Miről szól a bevándorlás? Habonyról?  A menekültekről? Az európai civilizációról? A konteókról és az USA-ról?

Belpolitikai csata

A migráció nem azért lett a mindennapi politikai érzelmek fő témája, mert a politikai tervezés (Habony) ezt így akarta. Ellenkezőleg. A Fidesz kommunikációja azért sikeres, mert olyan témát választott, amely naponta, a kormánytól függetlenül is táplálja és újratermeli a kormány által elkészített kommunikációs keretet. De a kommunikációs keret önmagában nem volna elég. Az ellenzék először tagadta a migrációt, majd a humanizmust állította szembe az embertelen kormánnyal. Mára a közvéleményben az ellenzék egyik állítása sem élvez többséget. Aki ezt nem hiszi, az vessen egy pillantást a 444 kommentfalára. Még a politikai érzelmekre ható kommunikációs viharban is rendre felbukkannak viták, amelyek a migrációs probléma lényegét érintik, de a tények és érvek végiggondolására már nem jut idő.

A panelek

A kommunikációs panelek az egyik szélen a segélycsomagokat kukába dobó menekültekről szólnak, a másik szélen gyerekeket és magasan kvalifikált orvosokat ábrázolnak. Ám a szimpátiák és utálatok nem vezetnek messzire. Hiszen az agresszív ember sokszor nyomorult (bevándorló és Jobbikos egyaránt).

Morális kötelességek

A EU politikai elitje, a hazai ellenzék, de részben még a kormány is (lásd gazdasági vs. valódi menekült) is a menekültügyi keretezésben értelmezik a jelenlegi migrációs jelenséget. Ez, a második világháborút követő nemzetközi egyezmények szellemében, morális kötelességként, szabad beutazást és legális tartózkodást kínál az üldözötteknek. A kérdés ebben a keretben csupán akörül forog, hogy ki az, akit valójában üldöztek.

Ez a megközelítés egyrészt nem veszi figyelembe a gazdasági elnyomást. Másrészt, ha politikai üldöztetés éri az egyes személyeket, ha nem, azt tudni kell, hogy az üldöztetésre építő nemzetközi jogrend akkor jött létre, amikor a jelenleginél nagyságrendekkel kevesebb védelmet kérőt fogadtak be, amúgy munkaerőre éhes és stabil országok. A jelenlegi helyzetre, vagyis hogy naponta tömegesen lépnek be a globális ütközések feszítette Európába, a nemzetközi egyezmények megalkotói soha nem gondoltak. Bár ma még az üldöztetés/nem üldöztetés keretében látjuk a migrációt, annak léptéke túl van a nemzetközi egyezmények megalkotóinak fantáziáján. Akkor is így van ez ha ez Európában csak relatív emelkedés és a Közel-Kelet országaiban abszolút értelemben több a menekült.

Látszólag marxista szókincsű egy másik érvelés, amely szerint a Nyugat által a gyarmati múltban, valamint a közelmúlt katonai beavatkozásaival elkövetett történelmi bűnökért kötelessége most a kontinensnek lakolnia. Ez a klisé nem számol azzal, hogy a XX. századi, Európába irányuló bevándorlások pont tőkéscsoportok érdekében, a munkásosztály alkupozíciójának leértékelése eredményével zajlottak; az osztályfeszültségek etnicizálódtak. Az is világos, hogy Európa később az USA gyarmati és új-gyarmati háborúi sem olyan bűnök, amelyet a jelenlegi európai, kelet-európai munkások követtek el.

Európai civilizáció?

A migrációt ellenzők előszeretettel érvelnek az „európai értékek” szekuláris állam, keresztény gyökerek, tervezett születés, parlamentarizmus, angol WC, stb. megőrzésével. Ez első látásra is a gyarmati múltból örökölt rasszista eredetű gondolatmenet, ám hatásos: Liberálisok és jobboldaliak egyaránt képesek azonosulni vele és az „ő Európájukat” félteni a piszkos és fanatikus bevándorlóktól.

Ezek a vélt vagy valós csoporttulajdonságok, vagy „értékek” persze nem okai, legfeljebb termékei Európa egykori hatalmi, gazdasági uralmának. Maga a felsőbbrendűségi tudat annál hangosabb, minél inkább láthatóvá válik Európa alárendelődése nagy globális hatalmi erőknek, más szóval minél kevésbé „felsőbbrendű” egyáltalán bárkinél.

Szuverenitás?

A szuverenitás kérdése felől nézve érthető az EU politikai elitjének passzivitása. A migráció az érintett államokban újra előtérbe helyezi az állam térbeliségét, a határok fizikai valóságát, amelyet az Európai Unió egyik első vívmányaként felejtett el. Az érintett országok nem nagyon tudnak mást tenni, mint újra megkísérelni határaikat őrizni. Nem csak a közrend érdekében, hanem azért is, mert a nyugat-európai célországok a náluk munkaerőként számbajöhető migránsokon felüli résznek a tranzitországokba való visszafordításával fenyegetnek. A határok fizikai megjelenése az EU határországai mentén mentesíti az etnikailag instabil Nyugat-Európát, hogy az Európa-erőd szögesdrótjain fennakadtak további feszültséget gerjesszenek. A magyar és a német menekültügyi reform néhol egymás rovására tologatná a migránsokat, de fő célja mindkettőnek az, hogy legalább Szerbiáig, Görögországig vessék vissza őket.

Okok

Természetes, hogy sokakat izgat az a  kérdés, hogy mi áll a mostani exodus hátterében. Ez a kíváncsiság érthető is, hiszen az ismert tényekkel nehezen magyarázható az év eleje óta megtöbbszöröződő számban tengeri és szárazföldi útvonalon útrakelők időzítése. Nyugat-afrikai, pakisztáni és szír, bangladesi is éppen most. Ezt a kíváncsiságot aztán számos elmélet (amelyik nem tetszik azt konteónak hívjuk) igyekszik is kielégíteni, az igazság azonban az, hogy a migráció jelenlegi eszkalációjára senki nem szolgál kielégítő magyarázattal. Közhelyszámba megy ugyanakkor, hogy „mindenről Amerika tehet” ám, hogy hogyan és mégis miként az már homályban marad.

Az USA?

Az USA 1944 (Bretton-Woods) és 1971, majd a Volcker-sokk után most immár harmadszor próbálja meg hegemóniáját globális szinten, a kapitalizmus szabályainak és erőforrásainak újrakombinálásával, egy válságból újraalkotni. Ennek az új hegemóniának a pilléreit még csak itt-ott lehet sejteni, például azt, hogy az USA hagyományos ikerdeficitjét, a fizetési mérleg hiányának csökkenése követheti. Lehetséges, hogy az USA a jövőben a financializációval bevonzott európai, japán és kínai tőkebeáramlás helyett maga is exportra kívánna építeni?. Az USA pedig - ahogyan ezt a II. vh-t követően Japán és Németország esetében is tette - az exporthoz mindig meg is szervezi a piacokat. Mindehhez már Európa is egészen más szerepben jöhet számításba, mint korábban. Erre utal a TTP és a TTIP kereskedelmi egyezmények előkészítése és az orosz-európai kapcsolatok leromlása is.

Az ukrán konfliktus, az USA közel-keleti szövetségeinek átalakulása (a szaudiak lecsatlakozása Amerikáról és Irán előtérbe kerülése) a szír rezsim kivérzése, mind részei az USA 2008-at követő, új hegemón rendszere kiépítésének. Könnyen lehet, hogy ez az új hegemónia kedvezőtlenebb helyzetben tagolja be Európát és Eurázsiát. Ám amíg egyáltalán nincs, addig a bizonytalanság, a konfliktus és a változás állandó.