Jobbik: pesti srácok vagy pufajkás turul?!

2015.02.17. 15:33 Tékás Lacika

szovjet.jpgPutyin ma úgy tűnik, hogy tényleg szovjet hősi emlékművet koszorúz Budapesten (állítólag nem ezt, hanem ezt). A Fidesz története és támogatói felől nézve is eléggé abszurd pillanat, Orbán hosszú utat tett meg idáig Nagy Imre újratemetése óta. Az MSZP-vel és a DK-val ugyanez a helyzet csak pepitában. A kommunistákból lett posztkommunista oligarcháknak eléggé rosszul áll az oroszok kapcsán a nemzeti függetlenség melletti kardoskodás, hiszen ők Washingtonnal és Brüsszellel tárgyalva mindig is a behodóló, megalázkodó, alárendelődő stílust tolták. A narancsosok meg a szegfűsök is azt az két érvelést variálják, hogy egyrészt ők a jó irányba akarják alárendelni Magyarországot, a másik elköteleződéssel szemben pedig elmondják, hogy tulajdonképpen az ország szuverenitása a legfontosabb. Ez a kombó nyilván teljesen hiteltelen, egy komolyan vett függetlenségi pozícióból nézve rohadtul nincs olyan, hogy jó irányú alárendeltség. 

A szovjet emlékművet koszorúzó Putyin, mégis leginkább a széljobb felől nézve abszurd. Olyan ez, mintha egy Jobbik-ellenes, viszonylag szájbarágós színdarabot néznénk a koszorúzáskor. Ugyanis a Jobbik tolja legdurvábban ezt a függetlenség-ügyi szemvényvesztést. A jobbikos Kovács Béla-féle ügynökügy tette igazán jól láthatóvá, hogy a nemzeti függetlenség pont addig fontos a Jobbiknak, amíg nem Oroszország ellenében kell védeni, Kovács Béla számonkérése valahogy nem volt lényeges nekik. Erről szól az az indexes írás is, ami elővesz még egy pár  jobbikos alárendelődő húzást orosz irányba, például azt, hogy a Jobbik nem utasította el a paksi bővítést, ami titkos orosz hitelszerződéséssel valósul meg, pedig ez pont egy olyan mozzanat, ahol a nemzeti függetlenség forog kockán. A konkrét jobbikos lépések mellett persze a szimbolikus reakciók is nagyon fontosak. Most például az, hogy ki hogyan reagál majd arra a pártból és a párt környékéről, hogy Putyin szovjet hősi emlékművet koszorúz Budapesten. Mostanában derül ki, hogy vannak-e elegen az árpádsávos politikusok és támogatóik között olyanok, akik túl sokszor énekelték a "Neveket akarok hallani"-t meg az "Előre, mind, pesti srácok"-at ahhoz, hogy ma kurvára ne tudják befogni a szájukat. Meg talán holnap sem. Valamikor el kell már dönteniük, hogy a nemzeti radikalizmus vagy a radikális pragmatizmus a menő.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr57182967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar történelem legnagyobb hazaárulója a csuti pocakmutyi és offshorkkjai,pedig erős a mezőny.
Alapvető különbség van a ballerek és a narancsg ecik között,a ballerek 100 napos programja adott széles tömegeknek,a csuti pocakmutyi csak közvetlen híveit tolja akár 500-szoros pénzzekkel széles tömegeket oboáztatva.
@peter götz: max magyar birka, te pöcs !!
T.! Urak ! - Sosem tanulunk ???- A trollokkal vitázni = annyi mint elismerni azt,hogy gondolkodó emberek....Tévedés!Jobb esetben unatkozó senkik, vagy tudatos hergelők,jól rosszul megfizetve...
@maxval bircaman szerkesztő:
Méghogy egy egybites agyú narancsbirka felfogna bármit is? Na ez valóban vicc.
Mit kíván a Magyar Nemzet! Új 12 pont!

1. Minden választásra jelölt előzetes átvilágítását!
2. Aki a MSZMP ben, tisztséget betöltő, besúgó, privatizáló, haszonélvező volt, nem jelölhető!
3. Kettős állampolgárságú, szabadkőműves, galíciai gyökerű, ne legyen jelölhető!
4. Akinek ilyen tudomására jut, jelezni köteles!
5. A jelölő, jelöltjéért felelősséget vállalni köteles!
6. Az utólag kiderült, választásra alkalmatlanságnál, lemondatni, visszahívni, tisztségétől megfosztani! Közéleti választott tisztségtől eltiltani!
7. Amely választott tisztség viselőjére tudatos hazugság ténye rábizonyítható, tisztségéből felmentendő! Országgyűlési képviselő, állami tisztséget betöltő!
8. Agyagi visszaélés, korrupciós juttatás adása- elfogadása, állásvesztéssel büntetendő!
9. Komoly, és tisztességes vagyon elszámoltatást! Ha bevallott, adózott jövedelme, és gazdagodása között különbség van!
10. A nem indokolt forrású vagyonszerzés elkobzandó!
11. Közbeszerzésnél párt, vagy rokoni szimpátiájú előnyhöz juttatás, vizsgálandó, büntetendő legyen!
12. Közéleti, választott, tisztségviselő erkölcsi kódex megalkotása betartás ellenőrzése!
@maxval bircaman szerkesztő:
"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." Voltaire
„Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
@maxval bircaman szerkesztő: az obeliszken ellenforradalomnak bélyegzik 56-ot. fidi lelked nem lüttyen meg?
Bőőőőőffff. Mára is megvan a lóvé, bár a szokásosnál kevesebb lesz, mert az idetolt 5z@r eléggé szétesős.
Kedves poszt-toló, csak három apróságot engedj meg!
1. Nem a Jobbik van kormányon.
2. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, még Kovács Bélát is. Amúgy valami konkrét dolgot még nem mutatott fel senki ez ügyben.
3. Mielött ideböffented a testváladékodat, légyszíves olvasd el a Jobbik véleményét! Segítek:
"Mirkóczki Ádám... reméli, hogy a kormány keresi azt a felelőst, akinek sikerült "ellenforradalmi köntösbe öltöztetni egy emlékművet a sírkertben". Az esetet "példátlan blamának" minősítette."
Forrás:
alfahir.hu/nehez_elhinni_hogy_putyin_ezert_jott_budapestre
Mi ebben a furcs? A lobbik nem harap abba a kézbe amelyik eteti. Ostobának ostobák, de volt gyerekszobájuk. Nem mint a fideszes seggarcoknak...
@vénkujon:

Nem vagyok fideszes.

Az emlékmű egy eredeti szobor, nem most készült. Ezen az alapon akkor a Szabadság-téri felirat sem oké, hiszen felszabadításról szól, pedig tudjuk, olyan nem volt.

Nem a feliratot kell nézni, ez egy hősi emlékmű. Katonai szokás az elesett ellenséget tisztelni, ennyi az egész. A Don-kanyarban is van magyar katonai emlékmű.
@maxval bircaman szerkesztő:

nem vagy az, csak szereted viktort. jóvan. fasza.

akkor hatalmasat tévedtem . ó bazmeg
@vénkujon:

Nem szeretek senkit a családomon és Istenen kívül. Orbán egy politikus, nem szeretni kell. Egyetértek vele abban, amit pozitívnak látok, ennyi az egész.
"A lé határozza meg a tudatot"
Még a jobbiknál is.

"A magyarnak mindig kell egy segg, amit nyalhat"
(HG)
És már nem is kell ehhez komment.
Kovács Béla számonkérése valahogy nem volt lényeges nekik.......
Jobbik nem utasította el a paksi bővítést, ami titkos orosz hitelszerződéséssel valósul meg.....

Aranyapa, miért csúsztatsz?? Direkt hallasz félre vagy jól fizetnek érte??

Segítek, Kovács ügyében szinte követelték, hogy mivel vádolják. Kérték adják nyilvánosságra a híres "nyomozók" miket találtak. Nem lehet mert titkos.
Húha, de hihető.... ha valóban volt ziccer nem hagyták volna ki. de csepegtetni a gyanút sokszor kifizetődőbb, mert befolyásolni lehet a buta tömeget.
Ami pedig paksot érinti. Mindössze energiafenntarthatóság miatt mentek bele, de ők is követelték a nyílt pénzügyi elszámolást. A fideszke szerint nem kell...
Minden napra jut egy Jobbik ellenes parádé, annál inkább biztos, hogy vakóban igazuk van...

2018 Jobbik :)
@Szúrófény: Ez a te krealmanyod?Elso olvasatra lejon,hogy tulkepzett vagy mert talan a negyedik osztalyt ,ha nehezen is ,harmadik neki futasra,de elvegezted.Hurra
@maxval bircaman szerkesztő:
Nem gond, egyszerűen csak vicc amit beírt.
süti beállítások módosítása