A kommentelők után már magát is cenzúrázza a 444

2015.09.15. 06:30 Döry L.

 

2015. szeptember 13-án a Mandiner szemlézi Plankó írását a 444-ről. Plankó röszkei helyszíni tudósítóként ugyan nem tér el forradalmi módon a 444 irányvonalától, de cikkének hangvétele egyértelműen azzal a kontraproduktív kiegyensúlyozatlansággal próbál szakítani, amit az elmúlt időszakban felróttak a portálnak. Egyszerűen csak hatékonyabban juttatná célba a változatlan politikai üzenetet. Plankó többek között leírja, hogy a menekültek regisztrációja alapvető kötelesség, amelyben a migránsok nem mindig működnek együtt. Ez még le is mehetett a 444-en.

A Mandiner által szemlézett szövegrészből pedig kiderül, hogy mi az, ami már sok volt Plankó munkaadójának.

Egy szempont arról, hogy a nyugati kormányok és nyilvánosság milyen szerepet játszanak a történetben:

A képmutatás nyugati alapérték, embertelennek lenni úgy kell, hogy közben mosolygunk hozzá. Az pedig, hogy Magyarország már nem is mosolyog hozzá, legalább annyira zavarja a nyugati közvéleményt, mint maga az embertelenség

Plankó cikkének ez a két utolsó mondata minden magyarázat nélkül került ki mára a cikk eredeti, 444-en található változatából. Szerkesztőnek, szerzőnek persze mindehhez joga van. Ám bármiféle magyarázat nélkül utólag tenni ilyet az, az olvasók semmibevétele.

A kommentek elsötétítéséről

UPDATE: Plankó Gergő válaszát a cikkre az alábbiakban változtatás nélkül közöljük (Gergő a választ szeptember 15-én küldte, de sajnos csak most, október 2-án olvastuk):

Sziasztok!

Plankó Gergő vagyok a 444-től, írtatok egy cikkemről, illetve a végéről kivett bekezdésről.

Egyrészt azt szerettem volna tisztázni, hogy én vettem ki, nem a 444. Másrészt arra gondoltam, leírom az esetet, mert talán érdekelhet titeket, ha kíváncsiak vagytok az online újságírás dolgaira.

Az egész egy hibából indult. Amikor készen voltam a cikkel, átolvastam, és nem tetszett a vége. Felesleges nagyotmondásnak tűnt, pláne egy olyan cikk végén, amiben éppen a helyzet árnyaltságát igyekeztem bemutatni. És úgy éreztem, az 5-ös pont többi része a konkrét példákon keresztül éppen eléggé leírja, amit mondani akarok, nincs szükség még egy odakent publicisztikai fordulatra, amit ebben a formában, ebben a cikkben nem tudok kellően alátámasztani. A helyzetről akartam írni, nem leegyszerűsítő általánosságokkal dobálózni a nyugatról, bármennyi igazság is lehet benne. Úgyhogy kivettem, majd véletlenül nem mentettem el a változtatást, és ezzel együtt jelent meg. De ez tényleg mindegy, a lényeg, hogy én elrontottam, idáig ez igazból csak rám tartozott volna, innentől lesz az olvasó ügye is.

Amikor később láttam, hogy kint van az oldalon a cikk, és benne maradt, el kellett döntenem, mi legyen.

Ha ténybeli hiba van egy már megjelent cikkben, amit kijavítok, azt igyekezni szoktam jelezni, mint például itt: http://444.hu/2014/09/11/az-egyesult-allamok-sziriaban-is-bombazni-fog/

Egy ilyen szubjektív szöveggel kicsit más a helyzet. Itt szerintem azt kell mérlegelni, lényegesen megváltoztatja-e a szöveg tartalmát a módosítás. Én pedig úgy éreztem, ha kiveszek a cikk végéről egy ilyen okoskodást, de az 5-ös pont többi része változatlan marad, nem veszek el lényeges dolgot a tartalomból, viszont kerekebb lesz a szöveg.

Ennyi történt. Abba természetesen egyáltalán nem szeretnék beleszólni, hogy ti ezt hogyan értelmezitek, vagy politikai üzenetnek tartjátok-e. Engem személy szerint nem is bánt – nincs bénább az újságírók körében egyébként elég gyakori szokásnál, hogy osztunk mindenkit, aztán megsértődünk, ha mi kapjuk meg ugyanezt. Egy olyan hangvételű újság, mint a 444 szerzője pláne számítson erre. Szóval ezzel szerintem nincs semmi baj.

Tényszerűen csak annyit akartam mondani, hogy nekem nem tetszik eléggé ez a bekezdés, én vettem ki, és nem biztos, hogy ez volt a jó döntés, de tudom vállalni.

A legjobbakat

Plankó Gergő

A bejegyzés trackback címe:

http://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr87788064

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Plankó Gergő: A törölt bekezdést én vettem ki, nem a 444 2015.10.02. 14:39:03

Nincs bénább az újságírók körében egyébként elég gyakori szokásnál, hogy osztunk mindenkit, aztán megsértődünk, ha mi kapjuk meg ugyanezt. Egy olyan hangvételű újság, mint a 444 szerzője pláne számítson erre.

Trackback: Döry L.: A kommentelők után már magát is cenzúrázza a 444 2015.09.15. 07:39:05

Plankó cikkének a két utolsó mondata minden magyarázat nélkül került ki mára a cikk eredeti, 444-en található változatából. Szerkesztőnek, szerzőnek persze mindehhez joga van. Ám bármiféle magyarázat nélkül utólag tenni ilyet, az az olvasók semmibevétele.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ezért se szoktam kommentelni a 444-en, sőt olvasni is ritkán. Semmi értelme.
@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Ugyanmijafaszomdajcstomival szólva tudsz te Vona legelőjén lapító sunyi jobbikuSS íni mint a saját ökörségeid ,te aki még nem tudja eldönteni Vona körzetvezető testvéred ,vagy Orbán nemzetvezetőd teszi tönkre az országot...
@a nagy hohoohooo:

Nem vagyok se jobbikos, se fideszes. Te viszont buta balliba vagy, az biztos.
@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
Komolyan?..neee..bircahang ez ojan minta cigány csak bosszúja,mikor memonyták nekije,ho azaszonát mebaaata a pap,boszubul seggberúgta pap lovát...ameg lecitronyoztaaa...azót a vonzódik a kakikhoo..
Nehogymán megsértőgygyél, mert agyturkász szakorvosit kérek tőled, bárki bármikor mondhatja, h. "bírónő-úr, nem
emléxem senemire", az majd akkor kell ha beszélni is tucc...
Erre szokták mondani, hogy ha ez számít, akkor egyél tehénszart, tízmilliárd légy biztos nem téved..
Zseniális poszt, már csak azt mondja meg a kedves szerző hogy mi abban a képmutatás hogy a németek többszázezer menekültet fogadtak be? :D

Képmutatás van a világon mindenhol, azt hiszem Magyarország ebben is ott van az élmezőnyben de azzal vádolni a németeket vagy a svédeket hogy képmutatóan csak szavakban segítenének az konkrétan hazugság.

Ez esetben a képmutatás csúcsa inkább azon politikusok, pártok, egyházi személyek akik keresztények képmutatják magukat de pont ellenkezőleg viselkednek.... azaz: Álkeresztények.
Soroljam kikről van szó? :)))
Rohadák ballibek cenzúráznak..

Mi ebben a furcsaság ?

Egész életükben az ellen vinnyogtak a leghangosabban, amit ők maguk követtek el elsősorban és leginkább.

Demokraták, 2006-os ellenzéki veretéssel, szólásszabadság pártiak élenjáró cenzúrázással.

Az a hülye, aki hisz nekik.
@pamut:

Ugye nem tünt fel neked, ogy miután Merkel postázta ameghívót több millió menekültnek, lezárta a német határt.

Lezárta 50-60 ezer menekült után.

Ugyanígy lezárták a csehek, szlovákok, és osztrákok.

Eliszem hogy te szívesen élnél több százezer illegális bevándorlóval, de mi nem.
Ha Nuygat-Európa lezárta a határt, akkor nekünk is le kell zárni.

ENnyi a sztori.
@Ballib Cenzúra:

Nincs lezárva a német határ.

Egyéb hazugságok?
@pamut:

A keresztény erkölcsnek nem része a bevándorlás támogatása.
@pamut:

Kerestem egy olyan linket aminek hiszel (népszava), amit direkt az agyatlan ballibeknek szerkesztenek.
2 napos a hír baromarc.
Azt írják benne, hogy a németek pont azt cisnálják amit mi.
Megerősített határzárat, és a schengeni törvények betartatását az illegális bevándorlókkal:

nepszava.hu/cikk/1069675-lezarja-az-osztrak-magyar-hatart-nemetorszag

A menekültválság nyomán Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezet be - jelentette be vasárnap esti, rendkívüli nyilatkozatában Thomas de Maiziere német belügyminiszter Berlinben, a döntést Ausztria is megerősítette. Orbán Viktor üdvözölte a keleti és a déli határának ellenőrzését, Szijjártó pedig azt kezdeményezte, hogy az Európai Unióval együtt védjük meg Görögország határait. A német döntés következtében Ausztria és Németország között leállt a vonatközlekedés, vasárnap késő este pedig riadót rendeltek el négy megyei főkapitányságon és a Készenléti Rendőrségen.

Az intézkedés "súlypontja" a német-osztrák határ, célja pedig a Németországba igyekvő emberek "áradatának korlátozása", és a beutazás rendezett keretek közé szorítása. Erre "biztonsági okokból is sürgősen szükség van" - mondta a német belügyminiszter, kiemelve, hogy a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása mindenben megfelel a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetről szóló előírásoknak.
@Ballib Cenzúra:

Szia baromarc, legalább azt olvasd el amit belinkelsz, ez az első sora:

"A menekültválság nyomán Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezet be"

Határellenőrzés=/= határzár.

Oké, ezzel megvagyunk, egyéb hazugság?
@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

"Ferenc pápa: Ne zárják be az ajtót a menekültek előtt!"
Semmi különös nincsen ebben. Én ennél sokkal botrányosabbal is találkoztam, Magyari Péter[ék] hirhedt 2009. május 19-i Bajnai "riportja". Akkor elkövettem azt a hibát, hogy printscreen nem naplóztam a "cikk" változásait. Eredetileg társ-szerzője is volt az alkotásnak, az ő neve a gördülőcikk néhány bucskázása után le is került a Magyarié mellől. Eleve ma a cím is más, mint eredetileg volt.

@pamut: A képmutatás abból jön össze, hogy minden menekült a németeknek sem kell, valamint a hírhedt "szírszaporító" -nyilatkozatoök után Merkel tante is visszatácolt... a képmutatás magában a kvótaosztogatásban van, ugyanis a szétosztott kvótákat nem csak befogadni kell, hanem a kvótának nyilvánított többtízezres tömegeknek szépen meg is magyarázni, miért kéne nekik sokkal kevesebb vagy semmi segélyt nem fizető lepukkant országokba menniük, ahová soha nem is akartak, hiszen a román életnívó mindössze csak kétszer-háromszor jobb a békebeli szíriainál.
@pamut:
"célja pedig a Németországba igyekvő emberek "áradatának korlátozása", és a beutazás rendezett keretek közé szorítása."

Pont mint nálunk..

Ugyi ?
@Ballib Cenzúra: Nem, nálunk a beutazás teljes megakadályozása a cél, tehát hazugság egyenlőségjelet tenni a német és magyar intézkedések közé.

Írtam már ez gyenge hazugság, hamar lebuktál vele, próbálkozz valami mással baromarc.
@Frick László Intézet:
A németek soha nem mondták hogy "kell nekik" minden menekült, sőt eleve közölték hogy a balkánról jövőket nem fogják menekültnek kezelni. Csak a szírek kapcsán mondtak olyat hogy befogadják mindet mivel az valóban háborús térség (és tényleg az).

A kvóta kapcsán meg no pláne nem tudom milyen képmutatásról beszélsz? A menekülteknek meg kell mondani hogy el vannak osztva ez a család ide, az meg oda és kész, ez a belső EU-s rendelkezés. Akinek nem tetszik mehet el máshová, nagy a világ.

Tudod attól még hogy a magyar kormány fél éve nem képes de inkább nem akar anyanyelven tájékoztatást adni a menekülteknek, még egy rohad tájékoztató papírlapon sem, noha közben emberségesnek és európainak hazudja magát, attól még nem szűnt meg az a műfaj hogy kommunikáció meg tájékoztatás - legfeljebb a fideszeseknek tűnik úgy. Ezek is emberek, nekik is el lehet magyarázni a dolgokat. Ugyan miért ne lehetne?
@pamut:

Az eretnek argentín médiaceleb véleménye nem érdekel sok embert szerencsére.
@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

maxikám... a gyógyszert... szedni kéne....
Abszurdisztán:

Szanyi beszédet mond Junckeréknak Brüsszelben Hord Gyula szobrának avatásán.

Az EU-ban elkezdték visszafele forgatni az idő kerekét, vagy mi? Mondjuk képesek lennének rá megpróbálni azt is.
Igen. Cenzúráznak a libsik. Mi ebben az újdonság?
A liberálbolsik mindig is ezt csinálták. Problem?
Tényleg kár volt kivenni a szövegből, mert pontosan a lényegre mutat rá - ha valakit ki kell rakni a szobából, lehet hidegen és közömbösen (mint a távol-keletiek),lehet egy szál virágot nyomva a kezébe (mint a nyugatiak),és rá lehet csapni az ajtót a lábára (mint Orbán).
@Frick László Intézet: "szírszaporító" :)))

Ez talált: "A német rendőrök tehetetlenek: mindenki szírnek vallja magát" (Index)
@pamut: Ja, értem már a trükköt: minden szír a Balkánról jön. :)
@pamut: Aki itt hazudik az alapvetően te vagy, kedves barátom. A több százezer menekült befogadása ugyanis alapvetően ígéret. Míg azokat a szíreket akik Németországba akarnak menni és még ausztriában is eljátszák, hogy ugye inkább meghalnak mint máshol regisztrálnak a kvótákkal pl. Románia szegényebb részein akarják elhelyezni.

Nem befogad, ahogy mondja, nem is az úton lévő biztonságos országba toloncol vissza (amit te választasz az útvonallal) ahol lenne pénz a normális körülményekre, hanem egy általa megválasztott harmadik országba, a random szar helyre való továbbtoloncolás pedig nem fér bele a nemzetközi jogba, ami csak visszatoloncolást ismer.

Ezt tudod nem nevezném őszinteségnek.

Mint azt sem, hogy a kedves német barátaink szerint akik menekült táborból jönnek tovább, mert nem menedéket keresnek, hanem jobb életszínvonalat azok a háború elől jönnek és nem gazdasági okokból.

Ha Németország ezeket valóban be akarná fogadni, akkor ebben a helyzetben van rá egy egyszerű megoldás: Minden külképivseletén megteheti, hogy útiokmányokkal és a letelepedést és munkavállalást is engedélyező vízummal látja el őket. Ha valóban be akarná őket fogadni, valóban kb. korlátlanul, akkor ezt meg is tenné, és mondjuk már a török-görög határon sem életveszélyesen hozná át őket az embercsempész hanem megvehetnék sokkal olcsóbban a jegyet Németországban.

Azaz a német egyszerűen képmutató, hazug módon veri át a menekülteket és téged. Pedig akár végig elutasító, akár valóban befogadó állásponttal őszinte és a továbbvándorlót bevándorlóként kezelő politikát folytat nem lenne balhé egyik határon sem. Hoppácska. És az is érdekes, hogy véletlenül éppen jól jön neki a balhé:

Miközben a menekült az aki mondjuk egy közeli országban folyó polgárháború elől ideiglenesen jönne menedékért és nem jobb életszínvonalért telepedne le, az dögöljön meg az Ukrajnában. Miért? Mert ha a menedék kérők az EU felelősségét is emlegetik, akkor az neki nem jó.

Tudod az ottani telet szétlőtt házban, fűtés nélkül életveszélyes megpróbálni teljesíteni, ezért az ottani menekült hullám várható. Azok tömeges leszarása és jogos panaszai helyett politikailag kurva jól jön Merkelnek az, hogy mosolyogva játssza a befogadót és közben tovább toloncolná a szíreket. Mert az erről való vita közben sem beszélünk a másik menekült problémáról, az ottani felelősség sok részéről. És kis szerencsével azok a menekültek meg is döglenek a probléma meg elmúlik.

Úgy nem mond igazat sem a szírek Németországban való befogadásáról, sem ezek hátteréről, hogy az jelentős részben oka a problémának és legalább egy szempontból politikai érdeke is fűződik a hazugsághoz és a balhé megteremtéséhez.

Tedd hozzá a történethez a török és libanoni kritikát: Ők milliókat fogadnak be, de a világ azon leggazdagabb országai (és ebben van Németország is) a beígért szolidaritás, segítség jegyében oda jutottak, hogy meg kell felezni a fejadagokat. Ez indítja el részben a továbbvándorlást, de máshogy is hozzájárulunk.

Jééé, ez a helyzet pont akkora jött össze amikor jól jön a helyzet. Hogy is fér össze az elesetteket segítő "menekültbarát" politikával az, hogy aki tiszteli a törvényt az dögöljön éhen a táborban, csak azzal foglalkozunk, aki tematizálja a menekült kérdést elnyomva az Ukrajnából érkezők kérdését?

Van egy olyan stáb akinél minden ilyen adat megvan, szerinted véletlen a látványosan kétértelmű, sokszor hazug beszéd, a kétértelmű politika, hogy az érdekeikkel egybe eső, de mindenkinek ártó lépések történnek sokszor?

De tegyük fel, Németország még eddig korrekt lenne. De pontosan tudja, hogy itt biztonságos harmadik országot hagytak el papírok nélkül ezek az emberek. Bármikor megtehette volna, hogy idejében kéri azt, hogy a külső ellenőrzést mellőzve engedjük át azokat akiket be akar fogadni.

Ehhez képest hiányolta a külső határ védelmét, miközben azért szidott minket, mert ahol erővel is át akarnak jutni, ott ehhez mérjük a kötelező védelmet. Neki éppen az a jó, ha itt balhé van. Ezért kommunikál a menekült felé átengedést, ezért szidja azt aki védi a szükséges eszközökkel a külső határt, de közben ezért is követeli meg a határvédelmet. Gondolod, hogy Merkel hülye és nem veszi észre az ellentmondást? Szerintem viszont ez szándékos. Mert amint látod ott van a politikai érdeke.
@Válasszunk:
Barátod neked a hóhér de nem én. Azt hogy a szíreket hol akarják elhelyezni, arról neked lövésed sincs mert még el sem indult a kvótás elosztás - tehát már itt hazudsz. Az meg hogy Romániában, pláne annak szegényebb részein akarnák elhelyezni az maga a totálisan megalapozatlan fantáziálás.

Nem mellesleg ha a kvóta meglesz és elosztják a menekülteket, akkor biztos jut pár ezer szegény keleti országokba is. De korántsem mind, és pláne nem lesz országon belüli kényszerített letelepítés szegényebb régiókba. Na és ha kerül pár Romániába is? Ez mire akar ellenérv lenni?

Az EU-nak joga van az EU-n belül szétosztani a menekülteket, ez jogos és logikus is. Ez nem toloncolás, mivel az EU belterületéről van szó. És jó régóta megy a kvótázás, semmiféle titok ebben nincs, nem hogy nem tagadják le, de naponta emlegetik. A hazugság az, hogy te úgy teszel mintha ez titokban menne.

Mellesleg ez az egész már csak részletkérdés, mert a fő kérdés a befogadás ténye nem pedig az hogy utána melyik ország jön. az EU-n belül.

A menekültek legnagyobb csoportját amúgy nyilvánvalóan Németország fogja befogadni. A menekültek is oda akarnak menni, és még kvótás alapon is Németországba fog jutni a legtöbb mert ők a legnagyobb és leggazdagabb EU ország. És nem mellesleg eddig is befogadtak sokat, megadták rengeteg szírnek a menekült-státust, tehát igazat mondtak. Képmutatással rágalmazni őket: hazugság.

A többi hülyeségedre és a témától teljesen elszakadt zavaros csapongó hőzöngésedre és összeesküvéselméleteidre sajnos nem érdemes válaszolni, bár ahogy elnézlek az eddigieket is kár volt rád szánnom.
@pamut: "Tudod attól még hogy a magyar kormány fél éve nem képes de inkább nem akar anyanyelven tájékoztatást adni a menekülteknek, " Azért az több mint érdekes, hogy a "menekültek" centre pontosan tudják melyik uniós ország mennyi euro segélyt ad, arról már fogalmuk sincs, hogy milyen szabályok vonatkoznak az Unió határátlépésére.
nekem a csaj a bölcs előrelátás szimbóluma lett.
A 444 munkaadója... Mármint a Moszad?
Tipikus libsi tempó.
@szemtanú:
Ha így lenne az érdekes lenne, de biztos vagyok benne hogy nem így van. Ha tudod igazolni ezt a "centre pontosan"-mesét kérlek tedd meg.

Az pedig pláne életszerűtlen hogy minden útjukba eső ország jogrendjével tisztában legyenek. Amit viszont látnak akik lőttük mentek azoknak sikerült.
Nem mellesleg ha tisztába kerülnek az aktuális magyar szabályokkal akkor pláne nem fognak együttműködni ugyanis aki együttműködik azt a jogot maximálisan betartva kirúgják a picsába.
@pamut: "Ez esetben a képmutatás csúcsa inkább azon politikusok, pártok, egyházi személyek akik keresztények képmutatják magukat de pont ellenkezőleg viselkednek.... azaz: Álkeresztények.
Soroljam kikről van szó? :)))"

Nos, én ateistaként igen rossz szemmel nézek az egyházakra, de azt elvárni tőlük, hogy a nyugati civilizáció minden alapértékét tagadó muzulmánok millióit pátyolgassák, ez ostobaság. Én ateistaként se támogatom azt, hogy tízmilliók a harmadik világból beözönöljenek nyugatra. Nem csak a 7. századi gyűlöletvallást követő muzulmánok, de keresztények se jöjjenek Afrikából, Közel-Keletről.
Hunyadi, Zrínyi, Kapisztrán eléggé katolikusok voltak, mégse pátyolgatták a muzulmánt.
@pamut: Igaz, nem barátom vagy, mert azokat megválogatom. Téged pedig édesanyád nem tanított meg olyan viselkedési normák betartására amik elvártak lennének.

Például azt állítod nem tudom hol osztják el őket. Ellenben ezzel szemben magad is közlöd, hogy ugye minden ország részt fog venni benne, azaz mégis lehet tudni, hogy minden országba fog kerülni menekült.

Itt kerültél bele abba a helyzetbe, hogy vagy az az állításod nem stimmel, miszerint nem lehet tudni... Vagy az az állításod nem stimmel hogy mely országok lesznek többek között érintettek.

Méghozzá országon belül a legtöbb oda kerül, ahol lehet nekik olcsón helyet adni, ugyanis az EU közben a költségvetési fegyelmet is elvárja. Ez is ismert elvárás.

Ellenben az első ellentmondás után derült ki az, hogy a pamut családban azt tanították neked, hogy nem baj, ha önmagadnak ellentmondva hazudsz össze vissza, az erre épülő beszólogatás nálatok családi hagyomány. Ha pedig ezek kapcsán nem érdekel akinek beleszólsz kinek a fia, lánya, apja, anyja hány embert sértesz meg az dicséretes... Csak akkor sírjon a szád, ha ezek kapcsán meg merik jegyezni ezt az a neveltetés okozta nálad amit a szüleidtől kapsz, mert őket aztán ne vegyük a szánkra.

Mert ugye igazat még nem mondtál, de minősíthetetlen módon személyeskedtél. Gondolom anyád büszke rá mekkora erkölcsi hulladékot adott a világnak. Nyilván, ha érzékeny lennél és az ilyesmit bántónak tartanád, nem úgy viselkednél ahogy, így veled és kedves családoddal szemben működik a véleménynyilvánítás szabadsága.

"Mellesleg ez az egész már csak részletkérdés, mert a fő kérdés a befogadás ténye nem pedig az hogy utána melyik ország jön. az EU-n belül." Ez a részedről egy újabb hazugság, ugyanis a vita az EUs országokban elsősorban a kvóta, ill dublin kapcsán van, nem azon, hogy befogadhatóak-e vagy sem.

Úgy látszik te a várható hőmérsékleti adatokat is letagadod, de azt is, hogy a sokszor kedvezményes honosításra játszó szomszédok a menekülés tényét és okait elmondták.

Úgy látszik arra is legyintesz, hazugsággal válaszolsz amit pl. a Törökök hivatalosan elmondtak mit nem kapnak, és amit az ott járó újságíró is megerősített.

Ezek ellenőrizhető adatok.

ÉS igen öreg, onnan, hogy hazudtál, beszóltál, stb. onnan elérted azt, hogy a neked is megelőlegezett "kölcsönös tisztelet" miatti civilizáltabb társalgás kapcsán elvárásaid nem nagyon lehetnek.

Nekem pedig elegendő annyi, hogy akit a tartalommal (valós tényállítás a neveltetéséért) megsérthetek, azt nem fogom csak stílussal (kurvaanyázás) megsérteni és nem kezdek el pamut módra magamnak ellentmondva hazudozni, de rólad és a neveltetésedről elmondom a véleményt a személyeskedő hazugságaidra reagálva.
@Заграница нам поможет, запад с нами.:

Pedig úgy hazudsz, gyűlölsz, uszítasz mintha egy igazi álkeresztény volnál, egész biztos nem vagy hívő?
@Válasszunk:

Látom, gyenge a felfogásod (mondjuk nem meglepő). na akkor ismét:
Azt hogy a szíreket hol akarják elhelyezni, arról neked lövésed sincs mert még el sem indult a kvótás elosztás - tehát már itt hazudsz. Az meg hogy Romániában, pláne annak szegényebb részein akarnák elhelyezni az maga a totálisan megalapozatlan fantáziálás.

"Itt kerültél bele abba a helyzetbe, hogy vagy az az állításod nem stimmel, miszerint nem lehet tudni... Vagy az az állításod nem stimmel hogy mely országok lesznek többek között érintettek. "
nem értem mit hablatyolsz mert nem írtam olyat ami ellen küzdesz. Esetleg fel kéne fogni azt hogy mit írtam neked... menni fog?

"Méghozzá országon belül a legtöbb oda kerül, ahol lehet nekik olcsón helyet adni, ugyanis az EU közben a költségvetési fegyelmet is elvárja. Ez is ismert elvárás."
Ezt az ostobaságot honnan vetted? :D

"Ellenben az első ellentmondás után derült ki az, hogy a pamut családban azt tanították neked, hogy nem baj, ha önmagadnak ellentmondva hazudsz össze vissza, az erre épülő beszólogatás nálatok családi hagyomány."
Semmi ilyesmi nem történt, te vagy buta aki nem képes megérteni szöveget, vagy inkább csak simán rágalmazol, menekülsz a személyeskedésbe.
Miért is nem lepődök meg? :))

"Mert ugye igazat még nem mondtál, de minősíthetetlen módon személyeskedtél. "
looooooool, bagoly mondja verébnek! :DDD
még van pofád, komolyan beszarok :DDD

" Gondolom anyád büszke rá mekkora erkölcsi hulladékot adott a világnak. "
oh, már anyázol, fröcsögsz, lemégy aljas féregbe :)
mi tagadás, nagyjából ezt vártam tőled. nem vagy te méltó sem válaszra sem arra hogy embernek tartsanak. szánalak, te nyomorult, na csá, így is túlbecsültelek ennyi válasszal nem érsz te ennyit, közel se...
@pamut: A gyenge felfogás a te sajátod...

Honnan tudom, hogy mennek Romániába is menekültek? Onnan, hogy megmondták, mindenhova mennek. Ezt TE is elismered.

Ha olyan hülye vagy, hogy a mennek mindenhova kapcsán nem fogod fel, hogy ennek jelentős része bizony oka az itt említett érdek ellentétnek, konfliktus forrásnak, akkor csak szánalmas hülye vagy.

De láthatóan felfogod és a sokadik emberrel szemben csak hazudsz, fröcsögsz igaz érved még nem volt.

Innen egy olyan hulladék mint te 0 tiszteletet érdemel. Azok a senkiháziak akik ilyet neveltek belőled szintén.

A költségvetési fegyelmet pl. számos EUs egyezmény is megköti (pl. stabilitási paktumok) mint nemzetközi jog, aminek a módosításáról szó sincs.

De szerinted a nemzetközi jog faszság, a hazug szaros pamut képzelgései és legújabb hazugságai jelentik az alapot, mint az otthoni beszólás és hazugság versenyen.
@Válasszunk:
"a hazug szaros pamut képzelgései és legújabb hazugságai jelentik az alapot, mint az otthoni beszólás és hazugság versenyen."

:DDD

hülye vagy, nem kicsit, nagyon :D és ez még finom jelző mert írhattam volna seggszájú hazudozó trollt is :)
„Gergő a választ szeptember 15-én küldte, de sajnos csak most, október 2-án olvastuk”

Szerkesztőnek, szerzőnek persze mindehhez joga van. Ám bármiféle magyarázat nélkül utólag tenni ilyet az, az olvasók semmibevétele. :D
@pamut: mekkora egy féreg takony vagy te, miért nincs az ilyen kitiltva?