Vicc volt a Klímacsúcs

2009.12.19. 14:40 istvanffy

Eljött a régen várt. Aminek meg kéne mentenie az emberiséget. 

Amit szakértők hadserege évekig készített elő. Ami miatt világszerte kampányoltak a zöldek. Ami miatt minden vezető összegyűlt, aki számít (mínusz Putyin és Berlusconi). Ami miatt szám szerint a helyszínen volt a fél dán rendőrség.

Ami miatt a rossz szervezés okán akár 5-6 órán át álltak sorban a résztvevők a konferenciaközpont előtt a fagyos hidegben (nem lehetne, hogy a legközelebbit az ENSZ helyett a Sziget Kft. rendezze, nem lenne ez a zűrzavar?) Ami miatt tízezrek tüntettek az utcákon, csaptak össze a rendőrséggel, kiáltottak rendőrállamot a szokásos koreográfia szerint. Ami miatt a politikusoknak még ingyen kurvázás is járt (a fáradt zöldeknek meg nem, igazságtalan a rendszer).

És megszületett:

- Nem kötelező

- Nem írja elő, mikor szülessen meg egy kötelező változat

- Nem határoz meg kibocsátás-csökkentési számokat

- Nem fogadták el, mert még ennyiben sem tudtak megegyezni, csak „tudomásul vették”

 

Koppenhága egy vicc volt

Mondhatjuk, hogy ennyi a nemzetközi diplomácia a maga meztelen valójában, de ez nem pusztán egy tárgyalás csődje volt, hanem egy ideológiáé. 

A történet ugyanis arról szólt volna, hogy van itt egy globális probléma, ami az egész emberiséget érinti, ezért az emberiség most összedugja a fejét, és megbeszéli, mi legyen. 

Az egymással versenyben álló regionális gazdasági-katonai komplexumok összegyűlnek, és az egységes emberiség nevében lépnek fel. Ebben hittek az utcai tüntetők, és ennek nevében ültek össze a vezetők. We are the world, we are the children…

És kiderült, hogy kamu az egész. A Klímacsúcs arról szólt, hogy Kína és az USA azon veszekszik, hogy Kína biztos csalni fog, és versenyelőnyhöz akar jutni, az USA meg biztos ipari kémkedést akar folytatni Kínában.

Az államok államként lépnek fel. Az államok a saját érdekeiket nézik. Egy állam vezetője nem az emberiségnek, hanem a saját állampolgárainak felelős.

 

Egy illúzió háttere 

Koppenhága alapja az az álom volt, hogy nem számít milyen hatalmi rendszerekbe van szervezve az emberiség, ettől függetlenül létezhet egy egységes, közösen cselekvő emberi faj.

Időnként felbukkan az ősi álom, hogy minden élő embert egyetlen rendszerbe tömörítsünk. Ez vezette Nagy Sándort és a rómaiakat is, a 20. században pedig két bajszos ember, az egyik Berlinből, a másik Moszkvából dolgozott a projecten. Az utóbbi 50 évben viszont, éppen miattuk, nem túl divatos téma a világ leigázása. 

Jött helyette egy frissebb álom, a liberális multikulturális globalizáció álma, ami azt ígéri, hogy úgy is létrejöhet az egységes emberiség, ha nem feszegetjük a hatalmi struktúrák kérdését. Hogy pusztán a kereskedelmi és a kulturális kapcsolatok szorosabbá válása miatt valahogy magától megszületik, a különbözőségek meg feloldódnak a kultúrák párbeszédében és a nagy közös üzletben.

Az pedig, hogy miközben facebookozol és youtubeozol, a magyar állam által kivetett adóból fizetve a magyar rendőrség dörömböl az ajtódon, hogy a magyar parlament által meghozott törvényeket érvényesítse – ne zavarjon.

 

Itt nem lesz egységes emberiség 

Egységesen fellépő emberiség csak egységes hatalmi struktúrában lehetséges. 

Raúl Castro már vasárnap megüzente a napfényes Kubából a dán télben szenvedőknek, hogy ez nem fog összejönni fiúk, nem lesz megállapodás, mert hibás az alapkoncepció. Az egyetlen lehetséges megoldás, ha az azonos érdekű regionális blokkok magukban készülnek fel a klímaváltozásra. 

A koppenhágai kudarc után józan paraszti ésszel mi is azt mondhatjuk, hogy az emberiség egységes akcióját vagy az egész emberiséget tömörítő hatalom fogja vezetni – és az nem demokratikus-megegyezéses módon jön létre, hanem úgy, ahogy Dzsingisz kán képzelte –, vagy nem lesz egységes emberiség, hanem különböző nagy regionális blokkok, amik a saját párszázmillió vagy milliárd emberüket akarják átvezetni az éghajlatváltozás viharain, az emberiség többi részére pedig tenni fognak.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr271608985

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Két hét Koppenhágában 2009.12.19. 21:14:21

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, amikor leírom, hogy a Koppenhágában lezajlott klímacsúcs semmilyen eredményre nem vezetett. Nem tudom biztosan, hogy ez jó vagy rossz, de egy biztos, ha holnap kinézek az ablakon, havat fogok látni és nem óceánt va...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem vártam sokat ettől a csúcstól, valahogy Kína és az Usa mindig elcseszi, ezt a két energiafaló óriást nagyon nem érdekli a környezetvédelem, főleg kína tesz rá.

Az meg a globalisták és a szabadkőművesek nagy álma, hogy az emberiséget egy nagy világkormány irányítsa, ez szerencsére sohasem fog bekövetkezni.
@FaTraktor: Miért szerencsére? Kifejtenéd kérlek.
Igazából én már azt nem értem, hogy amikor kitalálták az energiát, akkor miért nem volt alapvető igénye az embernek, hogy minél zöldebben állítsa elő. Hiszen ha nem szarok magam alá, akkor nem is füstölök magam fölé meg nem is széndioxidbocsájtok ki más pofájába. Ez persze naivitás, de akkor is.
Ha a kínaiak meg az amerikaiak rádöbbennek, hogy elsősorban emberek és max. másodsorban amerikaiak, meg kínaiak, akkor talán lesz valami...
@érdeklődő:

Talán pont azért, mert te is előbb a saját portádat teszed rendbe, és csak aztán mész el hobbiközmunkáskodni.
Ki van meglepve?
Tegye fel a kezét!
Megdöglünk.
A demokráciában nem lehet eladni a népnek, hogy kicsit rosszabbul fogtok élni, hogy másoknak kevésbé legyen rossz máshol. Az ilyen politikus, aki ilyet támogat, egyhamar elbukja a következő választást.

Legyen környezetvédelem, de csakis úgy, hogy nekünk egy fikarcnyival se legyen rosszabb, ugyebár.
Omega: Ballada a fegyverkovacs fiarol..
Eleve az egyén nem bírható rá észérvekkel a környezettudatosságra, hát még a politikai/pénz/katonai hatalom birtokosait... Kőkemény - lehet, erre utal a poszt Dzsingisz-kánnal - diktatúrával oldható meg a probléma. Az elért "eredményekkel" olyan szempontból még elégedett is vagyok, hogy erre számítottam. Amúgy persze, hogy megdöglünk. Mindenki. Csak az a kérdés, hogy mikor. Az az Omega szám meg az egyik kedvencem. Jó vitatkozást:)
@charlie: Szerinted mi a jó abban, ha egy nagy világkormány belepofázik mindenbe, és a nemzetek feletti kontrollal az egész emberiséget egy nagy egyforma masszává gyúrja, pont mint az Ember tragédiájában a falanszter színben? Miért ez oldaná meg a problémát? Miért nem az energialobbi kiütése, és helyettük a megújuló energiaforrások alkalmazása? Meg egyáltalán, hogyan kéne elképzelni a globalizált masszát? :))
A bolygó legtöbb problémáját közvetve megoldaná, ha drasztikusan csökkenne az emberi faj populációja és gazdasági aktivitása.
Erre elképzelni sem tudok hatékonyabbat egy korlátozott atomháborúnál.
@FaTraktor: nem lenne a nemzetek közötti vetélkedés miatt megdöglő fontos kezdeményezés, mint pl. ez lett volna
az erőforrások igazságosabb elosztása csökkentené a régiók közti feszültséget
egyféle pénz, közös nyelv, közös mértékegységek és közlekedési szabályok sok tranzakciós költséget megszüntetnének
azonos állampolgári jogok egyelőre működnének a kulturális különbözőségek miatt persze, mert ugye mi nem akarunk gruppenszexért kivégzést, nekik meg nincs igényük a vallási témák szabad megvitatására
... egyelőre nem működnének ...
Nos, Én megnéztem Al Gore Filmjét (Inconvenient Trust) vagy valami ilyesmi és meglepő módon egy amerikai emberrel egyetértettem. Abban is hogy az autóhasználatot vissza kell fognom, de abban is, hogy bármit is teszünk, annak évek múlva lesz érzékelhető eredménye, nem szólva azon országokról, amelyek jelentős katonai potenciált jelentenek, mégis elutasítóak, tehát a cél érdekében erőszakot kell velük szemben alkalmazni:-(((
Al Gore a vilag egyik legnagyobb csavargoja aki idaig kb 300 milliot haracsolt ossze az uj vallassal - global warming.A foldnek mindig voltak es lesznek melegedo es hidegulo fazisai aminek semmi koze a co2 kibocsajtashoz.A vilag tul fogja elni a 2c fokos felmelegedest.Nyugodtan szidjatok az USA-t es ha Afrikaban a teveszar kezd tulmelegedni csak nyugodtan jajveszekeljetek.A legnagyobb problema a globalizacio ami miatt minden nemzet elveszti a jellegzetesseget. A toke keresi a legolcsobb munkaerot es az ugynevezett fejlett orszagokban egyre kevesebb a munkahely szoval a mostani 20-30-as generacio felkotheti a gatyajat a fiatalabbaknak meg semmi eselyt nem adok a tulelesre.Ezert talaltak ki az I Pod -ot a fiatalabbaknak az idosebbeknek meg az antidepresszios gyogyszereket.
@tabanyi: azért egy vírus jobb.
@kapitalista: Én nem vitatom, hogy ez nem kampányfilm, mégs az igazságartalma az, ami t meg kellene cáfolni,... és senki nem tesi:-((((
@tabanyi: : Erre elképzelni sem tudok hatékonyabbat egy korlátozott atomháborúnál.

A cinizmusaban is buta megoldas. Nyilvan az elovilag szempontjabol nagyon nem jo es eleg esetleges. Mondok egy jobbat: klima ongyilkossag. Sima onszabalyozo mechanizmus. Jol leirtja vele magat az emberiseg anelkul, hogy komolyabb zavart okozna a rendszerben. Lasd a sok hulyegyereket, akik azt mondogatjak, hogy volt itt mar olyan meleg tobbszor is, hogy ihaj. Volt hat, csak ember nem volt, meg buza nem, meg tehen nem. Volt helyette mas, majd megint lesz mas.
@kapitalista: a világ persze hogy túléli, főleg a hosszúkás, fekete kitinpáncélú, hatlábú része. Az emberiség, és főleg az általad ajnározott nemzetállamok kevésbé. Tökmindegy, hogy az ember okozta-e klímaváltozást vagy nem. A 6-7 milliárd és naponta+ x millió ember etetéséhez még teljesen stabil klimatikus viszonyok mellett is ki kell zsarolni a meglévő termőterületek nagyobb felét. Ezért ha valamely mértékben elmozdul a dolog, a lehetőségekhez képest ellen kell tartani. A globalizáció "keretében" eredményesebben lehetne fellépni, és elodázni egy-két évtizeddel a túlnépesedés okozta civilizációs összeomlást. Ha maradnak a nemzetállamok, akkor korábban és komolyabb fegyverekkel fogunk egymás torkának esni.
@kapitalista: > A foldnek mindig voltak es lesznek melegedo
> es hidegulo fazisai

Igaz. Marmint az elso fele. A masodik spekulacio, de valoszinuleg lesznek is.

A kovetkezo kerdeseim lennenek:

> aminek semmi koze a co2 kibocsajtashoz.

- Ez mibol kovetkezik? Marmint, hogy annak, ami most van, semmi koze az uveghazhatasu gazok legkori aranyanak emelkedesehez? Lattal olyan publikaciot, ami ezt alatamasztja? Mondjuk a sarki jegben vegzett furasokkal szoktak ilyenkor operalni. Nos? Link? (Mondom publikacio, nem osszeeskuves elmeletes lap, hanem peer-reviewed folyoiratban megjelent cikk.)

> A vilag tul fogja elni a 2c fokos felmelegedest

- Ez mibol kovetkezik?
- Mit ertesz vilag alatt? Emberiseg? Mai szinten es mennyisegben? Vagy csak ugy altalaban az elovilag? Na csak azert, mert a legutobbit senki sem vitatja.

Mellesleg mar reg nem 2 fokrol beszelunk. 2 fok az a celszam volt, amit megprobaltak volna beloni a konferencian az evszazad vegere. Fuggetlenul attol, hogy emberi hatasok okozzak-e a felmelegedest, nyilvan ha 2 fokot lonek be, mint megengedheto, akkor a jelenlegi modellek a jelenlegi trendek mellett tobbet josolnak (es valoban joval tobbet josolnak, akar 6 fokot is).

A melegedes az nem csak annyi, hogy melegebb lesz, hanem arrol van szo, hogy megbuzeralsz egy ismeretlen szerkezetu nemlinearis-dinamikus (vagy kaotikus) rendszert. Kb. egyaltalan nem tudod, hogy mi lesz maskepp. Hogy alakul a csapadek eloszlas, a szelek, az aradasok, a szelsosegek. De nyugodtan fogadhatsz ra, hogy nem az lesz, hogy veletlenul jobb lesz. Nem fpogsz egesz evben szabadon paradicsomot termelni a kiskertedben.
A posthoz: mit kell meglepodni? Egyetertek agyviharral - nem a politikus tehet rola, hanem mi. Vagy a szomszed. Ki valaszotta a politikusokat? Kinek probal megfelelni? Lesz ezek kozul, aki ellen otthon szazezrek fognak tuntetni, aki megbukik? Nem. Miert nem? Mert kenyelmessegbol a tobbseg meg mindig nem hiszi el. Sot, nem, hogy nem hiszi el, de el is utasitja a lehetoseget annak, hogy itt valami problema kopogtat az ajton. Mert ha mondjuk csak 10% lenne a valoszinusege annak, hogy bekovetkezik ami feltehetoleg be fog, nem lenne kurvara logikus akkor is tenni ellene? Kis valoszinuseggel oriasi veszteseg...

De hat pont azert nem hiszi el senki, mert az rihadtul kenyelmetlen lenne. 10-15 eve mindenki azt mondogatta, hogy majd ha latja. Most mar eleg jol lehetne latni, mar a napi methirekbol is leszrheto, hiszen folyamatosan dolnek a melegrekordok, olvadnak a gleccserek, szarabb a ho a sipalyakon... De meg mindig be kell fogni a szemunket, mert ha nem nezunk oda, akkor nincs ott a szorny, ha nem nezunk apura, akkor nem latja, hogy rosszalkodunk.

Aztan mire mar egyertelmu lesz a tobbseg szamara, addigra eleg keso lesz, mert ugye dinamikus a rendszer, baszom nagy tehetetlensege van. Es ez a masik, amit az atlat szavazo nem ert meg. A legbonyolultabb fizikai rendszer amivel talalkozni szokott, az az auto. Ugyertem hasznalat kozben, nem javitasi szempontbol. Ott azert az van, hogy a legtobb helyzet meg lehet oldani egy gyors fekezessel, kormanymozdulattal, stb. Vonatot keves valaszto vezet, pedig az megegyszerubb, csak jobban illusztral: amikor a vezeto meglatja az ongyilkost a sinen, akkor mar nem tud megallni. Es ezt tudja. A mozdonyvezetok biztos konnyebben megertik.
azert kicsit naiv dolog lett volna azt varni koppenhagatol, hogy majd lesz egy egyseges emberiseg, meg a vilag minden nemzete egymas nyakaba borul...
ahogyan meg egy videki kisvarosban is tobbfele hatalmi klikk szavaz arrol, hogy hova keruljon az ipari park, ugy ugyanezt tessek elkepzelni 7 milliard emberrel.
sztem mar az is eredmenynek tekintheto, hogy ennyi emberke egy asztalhoz ult, es abban megallapodtak, hogy a felmelegedes az emberi tevekenyseg folyomanya (amit termeszetesen idehaza meg sokan nem ismernek el. hiszen a fold lapos es ez mindig is igy volt, koztudomasu. angol amerikai tudosok).

a valtozas az emberek fejeben kezdodik, amikor meggyozod anyadekat, hogy gyujtsek ok is szelektiven a szemetet, csereljek a nyilaszarokat a karacsonyi lcd teve helyett, es ilyen apro, hetkoznapi gyozelmek.
ettol rosszabbul elne valaki? nem hiszem.

az ilyen emberiseget kiirtos gondolatokkal vaganykodo sutigyerkek meg ilyenkor gondoljanak mindig anyukajukra amint eppen ot irtja ki valaki. az gondolom nem lenne jo... nya, mas is igy van ezzel.
hülye aki mindenféle megfoghatatlan globális felmelegedés miatt izgul
A politikusnak az átlagszavazót kell megnyernie. Az átlagszavazó ostoba és nem lát tovább a saját érdekeinél azt is maximum fél évre előre. A kör bezárult, marad a vírus vagy az atomháború mint "megoldás".

Az átlagszavazó "ostobasága" egyébként teljesen normális dolog, nem Józsinak meg Bélának kellene eldöntenie a traktoron ülve vagy az irodában sorvadva, hogy mi legyen az ország és/vagy emberiség sorsa. Demokrácia fail.
kár.
pedig én is hiszek benne, hogy lehet egységes emberiség.

szerintem mindössze a pénz felesleges (már).
Úgyis megdöglünk. Jön 2012. A Maják is megjósolták :)
@indif: Bocs, de én teszek rá, hogy milyen a helyzet egy másik régióban, pl. afrikában, nagyon sajnálom a sok szenvedőt, dehát demokrácia van, meg szabadság, meg liberalizmus, jól felszabadultak a csúnya gyarmatosítók alól, ott van nekik a szabadság, kezdjenek magukkal valamit. Ha nem megy, akkor szóljanak, hogy egy újabb gyarmatosítást szeretnének, mert anélkül sosem lesz rend afrikában, beszélő adat, hogy afrika jelenlegi legfejlettebb államában a Dél-afrikai köztársaságban történik a legtöbb gyilkosság egy évben, olyan apróságokról, mint a légierő megbénulásáról stb. nem is beszélek, ott van nekik a demokrácia.

Disznók elé hiába szórsz gyöngyöt, szóval nagyon nem izgat, hogy más régiókban, hogyan ölik egymást azok a természetesen velünk egyenlő okosságú emberek :) Egyedül a szigetállamokat sajnálom, mert ők aztán tényleg nem tehetnek semmiről. Olyan marhaságokról pedig nem akarok hallani, mint közös nyelv (ez valami kutyult sims2 nyelv lenne? vagy az angol? Ez erősen WTF...) meg közös pénz. Euró? Arany? Vagy mi? Közös közlekedési szabályok meg minek? Mindenhol a helyi viszonyokat kell figyelembe venni.

Különben Madách, amikor az Ember tragédiáját írta, akkor az volt a nagy elmélet, hogy a nap kihűl 4000 év múlva. Ez a globális felmelegedés is kicsit túl van lihegve, mégha a co2 kibocsátás biztosan sok gondot okoz, és rátesz egy lapáttal.
Két és félmilliárd ember vígan élhetne a földön. De az elmúlt 100 évben a diplomások, papok és a politikusok csak a harácsolással voltak elfoglalva.
Parttalan embertenyésztés folyik tényleges értelem, cél nélkül jelenleg is. És remény sincs a létszámgazdálkodásra. A gazdasági hatékonyságból eredő többlet haszon nem ebbe az irányba folyik, hanem zsebekbe.
És a zsebek mindig is rettegtek attól, hogy bevarrják őket.
@FaTraktor: De a bolygó kicsi, és rajta sok az ember, tehát kb. 100 éve nem működik az, hogy teljesen figyelmen kívül lehet hagyni más régiók problémáit. Kínára azt mondhatnánk, messze van, le van szarva, mi történik ott, csakhogy ők az első (vagy a 2.?) legnagyobb légszennyezés kibocsátó, ami nekünk Európában is ugyanúgy betesz, mintha ott lennénk. Vagy a különféle háborúskodó harmadik világbeli idióták is képesek eljönni Európáig vagy New Yorkba, hogy felrobbantsanak pár száz fehérembert a zavaros eszméik által magyarázva. A törzsi háborúskodó néger egyelőre nem, de ők pl. nagy szerepet játszanak az AIDS terjesztésében, ami szintén egy globális probléma. Vagy itt van a kalózkodás, ami szintén messze van, de nekünk okoz gazdasági problémát az ellopott áru vagy az érte fizetendő váltságdíj. Mindezek tetejébe a gyors szaporodású fejlődő országbeliek részéről fennáll a veszély, hogy egyszer olyan sokan lesznek, és olyan rossz körülmények között, hogy az euro-atlanti civilizáció ellen fordulnak. Ez volt néhány ok arra, hogy miért nem lehet elzárkózni a világ többi részétől.
Az mindegy, hogy melyik nyelv lenne a közös (az eszperantó volt erre egy jó ötlet, de az valahogy eltűnt az utóbbi években), de tagadhatatlanul előnyös, ha bárkivel tudunk kommunikálni a világon.
Hogy mi a közös pénz, az megint csak technikai kérdés (az arany rossz ötlet, mert kopik), de nem kell átszámolgatni, ha rendelek valami műpéniszt az amazonról, és a bankok sem húznak le a váltási díjjal.
A közös közlekedési szabályokban nem tudom, milyen helyi viszonyokat kellene figyelembe venni. Mindenhol van út, jármű, meg gyalogos. A közlekedési morál eltér, de ahol nagyon alacsony szintű, azoknak inkább a hasznukra válna némi szigor a balesetmegelőzés miatt. A balos-jobbos közlekedés közti különbségek meg keményen összezavarhatják azt, aki nem ahhoz van szokva, és növeli a baleset kockázatát.
Villáminterjú James Hansennel, a NASA vezető klímakutatójával, a globális felmelegedés elleni harc vezéralakjával:

crayfish: Hansen úr, nem érzi magát segghülyének, amiért mínusz 20 fokos hidegben tartottak konferenciát a globális felmelegedésről?
James Hansen: Nem.
crayfish: Köszönöm az interjút!
De jó ,hogy kitörölték a válaszomat...
A Koppenhágai Klímacsúcs újabb bizonyítéka a globális zöld(es)ség ideológiai nonszenszének és a lokalitás filozófiai és materiális érvényességének.
Egy kis adalék: "How do I know China wrecked the Copenhagen deal? I was in the room"
www.guardian.co.uk/environment/2009/dec/22/copenhagen-climate-change-mark-lynas