G. Fodor Gábor a Simicska-Orbán háborúban kettészakadt Fidesz-birodalom egyik felének vezetője. A Századvég-agytröszt egyik első embereként érvel a kormány mellett. Ez a munkafeladata. Ideológusként ezt a feladatot úgy hajtja végre, hogy a politika öncéljával, a politika célracionalitásával érvel. Ez az érvelés amúgy rendelkezik hagyománnyal az európai gondolkodásban.

A minap a Magyar Narancs-ban adott interjúja ennek az érvelésnek csupán újabb megjelenése. Újdonságot nem tartalmaz, mégis nagy port vert fel a kettészakadt jobboldali nyilvánosságban is, főként annak simicskaista oldalán. A választók hülyének nézése, cinizmus, az első Orbán-kormány víziójának lenézése - mind a vádak között szerepel. A minden jel szerint simicskaista-jobboldali Tóth Gy. még egy kódolt zsiráfozást is kimaxolt a témából: „talmudista érveléssel” vádolva G. Fodort, (értik ugye: kistermetű és értelmiségi = zsidó).

Szerintem G. Fodor kritikusainak nincsen igazuk. A politika tényleg egy opportunista, célracionális és eredménycentrikus vállalkozás.

Ám felvetésük egy szempontból jogos: ha valaki beismeri, hogy az első Orbán-kormány polgári víziója politikai marketingtermék, akkor mi a helyzet például a gazdasági szabadságharccal most?

Vagyis: célravezető-e a politika nevű célracionális és eredménycentrikus vállalkozást úgy segíteni, hogy a politika természetéről leplezetlenül beszélünk?

Mert az is a politika természete, hogy annak természetéről nem beszélünk. A politikai célokat ugyanis könnyebb elérni úgy, hogy hallgatunk róluk. A politikában választók és politikai ellenfelek is vannak. A politikának mint harcnak innen van az ősi kapcsolata a hazugsággal (vö.: „minden politikus hazudik”). Mert ha elhallgatja a valódi céljait, akkor tudja őket elérni.

G. Fodor politikai gondolkodó figyelmen kívül hagy két dolgot: hogy a politika szabályai rá is vonatkoznak, és hogy a politika eredményorientált.

Milyen eredményt ért el a Magyar Narancs-interjúval? A jobboldali szakadás mélyült, további jobboldali szavazók zavarodnak meg. G. Fodor nem felel meg annak a mércének (eredményesség), amelyet ő állít a politika elé. A politikai sikerek és hibák nem individuálisan (én mondok egy okosat), hanem egy politikai szituációban (az én szavaimnak mások é a céljaik szerint értelmet adnak) keletkeznek. Ennek figyelmen kívül hagyása olyan amatőrség, amely az őszödi politikai gondolkodóval is összeköti G. Fodort.

A politika szabályai szerint a cél többet ér, mint az értelmiségi páváskodás a Narancsban. G. Fodor eszét elhomályosította a liberális hízelgés, hogy őt tartják az „okos fideszesnek”, amiért nyomokban értelmiségi nyelvükön beszél. Na most a hiúság meg a locsogás olyan egyszerű népmesei hibák, amelyek elzárnak a sikertől.