Interszekcionális feminizmus: baloldali és antikapitalista identitáspolitika

2017.02.22. 14:24 Fent és Lent Vendégszerző

 

Válasz Csányi Gergely „Rendszerszemléletű, baloldali feministaként a transzkérdésről” című cikkére

 

Régi olvasója vagyok a Fent és Lent blognak, nagyra becsülöm az irányt és a munkásságot, amit képviselnek a szerzők. Éppen ezért meglepett és elszomorított Csányi Gergely írása, mivel úgy tűnik, több helyen is félreértette az identitáspolitikát, az interszekcionális feminizmust és ezek kapcsolatát a baloldalisághoz. Ezekre a félreértésekre szeretnék itt rámutatni.

 

Kezdjük talán azzal, hogy kontextusba helyezzük a vitát. A feminizmus mint politikai irányzat ugyanúgy sokszínű (és nem ritkán ellentmondásokkal teli), mint bármely más ideológia. Ahogy a vallásokban vagy politikai mozgalmakban törésvonalak keletkeznek bizonyos feloldhatatlan ellentmondások mentén (katolikus–protestáns, LMP–PM stb.), így van ez a feminizmussal is. A jelenlegi vita kontextusa nem más, mint a mai magyarországi feminizmuson belül keletkezett törésvonal a transzellenes feministák és az interszekcionális feministák között.

 

A transzellenes feministák szerint az, aki biológiailag fiúnak született, nem válhat soha igazán nővé társadalmi értelemben, mivel gyerekkorától kezdve fiúként/férfiként szocializálódott. Ebből pedig (szerintük) az is következik, hogy a transznemű nők valójában feltűnési viszketegségben szenvedő férfiak, akik nőnek öltöznek (sőt, nővé operáltatják magukat!) csak azért, hogy a „normális” nők jogérvényesítésének ügyét aláássák. Az így gondolkozó feministákat időnként úgy is hívják, transzexklúzív radikális feministák, röviden TERF-ek, de ennek a szónak a használatával nem mindenki ért egyet, így a továbbiakban én is kerülni fogom.

Csányi Gergely cikkének a kiindulását egy olyan, a Reflektor blogon megjelent szerző írása képezi, akinek munkássága egyértelműen transzellenesnek mondható a fenti értelemben. Egy szerző transzellenességéből persze még nem következik, hogy az érvei rosszak lennének; mindenesetre azt gondolom, hogy feministaként (tehát a nemi alapú kirekesztésre érzékeny emberként) érdemes különös óvatossággal közeledni ezekhez az írásokhoz.

 

Hogy miért látjuk mi, interszekcionális feministák alapvetően hibásnak a transzneműségről való effajta gondolkodást, azt könnyű megérteni. Szerintünk a fennálló nemi rendet (ami szerint csak két, biológiailag adott nem van, férfiak és nők, ráadásul a nők alá vannak rendelve a férfiaknak) két ponton is lehet kritizálni. Az egyik nyilvánvalóan a nők alárendelése (ebben a transzellenes feministák is egyetértenek), a másik viszont az az elvárás, hogy mindenkinek lelkileg is ahhoz a nemhez kellene tartoznia, amibe a biológiai jellemzői alapján besorolták.

 

Tehát mi nem vitatjuk azt, hogy a nők számára hátrányos a fennálló rendszer, mivel ők a férfiak alá kerülnek benne. Viszont azt is gondoljuk, hogy a rendszer azok számára az emberek számára is hátrányos, akik nem olyan lelki tulajdonságokkal rendelkeznek, mint amit a biológiai nemük alapján tőlük a társadalom elvár. Őket hívjuk transzneműeknek (ha a biológiájukkal ellentétesek a lelki tulajdonságaik) vagy nembinárisnak (ha lelkileg sem a nőiséggel, sem a férfiassággal nem tudnak azonosulni).

 

Az interszekcionális feminizmus azonban ennél még többet is mond. Azt állítja ugyanis, hogy a társadalmi berendezkedés (a rendszer) elnyom bizonyos csoportokat. Ilyen elnyomott csoportok például a nők, a romák, a zsidók, a transzneműek, a homoszexuálisok, a hajléktalanok, a fogyatékossággal élők stb. Nyilvánvalóan ezen elnyomásoknak más-más a konkrét oka és eszköze: tehát másként éli meg az elnyomást egy roma, egy nő, egy transznemű. Ráadásul ha valaki két (vagy több) elnyomott csoport metszetében van, azt súlyosabb elnyomás éri: a roma nők helyzete nyilvánvalóan különbözik mind a roma férfiak, mind a fehér nők helyzetétől. Ez a társadalomfilozófiai irányzat az interszekcionalitás, mely rámutat arra, hogy az elnyomott csoportok metszetében (latin eredetű szóval interszekciójában) lévő emberek helyezete különlegesen hátrányos.

 

Interszekcionális feministaként tehát úgy gondolkozunk, hogy a nők elnyomása csak egyike a sok-sok létező elnyomásfajtának. Az interszekcionális gondolkozásból pedig az is következik, hogy a transznemű nők helyzete súlyosabb, mint a cisznemű nőké vagy a transznemű férfiaké (analóg módon azzal, ahogy a roma nők helyzete súlyosabb, mint a fehér nőké vagy a roma férfiaké, a fogyatékossággal élő nőké, mint az ép nőké stb.). A súlyosabb helyzet oka, hogy a transznemű nőket két irányból is éri elnyomás: egyrészt mivel transzneműek, másrészt mivel nők.

 

***

 

Ezzel rá is térhetünk a Csányi Gergely által fölvetett kérdésekre

 

Először is szeretnénk elvitatni a „rendszerszemléletű feminizmus” cimkét, melyet önmagára használ, és melyet egyfajta – nekünk tulajdonított – „liberális diktatúrával” állít szembe. Nem, az interszekcionális feminizmusra nem lehet rásütni, hogy tisztán liberális lenne, és nem lehet róla azt sem mondani, hogy ne lenne rendszerszemléletű. A társadalmi csoportok elnyomása, melyről följebb beszéltünk, nagyon is rendszerszintű folyamat: az elnyomott csoportok, azok metszete, az elnyomás különböző dimenziók mentén – ezek kollektív, társadalmi szinten értelmezendő fogalmak.

 

Továbbmegyek. Az interszekcionális gondolkodás alapkövét képezi, hogy ugyanaz a rendszer felelős az összes elnyomásért. A rendszert hívhatjuk akár kapitalista partiarchátusnak, akár patriarchális kapitalizmusnak (vagy még pontosabban, hogy a mémet idézzem, imperialista fehérfelsőbbrendűség-tudatú kapitalista ciszheteropatriarchátusnak).

 

1_7.jpg

 

Az egyszerűség kedvéért most maradjuk csak a patriarchátusnál és a kapitalizmusnál; ezekhez természetesen hozzájön még a rasszizmus, a heteroszexizmus és ciszszexizmus, az ableizmus (a testi/mentális betegséggel élők kirekesztése) – tehát minden olyan dimenzió, ami mentén a rendszer elnyomásban tart bizonyos csoportokat. Most csak a partiarchátusnál és a kapitalizmusnál maradva azt állítjuk, hogy ezt a két dolgot nem lehet, nem szabad külön-külön vizsgálni. Mert az egyik erősíti a másikat és viszont. Miközben az egyiket próbáljuk megszüntetni, a másik köszöni szépen, tovább erősödik (mint egy hidra két feje), és aztán mikor már azt hittük, eléggé fölbedöngöltük az egyieket ahhoz, hogy rátérjünk a másikra, hirtelen az első újra föléled poraiból – táplálkozva a másik életerejéből.

 

Igen, ez a liberális feminizmus kritikája most, sőt a feminizmusmentes marxizmusé is. Ilyen kontextusban értelmezve látszik, hogy mi volt a fő hibája a progresszív mozgalmaknak az egész 20. század során: nem ismerték föl, hogy az elnyomások mind összefüggnek. Ugyanannak a rendszernek a következményei. Nem lehet különválasztani a szexizmust a rasszizmustól, vagy az ableizmustól, vagy a klasszizmustól (osztályalapú elnyomás, a szegények elnyomása). A rendszer, amiben élünk, egyszerre nyom el sok különböző tulajdonság mentén különböző csoportokat. Az ok persze különböző (bőrszín, nem, szexuális orientáció, vagyoni helyzet stb.), és ezért kézenfekvőnek tűnik ezeket külön problémákként kezelni. De ezek egyáltalán nem külön problémák: ezek ugyanannak a rendszernek az igazságtalan megnyilvánulásai.

 

És ez talán az egyetlen esélyünk arra, hogy a rendszert a 21. század során gyökeresen megváltoztassuk: az eddig kisebbségben lévő csoportok hirtelen egyesülve többségbe kerülhetnének a rendszer kizárólagos haszonélvezőivel szemben.

 

Ha ez a fajta gondolkodás nem „rendszerszemléletű”, akkor nem tudom, mi az.

 

***

Csányi Gergely azt állítja, hogy a nőiséget (és ezáltal a férfiasságot) az árutermelés viszonyai alakítják ki azáltal, hogy a női test által ingyen végeztetik el a társadalom (és ezáltal a kapitalizmus) újratermeléséhez szükséges reprodukciós munkát.

 

Nos, az állítást, miszerint a kapitalizmusban női szereppé, sőt, minőséggé válik az ingyen végzett reprodukciós munka, egy pillanatig nem vitatom.

 

De azt gondolom, hogy a probléma nem ennyire egyszerű. A nők elnyomása nem a kapitalizmus terméke. Annál sokkal ősibb. Pre-kapitalista társadalmakban is jelen volt a rendszerszintű férfiuralom: a patriarchátus már az ókorban majdnem mindenhol kölcsönhatott az adott gazdasági-politikai rendszerrel, a középkori feudalista-jellegű társadalmak intézményesített nőgyűlöletéről nem is beszélve. Amit ma észlelünk („ingyen reproduktív munka” = „női minőség”), az nem más, mint a kapitalizmus konkrét, jelenkori kölcsönhatása a patriarchátussal.

 

De a nőgyűlölet a kapitalizmustól függetlenül is jelen van a társadalomban, amint erre számos feminista filozófus rámutatott már. (Judith Butler például, aki megmutatta, hogyan hat kölcsön a patriarchátus a tribális társadalomszerkezettel a feleségcsere intézménye által, ahol a nő az interkommunális együttműködések kialakításának eszköze volt.) Igen, fontos, sőt elengedhetetlen a patriarchátust a kapitalizmus keretrendszerében tárgyalni; én leszek az első, aki felszólal, ha valaki ezt elmulasztja. De tévedés csak ilyen formában tárgyalni.

 

***

Csányi következő gondolata: „a feminista mozgalom ebből a nézőpontból a reprodukcióra képes női test felszabadítására irányuló mozgalom”

 

Ez is egy hozzáállás. Az interszekcionális feminizmus mindenesetre nem erről szól, jobbanmondva nem egyedül erről szól. Ez egy fontos kérdés, és mi ezt is integráljuk a társadalomfilozófiánkba; de nem gondoljuk, hogy itt meg lehetne állni. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a női mint minőség önmagában is el van nyomva a társadalmunkban, és nemcsak azáltal, hogy a kapitalizmus ingyenmunkára kényszeríti a női testet. Ami nőies, általában alacsonyabb rendű, mint ami férfias. Nemcsak a test; a lélek, az érzelmek, a gondolkodási sémák, a beszédmód és stílus, a jellemző tevékenységek, viselkedés, öltözködés, a női létezés maga, egyszóval: a társadalmi nem összes aspektusa. A női gendert is érinti a nőgyűlölet, nemcsak a női szexust.

 

[Megjegyzés. Az angolban kétféle szó is létezik a nemre: az egyik a sex (amit magyarul „biológiai nem”-nek vagy szexusnak fordítunk), a másik a gender (amit magyarul „társadalmi nem”-nek fordítunk). A szexus és a gender között az a különbség, hogy míg a szexus az ember biológiailag adott nemi tulajdonságai alapján jelent férfit vagy nőt, a gender a lelki tulajdonságok és társadalmi szerepek alapján jelent férfit vagy nőt. A legtöbb embernek természetesen ugyanaz a szexusa és a genderje (ők a ciszneműek), azonban létezik egy kisebbség, akiknek a lelki tulajdonságai nem egyeznek meg a testileg hozzájuk társított nemmel (ők a transzneműek).]

 

Mindezt összevetve az interszekcionalitással következik, hogy nem érdemes különválasztani a csak a biológiai nemet érő és a csak a társadalmi nemet érő elnyomásokat. Másként megfogalmazva: nem az a lényegi kérdés, hogy a nőiség most akkor testileg vagy lelkileg meghatározott minőség-e. A lényegi kérdés, amire mi helyezzük a hangsúlyt, az hogy miért nyomja el a társadalom a nőket, és hogy hogyan tudnánk ezt az elnyomást megszüntetni. Ez pedig összekovácsolja azokat a nőket, akik testileg és lelkileg is nők (őket nevezzük ugyebár cisznemű nőknek), és akik testileg nem feltétlenül, hanem csak lelkileg nők (ők pedig ugye a transznemű nők).

 

De ez még nem minden, mert mint mondtuk, az interszekcionális gondolkodás összekovácsolhatja azoknak a csoportoknak a tagjait is, akiket a rendszer, bár más-más okból, szintén elnyom. Ezért tartjuk fontosnak támogatni a nemi kisebbségek mellett a nemzeti/etnikai kisebbségek tagjait, a kiszolgáltatott gazdasági/szociális osztályok tagjait, a fogyatékossággal élőket vagy éppen a háború elől menekülő embereket. Nem elnyomásolimpiát rendezünk, nem versenyeztetjük a különböző elnyomott csoportokhoz tartozók nehéz helyzetét, hanem igyekszünk közös pontokat találni és együtt fellépni a rendszerbe kódolt igazságtalanságokkal szemben.

 

***

Csányi: „A férfiagy-nőiagy esszencializmus egyszerűen legitimálja az elnyomást, és visszaveti a feminista mozgalmat, beilleszkedik egy konzervatív narratívába és elfedi az elnyomás valódi természetét.”

 

Ebben is egyetértünk: valóban hibás lenne a diskurzust csak a genderre szűkíteni (mint ahogy hibás lenne csak a szexusra szűkíteni). Viszont nem is állítottuk sehol, hogy mi szűkíteni szeretnénk a diskurzust, sőt. Azt állítottuk, hogy mind a biológia nem miatt, mind a társadalmi nem miatt éri a nőket elnyomás a rendszerben; és hogy ha valóban a rendszer lebontása a célunk, akkor annak minden aspektusát alaposan meg kell érteni, és bele kell foglalni a rendszerkritikánkba.

 

Ez az, amit azok, akik még nem foglalkoztak az interszekcionalitással eleget, időnként úgy interpretálnak, hogy mi „identitáspolitikát” folytatunk. Ez a félreértés nézetünk szerint abból származik, hogy mi interszekcionális jogvédőként valóban támogatjuk azt a liberális jellegű gondolatot, hogy mindenki magának választhassa meg az identitását: legyen az nő, férfi, mindkettő egyszerre, egyik sem vagy valami egészen más. Ezt viszont nem l'art pour l'art liberalizmusból tesszük (és pláne nem valamiféle liberális „diktatúra” kialakítása céljából), hanem azért, mert úgy látjuk, a rendszer a női szexus mellett elnyomja még a női gendert is; sőt minden olyan szexust és gendert, ami nem illeszkedik bele a kötelezően előírt bináris nemi rendszerbe (i. e. interszekcionális és nembináris emberek). Számunkra tehát a rendszer ellen való fellépés egyik konkrét (egyéni szinten is alkalmazható, de politikai szintre is vihető) módszere az, hogy támogatjuk a nembináris identitásokat is.

 

***

Itt tartom fontosnak kiemelni, hogy az interszekcionalitás per definitionem marxista és baloldali.

 

Egyszerűen képtelenség lenne a rendszerbe kódolt elnyomásokról anélkül gondolkozni, hogy a rendszer egyik alapvető összetevőjét, a kapitalizmust és az osztályszerkezetet ne vennénk figyelembe. A marxizmus elmélete alapvető jelentőségű összetevője az interszekcionalitásnak: Marx óta tudjuk, hogy a tőke forgásának folyamata a társadalmat két nagy csoportra, két osztályra osztja: azokra, akiknek elegendő tőkéjük van ahhoz, hogy a nyereségből fönntartsák az életüket (ők a tőkésosztály), és azokra, akiknek dolgozni kell a mindennapi betevőért (ők a munkásosztály). Ez egyben egy elnyomás-viszony is a két csoport között, melyet az interszekcionalitás is figyelembe vesz és beépít a rendszerkritikájába.

 

Sőt mi több, az interszekcionalitás szükségszerűen kritika alá vonja a neoliberalizmust is. A társadalmi viszonyok elemésekor nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy világszerte mindenhol, ahol neoliberális intézkedéseket vezettek be, a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények pedig még szegényebbek. Tudjuk jól a baloldali, kritikai politikatörténetből, hogy az olyan „kísérleti laboratóriumok”, mint Chile, Brazília, Argentina, de még Oroszország (a Szovjetunió megszűnése után) és az USA is, miután elkezdték alkalmazni a neoliberális ideológiát a 70-es évektől, sokkal egyenlőtlenebb hely lett, ahol tömegesen élnek mélyszegénységben az emberek (gondoljunk csak a dél-amerikai nagyvárosok óriásgettóira!) és egy iszonyú gazdag felső 1% birtokolja a vagyon túlnyomó részét. De a trend az egész, globalizált világban megfigyelhető.

 

Arról nem is beszélve, hogy a szabályozás nélküli szabadkereskedelem soha nem látott mértékű környezetszennyezéshez és katasztrofálisan magas széndioxid-kibocsátáshoz vezet – könnyen látható tehát, hogy az interszekcionális feminizmus miért és hogyan foglalja magába az ökofeminizmust is; ennek részletes tárgyalása azonban sajnos túlmutat jelen írás keretein.

 

Az „identitáspolitikát” gyakran éri az a vád, hogy neoliberalista. Nos, akkor vagy a vád hibás, vagy mi nem vagyunk „identitáspolitikusok” – bár ez esetben szeretnénk tudni, kik is valójában azok. Mi magunk még nem találkoztunk az „identitáspolitikával” mint önálló ideológiával – csak a kritikájával. Mivel nem akarok senkit azzal gyanúsítani, hogy szalmabábot ütlegel a munkássága, feltételezem, hogy az identitáspolitikát kritizálók (mind jobbról, mind balról) a transzaktivizmust mint mozgalmat kritizálják. A transzaktivizmus bizonyos követeléseit mi magunk, interszekcionális feministák is támogatjuk, tehát a kritika valahol minket is ér.

 

Ezért is éreztük szükségét megírni ezt a válaszcikket, hogy a minket ilyen áttételes formában ért kritikákra válaszoljunk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az interszekcionális feminizmust és az identitáspolitika általunk képviselt irányvonalát kritikusaink többsége teljesen félreértelmezi.

 

***

Csányi utolsó gondolatára szeretnénk még reagálni: „A tétek importálása a világrendszer más, centrum-jellegű helyiértékeiről csak a „nyugatosság” középosztálybeli illúziójának fenntartásához járul hozzá és csak visszavetni tudja a magyar feminista mozgalmat.”

 

Ezzel is teljes mértékben egyetértünk. A nyugati eszmék kritikátlan importálása, és ez nemcsak az interszekcionalitásra, de a transzellenes feminizmusra is igaz, hibás irány. Azonban a mi perspektívánkból az egész helyzet némiképp másként fest. Mi úgy látjuk, hogy a feminizmus transzellenes irányzata és az identitáspolitika kritikusai azok, akik importáltak egy alapvetően nyugati kontextusban értelmezendő, Magyarországon értelmezhetetlen problémakört. Hogy miért?

 

A transzaktivizmus – tehát a transznemű emberek által végzett, saját személyes érdekükben fellépő aktivizmus – ma Magyarországon gyakorlatilag nemlétező dolog. Nincsenek önálló megmozdulások, kiállások, felvonulások vagy performanszok, melyek a transzneműeket mint közösséget képviselnék. Minden, ami ezt a témát érinti, vagy az általános LMBTQIA* mozgalom keretein belül (pl. Pride), vagy pedig az (általunk is képviselt) inklúzív feminizmus keretein belül történik. A magyar transznemű emberek helyzete olyannyira nehéz, életük során annyi hátrány éri őket (ezt személyes tapasztalatok, beszámolók alapján állítjuk), hogy sem idejük, sem energiájuk nincs semmiféle nagyszabású, önállóan szervezett politikai cselekvésre vagy fellépésre. Feltűnik persze időnként egy-egy bátor magyar ember, aki kiáll a nyilvánosság elé, fölvállalva transzneműségét (és kapva érte hideget-meleget); azonban a témában a közvéleményhez eljutó legtöbb adalék mind külföldről származik.

 

Ebből kifolyólag azt állítjuk, hogy nemcsak a transzellenes feministák, de a konzervatív közvélemény genderdiktatúrát emlegető rémképzetei is elsősorban a külföldről hozzánk egy-egy szűk csatornán beszűrődő transzaktivizmus túlkapásaira, illetve kizárólag nyugatos kontextusban értelmezendő követeléseire (pl. nemsemleges névmás) adott reakciók.

 

Mindeközben pedig a magyar transznemű emberek továbbra sem tervezik mozgalom alakítását. Ők csak csendben léteznek. Nem kérik, hogy a kórházakban kismamaszoba helyett kisszemélyszobát (ennek a szónak magyarul nincs is értelme!) mondjanak az emberek, nem akarnak talkshow-kban szerepelni, sem pedig gyerekeket átnevelni. Leginkább annyit szeretnének, hogy békében élhessék az életüket – lehetőleg anélkül, hogy megvernék, kiközösítenék, kirúgnák őket. Alapvető emberi méltóságuk tiszteletben tartását kérik, miközben ők is tiszteletben tartják másokét. Jelentős részük nem is ért egyet a külföldi transzaktivizmus törekvéseivel; továbbá tisztában vannak vele, hogy nem lehet és nem is kell minden nyugati irányzatot importálni, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ezek a mai magyar viszonyokra jól alkalmazhatók!

 

Nem tudjuk persze megjósolni, kialakul-e valaha széleskörű transzaktivizmus Magyarországon: talán igen, talán nem, mindazonáltal jelenleg nem létezik ilyesmi, ez tény. A transzellenes feministák pont úgy, ahogy a konzervatív „genderellenes” felszólalók logikai hibát vétenek, amikor a külföldi transzaktivizmus túlkapásai miatt a magyar transznemű emberek ellen hangolják a közvéleményt. Ez egyszerűen bűnbakképzés.

 

***

Szeretnénk végül újfent fölhívni a baloldali rendszerkritikusok figyelmét az interszekcionális feminizmusban rejlő potenciálra. Az interszekcionalitás maga a feminista rendszerkritikában gyökerezik, de több annál. Amint azt feljebb elmagyaráztuk, magába foglalja nemcsak a feminizmust, de az LMBTQIA*-aktivizmust, a transzfeminizmust, az antirasszizmust, az ökofeminizmus, valamint – végül, de koránt sem utolsó sorban – a marxizmust is. És ez azért nagyon fontos, mert ez talán az egyetlen esélyünk arra, hogy a rendszert valaha gyökeresen megváltoztassuk. Az elnyomott csoportok egyesével, önmagukban, mind csak marginalizált kisebbséget alkotnak. Ha viszont fölismernénk, hogy mindannyiunkat ugyanaz a rendszer nyom el, csak más-más okból kifolyólag, és közösen próbálnánk föllépni, akkor hirtelen mi lehetnénk a többség.

 

Gergely Dóra Viktória és a Szabadnem blog szerzői

(A szerzők interszekcionális feministák, a Genderfészek csoport tagjai. További info: Transznemű infopont)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr9512282317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

"Nem lehet különválasztani a szexizmust a rasszizmustól, vagy az ableizmustól, vagy a klasszizmustól (osztályalapú elnyomás, a szegények elnyomása). A rendszer, amiben élünk, egyszerre nyom el sok különböző tulajdonság mentén különböző csoportokat."

Itt az osztályalapú elnyomás kakukktojás. Az osztályalapú elnyomás a kapitalizmusban a nyugati heteroszexuális fehér férfivel szembeállított identitáscsoportokon belül is létezik: ez az, ami nőket nők ellen, magyarokat magyarok ellen, transzneműeket transzneműek ellen fordítja, megakadályozva, hogy identitáspolitikai alapon összefogjanak a rendszer ellen. Alulról felfele osztályharc nélkül az interszekcionizmus nem más, mint az uralkodó osztály interszekcionalizmusa: www.reddit.com/r/FULLCOMMUNISM/comments/4vdhcm/democrats_being_truly_revolutionary/
@Szőrösméhű Kékharisnya:

Az interszekcionális feminizmus támogatóit le-SJW-zni nem jobb érv, mint a transzellenes feminizmus támogatóit le-TERF-ezni.

Ettől még a cikk egyes pontjait lehet hasznos kritizálni, de a személyeskedést mellőzzük. A szerzők egyébként nem zárkóznak el párbeszédtől/vitától, ahogy azt a blogukon is írják:

szabadnem.blog.hu/2017/02/22/az_interszekcionalis_feminizmus_es_a_baloldal
@Tamás Nagypál:

"Az osztályalapú elnyomás a kapitalizmusban a nyugati heteroszexuális fehér férfivel szembeállított identitáscsoportokon belül is létezik"

Ezzel az interszekcionalitás is egyetért: éppen ezért állítja, hogy az osztály *kölcsönhat* a többi dimenizó mentén érvényesülő elnyomásokkal. És hogy a két elnyomás metszetét alkotó csoportok helyzete nehezebb, mint azoké, akiket csak egy dimenzió mentén ér elnyomás.

"ez az, ami nőket nők ellen, magyarokat magyarok ellen, transzneműeket transzneműek ellen fordítja, megakadályozva, hogy identitáspolitikai alapon összefogjanak a rendszer ellen."

Igen, ez a jelenség valóban létezik. De az interszekcionalitás pont erre próbál választ adni. Renszerszemléletű megoldást kínál arra, hogy az identitáspolitika mentén egymással ellentmondásba kerülő csoportok hogyan tudnának mégis közösen föllépni a rendszer ellen. Tehát az interszekcionalitás magába foglalja az identitáspolitikát is, de több annál.
@T. B.: maradjunk annyiban, hogy ezeknek a szerzőknek az identitása interszekcionális, a gyakorlata legnagyobb jóindulattal is vulgárinterszekcionális, de sokkal inkább vulgár-tumblr-interszekcionális. a színvonaltalanságot kiemelni egyébként nem személyeskedés, bármennyire is szeretnének minden kritikát személyeskedésként hárítani a szerzőkhöz hasonló kultúrkörben mozgók. a poszt olyan színvonaltalan, hogy nem is tudnám hol elkezdeni magyarázni az alapvető fogalmi tévedéseket, és nem is szeretnék erre a szintre süllyedni. ezt a posztot parodizálni se lehet hová, olyan szintű önparódia.
@T. B.: Ja most látom, hogy te is az egyik szerző lennél a csodálatos SJW blogról :DDDDD

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu