Gyurcsány felfalja az ellenzéket?

2013.12.05. 09:59 baum

2_5.jpgNe legyen kétségünk afelől, hogy egészen a jövő tavaszi választásokig az ellenzék minden egyes szereplője a saját 2018-as pozíciója előkészítésén fog buzgálkodni. Az összefogósdiak belső civódása már most kizárólag ennek jegyében zajlik. Bármit is mondanak kifelé, nagyjából mindegyikük elfogadta, hogy jövő áprilisban a Fidesz visz megint mindent.

Ennek a masszának az egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb szereplője Gyurcsány Ferenc, aki abban a szerencsés vagy szerencsétlen helyzetben van, hogy hitelessége annyira a béka segge alatt van, hogy gyakorlatilag bármit csinálhat, bármit mondhat, mindent egy lapra feltéve duhajkodhat. És hát ő az ilyen helyzetekben él igazán. A DK-vezér személyes tragédiája, hogy további politikai szerepvállalása egy dologra jó: a Fidesz hatalmának bebetonozására. A szenvedélyesen túlmozgásos politikus kizárólag a hatalomtechnikai játékokban tud rendkívüli stratégiai erényeket felmutatni. Ám személyiségéből fakadóan ennek nem lehet tudatában, és nyilván a legkevésbé sem érdekli.

Nem kérdéses, hogy a Demokratikus Koalícióval számolni kell a 2014-es választásokon. A közvélemény-kutatásokból egyértelműen látszódik, hogy Bajnai és Gyurcsány egy közös választói tortából falatozik. És míg a bajnaista üzleti vállalkozás népszerűsége folyamatosan esik, addig Gyurcsányék már kezdik átlépni a parlamenti küszöböt. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor tavasszal újra kell gondolnia az MSZP-nek a szövetségi politikáját, ami alapvetően semmisítené meg a párt megújulásra tett kísérleteit.

Mindent összevetve, Gyurcsány Ferencnek történelmi érdemei vannak abban, hogy a hiteltelen baloldal összeomlott 2010-ben, de az is a számlájára írható, hogy szinte egy személyben felelős a fideszes kétharmadért. Továbbá az október 23-ai eseményekből és a bajai videóból egyértelműen látszik, hogy nem riad el semmilyen fegyvert bevetni saját érdekében, és a moralitás még csírájában sem mozgatja tetteit. Az viszont nagyon megnyugtató, hogy a derék őszödi beszélő nem az 50-es években mutathatta meg államférfiúi tulajdonságait, mert minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc lubickolt volna az adott történelmi kor által kínált lehetőségekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr185673024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@J.László: "2006. október 23. Az a nap az 1990 utáni korszak legnagyobb jelentőségű dátuma volt."

Miért? Akkor kúrtak meg először?
@kutyás majmok:
Igaza van @balt barátunknak. Látens(?) buzi vagy. Nem lenne baj különben, ha megtartanád magadnak.
@Négyzetrács: Akkor belátod, hogy a 2006.-os önkormányzati választások nem semleges hangulatban történtek .
@Sonyó: "A fene retteg!"

Ha a vezíretek retteg, akkor nektek is kötelező. Minden büdös troll parancsra retteg. Márpedig 2006-ot nem lehet kitörölni a Viktorod fejéből, mert akkor kegyetlenül felmosta vele a padlót Gyurcsány. Örök trauma.
Sonyó könyvéből (melyben megírta Gyurcsány visszaemlékezéseit helyette) különösen a "Gyurcsányt az ájulás környékezte" rész tetszett. Még színesíteni kellett volna olyasmikkel, hogy "Gyurcsány hörgött dühében", vagy hogy "Gyurcsány ijedtében hasraesett", nodemár ahhoz ennél nagyobb tehetség köll.
Megpróbálok magam elé képzelni egy semleges hangulatban történő választást. Van olyan?
Tisztelt jobbos kommentelők !
Szerintetek Orbán Viktor élő adás kiállna-e egy TV-vitára Gyurcsánnyal ?? Háttérben a jobban teljesítő Magyarországgal .
Gyurcsány volr Rákosi óta az első és remélhetőelg az utolsó, aki beazonosítatlan karhatalmistákkal veretett tömegesen ellenzékieket, csak mert a fő-elkúró ellen merészeltek tüntetni.

Emléked örökké él Feri !

A zsidóktól elkobzott villájába, amit Nagy Imréék kivégzééséért utaltak ki apósának, adócsalással fűszerezett uszodát épített, és abba áztatja löttyedt seggét, mikor épp két pózőr szereplés, táncikálás között van.
@J.László: Menj el pédául Svájcba !
" Továbbá az október 23-ai eseményekből és a bajai videóból egyértelműen látszik, hogy nem riad el semmilyen fegyvert bevetni saját érdekében,"

nono...
@baldoc:
Svájcban az 1970-es években adtak választójogot a hölgyeknek, úgyhogy azok pont bekaphatják.
@baldoc:

Nem hiszem.

Gyurcsánnyal éppeszű ember nem vitatkozik.

Aki ilyen nagy meggyőződéssel tud hazudni, elkúrni, és megbánni, majd újrakezdeni az egészet akár egy héten belül, annak a legjobb vitapartner a pszichológusa.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Gyurcsány volr Rákosi óta az első és remélhetőelg az utolsó, aki beazonosítatlan karhatalmistákkal veretett tömegesen ellenzékieket, csak mert a fő-elkúró ellen merészeltek tüntetni."

Meg a pont is hazugság a végén, Te kretén...
@baldoc: "jobbos kommentelők"

Nem jobbosak ezek soha, csak nemzeti kommunisták. Nem is kommentelők, hanem egy-két Orbán-troll, aki több néven futnak. Röviden: narancs bolsevik hazaárulók.
@baldoc: 2006 őszén már tönkreverték az MSZP-t az önkormányzatin, és utána sem sikerült felállniuk. (Máig sem.) A válság 2008 végén jött, akkor is óriási hátrányban volt az MSZP a Fideszhez képest.

A válság elmaradása legfeljebb a kétharmadot akadályozta volna meg, de még azt sem biztos. Már csak azért sem, mert ha nincs válság, könnyen lehet, hogy Feri nem mond le 2009-ben, és vele mennek neki a választásnak, ami tuti bukta. És akkor nincs Bajnai sem, aki a nyolcból az egyetlen valamire való évet produkálta, és mellesleg megmentette a szocik seggét a teljes összeomlástól.

Gyurcsány szeret mindent a válságra kenni, de a helyzet az, hogy számottevő változást már nem hozott a válság az erőviszonyokban. Az MSZP 2006 nyarán-kora őszén bukott meg, és azóta sem tudott felállni. Ma is csak abban reménykedik, hogy a Fidesz is mellé zuhan. És ugyanúgy igaz ez a belőlük kivált DK-ra is.
@baldoc: Ami akkor indukálódott az emberekben, az azóta is tart. Csupán vannak, akik jótékonyan megfeletkeznek arról, hogy miről is szólt az az ősz.
Azt rebesgetik, hogy keményen iszik.
@baldoc:
Orbán valószínűleg tartja magát Murphy egyik legfontosabb törvényéhez.
Emlékszem, mikor Gyurcsányék a sztrádák PPP konstrukcióban való építésekor ezt a költséget 2005-ben nem akarták hiányként szerepeltetni (az Unió tudtával természetesen), és ebből statisztikai vita kerekedett az Unióval, amely pedig igen, akkor Járai Szapáry alelnök elvtársat küldte Brüsszelbe egy kis szarkavarásra, hogy az Unió a kérdést még a választások előtt tárgyalja. Szapáry, ha jól tudom, ma washingtoni nagykövet. Nem lehet rossz neki, kivéve persze azt, hogy az Obama - Orbán találkozó időpontját nem tudja megmondani.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Úgy emlékszem, Orbán rendőrei nem vertek, hanem egyértelműen agyonvertek egy embert, és ebből nem hogy botrány, de még neheztelő cikkeket se sikerült összehozni a dicső magyar nettársadalomnak. Pedig az nem éles bevetésben történt, amelyekben több rendőr sebesült meg, mint civil, hanem a legvadabb békeidőben.
@J.László: "Azt rebesgetik, hogy keményen iszik."

Rebesgetik rólad is. Nem azt, hogy iszol, hanem hogy a liberálisok farkára buksz.
@Scagnetti: A válság miatt kellettek a megszorítások és az IMF-hitel , amit akkor a Fidesz nemzeti katasztrófának nevezett ( kormányon ők is csak megszorítanak !). Gyurcsánnyal miért lett volna tuti bukta 2010. a világgazdasági válság nélkül ?
@Scagnetti:

Remélem, nem a pláza mellett van a trafik.
@vakapad:
Kitüntették érte a rendőrfőkapitányt?
Attól függetlenül, hogy jó-e vagy rossz, holmi képzett értékrend alapján, még is bármely emberi tömegfórumon, ahol az ösztönök uralkodnak, ott azok az emberek tudnak hatni, akik eredetiek. Orbán is ilyen és Gyurcsány is. A többiek meg nem. A hatás mutatja meg, ki, hol áll e témában. Nem véletlen, hogy Orbán 10 évet áldozott az életéből arra, hogy Gyurcsányt elfeketítse a magyar lakosság előtt. Mert egyetlen valódi ellenfele, aki tán még karizmatikusabb is nálánál. Plusz mellette az MSZP-nek azon része is odapörkölt, akik féltek Gyurcsánytól, az általa követelt változások következményeitől. Mert van félni valójuk, Orbánnak is és az MSZP grémiumnak is, amely nem volt képes megújulni Horn Gyula visszavonulása után.
Mindig az nyerhet végül, akinek nincs veszteni valója, félni valója sem ennek okán - mert nem kötik korlátok. Gyurcsány ma a baloldal negyedének támogatását bírja. Köhöghet bármit Mesterházi + régi, Gyurcsánybuktató MSZP grémium, nem tehetnek ez ellen semmit. Azért nem, mert a DK az MSZP-ből szakított ki pártszimpatizánsokat. Akarhatták volna, hogy lehessen Gyurcsány külön platform a párton belül - de nem akarták. Azok nem, akik ma az MSZP-t alkotják. De látni kell, hogy Gyurcsány nem azért vált ki végül DK-vá, mert azzá akart válni, hanem mert az MSZP maradibb része kivetette őt és szimpatizánsait a pártból. Hiba, nem kicsi, hanem nagy. Politikai hiba a megosztottságot gerjeszteni, előidézni, főleg, ha egy párt saját magát osztja meg, vezetői konoksága okán.
@baldoc: "A válság miatt kellettek a megszorítások és az IMF-hitel , amit akkor a Fidesz nemzeti katasztrófának nevezett"

A megszorítások 2006 nyarán kezdődtek. Hol volt akkor még válság?

"( kormányon ők is csak megszorítanak !)"

Mondtam én, hogy nem?

"Gyurcsánnyal miért lett volna tuti bukta 2010. a világgazdasági válság nélkül ?"

Pl. azért, mert 2006 második fele óta a legnépszerűtlenebb politikusok között van.
@baldoc: "Gyurcsánnyal miért lett volna tuti bukta 2010. a világgazdasági válság nélkül ?"

Mert elkúrták. Tudod?! Nem kicsit, nagyon... :)
@pocakos focisla: lehet erre mondják, hogy szemet-szemért fogat-fogért, hülye gyerek.
Pavlov-i tanításból értetek, hát ezt kapjátok.
----
de mondom kultúrember módjára is. Nem ti fogjátok konszolidálni a társadalmat és nem tudjátok keresztülverni a társadalmon az értékrendetek (és most nem minősítem azt). Továbbá zavaró számomra, hogy nem 'bal'oldali blogok, kevés kivételtől eltekintve állandóan a 'bal'oldalhoz viszonyitják magukat illetve azzal vannak elfoglalva. Pl. Gyurcsány hitelessége.
---
De ez utóbbi stílusra még nincs igény.
@vakapad: Ez nagyon gyenge volt. Már csak ennyire futja?

Megsúgom, ha indulnak, akkor a kétfarkú kutyákra szavazok. Ha nem, akkor talán LMP, de az is lehet, hogy áthúzom az egészet. Tudod nem mindenki trafikos, aki nem szopja be az MSZP-DK önfelmentő baromságait.
Megvan a bizonyíték, hogy nem csak a Földön van élet!

"Gyurcsánnyal miért lett volna tuti bukta 2010. a világgazdasági válság nélkül ?"

Aki ilyen kérdést feltesz, az szerintem földönkívüli.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: mi az ab abszolút lehetetlen? Agyonverni egy fidesz szavazót :D Érted, mert nincs agyuk :D
@Scagnetti: Te is tudod a gazdaság döntő a választásokon és akkor 13. havi nyugdij is maradt volna , sőt biztosan osztogathattak is volna , tehát 2010. akár nyerhető is lehetett volna , még Gyurcsánnyal is!!
@J.László: Most már te is belátod , hogy földhözragadt vagy !
@baldoc: A választások után egyből jöttek a megszorítások, aztán az öszödi beszéd, ahol kiderült, hogy tulképpen miért is van azokra szükség, és kb felére zuhant a kormánypárt népszerűsége. Komolyan azt akarod mondani, hogy ebből még visszajött az mszp, csak jött a csúnya válság, és a szavazók ismét elpártoltak tőlük? Akik gondolom azóta megint visszaszivárogtak, legalábbis ezt reméli a baloldal. :) 2006 őszétől egy másodpercig nem volt kétség, hogy kormányváltás lesz, ehhez nem kellett se a válság, sem a Ferink bukása.
Méghozzá két lépésben jöttek a megszorítások: 2006 nyarától, majd 2007. január 1-től. Hol volt akkor világválság?

Vajon miért épp Magyarország szaladt Európában elsőként az IMF-hez 2008 őszén, amikor tényleg jött a válság?
@baldoc: "nincs IMF-hitel 2010.-ben akár győzhetett is volna Gyurcsány"

Kötve hiszem:
www.median.hu/object.25f0a180-3dab-4c8e-926a-8377855eb8d4.ivy
@baldoc: Semmi esély nem lett volna Gyurcsánnyal. Ez a legenda csak abból táplálkozik, hogy időben lelépett, és hagyta, hogy mással menjen neki az MSZP a választásoknak. Ezzel az imádóiban életben tartotta a győztes legendáját. (Szerintem nagyon is tudatosan.) Amint látom, sikerrel. 2010-ben a választás előtt is hallottam olyat az elvakult rajongóitól, hogy ha ő lenne a me-jelölt, az MSZP nyerne kétharmaddal. Ezért nem csodálkozom az ilyeneken.

De a valóság az, hogy Gyurcsány 2006-ban került a legutáltabb politikusok közé, és azóta is ott van. Függetlenül attól, mi történt közben. Onnan visszajönni nem nagyon lehet. AZ MSZP is ezzel küzd. Az óriási sokk, mikor valaki rövid idő alatt a szavazói közel kétharmadát elveszíti. Járt már hasonlóan az MDF és az SZDSZ is. Hol is vannak most?
@Tyreo: Ilyen értelemben legfeljebb öngyilkos merénylő. :)
@Négyzetrács: 2006. 9.4 % államháztartási hiány GDP-hez viszonyítva , 2008. évvége 4.0 %(!!) a megszorításoknak volt értelme és eredménye, nem úgy mint most !Mi ebben a rossz ? Öszöd kellett hozzá , az MSZP-nek ! A csúnya válságot pedig ne becsüld le , az EU.-ban több kormány is belebukott , még most is ezzel harcolnak !
Ne bántsuk Gyurcsányt. Neki köszönhetjük, hogy nem vezettük be az eurót, neki köszönhetjük a 2/3-ot és az MSZP-SZDSZ konglomerátum teljes bukását. Nem tudom, Deák Ferenc vagy Széchenyi vajon tette-e ennyit a hazáért.
@baldoc: Akkor mégis 2006-ban kezdődtek a megszorítások? Csak mert nagyon nem mindegy. Ha a válság előtt is meg kellett szorítani, annak talán volt oka is, nem?
@vakapad: Remek példa! Idén a rendőröket rövid úton kirúgták és megvádolták (valamit Orbán a közfigyelmet kizárva elment a családjához részvétet nyilvánítani), Gyurcsányék pedig kitüntették az elkövetőket.
@J.László: Jót nevettem pár napja, mikor olvastam, hogy bevezetné az eurót. 2003-ban ígérte Megyó 2008-ra. Ismétlem, 2008-ra, tehát ezt sem lehet a válságra kenni. Abból az öt évből négyben Feri volt a miniszterelnök, oszt mégsem lett eurónk. De ő most biztosan bevezetné. :)
@Mr. Waszabi: "Gyurcsány ma a baloldal negyedének támogatását bírja."

:) Ez végül is igaz, 4-5%. :)
@Scagnetti:
Azt az első pontot magam is viccesnek találtam. Nagy mókamester, az biztos.
@baldoc: "2006. 9.4 % államháztartási hiány GDP-hez viszonyítva , 2008. évvége 4.0 %(!!) a megszorításoknak volt értelme és eredménye, nem úgy mint most !"

Miért, most mennyi a hiány? Nem tűnt fel, hogy a fidesz soha nem csinált 4%-os hiányt? Túlzottdeficit eljárás az megvan neked?
@Scagnetti: Na ez a ti és sajnos a magyarok legnagyobb hibája ! Gyurcsány az öszödi beszéddel lett a legutáltabb politikus , azzal, hogy szakítani akart a hazudozással , nekünk az a jó , ha hazudnak nekünk a szemünkbe főleg ,ha " még soha nem hazudott " hazudik ! Micsoda szörnyűség , szakítani a hazugsággal ?!Ezért támadja a Fidesz mellett az MSZP is !
@baldoc: Oké,felőlem nyugodtan élj csak abban az álomvilágban, hogy az mszp-szdsz nem kúrt el semmit, és csak a válság miatt buktak, engem igazából kurvára nem érdekel... :)
@$pi$: Az ellopott Manyup pénzzel együtt számolod a hiányt ??
@baldoc: "Micsoda szörnyűség , szakítani a hazugsággal ?!Ezért támadja a Fidesz mellett az MSZP is !"

Konkrétan hol mondta az öszödi beszédben, hogy ő személy szerint szakítani akar a hazudozással? Merthogy én ilyen részre nem emlékszem. Olyasmit mondott, hogy ezt nem lehet tovább csinálni, de azt, hogy "ezentúl ne hazudjunk" azt nem igazán mondta.

De persze te is tudod, hogy nem azért támadják Gyurcsányt mert abba akarta volna hagyni a hazudozást, hanem azért, mert éveken át nem csinált mást mint hazudott. Nagy különbség.
@Négyzetrács: Javaslom hallgasd meg az öszödi beszédet!
@baldoc: Látom te is az a fajta ember vagy, aki, ha véletlenül megtudod, mondjuk egy ottfelejtett alsónadrágból, hogy az asszony félrekúr, akkor megveregeted a vállát, amiért nem titkolózik előtted :)
@baldoc: Ez is mellébeszélés. Két okból:

1. Nem Őszödön kezdődött, hanem már hónapokkal korábban, mikor megszorításokba kezdett a kampányban beígért osztogatás helyett. Őszöd már csak a kegyelemdöfés volt.

2. Senki sem gátolta meg, hogy nyilvánosan, a választás előtt számoljon le a hazugságokkal. Ellenben ő zárt körben mondta el a beszédét, és lebukott. Érzed ugye a különbséget?
@Balt: Várjál, ez így nem jó, ilyenkor beakad náluk a lemez, és az jön majd, hogy te egy fizetett bértroll vagy :)
@baldoc: "Az ellopott Manyup pénzzel együtt számolod a hiányt ?? "

Te is tudod ugye, hogy az egyszeri bevételeket nem lehet költségvetési tételként elszámolni, azok nincsenek a költségvetésben. Ugye tudod? :)

Az EU IMF hitel amit az MSzP felvett körülbelül a kétszerese volt a manyupnak. Beleszámoltad a hiányukba? :)
@baldoc:
Ali baba elmondta titkos beszédét a 40 rabló előtt. Ezt jómagam nem nevezném szakításnak a hazugsággal.
@$pi$: Neked szövegértési problémáid vannak , az öszödi beszéd nehéz neked , próbálkozz először akkor az esti mesével , de csak szülői felügyelet mellett ! Csak fokozatosan , nehogy túlterheld magadat !
@J.László: Te egy fontos dologgal egyből kiállsz az utcára kiabálni , először nem beszéled meg a családoddal ?
@baldoc:
Ne poénkodj, légy szíves. Az a beszéd májusban volt. Szeptemberben bukott ki. Máig nem tisztázott módon. Maga Gyurcsány szokott máig rendre fenyegetőzni, hogy elmondja, ki szivárogtatta ki.

Az már csak a ballib média szégyengyalázata, hogy ebből néhány arc szemében "igazságbeszédet" volt képes barkácsolni.
@baldoc: "Neked szövegértési problémáid vannak , az öszödi beszéd nehéz neked , próbálkozz először akkor az esti mesével , de csak szülői felügyelet mellett ! Csak fokozatosan , nehogy túlterheld magadat ! "

Aki annyira olvasott, hogy szóközt rak az írásjelek elé, annak a véleményére nem nagyon fogom nyomorultul érezni magam, úgyhogy kíméld erőidet.

Szerintem inkább menj a wikire, olvasd el párszor a beszédet és keress benne olyan részt, ahol fecó azt mondja, hogy "szerintem ezentúl soha ne hazudjunk". Ha találsz szólj, idézd be, azzal meggyőzhetsz. Végülis már rég olvastam, lehet, hogy rosszul emlékszem. Előfordul az ilyen.
@J.László: Nagy a család, sokáig tartott megbeszélni. :)
@$pi$:
hmmm szóköz a vessző előtt? Egy kommer Lencsés elvtárs? :)
Sztem a boszme a fidesz-dk koalicioval keszul a 2/3-ra, es addig is bomlasztja az ellenzeket!
@barli: "Egy kommer Lencsés elvtárs?"

Vagy csak ugyanarra a szakra jártak. :D
@Négyzetrács: "Látom te is az a fajta ember vagy, aki, ha véletlenül megtudod, mondjuk egy ottfelejtett alsónadrágból, hogy az asszony félrekúr, akkor megveregeted a vállát, amiért nem titkolózik előtted :)"

Nálunk, itt a levelek alján fagyoskodva az a határozat született, hogy ez a nap kommentje, gratulálunk. :)
@$pi$:
"Ha találsz szólj"

Szóltam.
Egyébiránt meg a nagy harci helyzet az, hogy ajvékolhat itt a blogszféra furán jobbos része, a DK akkor is egy olyan párt, amelyik egyrészt országos lefedettségű, másrészt pedig a tagjai időt, pénzt és munkát fektetnek abba, hogy az általuk képviselt értékek megjelenhessenek a törvényhozásban.
A nyavajgás -mint ez a poszt- az ugye nem hoz semmit. Nem politikai cselekvés, hanem finoman fogalmazva a nagy semmi.
Ugyan mit számít hogy egy blogger szerint Gyurcsány az antikrisztus?
Valójában semmit.
Csodálkozva olvasom, hogy micsoda gyűlölködés folyik a kékek és a zöldek között! Igen „kékek és zöldek”, ill. kockák vagy gömbölyűek, teljesen mindegy, hogy jobb vagy baloldalnak hívom!
Csodálkozom, hogy az egységes, igen, 1990-ben még viszonylag egységes országból mi lett. Ki a felelős? Antal, Orbán, Gyurcsány, stb… Számomra teljesen mindegy. Nem tudom, hogy hova vezet ez a gyűlölködés a két vagy több oldal között.
Nem lehetne elzavarni az összes politikusnak nevezett gyűlöletszítót, akik több mint két évtizede szisztematikusan egymásnak ugrasztják az embereket?
Nem lehetne egy közös célt találni?
Legyen cél pl. az ország gazdasági felvirágoztatása!
Nem értem, hogy mért kell ilyen gyűlölettel lenni egymás iránt, amikor közelednek az ünnepek, a szeretet ünnepe?!
Nem értem ezt az országot és az embereket, nem ilyen országban akarok élni!
Mind magyarok vagyunk, kockák és a gömbölyűek egyaránt!
@Mr. Waszabi:
Én hasonló képen látom. Lehet Gyurcsányt szidni, mert ő sem hibátlan, de ami a lényeg, amit ő megmutatott az az igazság leplezetlen kimondása, még következményekkel is. És ez az ami a politikusoknál kiveri a biztosítékot. Az igazságok kimondása. Azt már írtam, hogy ezt a beszédet akkor, ha a parlamentben mondja el, még nagyobbat nőtt volna az emberek szemébe. Így azért kissé disszonáns a dolog. Meg azért van ám az ő füle mögött is , mert valljuk be, az ő milliárdjai is eléggé kétesek. Az biztos, hogy ugyan olyan energetikus mint Orbán.
@szabadság elvtársak!:
Bocs! Még korán van:DDD ENERGIKUS! Na így akartam.
@baldoc:

Gyurcsány Öszödön azért borította a bilit, mert az EU felhívta a figyelmét, hogy csak választásokig hülyítheti a magyarokat, utána muszály lesz a szöges ellenkezőjét csinálni az MSZP-s ígégetéseinek.

Szóval bilit borított a Gyurcsány szűk körben, a frakciónak, majd személyesen intézte a szivárogtatást.

Aztán a hazudozást pont ott folytatta ahol abbahagyta. Egy igaz mondat nem hagyta el a száját pályafutása alatt, a "Hazudtunk reggel délben meg este"-n kívül.
Hányan megírták már ezt a blogot az elmúlt három és fél évben, és mind felsültek vele! Gyurcsányt kb. kilencvenezerszer próbálták felelőssé tenni mindenért. Mindannyiszor eltemették, a szavazótábora meg folyamatosan nőtt.
Sületlen baromság az egész írás.
@feketeesfeher: országos lefedettségü, de lényegében potenciál nélküli, mert még a balosok is hánynak töle. Potenciálja csak a kormányváltás elkúrásához van. Nem kicsi, nagy.
Hát baum !

Ez a blog közel se jár a valósághoz !
Akár az MSZP. de akár Shiffer, vagy Orbán is írhatta volna !
A lényeg, hogy már megint a Gyurcsány a hibás !
Szó sincs arról, hogy bizony Gyurcsány mellett olyan politikusok is felsorakoztak, mint a máig leghitelesebb baloldali és jobboldali politikusok jó része ! Hogy csak Kósáné Kovács Magdát, Vitányi Ivánt, Debreceni Józsefet, Bauer Tamást, Kerékbárczy Szabolcsot, stb. ne említsem.
Az ellenzék többi részének, meg savanyú a szöllö, a fasorba sincsenek és hibát hibára halmoznak !
Azért az ő bénázásukat nem kellene talán Gyurcsányra fogni, pláne minden múltbeli hibáért őt okolni. Jócskán benne voltak azokban a hibákban is a többiek, még az akkori ellenzéket is beleértve !
És ugye milyen vidámak vagyunk, hogy nyertek és szívhatjuk a fogunkat ?
Pedig a nagyokosok azt hitték, hogy, ha Gyurcsány lemond,. minden meg fog oldódni.
Most, hogy kiderült az, hogy Gyurcsánynak volt igaza, gyorsan még egyszer a nyakába kell zúdítani még egyszer az egészet !
Elkéstetek, ennek már nem ül fel senki, ezt már akkor se hitték el sokan, most pedig már még úgyse !
Minden lejáratás őt igazolja, csak azt lehet keresni, hogy ki az aktuális szereplő, akit előretolnak a lejáratók !

Silány kis banda az egész !
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Nem hittem volna, hogy Schiffer egy profi politikus."

Örülnék a legjobban annak, ha ez tényleg így volna!
Mire alapozva állítod azt, hogy Schiffer profi?
@alf:
Azért nem ilyen szomorú a helyzet! :)
Ha igazad van, és Gyurcsány egyre "normálisabb" és egyre "erősebb", akkor még mindig lehet belőle egy baloldali Orbán!
Úgy tűnik, hogy Orbánhoz hasonlóan Gyurcsánynak is nagy tehetsége van ahhoz, hogy amit nem tud uralni azt tönkretegye. Márpedig, ha Gyurcsány teljes uralomra tesz szert a baloldal romjain, akkor minden esélye megvan arra, hogy Orbán eredménytelensége beemelje a hatalomba.
@bekerült:
"Ez a blog közel se jár a valósághoz !
Akár az MSZP. de akár Shiffer, vagy Orbán is írhatta volna !"

Nem is sejted milyen közel jársz az igazsághoz. Ez az írás olyan megrendelés ízű...

Az itt handoztatott klisék már jórészt megdőltek, egyetlen értelme a madzsarokra jellemző mély gyűlölet. Hát igen, Fletó a padlót is felmosta Orbánnal a TV vitában anno, és az innen eredő gyilkos indulat máig kitart a vezérimádó fidesnél.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Aztán a hazudozást pont ott folytatta ahol abbahagyta. Egy igaz mondat nem hagyta el a száját pályafutása alatt, a "Hazudtunk reggel délben meg este"-n kívül. "

Ő legalább ki merte mondani ellentétben Orbánnal, aki még ennyire sem képes. "Megvédjük a nyugdíjpénztárakat" Soroljam?
@Alkibiadesz:
"akkor még mindig lehet belőle egy baloldali Orbán! "

Unalmas mantra.
Bár úgy lenne, hogy ez csak mantra :)
@baldoc:

"Gondolkodjon már el azon , hogy mi lett volna , ha nem jön a világválság 2008.-ban! Nincs megszorítás , nincs IMF-hitel 2010.-ben akár győzhetett is volna Gyurcsány"

2008 júniusában a Fidesz 39%-on, az MSZP 15%-on állt.

Gyurcsány (névlegesen) kisebbségi kormány élén állt,miután az SZDSZ már áprilisban visszahívta a minisztereit a kormányból.

Két évvel korábban, az önkormányzati választásokon - 2006 október 1-én - az ellenzék felmosta a padlót a kormánypártokkal.

2006 tavaszától a második Gyurcsány-kormány jelentős megszorításokat végzett. Visszaemelték a választások előtt leszálított áfát, új adókat vezettek be, megszüntették az általános gázártámogatást, bevezették a vizitdíjat és kórházi napidíjat, ágyszámszerkezet-átalakítás során kórházak, kórházi osztályok szűntek meg, korlátozták az elvégezhető kezelések számát, kilőtték a világűrbe az euro bevezetésének céldátumát, az infláció 3,9%-ról 8%-raugrott, a növekedés ~5%-ról tízéves mélypontra, 1.3%-ra zsugorodott, a reálkereset (megugró infláció mellett) csökkent.

2008 májusára minden történelmi mélypontot megdöntött a kormány és a miniszterelnök megítélése, az emberek olyan rossznak látták az ország állapotát, mint még korábban soha. Ebben az időszakban már a lakosság többsége is előrehozott választást szeretett volna.

Ezek után ahhoz, hogy leírd: "ha nem jön a világválság 2008.-ban! Nincs megszorítás , nincs IMF-hitel 2010.-ben akár győzhetett is volna Gyurcsány" totális vakság a tények teljes figyelmen kívül hagyása szükséges.

Ami persze nyilván alapfeltétel ahhoz is, hogy valaki a DK-t támogassa.
@Alkibiadesz:

Megérezte a veszélyt Bajnaiban, hogy vesztes kártya, annak ellenére hogy akkor még népszerű volt Bajnai.
@Scagnetti:
Egyetértek!
A gazdasági válság valójában jól jött Gyurcsánynak, mivel lehetővé tette, hogy ne nézzen szembe a saját kormányzásának válságával.
Szokták mondani, hogy 2006. október 23. án bukta el a baloldal a 2010 es választásokat. A helyzet azonban az, hogy 2006 és 2009 között, amikor Gyurcsány egyszerre produkálta a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, és a kormányzati impotencia tüneteit, miközben az előbbit egyszerűen letagadta, az utóbbiért pedig önmagán kívül mindenki mást (a saját pártját, az ellenzéket, és persze a buta magyar népet) felelőssé tett.
@J.László: Igen! deák ferenc megtette! Nem húzta ki a szőnyeget a pánszláv mozgalmak lába alól azzal, hogy ágált a nemzetiségek ellen, hogy ne lehessenek nemzetalkotók. Meg is lett az eredménye:Trianon!
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Jó, így már jobban értem, hogy mire gondoltál.
Viszont!
Nem lehet, hogy ez csak a mindenkire jellemző utólagos okosság torzító szemüvegén keresztül tűnhet úgy, hogy Schiffer választása tudatos és valóban jövőprognosztizáló kalkuláción alapult?
Nem lehet, hogy egyszerűen csak szerencséje volt?
@Mr. Waszabi:
Ez így rendben is lenne! Orbán valóban sokat dolgozott azért, hogy Gyurcsányt „rossz branddé” tegye. Nála már csak egy ember dolgozott többet ezért a célért: Gyurcsány Ferenc. ;)
De félretéve a tréfát!
Követve a gondolatmenetedet csak egy dolgot nem értek. Hogy lehet az, hogy az Mszp, amely ellehetetlenítette Gyurcsányt, Hornnal ezt nem tudta megtenni? Hogy lehet, hogy Horn kormányzása eredményes volt, míg Gyurcsányé nem? Ráadásul még azt hozható fel Gyurcsány mellett, hogy ellentétben Hornnal Gyurcsány sikeresen felépítette a saját karizmáját, hiszen Hornnak is volt egy sajátos karizmája.
Nem lehet, hogy mégsem csak az Mszp-vel van itt a gond, hanem azzal, hogy Gyurcsány alkalmatlan volt arra a politikusi feladatra, amelyre mind Horn, mind Orbán alkalmasnak tűnik?
@Alkibiadesz:

Jó kérdés, de szerintem átfogalmazható arra, hogy előre látható volt-e a Bajnai-project kudarca. Szerintem meglehetős biztonsággal igen. Schiffer számára nem is ez volt a millió dolláros kérdés, hanem az, hogy miután Bajnai kivásárolta a nemlehetmáskülönítményt, a maradék LMP képes lehet-e megugrani a küszöböt. Erre tette a tétet, más kérdés, hogy mennyire kényszerhelyzetben. Mert az is nagyjából nyilvánvaló volt, hogy ha az LMP testületileg felszáll a Bajnai-vonatra, akkor Schiffer is mindenképpen háttérbe szorul. A döntéseit nyilván a saját mozgásterén belül kell értékelni, de szerintem azt meglehetősen jól mérte fel, hogy Bajnaiban nincs több,mint amit azóta kifutott.
@Sweet And Full Of Grace:

Igen, ez is egy lehetséges értelmezés!
Viszont a politikai kalkulációban azt az alternatívát is meg kellene vizsgálni, hogy "mi lett volna, ha?" az egész LMP odaáll Bajnai mellé.
Elfogadom tehát, hogy Schiffer valóban előre látta a Bajnai projekt kifulladását, viszont tevékenyen hozzá is járult ahhoz, hogy a jóslata beteljesüljön. (Bajnai arra tette fel a lapját, hogy jobboldaliakat is behúzzon, de ezt éppen a schifferi rész kimaradása lehetetlenítette el.) A politikusok már csak ilyenek, nem is rónám ezt fel egyikőjüknek se. Pláne nem Schiffernek, aki azért elég nagy kockázatot vállalt, hiszen, ha bejön a Bajnai projekt, akkor az LMP jelentősége tovább csökken.
Persze úgy tűnik, hogy az LMP Schiffer jóslatának teljesülése után se szárnyal igazán.
Na de még ez is változhat :)
@Alkibiadesz: Maga a válság nem jött jól, de mint kommunikációs fegyver a fanatikus rajongóknál bevált. Már akkor megmondtam, hogy onnantól kezdve a szoci kormány összes balfaszságát a válságra fogják kenni. És így is lett. Gyurcsányt is ez tartja a felszínen, mert a rajongói hinni akarnak benne, így belekapaszkodnak abba a lehetőségbe, hogy nem is az ő kis Ferikéjük volt a hibás, hanem a válság.
@Alkibiadesz: Ha az LMP Bajnai mellé áll, azzal tökönszúrja saját magát. Egy Lehet Más a Politika nevű párt nem bútorozhat össze azokkal, akik ellenében létrejött, mert a saját nevét hazudtolja meg.

Az meg borítékolható volt, hogy Bajnainak sincs sok esélye a régi szoclib táboron kívül másokat megszólítani. Benne volt Gyurcsány kormányában majd a szocik miniszterelnöke lett. Ettől kezdve jobboldalon és középen esélye sincs támogatókat szerezni.
@kutyás majmok: Álom amit írtál. Senki se retteg.
Ha egy őrült szabadon grasszál az országban, sőt hatalmat is kap, de fingja nincs mit kell tenni, csak össze-vissza kalimpál a kezével és hazudik, annak máshol van a helye. A tehetségtelen baloldalnak 2x4 éve volt arra, hogy valamit tegyen. Ennyi ideje egy ideológiai tömörülésnek se volt a rendszerváltás után, csak a baloldalnak. Mit tett? Semmit. Csak veszekedtek egymással. Koncepciótlan, tanácstalan, pénzfelélő banda volt.
Ha olyan nagy faszagyerekek lettek volna, akkor nem zuhant volna nullára. De oda zuhant. A liberalista csőcselék elporladt. Szétfújta a szél, mint a hamut. A szocialisták meg erőlködnek. Vért hánynak a nagy nyögésbe de nem megy előre a szekér. Ez igazi pancserség! Ennyi!
Hogy Gyurcsány Ferenc milyen karriert fut be a következő 4-8 évben, az kérdéses, az azonban biztos, hogy nagy az érdeklődés személye iránt. Lásd jelen poszt élénk komment-forgalmát :)

Valamit nagyon tud, hiába volt az ádáz karaktergyilkosság. Abban mindenki egyetért, hogy kevés politikai szereplőt ért ilyen mélységű gyilkolászás...szó szerint kanál vízben fojtotta volna akkori ellenzéke, akik most hátradőlve figyelik a fejleményeket.

Vannak, akik élvezettel emlékeznek a brutális támadásokra, melyek GY.F.személye ellen indultak és vannak, ha tetszik, ha nem, akik gyalázatosnak minősítik azt.

A cinikus és sok esetben a tehetetlenségét cinizmus mögé rejtő pórnép nagyon szeretne a hatalom fénye mögött (árnyékban) meghúzódni. Legalább annyit elmondhat magáról: valamelyest megérinthették a machiavellista módszerek valósága. Persze nem egészen van így, csak a gátlástalansága miatt szokták hasonlítani a "nagy tanító" módszerét. Olyan előkelő...khm..khm..
@Alkibiadesz: Horn nem volt hazug, nem lopott, se már témában, melyben jelen miniszterelnökünk érintett, ő nem volt az. Orbán gyáva szar, aki csak a nála gyengébbekkel, vagy azokkal mer kezdeni, akikről ő azt hiszi, hogy azok. Ezek pedig legfeljebb a vele egy ívásúak lehetnek. Hornnak szemben nem tudott volna olyan kommunista hazugságokat tenni, amikre Horn simán rávágta volna, hogy : kommunistább vagy fiam, mint Kádár volt, nem lesz ez így jó egy demokráciában, hamár kiástam neked:)
Hát ennyi a magyarázat. Orbán kisfiú régikhez képest, csak a mai magyar átlaggal hiteti el, hogy ő a zseton. Pedig dehogy. Lófasz legfeljebb, halványlila esti fényben.
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hát, ez szerintem nem megérzés, hanem a saját pozíciója védelme volt. Viszont durván alulbecsülte azt, hogy a támogatói milyen nagy része fog elpártolni tőle, mivel nem állt be a sorba. Ha nem jut be a parlamentbe (rég láttam olyan kutatást, amely alapján bejutna), nagyjából vége is lesz rövid politikusi "karrierjének".
@feketeesfeher: Remélhetőleg 4,9%-ra épp elég lesz. Se többre, se kevesebbre. :)
@Skubizó:

"Abban mindenki egyetért, hogy kevés politikai szereplőt ért ilyen mélységű gyilkolászás."

Orbánt húsz éve festi patásördögnek a ballib sajtó, aztán most 2/3-os többséggel kormányoz, és minden valószínűséggel tavasszal is nyer. Gyurcsány meg kétségbeesetten kaparja a küszöböt.

A 'karaktergyilkolászást' bőven túlélte volna, de azt nem sikerült, hogy szakadékba kormányozta az államot.
süti beállítások módosítása