Az oktatási rendszer átalakítása kapcsán megjelent tervek részben betanított munkáról szólnak, amihez még szakiskolai végzettségre sincsen szükség, részben pedig a kiváltságosok privilégiumává teszik az oktatás olyan feladatait, mint a stabil olvasási- és számolási készségek megszerzése. Mi vezetett idáig és a készülő átalakítással hova kerül Magyarország a nemzetközi munkamegosztásban? Neumann Eszter oktatásszociológussal beszélgettünk.

Fent és Lent: A kormány koncepcionális átalakításokra készül az köz- és felsőoktatásban is. Kezdjük a közoktatással. Orbán Viktor munkaalapú társadalmat emleget, Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a gimnáziumi tanulók létszámát lecsökkentené és jelentősen növelné a szakközép- és szakiskolai diákok arányát. Mi ennek az előzménye, milyen társadalmi folyamatok vezettek idáig?

Neumann Eszter: A kormány oktatáspolitikája az iparkamarai lobbi növekvő befolyásával függ össze: a kamara érdeke, hogy legyen „külső gyakorlóhelyekre” kiszerződött olcsó munkaerő és az aktuális szükségletekhez igazodó képzési specializáció, erről sok helyen lehetett olvasni. De fontos látni azt is, hogy hogyan alakult ki a mára rögzült munkamegosztás az iskolatípusok között. A születések számának csökkenése miatt 1987 óta folyamatosan csökken az általános iskolát kezdők száma, amit a kilencvenes évek közepére érzett meg a középfok. Az érettségit szerzők aránya a nyolcvanas évek közepétől viszont stabilan nő. 1990-ben a nyolcadikosok ötöde ment gimnáziumba, 27%-a szakközépiskolába és majdnem fele szakmunkásképzőbe. A rendszerváltás utáni évtizedekben a szakközépiskola és a gimnázium népessége felduzzadt, 1999-ben már a tanulók háromnegyedét szakközépiskolások és gimnazisták teszik ki. Mindez annak köszönhető, hogy a szakközépiskola érettségire épülő képzésekkel terjeszkedett, a gimnázium pedig a hat- és nyolcosztályos képzésekkel bővült. Ez a trend napjainkig nem változott, a gimnáziumi népesség aránya folyamatosan nő, a szakiskoláké pedig csökken, de még mindig a szakközépiskolák a legnépesebbek. Abban, hogy ez így alakult, két dolog játszott szerepet. Egyik, hogy a csökkenő tanulói létszámmal relatíve sok iskolai kapacitás szabadult fel. Másrészt megváltoztak a szülői igények is a gyerekek jövőjével kapcsolatban. Azt a folyamatot, hogy a teljes népességben emelkedik a végzettségek szintje és az iskolában töltött évek száma, a szakirodalomban oktatási expanziónak nevezik. Mivel a 2012-es államosításig csak közvetve befolyásolhatta a kormány az önkormányzati fenntartású iskolákat, tudatos kormányzati beavatkozásról, osztálypolitikáról nem volt szó. A kis- és középvárosokban a gimnázium a helyi középosztály számára szimbolikus jelentőségű, a legtöbb helyen ragaszkodtak a megtartásukhoz az egyre csökkenő túljelentkezés ellenére is. A gimnáziumok és szakközépiskolák érdekeltek voltak a tanárstátuszok megtartásában, így fokozatosan felszívták az érettségire aspiráló alsó középosztály gyerekekeit. Tehát az intézményi és a középosztályi érdekek összjátékaként indult meg az oktatás expanziója. Ennek következtében jutottak be az alsó középosztály és a szakmunkások gyerekei a szakközépiskolákba és a (másodvonalbeli) gimnáziumokba. A rendszer már a kilencvenes években is borzasztó szelektív volt, a jókra volt szabva, és képtelen volt integrálni a hátrányból indulókat, tömegesen termelte az iskolai kudarcokat. A becslések szerint a szakiskolában mindvégig 50% körüli volt a lemorzsolódás, és az évfolyamok 15-20 %-a végzettség nélkül hagyta el az iskolát.

FL: Közben az országgyűlés 16-ról 18 évesre emelte a tankötelezettséget.

NE: Igen, ez 1996-ban történt. Leginkább abból a megfontolásból, hogy a magyar gazdaságnak nem lesz szüksége az alacsony képzettségű szak- és betanított munkásokra. A törvény az 1998-ban általános iskolába lépőkre vonatkozott, így valódi hatása 2008-tól volt csak érezhető. Ennek következtében – legalábbis papíron – a negyvenfős szakiskolás osztályokban néhány évre megjelentek a rendszerváltás veszteseinek gyerekei. Ezek a tanulók jellemzően falusiak: közmunkások, betanított munkások, többgenerációs munkanélküliek, cigányok - többségük szülei nem jutott tovább a nyolc osztálynál. Nem véletlen, hogy a tanárok az „elitkeltető gimnáziumok” kivételével, minden iskolatípusban a „gyerekanyag felhígulására” panaszkodnak.

FL: A kormány erre 16 évre szállította a tankötelezettséget.

NE: Míg 2012 előtt minden tanköteles gyereket be kellett iskolázni valahova (akit sehova nem vettek fel, az az ún. „kötelező beiskolázású szakiskolákba iratkozhatott), tavaly óta ez a kötelezettség is megszűnt, a túlkoros általános iskolások és azok, akik sehova nem kellenek, a Híd-osztályokba kerülnek. A kormány terve most az, hogy a szakközépiskolai és gimnáziumi férőhelyek csökkentésével át kellene terelni a mostani szakközépiskolások egy részét a szakiskolába. Ebből egyelőre az iskolák szintjén még semmi sem érződik.

FL: A statisztikák azt mutatják, hogy minél alacsonyabb egy álláskereső iskolai végzettsége, annál kisebb eséllyel szívja fel a munkaerőpiac: a szakmával rendelkező munkanélküliek aránya tendenciózusan jóval magasabb, mint a diplomásoké vagy legfeljebb érettségizetteké. Azt mondod, ez összefüggött azzal, hogy az érettségi sokkal többek számára elérhetővé vált. Azonban a kormány nem a széles általános műveltséget adó gimnáziumi és szakközépiskolai oktatás felé mozdul el, hanem a tömegeket a szakiskolákba csoportosítaná át. Mért kell nekünk több érettségi nélküli szakmunkás?

NE: Az oktatási expanzió következtében ma érettségizettekkel töltenek be olyan munkahelyeket, amelyekhez korábban nem kellett érettségi, az érettségi vált egyfajta műveltségi szint, a képezhetőség és az önálló feladat-megoldási képesség szimbólumává a munkaerőpiacon és az elhelyezkedés ígéretévé a családok szemében. Nem láttam olyan munkaerőpiaci vizsgálatot, amely azt támasztaná alá, hogy Magyarországon több érettségi nélküli szakmunkásra lenne szükség. Éppen ellenkezőleg, a kutatások azt mutatják, hogy a munkaerőpiaci sikeresség fokmérője mindenek előtt az alapkészségek szintje, vagyis hogy ki milyen szinten képes számolni és szövegeket megérteni, ezeket a tudásokat a hétköznapi munkahelyzetekben alkalmazni. A kormány felől érkező nyilatkozatok egyfajta tervgazdasági szemléletet sugallnak, egy jövőbeni gazdaságszerkezethez igazítanák az oktatást. A kormány iparfejlesztési politikájából az következik, hogy az iskola feladata olcsó, kiszolgáltatott, betanított munkaerőt termelni a multinacionális nagyvállalatok szalagjai mellé. Ezek a tervek egyszerű betanított munkáról szólnak, ehhez még szakiskolai végzettségre sincsen szükség. Az is egyértelműen kiütközik az eddigi lépésekből, hogy a forráskivonás egyik lényeges eszköze a közoktatásban eltöltött idő csökkentése: a tankötelezettség leszállítása, a hároméves szakképzés, és hogy a szakközépiskolások 6 helyett 5 év alatt juthatnak technikusi végzettséghez.

Ezek a tervek azért iszonyatosan problematikusak, mert kiszolgáltatják az oktatási rendszert az aktuális, rövidtávú nagyvállalati igényeknek. És a kiváltságosok privilégiumává teszik az oktatás olyan feladatait, mint például a stabil olvasási- és számolási készségek megszerzése, amire később átképzés alapozható, a stabil nyelvtudás vagy éppen a kérdezés és a kritikai gondolkodás fejlesztése.

FL: Magyarországon már a 80-as években elkezdtek nőni a társadalmi különbségek, s bár 90-es évek közepétől a 2000-es évek közepéig nem mutatkozott jelentős egyenlőtlenség növekedés, 2007 óta azonban folyamatosan nőnek a jövedelmi különbségek és ezzel együtt a szegények aránya. Az EUs oktatási stratégiának és a köznevelési törvények is alapcélkitűzése a társadalmi leszakadás megakadályozása. Mennyire tudja így a jelenlegi oktatási rendszer lebontani az eltérő körülmények közé születésből fakadó egyenlőtlenségeket?

NE: A kormány az oktatáspolitikát az újraiparosítás gazdaságpolitikája alá rendeli, nem véletlen, hogy jövőre a teljes szakképzés a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerül. Ebben a keretben az oktatás a társadalom belső átstrukturálásának eszköze a rövid távú gazdasági célokért. Ez szembe megy a korábbi évtizedek oktatási ideológiájával, ami azt ígérte, hogy az oktatáson keresztül "válhat versenyképessé" Magyarország és változtathat a helyzetén a nemzetközi munkamegosztásban. A társadalmi leszakadás megakadályozása, az oktatáson keresztüli mobilitás, mint cél ebbe a korábbi keretbe illeszkedett, és ezek a célok most egyértelműen a gazdasági korlátok mentén értelmeződnek újra. A köznevelési törvényben a társadalmi leszakadás tematizálódik ugyan, de ezek inkább kötelező körök, anyagi forrás – és ez a döntő! – nincs melléjük rendelve. A lényeges, rendszerszintű változás most ezen a téren az, hogy a kirekesztési folyamatoknak többé nem szab gátat a kormányzati politika. Megindult egy spontán visszarendeződés: plusz (pl. egyéni mentorálásra, korrepetálásra fordítható) erőforrások híján és az inklúziós törvénykezés felpuhulásával (pl. buktatás, magántanulósítás emelkedése) a leszakadó rétegek gyerekeinek iskolai kudarcai adódnak össze rendszerszintű társadalmi átalakulássá.

FL: Melyik társadalmi rétegnek mit ígér a mostani oktatási reform?  

NE: A beiskolázási arányszámok megváltoztatásának várhatóan az lesz a következménye, hogy a szakközépiskolából kiszorul az alsó középosztály a szakiskolába, a 16 éves tankötelezettség pedig kiszórja a szakiskolából a leszakadó rétegek gyerekeit. A középosztályt megrendítette a gazdasági válság, és foggal-körömmel ragaszkodik az oktatási mobilitás illúziójához. Az Orbán kormány az alsó középosztálynak ígér szakmunkás állást és nyitna egy szűk mobilitási csatornát a műszaki értelmiségi pályák irányába. A szakközépiskolások mozgástere is leszűkül azzal, hogy mostantól megkövetelik tőlük az emelt szintű szakmai érettségit, és a szakirányú felsőoktatásba terelik őket. A közmunkások, munkanélküliek, falusi cigányok gyerekeiről ez a rendszer lemond, ők lesznek a jövő közmunkásai, és nem lesz szociális háló, ami megtartaná őket. Az állami pénzből folyó értelmiségképzés terepe a szűkített állami gimnázium és egyházi gimnázium. A beiskolázási arányszámok átalakításának várhatóan az egyházi gimnáziumok lesznek a kedvezményezettjei, ha megszűnik néhány állami gimnáziumi osztály, akkor az egyházi részesedés nő majd a gimnáziumi képzésben. Az az értelmiségi réteg, amelyiknek ez ideológiailag nem fekszik, megvásárolhatja az alapítványi oktatást vagy érettségi után a külföldi felsőoktatást.

FL: És mi a helyzet a felsőoktatással? A tavaly kidolgozott felsőoktatási stratégiát, ami kifejezetten növelte volna a felsőoktatásban tanulók számát, a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői közül egyedül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nem támogatta. A tervezetet végül nem is tárgyalta a kormány. A mostani koncepció viszont lecsökkentené az egyetemi szakok számát és csak a meghatározott területeken (egészségügyi, műszaki, agrárszakember, tanár) továbbtanulókat finanszírozná az állam, a többi önköltséges lenne. Mi ennek a célja?

NE: Az egyértelműen látszik a stratégiából, hogy komoly állami forráskivonásról van szó. A létszámnövelés olyan területeket érint, amelyekre jelentős magán, vagyis vállalati tőkét akarnak bevonzani. Ez azt is jelenti, hogy a képzések és a kutatások tartalma fokozottabban lesz kiszolgáltatva az aktuális vállalati igényeknek. Vagyis miközben a kormányzat és a kormány-közeli sajtó antiliberális ideológiai támadásokat indít („filozófusbotrány”, felsőoktatási autonómia korlátozása, stb.), valójában, nagyon hasonlóan a nyugat-európai felsőoktatás-politikákhoz, a felsőoktatás neoliberális átalakítását, piacosítását hajtja végre.

A másik lényeges változás pedig a bölcsész- és társadalomtudományi szakok állami finanszírozásának csökkentése, magától értetődőnek tekintett középosztályi privilégiumok lebontása: az állam ezentúl csak a gazdaságilag megtérülő ipari mérnökök képzésébe invesztál, a humán értelmiség képzésébe csak minimálisan száll be. Mindez összecseng az ideológiai célokkal, vagyis a humán értelmiség elsorvasztásával: minek is képezni állami pénzből potenciális ellenzéket? Mindent összegezve, a jövő nagy kérdése az, hogy a leginkább érintett, státuszában megrendült középosztály hogyan reagál majd a gyerekei jövőjéről táplált reményeket porba tipró változásokra.