A Fent és Lent újjászervezés alatt áll

2011.05.16. 15:00 Fent és Lent
A blogot azért indítottuk, mert szerettünk volna egy nyilvános platformot nyitni arra, hogy a magyar közügyekről a magunk módján beszélgessünk. Azt láttuk, hogy a környezetünkben a közéletről való gondolkodást a cinizmus és a depresszió uralja, a mindennapi boldogulást pedig kizárólag egyéni taposásként szokás elképzelni. Azt szerettük volna, ha van egy blog, ahol arról megy a gondolkodás, hogy az országunk hogyan lehetne a közös boldogulásunk terepe. Ezt a gondolatot neveztük el balpopnak.
 
Eközben néhányan közülünk elkezdtek dolgozni azon is, hogy ennek a gondolatnak a mai magyar politika konkrét körülményei között érvényt szerezzenek. Ennek a munkának az eredménye a 4K!, mint politikai mozgalom.
 
Az utóbbi időben óriási figyelem irányult a 4K!-ra mint mozgalomra. Ez a figyelem rávetült a Fent és Lentre is. Posztjainkat a 4K! állásfoglalásaként kezdték olvasni, ez viszont lebénította a blog működését. A Fent és Lent ugyanis nem a 4K! politikai kommunikációját végzi – ez a 4K! dolga. A Fent és Lent a szabad ötletelés terepe arról, hogy hogyan lenne érdemes közösségként élni ebben az országban.
 
A Fent és Lent egy blog, amit 4K!-sok és nem 4K!-sok szerkesztenek. Egy balpop blog. Hogy világosabb legyen a szerkesztés menete, és minél tágabb körben lehetővé tegyük a bekapcsolódást, most átszervezzük a blogot. Hamarosan jelentkezünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr202908329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miért balpopban gondolkoztok?
legyen csak egyszerűen pop :)

1. úgy sokkal könnyebb megszólítani a csalódott fidesz-kdnp szavazókat
2. Magyarországon a bal- és jobb oldalt talán még mindig az előző rendszerhez viszonyulás határozza meg a legerősebben, a klasszikus gazdasági bal- és jobb oldalhoz a kialakult táboroknak vagy nincs sok köze, de még inkább tükörkép...
és miben különbözik a 4K! az LMP-től?
süti beállítások módosítása