Nyilatkozat a menekültek sorsának jobbításááért

2015.10.01. 12:43 Fent és Lent

Baloldali értelmiségiek nyilatkozatot tettek közzé a menekültekért. A szöveget teljes terjedelmében közöljük.

_934337_campbafp300.jpg

 

Nyugat-Ázsia és Észak-Afrika válsága egyre mélyül. A másfél évtizede zajló fegyveres konfliktussorozat amerikai, európai kulcsszereplői és térségbeli szövetségeseik továbbra sem hajlandóak lemondani a brutális beavatkozások nemzetközi jogi szempontból védhetetlen politikájáról. A politikai erőszak fenntartásának célja világos: a  fegyverpiac, a kereskedelmi utak, valamint a nyersanyagforrások, mindenekelőtt az olaj feletti kontroll megszerzése.

A NATO-t és a nagyhatalmakat nem csak a válság kirobbantásáért, de a harcok civil áldozataiért és a menekülők több milliós áradatáért is felelősség terheli. Ennek ellenére nem csak, hogy nem mutatnak komoly elszántságot a válság következtében megindult veszélyes folyamatok megfékezésére, de a több évszázados koloniális hagyományokhoz híven megpróbálnak a nagyhatalmi beavatkozások Európát érintő negatív következményeitől is megszabadulni.

A válság és a beavatkozások hatására útnak indult embertömeg egy része az Európai Unióba próbál eljutni és ott menekült státuszt kérni. A menekülőket az EU és Délkelet-Európa egyre több államában éri üldöztetés és megaláztatás. Calais-tól Röszkéig rendőri és hatósági brutalitások sorozatáról hallani. Az európai jobboldal és szélsőjobboldal, valamint az általuk felhergelt tömegek lelkes tetszésnyilvánítása közepette pengés kerítések épülnek - többek között - Bulgáriában, Magyarországon és a francia-angol határterületen. A nemzetközi és nemzeti alapjogi-, illetve menekültjogi szabályozással szöges ellentétben álló rendelkezéseket foganatosítanak többek között Magyarországon. A politikai hatalmat kiszolgáló sajtó sokszor megalázó és embertelen hangon beszél a menekült emberekről, az Unió több országában uszító jellegű plakátokkal, központilag kiküldött, idegenellenes válaszokat sugalló kérdőívekkel találkozhatunk, és nem ritkák a menekülő emberek fizikai megsemmisítését követelő megnyilatkozások sem. Mindeközben az érintett államok képtelenek a közös és összehangolt fellépésre, csupán a menekültek egy kis részének kívánnak menekültjogi státuszt adni, és lehetséges és kielégítő megoldásnak tartják emberek tízezreinek tetszőlegesen megállapított kvóták szerinti „osztogatását”. Aimé Césaire 1950-ben megfogalmazott örök érvényű szavaival: „Európa morálisan és spirituálisan védhetetlen”.

Ezen folyamatokat látva a magyarországi baloldali szervezetek nevében követeljük, hogy

a nyugati és európai katonai hatalmak, illetve térségbeli szövetségeseik haladéktalanul hagyjanak fel minden olyan katonai és politikai beavatkozással, amelyek nem a háborús konfliktus csillapítását és az adott államok békéjének és stabilitásának megteremtését szolgálják. A beavatkozó államok hozzanak létre a rombolás mértékének függvényében megállapított nemzetközi helyreállítási alapot. E lépések hiányában nemzetközi tiltakozóakciók megszervezését tartjuk szükségesnek.

Az USA és az Európai Unió, illetve a beavatkozó államok haladéktalanul utaljanak jelentős összegeket Libanonnak, Jordániának, Törökországnak, Iránnak és Pakisztánnak az ott élő több mint ötmillió határon túli menekült tisztességes ellátása céljából.

Az Európai Unió, Észak-Amerika és Délkelet-Európa államai a menekültjogi szabályozás más formái mellett kínálják fel a kollektív, automatikus és időszakos védelem lehetőségét a folyamatos háborús erőszaknak kitett területek valamennyi menekültje számára annak érdekében, hogy mind a befogadó államok, mind pedig a menekültek időt nyerjenek a hosszabb távú lehetőségek átgondolására. A jelenlegi kaotikus helyzetben képtelenség felelős döntéseket hozni. A kapcsolódó ellátások színvonalát egységesíteni kell, a befogadó országok között e tekintetben nem lehet tartósan fennálló különbség.

Követeljük, hogy a befogadó térségekben az állami szervek maradéktalanul tegyenek eleget a szociális ellátások tekintetében rájuk háruló kötelezettségeiknek. Az adott államok hozzanak létre a segítő civil szervezetek számára hozzáférhető pénzügyi alapokat. Ezen fiskális terheket a geopolitikai csatározásokból legnagyobb hasznot húzó tőke fedezze saját jövedelmeiből annak érdekében, hogy a befogadó társadalmak szociális ellátórendszerei emiatt ne szenvedjenek kárt, és ne indulhasson áldatlan küzdelem a különféle kiszolgáltatott társadalmi csoportok között. Nagy veszélyét látjuk annak, hogy a jobboldali és szélsőjobboldali erők a helyi lakosságot a nacionalista hisztériakeltés taktikájával élve megpróbálják a más országokból érkező menekültekkel szembefordítani, hogy ezáltal eltereljék a figyelmet a fennálló szociális- és osztályellentétekről.

A kiszolgáltatott migráns csoportok számára hozzanak létre közösségi alapon működő termelői és szolgáltatói szervezeteket, amelyek kielégítő munkafeltételek mellett biztosítanak számukra munkát. Ily módon talán elkerülhető, hogy a nyugati vállalatok az újonnan érkező és minden tekintetben kiszolgáltatott helyzetben lévő migránsok foglalkoztatásával tovább rontsák a transznacionális migráns munkásosztály amúgy is rendkívül kedvezőtlen munkakörülményeit.

Mindezen törekvéseinkben számítunk az észak-amerikai és európai szakszervezetek és más baloldali elkötelezettségű érdekképviseleti szervezetek támogatására."

 

AZ ALÁÍRÓK VÁRJÁK TOVÁBBI CIVILSZERVEZETEK CSATLAKOZÁSÁT

ATTAC Magyarország Egyesület, Baloldali Alternatíva Egyesülés, Balmix internetes portál, Civil Parlament Szövetség, Eszmélet folyóirat, A Mi Időnk hírportál, Le Monde Diplomatique magyar kiadás, Magyar Egyesült Baloldal Egyesület, Magyar Szociális Fórum Hálózat, Marx Károly Társaság, Május Elseje Társaság, 4. Internacionálé magyarországi hívei, Transform európai folyóirat magyar kiadása.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr707875926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ennyi röhejes idiótát!
Bal?? Értelmiség???
A "kommunista futóbolond" is már-már piedesztálra emelés lenne az esetükben.

"4. Internacionálé magyarországi hívei", beszartam.
Ez csak valami elcseszett poén, igaz?
És ezek köztünk járnak, az OPNI meg üresen áll...
Pár százezer menekült jött most az idén Európába. A félmilliárdos EU lakosságánk félmillió a 0,1%-a. Ha 5 millió menekült jönne most egyszerre, az is csak az EU lakosságának 1%-át jelentené. És ezt nem tudjuk kezelni, ettől már kezd összeimlani az EU, ettől már egymásnak esnek a magukat civilizáció és a kultúra legfejlettebjének tartó EU országai.
Ehhez képest a 4 milliós Libanonban 1,2 millió szír menekült van. A 80 milliós Törökországbn 2 millió szír menekült. Az 5 milliós Jordána lakosságának fele palesztin menekült, amihez most hozzájött 650 ezer szír menekült. A háborús Irak is befogadott 250 ezer szír menekültet (a déli része, ahol most béke van). És ezek az országok nem omlottak össze a menekültektől.
Ráadásul a szírek közül 8 millióan a saját országukon belül menekültek el a Nyugat által támogatott kormány ellen harcoló fegyveres csoportok által uralt területekről, a kormány által uraltakra.
A 2011-ben kirobban hánorú előtt Szíria befogadta az örmény menekülteket, cserkesz menekülteket, a palesztin, kuvaíti és iraki menekülteket is (ha egy kicsit régebbre megyünk vissza, akkor a Habsburgok elől menekülő magyar szabadságharc menekültjeit is, és Bem Apó is Aleppóban telepedett le, meg az európai antiszemitizmus és zsidóüldözések elől menekülő sidókat is befogadták). Most amikor ők menekülnek, akkor a Nyugat nem hajlandó befogadni őket és segíteni nekik.
De ez érthető is: hiszen a Nyugat az, amelyik az országukat tönkre tette, és azokat a halálbrigádokat/terrorista csoportokat támogatja, amelyek elől menekülnek.

Mi Assad bűne, ami miatt a Nyugat minden áron beleértve az ország lakosságának kiírtását, és az emberi civilizáció bölcsőjének tárgyi emlékeinek eltörlését is felvállalva, de meg akarja dönteni a szír rezsimet?
- Szíria azon kevés országok közé tartozott, amelyek nem vettek fel kölcsönt sem az IMF-től, sem a Világbanktól (így nem váltak pénzügyi függővé a Nyugattól).
- az Izrael által megszállt Golán-fennsíkot a mai napig visszaköveteli (az ENSZ szerint is Izrael illegálisan tartja megszállva és vissza kellene adnia),
- az USA egyik legnagyobb szövetségesét a wahhabita Szaúd Arábiát és Katart a terrorizmus finanszírozóinak tartja (pontosabban Assad szerint az USA Szaúd Arábián és Kataron keresztül finanszírozza a piszkos dolgait)
- Iránnal szövetséges
- Oroszországgal szövetséges (Oroszország egyetlen Földközi-tengeri kikötője a szíriai Tartuszban van) és nem enged az országa területére sem NATO, sem amerikai katonai bázist
- 2009-ben Assad nemet mondott a Katar és Európa közt építendő földgázvezetékre, mivel az a szövetségese Oroszország gazdasági érdekeit sértené (Törökországgal is ezután romlik meg a viszonya, mert Törökország Németországhoz hasonlóan szintén a nyertese lenne a földgázvezetéknek, hogy az orosz gázfüggést csökkentse)
Erről szól a szír háború, nagyhatalmak üközőállama lett Szíriából.

Iránnak én nem adnék pénzt, hanem a gazdasági szankciókat teljesen feloldanám, és 1 évtized múlva Kína mellett már Irán finanszírozni fogja az EU-t meg az USA-t.
3 évtizednyi nemzetközi szankciók ellenére Irán miért nem omlott össze, hanem talpraállt, újjáépült, és a világ top 15 tudományos országa közé került be.
Iránt hagyni kell szabadon fejlődni, és megpróbálni magunkhoz csalogatni Kína és Oroszország helyett.
(a szankciókkal elértük, hogy Oroszország és Kína is Iránon keresztül építi ki a Arab/Perzsa öbölhöz való vasúti eljutását, valamint India és Kína már nem dollárral fizet az iráni olajért és földgázért, valamit a Shanghaji Együttműködési Szervezetnek a megfigyelő státuszú tagja lett)
Iránt nem pénzzel kell támogatni, hanem csak feloldani a szankciókat, és engedni, hogy kibontakozhasson a gazdasága a teljes kapacitásban.
(meg egyébként az országok szuverenításának elvét nem a Nyugat erőlteti annyira? hát akkor nem kellene nekünk is betartanunk ezt, hogy más országok szuveneritását nem korlátozzuk?)
Régen volt már világégés pedig eszméletlenül jól lehet azon keresni,zsidrákok vagyonát lenyúlni mekkora buli,nem számít hogy a bolygónk nemsoká élhetetlen lesz ezeknek a pszichopata bűnözőknek !
@Szúnyog: @bontottcsirke: Azok vagytok amit írtatok,szánalom a fajtátok.
@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Putingazda miért fizet illen ostoba jószágot?Szopóroller lett az eredmény.
Kedves LMP!

Baromi hülyék vagytok. Nem mintha ez az újdonság varázsával hatna.
Srácok, tiszában vagytok azzal, hogy a népvándorlók 30-40%-a származik Szíriából és kb. ugyanennyi csak kamuzza?
Milyen bájos, hogy amikor a baloldal építgetett kerítéseket, falakat meg vasfüggönyt a baloldali értelmiség támogató cikkeket írogatott, holott akkoriban a határőrségnek tűzparancsa is volt?
@Toportyán Zsóti: Persze te egy "értelmes” egész állat vagy. Ballibcsi állat.
@Gull Wing: Töröd a madzsart illibsi állat.
Én máris megijedtem eme széleskörű támogatással rendelkező népmozgalmak kilátásba helyezett akcióitól!!!
Hát mit érezhetnek a világ vezetői! Nem irigylem őket most!!
@Toportyán Zsóti: Egy különleges állat vagy egy liberális féreg.
@Gull Wing: Félázsiaitól ez nagy bók,fajtád ennyit tud?
süti beállítások módosítása