Mi a közös Biszku Bélában, Tomcatben és a Jobbikban?

2010.11.11. 08:00 dugovics titusz

Elsőre talán nehéz megtalálni a párhuzamot, azonban ha megnézzük, mit mondanak a XX. század magyar történelmének olyan fontos eseményeiről, mint az Őszirózsás vagy az 56-os forradalom, egyből világos lesz. Biszku horthysta ellenforradalomnak tartja 56-ot, a jobbikos Hegedűs Tamás pedig a Parlamentben az „ezeréves államunkra” mért „halálos csapásként”, írja le az Őszirózsás forradalmat. Utóbbi egykori pajtása (mi az elvtárs széljobber megfelelője?), Tomcat pedig a Negyedik Köztársaság jövő heti akciója kapcsán sorolja fel mindazokat a lózungokat, amiket ilyenkor szokás, szabadkőműves összeesküvőként ábrázolva a szervezőket.

Ezekben a véleményekben (nevezzük jóindulatúan véleményeknek) az a közös, hogy a XX. század történelmét és XXI. századi jövőnket is a szüntelen bal-jobb harcból próbálják levezetni, megérteni. Mivel ötvenhatot jelenleg legnagyobb szerencsénkre kizárólag a legelvetemültebb Kádár-pártiak értelmezik „ellenforradalomként”, csak az Őszirózsás forradalmat övező mítoszokat kellene újragondolni.
 
Az Őszirózsás forradalom eseményei jól kutathatóak szemtanúk, résztvevők leírásai alapján, és rácáfolnak a félművelt Tomcat és egyéb jobbosok által felmondott legendáriumra. Különösebb kutatás nélkül is világosak azonban olyan fatális tévedések, amik a Horthy-korszakban terjedő suttogó propagandából maradtak hátra.
 
Tomcat szerint például Károlyi az elkártyázott birtokaitól akart megszabadulni a földosztáskor, míg a valóságban Károlyinak elidegeníthetetlen hitbizományi birtokai voltak, amelyek az akkori tövények értelmében megterhelhetetlenek és elkártyázhatatlanok. (Arról nem is beszélve, hogy mint az ország legnagyobb földbirtokosának a fél középnemesi réteggel kellett volna kártyáznia, hogy tarthassák a tétet.) Vagy Tomcat szerint Károlyi az MNB pénzével menekült volna az országból, noha a valóságban az MNB-t csak évekkel később, 1924-ben alapították. Olyan bődületes baromságokról már nem is beszélve, miszerint Károlyi Sztálin jó barátja lett volna. (További kínzó kérdésekre válaszok itt.)
 
A szélsőjobb történelmi ismeretek helyett csak lejáratási szándékkal operál, és míg nyilvánvaló, hogy Károlyi politikusként túl naiv volt ahhoz, hogy képes legyen kezelni a háborús helyzetet, az a démon, akivé a horthysta törtenelmi legendák formálták, végtelenül messze van a valóságtól.
 
1918-ban az emberek Magyarország teljes függetlenségét követelték, meg akarták végre valósítani a 48-as célokat. Köztársaságot akartak, a királyság megdöntését. Földosztást akartak, meg akarták szüntetni a magyarok millióit nyomorban tartó feudális nagybirtokokat. Általános választójogot követeltek, mert korábban a lakosság kiváltságos 6%-a szólhatott csak bele a közügyekbe. Az első köztársaság kikiáltásának vannak a mai napig érvényes üzenetei, a legfontosabb talán az, hogy az ország mindannyiunké, nem pedig egy, a hatalmat birtokló szűk csoporté.
 
A XX. században ismét függetlenné vált Magyarország politikáját meghatározta a bal-jobb szembenállás. Mindkét oldal igyekszik saját képére formálni a történelmet, miközben mára csak a köréjük csoportosuló szűk elit érdekeit védik; annak aki ma felelősen gondolkodik, vállalhatatlan ezen a koordináta-rendszeren elhelyezni magát. Egyik oldal felfogása sem volt képes sikeres társadalmat teremteni. Ahhoz, hogy a szabad Magyarország működőképes legyen, 20 évvel a kommunista rezsim összeomlása után nem alapozhatjuk világképünket arra, hogy melyik rendszerben érte több sérelem a felmenőinket.
 
A magyar történelemben vannak olyan tiszta pillanatok, amikor a közakarat artikulálódik, ilyen volt, még ha el is bukott, az Őszirózsás forradalom is. Végre saját akaratból lerázhattuk magunkról az ország nagy részét szolgálói sorban tartó feudalizmust és a Habsburg-uralmat, először lettünk köztársaság. Erre érdemes figyelni, XX. századi paranoiák nélkül.

 

Értelmezési segítség: A fenti írás nem Károlyi Mihály megítéléséről szól. Az Őszirózsás forradalom nem az ő forradalma. A róla szóló másfél bekezdés a szembetűnő történelem-elferdítésre kíván rámutatni. A Károlyival kapcsolatos történelmi körülményekről szóló, nem ide tartozó vitát a továbbiakban a részemről lezártnak tekintem.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr722439488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hagyjuk meg történészeknek, ami a történészeké 2010.11.12. 12:38:42

 Őszirózsás forradalom, Károlyi, Trianon, Horthy, '56 - csupa olyan dolog, amit a politikai oldalak nagyjából így használnak ideológiai harcukban: puff! puff! dirr! durr! Gyakorlatilag bármelyiket ki lehet lőni egy általános jobb-bal vita kapcsán....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Károlyi úgy került hatalomra,hogy valakik(ugyan kik?)1918.okt.31.-én meggyilkolták gróf Tisza István volt miniszterelnököt,Károlyi legnagyobb ellenlábasát.Károlyi antantbarát volt.A románok,csehek,szerbek pedig jelentős területeket foglaltak el magyarországból,mert az első hadügyminiszter Linder Béla felszámolta a hadsereget "soha többé nem akarok katonát látni" jelszóval.Majd megalakult a Magyarországi Kommunisták Pártja,elnökük Kun Béla,kivégzések,lincselés...
Köszönjük,Károlyi,és őszirózsás forradalom.....
@lancelotbeka: Tisza kormányozta bele a háborúba az országot, többen, pl.: Jászi, illetve Károlyi figyelmeztették, hogy a "történelem legnagyobb tragédiája előtt állunk". Az antant már a háború előtt/alatt eldöntötte, hogy feldarabolja a királyságot. Linder ezt nem a leszereléssel kapcsolatban mondta, ha mondta. Azonban itt nem a személyek a lényegesek. Hanem az, hogy a négy éve gyakorlatilag egy helyben harcoló besorozott katonák, nem voltak hajlandóak tovább mészárszékre menni Habsburg megrendelésre. A katonák a társadalomnak olyan rétegeiből jöttek, akiknek sem szavazati joguk, sem tulajdonuk, stb. . . nem volt. Károlyi és a többiek csak az eseményekkel sodródtak, fogunk érdekes forrásokat közölni. Károlyi hibája az volt, hogy elmenekült a kommunisták elől és, hogy bízott az antant jóindulatában.
@dugovics titusz: Tisza ellenezte a hadba lépést, de miután megtörtén, már arra játszott, hogy nyerjük meg.

A katonáknak pedig volt tulajdonuk, soknak még szavazati joga is. És harcoltak volna, lásd Székely a hadosztály +Tanácsköztársaság
@lancelotbeka: Hülye vagy. Károlyi úgy került hatalomra, hogy a király megbízásából József főherceg kinevezte. Tisza pedig úgy került ki a hatalomból, hogy a király másfél évvel korábban menesztette. 18 októberben fel sem merült Tisza visszatérése. Tisza október 31-én felszólította a híveit a Károlyi-kormány támogatására.
Mesék helyett tények, tények, tények.
@lancelotbeka: ugyanezzel a logikával:
...majd megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt, jött Kádár, KISZ, a "finomítások"...
köszönjük 56
végletekig elfogult, a legrosszabb fajta komcsikat mosdató poszt.
"nevezzük jóindulatúan véleményeknek"

Eddig az volt a fősodratú, nevezzük jóindulatúan így, vélemény, hogy a Harácsköztársaság jó volt, Károlyi jó volt, csak nem elég keménykezű, Kun Béla nagyon jó volt, és Rákosi desőtpláne Kádár is, míg a királyság és a Horthy-rendszer rossz volt.

Na most már vannak másmilyen vélemények is, mert nem jár érte Recsk, és mivel egy viszonylag új kutatási terület a Horthy-rendszer jó oldalait meg a bolsevikok rémtetteit kutatni, ezért nem csak mérvadó baloldali történészek vesznek részt ezekben a kutatásokban és azok megosztásában, hanem laikusok is.

Egyébként eredménnyel, mert ma már nem borzad össze az avatatlan hallgató Horthy nevének hallatán, mintha valaki egy liberális zsidó klubban elkezdené a Volkswagent vagy a Fordot dícsérni.

Az őszirózsás romantikáról tudunk már eleget, most az érem másik oldalára lettek kíváncsi az emberek, nem kell ettől félni, nem fog fájni.
@Johnny Tinenbalm: ez a poszt arról szól, hogy jó lenne már egyszer tényekkel is jönni. Köszönjük, Johhny! :)
@dugovics titusz:

"többen, pl.: Jászi, illetve Károlyi figyelmeztették, hogy a "történelem legnagyobb tragédiája előtt állunk""

Most is megy a sok figyelmeztetés a bedöntött forintról a befektetők kivonulásáról, jegyrendszerről, forradalomról, diktatúráról és egyéb csapásokról, és nem kis tétbe fogadnak is rá, és tesznek is érte ezek a jósok. Alig várják most is, hogy mondhassák: "én megmondtam". Rongatív elemek minden társadalomban vannak, de jobb korszakokban csak legyintenek rájuk, mint a falu bolondjára. Sokakban még sajnos megvan az a szokás, hogy oda kell figyelni rájuk ahelyett, hogy a dolgunkat tennénk, de érezhető a fejlődés is.

Lapot remélhetőleg nem kapnak, kibickedésük egy füldugóval meg még elviselhető.
@volankombi: nem, ez a poszt arról szól, h az eseményekből tetszőlegesen kiemeltek párat és olyan színben állítjátok be, a szövegezést manipulálva, ahogy ideológiailag számotokra megfelelő.

pld. "nyilvánvaló, hogy Károlyi politikusként túl naiv volt ahhoz, hogy képes legyen kezelni a háborús helyzetet, az a démon, akivé a horthysta törtenelmi legendák formálták, végtelenül messze van a valóságtól." - a "nyilvánvaló" nem tény hanem elfogult vélemény, az hogy a háborús helyzetet nem tudta kezelni az tény de h a naivitása miatt az ismét csak vélemény, a károlyi-kritikákat pedig az ellenoldal teljes démonizálásával próbáljátok diszkreditálni.

vegyük észre, h ez megegyezik a kurucinfós hozzáállással és szövegkezeléssel, csak az ideológiai alap más.

mindez súlytalanná teszi a posztot. szemforgatás a tényekre hivatkozás, ha a poszt java egyes egymásra dobált események öncélú értelmezése.
@Kicsit Karcos: Károlyi azt mondta 1913-ban:

„Nekünk még a győzelmes háború sem érdekünk. Nemcsak bennünket, hanem egész Európát évtizedekre visszavetne egy ilyen háború, és Európa elveszítené azt a vezető szerepét, amelyet a világon visz.”

A falu bolondjának nevezni, a fejlemények ismeretében, kicsit meredek.
Ún. tényeket (forrásokkal, hivatkozásokkal alátámasztva) eddig még egyik oldalon sem nagyon láttam - úgy általában sem.

Mindenki elmondja a véleményét, de hogy mik a "tények"? Ki mire alapozza az állításait?

Persze ezeket kifejteni, utánajárni stb. sok időt és energiát igényelne, egyszerűbb blogposztokban véleményt kifejteni, csak az a kérdés, mi értelme?

A cím viszont jól sikerült, hiszen rákattintottam és elolvastam a szöveget :-)
Ez az egész firkálmány kb. annyit ér, mint Lujza néni jóslata : "vagy így lesz, vagy úgy lesz". Sajnálom ezt a 3 percet, amit ráfordítottam.
Megvakarná valaki a hátamat ?
@istvanffy: erre az idézetre jó lenne egy forrás, mert 0 találatot ad rá a gugli.

Nem mondom, hogy nem hihető, hogy ilyet mondott, de akkor legyünk tényszerűek ugye.

Egyébként nem jött be a jóslat, nem vetette vissza évtizedekre Európát a világháború, sőt (ld. gépgyártás, orvoslás, informatika stb.), viszont Amerika megerősödött rajta. Negyedigazság tehát volt(?) az idézetben.
@Johnny Tinenbalm: hm, a szövegben nem dugovics démonizálja az ellendoldalt, hanem a horthysta történelmi legendák Károlyit (az előző bekezdésben olvashatsz néhányat ezek közül). Szerinted Károlyi direkt nem tudta kezelne a háborús helyzetet, vagy van valami más indokod? Egyébként is mellékvágány Károlyiról vitatkozni, az őszirózsás forradalom nem róla szól, hanem a népről és a közkatonákról, akik az ő habozása-ellenkezése ellenére is kinyomták a köztársaság kikiáltását.
Egy kommunista főprominens, egy szabadon választott képviselő, meg egy hót szimpla magánember mondandóját még csak nem is illenék összevetni, mert azzal egy szintre hozza fel velük az ember azt a biszku-ganét, és szerecsenmosdatás lesz belőle, nem mellesleg pedig komolytalanná teszi ezt az érvelést. Magyarán az elsőnek ki kell utalni azt, amit a haverjaival kiutaltak anno a "horthysta ellenforradalmároknak", a többi szövegét pedig ezután, biszkut feledve lehet ekézni.
@45 év, 10 gyerek, Pókos Arzén - így kerek.: vagy megfordítva, nem kéne lesüllyedni a "biszku-gané" szintjére?
@volankombi: és azt hogyan csinálnák meg? mikor lesz olyan helyzetben a másik kettő, hogy biszku lehessen belőleük? Soha.
Amikor valaki Magyarország FÜGGETLENSÉGÉRŐL beszél, csak mosolygok a naivságán. Magyarország 500 éve nem volt független és soha nem is lesz az.

1918-as események miatt bűnbakot keresni nem érdemes. Az országot fel akarták darabolni, mert geo-stratégiai szempontból veszélyes lett volna egy Kárpát-medencei önálló hatalom. Arról nem szólva, hogy belső nyugalmat sem leltünk volna, amíg az itt élő népeket nem kezeltük volna egyenjogúakként!

1956-os események. Szintén azt állítom, hogy nem Kádáron vagy Biszkun múlott a magyar függetlenség. Az ország sorsa nem a pesti barikádokon dőlt el. Bárcsak ott dőlt volna el és ne omlott volna ki annyi drága vér. A szovjetek nem engedhették ki a Kárpát-medencét.

1989 Éljen a Köztársaság! Éljen a Függetlenség!
Nevetséges optimizmus. A fogyasztói társadalmak kialakításának célja a jelenkori gyarmatosítás elősegítése. Ma csak azért nem állomásoznak idegen csapatok az országban, mert olcsóbb annyival többet adni a magyar munkásnak, amibe a csapatok állomásoztatása kerülne. Nézzük egy fiktív példát. Mondjuk az amerikai hadsereg 10 hadosztállyal megszállja Magyarországot, melynek éves szinten 10 milliárd dollár a fenntartási költsége, ezt ki kell gazdálkodni, ezért a minimálbér csak 40-45.000 lenne.Továbbá a társadalom lázadozna az idegen katonák miatt, akár kevesebbet is költene.Erre rájöttek a tőkések, és ezért nem katonailag, hanem gazdaságilag gyarmatosítják az országokat. Kevesebb kockázat. Több pénzt kapnak a termelésért a munkások, de végül a média hatásának köszönhetően,úgy is a vásárlással visszakerül a tőkéshez.
@istvanffy: Eleg szanalmas, hgy lehulyezel valakit a velemenye miatt, holott meg arrol sem lehet tiszta fogalmad-ismereteink, hogy 2, 4 vagy 6 eve Gyurcsany komank vagy Orban Ur mit miert csinalt! A jelen esemenyei mogotti torteneseket is homaly fedi, hazugsagok es bemagyarazasok teszik atlathatatlanna. Mibol gondolod, hogy bizonyos tortenelmi esemenyek 80 evvel kesobb letisztulnak es mentesek az ezalatt eltelt ido szandekos ferditeseiert, erdekek menten megjelent es manupulalt publicisztikak, elemzesek "tanuvallomasok" altal?! Nagyon arrogans naivnak kell lennji, hogy valaki ugy beszeljen mint te, hogy bizonyosan allitson errol arrol tenyeket ennyi ido tavlataban, amikor a jelen ismerete is csupa hazugsagon es hamis tanukon nyugszik. Legyszives menj vissza turni a foldet abbol nem lesz baj.

(Nekem tok mindegy melyikotoknek van igaza, lehet egyik sem igaz, de a stilus alpari es ostoba)
@Chaoyang: istvanffyt már lehülyéztük a lehülyézés miatt, de azt vedd észre, hogy azok a dolgok, amiket leírt, ún. konkrét tények, amik relatíve széles körben hozzáférhetőek (tehát hogy Tisza már nem volt miniszterelnök, mikor Károlyi az lett)
@istvanffy:
Károlyi sok mindent mondott, néha értelmeset is. Zavaros pacifista-liberális volt, innen a háború elleni fellépés. Szó nincs próféciáról. Csak hát az a miniszterelnök, aki Európában utolsó felelős vezetőként a háborúnak ellenállt, Tisza István miniszterelnök volt. Az I. világháború kirobbanásáért a Nyugat (főképp Anglia) éppúgy felelős, sőt jóval inkább, mint az ún. központi hatalmak. Trianon egyik oka Károlyi hiúsága és abszolút politikai naivitása. Élete egyetlen harcias tette, hogy ki merte hívni Tisza Istvánt párbajra, aki aztán le is verte Mihályt, mint vak a poharat.
@Kicsit Karcos: mi még olyan régi vágású fiatalok vagyunk akik könyvtárba is szoktak járni. most nem tudom fejből, de visszakeressük neked az oldalszámot.
Nem mellesleg Tisza István alávaló meggyilkolása is a Károlyi teremtette anarchista helyzetnek tulajdonítható. Károlyi egész élete egyetlen szökés, hol a bolsevikok, hol mások elöl. Majd az emigrációban magyarázgatta, milyen látnok és mekkora nagy ember ő...
@PokerKevin: Na ott a pont!A vége kicit elvont,de jó!Én pl trianont jobban sajnálom,mint a forradalmakat.
@Várúr: hát igen, Károlyinak elég érdekes pályafutása volt, de azért Tiszá meggyilkolását én nem kenném rá. Kíváncsi volnék én arra a nagyszerű pápaigyerekre, aki kézben tudta volna tartani a helyzetet, amit egyébként nem Károlyi teremtett.
@Kicsit Karcos: @volankombi: @Várúr: @többiek:

a poszt és a forradalom nem károlyiról szólt. bár szívesen elbeszélgetek róla. annak akinek károlyi neve hallatán elborul az agya, javaslom nyugodjon meg, olvassa el még egyszer, és hallja meg a többi üzenetet. például, hogy NEM károlyiról kell vitázni, hanem pl. örülni annak, hogy a magyarok amikor megmozdulnak bedönthetnek elnyomó rendszereket. meg azt, hogy meg kell szabadulni a XX. századi démonainktól, mert visszahúznak.
@Chaoyang: látom volankombi már válaszolt, de válaszolok én is a korrektség kedvéért.

Senkit nem hülyézek le a véleményéért, azért a pofátlan hazugságért hülyéztem le a kommentelőt, miszerint Károlyi Tisza megölésével vált miniszterelnökké.

Itt olyan egyértelmű történelmi tényekről van szó, amelyeknek letagadása lehetetlenné teszi az érdemi kommunikációt. Mit mondanál annak az embernek, aki fapofával állítaná, hogy Antall úgy lett miniszterelnök, hogy megölte Kádárt?
ki a szart érdekel,hogy károlyi elkártyázta a birtokait vagy felosztotta (személy szerint hajlamos vagyok utóbbiban hinni,az első meg bizonyára pár eszement rosszindulatú pletykája,nade) vagy hogy sztálin a spanja volt e vagy sem...elkúrta a történelmi Magyarország 2/3át,és erre az sem mentség hogy 1/3a jogosan került mások kezébe!miért?mert egy szerencsétlen,életképtelen vezető volt...ENNYI

az ilyenek meg nem érdemelnek szobrot,nemtom mit kell ezen rinyálni meg mosdatni,hogy de így meg úgy volt,ennyi erővel emeljünk szobrot kókának meg gyurcsánynak is mert valójában tök jót akartak csak nem jött össze
@istvanffy: hja..így megy ez már csak..elkezdődik egy viszonylag normál vita aztán valaki tuttira elkezd személyeskedni,ezúttal ez ÉPPEN te voltál ha jól látom
1918-ban egy Gömbös Gyula kellett volna a kormány élére, nem egy naív balliberális pacifista. Azóta is ugyanaz a kánon: óh, öleljük keblünkre a másságot!
@volankombi:
Szóval nem állítottam, hogy Tiszát Károlyi ölte meg. Azt sem, hogy ő volt a felbujtó. Azt írtam: a tettesek a Károlyi-féle anarchista helyzet nyomán gyilkoltak.
@hetzer87: jogos, még ha hülyeséget is mondott. de újra:

a poszt és a forradalom nem károlyiról szólt. bár szívesen elbeszélgetek róla. annak akinek károlyi neve hallatán elborul az agya, javaslom nyugodjon meg, olvassa el még egyszer, és hallja meg a többi üzenetet. például, hogy NEM károlyiról kell vitázni, hanem pl. örülni annak, hogy a magyarok amikor megmozdulnak bedönthetnek elnyomó rendszereket. meg azt, hogy meg kell szabadulni a XX. századi démonainktól, mert visszahúznak.
@istvanffy:
"Pofátlan hazugságot" ne emlegess. Még egyszer: NEM állítottam, hogy Tisza haláláért Károlyi közvetlen felelős.
@volankombi:
Nem mellesleg az ún. "őszirózsás forradalom" dehogy szól a népről... Pár ezer kiábrándult katonáról szól és az őket bujtogató anarchistákról, radikálisokról, Oroszországból hazatért agitátorokról, megvezetett pesti munkásokról (pár tízezer) meg a zavarosban halászó bolsevik gazemberekről. A "nép" ezeknél sok millióval több emberből állt.
@Várúr: Nem rólad van szó. csekkold az első kommenteket.
Szerintem az, hogy néhány hülye mindegyikről posztokat ír.
@Várúr: nem is te lettél lehülyézve, ha jól látom.
@Várúr: aki a kurucot idézi sikeres ember nem lehet.
@Várúr:
..na meg voltak katonák, akik még az ún. "Tanácsköztársaság" idején is fegyvert fogtak a hazájukért (Stromfeld Aurél felvidéki hadjárata, Prónay-Héjjas-féle Lajtabánság). Csak hát őket nem egy Károlyi-féle tetszeni vágyó amatőr vezérelte.
Egyrész: ha-ha-ha
Másrészt: Minek van a címben a Jobbik? Szenzációhajhász céllal, vagy csak szimplán "lejáratási szándékkal operál" a drága postíró?
@istvanffy: Kadart Antallal olettek meg Groszek (fokozatosan megmergezte arzenos kaveval), hogy kesobb zsarolhato legyen, amikor az elvtarsak a privatizacio alatt az allami vagyont atjatszak. Utana hatalomra segitettek, hogy fedezve legyenek, a bizonyitekokat akkor semmisitettek meg miutan Antal meghalt. Az egyetlen aki tudott a merenyletrol (kozvetitett Grosz es Antal kozott valamit az arzent beszerezte) az Krasso Gyorgy volt, de Ot ironikusan 1991-ben az altala beszerzett arzennal oltek meg a III/III-as ugyosztaly megmaradt ugynokei. Halalanak okat hivatalosan szivinfarktusnak jeloltek meg.

Tudnek Karolyirol, Kohnrol es a Tisza merenyletrol meg vadabb torteneteket is krealni ;DD
@Várúr: sajnos kun béláék nem a hazájukért fogtak fegyvert. a felvidéki hadjárat eredményeképpen kikiáltották a szlovák tanácsköztársaságot. károlyi béna volt, nem is dicsőítjük. és akkor harmadszor is:

a poszt és a forradalom nem károlyiról szólt. bár szívesen elbeszélgetek róla. annak akinek károlyi neve hallatán elborul az agya, javaslom nyugodjon meg, olvassa el még egyszer, és hallja meg a többi üzenetet. például, hogy NEM károlyiról kell vitázni, hanem pl. örülni annak, hogy a magyarok amikor megmozdulnak bedönthetnek elnyomó rendszereket. meg azt, hogy meg kell szabadulni a XX. századi démonainktól, mert visszahúznak.
@Vincenzo90: kemény ha úgy kommentelsz, hogy a második mondatig sem jutottál :DDDDDDDDDDDDDD
@dugovics titusz:
Kun Béláék valóban "internacionalista segítségnyújtást" akartak, csak épp az I. vháborús zseniális vezérkari tiszt, Stromfeld és katonái a magyar Felvidékért harcoltak... Nem a "kis köpcös erdélyi reporterért"
(ahogy Kun Bélát Krúdy Gyula nevezte).
"Soha többé nem akarok katonákat látni a laktanyákon kívül"
Ha már mindenképpen idézni kell egy ilyen súlytalan dolgot, akkor legalább pontos legyen.
Én lettem lehülyézve itt.Azt írtam:"meggyilkolták gróf Tisza István volt miniszterelnököt,Károlyi legnagyobb ellenlábasát."VOLT miniszter elnököt....Vélemények különbözhetnek,de azonnal lehülyézni,hazudozónak nevezni valakit,minősíti az illetőt...Részemről ennyi.
@Várúr: a 16. felvidéki században, amelyik "visszafoglalta" kassát és más nagyvárosokat nagyon sok (többség?) szlovák nemzetiségű volt. ezek a nemzeti identitások, akkor még nem úgy néztek ki mint most. DE tényleg nem erről szeretnék papolni.
@radirpok123: Látod, itt az INDEXEN ez a lényeg, és hidd el nagyon jól vannak...
@Vincenzo90: bocs, de ezen még mindig röhögök. ha lesz "az év trollja díj" mindenképp esélyes vagy.
Egy újabb vacak poszt. Károlyi egy hülye volt. Egy szar alak.
@dugovics titusz: Három dolgot tudok elképzelni:
1. Az 1987-es, nyolcadik osztályos törikönyved volt a szairodalom
2. Ezt diktálták neked a Jókai utcában - gondolva a jövő keddi Jobbik tüntetésre, amely a Károlyi szobor előtt lesz. (talán le is döntik végre)
3. Te sem gondolod komolyan ezeket a nyilvánvaló baromságokat, csak gondoltad, hogy írsz egy ilyen gagyi posztot, hátradőlsz, és kéjelegsz abban, hogy 3 percenként hozzászól valaki. (és nem utolsó sorban elküldöd az összes haverodnak az index mentett képernyőt, hogy milyen fasza gyerek vagy amiért ilyen olvasott lett a posztod)
Az elv-társ szerintem tökéletesen megfelelő kifejezés jobbról is, tekintve, hogy Kossuth is használta már, pedig akkor még a kommunizmus születőben sem volt.
@Taurus SMS: :DDD

a szakirodalom más és több volt jóval, gyere majd vissza a napokban, fogunk felrakni még idézeteket, forrásokat. akkor te is birtokában leszel ezeknek az információknak, ez csak jót tesz hidd el. ;)

a jókai utcában egyszer jártam, meg is írtam, olvasd el, kiderül belőle, hogy ott (de máshol sem) nem diktálnak nekem semmit.

fenteslent.blog.hu/2010/08/27/mszp_online

a haverjaim amúgy még ennél is olvasottabb posztokat írnak. viszont tényleg faszagyerek vagyok. :D
hmmm, Tomcat meg ehhez hasonló balfaszokra nem nagyon érdemes a szót pazarolni. Én ugyan nem különösebben szeretem Károlyit, de el kell ismerni arcátlanság, amit a szélsőjobb arcok megengednek magukat. De azok meg nem is az eszükről ismertetnek meg.
Na, öcsém...
Ezér' a posztér' kár volt a klavin klampírozni....ha a ráfordított időt és energiát a sarki becsületsüllyesztőben töltöd, mindannyian jobban járunk.:)
Hogy tudjátok marni egymást,nyomorultak. Látszik,hogy nincs se családotok,se szeretőtök. A nemi életeteket is az interneten élitek. Emeljétek már a fel a seggetek,dobjátok ki a számítógépet az ablakon,és irány szerelmeskedni,utána egy fröccs és egy nagy séta a parkban.. Szánalmasak vagytok.. :-(
"Mocorog a baloldal. Nem, dehogyis az MSZP-re gondolok. Az elvan, nyalogatja a sebeit és kushad. A baloldal nem párt, hanem ideológia. Az mocorog.

Érdekes volt figyelni, ahogy a kormányváltás napján az Index éles hátraarcot csinált, és a főoldalon a továbbiakban kizárólag olyan blogok jelentek meg, amelyek az Orbán-kormányt kritizálták. Lehülyézték, egészen pontosan. Orbánék mindent rosszul csinálnak, egyenesen a szakadékba tartunk, vége a világnak, de az országnak mindenképp. Persze nem vagyok én sem a kormány feltétlen híve, de azért engedtessék már meg egy szánakozó mosoly.

Egy ilyen blogposzt miatt írogatok most éppen, amely a jobb oldalt látható formában nyert belinkelést a világ leghitelesebb hírportáljának főoldalára. Amely portállal egyébként jelenleg több ügyben is perben állok jóhírnév megsértése, magyarán hazudozás és a Bombahír videójának ellopása miatt. S amely hírportál egyébként eskü alatt tagadja, hogy köze lenne a Subba bloghoz. Sőt, Bede Márton nevű kollégájuk is tagadja ugyanezt. Na mindegy, szóval ez a hírportál az itt látható módon engem a GY.Ö.K.E.R.E.K. kategóriába sorolt, nem baj, én őket a K.Ö.C.S.Ö.G.Ö.K. feliratú mappában tartom, szóval kvitt, és miután a polgári kormány megkapta a napi kioktatását mindenféle blogocskáktól, megtudtam én is hogy hülye vagyok. Mármint hogy gy.ö.k.é.r.

Mi köze ennek a baloldalhoz? Bizonyára véletlen, hogy amióta a baloldalt eddig hitelesen képviselő MSZP elhasalt - mert tényleg hitelesen képviselték, elvégre annyit a Budapest ostroma utáni szabadrablás óta nem loptak, mint 2002 és 2010 között - hirtelen megnőtt az igény az egyszeri csavaros eszű szegénylegényekre, akik az Interneten jól megmondják a hatalomnak sarokból, és erre a prolinép lelkesen tapsolhat, nahát, de jól megmondta, pedig nincs szó másról, mint hogy megszólalt a gödörből a lyuk. De a gödör ennek örül. Én meg abban a sajátos helyzetben találom magam, hogy ezeknek a lyukaknak a szemében immár én is a hatalom oldalához tartozom. Tudniillik a Jobbik bent van a Parlamentben, ez pedig azt jelenti, hogy mostantól én is hülye vagyok. Gy.ö.k.é.r.

A fejlett, modern baloldal nem hagyja ám magát csak úgy ledózerolni, ő továbbra is pampog, véleménye van és jobban tudja. Szívós munkával vissza akar kapaszkodni az agyakba, elvégre ő találta ki az általános választójogot is, éppen saját maga miatt. Az átlagos választó legfeljebb kilenc hónapig emlékszik bármire is. Nosza, építkezzünk csendesen. Kezdjünk el vitatkozni. Beszólni. Okoskodni. Fölényesen eszet osztani. Előbb-utóbb majdcsak körénk gyűlnek…

A baloldal egyik legfontosabb feladata most egy új idol felkutatása. Nem lehet túlságosan komcsi, mint Ságvári vagy Che Guevara, mert az átlátszó. Nem lehet nagyon jobbos sem, így Bajcsy-Zsilinszky is kilőve. Marad hát a magyar Kerenszkij, Károlyi Mihály. A feladat adott: a rég elfelejtett gazembert sztárrá tenni a neten.

És beindul a henger. Hirtelen százával másznak elő a tudálékos történelemzsenik, akik nem a tévében, nem az újságokban vetik el az ostobaság magvait, hanem az új közegben, az Interneten, ahol pont most lehet a legtöbb fiatal huszonévest megtalálni, akiknek pont jól bele lehet ültetni a bogarat a fülébe bármely ideológia mentén, feltéve hogy az az épp aktuális kormányirányzattal nem kompatibilis, és meg lehet magyarázni, hogy ő jobban csinálná. Jön tehát az eszes szegénylegény, és oszt. Mindenkit. Azt is, aki pár éve még ugyanezt csinálta, mert akkor éppen ő volt az eszes szegénylegény. Csak közben gy.ö.k.é.r. lett.

Kedves Dugovics Titusz, félművelt a kedves nagypapád. Azt hasonlítgasd Biszku Bélához, csak így felütésnek. És most nézzük a hazugságaidat, amit az Index hátszelével terjesztesz Fent és lent című blogodban. (A Biszku Bélához hasonlítás egyébként nem véletlen, hanem nagyon is tudatos stratégia, tudniillik akit humorosnak álcázott kérdéssel egy kategóriába sorolnak egy hiteltelen gazemberrel, az nyilván azonos egy hiteltelen gazemberrel.)

Tegnap belekötöttem a sok munkával felépített agymosó szektába, így természetes, hogy el kell takarítani engem az útból. Értem itt a Negyedik Köztársaságról írott glosszámat. A haverblog révén egyre jobban kibújik a szög a zsákból, mi is a célja ennek a viccesnek induló, és lássuk be, igen jól marketingelt társaságnak. Szóval azt mondja ez a drága ember…

Tomcat szerint például Károlyi az elkártyázott birtokaitól akart megszabadulni a földosztáskor, míg a valóságban Károlyinak elidegeníthetetlen hitbizományi birtokai voltak, amelyek az akkori tövények értelmében megterhelhetetlenek és elkártyázhatatlanok. (Arról nem is beszélve, hogy mint az ország legnagyobb földbirtokosának a fél középnemesi réteggel kellett volna kártyáznia, hogy tarthassák a tétet.)

Nem, nem Tomcat szerint. A tények szerint. Persze ha olyan történelmi eseményekről beszélünk, amelyeknek legalább ötven éve nincs már élő tanúja, könnyen lehet hamisítani, hamis állításokkal jólértesültnek tűnni. Dugovics úr itt éppen azt akarja velünk elhitetni, hogy 1918-ban még érvényben voltak az úrbéri törvények. Nem, kedves Dugovics úr: azokat már 1848-ban eltörölték. Éppen azért, hogy a polgárság likvidtőke-igényét biztosítsák a nemesi földbirtokok eladhatóságával. Nem rémlik hetedikből? És a dzsentri fogalma mond valamit? Tudod, ők azok, akik nemes létükre föld nélkül szaladgáltak, mert mondjuk elkártyázták. Mikszáth Kálmán A Balóthy-domínium című novellája sem rémlik? Kár.

Vagy Tomcat szerint Károlyi az MNB pénzével menekült volna az országból, noha a valóságban az MNB-t csak évekkel később, 1924-ben alapították.

Elnézést, ebben igazad van. Utánanéztem, a pénz az államkincstárból származott, nem az MNB-ből. Ha nagyon szeretnéd, elhozom neked a Széchényi Könyvtár hírlaptárából a beszámolókat a meneküléséről, s hogy hogyan találták meg a csendőrök a több táskányi készpénzt egy éjszakai rejtekhelyén, amit szerencséjére még idejében elhagyott. Ennyit az idolodról, barátom.

Olyan bődületes baromságokról már nem is beszélve, miszerint Károlyi Sztálin jó barátja lett volna.

Pedig igencsak jóban volt vele. De nem csak vele. Károlyi mindig is ellensége volt Magyarországnak, és ennek érdekében a legaljasabb gazemberekkel is összehaverkodott. Lássuk csak sorban!

1918-ban a Károlyi-párt egyik képviselője a gróf elvtárs jelenlétében, az Országházban odavágja a kormánynak: "Vegyék tudomásul, hogy ántántpártiak vagyunk!"

Tetszik érteni? Háború idején Károlyi pártja nyíltan kiáll - az ellenség mellett! Miközben az Magyarország feldarabolását és megszüntetését célozza. Nem túl meglepő módon ez meg is történik, amint Károlyi hatalomra kerül. Az egyetlen említésre méltó rendelet: feloszlatják a hadsereget. Persze, tudjuk: a katonák maguktól mentek haza, mert megunták a háborút, elegük volt a vérontásból, blablabla… de ezt csak a marxista történészek és az Index tenyeréből falatozó bloggerek hiszik el. Olyan ugyanis még soha a büdős életben nem volt, hogy egy hadsereg egyszer csak fogja magát és hazamenjen. Olyan viszont igen, hogy szervezetten nekiálljanak lázítani, hogy tényleg legyen egy kis handabanda itt-ott, amire lehet majd mutogatni (pl. a cattarói matrózfelkelés), de a honvédség ennek ellenére sem magától ment haza, hanem rendeletileg oszlatták fel, és ez tette lehetővé Magyarország román megszállását. (Mindössze két évvel azután, hogy mi seggeltük el az oláhokat, elfoglalva Bukarestet, ami valahogy kimarad manapság a történelemkönyvekből…)

Károlyi, illetve a mögötte álló szabadkőműves körök feladata az volt, hogy lehetővé tegyék az antant hadicéljainak megvalósítását. És pont. Nem vita kérdése, hogy ezek a célok megvalósultak, és az sem, hogy csakis a Károlyi-rezsim intézkedései miatt valósultak meg. Az nem érv, hogy "de hát az antant már jóval Károlyi forradalma előtt eldöntötte ezt." A döntés csak vágyálom, amíg nem tudják megvalósítani. Dönthettek volna a Hold felosztásáról is ezzel az erővel.

Miután a nagy terv nem teljesen sikerült, és Károlyinak pucolnia kellett Horthy Miklós elől, hová is ment? Egyenesen Masarykhoz és Benesnek, akiknek nyüszítve könyörgött, hogy verjék ki Horthyt Budapestről, és tegyék őt vissza. Igen, arról a Benesről beszélünk, aki azokat a bizonyos dekrétumokat aláírta. Igaz, ez később volt, de elhiheted, nem akkor jött az ötlet... Miután a csehek mégsem támadtak, Károlyi egy darabig közvetítő volt Benes kormánya és Moszkva között - értsd: Leninnel és Sztálinnal találkozgatott - majd Párizsba ment, és ott lett "radikális szocialista", azaz kommunista vezér… Ilyen minőségében is sokszor járt Moszkvában, ahol Rákosi oldalán Sztálinnal parolázgatott. Olyannyira jóban volt vele, hogy a Molotov-Ribbentrop paktum ellen sem volt hajlandó tiltakozni. A lengyeleket is nyilván utálta - végül is az is katolikus nép. De a háború után sem vett részt a Benes-dekrétumok elleni tiltakozásban. Ennyire gyűlölte Magyarországot.

A szélsőjobb történelmi ismeretek helyett csak lejáratási szándékkal operál, és míg nyilvánvaló, hogy Károlyi politikusként túl naiv volt ahhoz, hogy képes legyen kezelni a háborús helyzetet, az a démon, akivé a horthysta törtenelmi legendák formálták, végtelenül messze van a valóságtól.

Nahát, csak nem a marxista történelemírás kedvenc kifejezését látom már megint? Egyszer leírhatná már valaki, mi az a "horthyzmus". Mert mondjuk hitlerizmus vagy szálasizmus még csak-csak volt, még ha pongyola is a kifejezés, de milyen rendszert képviselt Horthy, amely olyan gyökeresen különbözött a korábbi korokétól, hogy külön jelzőt kell rá aggatni?

A "szélsőjobb" történelmi ismeretei, köszönik, a helyükön vannak. Csak egy kicsit kezdünk belefáradni a magadfajtákkal folyó állandó birkózásba. Baromi unalmas, amikor a hatszázadik idióta támolyog elő, és közli ellentmondást nem tűrően, például hogy igenis Hitler zsidó volt, és ez TÉNY. Vagy hogy Károlyit a demokratikus népakarat választotta meg. És csak fölényesen vigyorog.

1918-hoz éppen annyira nem volt köze "az embereknek", a megfoghatatlan, de bármilyen politikai célra örök hivatkozási alapul szolgáló plebsnek, mint 1989-hez. A recept egyszerű: ha hatalomra akarsz kerülni, kezdj el radikálisan mást hangoztatni, mint az éppen regnáló hatalom, miközben oltogatod a tudatlan tömegeket a "jogaikkal", és azzal, hogy a hatalom ezeket a jogokat elveszi. Csinálj pár tömegheppeninget, ahol jó nagy katarzist élhet át az összes paraszt (ilyenkor kell a karhatalmat provokálni, majd az utolsó pillanatban "megmenteni" a tömeget az erőszaktól, ez is plusz jópont a tömeg szemében), és folyamatosan mondogasd nekik, hogy ők a bátrak, akik most jól kiállnak a saját szabadságukért, akármi is legyen az. Magyarországon Károlyi alkalmazta először ezt a módszert, be is vették.

Egyébként ha olyan demokratikus és köztiszteletben álló szeretett vezér volt ez a Károlyi, akkor hogyhogy mindmáig nem kezdeményezte senki a rehabilitálását? Ugyanis - mint korábban is írtam - jogerősen elítélték hazaárulásért és hűtlenségért. És nem valamiféle ad hoc népbíróság, hanem Európa egyik legpatinásabb és legelismertebb bírói kara, a Magyar Királyi Kúria. Erre nem válasz az, hogy "nekem nem számít a Horthy ítélete". Ezzel az erővel Szálasi is ártatlan, sőt, Ceausescu is.
Abcúg Károlyi! Éppen úgy nem érdemel szobrot és megemlékezést, mint Rákosi, Szálasi vagy Kádár. És abcúg fölényeskedő agymosók, akik fontoskodással, mellébeszéléssel és minősítgetéssel próbálják elhitetni a tömeggel az ostobaságokat. Pontosan ugyanúgy, ahogyan idoljaik. Ezekből lesz az új baloldal, amely újra és újra vissza fog mászni, és kitermeli a maga Gyurcsányait, Kun Béláit és Károlyi Mihályait. Köszönjük, nekünk elég volt egy XX. század is."

/Forrás: Bombahír - Tomcat/
Nem szeretem Károlyit és a bénázása, ténykedése sokat ártott Magyarországnak. Ennek ellenére ne mossuk már össze az Őszirózsás forradalmat Károlyi "vezetésével".

Az előttem beidézettnek annyiban igaza van, hogy Károlyi sok rosszért volt felelős és abban is, hogy az index feltűnő - de nem új - hátraarcot vett fel és más irányú blogokat propagál újfent. Igaz ők ebből élnek, mert mindig biztos megélhetést jelentett az adott kormányt fikázni, akár az előző Orbán-, a Medgyesi, a GyF és a Bajnai kormány alatti cikkeikről beszélünk.

A nagyobb baj az amúgy, hogy jó néhány dologban igazuk is volt, mert a kormányok 1948 óta sok jót nem hoztak össze, csak elvétve és keveset.
@istvanffy: "Hülye vagy." "Moderálási elvek
1. Ha a másikat, nem pedig a mondanivalóját minősíted durván, kitiltunk egy időre." eszerint moderáljátok ki.

dugovics titusz: Tisza éppenséggel az egyetlen potens politikai vezető volt aki ellenezte a háborúba való belépést.

" Károlyinak elidegeníthetetlen hitbizományi birtokai voltak," hogy voltak elidegeníthetetlen birtokai?? 1910-es években? lol
károlyi egy mocskos hazaáruló volt

a betörő román/cseh seregeket simán megállíthatták volna, a kommunisták a felvidéket is megszerezhették volna

de nektek pont egy ilyen férget kell védeni, gratulálok

ha meg leöntik vörös festékkel, megy a sirás, hogy hát miért

valaki írt kassáról és a felvidéki szlovákokról: ja, voltak tótok, de messze: kassán elég sokan éltek, magyarok - persze ezt is illik letagadni

szumma: pont olyan féligazságban utazó szerecsenmosdató népek vagytok, mint az mszp - jó tudni, hogy max 10 év és ellenetek kell majd tüntetni...
@Antifaszok Réme: "Baromi unalmas, amikor a hatszázadik idióta támolyog elő, és közli ellentmondást nem tűrően, például hogy igenis Hitler zsidó volt, és ez TÉNY."

:D ROTFLMAO

Óóóóóriássi! Ebben a teljes mai magyar valóság benne van. :) :D LOOOLLLL
Szóval mindenki jól vigyázzon, mert különben eljön érte a TOMKET BÉLA, és ezt fogja mívelni véle:

www.youtube.com/watch?v=e1paHht1QGY&feature=channel

(csak ő följebb fog célozni...)
@Bénító Mussolini: "1918. augusztus 31-én, az őszirózsás forradalom győzelme után hadügyminiszter lett. November 2-án, amikor a budapesti helyőrség tisztjei a parlament előtt esküt tettek Károlyi Mihály új, ún. népkormányára a vörös nyakkendős[2], egyesek szerint ittas Linder a következőket mondta:

„Ezer évek tradícióit, ezer évek szolgaságát, ezer évek zsarnokságát kellett rombadönteni. Ehhez ötéves háború kellett, ehhez ezer és ezer halál kellett, hogy egy új győzelmes élet támadjon fel belőle. Ez az új győzelmes élet a pacifizmus jegyében születik meg.” és „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”, illetve: „Esküdjenek meg arra, hogy gyermekeiket olyan szellemben fogják nevelni, hogy ezentúl minden háborúnak a lehetősége ki legyen zárva"

hu.wikiquote.org/wiki/Linder_B%C3%A9la

Szerinted, ha az "új győzelmes élet a pacifizmus jegyében születik meg", akkor mégis mire gondolhatott?

Komolyan, hagyjuk már ezeket a legendákat. Ha valaki ír egy baromságot, linkeljen is mellé, talán okosabb lesz tőle.
@Kicsit Karcos: Kérdezted az idézet forrását: Károlyi beszéde 1913. december 9-én a delegációban. Közli: Magyarország, 1913. december 10.
@Antifaszok Réme: @huncsongor: a felületes trollt hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
utoljára vagyok hajlandó károlyival kapcsolatos bakikat helyrerakni. még egyszer: károlyi l é n y e g t e l e n.

HITBIZOMÁNY:igen tudom, nem rémlik hetedikből, meg ilyesmi, persze. csak a hetedik után továbbmentünk, és elvégeztünk egypár egyetemet. ennek eredménye az lett, hogy az ősiség törvényét meg tudjuk különböztetni a hitbizomány intézményétől.

1848-ban a polgári forradalom felszabadította a jobbágyságot, de az alapvetően feudális jellegű hitbizományi rendszert nem érintette. Azt csak az 1945 radikális földreform törölte el.

kiváló tanulmány a témában:

tortenelem.ektf.hu/efolyoirat/04/nagyj.htm

vigyázz! hosszú és nincs benne pina!
@dugovics titusz:
Szerintem fontos, hogy emberek eseményeket világnézeti szerint soroljanak be, ezek egyvelegéből talán kiderül az igazság. Szóval ilyen szempontból a Tomcat féle cikkekre, illetve az általad írt cikkekre is szükség van. Azonban mindkét oldal esetében zavaróak a tárgyi tévedések:
1. Hitbizomány nem terhelhető, nem elidgeníthető. De igen, eredetileg a Király tehette meg, majd Horthyék is bevezettek egy intézményt, amely ezt megtehette. DE Károlyi szabad kereskedelmi birtoktestet osztott szét, a kál-kápolnait, amely egyébként tényleg terhelt volt.
2. Tisza kormányozta az országot a háborúba. Meg kell nézni az I VH előtti kormányülések jegyzőkönyveit (közös kormány!), ahol Tisza hosszú időn keresztül próbálja rávenni a császárt és az osztrák minisztereket, hogy NE lépjünk háborúba. Tisza írásaiban évtizedek óta valamilyen világégéstől, tragédiától tart, amelytől darabjaira hullik az ország. Az azonban igaz, hogy miután beléptek a háborúba Tisza azt képviseli, hogy innen nincs vissza, csak előre, mert különben át fognak rajtunk gyalogolni. Mondjuk ebben is van igazság.

Sigmund Freud írta (bocs, csak a tartalomra emlékszem fejből, nem szó szerinti az idézet), hogy nem tud mit kezdeni ezzel a vad, ösztönös néppel (magyar), amely megöli a legrátermettebbet (Tisza), és elnökké teszi a legbutábbat (Károlyi).
Emberek, "Tomcat", mindenki, vegyük már észre!

AZ ÉLET NEM CSAK FEKETE ÉS FEHÉR!!!!!!! (ez esetben vörös narancs és árpádsávos)

Vegyük már észre hogy attól hogy valaki leírja, hogy Károlyi szerinte nem "hazaáruló", stb. attól még nem biztos hogy egyenesen az MSZP-székházból jött. Jóhogy nem egyből már Thürmer küldte, esetleg Sztálin szelleme, akit maga idézett meg a sírjából.

Hihetetlen nagy szégyen, hogy ma valaki csak komcsigyurcsánybérenc-szadeszeszsidócigócionista vagy fideszseggnyaló vagy "fászistá" - rászístágárdistá szélsőjobboldali hitleraspiráns lehet. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. Mert mindenki azt hiszi, hogy másnak nem lehet igaza, és itt jön le, hogy a többség mennyire mélytorkozza le a parlamenti színjátékot (és közben büszke az ellenkezőjére).

Trollkodás nélkül is lehetne véleményt megbeszélni, értelmesen, nyugodtan, ÉRVEKKEL alátámasztva, és képzeljétek, vannak olyan emberek, akik képesek úgy élni egymás mellett, hogy teljesen másak a politikai nézeteik. Mégis képesek nyugodtan, EMBER MÓDJÁRA megbeszélni dolgokat.

Nem pedig kurucinfo stílusban. Hogy aki BÁRMIBEN nem ért velük egyet az egyből ÁRULÓ CIONISTA ZSIDÓBÉRENC, CIGÁNYFAJVÉDŐ mocsadék akiről random történeteket találnak ki (egyből nyolcat, hogy hiteles legyen), hogy valójában amikor itt a kurucon cikkjében azt írta nagybetűkkel: HITLER AZ ISTEN!! akkor valójában SZTÁLINt írta be, csak elgépelte. (Kb ennyire nevetségesnek és szánalmasnak tartom őket, kb ilyen színvonalú írások jelennek meg ott néha).

Ha valaki a felesleges feszültséget, agressziót akarja levezetni, azt ajánlom, iratkozzon be egy bokszklubba, vagy szerezzen magának otthonra egy bokszzsákot, és azt püfölje a billentyűzet helyett. Mert az itt történő - sajnos jó rá a szó - trollkodás nem az intelligens emberekre jellemző.
Mindenki abban hisz, amiben hinni akar, hogy igaz legyen.

Úgyhogy vesszen Károlyi.
@Antifaszok Réme: ... és éljen a köztársaság!
@lapulevel: Szabadkőművesek köztársasága:

Szabadság = Rabság

Egyenlőség = Kasztrendszer

Testvériség = Gyűlölet
@Antifaszok Réme: Az Első Magyar Köztársaság népi, forradalmi nyomással hatalomra segített kormányának főbb célkitűzései:

függetlenség
általános titkos választójog
földosztás
béke

nekem ez az első oszlophoz közelebbinek tűnik; az összeesküvés-elméletek esetében pedig a valóságtartalmuknál mindig sokkal jobban érdekelt, hogy hirdetőiknek miért van szüksége ezekre a többnyire hiteltelen és hihetetlen magyarázatokra. 1918-ban az emberek ilyenek gyártása helyett kimentek az utcára tüntetni, hogy ők maguk döntsenek sorsukról; nem hiszem hogy mi ugyanazért mennénk az utcára, de sztem amit akkor a nép tett az mindenképpen elismerést érdemel. [Függetlenül attól hogy a hatalmasok ezt hogyan s mire használták fel.]
@Antifaszok Réme: nem rajtad készítette véletlen valaki a doktori disszertációját agymosásból? Üzenem neki, kiválóan sikerült :D
@aaron: A szokásos gyenge érvelés, ha valaki nem ért egyet veletek, az csak elmebeteg lehet.

De Lenin, Sztálin, Mao, Rákosi, Pol Pot véletlenül sem voltak azok, ugye ?

Trollok.
süti beállítások módosítása