát leggyorsabban, ezért a brit burzsoáziának sikerült először függetlenítenie magát saját feudális kötöttségeitől, és függő helyzetbe taszítania a rivális (elsősorban francia, spanyol és portugál) területek tőkés csoportjait.

A burzsoázián belüli osztályharc kimenetele szinte minden történelmi pillanatban azon múlott, hogy melyik csoportnak sikerült először szövetségbe vonnia a proletariátust, majd célja teljesülését követően a maga uralma alá hajtania. A burzsoáziának tehát saját uralmi aspirációi miatt stratégiai szükséglete, hogy kiegyezzen a proletariátussal azokban a történelmi pillanatokban, amikor kiérik a tőkés csoportok közötti érdekellentét. Ez olyan válságok idején következik be, amikor forradalomig képes eszkalálni az uralkodó csoportok közötti ellenérdek, mint az történt az angol vagy a francia „polgári forradalom” idején a 17-18. században.

Térjünk most át a „hol”-ra. Az eddigiekből már levezethető, hogy a tőkés világrendszert jellemző nemzetközi hierarchia, vagyis az egyenlőtlen nemzetközi munkamegosztásból következő centrum és periféria viszonyrendszer nem elsősorban a tőke és munka relációjában, hanem a tőkés körök nemzetközi hierarchiájában értelmezhető. Függőségi viszonyaik persze kihatnak a munkásosztály eltérő helyzetére, ami ráadásul az első elem, amely képes megzavarni a nemzetközi munkásmozgalmat.

A periféria, pontosabban a félperiféria burzsoáziája gyenge, mivel függőhelyzetben van a centrum tőkés köreitől. A centrum tőkésosztálya ugyanis jelen van a félperiféria gazdaságában, míg a félperiféria nemzeti burzsoáziája sem a centrumban, sem globálisan nincs jelen. Ennek következtében tűnhet a helyi burzsoázia szemszögéből a centrum tőkésosztálya nemzetközinek. Az aszimmetrikus függőségi viszonyok miatt a burzsoázián belüli konfliktus szükségszerűen a félperiférián jelentkezik vagy utolérési kísérletek, vagy elzárkózás formájában. Ebben értelmezhető a félperiféria nemzeti burzsoáziájának taktikája.

A nemzeti burzsoázia taktikai dilemmája

A félperiférián függőhelyzetben lévő tőkések első számú törekvése, hogy lazítsanak a centrumtól eredő függőségen, amihez a nagyszámú helyi proletariátus, vagy félig-proletarizált (részben önellátó) csoportokkal kényszerülnek kiegyezni. Másfelől erejüket (tőkéjüket) a saját területük „nemzeti” proletariátusának kizsákmányolásából nyerik, nem pedig a centrum tőkéseire jellemző módon a nemzetközi proletariátus „távoli” helyeken megszervezett munkájából. A kötöttségektől mentes centrum tőkéseinek éppen ezért nem okoz fáradtságot a saját munkásságuk fölötti ellenőrzés megszervezése.

Kit és miért tud megzavarni a félperiféria nemzeti burzsoáziája?

A félperiféria burzsoáziájának mozgósító stratégiája - ezen szövetség felállítására - mindig szükségszerűen nemzeti és anti-imperialista forradalmi jelszavakat használ, hogy megzavarja a magában anti-imperialista, ám eredendően nemzetközi munkásmozgalmat (Brenner).

Fontos azzal kezdenünk, hogy a megzavaró stratégia valójában nem a munkásmozgalmat, hanem annak irányító elitjét célozza. Sajnálatos történelmi tapasztalat, hogy a baloldali politika elcsábítható a munkásosztály önmegvalósításának céljától. Kétfelől jöhet a csábítás: vagy anti-imperialista hivatkozással kéri a nemzeti burzsoázia, hogy a baloldal „nemzeti szövetségben” adja fel nemzetközi céljait, mint ahogy az Latin-Amerikában történt a 60-as és 70-es években. Vagy pedig az anti-imperialista célok feladását kéri a centrum tőkése a nemzetközi szövetségért cserébe, ahogy az történt a 70-es évek reformkommunista Kelet-Európájában.

Stratégiai dilemma a baloldalon

De miért adja fel részben vagy egészben történelmi feladatát a baloldal? Azért, mert - mint azt a Börtönnaplóban Gramsci kifejti - „az értelmisége nem alkot független osztályt, hanem a különböző osztályoknak van meg saját értelmiségük.” Hozzátehetjük még, hogy amennyiben azt ki tudják „termelni”.

Az osztályon belüli értelmiség „kitermelése” a tőkés világrendszer keretei között egy osztályon belüli polgárosodási folyamaton keresztül történik. Ez is a veszélye, hiszen a munkás, vagy agrár osztályok saját értelmiségének tőkés viszonyok közötti megteremtése rendkívüli egyéni és osztály erőfeszítéseket igényel, ritka a jól beágyazott több generációs munkásértelmiség. Az első generációban viszont jellemzően erősen él a polgárosodás ösztöne, ezért könnyen szétválasztható saját polgárosodásának célja osztályérdekétől. Az értelmiség sorsa elválasztható osztályának sorsától, ez pedig éppen az, amire a burzsoázia stratégiája épül.

Konklúzió

Mivel a tőke saját belső ellentmondásai ellenére is képes kezelni a munkásosztály forradalmi potenciálját, rendre elbukik a munkás önmegvalósítás. Pedig a tőke belső antagonizmusa mindig magában hordja a Marx által perspektivikusan felvetett osztályharc lehetőségét.

Magyarországon a magát most megszervező új baloldal számára kulcsfontosságú felismerés, hogy a nemzeti burzsoázia sosem akar kiegyezni a munkásokkal. Elég neki megzavarni az értelmiségét. A munkával kötött „álszövetségének” célja a tőkésosztályon belüli konfliktusban fontos. Célja elsősorban, hogy jobb helyzetbe hozza magát a centrum tőkéseivel szemben (lazítsa a függőséget). Harcot a centrum (számára nemzetközi) tőkéseivel akar vívni, a munkásosztállyal nem áll érdekében a konfliktus. A nemzeti burzsoázia forradalmi céljai addig tartanak, amíg kifelé tud változtatni a status quón. Befelé ellenérdekelt a forradalomban. Amint teheti, beleáll az új nemzetközi tőkés status quóba, és eladja korábbi (ál)szövetségét.

Hivatkozás:

Karl Marx, Friedrich Engels: A Kommunista Párt Kiáltványa, 1848

Antonio Gramsci: Börtönnapló, Selections from the Prison Notebooks; International Publishers, New York, 1971

Wallerstein: Semi-Peripheral Countries and the Contemporary World Crisis Theory and Society, Vol. 3, No. 4 (Winter, 1976), pp. 461-483

Robert Brenner: The Origins of Capitalist Development: A Critiques of Neo-Smithian Marxism, New Left Review I/104, July-August 1977

Maurice Herbert Dobb, Studies in the Development of Capitalism, Routledge, 1946

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr685625529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezen az alapon építsünk házakat XIX. századi technológiával.

A marxizmus, a baloldal megbukott, téveszme, felesleges elemezgetni. Receptnek tekinteni pedig értelmetlen.
8:1 mutatja a magyar burzsujok szintjét,na meg a MOL-INA konfliktusa!
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Elkóborolsz folyton kérődző,nem félsz a bográcstól?
Hmmm... Ki vagy kik azok az új baloldal Magyarországon?
Hát ennél még a felvilágosult abszolutizmus is jobban hangzik.
De most akkor melyik a jobb vagy rosszabb? A nemzeti burzsoázia, vagy a globalista centrum burzsoázia?
"Az értelmiség olyan, mint a trágya! Bűzös, ellenszenves, de a többlet termeléshez szükséges!" Leninnek tulajdonított mondás! Tudott valamit a vén szifiliszes!
süti beállítások módosítása