Zsidók perlik a MÁV-ot

2010.02.11. 12:20 baum

Hatvanhat évnek kellett eltelnie, hogy a holokauszt áldozatainak leszármazottjai hangsúlyozottan egy elenyésző kisebbsége rádöbbenjen, hogy a MÁV bűnös módon segítette a náci német birodalmat a zsidók deportálásában. Ők most Chicagóban kitalálták, hogy 248 1771 milliárd forintra beperlik a Magyar Államvasutakat. Teljes mértékben tiszteletben tartva az áldozatok emlékét, erre mégiscsak azt lehet mondani: szarjatok sünt, de lehetőleg farfekvésest.

 

Mi a fenéért kell bolygatni olyan dolgokat, amiért már 150x bocsánatot kért mindenki, ami miatt államszinten fejezték ki feléjük anyagiakban a bűnök beismerését. Nem arról van szó, hogy a hozzátartozók emlékét nem kell megőrizni, csak arról, hogy méltóképpen kell azt tenni. Méltósággal, tisztelettel, úgy, hogy ne azt sugallja: pénzt akarnak kisajtolni a saját mártírjaik emlékéből.

 

Élesen elhatárolódunk mindenféle összeesküvés-elmélettől! Magunk is fel szoktunk lépni a szélsőjobb azon elmélkedései ellen, amelyek szerint a „tudodkik” világszintű hatalomra törnek, meg a többi faszság ellen. És most jönne, hogy DE. Nincs de. Ilyen pert nem szabad elindítani 66 évvel az események, főleg az azóta történtek után, mert nem megbocsájtó, nem tisztességes, nem a megbékélést szolgálja. Egyedül arra jó, hogy táptalajt adjon az amúgy is arra fogékony békétleneknek.

 

Egy kis játékra invitálunk ezek után. Kik indítsanak még pert, kik ellen:

 

* * *

Néhány hozzászólás amit lájkolunk:

 

hááááát:

"Én Zsidó származású vagyok félig. A család egyik fele nem érte meg a hábórú végét. Van aki a dunába,van aki a munkatáborba halt meg. Eltelt 65 év. A mi családunkban már nem téma legfeljebb,ha valaki eléri azt a kort, elmeséljük neki. Persze mi soha nem tartoztunk az "elitbe", de mégis mindig rajtunk csattant az ostor. Én kérek elnézést az ilyen jellegű perekért, hisz egy állami vállalat mit tehetett volna abban az időben. A gyomrom fordul fel,ha rá gondolok. Nyugodjanak békében és lépjünk túl rajta."

 

stratez:

"A befolyt pénzből pedig lehetne finanszírozni a kutatást, hogy mi a faszért nő minden ok nélkül az antiszemitizmus.."

 

sertésmájkrém:

"Sok ész nem kell hozzá, a Mazsihisznek el kéne határolódnia meg hülyeségnek nevezni. Máris néhány antiszemitával kevesebb lenne."

 

(Moderálási elv: a holokauszt-tagadókat a szólásszabadság jegyében nem moderáljuk, de a zsidók elpusztítására felszólítókat egyszer s mindenkorra letiltjuk.)

 

[Update: Nem semmi, zsidókról kell írni, és 1000 fölé megy a kommentek száma. - Hajnali fél kettőkor 980 kommentnél tartunk és ezen felül kb 60 kommentet moderáltunk eddig ki.]

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr981748905

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A holtak pénze 2010.02.12. 09:07:27

 A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, ...

Trackback: MÁV: Mindent megtettünk 2010.02.11. 13:41:02

Érthetetetlennek minősítette a MÁV-Start Zrt. vezetősége az illinois-i északi kerületi bíróság felé benyújtott keresetet a MÁV felelősségéről a magyarországi holokausztban. A cég álláspontja szerint a jogelőd államvasút a szokásos minőségű szolgáltat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Egregor:

A svédek meg befogadták, az osztrákok dolgoztatták még a gyerekeket is, hogy ne kelljen megsemmisíteni őket. Akinek van gyereke ( és szereti is ), az másként néz meg egy holocaust-filmet, mint akinek nincs vagy otthagyta a családját. Az én nagymamám bújtatott zsidó családot, amivel az életét kockáztatta. Ahogy mesélte, mi magyarok aljasabbak voltunk, mint a németek. Az oroszok hozzánk képest angyalok voltak ( nagymamám szerb-horvát magyar volt). Nem tudok igazságot tenni, volt zsidó barátnőm, a családja nagyon vidám volt, sokkal lazább, mint az én családom ( józanul is jópofák voltak), az itt leírtakkal ellentétben nem volt bennük annyi gyűlölet, mint az én családomban. Nagyon jól beszéltek nyelveket, nagyon jó élményeim voltak.
@taxi33:OFF
barátom,ilyen apróságon fennakadni :) liberális magyar nyelvben mindent szabad. helyhatározás amúgy sem az erőssége a pesti "elitnek"... add ide helyett azt mondja: add oda... Kinek adjam oda?kérdem én... erre ő: hát nekem add oda... De hát én neked odaadom, te tőlem idekapod...már ha te mondod... csak ez már magas... És az "eltakart",vagy betakart" helyett "kitakart"... a képen valakit.... Szerintem ha a gyereket este el akarom tüntetni a szem és a hideg elől,akkor vagy betakarom,vagy eltakarom.Semmiképpen sem kitakarom.... .... szóval nagy katyvasz lett ebből a drága szép, árnyalt,és annyira,de annyira kifejező nyelvből.... Ja és ezek,akikről beszéltem,mind magyar anyanyelvűek. Állítólag.
ON
@Senkifia: teljesen egyértelmű, akárcsak az, hogy a hamasz és a muszlim fundamentalisták pénzmosodája. érdekes mód erre is fény derült.erről kussol a média és elterelőleg azt hintik hogy izrael pénzeli a nacibarbi ringyót
@Antifaszok Réme:

Az akasztók és az akasztottak is magyarok voltak, csak ezt már tagadjuk.
Strófolni, strófolni, über alles ! Sieg heil !

www.youtube.com/watch?v=63siF9ZPACU
@A Nép Te vagy: Azokat olvastam. Meg azt is, hogy Izraelben van egy-két rabbi és eldugott cikk, ami nem ért egyet ezzel a szemlélettel. Hát akkor minden rendben...
@hunone: Ha kételkedsz - jár utána. Ha megnyugszol benne (a válaszban), akkor ne kérdezz, hanem a válasz alapján cáfolj. Azonban nem tudod leírni azt a tényt, amire itt korábban rákérdeztél, mert nincs hozzzá forrásod, hiszen azoknak sincs, akik először leírták és revizionizmus, stb. álnév alatt terjesztik. Spekulálnak. Ezért tudsz csak hinni.

Gondolom, nem kell mondanom, hogy az utánajárás az nem egy ilyen fórumon való kommentezésben merül ki: könyvtár, internet, túlélők.
Ez megint csak a lehúzásról szól.Gondolom mindenütt a válság,az usa sem kivétel és a sok csóró most valahogy megpróbál egy kis pénzt kipréselni a nyomoronc MÁV-ból ami totális vicc,mert ennyi erővel lehetne perelni a második VH összes országát(postát,államot,kórházat,tudjafaszommit) amitől emberek haltak meg.A fegyvergyárakat nem akarják véletlen beperelni a zsideszek?
@NickRobi: És mennyivel jobb lehetne a világ ha nem lenne.
@A Nép Te vagy: érdekes a honlapod, nem ismertem, de elolvasgatom.
Szerintem van abban valami RETTENETESEN szomorú, hogy ennek a bejegyzésnek már 941 hozzászólása van. Azt hiszem sosem láttam még egy poszt után ennyit. TÉNYLEG ez az ami a legfontosabb az átlag magyarnak? Baj.

(Persze kussoljak a magam vagy hat hozzászólásával, OK.)
@soproni1: "józanul is jópofák voltak"
biztosan ezek a chicago-i észlények is qrvára jópofák. Csak épp mst akarnak elperelni tőled,meg tőlem (is) egy magyar GDP 7%nyi összeget, egy qrvanagy kamu vád alapján. Illetve a vád nem kamu,csak helyenként kijavításra szorul.... Igaz,hogy MÁV-é volt a vonat, de a nácik épp fejbe akarták lőni az állomásfőnököt,ha nem bocsájtja rendelkezésre a kellő mennyiségű szerelvényt. Igaz,hogy Magyarországontörtént, de nem a Magyar Nép, hanem egy enyhén(vagy nagyon) őrült, a többséget terrorizáló kisebbség követte el a dolgokat....
Mint a viccben: A hír Moszkvában ingyen Mercedes-eket osztogatnak. Később: A hír igaz, de némi kiigazításra szorul. Nem Moszkvában,hanem Leningrádban, Nem Mercedeseket,hanem Ladákat,és nem osztogatnak,hanem fosztogatnak. De amúgy minden klappol.... Mint ezzel a MÁV mesével is.
Itt vagyok, itt vagyok, csak a story4 Tv-n most megy egy malacorrú (szó szerint)csajos vígjáték.

Cukik vagytok, hogy megvártatok, mmm... pussza.. (Gyengébbek kedvéért: Nem vagyok szőke nő).

De basszus, az előbb elírtam. Mielőtt valami nyelvművelő kioktatna, helyesen: Srófolni.

@soproni1: Magyar az, akinek fáj Trianon...

+++

Grün és Khon találkoznak:

- Hát te, hogyhogy visszajöttél Izraelből ?
- Tudod, túl sok volt ott a zsidó...
szóval magyarul az egész kamu
Ne várjunk semmit egy olyan országtól, ahol azért szárítják a fürdetés után a macskákat a mikróban, mert az ajtóra nincs ráírva, hogy ez veszélyes. Tuti, hogy most még azt is meggondolják, hogy tulajdonképpen a Nürnbergi pert is elszúrták a szövetségesek, mert azt is a MÁV ellen kellett volna indítani. Igen, amerikai oktatási rendszer, képezzünk zsakbarbárokat, a jogot tudja, de a földrajz és a töri már nem megy.
@Antifaszok Réme:

Magyar az, aki Magyarországon született...

A többi csak magyarnak tartja magát. Nem mindegy a két dolog.
@hunone: az a baj,hogy nem illik számháborúzni népírtásról. És erkölcstelen. Mondják főleg azok,akik nap mint nap holokausztoznak,és lassan növekvő számú áldozatokról beszélnek,folyamatos kárpótlási igénnyel élve.Ami mellesleg,szerintük is, szintén gusztustalan, de hát "sajnos" ez van,caki ezzel lehet elégtételt venni.
Ezeknek az embereknek a legnagyobb ellensége a józan ész,a logika, és nem utolsósorban a fizika,meg a matematika.
Ja és ők azok,akik,ha holnap valami csoda folytán,kitörne a világbéke,és meg szünne az "antiszemitizmus"meg a rasszizmus, akkor szegények rövid úton öngyilkosok lennének,mert ez a lételemük,Hogy keltsék a feszültséget,aztán mikor valaki lehülyézi őket,teljes joggal,tele szájjal kiabálják hogy"fúúúúantiszemitáááák!!! fúúúú rasszistafasiszta házmesterek"...
hát ennyi
@Pincehelyi:

Az eddigi - hivatalos - történelem és a "szemtanúk" , túlélők beszámolói képtelenségek !!
4 millióból hirtelen 1.5 millió lett , de ennyi tetem sem égethető el ilyen rövid idő alatt olyan kis kapacitással , mint az oswiecimi volt !!
Fizikai képtelenség !!
Emlékezz : pár évvel ezelőtt dőlt meg a lámpaernyő-szappan mese ! Te azt is bekajáltad ??
@shamir: Bennem most az merült fel,hogy azok a zsidók akik perelni akarnak,biztos hogy nem valamelyik magyar párt emberei/rokonai/fasztudjami odakint?Ekkora ökörséget és ilyen pénzkicsikarást/menekítést csak magyar képes kitalálni.
Én igazán sajnálom a meghurcolt zsidókat és az áldozatok közvetlen hozzátartozóit, a túlélőket.

De: hány generáció kell még ahhoz, hogy az akkori rémtettek forintosításáról leszálljanak, nem veszik észre, hogy ezzel a garasoskodó anyagiassággal (is) teszik magukat utálatossá a világ szemében???

Tudtommal a Magyar Állam egyszer már kárpótlást fizetett az érintetteknek. Kiváncsian várom, hogy én mikor kerülök sorra, hiszen abban az időben apám már 2 éves, nagyapám meg 33 volt, őket viszont nem vitték el, tehát mi, a leszármazottak, feleljünk az egyenlő bánásmód megsértése miatt???

A másik: van egy szó, a viktimológia, az áldozattá válás tudománya. Komolyan kérdezem, hogy mennyivel nagyobb a felelőssége a MÁV egyes alkalmazottainak (tudom fura, de még a MÁV is emberekből áll, külön-külön más és más személyekből)... tehát mennyivel nagyobb az ő felelősségük ebben a kérdésben, mint azoknak az elhurcolt embereknek, akik nem álltak ellent, igaz fenyegetés hatására de felszálltak a vagonokba és úgy alapvetően, - elnézést a kifejezésért - szó nélkül mentek a vágóhídra.

Megmondom, mi a közös vonás: az utasításokat végre nem hajtó személyeket - akár a szállítandó zsidó, akár az ellenálló vasutas - demonstratív jelleggel tizedelték volna meg (sőt talán meg is tették).

Svsz beteg az az elme, amelyik egy agresszor bármilyen viselkedésével szemben KÖTELEZŐEN várja el, hogy mások értelmetlen módon áldozzák fel magukat. Komolyan azt hiszik, hogy a MÁV ebben a tekintetben CINKOS??? Noooormáális??????

PL: viszik a szkinhedek a szomszéd cigánygyereket akasztani, aki Nálad bújt el. Ezt az üldözők tudják, kopogtatnak... Ki az, aki a saját, és/vagy a gyerekei élete ellenében azt a keresett egyet próbálja menteni???

Azt mondta Antal József (cinikus görénységgel): "Tetszettek volna forradalmat csinálni..."

Hát nem, kedves Antalli-elveket vallók, bizony nem mindenki születik hősnek és ezt számon kérni utólag - főleg forintosítani - GUSZTUSTALAN!!!
@A Nép Te vagy: azon kéne szomorkodni,hogyaz átlag chicagoinak meg a 70 évvel ezelőtti Máv a legnagyobb gondja.... Meg hogy ennek fejében lenyúljon tőlemtőledtőlünk qrvasok pénzt ebből a szempontból abszolúte alaptalanul... Igen, az átlag magyart ez kissé talán zavarja. Ha téged nem, akkor lehet,te egy átlagon felüli vagy....
@A Nép Te vagy: azért szólunk ennyien hozzá,mert mindenkinek tele van a hócipője ezekkel a metszett farkúakkal. ma trendi, hogy nem szabad zsidózni,meg cigányozni. igenis kell beszélni róluk szabadon!csakhát fájdalmas az igazság!
nem szeretnék ha az általuk hirdetett hazugságokat megcáfolná a magyar ember.
@Senkifia: Ezek nem a chicagoi zsidók akik perelni akarnak szerintem,hanem a magyar politikai életben keresendő arcok.Lehet hogy a lenyúlás egy másik módját választotta a magyar kormány.
@A Nép Te vagy:
Nagyjából igazad van, őrjöngeni és hőzöngeni felesleges, de azért van itt valami, ami teljesen nyugodtan olvasgatva sem tetszik:
"Ez a szemlélet téves, hibás de jószándék, rosszul értelmezett jószándék mozgatja. Nyugatiak maguk ellen csinálják. "
1. Ha ezt a jószándék mozgatja, ahogy írod, akkor miért nem foglalkoznak a saját történelmükkel is, elég lenne csak a Holokauszt kapcsán? Azzal mondjuk, hogy biztosan megtett -e mindent a már akkor is gyakorlatilag korlátlan pénzügyi lehetőségekkel és komoly befolyással rendelkező amerikai zsidóság az üldözöttekért? Maradjunk annyiban, hogy ha én azt hallanám, hogy mondjuk Marosvásárhelyen magyarokat gázosítanak el egy lágerben, de ez megállítható lenne, ha sikerülne valahogyan megoldani az oda vezető vasútvonal bombázását, akkor biztos lehetsz benne, igyekeznék mindent megtenni, hogy valaki lebombázza azt. De mondok egyszerűbbet: életszerű -e szerinted, hogy az amerikai zsidó lobbi, ha akarta volna, nem tudta volna legalább azt megoldani, hogy az USA befogadjon minden menekültet, legalább átmenetileg? Ehhez képest mi történt? Az USA hermetikusan lezárta a határait, mondván, nem kell több bevándorló, így egyesével kimazsoláztak néhány hasznosnak ítélt kérelmezőt, de a kárpátaljai ortodox nagybácsit akkor is visszafordították volna, ha valami csoda folytán eljut odáig. Vagy hogyan számol el a lelkiismeretével Nagy-Britannia, amelynek kormánya menekültekkel túlzsúfolt hajók tucatjait fordította vissza a kontinens felé? Sőt, olyan hajó is volt, amit konkrétan a britek süllyesztettek el. Vagy arról tudsz -e, hogy az USA bankjaiban nagyobb összegű, a Holokausztban elhunytakhoz köthető betét lapul, mint a svájci bankokban? Ehhez képest, ha jól emlékszem kizárólag Svájcot zsarolták addig-addig, amíg fizetett.
Ha ennyire jószándékúak, akkor magukhoz miért nem szigorúak legalább csak feleannyira, mint másokhoz?
2. Ha ennyire jószándékúak, akkor miért sajátították ki a népirtás áldozata szerepet kizárólagosan maguknak? Szerinted miért nem röpködnek a dollármilliárdok az 1915-ös örmény népirtás ügyében? Miért nem röpködnek legalább 6 millió vietnami civil teljesen felesleges és brutális legyilkolásának ügyében? És a legmeredekebb: ki blokkolja a szintén iparszerűen kiirtott őslakos indiánok mindenféle kezdeményezését? Vagy csak én vagyok tájékozatlan és ezekben az ügyekben is röpködnek a dollár trilliók?
3. Hol és mikor van az a pont, hogy elég? Ha ezt a jelenlegi csillagászati összeget kizsarolják Magyarországból, mi a garancia, hogy merő jószándékból nem jön másnap 95 másik túlélő, hogy akkor ők is mindenképpen szeretnék néhány milliárd dollárra perelni a magyar államot? Majd harmadnap következő 95 túlélő és így tovább a végtelenségig.
4. Mi van akkor, ha egy másik rendkívül jószándékú csapat, az izraeli ablon group is bekapcsolódik a játékba és egy saját maguk által választott bíróság előtt hitelt érdemlően bebizonyítják, hogy minden elhurcoltnak ma saját plázája lenne? Azt ugye tudjuk, hogy egy soha meg nem épülő kamu plázáért 8 milliárd forint jár, akkor, ha egyesítik a két ügyet, a fizetendő kártérítés 437.402*8.000.000.0000 Ft lesz?
5. Ha ezen az ügyön 9 éve ücsörögnek, akkor pontosan milyen típusú jószándék kellett ahhoz, hogy a választási kampány kezdetén fingjanak egy hatalmasat a 0-ás lisztbe? Cui prodest? A magyar zsidóság többségét alkotó, teljesen normális, itt magyarként vagy magyar zsidóként élni akaróké biztosan nem...
@soproni1: magyaraz,aki annak valljamagát. és sorsközösséget vállal, történelmileg,kulturálisan és nyelvileg. És az öreg székely, aki felett átment a határ, akarata ellenére,vagy az apján, sokmindenben magyarabb mint az a jüan Csi,aki itt született... Disztingválni kéne kissé. Mertez a hülye liberálisduma nagyon nem állja a helyét :)aki Magyarországon született,az magyar állampolgár. És lehet,hogy én kanadában, kanadai,magyar,román,német,és szerb állampolgárként, de MAGYARKÉNT, a magyar nemzetrészének vallva magam,fogok elpatkolni. Mindez annak ellenére,hogy apám tiszta sváb volt, én meg román állampolgárnak születtem...
@Pincehelyi: Már bocs, de egy holokauszt-hívő sem állt ki eddig a holokauszt-revizionistákkal, (legalábbis kevés vitáról tudok...) azért mert a hazugságuk úgy dőlne össze, mint egy kártyavár. Annyi az ellentmondás, annyi a csaló.

@szkepi: WTF? Te néha olvasod az ökörségeidet? :)
@hunone: a II.világháborúban meghalt 20-30 millió ember!ehhez képest az a 6--- 4--- 1.5 millió zsidó (nem is biztos ,hogy igaz volt)elenyésző százalék !ezt az egészet azsidók találták ki nekünk,Az egészet nem tudjuk már ellenőrizni .azt etetnek meg velünk ami az ő érdekük!
@Szalahadin: tökéletesség sajnos nem létezik. De ez a eírás elég közel áll ahelyzet tökéletes leírásához. komolyan. csak egyetérteni tudok.Persze ezekre a kérdésekre vagy nincs válasz,vagy csak röviden leantiszemitáznak majd :)
@Senkifia:

Felőlem az vallja magát magyarnak, aki akarja ( az még nem érdem ). Csak azt szeretném elérni, hogy aki Magyarországon született, annak a magyarságát semmilyen zűrös életű honfitársunk ne kérdőjelezze meg. Aki pedig más országban született, az a saját országában kérdőjelezze meg az ott lévők magyarság tudatát, ne egy itt születettét. Én lélekben svájci polgár szeretnék lenni, de nem adatott meg, elfogadom ezt a helyzetet, dolgozom a családomért, a Nagy Nemzeti Sorskérdésekre meg nagy ívben teszek.
Nem anyázok, elfogadom a sikeres és sikertelen emberek álláspontját is, ezzel vállalok sors közösséget, nem fétissel.
@müszi:

Én erre már nem vagyok éhes : azt etetnek meg velünk , amit mi is meg akarunk enni .
Elegem van a holokamuból !
Meg van már az 1000. beírás ? Még nem ? Vazzeg, pedig csak hónaljat, feneket, lábat tudtam mosni, mert nem hagytok fürgyeni sem ettől a sok kommenttől... Meg a nem létező (by @ szkepi)kuruc.infót se tudtam ma még olvsani, szóval basszus emberek, mi bajotok van ? Nem unjátok már a sok zsidózást ?

Akkor következzék valami egészen más(e szlogen by Monthy Pytontól volt), egy vicc:

Két béka ül az árokparton.
- Azért jó, hogy minden lány megvolt a faluban.
- Aha. De azért a varázsló lányát kihagyhattuk volna...
”Akik nem tudnak magukról bőrt lehúzni, azok másokról próbálnak meg bőrt lehúzni.”

„Persze hogy haláltábornak hívják ezeket, hisz egyesek számára a munka egyet jelent a halállal.”

„Ha emancipálják a zsidót, ki fogja emancipálni a magyart?”

Mivel Szálasi védett gettót állított fel a zsidóknak (ld: www.nol.hu/archivum/archiv-486138), a védelem, élelmezés, lakhatás, közüzem, stb. ki nem fizetett költségeiért és ezek kamataiért, valamint Kun Béla, Szamuely Tibor, a Lenin fiúk, a patkányköztársaság, Rákosi Mátyás, Péter Gábor, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Apró Antal, a körmös Bauer és a többi zsidó terrorista által Magyarország ellen elkövetett terrorcselekményekért (gyilkosság, kínzás, emberrablás, lelki terror, gyűlöletszítás, lopás, sikkasztás, közvagyon eltüntetése, stb) követeljük Magyarország részére kárpótlás megítélését.
@FaTraktor: sztem a magyar náció történelme során nem sok pozitiv dolgot tudott felmutatni. ha szabadságharc akkor árulás, ha forradalom akkor leverés, ha török , akkor hódoltság, ha osztrák, akkor kifosztás és megalázkodás, ha tatár, akkor pusztulás, ha szovjet, akkor ideiglenes állományozás. és akkor ott van a holocaust amire megintcsak nem lehet büszke, de se viktorra, se fletora.
tehát az olyan tufa bunkókra mint akik itt is honolnak nem igazán. inkább arra lehet büszke a magyar, amitnagyrészt az itteni kisebbségek hoztak létre, vagy a tudosok, müvészek, stb.
ez itt a baj. sok a primitiv és ez magyar betegség. ezért áll ott az ország ahol áll és nem a zsidók, a liberálok, a cigányok, a szocik, a madefosok , vagy a viktoriánusok miatt.
Áááááá... Szerintem ma senki nem fog itt lefeküdni éjfélig.
Akkor olvasgassatok csak: (Szerintem is legyen már végre BÉKE!!!)

Béke

Kovács úr és a felesége a nyolcvanas évek végén kötöttek házasságot. Néhány esztendeig boldogan éltek, mindketten szerettek táncolni, moziba járni és egyformán utálták a kommunistákat. Így köszöntött rájuk a rendszerváltás. Kovács úr MDF-es, a neje ellenben SZDSZ-es lett. A férj felöltőjén tulipános, az asszony kabátján „de” feliratú kis kitűző virított. (Ez utóbbit később lecserélte a három színes madárra.)

Az első összezördülés a négyigenes népszavazáskor következett be. „Lepaktáltál a kommunistákkal!” „Elszabotálod a rendszerváltást!”, kiáltoztak, s aznap este Kovácsné nem főzött vacsorát. A választásra két televíziót vásároltak, hogy ne kelljen egymás mellett végigdrukkolniuk az eredmények alakulását.

A taxisblokád idején Kovács úr két napig nem aludt otthon, és amikor előkerült hazaárulónak nevezte a feleségét. A moziba járásról akkor szoktak le végleg, amikor Kovácsné egy szál virággal a kezében elindult a Demokratikus Charta tüntetésére, hogy a szocialistákkal közösen vonuljon fel a náci veszedelem ellen. „Én vagyok a veszedelem?”, hörgött utána Kovács az ajtóból. „Fasiszta állat…”, sziszegett vissza az amazon.

A ’94-es koalíciókötéskor a férj fogta a sezlont, és kiköltözött a nappaliba. Külön kosztpénzen voltak, a közös barátokkal megszakították a kapcsolatot, és soha többé nem táncoltak. ’98-ban az asszony összepakolta a bőröndjét, hogy – ha Kertész Imre int – meneküljön, de erre nem került sor. Házasságuk romokban hevert, már nem is köszöntek egymásnak. Kovács kopaszodni kezdett, ápolatlanul, borostásan, gyakran részegen jött haza. Kovácsné elhízott, nagy dioptriás szemüveget viselt, depresszió elleni gyógyszereket szedett.

És ekkor, amikor már nem remélték, megtörtént a nagy kibékülés. Az MDF és az SZDSZ közös listát állított. Kovács úr visszavitte a sezlont a hálóba, megborotválkozott, felesége fogyókúrázni kezdett és kidobta a gyógyszereit. Egymásra mosolyogtak, de a mosoly mögött keserűség bujkált. Megöregedtek, megcsúnyultak, elhidegültek. Eltelt az ifjúságuk.

/Ungváry Zsolt, Jobbszél/
@Antifaszok Réme:

És miért nincs az Intercity-n bástya ?
Mert a vonat nem vár....
@Madhunter:

Ezek összesen 20-an voltak. A többi százezer végrehajtót is melléjük kellene állítani ( kivéve persze, ha a nagyszüleink is köztük voltak, mert az öregeknek szelektív az emlékezetük ).
sok jobbikfinanszirozta blogológépnek mikor jár le a munkaideje?
Csak azért írok, hogy legyen már meg az 1114. komment. (896 + 1114 év = 2010)

De mi van, ha a hunoktól kell számolni, vagy jó ég, a suméroktól ? Banyek, ma sem fogok lefeküdni...
Na, én elmentem kuruc.info-t olvasni. Pá-pá !
@Szalahadin:

Baromi szivesen válaszolnék, mert 1. normálisan szólalsz meg, 2. látom, hogy egy halom dologról mennyiben téves az elkpzelésed, de komolyan semmi energiám nincs.

Ha tényleg érdekel, jelezz vissza és ha még itt leszel, holpap igyekszek ideírni. (Az hülyesg lenne, hogy holnap törjem magam, aztán ide se nézel már.) Szóval?
@Unter Bahn:

Szívemből szóltal - az utolsó 2 bekezdésig. Antallt szerintem a szövegkörnyezetből kiragadva idézted.

'Antall József sokat emlegetett mondata, hogy ,,Tetszettek volna forradalmat csinálni!", nem utalt mellesleg arra is, hogy a változást evolúciónak és nem revolúciónak tartotta?
— Antall ezt már a kilencvenes választások után mondta, éspedig válaszul saját pártja jobboldalának, amely totális tisztogatást követelt a minisztériumokban, a nagyvállalatok élén és a kulturális életben. … Ebben az összefüggésben jelentette ki, hogy ,,tetszettek volna forradalmat csinálni". Éspedig nem ,,tárgyalásos" forradalmat, hanem igazit. Akkor hullhattak volna a fejek, esetleg utcai harcokban, s a régi elitből — ahogy ez a magyar történelem korábbi nagy fordulatai esetében is elő-előfordult — bizonyára több százan vagy ezren választották volna az emigrációt.'

ld. www.mkk.ro/nd.php?name=ShowOferta&what=283

Az idézet értelme vulgárisan: finggal nem lehet pirostojást festeni. Ami a Csurkapistabácsi féle memmondóembereknek szólt, akik '90 májusáaig valahogy senkit nem akartak lámpavasra húzni, majd amikor lehetett pofázni, hirtelen egodiasztolét "szenvedtek" el.
elég kiábrándító, hogy az embert a politikai nézetei miatt ítélitek el vagy emelitek a barátaitok közé.
írva vagyon, hogy szólásszabadság van, mindenki abban hisz, amiben akar, mindenkinek lehet véleménye, és a többségnek van is, és ha azt szeretnéd, hogy a tiéd elfogadják, akkor normálisan érvelj, és ne azzal, hogy ez egy szar, meg egyéb hasonló jelzőkkel, mert az csak egy megállapítás és nem egy érv, amivel meg tudod győzni a tömeget, max csak azzal, hogy a magyar szókincsed kissé hiányos és az effajta szavak mellett nem tudod a többit használni, vagy ami még kiábrándítóbb talán nem is ismered őket.
a politika része kell, hogy legyen az emberek életének, de ha így folytatjuk, lassan Budapesten is kell egy berlini fal (vagy több), aztán tömörüljön mindenki a saját színe alatt, mert úgyis az a lényeg, nem ami mögötte van.
Gratula a cikk írónak. Gondolom az NBH mától figyeli.De talán látható a kommentekből, ezzel felkavartad az álló vizet. Sajnálatos ami akkor törént, de ahogy Horn Gyula mondta 56-ról. Régen volt tovább kell lépni...
Van jobb mondata is erre a helyzetre: Na és?
@gauche caviar:
"igazabol idehaza meg a roma holokausztot sem akarjak elismerni.
szoval nem a zsidok halasztak el hanem a magyarok probaljak elkussolni a dolgot.
ez igy sokkal dicsobb azert... "

Csak azt nem értem, hogy mindenféle elismerés meg bocsánatkérdls mennyiben szolgálja az érdekeinket : gazdaságilag versenyképes magyarország, ahol a lakosság a hónap végén nem a csekkekkel pasziánszozik.
@Megfigyelo:
Mondjuk ez nem gond. Símán ki lehet játszani az ilyet ( p.l. új rt alapításával, a máv csődbevitelével, amire már meg is van az alap ). Szerintem Belgiumban az uniós jog dominál, szal ott a jenkik megint lyukra futnak.
@A Nép Te vagy: Semmi jónak nem vagyok az elrontója, ezért azt mondom, ha reagálni akarsz, tedd meg bátran, válaszolni fogok rá.
@Legelő Őse:
"A holokausztot hogyan lehetne értelmezni a don kanyarral kapcsolatban? ezt nem értem. de tényleg. ez nem vlami undorító verseny az istenért. "

1. Nem lévén zsidó, és lévén magyar a Don kanyar ebben az összehasonlításban jobban érint.
Mivel a zsidók az elmúlt 2o évben semmit nem tettek azért, hogy az ember egy kicsit közelebb érezze magát hozzájuk, itt, M.o n ez asszem nem is csoda.

2. Személy szerint úgy látom, hogy a 2oo8as válságban felelősségük elévülhetetlen. ( Madoff zsidó volt, Dick Fuld, a Lehman vezetője szintén ). Visszásnak gondolom, hogy most, pont a válság által földre sújtott Magyarországgal szemben pont a zsidók pont kártérítést követelnek.
A distinkciókat persze értem ( ugye, Madoff meg a többi nem államot, mint jogi személyt képviselt, csak a cégük vagyonáig felelősek, stb ). Azonban az elmúlt másfél évben legalább kétszer bizonyították be zsidók az erkölcstelenségüket és pénzsóvárságukat ( Dick Fuld félmilliárdos kompenzációja meg a MÁVos per ).
Engedtessék meg nekem az, ha ezek a dolgok a zsidók szimpátiaindexét nem növelik nálam, ugyanis ezeket mosálisan elfogadhatatlannak tartom.

Megjegyzem : a pert komolyan kell venni, mert úgy járunk, mint a Seuso kinccsel. Mindenesetre meg kell fontolni ellenkereset indítását, hogy a jövőben az országot legalább az ilyen marhasággal ne zaklassák.

Úgy vélem, hogy ennek valami hátsó szándéka van : vagy a MÁVot akarja valaki bagóért elprivatizálni vagy pedig a választások előtt ( az szdsz helyett ) az antiszemitizmust akarja valaki felszitani. Most, hogy egyre többen mondogatják, hogy a Jobbik az mszp kreatúrája, valami újat kell kitalálni. Esetleg az országot úgy en bloc akarjá(k) valaki(k) meggyengíteni.
Konkrétan emiatt a hozzáállás miatt indultak el azok a vonatok eleve.

Igen szomorú hogy szinte minden nap gondosan megeteti a Kiválasztott Nép néhány idióta tagja az antiszemitizmus tüzét az ilyen orbitális és kegyetlen baromságokkal.

Egyetlen más népnek a Földön sincs gyomra ahhoz hogy a saját halottaik tömegsírján ássanak aranyat. Egynek sem. Ezeknek tényleg semmi sem szent.

Ehhez valóban Kiválasztottnak kell születni, családi hagyományként beleszületve a xenofóbiába, a mohó, hisztérikus, rassz alapú sértődésvágyba és a gőgös belterjességbe. :(
Egy portálon olvasható a megoldás, a Máv perelje Őket vissza mert senkinek nem volt jegye. A számítások szerint pozitívan zárna.
Még egy hozzáfűznivaló...

Anthony de Mello

Valaki azt kérdezte, hogy a Mester miért volt annyira bizalmatlan a vallással szemben.
Hát nem a vallás a legnagyszerűbb dolog, ami az emberiség birtokában van? A Mester válasza titokzatos volt:
- A legnagyszerűbb és a legrosszabb. Ilyen a vallás természete.
- Hogyhogy a legrosszabb?
- Mert az emberek többsége csak annyi vallásossággal bír, hogy gyűlöljön, de ahhoz nem, hogy szeressen.

Úgyhogy ennek szellemében közvetítek egy más által felvetett abszurd javaslatot:

A kereszténység (vagy a Vatikán, a keresztény vallás) perelje be a zsidóságot Isten Fiának meggyilkolásában vállalt szerepéért, Jézus Krisztus keresztre feszítésének kierőszakolása vádjával...
www.youtube.com/watch?v=uwdr_st81qc

Valamint Egyiptom állam temérdek egyiptomi állampolgár mágikus úton való megátkozásáért és szegény civil pusztulásáért...

Vagy ne kezdjük a Paradicsomnál mindjárt?

Esetleg rögtön Istent lehetne perelni, nem? Hát Ő az ŐsOk???

Innen nem tudom tovább követni, túl Nagy volt a Bumm zaja... :-(
@baliquez: perze,hogy megetetik.... a lételemük az "antiszemitizmus" elleni "harc". Ha lankadna a figyelem,hirtelen kitalálnak valami baromságot,hogy újra fellángoljon. Az,hogy ettől a sarki fűseres Schwartz bácsinak egyre szarabblesz,az nekik egyrészt nem számít,márészt tiszta jó. Mert ha azilyn akciók miatt egyre haragosabban nézikaz emberek az utcán az ortodox zsidó polgárt, az újfenntcsak ezeknek a "csikágói" észlényeknek a ó,mert egyből van mire mutogatni.... Na mindegy. remélem,hogy a magyar állam,meg a máv nem lesz olyan barom,hogy bármit is fizessen.
@Senkifia: a fene a szar billentyűzetbe :) " az ilyen"...de remélem azért érthető :)
@soproni1: nalátod,teis tudod a különbséget.... mert ugye svájci "polgár" szeretnél lnni. Nem a svájci nemzet tagja.
És az meg újfennt marhaág,hogy "a saját országában kérdőjelezze meg a magyarságot". Nem. Kérdőjelezze nyugodtan Magyarországon,meg bárhol máshol. Mert pl az erdélyi magyar 80 évig vért izzadt azért,hogy a magyarsága megmaradjon. És azzal együtt,hogy szinte kizárólag csak hátránya származott belőle, a gyerekét is magyarnak nevelte. Miközben az országa kiemelkedően hasznos polgára volt,pont azért,mert kétszerkellett megcsináljon valamit,hogy legalább egyszer elismerjék. Pesten könnyű magyarkodni(ja nem, amióta ez a szutyok ballib baromsg a menő,lassan már iss is szégyenkezned kell a magyarságod miatt... meg hogy nem valami deviancia hívője.na mindegy). Mert itt sírnak a zsidók ,hogy antiszemitizmus van. Mikor volt itt utóljára faji alapon, többezres részvétellel,pogromkísérlet? emelje fel a kezét,akit baltával kergetett többszáz ember a nemzetisége miatt... Na... rajtam kívűl senki más? elnézést kívánok minen rendes embernek... :) engem kergettek baltákkal a szülővárosom főterén,mert az anyanyelvemen szerettem volna tanulni. Itt max anyázás folyt. Ja most már ott vannak a cigánygyilkosságok. szégyen,gyalázat. De attól még neked semmibe nem került itt magyarkodni, az it született kínait védve. Míg az erdélyi magyar 80 évig azon iparkodott,hogy megőrizze a nyelvét,kultúráját,történelmét. Te meg itt nagyképűsködsz, a kis meleg pesti(?) lakásodba...Kiváncsi lennék, a sk liberális "ányáországi" magyar közül hányan tudnának még magyarul,ha Trianonnál megvalósul a közös álom( a környező országoké) és középen kettéválasztva(háromba,négyb) megszűnt volna magyarország. Hányan lennének még magyarok errefele? Az erdéyimár bizonyított. Itt meg mai naig a baloldali ugatás megy,hogy az a magyar,aki állampolgár...Gratulálok.
@Senkifia: elnézést a kimaradó betűkért-szóközökért. Nem a magyar nyelv ismeretének a hiánya,hanem a szilikon billentyűzet a hibás. Ezúton is óva intenék mindenkit az ilyen billentyűzet használatától :) .
www.origo.hu/itthon/20100212-holokauszt-mav-masodik-vilaghaboru-zsidok-deportalasa-auschwitz.html

ez egy vicces cikk... "A budapesti Holokauszt Emlékközpont történésze"

Ki nem szarja le ezt a tetves buzit? Szakadt volna anyjaba a feje!
torodjon inkabb az ingyen kapott orszagaval ne baszogassak Magyarorszagot! Ehhez semmi kozuk nincs!
De megtaposnam ezeket a rohadt parazitakat!
Baum! Hírértékű lettél a blogoddal együtt, legyél büszke rá! ;)

hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=26955#hsz
Tagadom a holokausztot : legalábbis úgy , ahogy az "egyenlőbbek" nap , mint nap rámordítják !!

Elég az ajvékolásból : nincs több pénzünk rátok !
Menjetek a picsába !!
("De hogy menjünk a picsába Uram ?")
index miert nem ir a perrol? hallgatnak mint a sir...
@ladislaus:

Azért Index , mert tárgyilagos és csöppet sem részrehajló :)
Amúgy - még - nincs per , csak kereset .
@Szalahadin:

Nem a válasz érdekel, sőt. Semmi kedvem végetnemérő beszégetésbe bonyolódnio, de mert kérdeztél én akartam válaszolni. Viszont mert elég későn fedeztelek föl tegnap, nem volt kedvem fölöslegesen írni, hogy talén ne is lásd. Későn keltem, még szedem össze magam, de hamarosan jön.
Nos, talán így a kipörgetett ezer komment után érdemes lenne egy szusszanásnyit gondolkodni:

index.hu/belfold/2010/02/12/humbug_a_mav-ellen_inditott_holokauszt-per/

tehát - ahogy azt már tegnap is mondtam - a beperelés nem ítélet, nem azt jelenti, hogy igazat is ad neki a bíróság és el is ítélik a mávot, s csődbe tolják szép hazánkat.

Tehát a szüljenek sünt, farfekvésest kirohanás után akkor most lehetne olyat is írni, hogy: "hát igen, kicsit előbb járattuk a szánkat, mint az agyunkat, mert ha előbb átgondoljuk amit leírtunk a tegnapi postban, akkor mi is rájöhettünk volna, hogy az egész egy teljesen abszurd baromság, amit csak az vesz komolyan aki nem hiszi el, hogy Budaházy a Szíriuszról jött. Elnézést nem kérünk mert jó volt látni az ezer kommentet és a brutál látogatottságot amit az indexes dühöngő adott, de a jövőben megpróbálunk kicsit következetesebbek lenni, hogy később se legyen ciki amit csináltunk. Fent és lent csapata."

Ennyi talán belefér, nem szégyen, sőt kimondottan nagyvonalú lenne.
Mégsem 1776 milliárd forint, csak pár sor...

(nem, nem vagyok zsidó, cionista, meg faszomtuggya)
Az megvolt, hogy JELENLEG is évi 4,2 millió dollárt fizetünk kárpótlásként egészen 2013-ig?

"Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke azt mondta: a kormány vállalta, hogy öt év alatt 21 millió dollárnak megfelelő összeget fizet _előlegként_"

"Az összeg előleg, a kormány ugyanis további tételekkel adósa a zsidó kártalanításokat kezelő szervezetnek."

(2008 február)

www.mno.hu/portal/541336
@gauche caviar: ebben az esetben biztos lenne admin jogod a bloghoz, de mivel hogy nincs, ezért a következőket tudom mondani:

Hangsúlyoztuk a poszt elején, hogy ez a hír nem a zsidóságot ítéli meg, hanem azt a pár barmot, akik beadták a pert.

A mai Index cikkben sem cáfolják a per létét, csak azt állítják, hogy nincs semmi jogi alapja, meg hogy a neves zsidó érdekvédelmi szervezetekből egyik sem áll az ügy mellé.

A posztunk alapmondanivalója az volt, hogy csak a szélsőségeseknek kedveznek amennyiben ilyen ügyek vannak. Ezt most is így gondoljuk.

+
Mi nem leszünk olyan modorosak, hogy olyat adunk a szádba, minthogy "ígérem, hogy ha legközelebb elolvasok egy posztot akkor igyekszem annak minden részletét megérteni árnyalataiban is."
@Szalahadin:

Na szóval. Úgy veszem ki, van egy halom elképzelésed az ún. „a” zsidókról, mintha ilyenek így lennének. Nemcsak nincsenek (ugyanolyan belső ellentétektől, a legkülönbözőbb szembenálló nézetektől marcangoltak mint más népek), hanem még az elképzeléseidet sem támasztja alá semmi más, mint, hogy föltehetően sokan ismételgetnek egymásnak hasonlókat. Egy halom teljesen megalapozatlan föltevésre épül amiket mondtál, és megpróbálom amennyire a körülmények engedik és erőmből telik kiigazítani. Ne várj részletes bizonyítást légyszív, mert ez nem tudományos munka itt, csak igyekszek fölcsillantani a valóságot, ahogyan ismerem.

Kérdezed „miért nem foglalkoznak a saját történelmükkel is, elég lenne csak a Holokauszt kapcsán?” Kérdezem én: És azt honnan veszed, hogy így lenne? Amit kérdésként föltettél, az egy vád, amit az őket gyűlülők hangoztatnak, de egy hang sem igaz belőle. Vagy nem „a” zsidókra nézve mondod általában, hanem csak azokra akik ezt a jogi akciót kezdték? Ha igen, akor bocs, azt kell mondanom, ez egy teljesen rossz kérdés. Semmi több, mint része annak a totálisan rossz hazai vitakultúrának ami azzal kerül meg a világon mindennel való szembenézést, hogy elrelativizálni igyekszik a kérdést, visszadobni törekszik a labdát ahelyett, hogy érdemi választ adna. Lényegileg ez a ”vagy te” vitastílusa. Mondom ezt miközben láttad, én sem értek egyet a perelésükkel. Gondolj Bocskaira: „a dolgot magát nézzük!” Tehát a kérdésed vagy hibás föltevésből indul ki (ha általános), vagy csak egy megkerülési technika (ha specifikus).

Hasonlóan téves föltevés az, hogy „a” zsidók mindenhatóak. Nem furcsa, ha belegondolsz, hogy egyrészt úgy beszélnek róluk rengetegen mint most te is, mintha gyakorlatilag a kezükben lenne a világ, minden rajtuk múlna, közben meg a legnagyobb szörnyűségek történnek velük az évezredek során? Nyilván van itt valami tévedés. Azt teljesen jól látod, hogy az Egyesült Államok nem tekintette elsőrendű hadicéljának az Auschwitzba vezető sínek bombázást, de teljességgel értelmetlen ezt az ott élő zsidók nyakába varrnod. Nincs alapja. Nem igaz az, hogy zsidók irányítják az amerikai külpolitikát és rajtuk múlik minden amit ott történik. Ebből mint valami axiomatikus igazságból kiindulni teljességgel értelmetlen. Tehát a kérdés, hogy „életszerű -e szerinted, hogy az amerikai zsidó lobbi, ha akarta volna, nem tudta volna legalább azt megoldani, hogy az USA befogadjon minden menekültet, legalább átmenetileg?” abszolút rossz kérdés, mert olyan föltevésből indul ki, ami nem valóság. Nem volt és most sincs olyan mindenható zsidó lobbi amiről beszélsz. Eleve rész zsidó lobbik vannak és a hatékonyságuk ha töredéke annak amit gondolsz, az sok. Erről így beszélni, gyakorlatilag egy náci propaganda szöveg ismétlése, akkor is, ha nem vagy ezzel tisztában (amit elhiszek) és nem több.

Tudod mit? Nem bírom tovább. Még a feléig sem jutottam el annak amiket fövetettél és már látom, hogy legkevesebb még háromszor ennyit kellene rá válaszolnom mint a minimum minimumát. Közben nyomaszt az elvégzendő munkám, ami mégiscsak fontosabb minthogy egy képtelenségek hamazát, ha talán nem is rosszhiszeműen, de velejéig tévesen fölsoroló blogba beíró társam minden fölvetésére válaszoljak. Érd be annyival, hogy azt látom egészen egyszerűen semmi sem úgy van ahogyan elképzeled. Bizonyos tényeket ismersz, az összefüggésekről köztük illetve a szélesebb valósággal – becs szó nem sértő szándékkal mondom – halvány fogalmad sincs. Jól látod pl, hogy az örmény holocausttal kapcsolatban sokkal inkább hallgat a világ, minta zsidóval, de hogy ezt valahogyan „a” zsidók nyakába akarod varrni, mint úgy látszik minden tökletlenséget ami a világban föltalálható, az 100%-osan alaptalan. Nagyon lényeges különbség pl., hogy Németország besimerésével szemben Törökország tagad, miközben a török államhoz a legkülönbözőbb nyugati geo-stratégiai érdekek fűződnek. Hogy ezeket érvényesíteni lehsssen a Nyugat úgy ahogy (nem, korántsem teljesen!) eleget tesz annak a törk elvárásnak, hogy örmébny ügyben kuss legyen. Ez nem valami zsidó manipuláció miatt van. Gondolom annyit el tudsz fogadni, hogy vannak zsidógyűlölők. Úgy látom a tűlük eredő irodalomra alapítod ilyen vonatkozású minden világissmeretedet. Ha a valóság érdekel, nem ártana egy kicsit jobban széjjelnézni. Nincs zsidókban a világon semmi különleges, éppen olyan hülyék, vagy kiválóak, mint mindenki más, minket magyarokat beleértve.

Ugyanúgy a legzavarosabb képed van az indián ügyekről. Egyrészt tévesen gondolod, hogy nem voltak ennek kapcsán anyagi gesztusok, másrészt szinte hihetetlen, hogy mint úgy látszik mindent, azt is valahogy elképzelt zsidó aljasságokkal próbálod magyarázni, hogy nem voltak, miközben nem is tudod, hogy így van-e. A két dolognak egymáshoz köze: 0. Ha segít az életben neked, tőlem gondolj zsidókról meg amiről akarsz azt amit akarsz, de ha önmagadal szemben becsületes ember vagy, akkor nagyon tanácsolom, hogy tűnődj el azon, hogy kívülről nézve, a törtnelemben és a világpolitikában mondjuk nem pont járatlan részéről az alapigazságaid teljes mértékben minden valós alapot nélkülöző kitalálmányoknak látszanak.

Mint ígértem megpróbáltam válaszolni. Szándékom ellenére a föladat meghaladta az erőmet, hogy minden képelen elkpzelésedet teljes részletességgel kommentáljam, de érintettem ami fonotos, ahogyan tudtam és légyszív érd be ennyivel. Nem fogok többé erre az oldalra jönni. Csak azért tettem még ma, hogy a neked tett ígéretemet ha végül csak úgy-ahogy is megpróbáljam betartani.

A lényegek lényege: zsidó vonatkozásban semmi nincs úgy ahogyan benned él. Az összefüggések nem is hasonlítanak. Az erről szóló világképed hamis. Üdv.
@gauche caviar:

De vagy: gondolkodó, értelmes ember. E minőségedben errefelé ritka.
@Szalahadin:

Egy lényeges dolgot kifelejtettem.

Ebből (idézlek):

"Ez a szemlélet téves, hibás de jószándék, rosszul értelmezett jószándék mozgatja. Nyugatiak maguk ellen csinálják. "
1. Ha ezt a jószándék mozgatja, ahogy írod, akkor miért nem foglalkoznak a saját történelmükkel is, elég lenne csak a Holokauszt kapcsán?”

félreérthetelnül kiderül, hogy egyáltalán nem értetted meg azt amire válaszoltál. Itt sem voltál képes mást látni mind zsidót, holtt pontosan azt magyaráztam, hogy eamiről írtam az általános nyugati szemlélet. Abszolút független zsidóktól. A pert kezdeni kívánó zsidók csak úgy kerültek bele, hogy ott élve ez a hülyeség a jelek szerint őket IS átitatta. A jószándék amiről magyaráztam, nem zsidó jószándék, hanem a szemléletmódot valló mindenféle nemzetisgű, nyelvű és vallású (szerintem) hülyék jó szándéka s a világos semmi köze a holocausthoz. A világ többől áll.

De most már tényleg elég ebből.
Ezzel az egész üggyel az elindítói mélységesen megalázzák a holokauszt-ot. Mindezt kapzsiságból. Kell a pénz távirányítós rakétára?
LOLokauszt ipar. Jegyük vajon volt?
@A Nép Te vagy:
Az az érzésem, hogy egy picit elbeszélünk egymás mellett.
A külön is kiemelt inkriminált részben kifejezetten az AMERIKAIAKRÓL beszéltem, ahogyan az a szövegkörnyezetből ki is derül, hiszen az indiánok kiirtása, illetve Vietnam az amerikai és nem a zsidó történelem része.
Azt gondolom, hogy egy az őslakoktól permanens, a Holokausztra sokban emlékeztetó népirtás eredményeképpen megszerzett kontinenst benépesítő, majd a gazdasági alapok megteremtéséhez egy másik kontinenst is tönkretevő, tehát rengeteg, aljas indokból, elsősorban kapzsiságból és vélt felsőbbrendűségi tudatból elkövetett bűnnel terhelt múltú ország polgárainak a hitelesség érdekében először a saját házuk táján kellene körülnézniük.
Mindez nem csökkenti a Holokauszt szörnyűségeit, amely tényleg a legsötétebb lapokra való. Én csak azt mondom, hogy bár a bűnösök egyértelműen a nácik és szövetségeseik voltak (nem a NÉMETEK, ahogyan sajnos a Yad Vashemben található emléktáblán szerepel, amit a saját két szememmel láttam), sokmindenki közönye és tétlensége kellett ahhoz, hogy a tragédia ilyen méreteket öltsön. Hatványozottan igaz mindez a magyar zsidóság tragédiájára, a magam részéről azt vallom, hogy nagyobbrészt elkerülhető lett volna. Sokan, akik tehettek volna valamit, nem tettek, ezért bár bűnrészesek nem lettej, de azt az erkölcsi alapjukat, hogy másokat igen szigorúan ítélgessenek, elvesztették. Nem a túlélőkről, hanem az őket is kihasználó Holokauszt ipar felkentjeiről beszélek, akik egyébként már a II. vh idején is az USA-ban, tehát biztonságban tartózkodtak, kivéve Elie Wieselt.
Lehet, hogy komolytalan forrásnak tartod Finkelsteint, én nem, ő például részletesen leírja, hogy az USA-ban a lehető legkategorikusabban utasítanak el mindenféle olyan kártérítési igényt, amely történelmi eseményeket boncolgat és nem a Holokauszthoz kapcsolódik. Ezt pedig ő is a véleménye szerint igen-igen nagy hatalmú Holocaust Industry lobbijának tulajdonítja. Te meg én innen Európából biztosan nem fogjuk eldönteni, hogy valójában mekkora a hatalmuk, annyi biztos, hogy igen-igen hatékony zsaroló gépezetet tudnak mozgatni, ha a helyzet úgy kívánja, Svájc például eléggé rövid idő alatt térdre rogyott, amikor igazán nekiestek.
vagy mondok egy közelebbi példát, a szélsőjobboldali elfogultsággal nem vádolható HVG 2007. karácsonyi számában volt egy összeállítás arról, pontosan kik befolyásolják agresszív, "héja" irányba az amerikai külpolitikát. Teljesen egyértelműen kiderült belőle, hogy az AIPAC és úgy általában az Izrael-lobbi igen-igen döntő befolyást gyakorol a különféle döntésekre. Még egy konkrét eset jut eszembe, még Bush elnök volt hatalmon, Condolezza Rice már 4. napja küzdött egy ENSZ határozattal kapcsolatban, majd nem sokkal a szavazás előtt az izraeli miniszterelnök felhívta Busht, s elmondta neki, mi a dörgés. Ezt követően az USA, teljesen hülyét csinálva magából, nem támogatta azt az ENSZ javaslatot, amit ő maga terjesztett be. Ha anno nem foglalkoztál vele, elég sok hely van a neten, ahol utánanézhetsz.
A másik dolog, aminek egyértelmű cáfolatát még nem láttam sehol, az a Balfour-nyilatkozat és az USA I. világháborúba történő belépése közötti összefüggés, melynek gyújtópontjában a cionista lobbi és Palesztina ügye volt.
Tehát, ha megnézzük a világpolitkát, akkor van egy lobbi, aki nagyon súlyos döntéseket tudott befolyásolni már 1915-ben, meg mostanában is, akkor miért nem sikerült elérni a II. vh idején azt, hogy az üldözötteket az USA befogadja? Bevallom, erről legrészletesebben megintcsak Finkelstein könyvében olvastam, akit ugye nem könnyű antiszemitizmussal vádolni....
@Szalahadin:

Finkelstein közismerten őrjöngő antiszemita. VANNAK nagyon beteg emberek. Noam Chomsky a másik abból a zsidógyűlő zsidó kategóriából. A sor folyatható. Nálunk pl Lovassal.

Megszállott vagy, nem tudok rajtad segíteni. Ha nagyon fontos a jó közézetedhöz egy valótlan világmagyarázathoz ragaszkodás, tedd azt, nem akarom elrontani de tény, hogy hihetelenül zavaros értelmetlenséegek halmazát hozod itt össze. Megmondtam, időm nem végtelen, nem érek erre rá.

Eltűntem
@A Nép Te vagy:
Én is tele vagyok határidős feladatokkal, így csak röviden:
1. Finkelsteinnek vélhetőleg egyetlen sorát sem olvastad, ha ezt állítod róla. Én olvastam, Jászi Oszkár bizonyos írásaival ellentétben a valóban létező zsidó öngyűlölet semmiféle jelét nem tudtam felfedezni nála.
2. Valószínűleg közelebbi élményeim vannak arról, milyen sokfélék a zsidók, mint Neked, hiszen személyesen volt szerencsém Izraelben jönni-menni, ahogyan azt a Yad Vashem emlékhellyel kapcsolatban írtam is, innentől nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban Neked kellene magyaráznod a csövön a lyukat.
3. Veled ellentétben nem érzem magam prófétának, aki kinyilatkoztatás formájában kommunikál, mindenféle konkrét tények és forrás megjelölése nélkül. Ha ilyen szemmel végignézed, amit írtál, azon kívül, hogy kinyilatkoztatsz dolgokat, semmi egyebet nem teszel. Én legalább igyekeztem minél több konkrét tényen és forráson keresztül bemutatni, miért gondolom valamiről azt, amit gondolok.

Bár ígéretesen indult, sokkal nem vitt közelebb semmiféle megoldáshoz az eszmecsere, nekem ez a meglátásom.
@gauche caviar: "tehát - ahogy azt már tegnap is mondtam - a beperelés nem ítélet, nem azt jelenti, hogy igazat is ad neki a bíróság és el is ítélik a mávot, s csődbe tolják szép hazánkat."
teljesen igazad van. a tényen,hogy egyes észlények mit ki nem találnak,pénzszerzési célból,azért szabad felháborodni,talán...Vagy nem?Szerinted az a helyes,hogy várjunk a komenteléssel az ítéletig, és aztán mondjuk,hogy ja,minket tk. nem is zavart ez az n+1ik suttyóság. És most,hogy elvesztették a pert, felejtsük is el.elvégre amúgy tök szimpatikus emberek ők...
Azért ezen kicsit még rágódjunk....
baszki, néha jól jönnek azok a kártérítések.
@Senkifia: azon háborodsz fel amin jól esik. csak van amitől nevetséges leszel, van amitől meg nem.
@baum:
"Hangsúlyoztuk a poszt elején, hogy ez a hír nem a zsidóságot ítéli meg, hanem azt a pár barmot, akik beadták a pert."

Nos, akkor másképp mondom: mivel maga az egész per alapvetően abszurd és 0 realitással rendelkezik, ezért erről írni, kb olyan jelentőségű, mint Kiszel Tünde új cipőjéről.
Ehhez kapcsolódik egy lentebbi rész is*

"A mai Index cikkben sem cáfolják a per létét, csak azt állítják, hogy nincs semmi jogi alapja, meg hogy a neves zsidó érdekvédelmi szervezetekből egyik sem áll az ügy mellé."
Igen? Ezt cáfoltam volna? Vagy hogy ti valótlant állítottatok volna? (ha már egymás szájába adakozásról beszélünk...)Nem erről írtam.

"A posztunk alapmondanivalója az volt, hogy csak a szélsőségeseknek kedveznek amennyiben ilyen ügyek vannak. Ezt most is így gondoljuk."
*és mivel a hír önmaga abszurditása miatt normális, józan elméjű embernél nem üti meg a hírértéket (gyk: nem veszi figyelembe/komolyan) ezért azzal, hogy írtatok róla, nagyjából teret is adtatok az említett szélsőségeseknek (a moderálás - ugyan érthető okokból, az óriási mennyiség miatt - néhol *khm* igencsak hiányosra sikerült. "inkább gyalog kellett volna menniük. de akkor most meg azért pofáznának" stb).
Utólag persze könnyű okosnak lenni, hogy mi lett volna ha, de abban kiegyezhetünk, hogy ha a hírt helyiértékén kezelitek (bődületes baromság amivel úriember nem is foglalkozik) akkor meg lehetett volna spórolni cirka 999 kommentet, amiben már-már fizikailag manifesztálódott valami megdöbbentő gyűlölet(a XXI. századi Európában).
Pedig - állításotok szerint - pont ennek valószínűsíthető bekövetkezte miatt ítéltétek el a pereskedő arcokat(esetleg inkább a cselekedeteiket).

(annyira meg ne legyünk naivak, hogy azt mondjuk, hogy 2010. Magyarországán kinyitni a "zsidózós" csapot, pláne egy ilyen kontextusban, az nem egy ilyen előre borítékolható eredménnyel jár. Blog.hu-n politikai-közéleti témákról írni alapvetően egy dühöngő-ketrec szerepét tölti be.)

"Mi nem leszünk olyan modorosak"
Fölösleges cinikuskodni.

"hogy olyat adunk a szádba"
Nem adtam a szátokba, hanem - ha visszaolvasod magad is látod - javaslat volt.

"ígérem, hogy ha legközelebb elolvasok egy posztot akkor igyekszem annak minden részletét megérteni árnyalataiban is."
Ezt esetleg így bent is hagynám számodra akkor kedves Baum, a jövőre tekintettel.
(mielőtt itt nekiállunk egymás fikagépezésébe: ettől nem vagytok szar arcok, meg nem írtok hülyeségeket, és nem egy szánalmaslegallja a blog, sőt, kifejezetten fasza cucc, üdítő színfolt a magyar blogposvány egén, csak ez a tegnapi fiaskó nem volt a legbölcsebb lépés. Ilyen van, majd mindannyian tanulunk az esetből és eljő egy szebb világ. Estébé.)
Sopron1
Mikor mész Svájcba?
De csak oda vegyél jegyet!
Gúnymagyar
@hunone: Azt hiszem, sületlenségeid megválaszolása nem ennek a posztnak a témája, eléggé OFF lenne. Van elég ezzel a témával foglalkozó website, szerintem először olvasd el azokat. Ha nem találsz, vagy lusta vagy utánajárni, szívesen küldök neked linkeket.
@szkepi: Hát most elképesztő hülyeséget mondtál! Jól mondod jöttek ide tatárok, pusztítottak itt oszmánok, próbáltak minket megtörni habsburgok, szovjetek, kommunisták, próbálnak minket megsemmisíteni, de mi még itt vagyunk! Nem tudtak minket kiirtani sem a tatárok, sem az oszmánok. Nem németesedünk el a habsburgok alatt, sőt a svábok magyarosodtak el! Rengeteg jó hazafi hullatta vérét szabadságharcban és forradalomban, de mi még mindig itt vagyunk, élünk, pedig számtalan hatalom próbált minket eltörölni. És ez a lényeg! És erre igen is büszke lehet a magyar nép, és a többi Kárpát-medencében élő nemzetiség! Nem törtünk meg, élünk, most vívjuk talán legnagyobb szabadságharcunkat ellenfeleinkkel, (képletesen persze :D) de minket nem olyan könnyű legyőzni. Azt pedig mellékesen jegyezném meg, hogy a mi forradalmunk ezerszer kulturáltabb volt, mint a "nagy" francia forradalom, ami elképesztő vérengzéssel járt.
@Pincehelyi:

William L.Shirer jó forrás ??
Olvasd el a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása c.művének idevágó részeit : olyan magyarázatokat ad , hogy azokon nevetni sem tudok , mert szánalmas képtelenségek !
@Pincehelyi:

Jártál már a Sola "folyónál" ?
Na oda billentettek 2000 teherautónyi hamut , amit a folyó elhordott...: hát az a folyó áprilistól szeptemberig egy pihét is alig hord el .
@gauche caviar: az,hogy ki mitől lesz nevetséges, eléggé szubjektív dolog. Szerintem pl a csikágói észlények lesznek-lettek nevetségesek, én meg,azzal,hogy a suttyóság végnélküliségén felháborodok, valószínűleg kevesebbek számára leszek nevetséges,mint akik számára nem. Persze lehet azt mondani ,az autópályán a forgalommal szembe menve,hogy hú bazmeg,mennyi hülye jön szembe... de azért egy idő után talán el kéne gondolkodni,hogy nem a többiekben(többekben) van a hiba...
@gauche caviar: szóval ne háborogjunk,ha épp fel akarnak vásárolni,vagy beperelnek fél nemzetijövedelemnyi összegért,mondvacsinált hülyeség kapcsán,hanem üljünk csendben,és várjuk ki a végét,utána meg felejtsük el.... hát igen, ez az a hozáállás ,amiért oda jutott ez az ország,ahova. És amiért ívben,spriccelve szarik mindenki a fejünkre... Mert mi nem szólunk semmit,nehogy nevetségessé váljunk. Közben meg kitiltják az államlnököt a "szövetséges","partner" llamból,tök fölöslegesen, megígérnek nekünk elég magas szintén csomó mindent, azt is félszájjal,aztán szarnak rá,hogy betartsák.És természetesen a nagytestvér únió is leszarja, megalázzák nap mind nap a saját nemzettársainkat,mindenki szarik ránk,hogy mi a véleményünk... De mi ezekre a dolgokra ne szóljun soha semmit,nehogy nevetségessé váljunk,vagy neaggyisten megsértsük valaki másnak az érzékeny lelkivilágát. A mién meg ugye kit érdekel? Mert ezekszerint(szerinted) minket sem. Hát gratulálok a gerinces hozzáálláshoz...
@hunone: Szerintem nem; ha történelemről van szó, akor történészt kell faggatni, nem újságírót. Ő akkor élt, bizonyos szempontból tudósított. Ez nem történetírás, hanem személyes beszámoló. Az ő írásait is nyilván fel kell dolgozni, de ez a kutatók feladata. Én nem tartanám forrásnak. Jobbat nem tudsz?
baum: a "moderálási elveiddel" kapcsolatos, neked írott kommentemet miért nem látom?
@Pincehelyi: Ezt most így biztos nem tudom megmondani neked :) Ha nem volt uszító biztos nem moderáltuk.
@hunone: Nem jártam. És ez honnan van? Hol olvastad, hogy annyi micsodát micsodáltak hova, amit a micsoda elmicsodált? Szóval, mi a forrásod?
@gauche caviar: :)
Szóval azért tartottuk hírértéknek, mert egy ilyen kezdeményezés nagyban mélyíti az amúgy sem rózsás helyzetet. A cél az volt, hogy tükröt mutassunk a perlöknek. Szerintem amit írtam az vállalható.
A másik meg az, hogy a nagybetűs olvasót nem határolnám be azokkal, akik kommentelnek. Hidd el nagyon sokan olvasták, és számításaim szerint kb 3-4°%-uk fűzött hozzá kommentárt. Ők amúgy is megtalálták volna egymást. Ha az olvasók elenyésző számában sikerült helyrerakni a dolgokat már megérte.

Egyébként meg köszi a hozzászólást, főleg a végét :)
baum: valami ilyesmit írtam: Látok különbséget a vélemény (szabad) és a tény (szent) között. A holokausztagadók a szólásszabadság védőszárnyai alá próbálnak besunnyogni, és onnan terjeszteni "véleményként" már sokszor cáfolt hazugságaikat, melyekkel történelmi tényeket próbálnak megkérdőjelezni, más színben feltüntetni, megváltoztatni.

Szóval a holokauszttagadó, amellett, hogy hazugságot terjeszt (mert lusta, hülye és/vagy rasszista), történelmi tényeket tagad, az áldozatok (halott és még élő) és más szemtanúk emlékét gyalázza, őket 'en bloc' hazugnak nevezi, és rasszista. (Általában valamiféle összeesküvést feltételez, mintha a második VH ezen epizódját csak azért kreálták volna 'tudodkik', hogy visszamenőleg hivatkozhassanak rá és mindenféle dolgokat a többi nemzettől kicsikarhassanak.)

Szóval, förtelmes figurák ezek. Azt mondanám, szánalmasok, ha nem fertőznének.

Nem értem egészen, miért kellene szó nélkül tűrni a hazugságaikat, az aljas kis célozgatásaikat, kérdőjeleiket?
@Pincehelyi: Igazad van, ezek a holokauszt-tagadók, ezek borzasztóan gonosz, rossz emberek, maga a babiloni szajha küldte őket, hogy gyalázzák a 2623487 milliárd holokauszt áldozatot. Egyáltalán ki meri megkérdőjelezni a hiteles szemtanúkat? (Elvégre nem túlozhatnak, csak nekik lehet igazuk.) Itt véleményem szerint csak a holokauszt-inkvizíciós törvényszék segíthet, máglyára a revizionistákat és a tagadókat is!
@soproni1: ...és ugye ha a nagy nemzeti sorskérdéseket leszarod,akkor nem ugyanarról beszélünk,mint már emítettem. Keménykedhetsz pesten,csak ne magyarkodjál :) amiről te beszélsz,az az állampolgárság,amiről én az a nemzet. A különbséget nézd meg pl a briteknél,vagy a spanyoloknál,netán amerikaiaknál. Állampolgárok mit műveltek az ott lakókkal, a nemzetük nevében. persze,ez nagyon sarkos, de a lényeg ott van. A Yüen Csi aki bevándool,és állmpolgár, azért valszeg ha válaszút elé érne, nem a magyar érdekek szerintdöntene,hanem a saját nemzete érdekét tartaná szem előtt.Míg a székely soha nem helyezné a román érdeket a magyar érdek elé.... szóval qrvára nem ugyanaz,hogy állampolgár vagy,vagy a nemzet tagja,és a nemzettel vállalsz sorsközösséget... És hamég különbséget sem tudsztenni a kettő között,akkor abszolút fölösleges koptatni egymásra a billentyűt.Te gondolkozz állampolgárilag,szíved joga.,én meg gondolkodom nemzetben. Az meg az én szívem joga. Csak nemzeti érdeket illetően ne mond,hogy az állampolgár előrébb való,mert az qrvanagy marhaság :D...