Köcsög ország vagyunk a Mandiner szerint

2011.04.14. 14:15 nurker

Nemrég az LMP Vörösmarty téri tüntetését fikázva fejtette ki álláspontját az alkotmányozásról a Fidesz független blogközössége, a Mandiner. Véleményük alulról rezonál a Fidesz felvilágosult abszolutista gondolatfoszlányaira, amelyek a párt kisnemesi hűbérrendszerében keringenek. Tökéletes példány. Érdemes volna arra, hogy kötelező legyen a NENYI helyére kerülő Preambulum alá kifüggeszteni – persze apróbb betűkkel, és kicsit lejjebb, a tisztelet végett.  A Fidesz felvilágosult népe szólal benne meg, aki tisztában van vele, hogy Nyugaton jobb, hogy itt szopunk ebben az országban mert ezekkel nem lehet bazmeg, mert itt olyan a mentalitás; hogy diktatúra kell, mert ezekkel soha nem jutunk egyről a kettőre.

Kedvenc szerzőjük, Bibó István szeretettel elmélkedett a magyar társadalomnak erről a képződményéről, a „paraszttól alig különböző és mégis uralmi szellemmel és társadalmi kiváltságigénnyel telített” parasztgyűlölő kisnemesről, aki „az újkori magyar társadalomfejlődés legkártékonyabb jelensége”. De hagyjuk is a filológiát. A lényeg, hogy ha már szopóág van, akkor mutassuk meg, hogy igazából mi a győztessel vagyunk, rögtön a harmadik, de legalább negyedik sorban, ott verjük le egymást, hogy ezt elmondhassuk magunkról, és életünk legfontosabb célja megmutatni, hogy különbözünk a még lúzerebbektől, akiknek aztán a vezér felől oszthatjuk diadalmasan, hogy merre hány méter.
 
Persze az vesse az első követ, aki nem áll nyakig a magyar középosztálynak ebben a történelmi hordalékában. S aki nyugati útjai alatt nem nyakbehúzva igyekszik a nyomát is eltüntetni annak, hogy nem odavalósi és nem tudja kifizetni, s nem fut végig a hátán a hideg, ha másik magyar csoportba szalad bele, akik ugyanezt tegyük fel kevésbé sikeresen leplezik.
 
Tisztában lévén tehát azzal, hogy ide vagyunk zárva egy országba, ami menthetetlenül keletebbre van, mint Ausztria, s hogy a Kelet-Európa és a Nyugat közti hatalmi különbség oka a civilizációs alsóbbrendűség (a téma részletes kidolgozását l. a konzervatóriumon), a Mandiner szerzői tévedhetetlenül belövik az egyetlen helyes attitűdöt a Fidesz alkotmányozásával kapcsolatban, miszerint:
 
középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban. Óriási közhely ugye, hogy míg mondjuk Nagy-Britanniának nincs is írott alkotmánya, mégis elműködik valahogy, addig a legsötétebb fekete-afrikai diktatúrák a világ legfaszább alaptörvényeivel rendelkeznek. Az ugyanis, hogy egy társasjáték élvezetes-e, a legkevésbé a szabálykönyvön múlik: jó társaságban, elegendő mennyiségű sörrel a Bogyó és Babóca – Úton az oviba nevű szarral is jól érezzük magunkat, míg ha köcsögökkel vagyunk összezárva, nincs az a menő játék, amelyet kellemesnek találnánk. Nagyjából így működik egy ország is. Ha sok a köcsög, akkor is szar lesz minden, ha egy az egyben átvesszük a skandináv törvényeket.
 
Tehát hogy van itten egy civilizációs lejtő, ahol a nyugati centrumtól távolodva nő a köcsögség foka. Lám hol tartanak a legsötétebb fekete-afrikaiak, akik már annyira köcsögök, hogy még a bőrük színén is meglátszik, meg is érdemlik az egész gyarmatosítás sztorit és mindent ami utána jött. Nálunk magyaroknál például a románok meg a cigányok köcsögebbek, ugye, ők se egészen a naptól hm, kreolak. Nade a baj inkább az, hogy a magyarok is elég köcsögök. Mindenesetre mi, akik itt a mandineren beszélgetünk, és  jártunk már jó társaságban, akik tudjuk hogy ott nem unalmas a Bogyó és Babóca, és minimum az angol (hótt más történeti háttérből kibomlott) jogrendszerhez mérjük magunkat, tisztában vagyunk vele, hogy szar ebben az országban élni, mert sok a köcsög. Mármint hogy nem mi, hanem így mások. Akik miatt itt tart ez az ország.
 
Na és ha Nagy-Britannia jól elvan alkotmány nélkül, a legsötétebb fekete-afrikaiaknak meg van alkotmányuk, de minek, akkor nyilvánvaló, hogy tökmindegy, mi lesz a Fidesz alkotmányában. Sosem leszünk mi úgy civilizáltak, sosem fogunk a sarkunkra állni, elhinni, hogy nem eredendő alsóbbrendűségünk miatt vagyunk függő pozícióban, sosem fogunk egyenlő esélyeket akarni magunknak, sosem fogunk úgy gondolni erre az országra, mint ami tényleg a miénk – akkor meg mit itt faszkodni az alkotmánnyal? Örüljünk, ha a Fidesz rendet rak amennyire bír, erőszakkal, ezek között, megérdemlik.
 
Ez lenne a jobboldali változata a ’nem tartozom ebbe a szar országba’ önbüntető fikciónak, aminek itt éppen LMP-s variációját támadja a Mandiner. Egy perc néma csenddel emlékezzünk meg a liberális értelmiség háttérkórusára az MSZP kormányzás alatt. Hogy kik miatt tart itt az ország, ki nem elég érett még mire, és ezért mért van minden jól úgy, ahogy van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr562825349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Induljon a banzáj! 2011.04.15. 21:45:48

Ma elindul a nagy tüntetés hosszú hétvége, nézzük a kínálatot. Este 6-kor egyszerre demonstrál az Alkotmány utcában (mert, ugye a Kossuth téren nem lehet) az Egymillióan a sajtószabadságért Facebook oldal és a MEGYEK meleg egyenjogúsági mozgalom tünte...

Trackback: Abszurdisztán népi milíciája 2011.04.15. 09:00:32

Miközben Pintér Sándor belügyminiszter nemkívánatos személynek minősítette, és a település elhagyására szólította fel a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjait, továbbra is fekete egyenruhás hordák masíroznak a hajdú-bihari kisváros, Hajdúha...

Trackback: Vásárhelyi: “88-ban Orbán védte a demokráciát, most tőle kell megvédeni” 2011.04.14. 22:35:44

Magyarországon a “felvilágosulatlan abszolutizmus” körvonalazódik....

Trackback: Vásárhelyi: “88-ban Orbán védte a demokráciát, most tőle kell megvédeni” 2011.04.14. 22:35:43

Magyarországon a “felvilágosulatlan abszolutizmus” körvonalazódik....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1. a cím súlyosan csúsztat, vagy a szerző nem értette meg az idézett cikket.

2. igen, van civilizációs lejtő a világban, ahol a nyugati centrumtól távolodva nő a köcsögség foka.
Érdekes ez a formállogikájuk:
- mi ugye itt egy jó társaság vagyunk, tehát nekünk aztán tökmindegy, hogy (m)ilyen SZ@R (ez) az alaptörvény, mi így is jól érezzük magunkat (a magunkfajták között).
- a "magukfajta" köcsögök meg nem is érdemelnek ennél jobb alkotmányt, mert úgyis csak lerontanák azt...

Persze tudom, hogy ez a "fajta-elmélet" nem a fideszesek találmánya, de azért "titokban" ők is eljátszadoznak vele, ha már épp ráuntak a B&B-ra.
@rajcsányi.gellért (ergé): "a cím súlyosan csúsztat"
- mondja a bagoly a verébnek ezután:
"szopoalarcban_tolja_az_lmp?"
Ja, hogy "a Kacsa" mandiner "nem állít, csak kérdez"? - mert akkor a válasz:
- nem, EZ az álarc NEM "szopó-", még csak nem is hasonlít rá...
Hínye bonyek milyen cikk ez? Nem tudom hová tenni! Ki támad kit? Ki a köcsög és miért? Na de sebaj, a lényeg: minden politikust ki a krumpliföldre! Azonnal és örökre! Lesz itt krumpli, ha el nem lopják!
@yscik: szerinted nincs civilizációs lejtő a világban? Netán Európában is hadurak szabadcsapatai uralják az országokat, ha éppen nem polgárháború dúl bennük? Vagy európaiak tízezre tülekednek azért, hogy elérjék a líbiai partokat, onnan pedig eljussanak Csádba, netán Ruandába?
@rajcsányi.gellért (ergé): vagy "nem értette meg az idézett cikket."

A cikkből:
"a választópolgárok számára a tét egyértelmű volt. El is mentek szépen, és leszavaztak a kétharmadra. A második forduló már tényleg csak erről szólt."
Ezen pl. mit lehet érteni?
Azok a "választók" biztosan mind a 2,7 millióan teljesen tisztában voltak azzal, hogy ha a FMPSZ+KDNP átlépi az 53%-os választási eredményt, ("amire" tehát ugye végeredményben szavaztak!) akkor lehet örülni, mert onnantól MEGVAN a parlamenti 2/3. Ezúton is gratulálok a kiművelt fideszes választóknak!
- Aki nem azért szavaztak ENNYIEN, mert BIZTOSAK akartak lenni a szocik "bármi áron" való leváltásában (-és láttak ők már olyat, hogy a kvk-ban VEZETŐ Fidesz végül mégse nyert!)
- Akik nem azért szavaztak a Fideszre, mert azt hitték, hogy a "MINDENT VISSZAADUNK"-ba azok beleértik az ő 13. havi juttatásaikat IS!
- Külön gratulálok azoknak, akik azóta sem bánták ezt meg, mint a kutya, amelyik kilencet kölykedzett...
Mert ők 2/3-nyian aztán valóban a 2/3-ra szavaztak!
@rajcsányi.gellért (ergé): figyi haver, ne erőlködj. a fidesz talpas kurvái vagytok, mosolyogva nyelitek garatra a legnagyobb narancsos köcsögségeket is és Morvai Krisztinát megszégyenítően ostoba fejjel állítjátok a feketéről, hogy fehér.
na, most egy másik blog (akire még azt se tudjátok ráhúzni, hogy szadeszos vagy komcsi) megírta rólatok, hogy milyenek vagytok, te meg jössz ide lamentálni.
Férfi vagy baszki, fogadd el, dolgozd fel.
Na ja, ha izgat az alkotmány, akkor köcsög vagy és megérdemled szar alkotmány, de ha jó arc vagy, akkor meg úgy is mindegy az alkotmány, mert ettől még te jól fogod magad érezni...már csak fel kell tenni kérdést, valóban attól érzed jól magad, mert jó arc vagy vagy mert éppen valakinek a valakije???

Tényleg, el is felejtettem! Természetesen úrnak kell születni, a többi meg le van szarva. Éljenek a felsőbbrendű konzervatívjaink!
Mi a fene dolga van a FésL-nek a Mandinerrel, ami az LMP-t támadta? Az FésL határolódjon el mindkettőtől, no meg ismerje meg az LMP valódi arcát is.
az a bajunk a mandinerrel, hogy ezt gondolják az alkotmányról, meg az országról. az lmp valódi arcát tényleg szeretnénk megismerni. szerinted melyik az?
izzadságszagú, szánalmas próbálkozás bólogató birkák szerzésére a FIDESZ kapcsolat felemlegetése, másrészről képmutató egy LMP blogtól...

zabáljátok egymást kutyák:D

egyébként nem kell Fideszt kiáltani a Mandinernél, az LMP-n a társadalom túlnyomó többsége párttól függetlenül röhög/legyint...
"Tehát hogy van itten egy civilizációs lejtő, ahol a nyugati centrumtól távolodva nő a köcsögség foka."

Igen, van. Nyeu-ból nézve Mo lejjebb van ezen, mint Nyeu, viszont a Balkán lejjebb van, mint Mo. A paradigma alapja, hogy Nyeu van a középpontban, minden mást ahhoz viszonyítunk, a különbségeket kiemeljük. Pl. erre a paradigmára épül az orientalizmus is, amivel mostanában a Fidesz is próbálkozott.
függetlenül attól van, hogy mit értünk civilizáció alatt, vagy hogy Kelet felé haladva tényleg az ún. civilizációs szint csökken, vagy esetleg valami teljesen más változik - nem feltétlen csökken, csak változik.

Az LMP-vel meg azóta nem kell törődni, hogy idehívta Cohn-Benditet, hogy itt siránkozzon a magyarországi állapotokról. ez aztán tényleg más politika: nem külföldre megyünk siránkozni, hanem idehívunk egy külföldit siránkozni...
@rajcsányi.gellért (ergé): már megbocsáss, de akkor vázold nekem, hogy szeretett ov-otok miért gondolja akkor, hogy annyira nagy dolog az alkotmány, ha szerintetek nemköcsög ember nem is foglalkozik azzal? tehát akkor logikátok szerint ov köcsög? mert annak kell lennie, hiszen sokkal fontosabb dolgokat félretolt azért, hogy csakazértis legyen új alkotmány, mire a nyuszi tojik egyet.
Komolyan leálltatok komor arccal vitatkozni Kínai Kálmán és Trágár Tóni csipkelődős posztjával? :0DDDDDDD
Nem semmi teljesítmény ennyire félreértelmezni a Mandiner posztját, ennek a reakciónak az eredetihez az idézeten kívül semmi köze nincsen.
Ehhez már a szándékosság is kevés, ez külön művészet, mert például az, hogy az idézett példában sikerült rasszizmust találni, az már frankón nem vélemény, hanem tünetcsoport.
Az idézett Mandiner-cikken én is kiakadtam. Eddig kedveltem a Mandinert, még ha sok mindenben nem is értettem egyet velük, de értelmes jobboldali írások voltak rajta. De ez - főleg a "középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban" szakasz erősen kiakasztott.
HA-HA :)

"Köcsög ország vagyunk a Mandiner szerint"

TOPPANTOTT LÁBACSKÁJÁVAL A 6%-OS LoMPos
Szerintem tényleg köcsög ország vagyunk. Ennek 1000 oka van, s évszázadok alatt alakulhatott ki. Nem az egyének köcsögök, hanem mint közösség (társadalom). Érdekes, ha valaki elmegy innen jóval nagyobb az esélye, hogy értelmes dolgokat művelve az adott ország megbecsült tagja legyen.
De itt, együtt ez nem megy.
Jó estét! ....a Mandinerről/születet Reakcio/ mindent elmond,hogy egy SKARBSKI FRUZSINA /született T.ANI/ ott "ujságíró" lehet! Hihihi
LOL!!!

Ezért a postért kár volt.

A hivatkozott Mandiner cikk egyetlen állításával sem száll szembe, csak egy "budai értelmiségi" szintű, kisstílű acsarkodása tellett.

Értem én a kényszert, hogyha megsértenek és telibe talál, muszáj válaszolni, de van amikor jobb csendben megrágni a kritikát.
És ne felejtsük el:

"..az LMP-ről: a párt olyan, mint a hajnali húgymerevség – tulajdonképpen egész kellemes, de túl sok értelme nincs."
Höhh! Egy jó post! Nem hittem volna, hogy létezik ilyesmi. (Bár a kis manipulálható fejemnek az eredeti is tetszett. Valami nem oké velem, úgy tűnik.)
@Michael Knight: Szerinted a mostani alkotmányt a lakosság hány százaléka olvasta el elejétől a végéig? Én kb 1-1,5 % közé tippelném.
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Az eredeti cikk: mindegy mi van az alkotmányban.
Ez a cikk: Nem mindegy, mi van az alkotmányban.

Valami diszkrepanciát vélek felfedezni.
@rajcsányi.gellért (ergé): te is csak attól érzed magad jobb kurvának hogy erősebb strici futtat, ennyit a civilizációs lejtődről
nurker! A funkcionális analfabetizmust veled lehet illusztrálni.
@Tartós Béka: "..sikerült rasszizmust találni, az már frankón nem vélemény, hanem tünetcsoport.

Biza! Hirtelen Földes László és a BBC irányelvek jutottak eszembe, ahogy a jelenlegi címlapon gárdistáknak titulál egy polgárőr egyesületet.
Ami kb olyan, mintha azt mondanám hogy a Fidesz szavazott meg egy kétharmados törvényt, nem a kormány..
"mert itt olyan a mentalitás; hogy diktatúra kell, mert ezekkel soha nem jutunk egyről a kettőre" ez a mondat tényleg igaz.
annyira szeretem, amikor azok kommunistáznak (kínaikálmán), akinek a szülei mélyen benn voltak az MSZMP drága seggében :)
jön az igazi FORRADALOM hál ' Istennek , hamarosan, lesz itt " Takarítás" nyugi...!
Alkotmányukkal már idejük se lesz kitörölni a Fityisz bandának a sejhajt:))hehe
@Bockó: Mert vagy nem olvastad a Mandiner cikkét, vagy butuska vagy. Idézek neked:

" Ráadásul az új alkotmány azért lesz egypárti, mert az ellenzéki pártok nem kívántak részt venni az elkészítésében. Ha az LMP nem akar egypárti alkotmányt, akkor megpróbálhatta volna az országházban beépíttetni saját javaslatait a készülő tervezetbe. Ha meg ötleteit lesöprik, még mindig megteheti, hogy a törvényt nem szavazza meg. Az viszont úgy nem megy, hogy a parlamentbe baszok bemenni, aztán meg tiltakozásként élőképeket alkotok bicigligumikból a téren."
A posztíró is tudja, hogy nem ez a szöveg értelme. Ez színtiszta belemagyrázás. Fölöslegesnek tartom tisztázás és megértés, helyett kifordítani egymás szavait és úgy vitatkozni, hogy te azt mondtad, hogy ...stb. Szerintem jobb úgy beszélni, hogy megpróbáljuk megérteni a másik álláspontját és arra reagálni. Ez a "szerinted köcsög azország", hozzáállás nem túl értelmes dolog.
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Á, butuska vagyok. Már emlékszem, ezért többek között ezért tetszett az eredeti. Köszi!

(Nyilván, ha azt mondta volna az LMP, hogy vegyük ki istent, mert ciki, akkor semjén egy szolid félmosollyal intézte volna el őket. Sebaj, a legalitás és legitimitás különbségét még Gyurcsány Ferencnek sem sikerült megértenie.)
A Mandiner egy demagóg szar. De ugye nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés - kell ilyen is, különben min nevetnénk? :)
@moncayo: telitalálat! Sajnos én is így érzem...:(
Hagyni kell a Mandinert a francba. Nem nézek hír tv-t echo-tv-t, m1, m2-t. Nem olvasok magyar nemzetet, magyar hírlapot, mandinert, orbanviktor.hu-t.
hát látható hol van éppen a kasszakulcsa, hol fizetnek meg ekkora mennyiségű bérkommentelőt.

(aki esetleg homályban lenne: évek óta idehaza is egy elérhető szolgáltatás, hogy egyetemi hallgatókkal diákmelóban, megtervezett loginok és szövegstílusok szerint tetszőleges üzeneteket lehet szakmányban belepumpálni a blogok kommentárjaiba. Nagyjából, mint egy gyárban, vagy, mint egy telemarketing cégnél. Biztos érdekes lenne csekkolni az itt kommentelgetők mozgásait, mely blogokba kommentálnak, milyen ütemben, mikor lettek létrehozva, stb. persze ez ugye ugró-IP meg privacy.jogok miatt sosem fog megtörténni, úgyhogy ez bizonyára csak városi legenda. Én is elhinném, ha nem láttam volna személyesen.
Szóval, szerintem megkönnyíthetnénk azzal a dolgot, hogy login váltások helyett egyetlen loginról írjon akit az E fizet.)
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: azért jó a hozzászólásod, mert ezzel éppen azt a képet erősíted, hogy a Mandiner egy antiszemita közösség, ahogy általában a jobbos blogok. Pedig nem is az!
De hagyjuk is a Heti Válasz blogot (= Mandiner), hiszen a szerzők többsége pénzért ír oda (is), egzisztenciálisan is függenek a jobbos nyomtatott sajtótól.
Többször is írtam, és le is fogom írni: aki normális, artikulált jobbos véleményeket akar olvasni, kövesse a VéleményVezért, ne a Fidesz fizetett bloggereit a Mandineren! (Pontosan azt a szintet hozzák a mandineres fiúk és lányok, mint a Piroslap :)
Mandiner = (rém)hír tv az interneten.
@Pistie: Ez a Mandiner cikk pont nem vicces, vagy csak beteg a humorod. @árnyékgyuri: -val értek egyet. Ha röhögni akarsz (bár nem fogsz), akkor olvasd el ezt (mandiner.blog.hu/2011/04/11/akik_eletukben_egy_percet_sem_dolgoztak)
a postjukat.

Itt találod a narancsbőrös segg tisztára nyalásának tipikus példáját.

Legalább annyira elfogult szar, mint amire most kommentelünk.
@Gogol: pedig az nem jó, ha csak egy irányból kapod az infót. Akkor te is ugyanolyan szemellenzős leszel, mint a narancsdroidok. Nem kell szeretni az említett sajtótermékeket, de érdemes tudni, hogy mit gondol a másik fél, különben soha nem lesz értelmes párbeszéd a két tábor között... A szemellenző még sosem segített egy probléma valódi megoldásában.
HOGYISVANEZ?

"Köcsög ország vagyUNK a Mandiner szerint"
???

Már megint a LIBSI MEGALOMÁNIA, IDENTITÁSZAVAR és SZEREPTÉVESZTÉS.

Mi ez a 6%-os toporzékolás? Köcsögök vagytok ez stimmt, kis vörös köcsögök.
A kommentek olvasása nélkül: a mandinert nem tartom fideszesnek. Egy eléggé vegyes társulat, itt-ott jobbik-náci beütéssel, de semmiképp sem fideszes.
Tény: sokszor undorító, amit összehordanak.
az a baj, h én már azt se hiszem el, h ez az egész balhé a két blog között nem azért van, h index cimlapon generálják a kattintásokat
@minőségi_troll:

és a vörösgazdi jól belétek is veri,

urbanolibsi szociológus kancsókák
@Bartolomeo Mazzini: Azért, mert (én) az LMP-ről képekben fejeztem ki a véleményem, nem jelenti azt, hogy ez bármilyen formában igaz lenne a Mandinerre is. Olvasom a Piroslapot is (agyaúristen!), a Véleményvezért is. És még sok IS.. :)
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: jó neved van :) Egyébként kisit félreérthetően fogalmaztam, mert a szánakozással vegyes nevetésre gondoltam a mandiner, meg unblock a mandinerrel kapcsolatban.
@Gogol: Teljes mértékben egyetértek,a szemét nekem sem hiányzik! Sőt annyira nem,hogy továbbmegyek mára már kábel tv-m sincs,maradt a szoba antenna,és van úgy ,hogy napokig be sem kapcsolom a tv-t....itt a neten mindent meg tudok nézni,hallgatni ami érdekel....Csak arra vagyok kiváncsi,hogy a sok köcsög aki tépte a száját két gomboc fagylalt áráért azaz 300 ft vizitdíjért,most mit lép a 400ft-os benzinnél,meg a 400ft-os cukornál,meg a gyógyszeráremelésnél,meg 90 napos munkanélküli segélynél amikor kb.másfél év mire egy munkanélküli el tud helyezkedni....de nem is baj ez, a T.FÜLKEFORRADALMÁROK meg kapták amit akartak...HAJRÁ MAGYROPRSZÁG,HAJRÁ MAGYAROK! HiHiHi
@minőségi_troll: nagyon jó, még több ilyen hozzászólást a minőség jegyében.

Különben, ha legközelebb "jösztök föl" a családdal Pestre, ne hagyjátok otthon az útleveleiteket! :)
@Gogol: "Hagyni kell a Mandinert a francba. Nem nézek hír tv-t echo-tv-t, m1, m2-t. Nem olvasok magyar nemzetet, magyar hírlapot, mandinert, orbanviktor.hu-t."

Hát igen, itt tartunk, már régóta: tkp. kettészakadt az ország. Én sem nézek ATV-t, RTL Klubot (főleg pl. Heti Hetest), TV2-t. Nem olvasok Népszavát, Népszabadságot, 168 órát, de lassan - sajnos - már Indexet sem... Főleg nem a jobb oldali margót, azaz a blogokat... (demár lassan az egyéb cikkeket sem...)

Aztán van egy (azaz 1 db), nem sokkal több blog, amelyik nem olyan, mint a "vonalas" többi, és posztoló habzó szájjal akarja kipöckölni a többi közül... Tkp. joggal... biztos idegesítő lehet a másság...
Jó cikk egy ritkán felhánytorgatott a valódi "rózsadombi hozzállásról", szerencsére én olyan közösségben vagyok ahol nem kell meghallgatnom az emberek ezt úgyse értik meg mondatot.

Viszont én nem gondolom azt, hogy azzal, hogy az LMP nem szavazta meg, nem vesz részt a megalkotásában az alkotmányt, azzal nem legálisnak is tekinti.
@rajcsányi.gellért (ergé): nem hazudtolod meg magad. 'Guatemalabol szalasztott', ugye? menj el Kinaba, Japanba, a legmesszebbre nyugattol, aztan elmelkedj a civilizacio torteneterol, meg hogy ki a kocsog (most Tibetet nem mondanam, az mar tenyleg tul magas labda).

@poszt: ez egy KK poszt volt. ne hagyjatok magatokat, az ilyent szepen, nyugodtan meg kell buksisimizni, ugyes vagy KK, nahat, hogy te ilyet is tudsz, hol egy savanyucukor, adjuk neked oda, nem pedig komolyan veve ervelni ellene. most lementel a hulyek szintjere. maskor ne tedd.
Ez a rajcsányigellért azóta a bögyömben van, amióta megzavarta a kis elméjét, hogy írni mert a hejőszalontai cuccról az observer. Sikerült neki fél flekkben leírni, hogy bee, hülye külföldi. Most meg idejön, védeni a szarát. Mintha köllene bárkinek is.

Mondjuk szerintem ő a köcsög. Jelentsen ez nála bármit is.
@rajcsányi.gellért (ergé): kérem legyen kitartóbb. a szerverkarbantartási szerződéseket nem csak úgy passzióból osztogatjuk Önöknek.

vágjon vissza! vagy tereljen férfiasabban!

Nézze meg az én bírósági ügyeimet! Számon kértek rajtam valamit a 80-as évekből, de betömtem a pofájukat a 60-as években történt koccanással! És ennyi, vége! nem is feszegették tovább a valuta ügyet.

kérem tanuljon a tapasztaltabbaktól.
köszönöm
Schmitt Pál s.k.
@rajcsányi.gellért (ergé):

Nocsak, ha más csúsztat, az zavar, ha meg te nyomod ahogy a csövön kifér, az oké? Szerinted így korrekt?: "Óriási közhely ugye, hogy míg mondjuk Nagy-Britanniának nincs is írott alkotmánya".

Feltételezem (inkább: remélem...) tisztában vagy azzal a hangyafasznyi különbséggel ami két állam jogrendszerét, állampolgári jogainak garanciáját, és sok egyebet illeti. Ott pl. nem lehetne nyíltan megzsarolni és kirabolnia az államnak a saját népe egyharmadát, tudod? (és még ez a kormány alkotmányoz, röhej+szégyen) A jogrendszerük miatt sem. Ez a mondat tehát így, egy öles csúsztatás, hamis párhuzam. De ne zavarjon...

És ezt meg mégis mi?: "középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban."
megjegyzem ezzel a mandiner az egész magyar politikai elitet, benne a fideszt, a szatelit megélhetési politológusokat és intézeteket, a fidesz frakciót, a kormányt és Orbánt is le "értelmi fogyatékos"-ozta. vicces.

Tudod beleolvastam abba a posztba amikor kint volt az indexen, de aztán felfordult a gyomrom és otthagytam. Más hányásában nem fogok turkálni.

És eljön-e valaha az a pillanat, amikor a mandiner végre tisztázza azon formális és informális szálak tucatjait, azon anyagi és politikai függőségeit, amivel mind a tagjai, mind maga a mandiner kötődik a fideszhez? mikor kerül már ki végre egy rohadás fidesz-logó a fejlécbe? és még te beszélsz csúsztatásról?

Csak vicceltem, tudom hogy eszetek ágában sincs ilyesmit tenni. Csak tudod, ha egy Gerozzo Mária vagy, ne csodálkozz, ha egy ócska kurvának néznek.
Most akkor attól, hogy egy posztban pozitívnak tűnik fel az LMP, a Fentéslent egyből LMP-s lett? ajánlom pl. ezt a posztot: fenteslent.blog.hu/2011/03/30/voros_danny_megmondja_a_velemenyunket

Mi lenne, ha elfogadnánk, hogy bármit lehet kritizálni és kiállni is mellette függetlenül attól, hogy milyen blogon jelenik az meg? És nem kérnénk számon a szerzőtől az adott csoport/párt minden megnyilvánulását?
@moncayo: Egyetértek. Teszem hozzá: sajnos.

Annyival egészíteném ki, hogy a közösségi (társadalmi) szintű köcsögösödöttségi (ej, ez a szócska de kis helyes lett) együttható nagysága és trendje már az egyének szintjén is megmutatkozik.

Sem az alkotmányozás, sem pedig a Fidesz alkotmányozásával kapcsolatos, a Mandiner által egyetlen helyesként "belőtt" attitűd nem tetszik.
Sokszor elképedek dolgokon. Most is.
@weisz manfréd huba:
Inkább arról a valódi rózsadombi hozzáállásról értekezzél, hogy a fene nagy liberális elveitekkel ti vagytok azok, akik mindent kimoderálnak a blogjaikról, ami nem illik a világnézetükbe. Persze nem véletlen, hiszen a jól megírt fasizmustólrettegő blogodon ha kimoderálod az értelmes válaszokat, és meghagyod a durva cigányozást, akkor mehetsz átvenni a "bátorságért" járó díjat Brüsszelbe vagy New Yorkba.
Uraim hova lett TAW?????????????????
Hűha, hát ez mérsékelt színvonal, ami itt folyik.
A mandiner egyre jobban hasonlít a kurucinfóhoz. Nem kell vele foglalkozni.
Uraim hová lettt tw ????????
A Mandiner annyira lesüllyedt erkölcsileg, hogy már onnan nincs hova.
@rajcsányi.gellért (ergé): ergé az van, hogy megszopatott titeket az internet. és a négymilla sem segített a megítéléseteken. Az írásaitok is egyre szarabbak, úgy látszik tényleg csak Gyurcsány fikázásban vagytok tehetségesek :(
@rajcsányi.gellért (ergé): azt mondjuk nem értem, ha annyira kurvára nem fontos ez az alkotmány dolog, akkor ezt miért is nem mondjátok meg a gazdáitoknak is? mert ők rohadtul erőltetik, ezek szerint feleslegesen...
Jók a pogromok, csak sok köcsög van!
Az a lenyeg, hogy ti elfogulatlanok vagytok buzik!
Nagyon találó elemzés ez arról a neo- és paleokonzervatív közhelyekkel felvizezett dzsentroid cinizmusról, ami áthatja az Orbán-rezsim uborkafára felkapaszkodott hangadóinak a gondolkodását. De miért kell az írás végén belerúgni a "liberális értelmiségbe"? Nehéz lenne vitatni, hogy a magyarországi liberálisok összességükben túl kevésnek és sok esetben gyarlónak bizonyultak a rendszerváltás kihívásaival szemben. De képtelenség azt sugalmazni, hogy nagyobb felelősség terhelné őket a mostani helyzetért, mint a szocikat vagy pláne a Fideszt. A romlottságnak és az arroganciának azt a fokát, amelyre a Fidesz már tíz éve eljutott, az SzDSz a legrosszabb pillanataiban sem érte el. Persze a liberálisok mindig is ideális tárgyai voltak a bűnbakképzésnek és a (csak részben indokolt) elitellenes indulatoknak. De nehogymár ne lehessen még ellenzékinek se lenni anélkül, hogy elhatárolódás gyanánt demonstratívan belerúgnánk a kimúlt liberális fenevadba... Amíg az Orbán-rezsim fennáll, addig a szabadelvűek és a baloldali rendszerkritikusok világnézeti különbségeit zárójelbe kell tenni. Különben... lásd a weimari köztársaság bukástörténetét.
@karloszky: véletlenül nem Karlovszky a neved? Csak mert az már-már látens antiszemitizmust takarna
Messze nem mindig és mindenben értek egyet az ott olvasottakkal (amikor egyáltalán olvasom), de a Mandiner színvonal. Az itteni ócsárlása nem az.
@rezfanfutyulo: Jó idő van a te világodban?
Itt egy kicsit máshogy mennek a dolgok.
Persze te csak érezd jól magad szoclíbiában...

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/ujra_megvan_a_fidesznek_a_ketharmad_42368

Hát nem furcsa, hogy az emberek többségének tetszik ez a "rezsim"?
Nem veszitek észre, hogy olyan túlzó zöldségeket hordtok hegyekbe, hogy abba fulladtok bele? Senki nem eszi már a rettegő kampányt.
Az elmúlt 1 évben a választók 3x verték bele az orrotokat a kakiba amit csinált a baloldal.
Egy katasztrófa gazdaságpolitika mellett, hazug csaló, tolvaj kormányzás után, a baloldalnak szerényen kellene kussolni sűrű elnézés kérés mellett.
Erre nekikezdtek felvonulgatni és európában kritizálni azok előtt akiknek végig hazudtátok a 8 évet. Mitől okosodtatok meg???
Okádék politikát folytat a baloldal.
Szerencsére fletó úgy tapad a hátatokra, mint egy rontás.
Adig is jó kártyavár építést.
@moncayo:

Igen. Ezen kellen változtani. Mintha ideje lenne elkezdeni azon gondolkozni, hogyan és merre. Ehelyett mindenki tobzódik itt is az egymásra acsarkodásban, ami – mi mást tehetne? – csak még lejjebb húz.
köcsög-együttható, avagy baromfaktor: ahogyan bánik az állampolgár otthonában a gyengébbel vagy kiszolgáltatottal (nővel, gyerekkel, időssel, beteggel), úgy bánik a hatalom az állampolgárral...
Nekem az tetszik legjobban, hogy van, aki azt hiszi, a F&L LMP-s. Gondolom szövegértési nehézségeik vannak az "Ez lenne a jobboldali változata a ’nem tartozom ebbe a szar országba’ önbüntető fikciónak, aminek itt éppen LMP-s variációját támadja a Mandiner." jellegű összetett mondatokkal. Merthogy ebben a blogger azt mondja, hogy szerinte - én amúgy nem értek vele egyet - az LMP is rendelkezik egy saját "nem tartozom ebbe a szar országba" fikcióval, ami fúj.
@Állnév: A mandíner amúgy télleg nem rossz.
A most vitatott poszt viszont bőven színvonal alatti.
A belső ellentmondásaival, és a semmitmondó fikázásával, a ténybeli tévedéseivel, meg az alkotmány lesajnálásával.
Borzasztóan buta és rossz poszt csúszott ki KK-TT klavijából.
@Állnév: ott a pont. (csak mert ezen az özönvíz előtti rendszeren nem lehet lájkolni:))
Kedves mandíneresek!
Mikor fogadjátok el, hogy a netszolgáltatótok által biztosított sávszélesség nem alkalmas konzervatív eszmék súlykolására, terjesztésére?
Egyszerűen nem arra találták ki.
Ahogy a média egészét sem.

Ez nagy falat lesz, meg kb. még 50-100 év...
Úgy hányadék ez a poszt is, ahogy van - minden mondata egy dániel.

EZT kell majd siratni, ha Szalai Annamária a beleikre lép? Ez a sajtószabadság ízletes gyümölcse? Ez, gyerekek?
@belga6: és ez biztos, kisfarok? :) Vagy csak súgták neked? :)
@rajcsányi.gellért (ergé): csúsztat? Ne légy naiv... Az a fő, hogy mi ne csússzunk el egy hányáson...
@nurker: egy másik blogról ilyen stílusban írni arra mutat, hülyegyerek, hogy nemcsak ízlésetek és stílusotok nincs a Táncsicsban, de aljasok is vagytok.
@ineralisi: csak le ne tüdőzd a hányást, mert felfordulsz tőle...
@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs:

Kedves magyar állampolgártársam!
Neked aztán van egy stílusod, ahogy ezt máskor, máshol is megemlítettem neked!
Ismét kérlek, hogy olvasd el Görög Ibolya: Protokoll az életem c. könyvét! /Talán van hangoskönyv verziója is, ha nem tudsz elég jól olvasni!/
Kérlek gondolj arra, hogy nem korhatáros a blog, és ha netán egy középiskolás olvassa, akkor sok-sok időt kell szánni rá, hogy a lelkéből kitisztuljon az a szenny, ami belőled árad, és ráragad.
Mert te olyan vagy, mint a rágógumi: rátapadsz mindenre, nem lehet levakarni.
Mindenesetre köszönjük, hogy megmutatod, milyen is az az oldal, ahol te állsz.
Alpári, bunkó, aki ordít, káromkodik, hátha úgy meggyőzőbb. Ennyi.
Az erőszak a gyengék menedéke.
Aludj jól, és álmodj azokkal a kifejezésekkel, amiket itt leírtál!
@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs: nomen est omen - már csak egy konnektorba kell hozzá belenyúlnod
Sssssssssszzzzzzzzüeség! szerintem meg a mandinka "alkotói" közössége, a forumozók úgy vannak vele, hogy valami történelmi alkotmány kéne nekik szentkoronával, ami valami olyasmi mint a zangoloknál a magnacharta, vagy ilyesmi és ettől Magyarország szintemintegy történelmi visszametszési feladatot végrehajtva máris ott lenne ahol ezek a nyugati izékirélyságok.
Nem! Sokkal előrébb. Erkölcsi értelemben! Igaz, úgy máris sokkal előrébb tartunk, kivétel a nemzetgyalázó, hazaáruló ballibelárisok.
Egyébként nekem erről a mandinkáról, legalábbis a fórumozóinak nagy része miatt és az általuk odairogatottak színvonala miatt az a régi Arisztid-Tasziló vicc jut eszembe - és ez egyben a magyarázat, hogy miért igyekszem elkerülni ezt a fórumot - amelyben Arisztid az Otiban egy rendesen megtelt köpőcsésze mellett elhaladva fölveti, hogy mibe, hogy nem mersz egy kortyot meginni belőle, kedves Tasziló barátom?! Mire Tasziló odalép a köpőcsészéhez és "méghogy én nem merek?!" csataüvöltéssel egy kortyra fölhajtja a köpőcsésze teljes tartalmát. Mire Arisztid meglepetten kérdi meg, hogy minek kellett az egészet kiinni? csak egy kortyról volt szó!
-Na, ja! de nem tudtam elharapni, lecsúszott egybe!
Na nekem körülbelül ezt a bidét testesíti meg a mandiner fóruma. Egy korty ... izé, egy kis ízelítő belőle oszt olyan mintha én ittam volna ki azt a bidét. Rögtön megyek is hányni tőle :P Wahhhhhh
Szánalmas cikk, szánalmas blogon. És még ti sírtok, hogy nincs sajtószabadság. No comment.
Szerencsétlen Mandiner próbálja menteni a menthetetlent, de minden próbálkozásuk ellenére zuhan a fidesz népszerűsége. 2012-re nemhogy kétharmad, még 50% sem lesz, úgyhogy annyi az előrehozottnak.
@endre2714: nincs, rendes médiában valami idióta indokkal megy nyártól az 50 misi büntetés, ha a fidesz megrendeli. de egy házkutatás a minimum.
@serwer: Huhh... Te vagy Kiszel Tünde és Szijjártó Péter szerelemgyermeke?
Gyerekek, ti ezt nem értitek, mert nem érthetitek:

Éljen a haza, menjetek haza.

Ez a lényeg. Most pedig énekeljük el együtt a NENYI-t.
Kedves nurker!

Erre mondaná Lendvai Ildikó, hogy ön nem fejtette ki az igazság minden szeletét, vagy mit tudom én.
A mai pártsajtóból:

"Vasárnap az LMP tüntetésével folytatódnak a demonstrációk; az ellenzéki párt Vörösmarty téri rendezvényén politikai utcaszínház keretében mutatják be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének paródiáját. Ezt követően pedig mások mellett Tétényi Éva Esztergom független polgármestere beszél. Az LMP aktivistái egyébként tegnap Orbán Viktor 2007-ben, a fideszes kordonbontás közben készült fénymásolt képeivel ragasztották le az a Kossuth téri EGYÜTT-Lét című kiállítás fotóit. "
F. Á. / Népszava

Gratulálok, elvtársak..:)
Majd ne feledjetek Tétényivel és Vonával együtt hétfőn újra fellépni(valahol.)Olyan szép az LMP-MSZP-Jobbik nagykoalíció.

Hiába no, az "szdsz" örök és megbonthatatlan, teljesen mindegy hogy milyen a színe, kék vagy zöld...
a lényege nem változhat.

U.I.Esetleg néhány elfekvő Kunczegábor "Lop Stop" táblákkal nincs raktáron?
köcsögország.
okostelefont minden ostobának alanyi, állampolgári jogon. és akik nem mennek el szavazni, azok is szavazhassanak!
mindkét oldal belead apait-anyait, kemény.
kicsit már sok is a röhögésből.
már csak simán szánalmas.
burundi-szintű kis országunkban erre fussa lakossági szórakosztatás címszó alatt.
jáj!
jájáj.
ö
Attól még, hogy ez a cikk hülyeség, nem írnám le, hogy a "Hisztis hülyékből áll a Fent és lent blog".

Ebből vonja le a szerző a tanulságot.
Az egész fityesz orbánnal együtt egy nagy lufi, egy semmi.
90% baloldal (és egyéb) elleni uszítás és gyűlöletkeltés, másikra mutogatás
5% magyarkodás (minden nemzeti ugye)
5% kamuzás, barkácsolás (ad hoc intézkedések sora)

Egy kormánypártól, (vagy pártkormánytól?) én többet vártam, nemilyen dilettantizmust.
@Vérszegény éjszakai dúvad: Ez az LMP idehívta Cohn-Benditet duma minősít téged és szeretett pártod gondolkodásmódját.Elindult az LMP sunyi zsidózása hátha sikerül őket is az SZDSZ sorsára juttatni.Azzal kéne vitatkozni amit mond nem pedig hazudozni. Büdös paraszt társoság.Büdös paraszt vezérrel.
@MACISAJT: Te elvtársozol? Kit? Engem? Aki fidesz szavazó voltam? (nickemből láthatóan igen régen). Nem tűnik fel hogy a te elvtársaid a legnagyobb kommunisták a világon???Tétényit fikázod? Miért ?mert kétharmaddal nyert és a maffiózó megyó beszart hogy kiderül az UDZ-s játék? értem ha nem fideszes nyer 2/3-dal akkor a kurva anyját ha fideszes az a mindent elsöprő szeretet jele?(akkor is ha valójában AZ a 2/3-ad csak 52%) Szánalmasnak mondanálak ha nem lennék benne biztos hogy kubatov elvtárs még ma kifizet téged te szar.
@antifideszklub: A gyűlölet beszél belőled, de szívem harag nélkül gondol rád, de Cohn- Bendit, biz a választott nép általuk sem kedvelt tagja, ráadásul pedo, ennyi az LMP és kész, nagyon kezd szadesz szaguk lenni
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
"..az LMP-ről: a párt olyan, mint a hajnali húgymerevség – tulajdonképpen egész kellemes, de túl sok értelme nincs."

Gratulálok! FRAPPÁNS!
Nagyon jó lenne a hazai blogélet bizonyos szabályozása!
Nem, természetesen az amatőr és magán oldalakkal semmi bajom, de a különböző politikai oldalakhoz tartozó - vagy egyszerűen csak taplón gyáva - újságírók kamublogjainál valahogy jelezni kellene, hogy NEM FÜGGETLEN!
Az index címlapján 99%-ban csak a szerkesztőség saját munkatársainak "szórakozásai" és ugyanazok bér és kamublogok jelennek meg.
Az ilyen megrendelt blogok károsak, mert a véleményalkotás szabadságát és stílusát roppant károsan és gerinctelenül befolyásolja.
Gondoljunk csak bele, egy újságíró blogban nyugodtan rágalmazhat, ugyanakkor a véleményeket korlátozhatja.
Kibújt belőle az orbán viktor na.

Azt idáig is tudtuk, hogy lenézik az állampolgárokat a vezetőink. Aztán ki jobban tudja leplezni, ki rosszabbul. Ezt idáig is tudtuk.

A legnagyobb probléma, hogy ugyi ha köcsög ország vagyunk akkor a vezetőink is köcsögök. Sőt ők a legnagyobb köcsögök Magyarországon. Viszont qrva nagy baj van ha azt képzelik magukról, hogy nem köcsögök és úgy nézik le a többi köcsögöt a köcsögsége miatt.

Amit meg a mandika ki szeretett volna fejezni nem más, mint hithű fideszesként ő elnézi a fijjuggtól hadd homokozzanak ;) csak a kotmányukkal még mindig jobb mintha a cocik irányítanák ezt a q. országot. Szóval kuss és meghatottságtól párás szemeteket orván viktorra emeljétek barmok. Na ez a mondanivalója a kis köcsögnek...
@aeidennis:

Sok lesz az az egy százalék. Ismerek néhány száz embert, de kizárt, hogy közülük akárki olvasta volna az alkotmányt. Kiéve persze a jogászokat, mert nekik gondolom, muszáj volt. Viszont remélem, hogy az országban nincs százezer jogász.

Egyébként meg tudná mondani nekem valaki, hogy mi ez a "budai értelmiségi" dolog? Gondolom, ez egy embertípus. Sokszor találkozok kifejezéssel, de nem vagyok fővárosi és csak sejtem, miről van szó.
@AczélGyuribácsi: Gondolatrendőrség barátocskám? Ez az amire gondolsz? Hát nem ezért csináltátok azt a nyugat által IS erősen vitatott médiatörvényeteket?

A zembereket meg nézzük már annyira felnőttnek, hogy saját maguk ki tudják alakítani a véleményüket. Attól függetlenül mit olvasnak a blogokon. Rég rossz ha a vezetőink azon gondolkoznak hogyan tudnák korlátok közé szorítani a véleményformálást. A helyett, hogy mélyen magukba néznének, elgondolkodnának és fejlesztenék a SAJÁT jellemüket...
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: "Ami kb olyan, mintha azt mondanám hogy a Fidesz szavazott meg egy kétharmados törvényt, nem a kormány."

Se a fidesz, se a kormány. A képviselői szavazógép...
Amit pár fideszes emberke kitalált.
Gyermekeim!

A szép, hungarian nevű "mandiner" "cikkét"- igyekeztem ott helyretenni a múltkor. Valóban színvonaltalan, káromkodó. De... Azt, hogy "K.csögország" lenne a hazánk- nem mondták. Nem finom a stílusuk, főként nem "polgári" (megjegyzem, amit egyesek "polgárinak" mondanak- vagy, inkább, azok, akik magukat "polgárinak" hivatják- nemzetközi szinten a "konzervatív" nevet kapnák, azonban a rengeteg káromkodás, oktalan akadékoskodás mitt- tán az "alpári" jobban illenék rájuk.)
Szóval- nem sok értéket hoztak össze- ennyire telik, sajnos!
Ámde- fontos lenne, hogy a demokraták másként(!) fogalmazzanak. Gy. F. ugyebár igen sok hibával küzd, s küszködik. Ámde- mégis - kimondta- akik hazánk mai miniszterelnökének meggyilkolását vetik fel- ostobák, méltatlanok.

(Milyen kár, hogy orbanisztánban viszont nincs ilyen ember- pedig nem a net bugyraiba bújva, hanem nyíltan(!) a vezér (!) támogatottai mondták el az elmúlt néhány hétben- kiket is kellene eltenni láb alól, kik azok, akik "szégyen, hogy élnek".

Kis aljegyzet- ahogy fentebb írtam- Európában konzervatívnak számítanának- ámde, Kohl(!) aki valóban(!) konzervatív- nem azt mondta: "Miért nem pusztulsz már meg, Gyula?!" Hanem azt: "Igen, Horn Gyulát igen kedvelem, nagyszerű barátom!" (Ennyit a valódi(!) konzervatív stílusról!)

Ha mást nem- ezt tanuljuk meg Gy.F.-től- s legyünk odafigyelőbbek arra, mit, s hogyan is bírálunk!

A legjobbakat- barátaim!

VJK
Figyeltétek a képet, Barátaim?

Nemsokára jön egy ünnep, amit azon "személy" apcsán tartanak- aki a képen térdelő helyzetben látszik.

"Ministry"- ez azt jelenti- "szolgálat". Ez a "valaki" a képen- szolgál. Mert úgy gondolja, csak úgy lehet valaki első- ha előbb utolsó lesz. Úgy lehet valaki az emberek Ura, ha előbb szolgájuk lesz.

S tudjátok -é, a miniszter szó honnan ered? Nos, ebből- a "ministry" szolgálat szóból. Miniszter = szolga.

Így van -e ez ma Magyarországon?

Ha nem, akikre tartozik- a miniszterek s államtitkárok- kapjanak magukhoz. Mert- aki itt látszik- máshogy fogadja majd őket.

VJK
@kovi1970: Érdekes, hol van itt cenzúra a Vélemémyvezér és más balodali blogokon kívűl....
@kovi1970: És akiket a választók küldtek a parlamentbe...
azért nem egészen köcsögözték le az országot.
persze nyilván így ütősebb a cím, meg minden, de abban a cikkben azt írták, hogy egy jó alkotmány köcsögökkel nem működik, és egy rossz alkotmány is működhet, nemköcsögök között.

az mán eleve furcsa, ha valaki ezt magára veszi úgy, hogy nincsen legalább 300 milliója offshore-számlán.

többször észrevettem, hogy amikor nem a felvilágosult, haladógondolkodó, urbánus fiatalemberek, hanem jobboldalinak tituláltak jáccák el a pimasz & provokatívat, az mán egyből nem szimpi.
Kérdem én a mandíner cikkjére reagálva: minek szarakodik a fidesz egy új alkotmánnyal ha úgysincs jelentősége?
@v. jókormányzósember:

Orbánisztán? Még egy idióta szóvicc a "-sztán" végződéssel és küldöm a janicsárokat, vagy egyéb török nyelvű morcos martalócokat. (A nyelvisztán bloggal elnézőek vagyunk, mert többször is világossá tette, hogy nem vagyunk nyelvrokonok veletek)

Üdözlettel:
Az Altáji Nyelvek Művelőinek Baráti Szövetsége

...köcsögök!
A vicc az egészben, hogy mind a jobboldali és mind a baloldali hívők köcsögök. Pont azért mert hívők és nem gondolkodó emberek. Ennél nagyobb öngólt rég nem láttam... :)
jók a pogramok, csak sok köcsög van
@Kalmár:
Kalmár fiam, akinek nem jön be a fidesz rezsim diktatórikus gondolkodása, az automatikusan szoclib vagy komcsi?
Szerintem fuss neki még egyszer.
@Kalmár:
Ja, és az emberek többségének azért tetszik a fidesz rezsim, mert buták mint a fekete föld.
Nyugodtan magadra veheted.
"középsúlyos értelmi fogyatékosokon kívül mások nemigen tulajdoníthatnak jelentőséget annak, hogy mi van egy alkotmányban."

És akkor most középsúlyos értelmi folgyatékosok alkotmányoznak, akiket zavart, ami az előző alkotmányban volt?
véleményem szerint az itt hozzászólók mindegyike, egytől egyig, kivétel nélkül köcsögisztáni főköcsög. alja nép a magyar, ez az igazság, és jól kitűnik az itteni színvonalból is. le kellene napalmozni az egész társaságot.
ez a mandiner cikk télleg elég bunkó. nekem is bajom van a neten publikáló "liberális" értelmiséggel, akikben messze nincs annyi bátorság és tettvágy, mint amennyit másokon számon kérnek.
mindenesetre én azt gondolom, hogy ahol az mnyp-ben maradásért 3 egész % mert nyilatkozni, az télleg egy köcsög ország.
azért a romantikus baloldal elgondolkodhatna azon, nincs-e valami probléma az emberképével. mert szerintem van. emiatt aztán nem is igen különbözik a mandineresektől, csak a másik oldalról hülye.
@árammal átjárt kakkantott nyaktekercs:
Kicsit gondban vagyok, hogy mit is válaszoljak erre a két intelligens kérdésre. Minek kell még történnie ahhoz, hogy kinyisd a szemed, és ne legyél habzószájú fideszes?
Miért van, hogy a mandiner kulturáltan tudja megmondani, hogy menjetek a picsába, de ti erre elkezdtek ezerrel fröcsögni, semmitmondóan szidni azt, aki felvetett egy problémát?
Na ezt magyarázza meg nekem valaki. :)
süti beállítások módosítása