A vasárnap, amikor a Kacsamesék félbeszakadt

2010.12.12. 08:00 istvanffy

Pontosan 17 évvel ezelőtt, egy ugyanilyen vasárnap hunyt el a harmadik köztársaság első miniszterelnöke, Antall József. Az a vasárnap délután meghatározó élménnyé vált egy generáció számára, amely akkor még igen keveset tudott a politikáról: váratlanul és indoklás nélkül megszakították a Családi Mozidélután a Disney-vel műsorát, konrétan a Kacsamesék A gonosz bálna című epizódját.

Mivel akkoriban mindenki ugyanazt a csatornát nézte, nem túlzás azt mondani, hogy egy egész generáció ült döbbenten a tévék előtt, és bámult a sötét képernyőkre, ahol gyászzene ment, és még hosszú percekig nem mondták be, hogy egyáltalán mi van.

A megbocsáthatlan csak ezután következett: a reménykedő gyerekeknek a hétfői műsorismétkéskor az MTV különös kegyetlenséggel megismételte a félbeszakítást.

Így gyalogolt keresztül a politika a meséinken.

Azok számára, akik nem élték át, talán profánnak és kisszerűnek tűnik mindez, hiszen mégiscsak egy miniszterelnök halt meg, ráadásul más generációk meg bombák és tankok formájában ismerkedtek meg gyermekkorukban a politika hatalmával, számunkra ez mégis rendkívül erős generációs élmény marad.

Álljon hát itt egy válogatás az adáshoz írt youtube-os kommentekből, majd jöjjenek maguk a történelmi pillanatok:

Ó, te jó ég!!!!!!!!!!!! Hihetetlen, teljes nosztalgia, ledöbbentünk, amikor leállították, még a rag is lemaradt a mondat végén. :)

 

Én néztem a szüleimmel és mikor megszakították a kacsameséket sírtam, zokogtam.

 

És bizony a hétfői ismétlés is elmaradt, pedig nagyon reménykedtünk benne. Emlékszem, az óvónéninek is újra el kellet mondani, hogy meghalt Antall József.

 

Tényleg történelmi pillanat, egy generációban okozott lelki törést.

   

Nekem is rosszul esett,hogy elvették akkor a kacsameséket.9 évesen nem értettem meg miért csinálják.Nekünk akkor csak azok a mesék voltak vasárnap délutánonként.Jó hogy fenn van a videó,és furcsa volt újra látni ennyi idő után.Köszi!Emese

 

:) ó, már emlékszem, bennem csak a gyászzene maradt meg. akkor 11 voltam és már annyit emlegették korábban a tévében Antall József nevét, hogy idegesen beszóltam, ami eszembe jutott: biztos ő az oka, hogy nem nézhetem a mesémet. aztán meglepődtem, mikor mondták, hogy igen.

 

én 9 éves voltam. és kurva ideges :D

 

Nahát, tényleg elég jó a memóriám. :) Emlékeztem, hogy az elsüllyedt rakomány (ami fagylaltnak beállított vagyon) miatt Dagobert bácsi kiborul, és pont akkor szakítják félbe a műsort, amikor az egyik kiskacsa szól, hogy "Fogjuk le..." bejön az embléma, gyászinduló...:S Hogy bőgtem emiatt. :(


 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr612510035

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ács József – KISZIVÁROGTATÓK 2010.12.13. 09:55:46

A propaganda nem kardcsörtetés. A nyugati típusú, atomizált társadalomban a sugalmazás hatékonysága nagyobb, mint a parancsolásé. A propaganda, mely kijelöli a problémákat és megoldásukra mindjárt javaslatot is tesz, éppolyan közmű, mint az elektromos ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borzaszó egy törés lehetett, hogy "elvették" :)) Elvettétek a meséinket, mi kell még?
Jézusmária.
Igen van egy generáció akinek tényleg elment a józan esze, és minden mértéket elveszített már...

Barom.
Ráadásul ez a gyászzene a mese vidámsága után... ez a generáció megtanulhatta, hogy minden jó véget ér egyszer :P
... és ennyi év távlatából már tisztán látjuk, hogy akkor nem kezdődött el semmi új, csak mások loptak meg hazudtak... és még most is tart
@Modor Tibi:
OK, Ana Franknak nyilván még nagyobb szívás volt a gyerekkora, de legalább a hétfői ismétlésben le lehetett volna adni. Hisz Boross Péter hétfőn nem halt meg, sőt azóta sem.
És mi lett a fagylalt szállítmánnyal?????
@Styxx: ja, mondjuk én akkor már politizáló kisköcsög voltam - a rádiót hallgattam és jelentettem be muteréknak a hírt :)

Így viszont egy generációnak van mire fognia minden frusztrációját - nyertes-nyertes szituáció.
@Styxx: Így van. Nekem igenis törés volt, mert én akkor épp beteg voltam, és alig vártam a hétfő reggelt, hogy majd a Mikulástól kapott mandarinok eszegetése közben megnézhetem az előző nap (érthető okokból) kimaradt meséket. És nem.
pompás!
köszönöm!
Én a Tom és Jerry-t néztem, és kitörtem az ajtóüveget, olyan ideges voltam .:D
Ó, én azt hittem, leadjátok a mese végét...
Az MDF-mesének is máma lett vége, JESZ!
Én nem kacsameséket néztem, hanem cigiztem az egyetemi büfében, és arra gondoltam, hogy aznaptól vége az MDF-nek (na, Für Laja kampánya, az tényleg egy halál utáni élmény volt 94-ben, Dávid Ibólia meg Tökömnyi Karesz meg a hullán rágó férgek), de talán kezdődik a valódi rencerváltás. MArha okosnak képzeltük magunkat.
Aztán jött a Vaskoronás Törpegyula, és amit nem loptak el, azt elitták. Én azalatt kiszerettem a szakmámból, meg az egész értelmiségből, szakítottam pár nővel, és leszoktam a cigiről, meg a szavazásról is.
Utáltam Antallt a konzervativizmusa miatt.
De rá kellett jönnöm, hogy mind szellemileg, mind erkölcsileg messze több volt az őt követőknél. A jelen garnitúra a körme alatt a kosszal nem ér fel.
Azért ne felejtsük el Antal bácsi csudiszupi megítélésekor, hogy rajta is múlt vastagon, hogy nem volt népszavazás Kárpátalja visszacsatolásáról (és nem tenni kellett volna érte, csak nem kellett volna tenni ellene). Igazi hős magyar...
@vitéz alsó- és felsőlégúti Léghutthy Hurut: vasárnap délután bagóztál az egyetemi büfében?
Egy ... felfalta a vagyonomat! (a tetszőleges károkozó behelyettesíthető, pl. komcsik, bankok, multik...) :)
@vitéz alsó- és felsőlégúti Léghutthy Hurut: "Aztán jött a Vaskoronás Törpegyula, és amit nem loptak el, azt elitták. "

A Videotont pl 92-ben privatizálták.
@Zerlina: Persze, két felmosás között. :-))
Az volt a fura, hogy mar vagy fel oraja halott volt - igazan belefert volna meg az a par perc a mesebol.
Kurvara hogy nem kar az antaldzsoziert.
Hazaaurlo szar volt o is, lefekudt az szdsznek!
@Modor Tibi: @bikmakk
Én csak az ismétlés megvonását nehezményezem (ami amúgy gondolom nettó trehányság miatt lehetett, mert leadhatták volna az eredeti Betamax kazit).
Néha jó az ha helyetted döntenek. Amikor imádott nagyapám váratlanul meghalt, nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg az Onedin családot. A mai napig lelkiismeret-furim van miatta.
@Zerlina: ne izélgessétek már a részletek miatt, az övé volt a kimagaslóan legszórakoztatóbb hozzászólás.
@kis csibe:

Akkor itt az összes párt hazaáruló volt, mert mindenki összefeküdt legalább egyszer a szadesszel.
"egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat

egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat

EGY TZENGERI SZÖRNY FELFALTA A FAGYLALTOMAT!"

"elvették a kacsameséket"

SEGGFEJGENERÁCIÓ
@soproni1: igy van.
Es ez kb. 90%ban az oka annak, ahol most tartunk!
"Tetszettek volna forradalmat csinálni" Antallból ennyi maradt meg, Dagobert bácsiból ennyi sem.
Ú szegény Dagobert bácsi. Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltját... :'( az MTV is átérezte a hír súlyát, azt, hogy visszafordíthatatlan, menthetetlen kár történt, és benyomták a gyászzenét.

Úgy látszik, én már sosem ehetek, fogjuk le!

Amúgy nekem tök normális volt a gyerekkorom ilyen szempontból. Meghalt az egyik vezető, kötelező volt szomorúnak lenni, ki is írták következő évre a választást. Ugyanez megismétlődött 4 évvel később... akkor azt hittem, hogy a vezetők élethosszig vannak választva.

Viszont a kacsameséket nem kellett volna megszakítani. Sose derül már ki, ki ette meg Dagobert bácsi fagylaltját.
Ez bennem is megmaradt.

De ma már duplán tudom, hogy milyen szomorú dolog is történt: nem csak a mese szakadt félbe, hanem egy gyáva ember is meghalt, aki továbblökte a lejtőn az országot. RIP.
Maradandó élmény volt! Nem értettem mi a franc van??
Politikusokért sosem kellene megszakítani egy műsort!
én úgy emlékszem, miután félbeszakadt a mesefilm, még sokáig csak a sötét képernyőt mutatták, találgattuk, mi lehet, vártuk a 'Műszaki hiba' feliratot, de az nem jött, akkor már gyanús volt, hogy nem műszaki hiba van, hanem direkt szakították meg az adást - a gyászzene csak ezután jött. A fiam 3 éves volt akkor.
@kis csibe:

Az oka többek között, hogy itt tartunk:

A kutyás szomszéd a kapum elé szaratja a kutyát.
A szerelő szidja a multikat, de elkúrja a vízcsapot.
A Pannon GSM kiszámláz 13000,- gprs forgalmat, de nem használtam.
A hajléktalan ötpercenként odajön.
A szomszéd nem fizeti a közösköltséget.
Az orvos nem tud meggyógyítani, de a hálapénzt várja.
A tanár szarik bele az oktatásba.
A közalkalmazottak max. 9 hónapot járnak be a munkahelyükre, és akkor is csak minket csesztetnek.
Az alkalmazott hétfőn betelefonál, hogy beteg, nem tud dolgozni, de közben összefutok vele a teszkóban.
A benzinkutas rosszul ad vissza.
Ja, vasárnap is volt élet.
Amit nem loptal el, azt elitták - a VIdit 92-ben?
Dehát loptak már 88-ban is, sőt loptak 68-ban is.
Nézd meg egy település külrészét, okosított kerítés, okosított flazóanyg, okos lépcsők, okos háztájik. Okos volt itt mindenki.
És loptak Antall után is.
Csak akkor már nem Antallon röhöhgtek, hanem Hornyon, meg Vityán, meg Ügynökpetin, meg a Böszmén, meg a szakértőn, meg a Viktátoron.
Ennyibe kerül ez a nagy röhörészés, egy országba, amit minden vezetője seggberakott kábé Fráter György óta.
politika=hatalom. mindenhol. nem csak itt. valahol megy stílusosabban is. itt nem. de nézzétek meg a hozzászólásokat. akkor mit is várunk? én szerencsére semmit. antall józsef pedig megérdemli a tiszteletet. bár tudom, hogy itt mkit kapásból gyűlölni kell. a miniszterelnök úr megtett minden tőle telhetőt. és bár fáj a nagy igazság, de Magyarországot nem lehet kiszakítani az egyetemes töriből. aki seggfejezi a generációmat, az miért nem húzott ki forradalmasdit játszani 89-ben? Antal is megmondta. nem 1993-ban, meg 2002-ben kellett volna felébredni, meg 2006-ban. akkor meg lett volna a sansz, de csak társadalmi összefogással. egy forradalommal meglehetett volna beszélni az államadósságtól kezdve sok mindent. ez van, meg az epe. Antallról meg végre szálljatok le, ha már jót nem tudtok mondani.
Basszus, erre a mai napig emlékszem. 7 éves voltam akkor és csodálkozva kérdeztem a szüleimet, hogy mi történhetett, mire ők: "biztosan meghalt az Antall József".
Itt kezdődött az igazi diktatúra...
Akinek mai napig tartó lelki törést okozott az, hogy félbeszakadt a kacsamesék, és nem látta azt a részt, az meg is érdemli a sanyarú sorsát...
Igazán megvárhatták volna a mese végét! Már akkor is látszott az MTV színvonal!
Remélem, ha talán az egyik magánnyugdíjpénztár tag agyonlövi Viktort, nem szakítják meg a Való Világot vagy a Barátok Köztöt, mert azt már nem bírná ki a lakosság forradalom nélkül!
Ez a generáció megtapasztalhatta, hogy a kacsameséken kívül a nyugdíját is elvehetik. Edzett egy generáció lesz, az kurvahétszentség.
Jól emlékeztem, a kiskacsák ugranak, "fogjuk le!" kiáltás, aztán pamm-pamm gyászinduló. Érdekes, én fekete képernyőre emlékeztem, ez a MTV-logó teljesen kimaradt. Arra is emlékszem, hogy az együtt tévéző társaságból valaki közölte, hogy meghalt Antall József. Tudtam, hogy ki az, csak azt nem, hogy éppen haldoklik.
Aki nem élte át, az ne trollkodjon itt. Szopás volt, másnap ez volt a téma az iskolaudvaron mindenhol.
@Villy: ott a pont! sőt, nálunk még a tanárnénik is ezen rugóztak meg sóhajtoztak sokat!
Én is emlékszem rá. Élénken. Tényleg sz*r volt. Aki 17 éve nem 5 és 15 év közötti tévé előtt ülő gyerek volt (5 éves kor az, amikor már emlékszik rá, 15 éves meg az, amíg még érdekli az ember gyerekét a Ducktales) az kussoljon ebben a témában.
aki itt most leszólja a blogot, az esetleg olvasson utána annak hogy mit is jelent az, hogy generációt meghatározó élmény!

ez az volt nekünk, ti meg nem tartoztok közénk és ezért semmit nem érthettek belőle!

amúgy meg:
www.facebook.com/pages/Akik-neztek-a-walt-disney-t-mikor-meghalt-Antal-Jozsef/110232372342210
Hű, micsoda nosztalgia :-) Erre én is nagyon jól emlékszem. Akkor 8 éves voltam és anyukámmal néztük a kacsameséket (ő is nagy "fan" volt); amikor megszakadt az adás, én meg nem értettem mi van, ő azonnal szólt, hogy tudod most halt meg a miniszterelnök bácsi - nem mintha tudtam volna ki ő... Aztán átment szólni a nagyanyáméknak, én meg ottmaradtam pár percre a tévé előtt.

Sokan mondták (vélhetően nem a mi generációnk), hogy úristen egy ember halálából hogyan lehetett erre így emlékezni. Hát ez nem a tiszteletlenségről szól, hanem az én/mi generációm(k)nak ez így maradt meg pont amiatt, ami a poszt elején le van írva.

Nagyjából olyan, mintha azt kérdezném, hogy mit csináltál 2001.09.11-én. Azt is mindenki tudja. Tud hozzá egy eseményt párosítani. Mi is tudunk egy eseményt párosítani Antall József halálához, ez pedig a Kacsamesék megszakítása - hű, de régen is volt, mégis tökre emlékszem rá.
@Browning: Mint mikor egyszer a Calypso radion elkezdtek gyaszzenet adni, csodalkoztunk, aztan mondta anyam, hogy biztos meghalt Kadar. Utana kiderult, hogy tenyleg.
@PappZe: Te egy rettenetesen besavanyodott ember lehetsz. Szar neked... Troll.
én nem emlékszem
a magánnyugdíj elvételére sem fogok
a nyugdíjra sem fogok
Vityáékra sem fogok
Na és ne legyünk már seggfejgeneráció, mert a mesénket akartuk.
A gyerekek olyan rendszerváltást érdemeltek volna, ahol
- nincs állami tévé
- nincs nemzeti gyász egy miniszterelnök halálakor
- vagy olyan min. eln. van, akit tényleg gyászol egy nemzet
- esetleg nemzet is van
Mi, akik meg felnőttek voltunk, olyan min. elnököt érdemeltünk volna... meg oylan országot... olyan elitet... olyan mindennapokat... olyan törvényeket...
...ezek lettek volna a mi eséink, amik úgy végződnek, hogy boldogan, amíg meg nem haltak.
Hát Antalltól nem kaptuk meg, és Antall hatalomba kerülésével és politizálásával szálltak el a remények.
Persze sokan kellettek hozzá Antall mellől és vele szemből is. Egyik oldallal sem jött ki jól, neki más Antallok kellettek volna.
NEkünk csak egy másik kellett volna.
18 voltam, így reccsenést már nem okozott, de jól emlékszem. A háttérben ment a tévé, aztán amikor megszakadt az adás, és bejött a zene, azonnal szóltam a bátyámnak, hogy meghalt Antall - akkor már egy ideje beteg volt, sejteni lehetett. Belgrád bombázásának kezdetére azért szivesebben emlékszem, épp két hatalmas kanna közt figyeltem, és a háttérben ment a cnn :)
@Gerzsonka: :)

Nem vagyok az, csak amikor én néztem a kacsameséket, és meghalt az Antall, akkor ugyan elszomorodtam, meg aztán talán anyám is könnyezett, bár nem ugyanazon okból, ugyanakkor másnapra már kihevertem a dolgot :)

Ellenben érdekes dolog, hogy abból, hogy szerintem balfaszság életre szóló lelki traumát szenvedni attól, mert félbeszakadt egy olyan mesének egy epizódja, amit minden héten adtak, azt kikövetkeztetni, hogy én troll vagyok, aki rettenetesen besavanyodott, elég meredek, és számomra logikailag követhetetlen :D
Én is néztem, de semmi törést nem okozott. Azóta meg fel is nőttem a sok siránkozó szerencsétlennel szemben. Lelki törés... napersze.
Arra viszont nem emlékszem, hogy a gyászzene és a sötét képernyő után mi történt... o.O

Tényleg, tudja valaki ? Mármint hogy mit mutattak, vagy mi volt az első közlemény ?
@HúszTíz: Boross Péter jelent meg a kinőtt zakójában.
@bikmakk: Aha, köszi :-) Hű, mi ment ki a fejemből :-D
Én úgy emlékszem, hogy Göncz Árpád jelent meg.
A rendszer új volt, de a reflexek régiek.
@sorokinV: Butuskám, a lelki törés nyilván szándékos túlzás volt...

A Magyar Televízió akkori vezetősége azért éghetne egy kicsit, hiszen ez a legprosztóbb megoldás, ami elképzelhető. Szánalmas volt úgy, ahogy van.
Akkor 10 éves voltam, és én sem emlékszem az Mtv logóra, csak a hosszan sugárzott fekete képernyőre.
@Nazarin: Tutibiztos, hogy Boross volt az első. Homályosan emlékszem (hét éves voltam), lehet, hogy Árpi bácsi is feltűnt idővel, de azt tudom, hogy az új miniszterelnököt onnan jegyeztem meg, hogy ő "szakította félbe" a Kacsameséket. :)
én éppen katona voltam. emlékszem, hogy valaki beüvöltött a folyosóra, hogy meghalt Antall Józsi. Vagy valami ilyesmit.
@morrisal_: a szánalmas az nem ez volt. A szánalmas az volt, amikor Tilla bejelentette a Megasztárban Tóth Vera és Palcsó Tomi produkciója között (lényegtelen, kik voltak épp akkor), hogy meghalt II. János Pál, és most mindenki álljon fel egy percre. Aztán felálltak húsz másodpercre majd ment tovább minden mintha mi sem történt volna. Akkor inkább ne mondjanak be ilyeneket, de ez így gáz volt...
A Kacsamesék félbeszakadása bennem is megmaradt. Ami sokkal szörnyűbb volt viszont, az a rákövetkező heti TV műsor. Gyakorlatilag beindult a Brezsnyevi időket tökéletesen másoló gyászgépezet. Pedig addigra már baloldali munkaerő nyomokban sem maradt a királyi TV-ben.

Antallért soha nem rajongtam, de mára sok tekintetben tiszteletet ébresztőnek tartom a munkásságát.

Sajnos igaz az, hogy egy demokratikus államrendet pár óra alatt összerakhat néhány okos ember egy asztal mellett, de a működtetéséhez demokratákat kinevelni több generációig eltart.

Akkoriban még hittünk abban, hogy egyszer eljutunk ahhoz a szabadsághoz és jóléthez, amit akárcsak Ausztriába átmenve megtapasztalhat az ember. Azóta az összes kormányzat csak a saját hatalmának a bebetonozásával, meg a klientúra jóllakatásával volt elfoglalva, és gyorsuló tempóban száguldunk a Balkán irányába, egy újabb Mohács felé.

És igaz az is, hogy a szomszédos országok blogjain már csak nem is utálnak minket: egyszerűen kiröhögnek.
Mi aznap du.kirándulni voltunk,s mikor hazaértünk mondom a lányomnak,hogy már megy a Disney,tévé bekapcs,de csak ez a szomorúzene ment.Lányom csalódott kissé...
@PappZe:

Tulajdonképpen a mese félbeszakítása fontosabb és drámaibb dolog volt, mint a Józsi halála.
So fuckin what.
Azt hiszem van egy kis ténybeli tévedés a műsort illetőleg.
A Kacsamesék az un. Walt Disney bemutatja című blokkban futott vasárnap délután közvetlenül a Delta és az Örömhír után.
A családi mozidélután a Diesney-vel egy külön műsorfolyam volt (ha nem csal az emlékezetem szombat kora délutántól), ahol a Diesney égisze alatt készült filmeket adtak le. A teljesség igénye nélkül: Kicsi kocsi kalandjai, Némo kapitány, Rob Roy, Benji, Popeye)
faszér nem tudott még élni 10 percet
@NagyonPC: és a kinevelendő generációból elvesztettünk már hármat: a 90-ben 40-50-esek mára megkeseredtek, a 90-ben 20-30-asok megromlottak, a 90-ben 10-esek és a fiatalabbak meg félrenevelődtek.
A Balkánt ne sértegesd, telivér, büszke nemzetek sora, és többek közt az elcseszett magyar rendszerváltás és privatizáció példáin okultak.
És nemsokára gazdagabbak is lesznek.
@bikmakk: teljesen igazad van.És még az M1 vezetőit cseszettték mert nem szakították meg a Kongó c. filmet!Jól tették! Miért kéne akárki halála miatt is egy tévéműsort félbeszakítani?
Nekem az volt furcsa, hogy kész volt vmi gyászdal (Csak a jók mennek el (?)) klippel együtt, amit az ő halálára írtak állítólag külön, de már kész volt, mielőtt meghalt. Amikor meghalt, már nyomták is. Érteni értem, hogy várható volt, csak.. elég ízléstelen dolog élő embrnek gyászdalt írni, akárhogy is. Tudom, a nekrológok is kész vannak előre az újságoknák, de akkor is.
@vitéz alsó- és felsőlégúti Léghutthy Hurut:
Szavazni márpedig kell.
Lehet, hogy gennyes és redvás között lehet csak választani, de ez a kötelességed. :)
@Exploiter: Oké, értem én, kinek mi a fontos, van akinek a kacsamesék (félbehagyása) a dráma, másnak a min.elnök halála, megint másnak meg mondjuk az, ha elveszíti a kiskutyáját, csak nem értem ezt az egész kacsamesék dolgot miért kell felfújni, meg életreszóló traumának hívni :) Kicsit modoros is ez az egész témakör :)
Szerintem alapvető hülyeség gyerekdélutánt megszakítani gyászhírrel. Felnőttek ilyenkor jellemzően nem ülnek a képernyő előtt, a gyerekekben meg csak az marad meg, ami a kommentelők nagy részében. (Én úgy emlékszem, hogy a képernyőn A.J. képe jelent meg, nem a videon látható MTV "logó".)
És ha csak ennyit veszítettünk volna antall miatt... De amiatt a dilettáns pöcs miatt az elmúlt 20 évünk is elment.
Hát igen, több szempontból is érdekes az ügy:

1. utána híradó, nem ért rá addig?
2. ha már megszakították nem tudták volna máskor leadni?
3. nem éreztétek pöttyet komcsinak, hogy meghal és azonnal le kell állni mindennek? (olyan kicsit személyi kultusz szagú)
4. Antal semmi kiemelkedőt nem alkotott, átlangyosozott a rendszerváltáson, akkor kellett volna lenyomni jópár reformot.
Petri György

Kívánok jobbulást

Aggódva olvasom, bár némileg feszengve,
miniszterelnök úr, hetente
az Ön egészségi állapotáról kiadott közleményeket.
Történészként emlékeznie kell,
volt hajdan egy retteghető vezér,
egy ország kénytelenült figyelni, hogy a vizeletében mennyi a fehérje,
hiszen olvasnunk kellett a Szabad Népet,
ezt a mindennapi próbareggeli-pépet.
Azt tudtuk magunktól, hogy milyen a foga fehérje,
és szívből kívántuk, hogy patkoljon el.
Ön persze erre nem szolgált rá semmivel.
Persze Ön nem egy Sztálin, legföljebbb egy möchtegern,
poszt-Bethlen: nur eine Schale ohne Kern.
De semmivel nem is szolgálta meg
a kiérdemelhető tiszteletet.
A politikust nem illeti meg a részvét-
Nagy Imre is csak teljesítette a kötelességét.
(Bocsássa meg nekem ezt az allúziót,
bár kétségtelenül Ön is szétrombolt bennem egy illúziót,
jóllehet részesíthetném Önt azért köszönetben,
hogy egy Illusion perdue-vel gazdagabb lettem.)
Olvasom, hogy Ön csak sterilizált újságokat olvashat,
remélem a betűk, szavak azért nem írattatnak át.
Habár Ön egy sereg szolgával és hülyével vétette körül magát,
meg kell mondanom, jócskán alábecsülve ezzel önmagát.
Aztán a táncoló medve elszabadult, hagyta kiszakadni orrából a karikát.
Lehet, hogy így kellett, vagy csak így lehetett ezt csinálni,
homo politicusnak Ön biztosan nem akárki.
De homo moralisnak? Az egész koagulációs politikus had
az Ön háta mögött csahol vagy gyáván kushad.
Van söpredéke, vannak ál-Dimitrijei,
csak népe nincs, azt nem nevelte ki,
nem is akarta, a küldetéstudat, a gőg
elhomályosította az ítélőerőt.
Bár ne így lett volna. Bár lehetett volna valami mást!
Kívánva Önnek is, az országnak is jobbulást,
maradok polgártársi tisztelettel
sem alattvaló, sem trónkövetelő, csak egy ember.

[Ezért vannak ma az Index címoldalán Petri-sorok]
hajjjh, ha csak ennyit vettek volna el ezek a hitvány szenny emberek ettől a generációtól... de boldog is lennék..
Nem hiszem el, hogy ezt vártam minden vasárnap.
bennem az maradt meg, hogy a libsihorda üvöltözött, hogy milyen alapon szakították meg a délutáni mesét, holmi Antall József halála miatt... Még Hofi is rúgott egy utolsót Antallba.(ekkor utáltam meg)
Na nem mintha egy miniszterelnök miatt bármit is meg kéne szakítani, de azért mégiscsak Antall volt az első szabadon választott elnökünk.
@nyehehe:

"bennem az maradt meg, hogy a libsihorda üvöltözött, hogy milyen alapon szakították meg a délutáni mesét, holmi Antall József halála miatt..."

Furcsa lehet, hogy benned egy viszonylag új keletű urbanlegenden kívül semmi nem maradt meg.
Az eggyel idősebb generáció a szovjet vezérek morbid módon vicces, sorozatos halálára emlékezik inkább. Kezdte Brezsnyev, aztán jött Andropov, Csernyenkó. Egy-egy évre voltak hitelesítve az elvtársak, aztán már jött is értük kaszás, az MTV-be meg a rendkívüli műsorváltozás. A Chopin op. 35. szerintem előre be volt készítve...

Gorbacsov a peresztrojka és a glasznoszty nélkül is felüdülés volt, mint első esélyes, aki megélheti az ezredfordulót.
Én ennek a kacsamesés dolognak a jelentőségét nem értem(ilyen klub is van talán iwiwen). Én abba a generációba tartoztam, aki nézhette volna, hiszen akkor 6 éves voltam. De nem néztem.

"Mivel akkoriban mindenki ugyanazt a csatornát nézte, nem túlzás azt mondani, hogy egy egész generáció ült döbbenten a tévék előtt"

Először is akkor volt mtv1 és mtv2. Másrészt pedig mennyi az esélye annak, hogy akkor a gyerekek legalább fele ott ült a TV előtt? Mert szerintem elég kevés. Szóval a véleményem az, hogy túlzás állítani.

Egyébként nyilván attól, hogy nem néztem akkor a kacsameséket, tudtam arról, hogy meghalt a miniszterelnök, és arról is, hogy rákban halt meg, és emlékszek sajnáltam is, nyilván akkor még fingom nem volt a politikáról amúgy.
@smartdrive: "faszér nem tudott még élni 10 percet"

:DDD
12 voltam. Soha nem tudtam meg, hogyan is folytatódott az epizód.
Elevenen él az emlékezetemben ez a jelenet. 8 éves voltam, s nem értettem, mi történt. Most megtudtam:-)
Tini voltam akkor de már inkább a Sky-on néztem a inspect. gadget vagy a Dj Cat showt. Kölökként angol vagy német adókat néztem orvérzésig és ragadt rám a nyelv ezerrel, hálás vagyok annak a korszaknak. Bezzeg a mai fiatalok ... ehehe

Emlékszek a fekete képernyőre én is de erre a randa fekete logóra nem :-)
Tini voltam akkor de már inkább a Sky-on néztem a inspect. gadget vagy a Dj Cat showt. Kölökként angol vagy német adókat néztem orvérzésig és ragadt rám a nyelv ezerrel, hálás vagyok annak a korszaknak. Bezzeg a mai fiatalok ... ehehe

Emlékszek a fekete képernyőre én is de erre a randa fekete logóra nem :-)
Az az idegesítő, hogy antall nem tudott jobblétre szenderülni miniszterelnökké avanzsálása előtt.
@viktor134: "...4. Antal semmi kiemelkedőt nem alkotott, átlangyosozott a rendszerváltáson, akkor kellett volna lenyomni jópár reformot. "

Antall?! Dehogynem! Ő mondta, hogy "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" és tevékenyen közreműködött, hogy a rendszerváltásunk csak módszerváltás lehessen, segítette a német miklódok, horn gyulák hatalomátmentését...nem csoda, a nagy ellenzéki történész annyira üldözött és nyomorgó volt az előző rendszerben, hogy a sas hegyen élt egy villában, pedig mennyi profi panelház volt már 1989-ben!...a heti jelentéseiről az mszmp kb pb felé most ne szóljunk a nagy formátumú ellenzékinek.
@Nádasi Balázs: Rendkívül fontos, de igazából a fél vagyona süllyedt el, a fagyi csak fedősztori volt. De végül meglett.
@parttalan: A fagylalat igazából Dagobert fél vagyona volt, a fagyi volt a fedősztori. De végül meglett :)
A blogmotornak meg vegyék el a nyugdíjszámláját!
bizony ez egy kommunista reflex volt a tv részéről, képzelem milyen fejetlenség volt ott a hír érkeztével, ki vállalja a felelősséget,ha megszakítják,ha nem, stb...ja és ne kelljen már az egekbe magasztalnom antallt mert ő volt az első.. a mostani bajok nagy %-áról ő(k) tehet(nek): a politikusok sérthetetlensége, a segélyezési rendszer, a rendőrség/közbiztonság tönkretétele, az orosz piac szétkúrása, és még sorolhatnám. a kacsamesékről: a gyereknek a legfontosabb a mese, A felnőttnek/társadalomnak meg a gyermek.egy lelketlen gyökér volt aki lekapcsolta a videót.vagy a fanyalgók kivennék a gyerekük kezéből a meséskönyvet ha hír jönne,hogy meghalt vitya/ferkó/gordon/gyula?
Moziba akartunk menni a haverokkal,de nem volt filmvetítés a gyász miatt. Ezért kocsmába mentünk.
@dark future: Valahogy mindig kémia órára estek a temetési közvetítések amit meg kellett nézni.Ezért nem lettem vegyészmérnök.
Egyetértek a cikkel. Bár csak a közelmúltban jöttem rá hogy nem én vagyok az egyetlen, akit bosszantott a mese elvágása és Antalt meg a pátoszt nagy ívben.
Én nem emlékszem erre, középiskolásként nem érdekelt.
Viszont arra emlékszem, hogy vasárnap délután is nagyszüleimnél voltunk, mikor bemondták, hogy meghalt. Nagypapám, aki akkor már igencsak le volt épülve (szellemileg nem), ült a kanapén a botjára támaszkodva és sírt, hogy meghalt AJ, és ő is meg fog halni. És azt hajtogatta, hogy ő nem akar meghalni. Mintha valami jelet látott volna ebben. Néhány hét múlva tényleg meghalt.
'93-ban újonc voltam Csornán, az egész laktanyán valami baljós idegesség lett úrrá, a tisztek szaladgáltak, mi meg nem tudtuk, hogy támadnak a jugók, vagy ledobták az atomot, vagy most mi van. Aztán este a Híradót megnézhettük. Nekem gyermekkori traumát az okozott, amikor '81-ben elmaradt a Humor-Harold, amit egész héten vártam, és egész nap komolyzene ment. A képernyőt pedig betöltötte egy kitüntetésekkel teleaggatott, brutális szemöldökű elvtárs, L.I. Brezsnyev arcképe. Aztán Gorbi érkezéséig szinte évente hullottak az orosz kriptokomcsik, így az adásszünet szinte megszokottá vált.
Nem tudom kinek volt az a beteg ötlete, hogy pont egy gyerekmesébe kell oltani a gyászhírt. Úgyse percre pont akkor halt meg, szóval várhattak volna vele egy órát.

Ettől már csak az lett volna nagyobb pofátlanság a gyerekekkel szemben, ha december 6-án beadják, hogy nincs is mikulás.
Tényleg először csak fekete képernyő volt a megszakítás után egy darabig, én is így emlékszem. Ez a fenti videóból ki van vágva, mint ahogy a mese eleje is. Az évforduló alkalmából ugyanis most bepótoltam, megnéztem YouTube-on. Hát, 8 évesen jobban élveztem volna, mint most, 25 évesen. Picit bugyutának és túl egyszerűnek tűnik a történet. :) Pedig nincs semmi bajom a rajz- meg animációs filmekkel, a jobbakat ma is szívesen megnézem.
Hihetetlenek vagytok!
@bandigyerek: Ez egy elismerésre méltó hozzászólás volt. ;)
Ezert kulonosen utaltam az Antallt. Azota is csak szaloncukornak hivom, az akkoriban keletkezett vicc alapjan.
Hát én lemaradtam erről traumáról :D mert akkor apuval kézilabda meccsen voltunk így aznap nem láttam a kacsameséket :D De furcsa hogy erre tisztán emlékszem :D még arra is amikor hazaértünk anyu mondta apunak hogy meghalt miniszterelnök...
Az érdeklődők kedvéért elárulom, hogy az lett a sztori vége, hogy kiderült, hogy Dagobert a mesés vagyonát a hápburgi magánnyugdíjpénzek lenyúlásából szerezte és ezt Eduháp és Kvák kapitány megszellőztette a Wikileaksen.
antall egy halvérű ember volt. És pont akkor volt egy ilyen az ország élén, amikor kemény kéz kellett volna.
Azért tartunk még mindig csak itt. 20 évvel az (ál)rendszerváltás után…
@Bélus___: Miért is kéne visszacsatolni Kárpátalját? És mi köze enek a Kacsamesékhez?

@csoko20: Tuti Boross Péter ötlete volt, az öregnek már akkoriban is meg volt bomolva az elméje, a fiatalság számára egy fertőzés, amiből ki kell gyógyulni, a nő meg konyhába, és gyerekszülésre való robot. Jóhogy a gyerekmesét szakítja meg vele. Majd pont egy vallási műsort, vagy egy tudományos magazint, ugyan már! A gyerekeknek úgyse fontos! Majd elmennek játszani, nem nézik a heti egyetlen élvezhető rajzfilm-blokkot.
Pörögjön sírjában mint a motolla!Neki köszönhetjük hogy ilyen szar irányba vitte az országot.Ennyi magyargyűlölő nemvolt a parlamentben és a kormányban mint az ő idején!
Amatőr f..sz aki sem a politikához sem a gazdasághoz nemértett sőt fogalma sem volt miaz.Kis múzeum igazgató .Nó ott legalább nemcsinált nagy kárt!Betoji létének köszönhetjük hogy amikor szétestek környékünkön a birodalmak nemköveteltük vissza területeinket!
@BKV reszelő:
akkor ugyanúgy gondoljuk. semmi kiemelkedő azonkívül, hogy egy mesét megszakított. :D
süti beállítások módosítása