Lopta a monoki polgármester új pártja szlogenjét?

2009.11.20. 13:15 Fent és Lent

Szepessy Zsolt, a szociális kártyáról elhíresült monoki polgármester tegnap saját vezetésével új párt megalakulását jelentette be, Összefogás Párt néven. A friss pártvezető elmondta, hogy mottójuk: „Nem az a kérdés, hogy bal vagy jobb, hanem hogy fent vagy lent”.…

Még még még! »

Búcsúzzunk szépen Sláger

2009.11.19. 01:49 baum

Nem a hetvenes évek zenéivel van a baj, sőt. Nem ez a tét most. A következő néhány évben komoly vizsgán esik át Magyarország.   Rászántam az életemből másfél órát a Sláger-rádióra. Ráadásul a Sláger-rádió utolsó másfél óráját. Bekapcsolódnom éppen Cher egyik…

Még még még! »

Régi idők pocija

2009.11.18. 09:10 miket

Gyerekkorunkban úgy tanultuk az idősebbektől, hogy a főzeléket nem illik szeretni. Nem is szerettük, főzelékért soha nem repetáztunk a menzán. Az első körben is fintorogtunk, ha a fehér köpenyes konyhás néni rettenetes bicepszével az óriás merőkanállal belecsapta tányérunkba.…

Még még még! »