Mindennapi Alinsky-nk II. - Az meg ki?

2009.12.06. 19:25 istvanffy

Magyarországon méltatlanul kevéssé ismerik a közösségi akciók császárát, Saul Alinsky-t, akitől egykor rettegett a konzervatív Amerika, akit volt, hogy abban a pillanatban letartóztattak, ahogy megérkezett egy városba, akit halála óta egyetemeken tanítanak, akiből Hillary Clinton a diplomamunkáját írta, és akinek módszereit egykor egy Barack Obama nevű fekete közösségszervező oktatta Chicago-ban.

 

Alinsky 1909-ben született, és a nagy gazdasági világválság idején vált felnőtté, amikor Amerika – szerinte – közelebb járt a forradalomhoz, mint azt utólag bevallják. A 30-as évek elejének radikális légkörében kezdett el kriminológusi állása mellett közösségi szervezőként dolgozni, amivel aztán többé nem is hagyott fel.

 

Chicago nyomornegyedének lakóit ütőképes erővé szervezve fejlesztette ki a módszerét, amellyel új alapokra helyezte a közösségi aktivizmust. Később beutazta egész Amerikát, fekete és fehér negyedeket egyaránt megszervezett, és amikor két akció között épp lecsukták egy-egy hétre, a könyvein dolgozott.

 

A fiatal Obama Alinsky hatalomelméletét tanítja

 

Az Alinsky-féle közösségi szervezés célja általában az volt, hogy az egymás közelében élő emberek képesek legyenek közösen érvényesíteni az akaratukat. Ennek mindig alulról kell jönnie, vagyis a közösségi szervezés nem azonos azokkal az állami helyi fejlesztési projecktekkel, amik időnként bevonják a helyieket a konzultációs folyamatba. A szervezkedés általában nagyon egyszerű, praktikus célokat tűz ki, lázadó töltetét az adja, hogy alapvetően számol a konfliktushelyzetekkel, mivel a tömegek életkörülményeinek javítása szinte mindig hatalmi harccal jár, melynek során az embereknek a lehető legtöbb hatalmat kell magukhoz vonniuk a korábbi döntéshozóktól.

 

Alinsky tehát nem egy naiv hippi volt, hanem egy nagyon is földhözragadt, öltönyös lázadó, akinek egyszerre pragmatikus és kreatív módszerei felháborították a korabeli elitet.

 

1972-ben Alinsky a tapasztalatairól és a módszereiről adott egy hosszú interjút a Playboy-nak. Pár hónappal később, hatvanhárom évesen, elvitte egy szívroham.

 

A következő posztokban főleg ebből az interjúból fogunk válogatni, és átadjuk a szót a Mesternek.

 

 

A sorozat többi része:

Mindennapi Alinsky-nk X. - A középosztály boríthatja lángba az országot

 

Mindennapi Alinsky-nk IX. - "Szerettem fogdában lenni"

Mindennapi Alinsky-nk VIII. - "Nem találtak el, és én sem őket, amikor visszalőttem, bazmeg"

Mindennapi Alinsky-nk VII. - Hogyan győzz meg egy papot

Mindennapi Alinsky-nk VI. - Az elit haragja segít

Mindennapi Alinsky-nk V. - A radikálisok 12 szabálya

Mindennapi Alinsky-nk IV. - Ne félj a konfliktustól

Mindennapi Alinsky-nk III. - A rettegett szarósztrájk

Mindennapi Alinsky-nk I. - A 4K! és Alinsky

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr181578575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sziasztok!

Feltettem a linketeket IDE:
www.kulturaliskreativok.cc/blog/megosztanad-gondolataidat-masokkal

Mivel szerintem Alinsky is "kulturális kreatív" volt...
@1.szolo (B.A.): Király! Azért fordítottuk, hogy terjedjen ez a szemléletmód ;)
@istvanffy: Köszönet érte!:)
Nem tudom, mennyire ismered/ismeritek a KK-jelenséget (szintén az USA-ból ered a felfedezésük:)), állítólag ők (mi vagyunk;) azok, akik "megváltoztatják a világot"...
Márpedig erre minden hathatós (és héthetős) eszközre szükségü(n)k is lesz.

Íme az első reagálás onnan:
"kvanhun (tag)
2010-01-30 16:13:58 PM

Hatalmas figura lehetett ez az Alinsky.

"És ebben harcban szerintem mi nyerünk, mert megmutatjuk nekik az igazi ellenségeiket: a cégvilág hatalmi elitjét, akik vezetik és tönkreteszik az országot – az úgynevezett gazdasági reformok valódi haszonélvezőit. És mikor rápillantanak a valódi célpontra, tényleg elszabadul a pokol."

Ez kellene most ide M.o-ra.
Kiállni és feltenni kényes kérdéseket azért hogy segitsen a fényre kerülni a titkolt de egyszerü dolgokat.

Van mondjuk , 2o település az országban és ebben van 1o ember aki kiáll minden nap egy orát a polgármesteri hivatal , vagy bankok elé azért hogy kifejezze a nem tetszését és kérdezzen.
Ha 2o helyen egyszerre 1o ember ott van EGY CÉLÉRT akkor az 2oo ember.Minden nap.
És a kérdések jogosak , kényesek és mindenkit érdekel és mindenki választ akar de nem a hülye altato mesét hanem a "választ".
Egyre több ember jönne egyre több helyen mert egy orát megér és ingyen van és föleg mert van tétje.Békésen nem tüntetve.Csak demonstrálolag.
Család anyák , család apák.
Egyre több ember EGY CÉLÉRT.

Nem tudom mi lenne belöle de ugy gondolom lenne eredménye.

És felébredek...
Lehet álom , de mihelyt helyreteszem magam a saját életemben meg fogom csinálni.
És ez nem zár ki semmi mást , hanem párhuzamosan segiti.Mint pl a IDÉ-t."

/IDE = Internetes DEmokrácia pártja;)/
süti beállítások módosítása