A csend hangjai

2009.09.22. 15:00 baum

Mintegy 3-400 demonstrálót vonzott a Terézvárosi csendrendelet elleni tüntetés, amit a Takarodo.com nevű civil szerveződés hirdetett meg. E szervezet a VI. kerületi szórakozóhelyek tulajdonosainak érdekvédő társulása.

 

Érdekes elegyet láthatott az ember, ha ellátogatott a VI. kerületi Önkormányzat elé szeptember 21-én, a kiírt 17 órás kezdésre. Dörzsölt üzletemberek keveredtek azokkal a fiatalokkal, akik életmódszerűen töltik idejüket éjszakánként a belvárosi szórakozóhelyeken. Kétfajta mentalitás is jellemezte a résztvevőket: a szimpatizánsok féltik a szabadságukat, azt hogy időtlenül, korlátok nélkül tehessék a Terézvárosban azt, amit eddig, a szervezők, tulajdonosok pedig megélhetésüket, saját anyagi hasznukat látják veszélyben.

 

A tüntetés ennek a kettősségnek a jegyében zajlott. Vidám esztrádműsorral, lufikkal vonták be a szimpatizánsokat, minduntalan arra gerjesztve őket, hogy sikítsanak, és kiabálják azt az Önkormányzat épülete felé, hogy „mi is itt vagyunk!”. Ott voltak, de ott volt Hatvani Csaba alpolgármester is, aki Lévai Gábortól főszervezőtől átvette a petíciót az Önkormányzat aulájában, a sajtó munkatársai előtt. Hatvani igazi filmbeli politikusként üdvözölt mindent, mosolygott és permanensen bízott a mindenki számára kielégítő megoldásban. Arra az újságírói kérdésre, hogy konkrétan a következő szeptember 24-ei önkormányzati ülésen születik-e megoldás, homályos választ adott. Ő nem fog semmit beterjeszteni, az biztos.

 

Kint az utcán közben elkezdődtek a beszédek, Lady Dömper transzvesztita művész, Jeszenszky Zsolt, a kétes hírű DJ-szövetség elnöke, Róna András a tulajdonosok ügyvédje és maga Lévai Gábor fejtette ki álláspontját. Arra jutottak, hogy nem a helyeken szórakozó emberek tetszenek visszatetszést néhányakban, hanem az egyik helyről a másikra vonulgatók, akik az éjjel-nappali közértben veszik a sört és hangoskodnak. Ellenük a rendőrséggel együtt fel kell lépni, ami nagyjából normalizálná a helyzetet.

 

Róna András hétezer munkahely megszűnésének káros hatását vetette fel, aminek kompenzálására nem elég, ha az Önkormányzat kitesz egy táblát a saját falára, hogy mennyi adományt adott elesetteknek. Egy keményebb mondatában utalt arra, hogy a polgármester dunakeszi házából talán kevésbé lát rá kerülete éjszakai életére.

 

A másfél órás demonstráció végére lanyhult a közönség lelkesedése, egyre kevesebb tapsot kaptak a felszólalók. A végére maradt a színes lufik elengedése,és Dzsordzsó nevű énekes előadásában a Zene nélkül mit érek én c. Máté Péter-dal közös eléneklése.

 

A Fentéslent azon kérdésére, hogy mi lesz a következő lépésük ,amennyiben szeptember 24-e után sem lesz változás az Önkormányzat hozzáállásában, Lévai Gábor főszervező elmondta, hogy bíznak a pozitív elmozdulásban, és majd az adott helyzettől függően döntenek a továbbiakról.

 

Végeredményben figyelemfelhívásnak jó volt ez a tüntetés, hangzottak el ésszerű gondolatok, de természetéből fakadóan egy üzleti csoport, akik a saját anyagi hasznuk ügyében lépnek fel, mégiscsak egy érdeket képviselnek, ami nem feltétlen azonos a velük szimpatizáló emberekével. Tehát azt gondoljuk, nem az a baj, hogy a Takarodo.com megmozdul, hanem, hogy hiánya van a tisztán civil erőnek, akik akár a tulajdonosokkal  párhuzamosan fellépnek ezen aberrált rendelet ellen.

Nyugdíjas résztvevő beszélget a főszervezővel

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr121399235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röhej ez az egész..."nem a helyeken szórakozó emberek tetszenek visszatetszést néhányakban, hanem az egyik helyről a másikra vonulgatók, akik az éjjel-nappali közértben veszik a sört és hangoskodnak"... ez mi? a következő az lesz, hogy már az utcára sem lehet kimenni este 10 után???