pite írása

Ukrajnában válság van. A novemberi tüntetéseket még lelkesen fogadtam, hisz végre történt valami, végre láthatóvá vált az, amire tudton lehetett számítani legalább fél éve – a Társulási Szerződés döntést kíván, nem lehett tovább libikókázni. A kormány két éves, semmittevő, de európai iránnyal hitegető politikájának csődje és a visszatérés a biztonságot adó putyini anyaméhbe az utcára hívta az embereket, akik már-már elhitték, hogy nem csak Vitalij Klicsko utazhat vízum nélkül Németországba. Mára az ukrán kék-sárga és az EU-zászlók megfogyatkoztak a Majdanon, helyettük fekete füst, barikádok, kiégett buszok, utcakövek és hó. A pro-Európai Unió és kontra-Oroszország vezette Vámunió-szólamok átalakultak, Janukovics a hatalomról való lemondást, a tiltakozások a hatalomban maradását tartják elképzelhetetlennek.

A kormány teljesen jogosan okolható a kialakult helyzetért. Pökhendi módon próbálta figyelmen kívül hagyni a tüntetéseket, kivárt és a január 16-i elnyomó törvényekkel az ellenzék vereségét ünnepelte - nyoma sincs lemondásnak, hibák elismerésének.

Az ukrán ellenzék jelenleg három pártot jelent. A legegyszerűbb kategorizálás - ahogy nálunk előbb-utóbb bármely konyhai beszélgetés minden pártot be tud sorolni a bal vs. jobb felosztásba - Ukrajnában az ukrán vs. orosz törésvonal mentén történik. A kormány jelenleg orosz, az ellenzék ukrán – persze ezzel a legmesszebbmenőkig nem értek egyet (említhetném akár a Sahtar Donyeck utlráinak kiállását „szlava ukrajinu, heroam slava”-kiáltásokkal az Euromajdan mellett, akár a donyecki ukrán oligarchák legfőbb gazdasági félelmét, az orosz oligarchákat), de mivel a nacionalizmus az egyik leghatékonyabb politikai mozgósító eszköz, a folyamatok errefelé tendálnak. A börtönében betegeskedő Julija Timosenko jelképezte Batykivscsina (Atyaföld/Haza) valami liberális-konzervatív jobbközép kategóriába tartozó, leginkább a jelenleg hatalmon levő Régiók Pártjának klasszikus parlamenti ellenfele – lejáratott, változásra képtelen, megélhetési politikusok. A friss, európai módra kreált Klicsko-féle Udar (Ütés) jelenleg a legfeltörekvőbb, a megmozdulásokra és a kormányzat oligarchikus korrupt hatalmára legpopulistább módon építő párt. Harmadik szereplő a Szvoboda (Szabadság): a 2000-es évek elején a Szocialista-Nemzeti Párt neonáci elemektől való megtisztítása és újradizájnolása során létrejött szélsőségesen nacionalista párt. A három csapatban egy a közös: ellenzik a 2010 óta hatalmon lévő Régiók Pártjának hatalomkoncentráló lépéseit (elnöki rendszer visszaállítása és az országgyűlés szerepének csökkentése, saját emberek kulcspozícióba ültetése).

Az ellenzék is jogosan okolható a kialakult helyzetért. Az EU iránti lelkesedés elültével mára annyi maradt a szlogenekből, hogy előrehozott választások kiírását és a kormány lemondását akarják. Ha nem, akkor támadunk. Az embereket viszont folyamatosan az utcán szerették volna tartani az ügy (politikai legitimitásuk bizonyítása) érdekében. Az ideológiai átalakulást leghatékonyabban a nacionalista Szvoboda töltögeti fel saját lózungjaival (többek közt például „Ukrajna mindenek felett”). Fogyatkoztak a sárga csillagos EU zászlók és megjelentek a vörös-fekete Sztepan Bandera-lobogók, ami egyértelműen nem az egységes Ukrajna megteremtése felé hat. Nem könnyű megmondani, mi is lenne a jó irány jelen állásban, de a valós alternatívákat az ország újraindításának módjára muszáj felvetni, különben a végén nem lesz miért harcolni. Különösen nehezíti a helyzetet, hogy hasonlóra volt precedens a narancsos forradalom idején, ami az ellenzéki összefogás csúfos kormányzási kudarcába süllyedt.

De miért is olyan kegyetlen most mindenki a téren?

A január közepén kiújuló tüntetésekre az új jogszabályok által legitimációt maga mögött tudó karhatalom próbált válaszolni. A Berkut módszerei annyira hasonlítanak egy profi rendőri szervezet fellépéséhez, mint a pedofilia elleni fellépés köntösébe burkolózó orosz neonáci csoportok meleg- és bevándorlóverései. Nyilvánvaló, hogy az ukrán rendőrségen belül kevésbé domináns a profizmus és a szakértelem, annál jelentősebb a korrupció mentén felépülő, minden reformot nélkülöző bénultság. Teljesen elképzelhető, hogy a fagyban ácsorgó felpáncélozott robotokat nem a hierarchikus szolgálati rend, hanem az állítólagos napi 100-200 dolláros „túlóradíj” tartja bent a sorban. Emellett persze elengedhetetlen az a morális ellenségképzés, aminek látványos elemei a sajtó által előszeretetten kiemelt képek tüntetők megalázásáról, rendőrségi pózolásokról stb. Ukrajna jelenlegi állapotát nagyszerűen példázza a rendőrség defektessége - egy a pénz meghatározta uram-bátyám rendszertől és a korrupciótól mélyen beteg társadalom, amely az egymásnak feszülő törések rendbetételére csak erőszakos módszereket lát maga előtt. Viktor Janukovics elmúlt két éves politikájára is ráhúzható a hasonlat: tetszett volna pénzt és energiát fordítani a (belügyi szervek) modernizálására és elkerülhető lett volna a kijevi felfordulás. Hiába van pajzsa, gránátlövője, vízágyúja, miegymása a karhatalomnak, az egyik leghatásosabb fegyvere hiányzik: a szervezettség.

Így csak két, homályos és önellentmondó ideológiai és politikai üzenetekkel irányított csőcselék áll szemben a hasonló módszerekkel harcoló, ideológiájában diverzebb, ám európai szemmel mégis egy fokkal szimpatikusabb csapattal.

Egy pillanatig sem szeretném a rend jelszavával legitimálni a tüntetések felszámolását, a tüntetők letartóztatását, a hatalom görcsös ragaszkodását pozíciójához. Janukovics átlépett egy határt (talán még novemberben, amikor visszamondta a Társulási Szerződést, talán az elmúlt két év során, amikor nem készült fel arra), ahonnan már csak egy irány van: a keleti. A civilizációs dilemma Ukrajnában nem elvont kultúrák ütközése, hanem a putyini paternalista-korrupt-represszív vagy a nyugati kapitalista rend perifériájába való illeszkedés.

A magyar internet - már amennyiben a hóesés mellett még képes a téma felkerülni egy-egy hírportálra - egyértelműen az ellenállók oldalára állt. Nem az a baj ezzel, hogy hiányolom a nemzetközi támogatottságot Janukovics és kiépülő tekintélyuralmi rendszere mögül, hanem hogy végletekig leegyszerűsített és egyoldalú álláspont, ami olyan elemeket is elfogad, amiket nem lenne szabad. Ukrajna itt van a szomszédunkban, még néha büszkék is vagyunk rá, hogy 150-200 ezer magyar él a határ túloldalán. A többségében angol nyelvű oldalakon átszivárgó hírek többsége arról szól, hogy káosz-apokalipszis-polgárháború-vér és legalább olyan távolságtartással, mintha mindez Szíriában, de inkább valahol mélyen Afrikában történne. A lángoló képek természetesen jól mutatnak, viszont az érintettség hiánya lévén könnyű rájuk húzni, hogy ezek vagy azok állatok és beállni a másik tábor mögé. Futottam bele olyan kommentbe, ami az ukrán parlament magyar nemzetiségű, Régiók Pártjában (az „oroszbarát” párt hozta el többek közt a regionális kisebbségi nyelvhasználatot) ülő képviselőjének elérhetőségét teszi közzé kuruc.infóra jellemző felhívással.

Ukrajnában válság van és ez most olyannak tűnik, ami benne lesz a történelemkönyvekben. Az utcán emberek vernek embereket, amit bántó túlzás úgy beállítani, hogy a jó küzd a rossz ellen (ukrán orosz ellen, Nyugat Kelet ellen). Ha mégis kategóriákban akarunk gondolkozni: legyen jó minden, ami az ország egyben tartása felé mutat, és rossz minden, ami a szakadás, árkosodás felé.