Most meg van baszva, biztos úr, nem?? - Egy biciklis baleset közönsége

2010.10.05. 12:15 nurker

Ütköztem egy trolival. Nem lett bajom, de a bicikli tropára ment. Egyikünk sem volt hibás. A sofőr kiszállt, megnézte, hogy jól vagyok, hívtunk helyszínelőt. Amíg lement a stressz, gyorsan megbeszéltük, mit gondol, mi lesz a BKV-val a Fidesz alatt.

A helyszínelők kijöttek, végigbeszéltük, kitöltöttük, aláírtuk, aztán kihívták a rendőröket. Velük is végigbeszéltük, kitöltöttük, aláírtuk. Mindenki hótt nyugodt volt és segítőkész, senki nem akart beakasztani senkinek, senki nem a hivatali tekintélyét turbózta feleslegesen, szépen, emberi tempóban végigmentünk a processzuson.
 
És mégis mitől volt az egész helyzet pokolian kínos? A kedves járókelők miatt.
 
Bár az elején még attól paráztam, hogy leáll majd egy-két harcosabb biciklis vagy gyalogos, hogy a sofőr anyját szidja, ilyenre szerencsére nem került sor. Azt is csak egy ember kérdezte meg, hogy jól vagyok-e. Ezzel szemben túlzás nélkül folyamatosan ment a – valamiért – győztes hangú beszólogatás, hogy
 
há, nézdmá azt a bringát! Azta! Szarrá ment mi??
 
Továbbá állandóan úgy érezte valaki, hogy le kell állnia a kis jelenet mellé, és onnan ordítani, hogy na, most meg vagy baszva, mi? Meg van baszva, biztos úr, nem?? Volt, aki tízperces szónoklatot lenyomott arról, hogy tudják mi a baj, az, hogy jogsi nélkül kiengedik a bicikliseket az utcára, ez a baj ezzel az országgal. A rendőr meg magyarázta, hogy Magyarországon nincs olyan törvény, hogy biciklizéshez jogsi kéne. Nincsen, aztán akármelyik fogyatékos felül egy bringára es megy keresztbe az úton, fogalma nincs a kreszről. A rendőr meg hótt türelmesen, hogy ebben az esetben például nem látszik, hogy bárki hibás lett volna. És így tovább, nagy-nagy nyugalommal, a többi magyarázómókusnak is. Respect.
 
De vajon honnan tudják úgy az emberek, hogy ilyen esetben az adekvát viselkedés a düh és a káröröm? Mindenkit, egy baleset mellett elhaladó minden egyes embert halálba frusztráltak már életében a biciklisek? Biztosan nem. De akkor mi ez az iszonyatos düh és frusztráció, amit egy biciklironcs így képes aktiválni?
 
* * *
 
Update:
 
Szamarhegytől egy záró komment, ami tökéletesen összegzi az itt következő 170 kommentet:
 
Jellemző, hogy az érintettek a trolivezető, a posztoló, a rendőr normálisan viselkedett, a járókelők, meg a hozzászólók jó része artikulátlanul üvöltözik és bűnöst kiállt, pedig nem is a közelkedésről ,hanem a frusztrált, mások kárán örvendő, kivülállóként is felháborodó magatartásról volt szó.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr662346246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Engem a múltkor a Szentkirályi utcában dudált volna le egy ótó, de dudálásra mindig megállok és megkérdem, mi a vészhelyzet. Nos, most is, de a barom nekiment a hátsó kerekemnek. Mire leszálltam, már ott termett 3 arc a járdáról és elég éles hangon kérdőre vonta a bő középkorú úrvezetőt, miért jött nekem (csattant a kerekem a rendszámon, hangos volt)
Én alig tudtam megkérdezni a szokásos kérdésem: Mi a vészhelyzet, amiért dudált? Viszont a rendőrhívásról nekem kellett lebeszélni a többieket.
A poszthoz: szerintem irigység van az emberekben, hogy bringával haladsz, gyorsabb vagy, mint gyalog, gyorsabb vagy, mint kocsival, gyorsabb vagy, mint tömegközlekedéssel - csak kell hozzá egy kis bátorság, meg néha fogösszeszorítás - pláne az ilyen esős időkben.:)
Egyetlen dolgot nem értek: hogy a picsába nem lehet észrevenni egy trolibuszt?
Frusztráció szót konkrétan te milyen értelemben használod - avagy mit hiszel mit jelent ez a szó?

hu.wikipedia.org/wiki/Frusztr%C3%A1ci%C3%B3
Nagyon sok a biciklis aki magasról szarik a kreszre. Ez aztán a gyalogosokat is flusztrálja (Pl. a járdán ezerrel mellette elhúzó, esetleg őt elsodró bicajos miatt) és az autósokat is (Pl. az hogy egy biciklis ki van világítva a ritka kivételek közé sorolandó, ahogy az is ha megáll a piros lámpánál). Az is idegesítő, hogy a 15-tel caplató biciklist az úton megelőzi az egész kocsisor (miközben figyelni kell a szembejövőkre is), aztán a következő piros lámpánál a bicajos szépen begurul a kocsik közt a lámpáig, és kezdhetik a dolgot előlről. Közben persze több károsanyag megy el a felesleges manőverezgetések miatt mintha SUV-val járna az illető bicikli helyett.
"Egyikünk sem volt hibás. "
Ez így hogy? Mert ha nem volt műszaki hiba, akkor valaki hibázott.
Ezek az okos emberek sajnos mindenütt ott vannak. Mivel máshol a habitusuk miatt nem tudnak érvényesülni (így például munkanélküliek, segélyen élők), a saját lelki békéjük megőrzése végett számukra szükséges fontosságérzetet pontosan az ilyen helyzetekben vélik megtalálni. Mindenkiben van ilyen, bennem is, csak én ezt igyekszem oly módon csillapítani, hogy más emberek hasznára és ne terhére legyek.

A közreműködők viselkedése egyébként nem lep meg, a budapesti rendőrök zöme korrekt hozzáállásra korrekt hozáállással felel.

U.i.: Egyébként hogy a rossebben hoztátok ezt össze?
Az hogy sikerült, hogy egyikőtök sem volt hibás? Műszaki probléma?
"De vajon honnan tudják úgy az emberek, hogy ilyen esetben az adekvát viselkedés a düh és a káröröm?"

Kedves posztoló...
Ez Magyarország. Itt mindenre, minden helyzetben ez a kettő van. Bulin, családi rendezvényen, lazítás ideje alatt, nyaraláson, mindig. Düh vagy káröröm. Ezek vagyunk mi.
@qwertzu: ez a kurva blog.hu... mikor írtam, ez még nem láccott.
@midnight coder:

Az ország alapból tele van frusztrált elmebetegekkel, akiket minden idegesít. A bringás csak az egyik alapértelmezett ellenségük. Találgatni meg felesleges, hogy mi a konkrét bajuk a bringásokkal, mert a létezésükkel van problémájuk, innentől meg felesleges magyarázni-magyarázkodni.
Welcome to Budapest. Itt ilyenek az emberek :P
@midnight coder:

Mondjuk gondold át, amit írtál.
Ha a kocsisor megelőzi a biciklist, aztán megáll a lámpánál, az azt jelenti, hogy meg sem kellett volna előzni.
Persze, tudom én, nehogymá' egy biciklista menjen előttem.
Ill. valamitől itthon a megengedett maximális sebesség táblát úgy szokták értelmezni, hogy annyival minimum kell menni.
ehh.
Tisztességes biciklis sem szereti azokat a bicikliseket, akik járdáznak, a zebrán nem tolják a biciklit, az egyirányú utcába behajtanak forgalommal szemben, piros lámpánál nem állnak meg, ketten mennek egymás mellett ...
Sajnos a rossz példából nagyon sok van, így az általánosítás talán érthető, ha nem szép dolog is. Plusz az ország általános rossz közérzete :(
Egyébként nem hiszem, hogy ne lenne olyan bp-i, aki még nem szívott CM miatt :(
Senki se volt hibás? Mindenki betartotta a KRESZ-t, és mégis baleset lett belőle, műszaki hiba meg sehol?
Hát, ebben az esetben az adott helyen ez sűrűn fog ismétlődni. És ha nem mostanában változott valami, akkor eddig is sűrűn kellett ott balesetnek lennie.
A biciklistákat meg bizony, egyre inkább közutálat övezi. Lehet elgondolkodni azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka.
Nem is kell bicajosnak lenni ahhoz, hogy gyenge idegzetű agresszívok figyelmét fölhívjuk magunkra.

Múlt vasárnap, hulla fáradtan, kicsit lassabban mentünk át a zebrán (nincs lámpa, és kb. 5 métert kellett megtenni). A sofőr dudált, kiordított, hogy szemét köcsögök, megállt az úton mellettünk, ki akart szállni, visszatolatott, dúlt-fúlt. Vasárnap délután.

Ja, azért voltam fáradt, mert előtte kb. 4000 km-t vezettem nyugat-ajrópában. Szerintetek találkoztam Ausztrián túl hasonlóval??? Na?
banyek:Akkor ne előzzem meg a biciklist,úgyis a következő lámpánál visszaelőz?Szóval püfögjek mögötte 15 km/h-val?Gondold át egy kicsit mielőtt irsz!
Minden elismerésem azoknak, akik Bp-en kerékpároznak!

Pont ott voltam tegnap délután, elég ilyesztő volt, ahogy a troli elállta a fél körutat, villogott a rendőrautó, a kerékpárzár pedig a troli több tonnát viselő kereke alatt... (Ma olyan visszaemlékezni, mintha egy filmben láttam volna.)

Szerencse, hogy nem lett bajod!

Engem is érdekelne, h mi történt!
mint a kommentekbol is leszurheto (hat miazhogy senki se?!) ez nem frusztracio, csupan egy magyar mentalitas. okosak vagyunk es ezt szeretjuk tudatni a kornyezetunkel. igy lesz belole okoskodas, mert az esetek nagy szazalekaban csupan egy szeletnyi informaciobol epitjuk fel az esemenyt. aztan ha bejon, akkor verhetjuk a mellunket, ha meg nem, akkor szar a rendszer es meg kene valtoztatni.
az pedig, hogy valaki karorvendo, az mar egyenfuggo.

na, megmondtam a frankot?! ;)

magyarorszag, en akkoris jobban tudom bazmeg!
@kardosmate: akkor a kereszteződésben történt a dolog. Két irányból ritkán szokott zöld lenni a lámpa. Itt valami nagyon sántít. Vagy a troli ment át a zöld végén, a biciklis meg hamarabb indult vagy a biciklis simán a piroson, ez inkább valószínű.
Nekem egyszer parkolási ügyben volt beszélgetésem a közterület-felügyelőkkel, szintén tök normális hangnemben, benéztem egy táblát és sikerült tilosban megállnom. Kaptam egy viszonylag kis bírságot, jogos volt, meg is beszéltük, erre odajön egy cekkeres nyanya és elkezd szidalmazni. A közteresnek kellett arrébb tessékelni, mikor már nem tudtuk nem figyelmen kívül hagyni...
Részemről örülök hogy egyben megúsztad, az emberek meg néha ostobák. Nem mellesleg sok kerékpáros kolléga felépíti rólunk azt a képet hogy mindenen átmegyünk ami tilos... így amikor egy - egy baleset bekövetkezik akkor ezek a sztereotípiák előkerülnek és lám máris a kerékpáros a hibás.

Hasonlóan ahhoz, amikor a motoros szervdonorok rohannak eszetlen módon... és ha néha egy - egy motoros baleset történik, akkor az első elgondolása pár embernek, hogy ez is biztos száguldozott, megérdemelte.

ilyenkor jut eszembe az a vicc, amikor valaki lekerül a pokolba, és Lucifer körbevezeti, és minden országnak üstje van, a németek mert szabálykövető népség, csak jelzik nekik, hogy tilos kimászni, az oroszoknál gépfegyverrel terelik vissza a szöknivágyót... a magyar üstnél senki nem áll... a magyarok visszahúzzák azt aki véletlenül kimászna...

szóval örvendezzünk, hogy megúsztad ép bőrrel, irány a bringabolt :)
T. Posztoló, ha ez megnyugtat, nem kel ahhoz bicajjal ütközni, hogy jöjjenek az űberokos kommentelő járókelők.

Személyautóval BKV busszal ütköztem. Nem volt egyértelmű a helyzet. Eltorlaszoltuk az utat. csomóan szórták az észt, hogy: -persze, hogy én vagyok a hibás, mert a busznak elsőbbsége van(!), rakjuk arrébb a kocsimat, hogy el lehessen menni.

Mondtam erre: Bocs, a kellemetlenségért, de a baleseti helyszínelőket csak megvárnám előbb.

Mire_ á, azok szart se néznek a helyszínen, úgyis már lefényképeztétek! - stb.

Végül a buszos elismerte felelősségét.

Egyébképnt bicajozom is, gondolom majd Sixx, anyád is nyuggernek hívod? kommentelő társam egyszer kéjesen elgázol:-)
@banyek: Te gondold át. Ez akkor lenne igaz, ha nem lennének kereszteződések, vagy az autók gyorsulása végtelen, míg az autósok reakcióideje 0 lenne. Így viszont, ha mindenki 15-tel menne akkor lényegesen kisebb lenne az utak áteresztőképessége mint így.
@massziv
Persze nem, de azért elég pipa tudok lenni, amikor harmical tekerek harmincas tábla mellett, és előzgetnek - feleslegesen.

Amúgy meg tényleg nem értem ezt az antibiciklis hozzáállást.
közlekedni kell, akár ilyen eszközzel, akár olyannal.

Én autózom, biciklizem, és tömegközlekedek, attól függően, hogy melyik a hatékony eszköz.

Tudom, hogy van sok biciklis, aki szabálytalanul hajt.
Tudom, hogy van sok autós, aki szintén szabálytalanul hajt.
Ennek ellenére mostanában divat lett a biciklistákat szidni, mintha ők tehetnének arról, hogy a sok autós frusztrált lesz a dugóban.
@Lord_M_: hogy lehessen minél hamarabb az új géppel a következő troli alá beesni
ok, akkor a sztori:
egy sarkon a busz előtt álltam pirosnál. indulásnál hamarabb indult, mint én, kezdett előzni. hagyhatott volna több helyet, én meg lehettem volna ügyesebb. nem hagyott, és én is kilengtem pár centit, a kormány beleakadt a busz oldalába.
viszont, mivel fél napom az eset elemezgetésével telt, további részletezésre és vitatkozásra nem vagyok hajlandó.
@nurker: miért is kell a busz elé beállni? Ennyit a biciklis toleranciáról...
@gyvy: előbb még a piroson való áthajtást vélelmezted, hajrá csak így tovább. mindegy mi van, csak a biciklissel legyen a baj.
@nurker: na kesz. megadtad a vegso dofest a posztnak. johetnek a paragrafusok?

amugy grat, hogy sikerult nem a biciklit kovetni.
Senki sem hibázott...
A Forma 1-ben ezt hívják versenybalesetnek.
Ez esetben a busz vezetője a hibás. Nem tudom hogy jön ki ebből, hogy senki nem hibázott. Persze megértem, ha nem akarsz már ezen rágódni.
@midnight coder: Neked kell átgondolnod, mert úgy hülyeség az egész, ahogy van :) Hagyok rá neked időt, hogy rájöjj hol hibádzik az egész gondolatmeneted.
@istvanffy: NEM. Előbb csak annyi infó volt, hogy a kereszteződésben történt az eset (a troli elállta a fél körutat). Nem derült ki, hogy keresztirányban haladtak avagy párhuzamosan. Segítek: ha keresztirányban haladtak volna, akkor olyan nincs hogy egyik sem hibás. Mégegyszer: az első leírásból nem volt egyértelmű az eset. Egyébként az is ott van, hogy lehet, hogy a troli ment át a zöld végén. Nem szelektíven kéne olvasni.
@smidgen: Biztos azt akarta írni mint @midnight coder: flusztrált.
Na az mit jelent te kis okostojás? :D
@gyvy: ne magyarázkodj, besültél. És még a kreszt sem ismered.
szerintem nincs olyan ember ebben az országban, de maradjunk inkább a fővárosnál akinek több lenne (nem aktív kerékpározóként) a pozitív tapasztalata a drótszamarasokkal, mint a negatív.
@gyvy: gyorsan felejtesz, ezt alkottad:
"Vagy a troli ment át a zöld végén, a biciklis meg hamarabb indult vagy a biciklis simán a piroson, ez inkább valószínű."
@kokavec: psztttt! Kösz. Előbb tanulj meg te is olvasni. Feltételezem nem lesz egyszerű.
Amúgy áruld el, hogy különösen egy trolit, ami jól gyorsul és nem is büdös, meg utasokat szállít (többet) mi a lófaszért kell feltartani te szellemi karonülő? Hm? Persze egy biciklistől nem elvárható hogy ezt felfogja.
@nurker

és most már Devecseren sem lehet vasat újítani, két ekkora örömérzet egyszerre a rendpárti gyalogos, trolicet gyomrában utazóknak. Devecsert is megbaszta az iszap, jól megbaszta mer cigányok, meg mer a biciklik.
jó volt a cangád, valszeg az! és most kárörömöltek.

tudod, a legjobb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység...
Ez egy rettentő balesetveszélyes helyzet - szerintem.
Továbbá a biciklis a hibás, mert pontosan az előbbiek miatt tilos odaállnia.
Mondhatnám másképp is: az autónak előzéskor a biciklit úgy kell megkerülni, hogy a biciklit is teljes szélességű autónak veszi (és ha véletkenül eldől a józsi, akkor nem megy át a fején).
Ha a bicikli előbb ér a lámpához, akkor a kocsi/busz mögé áll, ha a bicikli volt a második, akkor olyan helyzetbe kényszerítette a másikat, amibe ő nem mehetne bele.
@banyek: tényleg csak ennyi eszed van? Hihetetlen... :(((
@gyvy:
már bocs, de azt írta, hogy előtte állt.
Érted, ebben benne van, hogy már ott állt, amikor mögé ért a busz.
@banyek: bár nyilván akkor is óriási nagy kihívás elengedni egy utasokkal teli buszt. Bár akkor hova lesz a zönmegvalósítás????
visszavonom, ha előtte állt a bicikli, akkor a busz a hibás, nem mehet mellé, csak ha előz. Előzni meg csak biztonságos távolságból.
(kicsit felületes voltam).
@SÜN: hehe, és nincs olyan ember akinek több lenne (nem aktív autósként) a jó tapasztalata autóssal mint rossz. akkor mi van, mindenki hülye csak én vagyok helikopter?
@banyek: már csak azér is mer a biciklisek vannak a legjobban felháborodva ha nem mindenki minden esetben úgy közlekedik hogy ők ott és akkor mehessenek ahogy csak akarnak, tehát nem segítik az ő haladásukat. Szánalmas egy népség.
@gyvy:
13:43:55 "Egyetlen dolgot nem értek: hogy a picsába nem lehet észrevenni egy trolibuszt? "
Tehát előre feltételezted, hogy a biciklis nem vette észre a trolibuszt.

14:27:09 "Vagy a troli ment át a zöld végén, a biciklis meg hamarabb indult vagy a biciklis simán a piroson, ez inkább valószínű."
Tehát több lehetőség is elképzelhető, de te valószínűsíted a biciklis hibáját.

Amikor pedig kiderül, hogy a troli egyszerűen elsodorta a szabályosan közlekedő biciklist, akkor mit mondasz:
14:43:17 "miért is kell a busz elé beállni? Ennyit a biciklis toleranciáról... "

Én megtanultam olvasni, te viszont nem mondhatod el ugyanezt a gondolkodás képességéről.

Mellébeszélsz, hazudsz és nem tanultál meg felelősséget vállalni a tetteidért.
Ez egy ilyen ország. Mindenki minden szarba beleüti az orrát függetlenül attól, hogy rá tartozik vagy sem.
Nézd meg a kommenteket. A végén úgyis kihozzák, hogy te voltál a hibás, egyáltalán minek is ülsz biciklire?
boy george nyilatkozta ezt a minap:

"Ma már mindenki ért mindenhez, mindenki látott mindent, vagy legalábbis azt hiszik."
Fúúúú de unalmas már ez a biciklis vs. autós dolog.
Aki bringázik és fütyi, majd beül az autóba, ott is fütyi marad. Aki autózik és fütyi, majd felül a bringára akkor is fütyi marad. Inkább kreszt nem ismerő polgárokról szól ez az egész, de vannak emberek aki csak feketén-fehéren látnak.
@kokavec: anyádat rágalmazd gyökér. Ha észreveszi, félreáll (én is kilengtem...) hagyja a gyorsabb járművet menni.
Áruld el nekem hogy pl. a Komjádi uszoda előtti részen is a buszsávban mi a fasz keresnivalója van biciklisnek, amikor ott a bicikliút 30 méterre seggfej!
@Lesley: "szerintem irigység van az emberekben, hogy bringával haladsz, gyorsabb vagy, mint gyalog, gyorsabb vagy, mint kocsival, gyorsabb vagy, mint tömegközlekedéssel"

Nem gyorsabb vagy, hanem hullajelölt... erre ugyan ki irigykedne, okos tojás?
előfordulnak ilyen esetek, minek róla órákat pampogni? Főleg azok után, hogy a két alanya a balesetnek megegyeztek! Különben meg miért ne menne a biciklis a sor elejére? Ha ott maradna a sorban, a dugó közepén, akkor autóval menne inkább... De járjatok autósok, vagy bringautálók biciklivel, és majd szépen rájöttök hogy nem is olyan rossz ez, mint hinnétek. Én mindkét eszközt használom, mikor melyik célszerűbb a munkához, de sosem volt bennem utálat az autós felé, vagy bringás felé. Ő is közlekedik, ugyanúgy mint te. Tolerancia, önzetlenség, türelem és legfőbbképpen a figyelem! Ez hiányzik a legtöbbetekből, mert csak magatokkal foglalkoztok. Szerintem mindenki volt már figyelmetlen, és nem ez a bringás srác az első aki ilyesmi balesetet szenvedett. Mégis úgy felfújjátok, mintha ő lenne a mindent elrontó, szabályokat felrúgó, pancser kerékpáros.
@pulykamaki: sajnos nem teljesen, mert ha követed a bringás blogokat, eléggé kiütközik, hogy amikor autóba ül, akkor lapít, mert ott az autón a rendszám (többnyire), aztán amikor bringára ül, akkor azt képzeli, hogy ő a faszagyerek és igyekszik kiélni a frusztrációit (hogy stílszerű legyek :D )

Az olyan baromarcú biciklisek is jó példának számítanak, mint az, amelyik itt fentebb feltételezi, hogy szeretném őt elgázolni. Neki megsúgom: annál többet ér a bringám... :D
@özsen: mire gondolsz, drága barátom?
@gyvy: "hogy a picsába nem lehet észrevenni egy trolibuszt?"

A választ megadta a posztoló:

"akármelyik fogyatékos felül egy bringára es megy keresztbe az úton, fogalma nincs a kreszről"

:-)
@NeDuddGi: ilyet feltételezni? Már úgy értem, olyat, hogy egy ilyen ostoba alaknak eszébejusson, hogy egy biciklist esetleg utol is érhet valami géperejű szerkezet... :D
@gyvy: ?????
Mesélj mi bajod?

Le lett írva: a busz előtt állt, elindult, a busz gyorsabban ment, és véletlenül leszorította.
Nem kiabált, nem mutogatott a buszra, (bár jelzem neki lett volna igaza) hanem azt mondta, hogy mind a ketten sárosak voltak benne.
Értem én, hogy hülyeségeket beszélsz, mert egyszerűbb utálkozni mint gondolkodni, de minek? Nincs jobb dolgod?
@egyittlakó: ezen mondjuk még úgy is lehet segíteni hogy fülhallgatóval a füledben tekersz mer az olyan jó.
@banyek: nem, neki mindenáron meg kell mutatni hogy lenyomja a trolit.
@banyek: amúgy még annyit segítek, a Kreszben benne van ha egy gyorsabb jármű előz, neked kötelességed a haladási sebességedet, stb. úgy megválasztani hogy az előzést minél hamarabb biztonságosan be tudja fejezni.
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Tételezzük föl hogy úgy van ahogy írod. Viszont akkor kell lennie higgadt bringásnak is, aki ha beül a kocsiba, urambocsá teherautóba, akkor vadállat lesz belőle, mert megvédi a légzsák illetve a tömeg, és rádudál a járdán lassan átkelő gyalogosra stb. Szerintem aki bringázik annak egy része vezet autót is, illetve aki autózik annak egy része bringázik is. Ezért nem helyes szerintem bringásról illetve autósról beszélni. Hanem Gipsz Jakab kreszt betartóról és Krump Lee szabálysértőről.
@cs.ádám: "Különben meg miért ne menne a biciklis a sor elejére?"

Mert az pofátlanság! Nem csodálom, hogy nem érted...
Szerinted más nem szeretne haladni, csak a bringás? Ha valahol sorban állnak, akkor milyen jogon pofátlankodik valaki előre? Ezt magyarázd meg nekem, ugyanis ez itt egy demokrácia és mindenkinek a jogait be kell tartani, úgy hogy a másiké se sérüljön. A törvény előtt egyenlőek vagyunk, ugyebár... Akkor milyen alapon akarsz te, vagy akármelyik kétkerekű köcsög, előremenni?
@gyvy: Ezzel nincs is baj, de hol volt arról szó, hogy annyira nyomta volna, hogy a troli nem tudta beelőzni???
Mégegyszer:
a, A csávó elindult amikor zöldre váltott a lámpa.
b, Az addig mögötte levő busz is elindult.
c, A busz gyorsabb volt, mint a kerékpár, emiatt elkezdte kielőzni.
d, Mivel nem hagyott elég helyet oldalt, ezért elsodorta a biciklistát.
e, Amiután az ember konstatálta, hogy nem lett semmi baja, nem állt neki hepciáskodni.
f, Az ilyen hozzád hasonló arcok elkezdtek kárörvendeni, és kitalálni, hogy biztos a biciklista volt a hibás.

Érted? Szedjem még több pontba?
@gyvy: Az, hogy hazudozol, hogy sötét bunkó vagy, hogy nem ismered a kreszt, stb. az egy dolog. De ha anyázni akarsz, akkor kezd a sajátoddal, aki nem tanított meg tisztességesen viselkedni!
@sorokinV: "Találgatni meg felesleges, hogy mi a konkrét bajuk a bringásokkal, mert a létezésükkel van problémájuk"

Na ebből is látszik, hogy azt sem tudod hol élsz, nem hogy még észrevennéd magad, hogy mekkora marhaságot mondtál.
minden trolibusz álljon félre! jön se hall se lát dömötör!
@gyvy: te figyi mar, neked a kocsiddal (osszefogva a tobbi parszazezer autossal) miert kell megbenitani a TELJES kozlekedest? Trolikat is beleertve. Ehhez kepest a bringa semmilyen vizet nem zavar.
A biciklisek KRESZ-t és általános emberi normákat látványosan letojó magatartása sokat tett hozzá, hogy ez a harci helyzet kialakuljon. Igazolásul leírnám egy friss élményemet. Játszótér előtti járdán beszélgettem két másik szülővel. Körülöttünk volt még 3-4 gyerek 3-6 évesek. Biciklis érkezik a járdán, (holott az ottani útszakasz egyáltalán nem forgalmas). Amikor odaér a csoportosuláshoz eszébe sem jut leszállni, hanem megnyomja a trendi gumifejű dudáját, hogy a szülők és a gyerkők szétugorjanak.

Az ilyen bicajosokat kellene helyretenni és utána talán a szimpátia is nagyobb lenne.
legyszives, ha osszejon a szaz komment, akkor aki eppen olvassa, kiabalja mar bele teli torokbol a monitorba, hogy BAZDMEG A KURVA ANYAD, HAT NEM ERTED HOGY EN VAGYOK AZ OKOSABB!!!

lehet, hogy jovok en is ordibalni, mert kicsit feszult vagyok, meg a monitor is le kellene mar torolni.
@banyek: "Ha a kocsisor megelőzi a biciklist, aztán megáll a lámpánál, az azt jelenti, hogy meg sem kellett volna előzni."

Vagy más szemszögből: Ha a biciklis előremegy a lámpánál, aztán zöldnél a teljes kocsisor megelőzi, az azt jelenti, hogy nem kellett volna a lámpánál előremenni.

Maradjunk annyiban, hogy az autó és a bicikli különböző ritmusban közlekedik, ezért mindig is előzgetni fogják egymást. Lehet ezen felháborodni, csak nem érdemes.
@banyek: Ne szedd több pontba...

a biciklista a fasz.

nem tud valaki biciklizni, előbb tanuljon meg! utána vegyen részt a forgalomba.
(ezért kellene KRESZ, műszaki, baleset megelőzési és gyakorlati vizsgát tennie minden forgalomban résztvevő biciklistának!)

A blogvizsga kevés a forgalomba!
@gyvy: amikor először olvastam a posztot szinte biztos voltam, hogy azok az emberek, akik ilyen helyzetben játsszák az okostojást a helyszínen, időközben hazaérnek és leülnek a gép elé kommentelni.
@vuk_: Az utakat alapból az autóknak építik. Az egy dolog, hogy biciklivel is lehet rajta közlekedni.

És most nyugodtan leírhatod, hogy szerinted a bicikliknek építenek utakat, de az szimpla baromság.
"Halálra gázolt a vonat egy kerékpárost Kishomoknál"
Biztos azt hitte, villamossín: a Bem rakparton a biciklisávtól 5 méterre a villamossíneken megy rengeteg bringás, mert a biciklisáv nekik túl lassú. Az hogy az alsó rakpartra le- és felhajtó autóknál ez milyen helyzetet okoz, az normális? a várt nagy sárga helyett suhanó drótokat látsz.
megálltam. nem ütöttem el. pedig kellett volna. mert utána még ő ordibált.
@GoVegan: Mintha kissé feszült lennél...
@kisceruza:
Szegény Te, mi rossz történt veled ma? Meséld el nekünk.
@egyittlakó: 2010. január 1. óta felfestés hiányában is előre szabad sorolni kerékpárral piros lámpánál a jobb oldalon, feltéve hogy elég hely áll a rendelkezésünkre.
Ez egy súlyos hiány volt a szocializmusból itt maradt kreszben, ezzel európai mintát követ a szabályozás, még ha te a balkánra szavaznál is.
Nem gondolod, hogy a dugóban fog álldogálni a biciklis is, hogy te ne érezz frusztrációt?
@Kangörény_ : Az utakat közlekedésre építik.
@nurker: "egy sarkon a busz előtt álltam pirosnál. indulásnál hamarabb indult, mint én, kezdett előzni. hagyhatott volna több helyet, én meg lehettem volna ügyesebb. nem hagyott, és én is kilengtem pár centit, a kormány beleakadt a busz oldalába."

Jó, csak akkor ne írj olyan baromságot, hogy "egyikünk sem volt hibás". Egyértelmű, hogy te voltál a hibás, mert megvárhattad volna, hogy elhúzzon a troli biztonságosabb távolságra. Amúgy nem illik a trolit kerülgetésre, előzgetésre kényszeríteni, amikor a szerencsétlen áramszedővel megy. Tudtad?
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: blogokbol alkotsz velemenyt?
tudod, hogy az olvasok 1% szol hozza a temakhoz?
@egyittlakó: Iratkozz be egy kresz tanfolyamra. Ha meg már van jogsid, akkor add vissza és kezd előröl.
@egyittlakó:
KRESZ 36§(12) szerint szabad.
Vagy nem ismered a KRESZ-t és csak nagy a pofád?
Az új kresz kimondja, hogy a motorosok, és biciklisek a piros lámpánál "jobb" oldalon (elég nagy f@szság) előzve előremehetnek.

Kár a továbbiakban vitatkozni, egyértelműen a busz volt a hibás. Csak olvasgatni kell a kiadványokat.....
@kokavec: a kresz szerint az előzést segíteni kell, lehúzódással, sebességcsökkentéssel.
@egyittlakó: oke, de akkor te se elozz meg egy bringast se! csak szep sorban!
@Kangörény_: Nem. Az utakat a kozlekedoknek epitik. Az uttestet a jarmuveknek. Innentol mirol beszelunk?
@palackos: nem, de ott is jól látszik mindez. Általában az utcán közlekedve, látva, hogy a többség hol és hogyan közlekedik biciklin, annak alapján ítélem meg a dolgokat.
@egyittlakó:
Nem. Egyértelmű, hogy a trolis volt a hibás, miután nem kerülte ki a kerékpárost, aki szabályosan elé (mellé jobbról) állt a pirosnál.
@szakip: erre hozhatnál valami konkrét linket. Szerintem ugyanis csak akkor, ha fel van festve az e célra kialakított sáv.
@metalheart: hiába magyarázod neki. Biciklis.
@gyvy: ja aszittem ez itt egy blog, ahol minden publikus. de latom, hogy vannak csak frusztracio levezetese celjabol idejovok is (pl. te)
Jol lefaszoznak par embert es maris nyugodt a lelkuk :) Remeljuk ennel nagyobb sikerelmenyed sosem lesz.

Erdemben valami?
@metalheart:
1. Álló járművet nem lehet "előzni". Ha jól értem, piros lámpánál álltak egymás mellett.
2. Kerékpáros kikerülése egyébként sem számít előzésnek, ha jól emlékszem és nem módosították a KRESZ ezen részét az elmúlt harminc évben.
@kokavec: "Nem gondolod, hogy a dugóban fog álldogálni a biciklis is, hogy te ne érezz frusztrációt?"

Leszarom a pancser szoclib kormányod január elsejei kresz módosítását... remélem ezt is számon kérik majd rajtuk, mint foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetést (bringást beengedni az egyirányú utcába stb.)
Csak hogy én nem erről beszéltem neked, tökorrú. Nem szép tőled, hogy félremagyarázol.
Olvasd el szépen, amit 15:35-kor írtam. Arra válaszolj, amit kérdeztem. Érted?
@vuk_: lóval továbbra sem sakkozok. Szép napot!
van itt olyan autos, kerekparos, gyalogos, aki a kresz osszes szabalyat betartja!?
szerintem nem sok...

az autoknak kellene a mintanak lenni nekik elvileg van papirjuk is nem!?
@metalheart: hat azert csak bizonyos mertekig. azert mert valaki indexel mogottem balra nem kell beugranom a busz ala, hogy el tudjon menni.. Gondolom kocsival te sem huzol le a padkara csak mert valaki meg akar elozni, igaz? Aki eloz, elsosorban annak kell gondoskodnia arrol, hogy szabalyosan megtehesse. Az en segitesem masodlagos (de semmikepp nem huzodhatok balra vagy gyorsithatok, ha megyek ugyanugy es ugyanott mint eddig az tokeletes).
amugy busz villamos troli stb piroslampanal keresztezodesbe mindig elenged ez a fo szabaly
@egyittlakó: tehat szerinted a torveny szar. ezt pl. vegkepp nem a bicikliseken es motorosokon kellene szamon kerni :)
@szakip: Egyik motoros ismerősömnek nemrég lett balesete, mert alkalmazni próbálta az új jobbról előregurulós szabályt. Előzött jobbról viszont a forgalom megindult és az előtte álló autós pont akkor akart sávot váltani és elcsapta őt.
Arra gondolt, hogy simán kihozzák az autóst hibásnak, de most ott tart a dolog, hogy állítólag a szabály azt mondja ki, hogy addig előzhet amíg áll a forgalom. Mivel ahogy a forgalom megindult neki azonnal meg kellett volna állnia, ezért az ügyvédje szerint lehet, hogy mégis csak ő lesz a hibás.

Mennyire életszerű az, hogy pont akkor fog megállni a kocsisor közepén amikor az megindult?
nem tudom, volt-e már, de azoknak, akik szidják a pirosnál előremenő bringásokat:
Kresz: "Ha a járműveknek útkereszteződésben [...] meg kell állnia, - előre sorolás céljából - [...] kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák."

Annak ellenére, hogy én általában bringával közlekedem (bár van a lábamban már többszázezer autós km is), fel tudnám pofozni azokat a bringásokat, akik:
1) lámpa nélkül mennek este, szürkületben-sötétben
2) nem állnak meg a pirosnál
3) járdán csöngetnek a gyalogosnak (ha már járdán megy, akkor igenis tanuljon meg lassan menni és várja ki, míg ki tudja kerülni a gyalogost - vagy méginkább: szálljon le).

Persze az autósok sem ártatlan bárányok, engem a legjobban az index elhagyása zavar, bringával sokkal idegesítőbb, mint kocsival, ha az előtted lévő minden jelzés nélkül satuzik és kanyarodik. És sajnos az autósok jó része nem nagyon szokott indexelni, pedig nem egy megterhelő dolog.
@PR_fact: sajnos nem lehet minden szituációt leszabályozni, meg egy dolog valami papíron, és egy másik hogy a gyakorlatban hogy működik. Oda kell(ene) mindkét részről egy kicsit jobban figyelni és akkor sok ilyen eset elkerülhető lenne. Remélem ismerősödnek nem esett baja.
@egyittlakó:
elég nehéz nekihajtani egy hátulról érkező trolinak.
@banyek: a hátulról érkező trolibusz a nyakán is átment volna, nem csak a biciklijén!
@metalheart:
"34. § (1) Előzni abban az esetben szabad, ha
...
d) az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani;
e) a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.
..."

Ezen kívül az sem igaz, amit írsz, hogy: "a kresz szerint az előzést segíteni kell, lehúzódással, sebességcsökkentéssel. "
@egyittlakó: arra válaszoltam, te nyomi!
Lehet, hogy fizetett statiszta volt! Választás előtt vagy után ütköztél?
Nagyon egyszerű a képlet ilyenkor, ugyanis manapság az a közkeletű hozzáállás, hogy a Szent Autós Rend (SZAR) minden esetben elsőbbséget élvez, különös tekintettel az bringások és a gyalogosok ellenében.
Az szinte egyik nem sem jut el a tudatáig, hogy a gyakorlatilag teljesen védtelenül közlekedő bringás és gyalogos, még ha sík hülye is, akkor is az életével játszik, bármilyen autóval kialakuló baleseti szituációban.
Valamiért irritáló látvány a dugó mellett elhaladó bringás (amit meg is tudok érteni), ezért némelyekből felszakad a tehetetlen düh. Ahhoz már kevesen veszik a fáradságot, hogy végig gondolják, hogy a sok hülye autós közé (amelyik a dugót okozza) önmaga is beletartozik.

Főbűnössé váltak a bringások, huligánoknak tekinti az egyszeri polgár őket, amikor ők pont egy élhetőbb várost próbálnak kialakítani.
@Almaleves: "még ha sík hülye is, akkor is az életével játszik," no látod. Pont ezért játszik az életével. A bringások féle élhető városból á la CM köszönöm nem kérek.
@gyvy: Igen, a biciklizés egyik célja, megszabadulni azoktól a kötöttségektől, amik naponta a kocsiban rohadásból erednek. Ez nem azt jelenti, hogy mindent lehet, hanem csak azt, hogy ha lenne elég terük, akkor nem kellene a forgalmas főúton bénázniuk.

Azon pedig gondolkodj el, hogy miért alakult az a szerintem rém ocsmány hozzáállás, hogy az autós közlekedés mindennél előrébb való!

A föld erőforrásai kimerülőfélben és még mindig arról szól minden, hogy senkinek ne kelljen egy percre se letennie az autóját és ha valamilyen elmaradott (pl. biciklis) állatfaj zavarni merészeli, akkor az a világ leggyökerebb idiótája.

Fordítva ülünk a lovon...
@kokavec: a tegnapi szájkaratésokkal vívott harcodért maximális respect :) (BMW, Német..., stb.)
GoVegannak van igaza, én már nem sokat tennék hozzá: az átlagmagyar emberben borzasztó frusztrációk dolgoznak, mert nagyságrendileg sehol sem kíváncsiak a véleményére: sem a cégnél, sem otthon, ráadásul ott van még kilencmillió másik, de ugyanígy gondolkodó fazon is.
tehát a nép fiai és lányai keresik azokat az alkalmakat, ahol mindenféle felelősség és következmény nélkül kinyilváníthatják véleményüket, karöltve az "okoló" és "hibást kereső" mentalitással. mindig és minden helyzetben hibást kell keresni, sőt mi több, a hibás keresésének lehetőleg minden egyéb cselekményt meg kell előznie.
de azért azt ne gondold, hogy nem mérik fel az esélyeiket, valószínű, hogy egy jó nagydarab emberrel szemben nem engednék meg maguknak ezt a "bátorságot".

az egész ügynek persze van egy albetétje, de nem gondolom, hogy az utca embere emiatt okoskodott volna: ez pedig az egyre gyakrabban tapasztalható kerékpáros-arrogancia.
és valljuk be: ahogyan a budapesti kerékpárosok nyilván kisebb, de vagánykodóbb része kerekezik, nem csoda, ha bárkinek az jut eszébe, hogy egy ilyen balesetnél a biciklis volt a hibás.
@metalheart: szerinted mi a kresz? olyan szabályok gyűjteménye, aminek fele életszerűtlen, a másik fele meg betarthatatlan. :)

Na jó, ez csak vicc volt, de az tényleg igaz, hogy nagyjából felesleges bármilyen szabályt hozni, amíg bele nem ivódik mindenkinek mélyen a tudatába, hogy hiába van elsőbbséged, a nem gépesített tulkok klassz dolgot csinálnak, még ha néha szarul is teszik azt...
@Almaleves: részemről kurvára nem erről szól. Azt sem állítom hogy az autós közlekedés mindennél előrébb való. Csak pl. ha megnézed a sokszor hivatkozott nyugati nagyvárosok példáját, a biciklisbarát közlekedést ott sem egyik pillanatról a másikra alakították ki, hanem hosszú évek munkája volt. És nem a másik (autós) közlekedés ellehetetlenítésével tették ezt, hanem értelmes alternatívát kínálva. Nem valami ELLEN létrehozva valamit, hanem jól használható lehetőségként. Ezt kellene megpróbálni megérteni, minden oldalról.
Így jó?
Sok a neurotikus fasz.
Az autós azért, mert nem bír menni a dugóban a biciklis meg tud, a gyalogos, mert nincs biciklije vagy nem tud biciklizni.
Egyszóval a biciklis halad a többi áll!
Agy eldurran, és megy a "k...a anyád".
"Egyikünk sem volt hibás."

Igen, ez általában így szokott lenni. :-)
Mégis mi okozta a balesetet? Időjárási, vagy útviszonyok? Műszaki hiba?
Ja, már látom, bocs.
Tehát ha én egy piros lámpánál állva sebességbe kapcsolok, és játszom a kuplunggal, ahogy a sietősek szoktak, akik alig várják hogy indulhassnak, eközben fellökök egy gyalogost, én sem vagyok hibás?
@gyvy: Igen, így barátságosabb, bár azt hiszem ez a vita rajtunk kívül álló okok miatt okafogyottá fog válni.
@Myta: vagy esetleg kaszkadőr. Pettyet minden bringás az :)
@isti77: "Mégis mi okozta a balesetet?"

nem mi, hanem ki: Gyurcsány a hibás!
Baleset esetén feltétlenül ragaszkodjunk a rendőri helyszíneléshez! Előfordulhat például, hogy a sérülések könnyűnek tűnnek, és csak később derül ki valamilyen maradandóbb sérülés. Ez esetben a baleset okozója kell, hogy megtérítse a keletkező költségeket. A járművekben keletkező károkat ugyancsak a baleset okozójának kell állnia. A kártérítési igényünket azonban általában csak a baleseti jegyzőkönyv alapján tudjuk érvényesíteni.

Ez esetben a trolibusz vezetője a hibás és a kilapított bicikli árát rajta kellett volna behajtani (és óriási szerencse, hogy csak azt).
@Almaleves: Sajnos, pedig égető lenne erre a problémára (is) mielőbb megnyugtató megoldást találni. Állandó bűnbakkeresés helyett tényleg együttműködve közlekedőknek, döntéshozóknak kellene megoldani. Persze ennek a mikéntje nyilván meghaladja ennek a posztnak a kereteit.
@gyvy: Igazad van, engem is rohadtul idegesít az a sok totojázó, béna, lassú autós, amikor a belvárosban tekerek, nem húzódnak le, nem segítik az előzést, sőt, amikor meglátják, hogy kerékpárral előzőm őket, gázt adnak (ami tilos a SZENT KRESZ szerint ugyebár?)... bár ez nem sokat segít rajtuk...
@gyvy: hát konkrétan nem erre gondoltam, továbbá a jelenlegi (értsd: mostani emberiséget uraló)döntéshozók szerepét csak mélyen negatívom tudom megítélni. Az egyetlen amit pozitívként tudok értékelni, ha valaki lerakja az autóját és próbál a környezetével összhangban élni. Ezt még én sem valósítottam meg, tehát önkorbácsot érdemlek.
a bringa nemcsak a roncs minden nem bringást idegesít, nemtom miért de igazad van
meg állandóan a margit híd le nem szállás és a piros lámpa megy
@Mayhem: ismét egy építő jellegű hozzászólás, fogadd őszinte gratulációmat taplókám.
@gyvy:
szerintem te vagy tevedesben. Nem fetetlen kellenek evek kerekparosbaratta alakitashoz..
Meghogy nem vettek el az autoktol a teret? En Londonban tekerek mar egy ideje. Itt nincsenek a belvarosban tobbsavos utak autonak (kiveve lampak elott besorolni), szinte mindenhol buszsav van, amin szabad bringazni. Kerekparut nincs. Ennek kerekparosbaratabb kialakitast el sem tudnek kepzelni magamnak...
Es igenis az autok elol vettek el a busz es a bringa (es taxi) szamara.

Ha nincs eleg hely, akkor nincs. Valahonnan el kell venni. Mi a leggazdasagtalanabb? Az auto (ateresztokepessege a legkisebb). Tehat NEM azt tamogatjak. Nezz csak szet a hivatkozott nagyvarosokban.
@gyvy:
sot, azt kell, hogy mondjam, hogy itt az autok akadalyozzak a kerekparos kozlekedest es nem forditva.. En kerulgetem allandoan a plehdobozokat, atlag 100 meterenkent 8-10-et elozok meg. Plusz 2 buszt. Engem vissza kilometerenkent kb 1-2 auto, busz havonta 1.
Szoval ki akadalyoz kit?...
@kokavec:
a troli egyertelmuen hibas, oldaltavolsag be nem tartasa miatt. de hat magyarorszagon szeretik lenyomni a bringat akkor is, ha megy elotte valami es emiatt is lehetetlen elozni.

Egyebkent sincs olyan, hogy "senki nem hibas". Ha koccanas volt akkor valaki hibas, vagy muszaki hiba tortent (ami lehet szinten emberi mulasztas, pl. rossz fek, kiegett izzo - amiket nem art ellenorizni idonkent, es NEM csak a muszakin)
@alien: alany, állítmány, (ha kell, személyes névmás,) tárgy, jelzők, határozók. > Mondat.
Az irritáló kisebbség axióma, amikor egy csoport a többi rovására, számához és jelentőségéhez képest aránytalan előnyhöz jut, továbbá egy bizonyos, kevés számú, de folyamatosan érezhető mennyiségű tagja evvel folyamatosan visszaél.

Egyébként olyan ez idehaza, mint a középkorban a hadviselés, szezonális.

Még 1 hónapja lett vége elvileg az igazi nyárnak, biciklisek száma a mai napon..?
eső-8 fokban..?
ennyi.. :DD

Mikor lesznek ujra tömegesen? majd május végén, addig lesz 10-15 fok..

az 4hónap sincsen összesen..12ből..hehh..

de biztos
1. globális felmelegedés van
2. kontinentális éghajlatunk van
3. valós alternatíva a biciklis közlekedés, még az északi sarkon is, nyilván.
(mivel a kutyaszán állatkinzás, a motoros meg szennyezi a szennyezi)

Na az ilyen idiotizmus szüli aztán a nagyszerű társadalmi hangulatot, a nyilvánvaló tények tagadására épülő ostobaságok halmaza.
"Egyikünk sem volt hibás."

Muhaha. Mert ilyen van:)
@vuk_: Az a helyzet, hogy ez az eset teljesen jellemző, rendszeresen majdnem megtörténik velem is. A buszsofőrök egy része önkéntesen kitűzte a célt magának, hogy elriassza az őt zavaró bicikliseket a Bp-i közlekedéstől. Azt persze nem mérik fel, hogy megölhetik az embert. Gondolom ez a sofőr is azért volt olyan készséges, mert megijedt a rosszul elsült oktatósditól, megcsapta a felelősségre-vonás szele és hogy majdnem megölt valakit. Sajnos a legtöbben csak utólag képesek gondolkodni, vagy még inkább akkor sem.
@tükörfúró: Bizony-bizony. Az önző csupasz majom mindig kibúvik az emberből. Képtelen távolabbra látni az orra hegyénél.
Ha egy kicsit is érdekelné az átlagot az, hogy mi lesz két év múlva mondjuk, tömegesen mennének beolvasztatni a járgányukat.
De nem érdekli.
Mindenkit megkérek, türelemmel várja ki a gazdaság újbóli növekedését. Sokra lesz szüksége, mert az a néhány százezer év bizony nem jön túl hamar.
@Almaleves: Ez nem önzetlenség kérdése, a legzöldebb makit sem láttam sosem, hogy kiköltözött volna kanadába egy rönkházba favágónak, vadászni, halászni, gyűjtögetni,...

:DD
ennyit erről..
érdemes néha rendszerekben gondolkodni, nem bedőlni a pillanatnyi hülyeséghullámnak
@tükörfúró:
A városi autós meghatározása:
"amikor egy csoport a többi rovására, számához és jelentőségéhez képest aránytalan előnyhöz jut, továbbá egy bizonyos, kevés számú, de folyamatosan érezhető mennyiségű tagja evvel folyamatosan visszaél."

Egyszer mindennek vége van, barátkozz a gondolattal. Már az autósok egy részén kívül senki nem kér az autós hierarchiából.
@tükörfúró: Avval egyetértek, hogy kevesen költöznek el bárhová is (bár néhányan megteszik), avval is, hogy rendszerben kell gondolkozni.
Arról viszont te gondolkodj el, hogy a mai életformában mennyire érzed jól magad.
Meg arról is, hogy meddig tartható ez fenn.
@egyittlakó: mindenki hullajelölt. Csak egy maradhat!
:)
Elobb utobb minden nagyvaros eljut oda, hogy tomegkozlekedest es kerekparozast tamogat, autozast pedig szoritja ki. Nezzetek korul.
Az ok egyertelmu.
Lehet rinyalni ellene, csak nincs ertelme.
@kokavec: forradalmi hevületed és látásmódod olyan, mint a fideszé: a maga mátrixában logikus, hibátlanul felépített, ezért szinte axiomatikus.

kihelyezve a való világba viszont levegőt kap és elporlik. :-)
@Almaleves: "Arról viszont te gondolkodj el, hogy a mai életformában mennyire érzed jól magad.
Meg arról is, hogy meddig tartható ez fenn."

meddig, meddig. bármeddig.

ha a nemzetközi tőkének majd az lesz az érdeke, hogy tiszta oxigént előállító miniautókat gyártson, akkor majd azzal járunk.

igaz, a velocinácik valszeg akkor is rinyálnak majd valamiért, például, mert élhetetlenül jó a levegő a városokban, és mindenki rohadjon meg, mert csak.
@idelle: a fideszére ez valóban igaz. Én a gyakorlatban is tesztelem és utána osztom meg veled :)
Van egy idekapcsolódo vicc:

A pokolban az ördög megy végig az üstökön, egyik üstben franciák vannak ott áll 3 őr az üst mellett és leizzadva prbálja visszatuszkolni a franciákat az üstbe, mennek tovább a németek üstjéhez ott egy őr áll vigyázba és kint a tábla hogy nem lehet kijönni a németek csendesen ülnek az üstben, majd az ördög elmegy a magyarok üstjéhez látja hogy nincs egy őr se, odamegy az éppen alvó őrhöz hogy kérdőre vonja, erre az őr meglepve mondja az ördögnek, hogy felesleges ott állni, ha egy is ki akar mászni az üstből, a többiek úgy is mindig visszahúzzák".
@vuk_: Nekem az a gyanum hogy itt valami nem kerek (mondjuk a megfogalmazas?) El tudom kepzelni hogy a troli a pirosnal allt, de suru volt a dugo es a kerekparos jobbrol probalta kerulni egy nagyon szuk helyen... Kozben a lampa zold, troli elindul es ha nem nezett bele a jobb tukorbe elindulas elott, nem latta hogy furakszik a bringas... Bringa lezuz stb... Buszvezeto beszarik hogy oldaltavolsag stb, bringas azert erzi hogy itt o is saros volt mert ugy furakodott be melle, aszongya mindketten hibasak vagyunk... Ez pont egy olyan szitu, hogy ha ugyesen meseljuk el, mindketto fele ki lehet hozni gyoztesnek. Tanulsag nincs.... Pontosabban valoszinuleg a bringas srac mar levonta maganak... meg a trolibusz vezetoje is.
"De akkor mi ez az iszonyatos düh és frusztráció, amit egy biciklironcs így képes aktiválni?"

a sok bunko, szabalytalan biciklista miatt alakult ez ki. ha zavar, kuzdj a piros lampa leszarasa es mas tipikus szabalytalansagok ellen.

(nem, az autosok sem hibatlanok, de a kerdesedre attol meg ez a valasz.)
Az eset pozitív tapasztalata, hogy az érintettek közül senki sem hőbörgött, kulturáltan elintézték.
A kibicek pedig úgy látszik nemcsak ultinál, sakknál vagy focinál tudnak mindent jobban, hanem a közelkedésben is.

Az eset másik tanulsága, hogy a balesetveszélyt elsődlegesen nem a KRESZ megszegése (amiben egyébként mindenféle közlekedő ludas, csak jellemzően más-más módon) szokta hozni, hanem a szabályokon túli alapvető figyelmetlenség.

Ha pl. egy gyalogos a piroson megy át és ezt körültekintően teszi, oda se neki. De ha körül sem néz, az már tényleg gáz!
Megmondom honnan tudják a bunkók, hogy ilyenkor hogy kell viselkedni. A Boros-Bocskor reggeli szarjából szívják a tudást, a két nyomingernek ez ugyanis kedvenc témája. S elég sok igénytelen ember van, (akik mellesleg Isteneknek hívják ezt a két seggvakarékot) aki ezt komolyan is veszi.
Jellemző, hogy az érintettek a trolivezető, a posztoló, a rendőr normálisan viselkedett, a járókelők, meg a hozzászólók jó része artikulátlanul üvöltözik és bűnöst kiállt, pedig nem is a közelkedésről ,hanem a frusztrált, mások kárán örvendő, kivülállóként is felháborodó magatartásról volt szó.
@idelle: ebben nincs igazad. A zemberek érzik amiről beszélünk. Alig járnak szavazni, mert minek. Nem az a baj, hogy nincs kit, hanem az, hogy nincs miről!

Az elit képtelen felismerni azt, hogy ami eddig ment, az nem tartható tovább. És itt most nem a Jobbikos, meg komcsi marhulásról beszélek. Engem ezek a formációk teljesen hidegen hagynak. Hanem arról, hogy muszáj átállnunk egy másfajta életvitelre, mert különben úgy járunk, mint a maják, vagy a Húsvét-szigetiek.
De ez nem ennek a blognak a tárgya, de megemlíteni sosem felesleges.
@idelle: ja és a nemzetközi tőke sem mindenható, csak per pillanat úgy látszik.
@Shinjuku: Autó-kerékpár vegyes használatban közlekedem, nemegyszer volt már, hogy direkt vagy nem direkt, de leszorultam az útról, mert beszűkült az út, aki megelőzött az pedig gyorsan bevágott elém és nem maradt helyem, csak 25 cm magas padka felé, ami elég veszélyes 25 km/óra sebességgel. Belvárosban pedig a parkoló autók, gyalogosok, kihajtó autó eleje miatt még gyakrabban fordulnak elő olyan szituk, ahol senki sem hibás, de a bicajos húzhatja a rövidebbet. Persze ilyen helyeken nem lehet gyorsan menni, de mivel a bicikli egyensúlyozással működik, ezért nem tudod azonnal elkapni a kormányt.
"De akkor mi ez az iszonyatos düh és frusztráció, amit egy biciklironcs így képes aktiválni?"

A kérdésre ott a válasz, a posztíró adja meg:

"Nincsen, aztán akármelyik fogyatékos felül egy bringára es megy keresztbe az úton, fogalma nincs a kreszről."

Tehát NEM a biciklironcs az elsődleges aktivátor, hanem maga az a magatartás, amit idéztem.
Igen Szitokszóvá, félelem és útálat tárgyává tettétek magatokat, szándékosan, agresszívan, rendszeresen úgy felvonulva, ahogy nem kéne, csúnyán beszólogatva mindenkinek, miközben járdán., piroson, záróvonalon , mondhatni népiesen, tökön-babon át száguldoztok, fittyet hányva minden rátok leselkedő, vagy általatok okozott veszélyekre.
A kerékpárral "közlekedők" a társadalom elenyésző kisebbsége ilyenkor szembesültök azzal, - mármint ha balesetet szenvedtek - hogy bizony nem vagytok pozitív példa.
Nem szeretnek benneteket.
Nem szánnak benneteket.
Nem tekintenek embernek benneteket.
Kerékpárosnak hívnak, más szóval ld. fentebb, ami szinonima, vagy donor, stb.

Most, hogy szembesültél vele kedves posztíró, szállj magadba, legyen okulás a többi kerékpáros számára.

Legyetek pozitívak, mutassatok úgy példát, hogy ne gyűlöljenek titeket, tegyetek rendet a kerékpározásban TI, rendszabályozzátok meg az idiótákat, akik miatt azt az igen elenyésző szabályosan és kulturáltan közlekedő kisebbséget is egy kalap alá veszik az "akármelyik fogyatékos felül egy bringára es megy keresztbe az úton, fogalma nincs a kreszről" típusúakkal.

Hát ezért hallottad kedves posztíró, amit halottál.
@vezereger: Amíg nem bicajoztam (2 évvel ezelőttig) sem gyűlülködtem, én úgy látom, hogy eluralkodott egy indulatos, másika hibáztató, leugató, anyázó stílus, csak meg kell nézni a hozzászólásokat bármilyen témában. A nick nevek alapján jól lehet követni, hogy sok embernek mindegy miről szól a hír, a lényeg, hogy rosszkedvét, frusztráltságát ráboríthassa a másikra. Alig van érdemi párbeszéd (itt sincs) olyan mintha szövegértelmezési problémája lenne sokaknak, illetve, hogy ha meglátják, hogy bicaj, akkor copy paste-l nyomják a szokásos megmondtam dolgaikat.
@vezereger: Milyen arányban vannak pl. az általad írt hozzászólások között a támogató, pozitív jellegűek ill. a másikat hibáztató, negatív hangvételűek?
Ajánlom figyelmedbe kedves @szamarhegy Churchill véleményét az átlagos választópolgár értelmi színvonaláról.

Mindent elmond ;)

Igen, az átlagember általánosít és érzelmileg közelít, nem gondolkodik.
@szamarhegy: Értem, ezek szerint szerinted ez egy negatív hangvételú hsz. volt, amiben kizárólag igyekeztem feltárni a posztíró számára az átlagpógárban munkálkodó érzelmeket.
@vezereger: Nem vonom kétségbe a feltáró szándékodat, de én úgy látom (és lehet, hogy ez az én prekoncepcion) , hogy a kerékpárosok lettek a közlekedés zsidói/cigányai, valakit mindig kell kell utálni alapon kerültek a célkeresztbe. A gyalogosok méginkább összevissza szaladgálnak át az úton, a buszsávot is rengeteg autós használja, sok autós képtelen elviselni, ha féktávot tartasz magad előtt, átmegy a kereszteződésen pedig látja, hogy bennragad a közepén, stb. Nagyjából ugyanolyan személyiségű emberek gyalogolnak, autóznak, kerékpároznak, motoroznak és ugyanazt akarjuk, A helyről B-be elérni, ne osszuk egymást kasztokra, pl. hogy a bicajosok hülyék, szabálytalanok, és nem a KRESZ tudáson múlik elsősorban a közlekedési kultura.
@szamarhegy: Nézd, én igyekeztem megvilágítani az átlag gondolkodásmódját.
Tapasztal, általánosít, véleményt alkot.
Kérlek értelmezd nyelvtanilag, mondattanilag ezt a mondatot: "Most meg van baszva, biztos úr, nem??"
Ez is mutat valamit...

Ráadásul a jóakaratú kezdeményezések elfajulnak:
Nemzetközi Nőnap: az egyenjogúság, a kiegyensúlyozott társadalom, az emancipáció ünnepének indult. Most virágosok ünnepe és a nőiséget dicsőítő szóvirághalmazok napja, az öntudatos emancipáció helyett.
Meleg büszkeség napja: konszolidált megjelenésű emberek vonultak fel, a kirekesztés ellen. Most latexbe öltözött polgárpukkasztó, primitíven a szexualitás egy formáját nyíltan bemutató, másokból megütközést keltő valami lett belőle.

Nem folytatom. Remélem megérted. Egy nagyon picurka kisebbség akkor tud elismerést szerezni, ha nem ellenséges érzelmeket, hanem tiszteletet és megbecsülést szerez példamutató magatartásával...
Együttérzek a szerzővel.
Olyan jó, mikor normális emberek képesek megvitatni egy problémát értelmes modorban. Csak aztán jön néhány frusztrált f*sz és kiengedi az idebaját..
Kb. ebben a témában írtam egy ilyet:
kaktusztea.blog.hu/2010/07/28/velemaztan_nekemaztan

(Nem reklámozni akarok, ha zavarónak tartod, moderáld ki.
Csak szerintem kapcsolódik.)
@egyittlakó:
Miért pofátlanság? Olaszországban láttál már robogóst dugóban püffögni? Amíg pedig nem lesz bringaút mindenhol, addig mi is használhatjuk az úttestet. Én pl. csak ha nagy a sor, akkor megyek előre, ha tudom, hogy még 10.ként is átérek a zöldön, akkor maradok. Mellesleg a kibocsájtott károsanyagot mi szépen belélegezzük, a sor elején kevésbé gáz a helyzet.
Egyébként eddigi tapasztalataim szerint egy bringás és egy autós bőven el fér egymás mellett. Busz mellé sose állnék be, pont emiatt, ami történt. És végül, ha bringásként előre megyek (azt már nem is említem, hogy előfordul, hogy a bringás van ott legelőször), és tudom, hogy egyenesen megyek, de lehet jobbra kis íven is kanyarodni, felkészülök arra hogy lesz egy őrült autós, aki az előzést megkezdi, és csapja el a bringást.
@vezereger: "Egy nagyon picurka kisebbség akkor tud elismerést szerezni, ha nem ellenséges érzelmeket, hanem tiszteletet és megbecsülést szerez példamutató magatartásával..."

na erre a CM-es trikóra várhatsz egy emberöltőnyit is, vagy többet is...
@cs.ádám: Ott is az úttestet használjátok ahol bringaút van...
@gyvy: járjál te is bringával, hidd el jobb, mint a dugó. Vagy te nem szeretnél egy élhetőbb várost? A CM egyik lényege, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy ha bringával közlekedsz, akkor nincs akkora légszennyezettség. És nem sokszor hagytam még eddig ki a CM-et, de minden évben azt tapasztalom hogy a belváros egy része fellélegezhetett. Na én ezért járok biciklivel, és nem a CM miatt. Hanem mert gyorsabb, kényelmesebb, és nem foglalkozik az ember a stresszel, mert a bringán nincs stressz!
@vezereger: Van meleg ismerősöm és így ismerek pár hasonló nemi identitású embert, 99%-uk átlagos hétköznapi életet él, semmi kihívó, semmi magamutogatás, sőt... ,sok közük nincs a kamionos magamutogáshoz. Valamilyen szinten mindenki kisebbség a gyalogosok, a kerékpárosok, az autósok, a motorosok, tömegközlekedést használók, nem gondolnám, hogy bárkinek tiszeteletet kellene kivívnia, azért mert szeretne közlekedni, és nem büntethetsz meg (verbálisan sem) egy kerékpárost, autóst, motorost, mert félórával azelőtt rossz tapasztalatod volt egy másikkal.
@szamarhegy: Mondtam én, hogy közük van hozzá? Igaz, azonosítja őket velük az átlag.

Az, hogy ki hogy közlekedik, magánügy. Aki mindenütt propagálja a léghajót pl, mondván az milyen csendes, környezetkímélő stb. azonban már azonosítható "csoportot képez, saját döntése, az elképzelései mellett kifejtett propaganda miatt.
A kerékpárosok is ilyenek.
Mivel pedig az összes egyébhez képest - akik nem agitálnak azzal, milyen pro dolog autózni, taxival járni, munkáltató által adott tehegépkocsival nyomulni, vagy gyalogolni - vagyis a nem velük mindenben egyetértőkhöz képest bizony kisebbség.

De nem ezen múlik, hogy mindig talál egy kerékpáros legalább egy kárörvendőt, gyúlölködőt stb. ha baja esett.
Ugyanígy a motoros sem.

Pár elvetemült hülyeségén múlik. A rossz propagandán múlik.
@kisceruza:
ne általánosíts, én nem használom ott, ahol lehet bringaúton menni. Szokatlan, de betartom a kreszt, és józan fejjel közlekedem. Valahogy még sosem lett belőle bajom. És nem is dudáltak le. Mérlegelni kell, körültekinteni. Közlekedni nem lehet ész nélkül. Lejobb példa erre majdnem az összes gyalogos.
Egyébként múltkor majdnem sikerült elütni egy bmx-est, aki kivágott elém, mert ő még átfér... ha nem vészfékezek, akkor meg már valszeg nem él. Aztán még neki állt feljebb. Nem értek sok bringást. Kimegy, közlekedik, de rengetegen játékszer módjára használják a kerékpárt. Amivel könnyen lehetne ezen változtatni: a CM-en lenne alapvető kresz-agyba-súlykolás is.
@kisceruza: Én napi 60-70 kilométert kerékpározom, azokon a helyeken ahol a kerékpárutat úgy alakították ki, hogy a korábbi járdára ráfestettek a kerékpár jelét és kiraktak egy táblát és 100 méterenként meg kell állni (ki kell kerülni az ott parkoló autósokat, zöldségest, buszra várókat) ott az autóutat használom, mert az a kerékpárút csak a boltba elugrom kempinggel jellegű közlekedésre használható. Nem ritka sajnos, hogy a kerékpárút megszakad, 1 km. kerékpárút után közút, majd vissza, majd jön egy kis pocsojás, sáros rész, majd megint kerékpárút. Ehhez jön még az elsőbbségadási kötelezettség, amit minden utcasarkon meg kell adni kerékpárral, míg a párhuzamosan haladó közúton nem, ezt én kevésbé balesetveszélyesnek tartom, mert a közútról lekanyarodó autósok állandó veszélyt jelentenek egy kerékpárosra és kerékpáros 100.-ik keresztezés is extra veszélyforrás, ahhoz képest ha az úton haladok. A másik, hogy nem sportból bicajozom, oda kell érnem időben és ez bizonyult a legalkalmasabbnak.
@vezereger: Az autósoknak és a többi közlekedőnek azért a kerékpározás kapcsán illene bekalkulálni, hogy amikor a hozzám hasonlók kerékpároznak, akkor egy közel 10 nm területet elfogaló, több mint 1 tonnás mozgó vastömeg otthonmarad, nem parkol, nem áll a dugóban, nincs kipufogógáz, és a fizikai állapota is javul, akik ezt választják. Tehát egy társadalmilag és a közlekedés számára is hasznos alternatíva. Én azt gondolom, hogy ez ey nyertes-nyertes helyzet, vagy rosszul?
@vezereger: Én úgy látom, hogy érdemes a kerékpározást reklámozni, mindenkinek érdeke, hogy pl. a hozzám hasonlók (akik egyébként egy közel 10 nm-es, 1,5 tonnás vasdarabbal közlekednek, aminek káros kipufogó gázai vannak, drága benzint éget, óriási parkolóhelyet foglal, terheli a közlekedést, akadályozza a többi autóst) mondjuk kerékpárra váltsanak. Ez egy olyan helyzet, hogy nyertes-nyertes helyzetben van mindenki, az egészségre gyakorolt hatásáról már nem is beszélve. Neked, mint autósnak nem jobb egy 12 kg.-os 2mx1m-es eszközt kerülgetni, ami nem foglal előled parkolóhelyet és nincs vegyianyag kibocsátása?
Szuper, azt hittem nem jelent meg, ezért ismétlésbe bocsátkoztam :)
@szamarhegy: Az utolsó bejegyzésedre válasz: ez itt most arról szól, ha jól veszem ki, hogy valami nem sikerült a "reklámban" mert rossz sztereotipiák alakultak ki a közvéleményben.
Pozitiv közvélekedés esetén nem az lenne az első, hogy " aztán akármelyik fogyatékos felül egy bringára stb."
Na ezen a véleményen csak egy módon lehetne változtatni, de az nem a kerékpárt nem használókon múlik. ;)
@Shinjuku: valamelyik kommentben pontositott, miszerint a "troli elott alltam a lampanal".
@vezereger:
a rossz sztereotipiak csak magyarorszagon alakultak ki. Ennek is meg lehetnek az okai.. Es ezek kozott nem szerepel az, hogy "kulfoldon nem szabalytalankodnak". De. Csak ott leszarjak, mert amig nem veszelyeztet senkit kit erdekel?
Ezen kivul nem fogjak fel ugy, hogy a kerekpar akadalyoz, es nem eszi oket az irigyseg, ha elore megy a lampanal (hanem inkabb elgondolkodik, hogy lehet, hogy neki is bringaval kene mennie, mert akkor o is elore mehet).
Itt a nagy difi.
@vuk_: Kedves VUK!
Látod ez is a rossz kommunikáció tipikus példája.

1. Nem biztos, hogy a témáról szól.
2. Nem azért utálják, a bringást, mert előre mehet, ld fentebb a poszt szövegét, ahol pontosan ott van a vélemény ;)
3. én azt hiszem igyekeztem megválaszolni a posztíró számára (is) az írásában utolsóként feltett kérdésre a választ.

Részemről ennyi, a szokvány bicajos-nembicajos filozofálás - sajnos az is taszító, hogy bár itt még talán idokolt is lehetne, de majdnem mindenütt megjelenik előbb utóbb egy bicajos hittérítő, legyen szó a nagymama papucsáról, vagy bármiről - folytatásában itt sem kívánok igazán résztvenni ;)
biciklizel? buzi vagy?
OFF:
Délután az északi vasuti hidon büntették aki nem tolja.
Elvileg olyan nincs, hogy "egyikünk sem hibás". Mert akkor a KRESZ vagy az úthálózat olyan, hogy időről-időre a résztvevők tetteitől függetlenül balesetet okoz. Na ne.
Tapasztalataim szerint a biciklisták egy jelentős része, beleértve az összes biciklisfutárt, folyamatosan szabálytalankodik, veszélyezteti elsősorban saját magát, másrészt gyalogosokat és az autósokat. A városi biciklizés Budapesten arról szól, hogy bicikliseknek nem kell szabályokhoz tartaniuk magukat. Visszataszító, ön- és közveszélyes agresszív és büdös bicikliző majmok lepték el a várost, nem csoda, hogy a lakók többsége utálja és megveti az összes biciklistát.
Nyilván te vagy az egyetlen kivétel, aki sosem szabálytalankodik. Vagy mégsem?
@vuk_:
Az autó száz esetből kilencvenegynéhányban gyorsabb és mindig kényelmesebb a biciklinél, ráadásul ki nem szarja le, hogy ki ér oda előbb. Inkább a biciklistákat frusztrálják az autók, ahogy én látom, ezért a többségük az "ott akadályozzuk és veszélyeztetjük a közlekedést, ahol tudjuk" egyszerű elvéhez tartja magát.
Normális országban ez nem így van. Sokat vezettem Hollandiában, ott is van minden, de nem napi 200 provokáció jön a biciklisektől, hanem napi egy-kettő, és sokszor még ilyenkor is kijár egy bocsánatkérő gesztus. Mert néha mindenki követ el hibát.
Budapesten naponta több millió ember közlekedik autón, autóbuszon, trolin, stb. Nem gond nélkül, de működik a rendszer. Néhány ezer biciklista megjelenése nagyobb káoszt tudott csinálni, mint mondjuk százezer új autó.
Annyi a probléma, hogy a bicigliseknek az ég világon minden megvan engedve, és ezt pofátlanul kiis használják, tolakodnak, és elvárják, hogy mindemellett, mi vigyázzunk rájuk.
Kedvencem volt amikor egyirányú utcában szembejött velem egy, 1 sáv volt, nemfér volna el mellettem, ha nincs épp egy szünt a szélen parkoló autókban, akkor egy az egyben belém jön.
Emellett pedig ismerjük a magyar társadalmat, mindenki ott tesz be a másiknak ahol tud, ez hőseinkre is igaz, keresztbe tesznek ahol csak tudnak, és anyáznak is hozzá sokszor, ezvan.
süti beállítások módosítása