Meztelen strandolók a Miniszterelnöki Hivatalnál

2009.12.04. 14:30 gorbacsov

Hétfőn kezdődik a Koppenhágai Klímacsúcs, ahol sok minden eldőlhet a világ jövőjét illetően. Vagy nem. A magyar miniszertelnök mindenesetre ott lesz, a Greenpeace pedig gondoskodott róla, hogy a MEH-nek is átmenjen az üzenet.

Ma délután 2 órakor szemléletes keretek között adta át a zöld szervezet az összegyűlt több ezer petíciót, amit on-line és offline gyűjtöttek azért, hogy Bajnai részt vegyen a Klímacsúcson. A beérkező aláírások folyamatosan bombázták Gordon postaládáját és láss csodát, miniszterelnökünk megígérte, hogy ott lesz Dániában.
 
Sivatag, napágyak, strandolók és néhány csontváz adták a megfelelő hátteret a eseményhez és egyúttal figyelmeztettek is a lehetséges jövőre. Decemberi élőkép szükségszerű áldozatokkal.
 
Változik az éghajlatunk, eltűnt az igazi tavasz meg az igazi ősz, a fehér karácsony már népmesei fordulattá olvadt. Ennek visszafordítására kevés, ha lekapcsoljuk a villanyt, amikor nem vagyunk a szobában, nemzetközi szintű megállapodásra és kibocsátás-korlátozásra van szükség. Nagy várakozásokkal néz mindenki a Klímacsúcs elébe, bár a remény, miként Obama elnöksége kapcsán is, egyre halványabb. A Greenpeace azért megpróbálja táplálni a reményt, kemény javaslatokkal állt elő a résztvevők számára, hogy a Föld megmeneküljön az éghajlatváltozás pusztító hatásaitól.
 
  • A fejlett országok 2020-ig átlagosan 40%-kal csökkentsék az ÜHG kibocsátásukat (az 1990-es szinthez képest).
  • A fejlett országok évi 110 milliárd euróval támogassák a fejlődő országokat, annak érdekében, hogy azok a klímaváltozás már elkerülhetetlen hatásaihoz alkalmazkodni tudjanak, megóvhassák a még meglévő őserdeiket, és tiszta technológiákat vezethessenek be.
  • A világ esőerdei széndioxidnyelőként funkcionálnak, ezért kiirtásuk hatalmas mértékben hozzájárul a légköri széndioxid mennyiségének megnövekedéséhez. Ezért létre kell hozni egy olyan nemzetközi pénzügyi alapot, amelynek segítségével megállítható lesz az esőerdők irtása 2015-ig.

Tegyél a Klímáért!

Mindez szerepel az átadott petícióban, remélhetőleg Bajnai elfogadja és képviseli ezt a kemény álláspontot Dániában. Magyarország jó fiúnak számít a kibocsátás-csökkentés terén, szocialista nehéziparunk tönkremenetele simán biztosítja nekünk a korlátozás betartását.
 
A petíciót a MEH képviselője vette át, sajnos Gordon éppen katonaáldozatot mutat be Amerikában, ezért személyesen nem tudott jelen lenni, Koppenhágában viszont ott lesz. Nem nagy játékos a világméretű táblán, de itt az idő valami emlékezeteset, hosszú távút cselekedni. Hiszen már nincs sok hátra sem Bajnainak, sem Magyarországnak, sem a világnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr491573485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.