Mindennapi Alinsky-nk X. - A középosztály boríthatja lángba az országot

2009.12.30. 15:19 Fent és Lent

Alinsky mintha napjaink Magyarországáról beszélne...

Playboy: Az amerikai középosztály mozgósítása első ránézésre elég más terepnek tűnik ahhoz képest, hogy hosszú éveken keresztül nyomorgó feketékkel és fehér gettólakókkal foglalkoztál. Szerinted a kertvárosok világa alkalmas hely lehet a szervezési tehetséged számára?

Alinsky: Igen, kezdem úgy érezni, hogy ez lesz a karrierem legnagyobb kihívása, és mindenképpen ennek van a legkomolyabb tétje. Az emberek mindenhol emberek, akkor is, ha gettókban, rezervátumokban vagy barriókban (spanyolajkú többségű gettókban – szerk.) élnek, és a kertváros csak egy másfajta rezervátum – egy flancos gettó.

Arra jöttem rá, hogy bármilyen pozitív cselekedetnek, ami radikális társadalmi változást hoz, a fehér középosztályra kell fókuszálnia, egész egyszerűen azért, mert náluk van a valódi hatalom. A történelemben először fordul elő, hogy van egy ország, ahol a szegények a kisebbség, ahol a többség fogyókúrázik, miközben a nincstelenek minden éjszaka éhesen fekszenek le. Pragmatikusan gondolkodva, a kisebbségnek szövetségeseket kell találnia a többség soraiban, és országos mozgalommá kell szerveznie a többséget a változás érdekében.

Playboy: A kormány által hirdetett Csendes Többség-elmélet azon az elképzelésen alapszik, hogy a középosztály nagy része konzervatív. Hogyan tudnád akár a legügyesebb közösségszervező taktikákkal is egyesíteni őket radikális céljaid eléréséhez?

Alinsky: Konzervatív? Nagy szart. Jelenleg sehol nincsenek. De a következő években két lehetséges irányba tudnak és fognak is elmozdulni: egy amerikai fasizmus vagy a radikális társadalmi változás felé. Ebben a pillanatban le vannak fagyva, apátiába süllyedtek, és élik azt, amit Thoreau a „csöndes kétségbeesés életének” nevezett. Rájuk nehezedik az adórendszer és az infláció, a légszennyezettség mérgezi, a városi bűnözés terrorizálja, az ifjúsági kultúra megfélemlíti őket, és elnyeli őket ez a kompjuterizált világ. Egész életükben azért dolgoztak, hogy megszerezzék a kertvárosi házukat, a színes tévéjüket, a két autójukat, és most úgy tűnik, hogy mindez a jólét szertefoszlik. A személyes életük általánosságban nem teljes, a melóik nem elégítik ki őket, nyugtatókon és izgatószereken élnek, a szorongásukat alkoholba fojtják, házasságaik hosszútávú csapdájában kínlódnak vagy elválnak, amiért meg bűntudat kínozza őket.

Elveszítik a gyermekeiket és elveszítik az álmaikat. Elidegenítettek, elszemélytelenítettek, nincs meg az az érzésük, hogy beleszólhatnának a politikai folyamatokba, visszautasítottnak és reménytelennek érzik magukat. Rangról és biztonságról szőtt utópiájukból egy lompos kertváros valósult meg, kétszintes házaik börtönné változtak, és a kiábrándultságuk kezd végérvényessé válni.

Ők az elsők, akik teljesen tömegmédia-irányultságú világban élnek, és minden este, amikor bekapcsolják a tévében a híradót, látják az ország vezetőinek szinte hihetetlen képmutatását, hamisságát, sőt, kifejezett idiótaságát, látják a korrupciót és az intézményeink szétesését a rendőrségtől a bíróságokon át egészen a Fehér Házig. A társadalmuk omladozik, és saját magukat csak egy kis kudarcnak látják a nagy kudarcon belül. Úgy tűnik számukra, hogy minden régi értékük eltűnt, és iránymutatás nélkül maradtak a társadalmi káosz tengerében. Hidd el, ez egy nagyon jó anyag a szervezkedéshez.

A kétségbeesés ott van; rajtunk a sor, hogy felszakítsuk az elégedetlenség sebeit és felspannoljuk őket a radikális társadalmi változáshoz. Az apátia helyett adunk nekik lehetőséget, hogy részt vegyenek a demokratikus folyamatokban, egy lehetőséget arra, hogy gyakorolják az állampolgári jogaikat és visszaüssenek a rendszerre, amely elnyomja őket. A specifikus problémákkal kezdjük – adók, melók, fogyasztói problémák, légszennyezettség – és innen megyünk tovább a nagyobb problémák felé: szennyezettség a Pentagonban, a Kongresszusban és az óriáscégek vezetésében. Ha egyszer megszervezed az embereket, azok tovább fognak haladni ügyről ügyre egész a végső célig: a néphatalomig. Nem egyszerűen egy ügyet adunk nekik: az egész életüket újra kibaszott érdekessé fogjuk tenni – életet adunk létezés helyett. Be fogjuk őket izzítani.

Playboy: Nem gondolod, hogy óvakodni fognak a radikálisok ajándékától?

Alinsky: Biztos, hogy gyanakvóak lesznek, sőt, eleinte ellenségesek is. Ez volt a tapasztalatom minden közösséggel, ahova valaha is beléptem. A kritizálóimank igaza van  mindaddig, amíg kívülálló agitátor vagyok. Amikor egy közösség, bármilyen közösség reménytelen és elesett, szükség van egy külső valakire, aki felkavarja. Ez az én munkám – hogy kizökkentsem őket, rávegyem őket arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, hogy megtanítsam őket befejezni a dumát és cselekedni, mert a nagymenők ott fenn nem értenek a szóból, csak a seggberúgásból. Nem mondom, hogy könnyű lesz; a középosztály politikai hozzáállása a tétlenségben gyökerezik, arra vannak kondicionálva, hogy a biztos és könnyű utakat keressék és nem mernek kockáztatni.

De kezdik belátni, hogy süllyedő hajón vannak és ha nem kezdik el gyorsan kimerni a vizet, vele együtt süllyednek el. Manapság a középosztály teljesen tudathasadásos állapotban van, nem tud dönteni a belé nevelt dolgok és a tényleges helyzete között. A középosztálybeli emberek ösztönösen támogatják és ünneplik a status quo-t, de a mindennapi életük valósága azt mutatja, hogy a fennálló rendszer kizsákmányolta és elárulta őket.

A félelmeik és az impotenciájuk okozta frusztrációjuk politikai paranoiává alakulhat és jobbra tolva megbabonázhatja őket,  aztán úgy táncolnak, ahogy valami lovas fickó fütyül nekik azt ígérve, hogy visszahozza nekik a régmúlt valóságát. De mi nem fogjuk otthagyni az ilyeneknek a terepet anélkül, hogy harcba szállnánk. És ebben harcban szerintem mi nyerünk, mert megmutatjuk nekik az igazi ellenségeiket: a cégvilág hatalmi elitjét, akik vezetik és tönkreteszik az országot – az úgynevezett gazdasági reformok valódi haszonélvezőit. És mikor rápillantanak a valódi célpontra, tényleg elszabadul a pokol.

Tény, hogy a középosztály amorfabb, mint egy barrió Dél-Kaliforniában, és az egész országban kell szervezni, nem csak egy konkrét városban. De a szabályok ugyanazok. Azzal kezded, amid van, felépítesz egy közösséget a megoldandó problémákra, és aztán a megalakult közösséget példaként használod arra, hogy más közösségeket is elérj. Úgy fog működni, mint tintapaca, amely helyi hatalmi gócpontokból indulva terjed az egész országban. Ha megvannak a kezdeti sikerek, a folyamat lendületet nyer és lavinát indít el.

Részlet az 1972-es interjúból 

 

A sorozat többi része:

Mindennapi Alinsky-nk IX. - "Szerettem fogdában lenni"

Mindennapi Alinsky-nk VIII. - "Nem találtak el, és én sem őket, amikor visszalőttem, bazmeg"

Mindennapi Alinsky-nk VII. - Hogyan győzz meg egy papot

Mindennapi Alinsky-nk VI. - Az elit haragja segít

Mindennapi Alinsky-nk V. - A radikálisok 12 szabálya

Mindennapi Alinsky-nk IV. - Ne félj a konfliktustól

Mindennapi Alinsky-nk III. - A rettegett szarósztrájk

Mindennapi Alinsky-nk II. - Az meg ki?

Mindennapi Alinsky-nk I. - A 4K! és Alinsky

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr671632641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valóban hibátlan, és ijesztően aktuális.

Az emberek egész addig hagyják magukat hülyének nézni, míg egyik naptól a másikig mutató, látszólagos önérdekük ezt megkívánja - ez azonban nem jelenti azt, hogy hülyék is lennének (sok radikális abba a hibába esik, hogy ezt gondolja, kiábrándul, majd elkezd egy helyben pörögni a saját igazsága körül és csak magát emészti fel vele)!
Pontosan érzik a problémákat, és -ha nem is tudatosan, de- szenvednek is tőlük, azonban egészen addig inkább magukba fojtják ezt, míg valaki kíméletlenül és megkerülhetetlenül az arcukba nem dörgöli.
Ezt brutális szenvedés követi (bár a mértéke nagyban befolyásolható azzal, hogy milyen hamar és milyen mértékben kezd el az alany ismét Ember módjára viselkedni), azonban aki eközben magára talál, és átvészeli, az erősebb, igazabb Emberként létezhet tovább, a saját maga és a közösség valódi boldogságára.

(Közhelyesen hangozhat a fenti, de személyes, és nem éppen enyhe tapasztalatból beszélek.)
A probléma csak az vele, hogy az interjú 1972-es. Ettől még persze aktuális. Miazhogy. Nagyonis.

Csak éppen azóta sem látom, hogy az amerikai középosztályt sikerült volna a rendszer ellen megszervezni.
@Pólópokol - David: Alinsky ez után az interjú után pár hónappal meghalt
@Pólópokol - David: (éljen a Szélsőközép-osztály!;)

Ők ugyan (még) nem szervezettek, de ...

www.libri.hu/konyv/kulturalis-kreativok.html
(-de az ottani fülszöveg csapnivaló... helyette inka innen: gyertyalang.blogter.hu/206928/kulturalis_kreativok)

"Cultural creatives. Kulturális kreatívok.

Így nevezte el Paul Ray amerikai szociológus és Sherry Ruth Anderson pszichológus azt az új társadalmi réteget és gondolkodásmódot, amely a hagyományos "modernista" versus "konzervatív" világszemlélet mellett mind komolyabb helyet követel magának az amerikai társadalomban.
A koncepciót a 2000-ben megjelent, The Cultural Creatives. How 50 Million People Are Changing the World (Harmony Books, NY), a Kulturális Kreatívok. Hogyan változtatja meg 50 millió ember a világot című könyvben mutatták be..."

- továbbá: kulturaliskreativok.ide-oda.hu