2015 legszebb magyar bölcsességei és szólásai

2015.12.31. 07:30 Döry L.

orr_mate_jottem_fa_ugyben.jpg

 

fladol

Aktivista először csak nem posztolt több menekülteset, majd hetekre eltűnt a közösségi oldalakról, később törölte is magát. Nem bírom, amit az emberek a falamra floodolnak - magyarázta barátjának, Civilnek.

gyakori

Emberek, ti mit mondtok, azoknak a barátaitoknak, akik szerint Orbán áruló, mert Konrád György kiállt melette? FONTOS!

válaszok

sajnos még nem érkezett válasz

 

drónja

A szőke operatőrnő lobogó hajjal gesztikulált; a pilóta megdöntötte a helikoptert, hogy a stáb felvételeket készíthessen a berohanó emberekről. Ám a jobboldali netes tévé drónja olyan közel manőverezett, hogy el kellett hagyniuk a területet.

rácsa

A pilóta a rácsapás gyakorlását követően a kantinban megpillantotta a nagykövetasszonyt. Kisebb, ráncosabb, rosszabb fogú és vékonyabb szálú hajú volt, mint a mormon kápolna bejárata melletti képen.

odanyúl

A nagykövetasszony a hadgyakorlat megtekintése után beült az egyik gép pilótafülkéjébe. A fénykép kedvéért sisakot is vett. Miközben segített becsatolni az öveket, egy katona odanyúlt. Úgy néztek egymásra, hogy lehessen véletlen is, és szándékos is.

gyűlik

Az egyetemi hallgató kiposztolta, hogy ő liberális és nem tehet róla, de utálja a vidékieket. Nyomott egy entert és nézte, ahogy gyűlik a lájk meg az anyázás.

további

A varsói képviseleten dolgozó gyakornok dobta be az ötletet, hogy indítsanak egy oldalt és fordítsák le lengyelre az index, a hvg és a 444 írásait. A gyakornok a kávészünetet követően már nem vett részt a megbeszélés további részén.

lehajt

A stúdióban Trump egy trumpos bögréből iszogatta a híg, mogyoró ízesítésű löttyöt. Miközben bele akart olvasni a republikánus telefonjába, Clintonné véletlenül belepottyantotta a brossát az ellenfél kávéjába, Trump egy húzásra lehajtotta az adagot. Napokkal később a twitteren posztolt képeket és támogatói nagy része elpárolgott.

italt

Egy dél-koreai nyugdíjas a parkban energiaitalt árult, amikor egy magyar turista odalépett hozzá. Penis!? Park? Where? Dick? Park? Where?

külön történet

Külön története van, hogy végül, hogy valósulhatott meg - mondta vállára vetett farmermellényben a megyei jogú város képtárában a félig sárga bajszú igazgató.

 

 Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XVIII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XIX.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XX.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXI.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXIII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXIV.

Szep Magyar Bölcsessgek és Szólások XXV.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXVI.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXVII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXVIII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXIX.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXX.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXXI.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXXII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXXIII.

 Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXXIV.

Kép: Orr Máté: Jöttem fa ügyben 

A bejegyzés trackback címe:

http://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr38212898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hát ez elég erőltetett volt.