Régi idők pocija

2009.11.18. 09:10 miket

Gyerekkorunkban úgy tanultuk az idősebbektől, hogy a főzeléket nem illik szeretni. Nem is szerettük, főzelékért soha nem repetáztunk a menzán. Az első körben is fintorogtunk, ha a fehér köpenyes konyhás néni rettenetes bicepszével az óriás merőkanállal belecsapta tányérunkba. Jóval később, mikor anyutól messze, évek óta hamburgeren éltünk, megjelentek olyan étkezdék, amik szinte csak főzeléket kínáltak.

Ekkor már direkt élveztük a gyerekkori hangulatot, a régi emlékeket idéző levágott orrú, térdig fűzős cipőben fej méretű kanállal elénk tálalt ételt.  Felvillanyozva meséltük, hogy mennyire jó a beton főzelék a bélszínrolóval. Végre nem burger, vagy gyros. Főzelék! Persze rádöbbentünk, ez is csak népkonyha, mégis csak a házi az igazi. Ezután már egyenes út vezetett vissza anyu kelkáposzta-főzelékéhez, amiben pont elég kemény/puha a krumpli és a nagyobb levélgerincek még roppannak a fogam alatt.

 

Aztán a zöldbab. Sosem értettem miért hívják zöldnek, mikor egyértelműen sárga. Ez a kis félreértés sem vetett vissza abban, hogy az egyik legnagyobb főzelékfavoritom legyen, kicsit hígabb, mint a többi, kicsit savanykás, és a szádban olvadó babban néha meglelheted az igazi kis babababot. Én leginkább sertéspörkölttel ajánlanám, szigorúan nem összekeverve, hogy megmaradjon a szép halványsárga színe. Esetleg natúr sertéssülttel, egy külön tányéron.

Meg itt a spenót, amit valamiért a főzelékek közé sorolnak, pedig számomra külön kaszt. Említenek valamilyen rokonságot a sóskával, de talán csak valami mostoha tesó lehet. A spenótról mindig, mindenkit győzködni kellett, hogy ez a finom. Én meg mindig rosszul létre eszem magam belőle. Persze csak az apróra vágott friss spenótlevélből készülhet jó. A mirelit, az valami püré, rá is van írva: parajpüré. Ezért nem is szívesen használom a paraj szót. Híjuk simán spenótnak. Klasszikus tükörtojással, aminek szétfolyik a sárgája főzelékben, de persze főtt, esetleg kemény tojással is kiválóan harmonizál. A spenóttal egyszerűen hihetetlen élményeket szerezhetünk önmagunknak, ám csínján kell bánnunk vele, mert a közhelyszótár szerint a jóból is…, a spenótra ez pedig kiváltképp igaz.

A tök már határeset. Vannak dolgok, amiket csak a korral szeret meg az ember. Például 20 alatt nemigen eszi az olajbogyót, 25 alatt After Eightet, 30 felett meg már a pacal is simán csúszik. A kaporhoz is kellett nekem 25 év élettapasztalat, valahogy előtte nem éreztem benne a lehetőséget. Azt, amit az ízetlen tökkel tesz ez fura illatú jószág, hogy kiváló főzelék váljék belőle. Mellé aztán jöhetnek a fasírtgombócok. Kérem, ne híjuk már vagdaltnak, az annyira megalázó!

Szó eshetne még a babérlevéllel operáló krumplifőzelékről, a majdnem megkötő sárgaborsóról, az ecetes lencséről.  A lényeg, hogy a főzelék a mindennapok igazi magyar étele. Annyira, hogy lisztes, tejfölös habarással sehol a világon máshol nem készítik, csak nálunk. Az up-date guruk azt mondják: ebben a formában nem is a legegészségesebb. De valamit valamiért. Mindig lelkesen magyarázom külföldi ismerőseimnek, Szám vedzsetébül sztaff. Vagy mit mondjak? lájk ö szup. De nagy a különbség. Hogyan magyarázzam? Kiadós kissé híg étel, valami éppen hozzá illő feltéttel. Finom. Szerintünk Fent, szerintetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr11533341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A tökfőzelékkel szemben mindhalálig ellenállás! :)
Nagyon hiányolom a zöldborsó főzeléket, répafőzeléket, meg a "finomfőzeléket" (zöldborsó, kukorica, répa) amik nagy kedvenceim a spenót mellett. A tökfőzeléket mindig is utáltam, ahogy a sóskát is, de lám, most hogy idősebb vagyok, szeretem azokat is. (azért a sóskát túlzás h szeretem, de sok beleütött tojással megeszem).

De még megemlíteném a krumpli-karalábé főzeléket. EZ a két összetevő csakis együtt a finom, egymást kiegészítik, apróra kell kockázni, fasírttal a jó.

Amik kimaradtak, azt bepótolnám :) Tehát:

A répafőzelék szigorúan reszelve, nem darabolva, kis olajon megrittyentve, tejjel felöntve, abba még habarás sem kell, csak előtte 1 órán át kell reszelni a répákat).

A zöldborsó főzelék tejben (nem vízben!) felfőzve, kis olajon liszt megpirítva, hozzáadva. Nem kell bele tejföl, mégkevésbé őröltpaprika, ez nem paprikás.

A spenót pedig annál jobb, minél krémesebb. Mondjuk mirelitet nem vennék, de amikor szezonja van akkor robotgépen szoktam áttolni az egészet, és sok-sok fokhagymát kell beletenni. (persze csak a legvégén, mert a fokhagyma mint tudjuk hőre keseredik)

Emlékszem anyukámnak mondtam kb 9-10 évesen, h itthon miért nincs sosem spenót, csak a menzán? Úgy ennék. Elkészítette, aztán nem ettem meg, mert abban darabkák voltak és elrontotta az élvezetet.

Meg lenne egy kérdésem: A paradicsomos káposzta főzeléknek számít? :))))
Az is isteni fasírttal.

De milyen fura, h egyes főzelékekhez a fasírt illik jobban, másokhoz a virsli. Én mondjuk a nem ecetes lencsefőzeléket csak krinolinnal tudom elképzelni.
Ja és mégvalami. A paradicsomos paprika az ér? Mármint főzelék?:)
Mondjuk nem paprikával, csak sima húsgombócokkal.

jaj istenem, de megéheztem. :D :)
@Trojai:

Köszönöm a remek ajánlatokat. Sajnos csak a számomra legkedvesbbeket tudtam felsorolni. Sajnos én nem vagyok egy főzőmester, csak kedves rokonok ismerősök ételeiből merítettem ihletet.

Paradicsomos káposzta kb. belefér szerintem is.

Én is jól megéheztem a kommentedre. :)
@miket: Az jó ha megéheztél. Ma répafőzeléket csináltam, eszembejuttatta a poszt, h már két hete ezt akarok enni. :)