Kijevben nem a Jó és a Gonosz küzdelme zajlik

kijev_1.jpg

pite írása

Ukrajnában válság van. A novemberi tüntetéseket még lelkesen fogadtam, hisz végre történt valami, végre láthatóvá vált az, amire tudton lehetett számítani legalább fél éve – a Társulási Szerződés döntést kíván, nem lehett tovább libikókázni. A kormány két éves, semmittevő, de európai iránnyal hitegető politikájának csődje és a visszatérés a biztonságot adó putyini anyaméhbe az utcára hívta az embereket, akik már-már elhitték, hogy nem csak Vitalij Klicsko utazhat vízum nélkül Németországba. Mára az ukrán kék-sárga és az EU-zászlók megfogyatkoztak a Majdanon, helyettük fekete füst, barikádok, kiégett buszok, utcakövek és hó. A pro-Európai Unió és kontra-Oroszország vezette Vámunió-szólamok átalakultak, Janukovics a hatalomról való lemondást, a tiltakozások a hatalomban maradását tartják elképzelhetetlennek.

A kormány teljesen jogosan okolható a kialakult helyzetért. Pökhendi módon próbálta figyelmen kívül hagyni a tüntetéseket, kivárt és a január 16-i elnyomó törvényekkel az ellenzék vereségét ünnepelte - nyoma sincs lemondásnak, hibák elismerésének.

Az ukrán ellenzék jelenleg három pártot jelent. A legegyszerűbb kategorizálás - ahogy nálunk előbb-utóbb bármely konyhai beszélgetés minden pártot be tud sorolni a bal vs. jobb felosztásba - Ukrajnában az ukrán vs. orosz törésvonal mentén történik. A kormány jelenleg orosz, az ellenzék ukrán – persze ezzel a legmesszebbmenőkig nem értek egyet (említhetném akár a Sahtar Donyeck utlráinak kiállását „szlava ukrajinu, heroam slava”-kiáltásokkal az Euromajdan mellett, akár a donyecki ukrán oligarchák legfőbb gazdasági félelmét, az orosz oligarchákat), de mivel a nacionalizmus az egyik leghatékonyabb politikai mozgósító eszköz, a folyamatok errefelé tendálnak. A börtönében betegeskedő Julija Timosenko jelképezte Batykivscsina (Atyaföld/Haza) valami liberális-konzervatív jobbközép kategóriába tartozó, leginkább a jelenleg hatalmon levő Régiók Pártjának klasszikus parlamenti ellenfele – lejáratott, változásra képtelen, megélhetési politikusok. A friss, európai módra kreált Klicsko-féle Udar (Ütés) jelenleg a legfeltörekvőbb, a megmozdulásokra és a kormányzat oligarchikus korrupt hatalmára legpopulistább módon építő párt. Harmadik szereplő a Szvoboda (Szabadság): a 2000-es évek elején a Szocialista-Nemzeti Párt neonáci elemektől való megtisztítása és újradizájnolása során létrejött szélsőségesen nacionalista párt. A három csapatban egy a közös: ellenzik a 2010 óta hatalmon lévő Régiók Pártjának hatalomkoncentráló lépéseit (elnöki rendszer visszaállítása és az országgyűlés szerepének csökkentése, saját emberek kulcspozícióba ültetése).

Az ellenzék is jogosan okolható a kialakult helyzetért. Az EU iránti lelkesedés elültével mára annyi maradt a szlogenekből, hogy előrehozott választások kiírását és a kormány lemondását akarják. Ha nem, akkor támadunk. Az embereket viszont folyamatosan az utcán szerették volna tartani az ügy (politikai legitimitásuk bizonyítása) érdekében. Az ideológiai átalakulást leghatékonyabban a nacionalista Szvoboda töltögeti fel saját lózungjaival (többek közt például „Ukrajna mindenek felett”). Fogyatkoztak a sárga csillagos EU zászlók és megjelentek a vörös-fekete Sztepan Bandera-lobogók, ami egyértelműen nem az egységes Ukrajna megteremtése felé hat. Nem könnyű megmondani, mi is lenne a jó irány jelen állásban, de a valós alternatívákat az ország újraindításának módjára muszáj felvetni, különben a végén nem lesz miért harcolni. Különösen nehezíti a helyzetet, hogy hasonlóra volt precedens a narancsos forradalom idején, ami az ellenzéki összefogás csúfos kormányzási kudarcába süllyedt.

De miért is olyan kegyetlen most mindenki a téren?

A január közepén kiújuló tüntetésekre az új jogszabályok által legitimációt maga mögött tudó karhatalom próbált válaszolni. A Berkut módszerei annyira hasonlítanak egy profi rendőri szervezet fellépéséhez, mint a pedofilia elleni fellépés köntösébe burkolózó orosz neonáci csoportok meleg- és bevándorlóverései. Nyilvánvaló, hogy az ukrán rendőrségen belül kevésbé domináns a profizmus és a szakértelem, annál jelentősebb a korrupció mentén felépülő, minden reformot nélkülöző bénultság. Teljesen elképzelhető, hogy a fagyban ácsorgó felpáncélozott robotokat nem a hierarchikus szolgálati rend, hanem az állítólagos napi 100-200 dolláros „túlóradíj” tartja bent a sorban. Emellett persze elengedhetetlen az a morális ellenségképzés, aminek látványos elemei a sajtó által előszeretetten kiemelt képek tüntetők megalázásáról, rendőrségi pózolásokról stb. Ukrajna jelenlegi állapotát nagyszerűen példázza a rendőrség defektessége - egy a pénz meghatározta uram-bátyám rendszertől és a korrupciótól mélyen beteg társadalom, amely az egymásnak feszülő törések rendbetételére csak erőszakos módszereket lát maga előtt. Viktor Janukovics elmúlt két éves politikájára is ráhúzható a hasonlat: tetszett volna pénzt és energiát fordítani a (belügyi szervek) modernizálására és elkerülhető lett volna a kijevi felfordulás. Hiába van pajzsa, gránátlövője, vízágyúja, miegymása a karhatalomnak, az egyik leghatásosabb fegyvere hiányzik: a szervezettség.

Így csak két, homályos és önellentmondó ideológiai és politikai üzenetekkel irányított csőcselék áll szemben a hasonló módszerekkel harcoló, ideológiájában diverzebb, ám európai szemmel mégis egy fokkal szimpatikusabb csapattal.

Egy pillanatig sem szeretném a rend jelszavával legitimálni a tüntetések felszámolását, a tüntetők letartóztatását, a hatalom görcsös ragaszkodását pozíciójához. Janukovics átlépett egy határt (talán még novemberben, amikor visszamondta a Társulási Szerződést, talán az elmúlt két év során, amikor nem készült fel arra), ahonnan már csak egy irány van: a keleti. A civilizációs dilemma Ukrajnában nem elvont kultúrák ütközése, hanem a putyini paternalista-korrupt-represszív vagy a nyugati kapitalista rend perifériájába való illeszkedés.

A magyar internet - már amennyiben a hóesés mellett még képes a téma felkerülni egy-egy hírportálra - egyértelműen az ellenállók oldalára állt. Nem az a baj ezzel, hogy hiányolom a nemzetközi támogatottságot Janukovics és kiépülő tekintélyuralmi rendszere mögül, hanem hogy végletekig leegyszerűsített és egyoldalú álláspont, ami olyan elemeket is elfogad, amiket nem lenne szabad. Ukrajna itt van a szomszédunkban, még néha büszkék is vagyunk rá, hogy 150-200 ezer magyar él a határ túloldalán. A többségében angol nyelvű oldalakon átszivárgó hírek többsége arról szól, hogy káosz-apokalipszis-polgárháború-vér és legalább olyan távolságtartással, mintha mindez Szíriában, de inkább valahol mélyen Afrikában történne. A lángoló képek természetesen jól mutatnak, viszont az érintettség hiánya lévén könnyű rájuk húzni, hogy ezek vagy azok állatok és beállni a másik tábor mögé. Futottam bele olyan kommentbe, ami az ukrán parlament magyar nemzetiségű, Régiók Pártjában (az „oroszbarát” párt hozta el többek közt a regionális kisebbségi nyelvhasználatot) ülő képviselőjének elérhetőségét teszi közzé kuruc.infóra jellemző felhívással.

Ukrajnában válság van és ez most olyannak tűnik, ami benne lesz a történelemkönyvekben. Az utcán emberek vernek embereket, amit bántó túlzás úgy beállítani, hogy a jó küzd a rossz ellen (ukrán orosz ellen, Nyugat Kelet ellen). Ha mégis kategóriákban akarunk gondolkozni: legyen jó minden, ami az ország egyben tartása felé mutat, és rossz minden, ami a szakadás, árkosodás felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr575783744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.27. 12:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Végre egy viszonylag értelmes magyar cikk a témában!
Berkutos halálbrigádokról elfeledkeztél észlény!Háborúban az igazság hal meg legelőször,feleslegesen osztod az észt.Legalább tájékozódj mielőtt elkezded.
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Mire jó szénné égned mindennap egymondatos blődlikirály?
Remélem az ottani magyarokat békén hagyják.
"és legalább olyan távolságtartással, mintha mindez Szíriában, de inkább valahol mélyen Afrikában történne." Nekik kb. egykutya. Tudok még egy országot, ahol egy bizonyos Viktor, ugyanúgy eladta az országot az Oroszoknak, aszt' mégse történik semmi... Az, hogy ez jó, vagy rossz, a történelem majd eldönti.
"Ha mégis kategóriákban akarunk gondolkozni: legyen jó minden, ami az ország egyben tartása felé mutat, és rossz minden, ami a szakadás, árkosodás felé."

he? mert miért is?
odalett nagy-britannia, szétszakadt az osztrák-magyar monarchia, a szovjetúnió, szudán, etiópia, de még csehszlovákia és jugoszlávia is. speciel a németek meg egyesültek. aztán boldogabbak lettek, vagy sem. jó, rossz, nem egyértelmű.
Ez egy agresszív ázsiai csürhe függetlenül attól, hogy ki melyik oldalon áll. Drága politikusaink ezeket akarjákaz EU-ba hozni. Nincs már így is elég bajunk?
@na4: Ugyanigy gondolkodtak rolunk is. Es mennyire igazuk volt!
Ukrajnában Kijev nevű város nincs, ideje lenne megtanulni. Kiiv van. A Szovjetunióban volt Kijev. De Kiivben vége az orosz világnak, meg kéne érteni már.

@paráznabillegető: igazad van, tök felesleges egységes Ukrajnát vizionálni. Ugyanúgy szét fog esni, mint Moldova és Szerbia esett, és ahogy Románia is szét fog esni. Erőszakkal összetákolt hulladék mind.
@HgGina: köszönöm.
magyarban, úgy tudom, most már mindig is kijev lesz. régen meg, még a nagy háború előtt, kiev volt a helyes írásmód.
fejlődik a nyelv, nincs ebben semmi.
@HgGina: Hat ezt most nagyon kar volt. De tenyleg. Magyarul Kijev. Pont. Ukranul Kijiv. Mint ahogy Magyarorszag magyarul Magyarorszag, angolul Hungary, nemetul Ungarn es sorolhatnam.
Magyarul Kijev. Ideje lenne megtanulnod.
Honnan ez a feltevés, hogy minden jó ami egyben tartja az országot és minden rossz ami megosztja?

Ha az ország egyik fele Oroszországgal képzeli el a jövőt, a másik fele meg az Európai Unióval, akkor valamelyik fél csalatkozni fog, ha viszont szétválnak, akkor mindenki megkaphatja amit akar.

Senkit nem kéne belekényszeríteni abba amit nem akar, osszák ketté az országukat és mehet mindenki arra amerre akar.

Nyugat Ukrajna az EU perifériája lesz, Kelet-Ukrajna meg Oroszország csatlósa, húsz év múlva megnézzük melyikük járt jobban.
@Urfang: hehehe, a monarchiával is ez történt. mindenki ment, amerre akart.
aztán mindenki meg is szívta jól! :D

ennyiben igaz, hogy az egység jó...
Leírja valaki az igazságot, miszerint az Ukránok ugyanúgy nem kérnek az ex-komcsikból, mint ahogy mi az MSZP-ből, és törlöd...

Gratulálok ...

A cenzúrázó MSZP csicskáktól mentsen meg az isten minket !

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !
@paráznabillegető:

Azt persze nem tudhatjuk, hogyha egyben maradt volna a monarchia az mennyire lett volna szívás. A többség nemzetállamokat akart és ma is azt akar, csak néhány különc vágyja vissza a monarchiát, a többség jól elvan a nemzetállamában, sőt csak abban van el jól, még az olyan laza szövetséget sem bírják elviselni amilyen az EU.

Ukrajnában területileg nagyon jól elkülönül az a rész amelyik EU-párti és az amelyik orosz-párti. Ha egyben maradnak, akkor valamelyik résszel le kell nyeletni a békát.
@Urfang: szerintem az egybe-monarchia nem lett volna jó. a szeparatista mozgalmak olyan világot hoztak volna létre mára, mint most dagesztán vagy egyéb hasonlóan elbaszott vidékei a földnek... kinek hiányzik az? most mindenkinek megvan a körzete, és mindenki "boldog"...

ukrajna... nem sokat tudok róla, bevallom. amolyan lázas álomképek, hogy kozákok vágtatnak szilaj lovakon... keletmagyaroknak meg olcsó cigi, benzin és kurvák.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Egy kicsi gondolkozzál!

Lehet, hogy ide is a Gyurcsány fóbiás hozzászólásodat ctrl+Schmittelted be, mint a másik Ukrajnával foglalkozó blogba.

Tudod kalapáccsal a kezedben, lehet, hogy mindet szegnek látsz, de a te hozzászólásid nem igazán köthetőek a valós ukrán problémához.

Ui: Na jó, csak hogy ne tudj aludni:
Ha a paksi beruházásról fejtenéd ki a véleményed, akkor már lehet, hogy találnánk párhuzamot.
Szerintem is jó írás, mert az igazság biztosan valahol félúton van. A nyugati média úgy láttatja a helyzetet, hogy az EU párti tüntetőket a karhatalom eltiporja, de nézzétek csak meg ezt a videót is: www.youtube.com/watch?v=9ANkmkOS2Xs
@MarbleC:

Ugyanúgy beazonosíthatatlan karhatalmistákkal veretik, gumilövedékeztetik, lovasrohamoztatják, könnygázgránátoztatják a komcsik utódpártja parancsára az ellenzékieket, mint nálunk 2006-ban.

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !
@Szelid sunmalac: akkor neked Mumbai ma is nyilván Bombay, Sri Lanka pedig Ceylon, Szentpétervár Leningrád... Nem vagy kicsit elmaradva? De.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Én kérek elnézést, de én nem csak az MSZP-s ex-komcsikból nem kérek, hanem bármelyik párt ex-komcsijaiból SEM kérek, sőt! A jeleblegi bármelyik párt JELENLEGI komcsijaiból sem.
@HgGina:

Kijev az magyarul tényleg Kijev, ez nem egy régebbi elnevezés, hanem a magyarosított. Mumbait se úgy hívjuk, hogy मुंबई, Sri-Lanka sem இலங்கை magyarul, Szent-Pétervár sem Санкт-Петербург, és Kijev sem Киев, nem Київ, és nem Kyiv, sem Kiiv.
@HgGina: hulyesegeket veszelsz itt ossze
A Szovjetunioban nem Kijev, hanem Киев volt. Ma nem Kiiv, hanem Київ van.
De a logikad alapjan Ne legyen Nemetorszag se, hanem Deutschland a magyar megnevezese is.
Romania nem fog felbomlani, elhiheted nekem.
Kh. A kormanyak kotelessege lemondani egy bizonyos merteku tuntetes hatasara. Ahol a mertek lehet emberszam, modszer (molotov-koktel), etc.

Egy kormany nem verhet szet egy tuntetest. Ukrajnaban a Jo es a Gonosz kuzdelme zajlik. (ahol a Gonosz igeny szerint lehet buta, hozza nem erto, balszerencses, etc.)
Dehogy nem..!

Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában,
a Pentagon kézikönyve szerint - The Truthseeker
/You Tube/

Arab tavasz >>> Ukrán tél
Meg;

Wesley Clark on US wars
- az USA betervezett háborúi
/ You Tube /

W. Clark korábbi NATO főtitkár megdöbbentő beszéde,
magyar felirattal!

kapaszkodjatok..!
Ha az oroszok elzárják a pénzcsapot,
az ukránokon csak az USA segíthet,
pár száz tonna frissen nyomtatott dollárral,
egy az orosz határra telepítendő "rakétavédelmi pajzs"
fejében..!
Szerintem is nagyon jó írás! Az utolsó bekezdéssel kapcsolatban viszont Urfangnak lehet igaza. Az ukránoknak kell eldönteniük, hogy együtt vagy külön akarják folytatni, ezt kívülről nem kéne rájuk erőltetni.
Nagyjából hasonló következtetésekre jutok azokban a cikkekben, amelyeket naponta írok az orosz tévé műsorait figyelve. Ugyanakkor magam már nem lennék annyira biztos abban, hogy a nyugati rendszerek - tekintettel a korrupcióra, az emberi jogoknak pl. a lehallgatásokon keresztül történő sárba tiprására, a világ különböző részein kétes csoportok támogatására stb. - olyan nagyon különböznének a putyini rendszertől. Azt gondolom, hogy egyfajta kiegyenlítődés, közeledés megy végbe annak nyomán, hogy a nyugati világ bizonyos értelemben brutálisabbá válik, az orosz pedig önmagához képest nyugati mintákat követve finomodik. A héten minden nap adtam összefoglalót, de ehhez a témához kapcsolódva különösen ajánlom: bekialtas.blog.hu/2014/01/28/torzitva_tudosit_ukrajnarol_a_media
A szétszakadás azért rossz, mert az nem megoldás semmire. Ukrajnában nem attól van sem gazdasági, sem politikai válság, mert a lakosság egyik fele oroszul, a másik ukránul beszél (vagy nemzeti identitását hova köti). A tüntetések már nagyjából december óta sokkal inkább szólnak a vezetés elképesztő korrupt voltáról (a Janukovics családon belüli dollármilliárdosodás, a közbeszerzések leosztása) és az általános szar helyzetől. Végtelenül egyszerű ilyen helyzetben kijátszani a nemzetiségi kártyát, de az a helyzet, hogy az semmit nem oldana meg. Sőt. Keleti részt lenyelné Oroszország, nyugati rész a nyugat. Nagyobb kárt okozna a gazdaság szétszerelése (nemhogy ezer szálon kötődik egymáshoz a két fél, hanem el nem választható) és a társadalom szakadása (pártszimpátia alapján állampolgárság?). Emellett persze para a precedens is, hogy határokat lehet össze-vissza huzogatni - hová kerüljön (az ukrán nacionalizmus szelétől kevésbé érintett) Kárpátalja, a (még nem is ukrán orosz, hanem orosz orosz) Krím és a többi nemzetközi furfangról nem is beszéltem.
süti beállítások módosítása