Lesz-e olyan harcias Tarlós a szmog ellen, mint a Sziget ellen?

2010.12.22. 08:07 baum

Mint a hírekből kiderült, Tarlós István főpolgármester a szmogriadó tájékoztatási fokozatát jelentette be, ami nagyjából azt jelenti, hogy felhívta a figyelmet: büdös van, a büdösítők ne büdösítsenek tovább. Ennyi történt. Ő maga nem tett vállalást, hogy a helyzetre való tekintettel példát mutat, és nem a szolgálati autójával igyekszik reggelente a munkahelyére.

Nem volt ez a gesztus több, mint mikor a Szomszédok végén Lenke néni elrebegte, hogy megint drágul a párizsi, vagy, hogy a fiatalok egyre szabadszájúabbak a buszmegállóban. A szerencsétlen történelmi fejlődés következménye, de Magyarországon, ami nem kötelező, vagy nem büntetik, az nagy ívből le van szarva. Nem lehet bízni a politikusok megbecsültségében sem, hogy ha felszólalnak, erkölcsi útmutatást hirdetnek, annak gyakorlati hatása lesz a társadalomban.

Mindörökké Demszky nevéhez fog tartozni az az elcseszett szmogriadó, amikor ukázt intézett az autósokhoz, hogy páratlan napon a páratlan, páros napon a páros járművek mehetnek csak, és ezt büntetni fogják. Csak éppen nem volt törvényi háttere, a rendőrség tehetetlen volt. Azóta sem történt az ügyben semmi.

A valóság az, hogy jövőre olyan EU-s büntetésre számíthatunk, ami fájni fog. Meg van szabva, hogy egy évben 35 napon lépheti át a levegő porszennyezettsége az egészségügyi küszöböt. Ezt idén az év 57. napjára sikerült elérnünk, és mivel visszaesők vagyunk az EU nem fog tovább tűrni. Ebben leginkább az előző városvezetés a hibás, Horváth Csaba volt MSZP-s alpolgármester, majd főpolgármester-jelölt sem véletlenül kampányolt azzal, hogy lépni kell. Igaz, hogy ingyen BKV-ban látta megoldást, de legalább eljutott a zónásításig, hogy az autóknak fizetniük kelljen, ha be akarnak menni a belvárosba. Ráadásul mindenféle homályos, lassú hatástanulmányra hivatkozott, amikor a Fent és Lent kérdezte, hogy miért 2010 tavaszán jutott el idáig. De ez az ő történelmi bűnük. Most más politikai erő kapott bizalmat, most nekik kell megoldani a helyzetet.

Tarlós István, amikor még Óbuda polgármestere volt, bőszen fellépett a zajszennyezettség ellen, és harcolt, hogy a Sziget halkabb legyen. Pedig az csak egy hétig tartott és nem okoz rákot. Elvárjuk, hogy a levegőszennyezettség ellen is ugyanilyen hevülettel lépjen fel. A legelvadultabb III. kerületi kisnyugdíjas is beláthatja, hogy károsabb a dugóban álló és pöfögő autóscsorda, mint a legbrutálisabb német gótmetál zenekar. Üdvözölnénk, ha a városvezetés nagyon gyorsan és nagyon határozottan kidolgozná a törvényi szabályozást, hogy akár dugódíjjal, akár egyéb intézkedésekkel szmog szempontból is élhetőbbé alakítanák a fővárost.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr562530329

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Időkép.hu - Légszennyezettség - Extrém Napikép: 18. rekord 2010.12.22. 10:16:27

Megjött a Mikulás! Van zsákjában minden jó: hörghurut egy kis mandulával, mandulagyulladással, utolsú ajánlat a karácsonyi készletből akciós gégerák, és egyet fizet kettőt kap asztma-inhalátor.Légköri aeroszolok (szálló por, PM10): A levegőben, mint kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Sajnos nem tilthatom meg, hogy homoszexuálisok látogassák a Sziget rendezvényét, mert az valóban diszkrimináció lenne" - írta Tarlós István, óbudai polgármester július 3-án, egy álláspontja szerint magánlevélben. A III. kerületi önkormányzati vezető kedden - a hivatalos levél kelte után egy héttel - külön megállapodást íratott alá a Sziget szervezőivel arról, hogy "semmilyen homoszexuális jellegű felvilágosító vagy egyéb címen folytatott műsor nem lesz" az augusztusi rendezvény műsorkínálatában.
Innen: index.hu/kultur/pol/tarlos2
Palpatine Tarlós Sith Nagyúr és a galaktikus Birodalom...

m.blog.hu/gr/greenr/image/palpatine_tarlos.jpg
A mult hetekben ennel sokkal rosszabb volt a levego. Volt ahol triplaja volt az NOx/PM10 a megengedettnek. Nem ertettem miert nem akkor jottek elo a szmogriadoval.
Talan azert, mert most mar annyi ember hurutos, hogy most mar legalabb egy nyilatkozat szinten lepni kellett valamit.
Csak megjegyezném, h t. cikkíró fasságokat ír Tarlós a Szigettel kapcsolatos hozzáállásáról. A zajszennyezés, ha egy hétig nem tudsz tőle aludni, igenis probléma, és jegyezném meg, két igen nagyméretű (III, XIII) kerületben. Nyilván aki nem ott él annak nem...

Teljesen hamis Tarlós ezzel kapcsolatos fellépését úgy beállítani, mintha az valami begyöpösödött, értelmet nélkülő, nyugger hülyeség lett volna. Tarlós egyszerűen csak határozottan kiállt a polgármestersége alatt az általa képviselt lakosság érdekeiért, mégpedig hathatósan. Hihetetlen, de ez volt a dolga.. egyébként megjegyezném, hogy amikor az általa (is) kifejtett nyomásnak köszönhetően normalizálódott a helyzet, Tarlós sem keménykedett tovább fölöslegesen.
Nem Tarlós védelmére, csak a tényszerűség kedvéért:
20 év előzménye van annak, hogy miért járok olykor én is autóval a városba. (P+R parkolók hiánya, BKV jegy- és bérletrendszer átgondolatlansága, bicikliutak elhelyezése valamiféle rekreációs szemlélet alapján stb.) Az autósok kitiltása csak további konfliktusokat szülne. Szépen, lassan fel kell számolni Demszkyék romhalmazát, és elkezdeni építkezni.
Az meg, hogy egy polgármester autóval jár vagy nem, a totális demagógia kategóriájába tartozik nálam.
@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:
mindent meg lehet magyarázni
...majd neked is magyarázunk, amikor tüdőrákod lesz.
nincs lehetetlenség csak tehetetlenség.
@Kayaff: Bizony. Zaj dolgában teljesen egyetértünk. Én olyan helyen lakom, ahol nyáron szinte minden hétvégén van valami cirkusz, nyomják, mint az állat, persze mindig mások buliznak, de mindig ugyanazok a lakók szívnak. Úgyhogy erősen remélem, Tarlós az egész városra ki fogja terjeszteni hajdani óbudai keménységét. (Aki nem hiszi, hogy a tartós zajártalom tartós egészségkárosodást okoz, az előbb olvasson kicsit a neten, és csak utána kezdjen hadonászni, ha még mindig úgy gondolja. Ráadásul zajongani századannyira sem feltétlenül szükséges, mint közlekedni.)
Ami a szmogot illeti: rég meg kellett volna hozni azt a törvényt, ami ilyenkor automatikusan életbe lép, és az autósok fele békávéra ül, slussz.
Nem kellene annyi autó hitelre és kész. Csak az vegyen autót magának aki megengedheti és szüksége van rá.
Ősszel, tavasszal, valamint nyáron nem szokott lenni szmogriadó. Csak télen, a fűtési szezonban.
Magyarország az autós és a tömegközlekedéssel kapcsolatos témákban rettentően elmaradott.

Amikor egy közlekedési profilú fórumban írtam a
-közlekedés externális költségeiről- (légszennyezés, balesetek, nagy tengelyterhelésű szállítójárművek okozta károk az utakban amelyet az adófizetők és az autósok pénzéből javítanak majd) finoman szólva hülyének néztek.

Magyarországon ezzel a témával nem foglalkoznak, nincsenek nevesítve ezek a költségek és a költségviselők, az általános álláspont annyi, hogy aki ilyenről említést tesz az hülye és mindig az autósoknak vagy a teherszállítóknak van igaza, a tömegközlekedés pedig a nagy csúnya gonosz amin szigorúan tilos fejleszteni.

Amit nem látnak az nem is létezik ez a fő alapelv (más formában meg nem kapnak tájékoztatást ezekről a problémákról(
@kafferbivalybalamber:
Télen se szokott lenni szomgriadó csak szmog, az meg van ősszel, tavasszal, valamint nyáron is.

Szilárd tüzelésű fűtés Bp-n nagyon ritka, vidéken tényleg számít a téli fűtés.
Nézz meg egy Bp-i éves diagramot.
@Laciii: "Szilárd tüzelésű fűtés Bp-n nagyon ritka"
Höhö.. Höhöhö.. Ahogy azt Móriczka elképzeli.
Ilyen gázárak mellett? A Bricoban csak tök véletlen akciósak folyamatosan a kandallók és vegyes tüzelésű kazánok...
Amúgy az a baj, hogy az emberek nagy része nem csak simán áttért "szilárd" tüzelésre, hanem egyenesen a szemetet égetik el. Műanyagot, letarolt erdőt, mindent ami van.
Gondolom a Pest környékéről (és nem csak onnan)eltűnt erdőket nem a gázcirkókban égetik el...
(zárójelben megjegyzem amikor gázzal fűtöttünk, akkor a kuka mellé még egy zsákot is kitettünk, most meg már a kuka sem telik meg.)
@Laciii: Megnéztem.
Nincs fűtés: nincs rossz levegő.
Technikai kérdésem lenne:
Itt van a szmogtérkép:
www.idokep.hu/szmog

Hogy a picsába van az, hogy a mecsekben, meg az északi középhegységben majd kétszer akkor a légszenyezettség mint Budapesten??? Akkor most az autók okozzák a szmogot vagy nem? (kétlem hogy másfél millió autós mászkálna most a kékestetőn...)
nálunk az utcában egy állat szeméttel fűt. amikor épp műanyagot éget, szinte fuldokolni lehet. ez ellen mit lehet tenni?
a bkv járművei csúcsidőben csúcstömöttek. ha az autós is felszállna rájuk, akkor ők vajon hova? először több busz, metró, stb. kellene!
ha szaraz a fa, akkor nem fustol, csak az elejen. ehhez az kell, hogy idoben ki legyen vagva, rendesen legyen halomba rakva hogy rendesen ki tudjon szaradni (jo esetben igy is egy ev kell neki)

azutan begyujtast kovetoen az elso fel oraban fustolog kicsit, utana ha jo a kemenyed es nem gagyi a kandallot akkor nem.

aki meg szemetet eget, az kapja be

@metalheart: atmesz es beszelsz vele. ha nem hallgat a szep szora, bevered az az arcat
@metalheart: P+R kellene, elővárosi közlekedés kellene, normális BKV kellene. És UTÁNA jöhet a dugódíj, tiltsukbe, tiltsukki. Ha még kell, mert valószínűleg nem is kéne.

Nem mellesleg pedig tökéletesen igaza van azoknak, akik úgy gondolják hogy messze nem a közlekedés az a szennyező, amelyiktől várhatjuk hogy relevánsan javulni fog a levegő.
@Kaland-Játék-Kockázat:
"Csak az vegyen autót magának aki megengedheti"

-Aki szegényebb, mint @KJK, pusztuljon.
-Havi ötszázezer fölött ne legyen adó.
-Havi egymillió fölöttieknek legyen pallosjoga.
-A következő választáson (2032-ben) csak az szavazhasson, akinek legalább egymilliárdja van.

Hülye.
@Hooshee: Budapesten van Európa egyik legjobb tömegközlekedése. Hova akarsz még ennél jobbat?

Tele az előváros üresen kongó P+R parkolókkal (meg telikkel is, tehát a hülyeség nem mindenhol van jelen), de egyébként is minden vasútállomáson van bőven hely megállni. Az nem jár vonattal, aki nem akar.

További közlekedésfejlesztést a dugódíjból lehetne finanszírozni. Igenis be kell vezetni, aztán majd rájönnek az emberek, hogy az nem járja, hogy Rákoscsabán laknak és a Bartók Béla útra járnak dolgozni, persze kocsival, keresztül a Belvároson. Ez ugyenis abúzus, nem rendeltetésszerű használata a városnak.

Ha a BKK feldúsítja a buszállományt arra a szintre, ami papíron ma is megvan, elbírna a tömegközlekedés még többet is. A vasúton csak pénz kérdése, és be lehet indítani akár tíz-húsz perces követést is a legtöbb vonalon - megintcsak a dugódíjból ez finanszírozható.

A budapesti városi és elővárosi közlekedést így is javarészt az a hétmillió vidéki fizeti, akiknek semmi közük hozzá, ideje egy kicsit jobban hozzájárulnia az autósoknak is a fönntartásához. Ha pedig lesz dugódíj, akkor csak azok atóznak majd, akiknek tényleg muszáj, nekik viszont lesz helyük az utakon.
@metalheart: ilyen afférom már nekem is volt. a levegőminőségi szabályozásokat az önkormányzatok hozzák és csak ők is tudják azt felügyelni, betartatni. Én konkrétan a tűzoltóságot hívtam először, de lepasszolták a témát.
Egyszerűen írj levelet az önkormányzatnak, köteles kivizsgálni az ügyet.
@Benbe: Hol? Én egyet tudok amelyikben valóban mindig van hely, de oda csak az teszi az autóját, aki nagyon nem félti (Határ úti).

"megintcsak a dugódíjból ez finanszírozható."

Viccelsz? Az aprópénz ehhez képest. Nem mellesleg ha a dugódíj eléri a célját, és majd nem hajtanak be a népek akkor majd miből lesz finanszírozható?

Ma nem a városon belüli forgalom a probléma, hanem a rengeteg ingázó, aki reggel jön, este megy. És amúgy a városon belüli forgalom is SOKKAL ritkább, mint tavaly ilyenkor volt, na igen, 360 ft a benzin...

"A budapesti városi és elővárosi közlekedést így is javarészt az a hétmillió vidéki fizeti,"

Ezt azért nem ártana megtámogatnod valamivel...
@Benbe: "de egyébként is minden vasútállomáson van bőven hely megállni. Az nem jár vonattal, aki nem akar."
Például te sem járhatsz túl gyakran. Majd fotózok Neked párat a vonaton, jó?

@gergo: Füstöl ám a fa is, szépen. Ahhoz, hogy befűtsön egy lakást, jól meg kell rakni a kályhát, és égetni kell, nem csak a kandallóban elparázsoltatni 1-2 hasábot. 10-30 köbméterekről beszélünk egy télre, nem pár botocskáról. Ez pedig helyileg is sokat foglal, ezért használnak inkább SZENET. Annak pedig folytó, büdös füstje van. (Mellesleg a fának is.)
@Benbe: "A budapesti városi és elővárosi közlekedést így is javarészt az a hétmillió vidéki fizeti, akiknek semmi közük hozzá, ideje egy kicsit jobban hozzájárulnia az autósoknak is a fönntartásához."

Tudod, hogy a 360 Ft-os benzinből mennyi az adó? Legalább 240. Tehát amíg a BKV-t az adóból befolyt pénzből támogatják, addig úgy vélem az autósok tartják fent, nem az amúgy ingyen utazó nyugger és a féláras diáksereg.
Amúgy ha újra bevezetnék a nyugdíjas bérletet, ami azt hiszem a diákbérlettel volt egy szinten egy csapásra megoldódna a kapacitás probléma is..
Ja még ennyi: "Budapesten van Európa egyik legjobb tömegközlekedése. Hova akarsz még ennél jobbat?"

Te ezek szerint még nem nagyon jártál Európában, vagy valahol nagyon alacsonyan van az igényszinted, hogy szerinted a BKV szolgáltatása már most is az elérhető legjobb...
Az amúgy nem minősül valamilyenfajta csalásnak, ha a BKV és a MÁV több jegyet ad el, mint amennyi utast el tud szállítani? (GYK: Nem lehet felférni a vonatra)
nagyon jo cikk gratula!!!

igen fel van adva a lecke, nem is nehez megcsinalni csak el kene donteni
viszont nepszerusegvesztessel fog jarni hajjajaj
@Hooshee: De, elég sokat jártam Európában. Melyik városnak van jobb tömegközlekedése?

Londonnak, ahol a metró szó szerint annyira lepukkant, hogy minden reggel meg kell hallgatni a híreket, hogy sikerült-e elindítani?

Ahol a város felében más kötöttpályás közlekedés nincs is, a buszsávot alig ismerik, és ahol a dugó nem azt jelenti, hogy a Kolosy tér-Margit híd távot kettő helyett négy perc alatt teszed meg?

Vagy Berlinnel, ahol KÉT ÉVE gyakorlatilag nem jár a gyorsvasút?

Vessük össze Béccsel, méretben is stimmelünk. Bécsben ugyanilyen sűrűségű a villamoshálózat, a vasúthálózat, nagyjából ennyibe is kerül, a járatsűrűségek is hasonlóak, csak éppen ott muszáj tömegközlekedned, mivel a városban gyakorlatilag nagy kapacitású úthálózat nincsen. Nem tudnék olyan dolgot mondani, amiben a bécsi tömegközlekedés jobb a budapestinél, azt gondolom, hogy a kettő meglehetősen közel áll szintben egymáshoz.

@newtehen: A benzinpénzt egyformán fizetik a fővárosiak és a vidékiek, mégsem egyforma a pénzigény. A BKV mellett ott a MÁV költsége is, aminek a költségeinek vagy fele (de inkább több) a budapesti elővárosi közlekedés.

Járok vonattal, például minden nap azzal megyek dolgozni. De vasútbarátként elég sokat járok más helyeken is. Martonvásár vagy Solymár például mindig tele van, de a rákosmenti P+R-ek, pont ott, ahol messziről, lassú utakon lehetne bejutni, és más tömegözlekedés a vonaton kívül érdemben nincs is, ott eléggé kihaltak szoktak lenni a parkolók. Szintén tele van üres hellyel Pilisvörösvár, Piliscsaba, Vecsés, Monor. Persze, Monoron így is áll vagy száz kocsi, de a vonal napi legkevesebb 17000-res utasforgalmához képest ez nem tűnik olyan rettentő soknak.

Az a dugódíjas aprópénz valóban az, az olyan látszatberuházások költségeire vetítve, mint a négyes metró. A gyakorlatban viszont például a buszközlekedés fejlesztése, a megállók fönntartása, vagy P+R-ek aszfaltozása terén nem is olyan csekély dolgokra lehet elég.
Majd hoznak egy alkotmánymódosítást, amiben betiltják a szmogot, és probléma megoldva :D
@Benbe:

Bocs, de mennyit jársz te külföldön?

"Vessük össze Béccsel, méretben is stimmelünk. Bécsben ugyanilyen sűrűségű a villamoshálózat, a vasúthálózat, nagyjából ennyibe is kerül, a járatsűrűségek is hasonlóak"

"Nem tudnék olyan dolgot mondani, amiben a bécsi tömegközlekedés jobb a budapestinél, azt gondolom, hogy a kettő meglehetősen közel áll szintben egymáshoz."

Nos, Bécsben 7 vagy 8 metróvonal van, amik ráadásul többször is keresztezik egymást, igy baromi könnyű eljutni egyik helyről a másikba.

itt meg van 3...

A többit is ennyire vegyem komolyan amit irtál?
@porthosz: U1, U2, U3, U5. Ebből az U2 november óta érte el a használható hosszát, addig tök ürese volt.

Van még egy U6 nevű gyorsvillamosuk...

Hol a nyolc metró?
Tessék nézelődj:
utazas-nyaralas.info/becs/becs-metroterkep.jpg

u1,u2,u3,u4,u6 (igazad van tévedtem, nem 7 csak 5) és azt is nézd meg hogy ezek hol és hányszor csatlakoznak...
@newtehen: volt szerencsem kandallozni nem keveset :) mivel csak gaz melle van hasznalva kiegeszito futesnek, evi 8-10m3 boven eleg is belole. a leghidegebb idoben ahhoz, hogy egy 200m3-s nappali-amerikai konyhat 25 fokon tartson orankent kellett 1.5-2kg fa.

ha vizteres kandallom lett volna, akkor az egesz lakas futi, igy csak a haz fele volt meleg, a tobbi reszen csak 20-21 fok (haloszobak, furdoszobak)

hozzatennem, ehhez kell egy normalisan szigetelt haz is (ytong, jo ablakokkal, megfelelo fodemszigetelessel, etcetc) es akarat ahhoz, hogy nyaron 35fokban tuzo napon becipelj ennyi fajt, majd -20fokban se legyel lusta fejszet ragadni es felvagni nehany vodorrel belole - mondjuk egy dolgos hetkoznap utan is
@na__most__akkor: hülye te vagy, akkor ennyi erővel repülőt mindenkinek, utána meg panaszkodjunk, hogy mekkora a hangzavar. Minek olyan embernek autó hitelből, aki nettó 90-et keres és nem szállitásból él? Akinek van pénze rá vegye meg, akinek nincs pénze rá, annak nincs is szüksége rá. Ilyen egyszerű a képlet. Ha a nálam szegényebbek kihalnának, akkor biztos eltűnne MO 70%-a, mert most szerencsére jól keresek, de ennek ellenére sincs autóm, mert nincs szükségem rá.
@Benbe: "Vagy Berlinnel, ahol KÉT ÉVE gyakorlatilag nem jár a gyorsvasút?"

Ez mondjuk ebben a formában elég nagy hülyeség.