Playboy: Mennyire volt közel Amerika a forradalomhoz a nagy gazdasági világválság idején?

Alinsky: Sokkal közelebb, mint a legtöbben gondolnák. Valóban Roosevelt reformjai mentették meg a rendszert önmagától és előzték meg a katasztrófát. Jusson eszünkbe, hogy1929-ben az embereknek nem csak a pénze ment le a slozin, hanem az egész addigi hagyományos értékrendjük. Az amerikaiak saját társadalmukat a paradicsomhoz vezető földi útként ünnepelték, ahol a megbecsült, kemény munka és a megtakarítások biztos jegyet jelentettek a biztonsághoz, a sikerhez és a boldogsághoz. Aztán hirtelen, pár nap leforgása alatt ezeket a jegyeket jóváírhatatlanul visszavonták, az alsó réteg pedig mindentől elesett. Az Amerikai Álom egyik napról a másikra rémálommá vált a többség számára, és a kellemes, lehetőségekkel teli világ, amit addig ismertek, hirtelen elkezdett bezárulni, ahogyan a megtakarított javaik eltűntek a fizetésképtelen bankok zárt ajtajai mögött, a munkahelyeik megszűntek a bezárt gyárakban, otthonaikat és földjeiket pedig elvesztették, amikor behajtották a jelzálogokat és erőszakosan kilakoltatták őket. A kémények kihűltek, a gépek csikorogva leálltak, s mintha az egész ország befagyott volna.

Az emberek persze próbálták áltatni magukat: "Ez az egész nem valóságos, alszunk egyet, aztán megint a napfényes húszas években ébredünk fel, az otthonunkban és az állásunkban, ahol minden sütőben sül egy csirke és minden garázsban van két autó". De amikor kinyitották a szemüket, a valóságot látták, a szegénységet és reménytelenséget, amit korábban el sem tudtak képzelni olyan emberek számára, akik egész életükben keményen dolgoztak, félretették a pénzüket és minden vasárnap elmentek a templomba. Persze, létezhet szegénység, de csak a társadalom sötét és büdös peremén, a feketékkel, az idénymunkásokkal, meg az olyan emberekkel, akiknek furcsa volt a nevük és nem beszéltek rendesen angolul, de nem ővelük, nem Isten népével. Ám a sötétség nem múlt el, sőt, egyre rosszabb lett. Az emberek eleinte átadták magukat a bénító kétségbeesésnek, de aztán lassan felmérték a körülöttük lévő új és ijesztő világot, és átgondolták az értékeiket és prioritásaikat.

Az iskolában azt tanulták, hogy mindig lesznek szegények, mert mindig lesznek olyan lumpenek, akik túl ostobák és lusták. De most, hogy a többségünk szegény volt, mi is mind buták, bénák és képzetlenek vagyunk? Új hangulat kezdett terjedni, ami kikezdte a hagyományos amerikai értékeket: az individualizmust, az ember-embernek-farkasa versengést és az álszent adakozást. Ahogy az emberek kinyújtották kezüket, hogy valamibe, bármibe kapaszkodjanak, megtalálták egymást. Hirtelen felfedeztük, hogy a 'legerősebb éli túl' kegyetlen törvénye többé nem igaz, hogy lehetséges az, hogy mások törődnek a mi nyomorunkkal, mi pedig az övékkel. Kisebb méretben valami hasonló történt Londonban a bombázások idején, amikor a társadalmi osztályokat elválasztó hagyományos gátak leomlottak a közös veszély feltűnésére.

Amerikában új hangok és értékek tűntek fel, az emberek John Donne-t idézték: "Egyetlen ember sem sziget". Ahogy egyre inkább egységbe tömörültek, hogy segítsenek magukon, felfedezték mennyi közös van bennük. Ez volt például az első eset volt a rabszolgaságellenes küzdelem óta, hogy komolyabb egység jött létre a fehérek és a feketék között, ahogy a különböző rasszok elkezdtek együttműködni, hogy megküzdjenek a közös ellenséggel: a munkanélküliséggel és az éhbérrel. Ez volt tán a harmincas évek egyik legfontosabb jellegzetessége: nem csak a politikai küzdelmek meg a reformok, hanem ahogyan több millió ember felismeri, hogy közös a sorsa és összeköti őket valami közös emberi. Ezt látni és megélni nagyon megindító élmény volt.

Playboy: Kissé nosztalgikusnak tűnsz.

Alinsky: Igen, izgalmas idők voltak azok. Meg istenverte erőszakosak is. Amikor ma valaki panaszkodik nekem, hogy mekkora a bűnözés meg a káosz az amerikai társadalomban, azt mondom, gondoljon csak vissza a harmincas évekre.

A mamutvállalatok hihetetlenül arrogánsak és elnyomóak voltak, mindent megtettek hogy védjék a szabadságukat - a szabadságukat a kizsákmányolásra és hogy minden akadályt szétzúzzanak a mammonhoz vezető útjukon. Egyetlen amerikai vállalat - legyen az olaj-, autó-, acél-, gumi- vagy konzervgyár - sem engedte a munkásainak, hogy szerveződjenek: a szakszervezeteket felforgatónak és kommunistának minősítették, és minden munkást, aki nem állt be a sorba, kirúgtak és feketelistára került az iparágban. Ha ellenszegültek a főnökeiknek, megverették vagy meggyilkoltatták őket a sztrájktörőkkel, vagy agyonlövették őket a rendőrséggel, amik korrupt, nagyvállalatokat kiszolgáló polgármesterekhez tartoztak.

Akiknek volt munkájuk, azokat is teljes közömbösséggel vették fel vagy rúgták ki, úgy dolgoztak, mint valami dehumanizált szervomechanizmus a gyártósoron. Nem volt nyugdíj, munkanélküli segély, társadalombiztosítás, ellátás, vagy egyáltalán bármi, ami akár a minimális biztonságot garantálta volna a dolgozónak. Amikor ezek ellen a körülmények ellen a radikálisok felvették a harcot szóban vagy tettel, a rendőrség és az FBI levadászta őket – Hoover már abban az időben teljesen paranoiás volt – a Fehér Házban meg az egyre erősödő bolsevik hordákról kongatták a vészharangot. Véres sztrájkok és zendülések söpörtek végig az országon, így a nép rendért kiáltott. Akkor még senki nem beszélt a környezetszennyezésről, pedig a szén- és acélvárosok munkásait már akkor is ellepte a levakarhatatlan fekete por, Chicagoban meg akik a húsfeldolgozók környékén laktak, olyan bűzben élték le életüket, hogy ha vidékre mentek, a friss levegőtől lebetegedtek. Bassza meg, ez az ország sokkal polarizáltabb és keserűbb volt akkor, mint manapság.

Részlet az 1972-es interjúból 

Folyt. köv  

A sorozat többi része:

Mindennapi Alinsky-nk X. - A középosztály boríthatja lángba az országot

Mindennapi Alinsky-nk IX. - "Szerettem fogdában lenni"

Mindennapi Alinsky-nk VIII. - "Nem találtak el, és én sem őket, amikor visszalőttem, bazmeg"

Mindennapi Alinsky-nk VII. - Hogyan győzz meg egy papot

Mindennapi Alinsky-nk VI. - Az elit haragja segít

Mindennapi Alinsky-nk V. - A radikálisok 12 szabálya

Mindennapi Alinsky-nk IV. - Ne félj a konfliktustól

Mindennapi Alinsky-nk III. - A rettegett szarósztrájk

Mindennapi Alinsky-nk II. - Az meg ki?

Mindennapi Alinsky-nk I. - A 4K! és Alinsky