Osztálypolitika és identitáspolitika

2017.02.27. 15:23 CsanyiGer

csanyi_gergely2.JPG

Csányi Gergely válasza Gergely Dóra és a Szabadnem blog szerzőinek válaszcikkére

Kedves Szerzők,

Hadd használjam most a (nyílt) levél-formát, mivel egyedül a cikketekre szeretnék reagálni.

Válaszotokban csúszkálva szerepelnek olyan kifejezések, mint kapitalizmus, rendszer és osztály, ennélfogva pedig nagyon nehezen érthető – valószínűleg számotokra is átgondolatlan –, mit értetek rendszerszemlélet alatt. Egy helyen írjátok: „a társadalmi berendezkedés (a rendszer)”, de nem egészen érteni, minek a társadalmi berendezkedését tekintitek rendszerszerűnek. Kérditek: „Ha ez a fajta gondolkodás nem ’rendszerszemléletű’, akkor nem tudom, mi az.” Nos, én a cikkben, amire reagáltok, azt hívom rendszerszemléletű gondolkodásnak, ami a világot behálózó tőkés árutermelési rendszert veszi elméleti alapjának és én ezt értem rendszer alatt. Ez árutermelési rendszer és nem politikai, kulturális vagy társadalmi rendszer vagy alrendszer. Világos, hogy itt ti nem ezt értitek a „rendszer” szó alatt. Viszont úgy tűnik, számotokra is átgondolatlan, hogy akkor mit is. Ha adott politikai rendszert hívtok rendszernek, akkor nincs értelme „a kapitalizmusról” írnotok, csak különböző államkapitalizmusokról. Fontos lenne ezeket átgondolnotok és tisztáznotok (magatokban is), mert alapjaiban határozza meg, mit hívtok rendszerszemléletű vagy rendszerkritikus gondolkozásnak.

Ha valaminek ellene vagy, az azt jelenti, hogy az a valami nem akarod, hogy létezzen. Ha valaki kritizálja a transzpolitikát, az nem azt jelenti, hogy „transzellenes”. Mivel ez azt jelentené, hogy valaki nem akarja, hogy transznemű emberek létezzenek, vagy azt, hogy transzok legyenek. (Teológiailag többé-kevésbé műveletlen ateistaként a többször leírt „lélek” és „lelki” szavakkal nemigen tudok mit kezdeni ilyen kontextusban, így azt identitásként értelmezem.) Nem tudom, mit jelent társadalmilag nemet cserélni, de mint ahogy írtam, a kritika nem arra vonatkozik, hogy valaki másik nemmel identifikálódik, mint amilyen neműnek született. A kritika arra vonatkozik, hogy Vay Blanka a női agy-férfi agy (természetesen nem létező) biológiai dichotómiára építi a politikai követeléseit. Illetve például arra, hogy Vay Blanka a saját partikuláris élettapasztalatával legitimálja azt a követelést, hogy a gyerekek kaphassanak pubertásblokkolót, nem gondolva arra, hogy mindez milyen következményekkel járhatna az övétől nagyban eltérő léthelyzetekben. Ezeket a politikai narratívákat élesen kritizálom, de a kritika nem Vay Blanka személyére vagy identitására irányul, hanem politikai követeléseire, mivel ezek a politikai követelések tovább szűkítik az alapvetően patriarchális rendszerben a rendszerszemléletű feminista mozgalom cselekvési terét. (Melyek egyébként nem jogkövetelések.) Ha a transzpolitikai követelések kritikájában egyetértünk, nehéz belátni, én miért lennék transzellenes, míg ti nem. (Mint ahogy egyébként azt is, ha majdnem mindenben egyetértetek, miért volt elszomorító számotokra az írásom.)

A társadalmi (gender) és a biológiai (sex) nem ilyen szétválasztása, mintha az valóságos lenne, képzavar. Ez az elemzés szempontjából talán hasznos lehet, de ez egy analitikus szétválasztás. A társadalmi nemi szerepelvárások (gender) a konkrét fizikai testhez kötődnek, melynek nemi jellegzetességei vannak (sex). A cikkben, melyre reagáltok, nem azt írom, hogy csak a női testet érzékelik alacsonyabb rendűnek a társadalmi cselekvők, hanem „a lélek, az érzelmek, a gondolkodási sémák, a beszédmód és stílus, a jellemző tevékenységek, viselkedés, öltözködés, a női létezés maga, egyszóval: a társadalmi nem összes aspektusa” alacsonyabb rendűnek tűnik fel számukra. Az állításom az volt, hogy ezek a tudásszociológiai aspektusok történetileg visszavezethetőek a női test reprodukciós képességére. Ezek a társadalmi konstrukciók kötik az olyan reproduktív munkákat is a nőiséghez, melyek egyébként férfiak által is elvégezhetőek lennének, és akadályozzák meg a női cselekvőket abban, hogy maguk döntsenek reproduktív képességük használatáról, tehát hogy maguk döntsenek a testükről. A gender (társadalmi szerepelvárások) pedig nem egyenlő a genderidentitással, tehát ezeknek a szerepelvárásoknak az internalizációjával. A második eltérhet a biológiai nemtől transzok esetében, ha az első eltérhetne, most nem írnánk cikkeket, mivel nem lenne szükség feminizmusra. Máshogy: ha mindenki maga választhatná meg az identitását, és az nem egy alapvetően kizsákmányolásra épülő rendszer struktúráinak szubjektivációjával keletkezne, mi szükség lenne feminizmusra?

Az interszekcionalizmus a második hullámos amerikai feminizmus kritikájából alakult ki. A második hullámos feminizmus ellen felhozott kritika az volt, hogy nem veszi figyelembe a fekete nők helyzetét, vagyis, hogy „fehér nőmozgalom”. Ehelyett interszekcionalitás néven (ez a megnevezés már a ’80-as évekből származik) a kritikusok olyan megközelítést javasoltak, melyben a rassz, társadalmi osztály, gender, szexualitás, etnicitás, nemzetiség és életkor viszonyai egy társadalmi szerveződés kölcsönösen egymásra ható erőit képzik. Ezt azok, akik még nem foglalkoztak interszekcionalitással eleget, szokták úgy (félre)érteni, hogy az interszekcionalista elmélet a társadalom bizonyos halmazaival vagy metszeteivel, illetve ezeknek a halmazoknak vagy metszeteknek a részhalmazaival vagy részmetszeteivel foglalkozik. Ez mondjuk így: vulgár-interszekcionalizmus.

Mindemellett ha nem is (az általatok is leírt) vulgár-interszekcionalizmust vesszük alapul, az "egymásba kapcsolódó elnyomások mátrixának” elmélete csupán természetesnek feltűnő identitások egy listáját hozza létre, kivonva ezeket materiális és történeti kontextusukból. Ez a módszertan ahistorikus és társadalmiatlan, tehát nem rendszerszemléletű. Máshogy, a kapitalista világrendszer bizonyos időszakában, bizonyos helyiértékén kitermelődött identitásokra épülő, egyenlő jogot és egyenlő eloszlást követelő politikák (identitáspolitika) újratermelik a kapitalista viszonyokat, és lemondanak arról a történeti és rendszerszintű elemzésről, aminek a fókuszában az van, hogy a rendszer minden időszakában minden helyiértékén kitermel (elidegenített) identitásokat. Tehát nem a rendszer működését kritizálja és ez alapján határozza meg céljait (osztálypolitika), hanem a rendszer egy adott időszakában és helyiértékén kitermelődött identitáscsoportoknak követel egyenlő jogot és elosztást (identitáspolitika), tehát minden követelése a rendszerlogikát követi. Az interszekcionalitás elmélet nagyban felelős azért, hogy a feminista mozgalomból eltűnt a forradalmi szemlélet. Ahogy Thévenin írja:

"A valós helyzet megértése azonban fokozatosan tűnt el a társadalmi és politikai harcok visszaszorulásával, a munkásmozgalom válságával, a liberalizmus győzelmével, illetve Marx és Freud többször bejelentett halálával. (...) A feminista mozgalom (...) elveszítette forradalmi szemléletét. Nem a globális szemléletmód, hanem a különböző jogok követelése, a diszkriminációk, a nők elleni erőszak jelenségeinek leleplezése vált fontossá. Elveszett a teljes rendszer termelésének és újratermelődésének vizsgálata, s ezzel elveszett minden forradalmi cél is. Azért küzdünk, hogy minél jobban megfeleljünk a rendszernek? Hogy minél jobban integrálódjunk abba rendszerbe, amely még soha ilyen rosszul nem bánt velünk?"

A rendszer bizonyos időszakában létrejövő LMBTQIASTB. nevű, egyre partikulárisabb identitások leírásával a mozgalom csak elforgácsolódik és eltűnik a fókuszából a kérdés, hogy hogyan és miért jönnek létre ezek az identitások. A partikuláris jogkövetelések iskolapéldája az a narratíva, amit Vay Blanka fogalmaz meg saját élettörténetére alapozva, figyelmen kívül hagyva saját élettörténete partikularitását, és hogy követelései eredményei mit jelentenének a más léthelyzetben lévők számára. Az interszekcionalizmus azt segíti elő, ami ellen létrejött, hogy a mozgalom egy szűk kör számára követeljen elismerést és jogokat, a rendszeren belül. Mindez ellentétes a rendszer kritikájával.

Végezetül egy valóban rendszerszemléletű feminista elmélet megértéséhez nagyon fontos tisztázni, hogy az osztályhelyzet nem egy tulajdonság, így az osztály sem egy csoport vagy egy társadalmi „halmaz”. (Tehát az osztály kifejezés nem egyenlő a réteggel.) Az osztályhelyzet egy viszonyrendszerben elfoglalt relatív pozíció. Így alapvetően értitek félre az osztályszempontú elemzést, mikor úgy gondolkodtok, hogy a sok dimenzió vagy halmaz között figyelembe veszitek ezt is. Az osztálystruktúra a tőke, a termelőeszközök és a hatalomhoz való egyenlőtlen hozzáférés miatt kialakult függőségi viszonyrendszer. Az osztálystruktúra az az objektív függőségi rendszer, melyben az identitások, reprezentációk, szerepelvárások, tehát a társadalmi nem összes aspektusa történetileg keletkezik és feltűnik a szubjektum számára. Így egy rendszerszemléletű feminizmus fókuszában a (nemzetközi munkamegosztáson alapuló) osztálystruktúra kell, hogy legyen és a reprodukciós érdekeknek kitett női test. Az interszekcionalitás se nem rendszerszemléletű, se nem rendszerkritikus, az identitásalapú jogkövetelések (identitáspolitikák) pedig a rendszerlogikát követik.

Ezeket a szempontokat ajánlom megfontolásra és köszönöm az indulatmentes választ,

Csányi Gergely

A bejegyzés trackback címe:

http://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr1312297861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

" a kapitalista világrendszer bizonyos időszakában, bizonyos helyiértékén kitermelődött identitásokra épülő, egyenlő jogot és egyenlő eloszlást követelő politikák (identitáspolitika) újratermelik a kapitalista viszonyokat, és lemondanak arról a történeti és rendszerszintű elemzésről, aminek a fókuszában az van, hogy a rendszer minden időszakában minden helyiértékén kitermel (elidegenített) identitásokat. "

Itt hiányzik a különbségtétel a burzsoázia és a proletariátus elidegenedettsége között. Pl. egy burzsoá afroamerikai számára a fekete identitás egyfajta fölvehető maszk, ami az egyén piaci értékét növelheti, ha ügyesen használják. Az alsó osztályok tagjai számára viszont feketének lenni konkrétan életveszélyes; nekik ez egy olyan identitás, amitől nincs módjukban szabad döntéssel megszabadulni. Tehát oké, hogy a fekete identitás mindkét esetben "elidegenedett", de ennek az elidegenedettségnek a politikai mozgósítása homlokegyenest ellentétes következményekkel jár, osztályhelyzet függvényében. Már elnézést, de ha a kapitalista világrenszerrel tényleg tökéletesen konform a prolik identitáspolitikája, akkor miért lőnek ártatlan feketéket halálra az amerikai rendőrök, miért nem tudják az alapvető emberi jogaik tiszteletben tartását sem kiharcolni a palesztinok évtizedek óta, és miért vár 20 millió muzulmánra éhhalál az idén éppen azokban az országokban, ahol a nyugat érdekeivel ellentétes identitáspolitikai küzdelmek (=terrorizus) folynak (www.theguardian.com/world/2017/mar/11/world-faces-worst-humanitarian-crisis-since-1945-says-un-official)? Aki az érintettek között identitáspolitikai alapon áll ellen ennek a nyilvánvalóan biopolitikai terrornak, az akkor hamis tudat áldozata, mert nem veszi észre, hogy ellenállása a kapitalista világrendszer megerősítését szolgálja? Nem burzsoá interszekcionális feminizmussal kapcsolatban ajánlom: www.amazon.com/Habeas-Viscus-Racializing-Assemblages-Biopolitics/dp/0822357011/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1489270853&sr=8-1&keywords=habeas+viscus
Vay "politikai" követeléseivel foglalkozni ún. árnyékbokszolás, a ténylegesen létező "transzpolitikának", transzjogi szervezeteknek kicsit más céljaik vannak. Amik reálisan vannak. Pl. sok országban még feltétele a nem jogi megváltoztatásának a transzszexuálisok sterilizálása, ez ellen küzdenek, nemzetközi szervezetek az ilyen gyakorlat megszüntetését sürgetik. Ehhez képest Vay fantáziái... horror.

Ez csak egy példa volt, lehetne sorolni még. De inkább húzok is ebből az alternatív valóságból.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu