Az ügyfelek legyőzhetik a bankokat!

2011.08.04. 08:04 napon tamas

 

 

 

 

 

 

„Addig folytatjuk az ügyintézést, amíg a Bankkal kötendő bármilyen szerződés vagy ügylet dokumentumait meg nem értettük.”

Miközben  a banki hitelkárosultak megmentésének a korábbi nyilatkozatokhoz képest igencsak soft verzióját fogadta el a kormány – mert a hivatalos lózung szerint tekintettel kell lenni a bankok érdekére is - egy szélsőséges hangja miatt a sajtóban csak közvetve megjelenített  szervezet, egyszerű akcióival sokkal többet ért el, mint a hivatásos gazd.szab.harc magyar kormány.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége több olyan akciót hirdetett a közelmúltban, amelyek azt célozták, hogy a hitelesek hátrányos helyzetével visszaélő „feketelistás” bankokat megbüntessék. Mindezt úgy, hogy a banki ügyintézés általános rendjében aktivistáik tömege "ügyintézne", ami a bank egyébkénti működését megnehezíti, esetleg ellehetetleníti. Az egyik ilyen esetet, a medve utcai bankfiók tömeges megszállását értékelte úgy a CIB Bank, hogy az bankrablás kísérlete(!). Ebből is látszik, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás és a joggal való visszaélés határmezsgyéjén egyensúlyozó „civil disobedience”-re Magyarországon még igencsak torz válaszok születnek. (A klasszikus állampolgári engedetlenség egy méltánytalan normával való nyilvános és vállalt szembeszegülésnek azon formája, amely a szankció vállalásával, egy magasabb erkölcsi vagy jogi érték meglétére hívja föl a figyelmet, nem forradalmi módon, hanem bízva az alkotmányos korrekció lehetőségében)

Az állampolgári engedetlenség vagy civil nyomásgyakorlás általunk is korábban ismertetett formája meglepő eredményekre képes. A Raiffeisen Bank, amely eleinte a banki szféra kényszerítésének bűncselekménye miatt feljelentette a VÉSZ vezetőjét, máramár – mire a büntetőügy másodfokú tárgyalását kitűzték – megegyezést keresett a  VÉSZ-szel. Olyan kézenfekvő, de a kormány által kitárgyalt feltételekhez képest jelentős engedménnyel, minthogy a törlesztőrészlet növekedése nem haladhatja meg a forintnak az ügyleti devizához képest számított tényleges romlásának mértékét.

Azon banki hitelügyletek, amelyek a csak anyagi értelemben és csak lassan "polgárosodó" rétegek teljes kisemmizésével, évtizedes és alig kimutatható felemelkedési tendenciák megtörésével fenyegetnek, nem az adósok hibájából fajultak polgárháborús gyúanyaggá, hanem a mesterséges fogyasztói potenciállal életben tartott, öncéllal termelő skanzen-kapitalizmus (azért legyen termelés, hogy legyen termelés), az ezt szolgáló tisztességtelen banki üzletpolitika és mindezek közösségi ellenőrzésének a hiánya, az állam mulasztása miatt. A bankokkal szemben az VÉSZ módszere megengedett, igazolható, kívánatos és - mint látjuk - célravezető.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr633078163

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyit bukunk a devizahiteleseken? 2011.08.04. 17:45:50

Helyzet van, 250 Ft körül mozog a svájci frank, áll a bál. Mondhatják sokan, hogy „engem nem érint a dolog, nekem nincs frankhitelem”, de ez egyszerűen nem igaz, kivétel nélkül mindenki megszenvedi ezt a szituációt. Többen hivatkoznak arra,...

Trackback: Bankot rabolt vagy sem a VÉSZ? 2011.08.04. 17:42:14

A VÉSZ a minap a CIB Bank ellen hajtott végre akciót. A bankháború néven elhíresült akciósorozatuk óta ez az első fellépésük egy hitelintézet ellen. Éliás Ádám elnököt tavaly a bíróság kényszerítés bűntettének kísérlete m...

Trackback: A svájci frank az önkormányzatokat is kiütheti 2011.08.04. 14:39:05

Nagy bajban vannak az önkormányzatok is a svájci frank szárnyalása miatt, hiszen egy hajóban eveznek a lakossági devizahitelesekkel: nekik sincsenek devizabevételeik, az árfolyam emelkedése miatt pedig forintban egyre többet kell fizetniük. A főleg 200...

Trackback: Back to the Future 2011.08.04. 13:16:27

A visszamenőleges törvénykezés hasznos....

Trackback: Szijjártó kontra Szijjártó: szélkakas sebességi rekord  2011.08.04. 12:11:22

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a minap az MTV Ma reggel éberebb nézőit kápráztatte el az alábbi kacifántos okfejtéssel: "Értem persze, hogy ezek a döntések a múltban történtek (...); tehát visszaható hatállyal nem lehet jogs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bankrablás? Mi van? Lassan oda jutunk, hogy ha pénzt akarok kivenni a folyószámlámról, akkor azt bankrablás kísérletének fogják tekinteni.
A bankoknak bizony erősen közelíteniük kéne a nyugati színvonalhoz, ahol az ügyfél partnernek tekintik és például a kockázatot is megosztják valamilyen formában, hiszen a banki tevékenység is vállalkozás forma és kell legyen kockázata.
mielőtt sikerre jutna a Bankok Elleni Szent Szabadságharc és mielőtt mámorban úsznának a felszabadított adósrabszolgák százezrei, három apró megjegyzés engedtessék meg, elfogadva, hogy a szerződések egyoldalú és az egyik fél számára feltűnően hátrányos módosítása nem megengedhető:

1) a Magyar Köztársaság (Magyarország) területén sem jogszabály, sem nemzetközi egyezmény, se semmilyen egyéb társadalmi egyezség nem tiltja a logikus gondolkodást, a körültekintő, alapos eljárást, a kérdezést, banki, pénzügyi és jogi szakemberek igénybe vételét olyan horderejű döntések előtt, amelyek több évtizedre kihatnak az ember életére, egzisztenciájára.

2) Mivel egyesek már az árfolyamváltozás elszámolhatóságának jogosságát is kétségbe vonják, jó lenne akár valamilyen joghatározatban is rögzíteni, hogy maga az árfolyamváltozás elszámolhatósága nem képezheti vita tárgyát.

3) Nem emlékszem, hogy bárkinek a fejéhez fegyvert szorítottak volna, hogy devizaalapú hitelt vegyen fel, ugyanígy nem rémlik, hogy évekkel ezelőtt, amikor sokan árfolyamnyereséget könyvelhettek el, rátörték volna a banki ügyintézőkre az ajtót, hogy az nekik nem jár és szeretnék visszafizetni.
"banki hitelkárosultak megmentésének"

Lópisztojt!
Inkább a banki profit megmentéséről van szó...
Hajrá VÉSZ! Sok ilyen akció kellene. Azonnal megállna frank erősödése, ha a bankoknak is kockázatot kellene vállalni, hiszen éppen a bankok hajtják egyre feljebb az árfolyamot.
skanzen kapitalizmus nagyon jo.

azt azert megjegyeznem, hogy az egesz ugy indult, hogy orban 2000 környeken mestersegesen felpörgette a gazdasagot tulzott lakashiteltamogatasokkal, amivel az allamnak jövöbeni kötelezettséget (vo államadósság), az akkori jelenben pedig bevételeket teremtett, ami összességében ugy latszik minthat nagy gdp arányos csökkenés lett volna, pedig dehogy.
Ideje lenne már helyükre tenni a bankokat. Abban sem látok semmi rosszat, ha a külföldi tulajdonú bankok hazai leányai csődbe mennének olykor ahelyett, hogy segélypénzzel tömnénk őket.
@idelle:
"elfogadva, hogy a szerződések egyoldalú és az egyik fél számára feltűnően hátrányos módosítása nem megengedhető:" Igen, akkor ez csak a bankoknak megengedett?? Mert aki 5 évvel ezelőtt havi 1000 Ft kezelési költséget fizetett, az most fizessen havi 17800,- Ft-ot, mert a banknak így tetszik. Eközben olvasom, hogy az UNICREDIT megháromszorozta a nyereségét.
@idelle:
De unalmas amikor 600-adszor is benyögi valaki ezeketz a közhelyeket.

Biankó szerződést írsz alá, mert más nincs, kedves tájékozatlan barátom.

Kamatemelés.
Kezelési költség emelés.
Játék az átváltási árfolyammal.
Egyéb költségekkel trükközés.

Ezekből melyik árfolyamfüggő?
Ha bemegyek a bankba hitelt felvenni vagy pénzt befizetni, akkor kihívhatják a rendőrt, mert bankot rabolok? :))

Azt ugye tudod, hogy a bankok érvelése hamis, amikor arra hivatkoznak, hogy nekik is frankhitelt kellett felvenni a frankhitelek folyósításához, ezért kell mindenképpen követni az árfolyamváltozást?
Valójában a hitelek többsége nem valódi frankhitel, hanem a frank árfolyama szerint változó forinthitel. Vagyis forintban vették fel és forintban törlesztik az adósok.
"A Raiffeisen Bank, amely eleinte a banki szféra kényszerítésének bűncselekménye miatt feljelentette a VÉSZ vezetőjét" az igen... jeletsed fel te a jó @&#%!$ß*äĐ€... azt!
Ühüm.

Nos, két apróság.

- A gonosz, csúnya bankok pont ugyanúgy üzleti vállalkozások, mint a VÉSZ tagjai: ráadásul a problémáik nagyrésze is igencsak hasonló, tudniillik b@sznak nekik fizetni az elvégzett szolgáltatásért. Hö?

- a bankok esetében vanik egy súlyos információs asszimetria, úgymint banktitok. Tetszőleges vállalkozás és magánszemély szabadon állithat bármit (!) egy bankkal folytatott ügyleteiről, akár a legszélesebb nyilvánosság előtt. A bank ugyanakkor az ügyfél engedélye nélkül (minő csoda: nem szokták megadni) semmilyen körülmények között sem hozhatja nyilvánosságra az ügy részleteit, önmaga védelmében sem. (Ráadásul az adott környezetben pereskednie is eléggé fölösleges.)

Szóval a fentiek figyelembevételével tessenek már újragondolni ezt a cikkecskét és legközelebb időben bemenni a napról, ha túl erősen süt.
@idelle: Ugyanakkor ha már a hitelfelvevő ilyen ostoba és hülye volt mint állítod, a banki szakembereknek előre kellett volna látni mekkora kockázatot jelentenek ezek a hitelek. Ehhez mérten, módjával kellett volna ilyen hiteleket kiadniuk.
A bank is csak arra játszott, hogy valamilyen módon kamatostul vissza fogja kapni a pénzét. A hitelfelvevő meg, hogy lesz jó, élethosszig tartó állása amiből fizetni tudja.
Pontosan e miatt én a kockázatot megfelezném a hitelfelvevő és a bank között. Csakhogy kedvenc kormányunk mit tesz? Teljes mellszélességgel a bank mellé áll és a kockázat összes kárát a hitelfelvevővel és az adófizetőkkel akarja megfizettetni! Noormális?
idelle · egymondatban.blog.hu/2011.08.04. 09:28:30
Akkor szerinted a ózdi uzsorásmaffiával szemben sem kell fellépni, mert senki sem kényszerítette az áldozatokat, hogy szóba álljanak velük...? (azon kívül, hogy éhen halnak esetleg).

Vagy a pedofil cukros bácsit sem kell felelősségre vonni, mert a gyerek elfogadta tőle a cukorkát. És ha elfogadta, akkor már ne panaszkodjon, hogy fajtalankodtak vele?
@Doña ¡Cara(mba)!: @különvélemény: válaszotokat olvasgatva nem lep meg, hogy ennyi magyar beszívta a devizahitelt.

ja kérem, ha egyszerű magyar mondatokat képtelenek vagytok értelmezni, akkor egy hitelszerződést hogyan tudnátok?

"Biankó szerződést írsz alá, mert más nincs, kedves tájékozatlan barátom."

KI, lassan kérdezem: K I követelte, hogy hitelt vegyél fel???
Érdekes módon azoknak az érdekeiről ritkában hallani, akiknek betétje van a bankban, és nem vettek fel felelőtlenül hitelt.

Az miért nem érdekes, hogy ne azokkal fizettessék meg mások felelőtlenségét, akik megtakarítottak?
@gono: A túlzott hiteltámogatásoknak akkor egy célja volt. Akinek akkor volt pénze az olcsón jutott ingatlanhoz. Akár befektetési céllal is.
Akkor megint egy olyan konstrukciót alkottak ami a csókosok gyarapodását szolgálta. Na ennek mennyi lenne a büntetési tétele? Úgy visszamenőleg?
Arthur Hailey - Bankemberek című könyvében ír - többek között - hasonló akcióról.
Ha jól emlékszem a könyvben a lakosság ugyanígy ellepte a bankot. Volt aki befizetett 1dollárt, volt aki kivett, volt aki számlát nyitot, volt aki megszüntetett, s ezzel bénították a napi működést.
Az a borzasztó, hogy a világ így működik. A kormányok, a szolgáltatók, a bankok stb. azt gondolják, hogy mi emberek vagyunk értük és nem fordítva. S amint a jogogaidat szeretnéd érvénysíteni, akkor rögtön felháborodnak, "bankrablást", lázadást és egyebeket misztifikálnak.
@kovi1970: "Ehhez mérten, módjával kellett volna ilyen hiteleket kiadniuk."

a bankok (is) hülyék és kapzsik voltak, ráadásul volt egy elég súlyos hiba a rendszerben: a hitelközvetítők igénybe vétele. nekik ugyanis a legkisebb érdekük sem fűződött ahhoz, hogy csak olyan ügyfelet húzzanak be, aki nagy valószínűséggel tudja majd fizetni a hitelt akkor is, amikor mondjuk elszáll az árfolyam.

"A hitelfelvevő meg, hogy lesz jó, élethosszig tartó állása amiből fizetni tudja."

önmagában elég kockázatos (hadd ne mondjam: hülyeség) húsz éves hiteleket felvenni.

"Pontosan e miatt én a kockázatot megfelezném a hitelfelvevő és a bank között."

az árfolyamkockázat megfelezésének lehetőségét és szükségességét én nem látom.
Én hívő ember vagyok! A biblia tiltja a kamatszedést, és az 1 napnál tovább tartó hitelezést!

Tiltassuk be a kamatot!
@nyekk: "...a pedofil cukros bácsit sem kell felelősségre vonni..."

ezen az alacsony szellemi szinten nem tudok és nem is vagyok hajlandó eszemecserét folytatni.
@ÁlPál: "Ideje lenne már helyükre tenni a bankokat. Abban sem látok semmi rosszat, ha a külföldi tulajdonú bankok hazai leányai csődbe mennének olykor ahelyett, hogy segélypénzzel tömnénk őket."

Ezt már több helyről is hallottam, de kérlek áruld már el, hogy melyik hazai bankot segítette meg az állam? Mert én csak egy ilyen bankról tudok, de lehet, hogy rosszul tudom.
kovi19702011.08.04. 09:37:45

A hitelfelvételkor a bank még a s.ggembe is benézett, és szakemberként(?) megállapította, hogy azösszeg elejéig hitelképes vagyok, pofátlanul túlbiztosította magát velem szemben, és most még van pofája rám, a hitelfelvevőre mutogatni, hogy miért nem voltam körültekintőbb?!
Most miért csak nekem kell viselnem a kockázatot, mikor alapvetően a bank, meg az állam cseszte el. Én csak annyiban, hogy szóba álltam (kénytelen voltam szóba állni) szemét mocskos hiéna bankokkal. Mert itt a gyarmaton ők mindent megtehetnek.
@idelle: miért? Pedofil vagy? Magasszintűkém?
@idelle:
Csakhogy az egyik oldalon egy teljesen jóhiszemű ügyfél, a másik oldalon pedig egy trükkös, minden hájjal megkent bankár csaló réteg van, rafinált módszerekkel, svájci frankos pénzmozgás nélkül.
Az egyik oldal hisz abban, hogy a neki kínált lehetőség számára jó lesz, a másik oldal viszont már akkor tudja, amikor az ügyfél aláírta a szerződést, hogy ki lesz az ügyfél fosztva. Ezért magas prémiumokat osztottak szét azok között, akik jelzálogalapú szerződéseket hoztak, a közvetítőknek csábító jutalékot kínáltak.

Tehát az egyik oldal kiszolgáltatott a másiknak.

Egyszerűen kellene megoldani a történetet, az MNB és a magyar állam viselje el a csalás kockázatát, mert ellenőrzés nélkül rászabadították a bankokat az ügyfelekre..félrevezették őket. Megtévesztés esete bűncselekmény és nem az a kategória, amit te mondasz...
Szép példa, hogy ha összefognának azok az emberek akiket becsaptak, nem lenne esélye egyetlenegy banknak sem.

De a társadalom 89-90 -es összefogás utáni mérhetetlen csalódása szerintem újabb 40 évre ellehetetlenítette a VÉSZ-hez hasonló szervezetek valós sikerét.

Jól mutatja, hogy 6 hozzászóláson belül megérkeztek az idióták akik tényleg abban még hisznek, hogy 1.200.000 család felelőtlensége miatt jutott ide a helyzet, és nem a Pénzintézetek és az állam kapzsisága miatt.
Olyan szívesen belinkelném, a gazdasági rádió, vagy a milliók reggelije 2007es adásait ahogy röhögcsélve ajánlották mindenkinek a chf hiteleket csak lusta vagyok megkeresi.

Kár hogy
1, A hitelkamatok emelése nem nagyon volt benne a pakliban. A CHF 0%os kamatát én 7%-ért kapom, ez csak felfele mozdult lefelé sosem.
2, Ez egy CHF alapú forinthitel,ezért nem fizethetem CHF-ben, mégis CHF-ben számolják a kezelési költségemet...
3, teljesen átláthatatlan, hogy miből és hogyan jön ki a törlesztőrészletem.
4, ha át akarom váltani mondjuk euróra, akkor nem CHF/ euró árfolyamon tehetem meg hanem
chf->euró->forint>euró láncon keresztül...
5, ha elcsúszok, ráraknak BAR listára azonnal, majd visszacsomagolják a hitelembe a késedelmi kamatokat, büntetéseket és kb. automatikusan újrakötik a szerződést kb 3M Ft-al magasabb tőkével de 17%-os "büntető" kamattal, amit persze nem lehet fizetni..
6. Az a pénz amit minden hónapban kitalicskáznak a hitelesek az országból a sarki fűszeresnél nem költődik el. A belső kereslet teszi naggyá Svájcot, minket meg annak hiánya öl meg.

Idelle te az az "ember" vagy aki annyira sötét, hogy a saját tudatlanságára még büszke is.
Én könnyítő megoldásnak tartanám, de sehol se látom, hogy a bankokat kötelezni kellene arra, hogy a hitel részleteinél a tőke és kamat egyenlő arányban legyen a futamidő végéig. A mostani gyakorlat szerint az első években csak kamatot fizet arra, amit lehet, hogy igénybe se vesz, hiszen elképzelhető előtörlesztés. Most a sok devizahiteles csak a kamatot fizeti lassan dupla áron, a tőkéje nem csökken, hanem nő. Ez az igazi szívatás, ez ellen kellene tenni valamit.
@idelle: Kijafszomvagyte? Legalább külföldről ugatsz bele a dolgokba? Mert ha igen el sem tudod képzelni, hogy a 21 év alatt hogyan kiszipolyozta az állam az embereket. A munkájuk után csak annyi pénzt hagyva náluk amiből még éppen nem halnak éhen ha kifizetik a rezsit.
A bérek minimumon tartásáról még valami titkos megállapodás is volt anno a kormány és a munkaadók között.
A gyalázatos keresetekből a hatalmas adók miatt egy forintot nem tud félrerakni az emberek 99%-a.
Szóval barátom, te olyanokat becsmérelsz akiket a saját választott vezetőik csúnya módon átvertek a 21 év alatt és ha éppen nem jön be ez a mesterségesen gerjesztett "gazdasági világválság" akkor most nem lenne (akkora) probléma...
DE egyébként ez be is fog következni, mert sok lúd disznót fog győzni
@idelle:

Látom, a közgazdaságról is annyi fogalmad van, mint a banki szerződésekről.
Sokkal egyszerűbb lenne a történet akkor, ha jól pofán vernének néhány bankárt, mondjuk először a Csányi Sándornak löknének le egy sallert és utána a többinek
@Con Storm: Mondjuk ha lett volna vér Orbánék pucájában, a kamatos kamatot mindenképpen betilthatták volna...
Egy kérdést... az államhatáron túlra vihető az adósság?

Mert akkor sok eladósodott magyarnak alternatíva az Erdélybe való kitelepülés...
Hiszen a bank a nyújtott hitel kamatába beleszámolja a kockázatot is!

Csoda nincsen, pánzből lehet csak pénzt csinálni, vagy értékpapírból értékpapírt. Ez irracionális, valóságtól elrugaszkodott az elvégzett munka tekintetében, és megengedhetetlen kellene, hogy legyen.

Hitel: előre hozott jólét. (későbbi rosszlét, eladósodottság felhasználásával)
@nyekk: Van egy nagyon régi mondás, és ezt minden hitelfelvevőnek figyelembe kellett volna venni. Jó kis közhely, de ide is igaz: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Szerintem sokan ott követték el a hibát, hogy túlvállalták magukat. Én is vettem fel hitelt. És mikor megkérdezték tőlem, hogy mennyi időre, 20 év? Én azt mondtam, 5 évre nem látok előre, nem 20-ra! Bevállaltam félve egy 10 éves Ft-os hitelt és most viszonylag jól érzem magam az eltelt 5 év tükrében. Túl vagyok a felén, és pont annyit fizetek, mint 5 éve, mikor elkezdtem a törlesztést.
A bank a saját pénzét olyan feltételekkel adja kölcsön, amelyekkel akarja. (Sarkítva persze, vannak törvények melyek ezt szabályozzák...) Akinek így nem kell, ne vegye fel a hitelt.

Ha nem akarod a pénzed a bankban tartani, akkor vedd ki és tartsd otthon párna alatt. Szintén senki sem kényszerít az ellenkezőjére.

Magyarországon nem kellett bankokat megmenteni, adófizetői pénz erre nem ment el. A világ más tájain mondjuk ez nem mindenhol van így.

Ha a magyar leánybank csődbe megy (ami marhaság), akkor mondjuk kevesebb helyi piaci szereplő még durvább feltételekkel adna hitelt. A mai magyar gazdaság egyik (a sok közül) problémája, hogy a bankok így sem hiteleznek, márpedig a gazdaság beindításához, vállalatok/vállalkozások indulásához/fejlesztéséhez ez kell. Enélkül nem csökken a munkanélküliség pl. Sokat gondolom nem kell ezt magyarázni. A bankokra (jó, tőkeerős, hitelezni képes bankokra) szükség van. Ettől még lehet őket utálni.

Nem sok mindenben értek egyet a bankszövetség elnökével, de spec abban sztem igaza van, hogy a nagyobb baj nem az erős frank, hanem a munkahely elvesztése. Aki pedig kicentizte a hitelét annak felvételekor, az már bocsánat, de hülye volt. Erről nem feltétlenül a bankok tehetnek.

A jelenlegi helyzet megoldásában mindenkinek részt kellene vállalnia, de a kormányzat erre láthatóan nem vevő (eszmét meg okos mondatokat belerak, pénzt nem), és a bankok sem, emiatt minden extra költség a hitelfelvevőkre hárul, akik végülis az adott hitel haszonélvezői, hisz saját életkörülményeik javultak a felvett hitel összegéből. Én nem vettem fel hitelt (nem igaz, felvettem, visszafizettem, kussolok), az én életszínvonalam mások frankhiteléből nem javult, nem is lelkesednék, ha az én pénzem is kellene a mentéshez. A bankok hasonlóképpen vannak, ők előre tudták, hogy egy hitelből mennyi profitjuk származik, árfolyamfüggetlenül az kell nekik. Az erős frank egyébként nekik sem jó, de mit tudnak csinálni... Maga a svájci jegybank sem tud érdemben sokat, szóban meg pénzzel interveniál, de ezek csak ideig-óráig változtatnak.
Szerintem egy jól működő megállapodásban mindkét fél vállal felelősséget. Teszem azt ha egy bank adott az ingatlan értékének 80%ára frank hitelt, akkor mint "szakértő" neki vállalnia kellene, hogy ha az ingatlan értéke fölé megy az árfolyam miatt a hitel összege, akkor az az ő vesztesége. Ez egyébként "nyugaton" így is működik. Nálunk természetesen életed végéig törleszthetsz miután elvették a házadat, és még az unokák is a maradék hiteledet fogják fizetni. Vagyis a bank lehet kapzsi és támogatjuk (rendszer szinten), de az ügyfél nem lehet hülye.
@idelle: "KI, lassan kérdezem: K I követelte, hogy hitelt vegyél fel???"

Ha ezek szerint annyira gáz hitelt felvenni, akkor egyáltalán miért legális a hitelezés (a jelenlegi formájában)?
És a skanzenegzisztencialista gondolkodást ki fogja kisöpörni az ostoba magyar fejekből, hogy a szoba konyha albérletből egyből 90 nm-es lakóparki lakásba kell költözni 10 milleres kölcsönökkel? Hogy a fogai rohadnak és széttaposott cipőben jár, a gyerekének fénymásolt tankönyvei vannak, de azt a kurva x milliót fel kellett rántani, mert baszom kertvárosi házzal virítani kell, miután elköltözött az anyóséktól egyből, semmi lépcsőzetesség vagy önmérséklet. A hülyét a piacon is átb@sszák, a bankok meg abból csinálnak ökröt, akiből lehet, meg akiben annyi realitásérzék nem szorult, hogy egy percre megállt volna gondolkodni. Persze a magyarországi bankok egy kalap alatt szemét, sunyi, haszonleső trógerek, de ezzel messze nem lógnak ki a sorból ebben az országban, semmivel sem visszataszítóbb módon működnek, mint itt BÁRMI, a magyar kisiparostól meg vállalkozótól kezdve bármilyen hivatalig, szervezetig, cégig, vállalkozásig.
Szerintem simán annyi kellene, hogy 1. Alapvetően rögzítenék, hogy csak árfolyamkockázat lehetséges. 2. A jövőbeni hitelekre nézve a fedezet csak az ingatlan lehetne. Tessék úgy hitelt adni, hogy ha visszaadják, ne lehessen többet követelni. ez simán bevonná a kockázati körbe a bankokat, mert kénytelenek lennének mérlegelni a kockázatot. Ja, hogy akkor kevesebb hitelt adnának? Na és? Legfeljebb egy-kettő tönkre menne. Az meg egy ordas nagy hazugság, hogy úgy van mint Széchenyi idejében: a hitel mozgatja a gazdaságot. Nekem minden hitel nélküli vállalkozó ismerősöm átvészelte a válságot (volt, aki egy évre leszedte a rendszámot 2 SAJÁT! kamionjáról és persze nem ment nyarlani a család, de már visszatette és gazdagok maradtak), a hiteles vállalkozók 2/3-a meg becsődölt, illetve csődbűntettes eljárás folyik ellene, vagy árverezik a kocsiját, házát, kamionját stb. A mai gazdaságnak nincs szüksége hitelre, és banki "szolgáltatásokra". Vissza kell térni a saját eszközemből fektetek be modellhez. Most kiröhönek a népek, de a szikár gazdasági tényszámok 100%-ban a hitel ellen szólnek, csak van még valamiféle HIT, hogy ha sokan mondják, akkor ez biztos így van.
@idelle: "a hitelközvetítők igénybe vétele"

És igen, megint bebizonyítottad, hogy fingod sincs az egészről.
Attól még a bank bírálja el a hitelt, ugyanazon adatok/elvek alapján, mert az közvetítőn keresztül érkezik.
@Tolvisz:" A bank a saját pénzét olyan feltételekkel adja kölcsön, amelyekkel akarja. (Sarkítva persze, vannak törvények melyek ezt szabályozzák...) Akinek így nem kell, ne vegye fel a hitelt."

Ha ez ilyen egyoldalú, akkor ezt bolsevizmusnak és nem valódi piaci kínálatnak nevezném.
@idelle:
Egyrészt éveken keresztül sulykolták , hogy nyugodtan vegyen fel mindenki hitelt, mert egyébként is milyen kicsi a hitelállomány a kelet-európai országokban. Ezen felül a bankok a világon minden kockázatot elegánsan továbbhárítottak az ügyfeleikre, mert kivételezett helyzetben voltak.
Valamint a világ talán legpofátlanabb és legirritálóbb produkciójával, miután teljesen felelőtlen befektetési és hitelpolitikájuk miatt kirobbantottak egy nemzetközi válságot, állami segítséggel kihúztak őket a szarból (értsd: a hitelfelvevők pénzén), ők a válság okozta bevételkiesésüket szintén továbbterhelték a hitelt felvevőkre. Normális körülmények között, ha ezt a történetet valaki elmeséli függetlenítve a bankoktól, minimum uzsorahitelre gondolhatunk, vagy olyan szerződésre, melyet, ha az én cégem kötne egy partnerrel, azt röhögve mondaná semmisnek bármely bíróság...
@idelle: okoskatörp, Te nyilván dollárral a seggedben születtél és ezért vagy ilyen kiművelt, de kérdezek én Tőled valamit.

Ha a hitelfelvételt megelőző néhány évben stabil határok között mozgott a CHF-árfolyam, ugyan mi indokolná azt, hogy számítani kelljen +50 v. +60%-os árfolyamra? Mert normális ember számol 15-20%-kal, nem többel. Áruld ezt el nekem, pls!
@Bündnis: "Csakhogy az egyik oldalon egy teljesen jóhiszemű ügyfél, a másik oldalon pedig egy trükkös, minden hájjal megkent bankár csaló réteg van, rafinált módszerekkel, svájci frankos pénzmozgás nélkül."

ja persze, az ezer(egyszáz) éves magyar módi: mi vagyunk a jók, ellenben mindenki rossz és gonosz, és csak azért él, hogy bennünket tönkretegyen. UGYAN MÁR!
@Martian: Ha valaki tőled pénzt kér, akkor is te diktálod a feltételeket, hiszen te kockáztatod azt, h a kiadott pénzed a kölcsönt kérő nem adja vissza. Persze mint írtam ez eltúlzott, vannak mindenféle jogszabályok, amik ezt szabályozzák, de végülis is aki a nagyobb kockázatot viseli, az határozza meg a játékszabályokat. Márpedig a kockázat a nemfizetés ebben az esetben.

Bolsevizmus akkor lenne, ha a hitelt fel KELLENE venned, ha akarod, ha nem.
@kovi1970: "Kijafszomvagyte? Legalább külföldről ugatsz bele a dolgokba?"

bizonyos értelemben távolról: én vagyok az egyetlen hülye a Tízmillió Zseni Országában.

"te olyanokat becsmérelsz akiket a saját választott vezetőik csúnya módon átvertek a 21 év alatt"

még egyszer: akármilyen csúnya módon veri át a Magyarellenes Világszövetség a Szíriusz Szent Népét, GONDOLKODNI NEM TILOS!
Alapvetően a hitel nem rossz dolog, hiszen előre megkapja azt a pénzt amiért még meg sem dolgozott. Az más kérdés, hogy ennek mennyi a kamata, hogy módosítják, kinek mennyi a nyeresége. De alapjaiban jó. Aki nek akar hitelt, az esetleg tegye félre a havi 60.000 forintot és majd 60 évesen összejön annyi pénze hogy vehet belőle házat, addig lakjon az anyjánál.
"Olyan kézenfekvő, de a kormány által kitárgyalt feltételekhez képest jelentős engedménnyel, minthogy a törlesztőrészlet növekedése nem haladhatja meg a forintnak az ügyleti devizához képest számított tényleges romlásának mértékét."

Ez miert kezenfekvo? A CDS ara emelkedhet gyorsabban a keresztarfolyamnal es az ilyet minden ertekpapirnal a vevo fizeti, de vannak mas komponensek is. Az arfolyam egy mutato a sokbol, meg ha nagyon fontos is.

Azonkivul mindenki figyelmen kivul hagyja, hogy vannak itthon prudens emberek is, mert mindenki csak a szerencsetlenul jartakkal foglalkozik. Ha a prudenseket buntetjuk azzal, hogy ok nem vehetnek olcsobban akkor lakast, amikor a kereslet/kinalat ugy alakulna, de a kormany kivulrol belenyul a helyzetbe, akkor az nagyon fog bosszantani.

En osszeomlasra jatszottam es nem vettem lakast, mert elhalasztottam azzal, hogy lesz ennel jobb is a piaci kornyezet. Nem nyujtozkodtam tul a lehetosegeimen es alberletben lakok a mai napig.

En is szeretnek lakast venni, REALIS piaci kornyezetben. Ha a kinalati oldalt kistafirozzuk allami penzbol meg a bankszektor ilyen-olyan megszopatasaval (ami higyjetek el, nem lesz jo nektek), akkor kesobb kell majd kifizetni ugyanazt a penzt es igy is ki van baszva azokkal, akik elorefele neztek.

Sokat hallok svajcifrank hiteleseket sirni, de meg a valsag elott, akik engem kerdeztek, hogy szerintem jo otlet-e, mindnek azt mondtam, hogy nem, kurva szar otlet es igy volt ezzel minden olyan baratom, aki kozgazdasagtant tanult. Nem figyeltek. Igy jartak. Unom.
"1) a Magyar Köztársaság (Magyarország) területén sem jogszabály, sem nemzetközi egyezmény, se semmilyen egyéb társadalmi egyezség nem tiltja a logikus gondolkodást, a körültekintő, alapos eljárást, a kérdezést, banki, pénzügyi és jogi szakemberek igénybe vételét olyan horderejű döntések előtt, amelyek több évtizedre kihatnak az ember életére, egzisztenciájára."

Hát pont erről van szó. Nem volt az a körültekintő, logikusan gondolkodó és pénzügyi vagy jogi szakemberek által kiokosított hitelért folyamodó szerencsétlen, aki láthatta volna előre, hogy mi történik a Frankkal. Hidd el, hogy a legtöbben most azért szívnak, mert megbíztak a te kedvenc "szakembereidben".
@Tolvisz: Nem, nem, nem. Nem kell hitel. ez egy mítosz. Egy vállalkozásnak innovatívnak kell lennie és ki kell gazdálkodnia a fejlesztéshez szükséges forrásokat, illetve vannak fejlesztési pályázatok, amikor az állam ad neki mert ez mindkettőjüknek jó üzlet, de a hitel az a lehető legrosszabb megoldás, mert megöli az innovációt: a vállalkozás adminisztratív erejének 70%-a elmegy a hitekkel kapcsolatos ügyintézésre és nincs erőforrás, piacfigyelésre, megalapozott tervezésre, fejlesztésre stb. Ha meg megvan a hitel és lehet még venni egy gépet az siker. Oszt, frászt. Ha minden munkaórát figyelmbe veszünk, lehet, hogy semmivel sem vagyunk előrébb.
Röviden a lényeg: a sztoryban mindenki ludas, bankok is, kormányzat is, hitelt felvevők is. Csak az egyiket utálni szűklátókörűség. Fröcskölődni meg álmodozni persze lehet, a lényeg, h a hitelt vissza kell fizetni. Amit el kellene érni, hogy a veszteségből (ami nem kicsi) mindenki vmilyen arányban vegye ki a részét. Csak az egyik szereplőre áthárítani nem megoldás. Momentán mondjuk ez van.
@különvélemény: "Látom, a közgazdaságról is annyi fogalmad van, mint a banki szerződésekről."

így van. mint mondtam, én vagyok az egyetlen ebben az országban, aki nem ért sem a focihoz, sem a politikához, sem a halászléfőzéshez és még csak a banki hitelszerződésekhez sem. (bár életem párja bankos, nekem pedig pénzintézeti szakirányú közgazdász diplomám van, de mondom és vállalom: tízmillió magyarral ellentétben NEM ÉRTEK HOZZÁ!)
@Martian: "Ha ezek szerint annyira gáz hitelt felvenni"

neked sem megy a szövegértő olvasás. komolyan mondom, kezdek mindent érteni...
@idelle: Azért te qrva kemény vagy ám.
Kezdjük ott, hogy igenis igénybe vettük a pénzügyi szakemberek segítségét. Igen, ott ültek a bankban. Megnézték a jövedelmünket, és biztosak voltak benne, hogy nincs velünk kockázat. Stabil volt az állásunk, életpályamodellünk volt, javult a forint, dübörgött a gazdaság, maholnap euro... mondták. Ők, a szakemberek. - Kockázat? - Diszkrét kaccantás, - Minimális!
És hogy miért is vettük fel a hitelt? Hát mert olcsó volt, támogatták, kínálták, államilag garantálták. És láttuk, hogy ebben a sz@ros országban máshogy nem lesz lakásunk/házunk soha. Mert kicsúsztunk a szocpolból a hülye feltételek miatt. Mert a szüleink nem vettek nekünk lakást és még élnek (hál' istennek); de nem szeretnénk három gyerekkel együtt élni velük, főleg úgy, hogy 250 km-re laknak tőlünk.
És hogy miért kellett nekünk saját lakás/ház? Mert a magyar így szocializálódott, sajnálom, én is. Hogy csak akkor érzi magát valamennyire biztonságban, ha "saját" tető van a feje fölött. Persze jelzáloggal voltaképp szó sincs sajátról, de mégis úgy érzi.
Szóval elmész te a picsába azzal, hogy egymillió ember a hibás, és nem húszezer bankár, amikor a törlesztőm kb. 30 eFt-ról 100-ra emelkedett 5 év alatt. Ez akkor lenne reális, ha a forint/frank árfolyam is így alakult volna. De lóf@szt. A 25%-30%-os emelkedést pisszenés nélkül kifizetném.
Egy demagóg paraszt vagy. Nagyon felbasztál.
"a kölcsönöknél a bank IS kockáztat"

az utóbbi 20 évben Magyarországon:

mikor zártak be akárcsak EGY bankot is azért mert elbaszta a hitelkihelyezéseit és csődbe ment?
soha

hány bankkonszolidációnak nevezett - adjunk a banknak ingyen állami pénzt - akció volt
minimum 5

hány ember vesztette el mindenét, mert nem tudta fizetni a hiteleit
minimum 10000

hány embernek adott rossz hitele miatti anyagi helyzete megsegítésére konszolidációt az ÁLLAM
maximum 0
Jó lenne, ha a hitelt felvevő is olyan rugalmasan változtathatna a feltételeken, mint a bank. Ha ő úgy látja jónak, akkor kevesebbet fizet (minden hátrány nélkül!), ha akarja meg többet... Vagy nem egyenlő a két fél? :)
@butter-k: "1, A hitelkamatok emelése nem nagyon volt benne a pakliban. A CHF 0%os kamatát én 7%-ért kapom, ez csak felfele mozdult lefelé sosem."

A hitelkamat a hitelek kockázatát mutatja, semmi köze nincs ahhoz, hogy a bank mennyiért jut forráshoz. Azért 7 százalék és azért növekszik, mert nagyon sok a rossz adós, az ő nemfizetésüket teríti szét a bank a jó adósok között.

Meséld már el, hogy Te mit tennél a bankok helyében? Mert hőbörögni lehet, de tegyük fel, van párszáz milliárd forintnyi tőkéd, amelyet párszázezer kisbefektető betéteiből gyűjtöttél össze, és szeretnél hitelt nyújtani itt és most Magyarországon, hogy a betéteseknek hozamot vagy kamatot tudj fizetni. Pár mondatos üzleti tervet lehethetnél, ami garantálja, hogy a kihelyezett hiteleket fizetni fogják olyan mértékben, amelyből ki tudod fizetni a betéteseket, illetve tartasz annyi likvid tőkét a páncélban, amely a napi pénzmozgásokat lefedi.

"2, Ez egy CHF alapú forinthitel,ezért nem fizethetem CHF-ben, mégis CHF-ben számolják a kezelési költségemet..."

Rákérdeztél a bankban is erre? Mert én például az euró lakáshitelemet fix összegű euróban törlesztem az euró számlámról, amelyre akkor és onnan teszek eurót, amikor akarok. Csak nem hirdetik a bankok, mert az ügyfelek nem keresik, de sok bank nyújt ilyen hitelt. Persze most újratárgyalni a szerződést macerás, de megkérdezted egyátalán?

"3, teljesen átláthatatlan, hogy miből és hogyan jön ki a törlesztőrészletem."

Én látom a jelenlegi két hitelemnél, hogy mennyi a tőketörlesztés, a kamat, a hitelfedezeti biztosítás és a kezelési költség. Melyik bank az, amelyik ezt nem részletezi?

"4, ha át akarom váltani mondjuk euróra, akkor nem CHF/ euró árfolyamon tehetem meg hanem
chf->euró->forint>euró láncon keresztül..."

Szerintem CHF->Forint->Euró a váltás, de ha bemész a bankba és elmondod, hogy mit szeretnél, előfordulhat, hogy meg tudsz egyezni. Nem szentírás, ami a szerződésben van, megfelelő indoklással és tárgyalókészséggel módosítható a szerződés. Csak macerás, sokkal könnyebb aláírni egy kész szerződést olvasás nélkül, mint megérteni a leírtakat és módosítást kérni.

"5, ha elcsúszok, ráraknak BAR listára azonnal, majd visszacsomagolják a hitelembe a késedelmi kamatokat, büntetéseket és kb. automatikusan újrakötik a szerződést kb 3M Ft-al magasabb tőkével de 17%-os "büntető" kamattal, amit persze nem lehet fizetni.."

Ne csússz el, hanem még az elcsúszás előtt keresd meg a bankot, hogy baj lesz, foglalkozni fognak a dologgal. A magyarországi banki ügyfelek az utolsó utáni pillanatban se keresik meg a bankot, sok esetben a banknak kell kezdeményezni a párbeszédet, mert a banknak se jó, ha növekszik a bedőlt hitelek száma, rettentő sok szerződést módosítottak ennek elkerülése okán.

"6. Az a pénz amit minden hónapban kitalicskáznak a hitelesek az országból a sarki fűszeresnél nem költődik el. A belső kereslet teszi naggyá Svájcot, minket meg annak hiánya öl meg."

Úgy rémlik, hogy forinthitel mindig is volt, azt kellett volna felvenni, és akkor az országban maradt volna a pénz. Csak az drága volt... de kevesebb kockázattal jár.
@johevi: Nem kell senkinek az anyjánál lakni. Egy lakáshitel összegénél kevesebből, vígan élhet albérletben.És ha megszűnik a munkája akkor máshová költözik, oda ahol van munka és nem veszt az ingatlanon kb. 10 évnyi törlesztést, amikor eladja.
@különvélemény: "Attól még a bank bírálja el a hitelt, ugyanazon adatok/elvek alapján, mert az közvetítőn keresztül érkezik."

egy alapvetően igaz.
ugyanakkor: egyrészt - sajnos - a dömpingidőszakban a hitelezés feltételei is lazultak, tehát a bankok jóval kesébé voltak alaposak és körültekintők.
másrészt ugyanúgy feladata lett volna a hitelügyintézőnek, hogy tájékoztasson a várható kockázatokról, de ez értelemszerűen nem volt érdeke.
@Cpt. Flint:

idelle láthatóan egy FASZ
@árnyékgyuri: "Nem, nem, nem. Nem kell hitel. ez egy mítosz."

Hát ezzel nem sok közgazdász/szakember ért egyet. Persze konkrét példákat mindenre lehet hozni, pro és kontra, de általánosságban szerintem amit írsz az nem igaz. A fejlesztési támogatások meg pályázati pénzek, ... mögött is valaki áll, aki fizet. EU, EKB, IMF, EBRD, meg ilyenek. Sokszor kell önrész, ami nincs az adott vállalkozásnak. A számlán lévő pénz halott pénz, azt be kell fektetni, hogy hozama legyen. Na ez messzire vezet, a poszt végülis nem erről szól.
@idelle: "(bár életem párja bankos, nekem pedig pénzintézeti szakirányú közgazdász diplomám van"

Ja, így már teljesen érthető. Akkor pont ti vagytok azok a pároddal, akik abból éltek jól, hogy minket uzsoráztok. És még játszod itt az eszed. Te ("párod") mennyiért is kap hitelt?
Na takarodj innen. (Ilyet még soha nem írtam a neten senkinek.)
@idelle: És a drága hitelintézetek azért folyósítottak CHF-ben, mert ott szépek a hegyek meg jó a bicska. Ők persze nem tudták, hogy alulértékelt devizában nyomják ki tömegével a hiteleket. JPY dettó ugyanez. Dehogy voltak ők kapzsik, ugyan! Csak most ráfaragtak... Túlnyerték magukat.
@Tolvisz: Az elégedetlenség most nem a nemfizetés elleni biztosítékokkal van, hanem hogy a bankok követhetetlen módon változtathatják menet közben a törlesztést.

Ha a szerződésben az állna, hogy a törlesztés változásait ezzel a matematikai képlettel lehet meghatározni, amelynek bemenő adatai egyértelműek, nyilvánosak és ellenőrizhetők, akkor nem is lenne probléma.
@xenuka: szerintem is valami tepsiseggű bankos troll (és nyelvtan náci)
@Muad\\\'Dib: "Egyrészt éveken keresztül sulykolták , hogy nyugodtan vegyen fel mindenki hitelt,"

azt is folyamatosan sulykolják, hogy vegyek mobilt, mobilinternetet, hamburgert, hüvelygomba elleni kenőcsöt, levesport, hajfestéket, kólát, jégkrémet, oszt'...oszt' mégsem veszek.

"a világ talán legpofátlanabb és legirritálóbb produkciójával, miután teljesen felelőtlen befektetési és hitelpolitikájuk miatt kirobbantottak egy nemzetközi válságot, állami segítséggel kihúztak őket a szarból (értsd: a hitelfelvevők pénzén)"

jó lenne eldönteni, hogy a magyarországi devizahitelt nyújtó bankokról beszélgetünk, vagy az amerikai befektetési bankokról (és hitelminősítőkről), mert korántsem mindegy.

"vagy olyan szerződésre, melyet, ha az én cégem kötne egy partnerrel, azt röhögve mondaná semmisnek bármely bíróság..."

az én eredeti felvetésem leginkább arra vonatkozott, hogy az árfolyamkockázat továbbhárítása jogának semmissé tétele egy ostoba húzás/döntés lenne.
@Tolvisz: "a sztoryban mindenki ludas, bankok is, kormányzat is, hitelt felvevők is"

Éppen ezért kéne, hogy a kockázatot hárman egyenlő mértékben viseljék, ne a hitelfelvevő egyedül. Hitelfelvételnél nyilván számolt az árfolyamkockázattal az ember, és úgy kalkulált, hogy 30-50%-kal nagyobb törlesztőt még simán tudjon perkálni. Na de 80-100%-kal nagyobbat..? Ezt nem láthatta előre a legkörültekintőbb ügyfél sem.
Ekkora segg bloggert! Miről írsz, te jószág! Azt kritizálod, hogy a jelenlegi kormány mit tesz vagy nem tesz? Miért nem a lopcsányékat, amikor megígérték 2008-ra az EURO-t?! Miért nem azt, hogy egy szóval nem figyelmeztették a sok balfasz hitelfelvevőt a veszélyekre! (igen, az összes nyafogóra értem kivétel nélkül, akik seggek felmérni, hogy mennyire biztos a munkahelyük, hogy mennyire biztos a 150 Ft-os CHF!)----OMG!
@Muad\\\'Dib: Ehhez Magyarorszagnak semmi koze (marmint a bankmenteshez), viszont annal nagyobb a pofaja a teren. Az egesz lakossag ugy csinal, mintha a bankok azert lennenek, hogy vele kibasszanak, pedig ok azok, akik miatt mukodik a gazdasag. Persze, hogy faj, hogy vissza kell fizetni azt a penzt, de az a penz, ami ki van rakva, az nem a bank penze, hanem a beteteseike, te is elvarod, hogy ha megtakaritasod van es nem koltod el, hogy kamatot fizessen a hasznaloja utana. Nana, kulonben elfagyiznam most, ki tudja mi lesz holnap.

Ez az egesz kurucos vircsaft egy dologra lesz jo roviduton, hogy bedoljon az egesz gazdasag a picsaba. Nem vagyunk messze tole most sem, eleg nehany ostoba, bankbuzeralo huzas a kormanytol es tenyleg azt mondja az ERSTE meg 20 masik, hogy lofasz Mo. seggebe, huzunk innen a picsaba. Szepen bedolnek a leanyok, nem lesz hitelezes, nem lesz kereskedelem, de a kintlevo hitelportfoliokat azert ugyanugy el fogjak majd adni, azt nem ussza meg senki. Allamilag kell majd garantalni viszont az osszes lakossagi bankbetetet, inflacio, osszeomlas, ilyesmi.

Orbanek neha ugy csinalnak, mintha ezt a kockazatot nem ertenek, neha ugy, mintha igen. Ha mazlink van es stabilizalodik a kulfoldi helyzet, akkor meguszhatjuk, ha meg 2 ilyen szopas lesz, mint a heten, akkor viszont barmit csinal a magyar kormany, lehuzhatjuk a redonyt.

Ne buzeraljatok a bankokat, nelkuluk sokkal nagyobb a szivas, minthogy sokat kell fizetni havitorlesztonek.
@hegyilany: nyilván nem számolt...azért nyafog most!
@idelle: "KI, lassan kérdezem: K I követelte, hogy hitelt vegyél fel???"

A három kérdőjelből arra következtetek, hogy tényleg nem tudod, tehát itt egy válasz:

A magyar állam nagyon alacsony áron eladta a tulajdonában lévő ingatlanokat a lakosságnak mivel nem tudta azokat fenntartani. Vagyis Magyarországon szinte teljesen megszűnt a bérlakás piac. Ebből az következik, hogy ha lakni szeretnél valahol, akkor venned kell egy ingatlant. Tehát gyakorlatilag a magyar állam kényszerítette lakásvásárlásra az embereket. Ehhez hihetetlenül felelőtlen támogatást nyújtottak eleinte, a banki szabályozással pedig szinte egyáltalán nem foglalkoztak. Természetesen a gyakorlatban szó szerint senki nem kényszerített hitelfelvételre, de amikor ezt a rengeteg hitelt felvette a lakosság, akkor még úy működött az egész világ, hogy hitelből finanszírozta magát. Cégek és magánszemélyek egyaránt - hát mára ez megváltozni látszik... Egy átlagos állampolgártól sem lehetett elvárni, hogy előre lássa a görög, ír, portugál, usa stb csődközeli helyzetét, ami idáig hajtotta az árfolyamot. Amikor egy deviza értéke 145 forintról 245.re változik 3 év alatt, az szinte olyan vis major, mintha belecsapna a villám a házadba és leégne az egész. A mai világgazdaságban teljesen előre láthatatlan folyamatok zajlanak, amire 3 évvel ezelőtt senki sem számított - se a bank, se a hitelfelvevő. A lényeg, hogy túl egyszerű és semmire sem vezető megállapítás, hogy a hitelfelvevők hibája az eladósodottságuk. Ez nem vezet közelebb a megoldáshoz, csak az indulatokat szítja.
@idelle: "az én eredeti felvetésem leginkább arra vonatkozott, hogy az árfolyamkockázat továbbhárítása jogának semmissé tétele egy ostoba húzás/döntés lenne."
MERT?!
"A hitelkamat a hitelek kockázatát mutatja, semmi köze nincs ahhoz, hogy a bank mennyiért jut forráshoz. Azért 7 százalék és azért növekszik, mert nagyon sok a rossz adós, az ő nemfizetésüket teríti szét a bank a jó adósok között"

Pontosan ez a nagy görénység. Vállalja kockázatot a bank, ne a rendesen fizetőn verje le a rossz adós okozta veszteséget!
@Cpt. Flint: engem meg az basz fel, hogy a kedves hitelfelvevő a saját felelősségét nem hajlandó elismerni. Például ezt írod: "Szóval elmész te a picsába azzal, hogy egymillió ember a hibás, és nem húszezer bankár, amikor a törlesztőm kb. 30 eFt-ról 100-ra emelkedett 5 év alatt."
Komolyan gondolod, hogy ez a dolog vagy-vagy? Igen, felelősök a bankok, de ez nem ment fel téged az alól hogy te hoztad meg a döntést. Jó lenne ha vállalnád érte a felelősséget, és nem a többieknek kéne akik felelősen jártak el. Ugyanis én baromira unom, hogy az én költségeim nőnek azért, mert te tovább nyújtózkodtál mint ameddig a takaród ért.
Ha jól emléxem, 2001-ben pont a mostani nagyvezír és bandája volt az, aki lehetővé tette a bankoknak az egyoldalú hitelszerződés módosítást! lehet sírni!
Teljesen úgy beszélnek itt a banki aljasságról, a hitelügyintézők hazugságairól és elhallgatásairól, hogy ezt nem mondta, meg azt állította, mintha ezek nem magyar állampolgárok lettek volna, a kárpát-medencei csúcsnemzet sarjai, a becsület és az egyenesség emblematikus figurái. Biztos mind héberül, franciául meg amerikaiul beszélt, mi? Baszta is át egyből a drága magyart, mint szart a palánkon... Ugyanaz a népség fúj ugyanarra.
@hegyilany: "Hallod bank, dolj mar be onszantadbol, mert ez igy nem fair!"

A biztositas is igy mukodik, sot a kozert a sarkon is dragabban fogja adni a cuccait, ha sok a bolti lopas.
Vitek! ott a pont!!!!! De hát mit is várhatnánk a zemberektől, mikor a mindegyik kormányunk arra hivatkozik, hogy a másik is lopott! és ez felmenti őket?!
@EMU: De bazmeg, senki sem baszott at senkit. Ezt nem ertem. Felnott emberek tudatosan belementek egy kockazatos ugyletbe es rosszul jartak. Hol itt a kibaszas? Gyerekekrol beszelunk?
"az én eredeti felvetésem leginkább arra vonatkozott, hogy az árfolyamkockázat továbbhárítása jogának semmissé tétele egy ostoba húzás/döntés lenne."

Erre az lenne a megoldás, hogy a bankok rá legyenek szorítva a kockázat felülbecslésére... inkább legyen drágább a hitel, de a jelenleginél stabilabb és kiszámíthatóbb.
@árnyékgyuri:
Teljesen igazad van, ez is megoldás. Más országokban megy is. Persze, biztos hogy jobban hangzik, hogy "van saját lakásom" de nem mindig kell.
@idelle:
"...jó lenne eldönteni, hogy a magyarországi devizahitelt nyújtó bankokról beszélgetünk, vagy az amerikai befektetési bankokról (és hitelminősítőkről), mert korántsem mindegy..."
Mivel a magyarországi bankok jelentős része a hitelválságban érintett nemzetközi bank leányvállalata, így azért komolyan van összefüggés a kérdésben.

@fikanick:
Mindjárt sírok a jólelkű bankok és befektetési alapok miatt:
"...Ezen a napon ugyanis a közélet tisztaságáért létrehozott amerikai központ (CPI) igazgatója, Bill Buzenberg bejelenti, hogy a bankok, amelyeket állításuk szerint meglepetésszerűen ért a pénzügyi rendszert alapjaiban megingató jelzáloghitel-válság, valójában mindent megtettek annak érdekében, hogy a nagyon magas kockázatú kölcsönökkel kiprovokálják azt, tehát ésszerűen nem számíthattak rá, hogy kihelyezett tőkéjüket valaha is viszontlátják.
A Center for Public Integrity konkrétan is megnevezett 25 pénzintézetet, amelyek a mintegy ezermilliárd (!) dollárra tehető kétes jelzáloghitel 72 százalékát nyújtották, közülük 21 olyan bankokhoz tartozott, amelyeket az amerikai államkincstár jelenleg igyekszik feltőkésíteni az adófizetők pénzén. A kipellengérezettek között a kapitalizmus nagyágyúi (Citigroup, Hongkong and Shanghai Banking Corporation, Barclays stb,) is szerepelnek, és különösen a világ egykori vezető biztosítótársasága, az AIG, amelyet az amerikai kormány a Paulson-terv keretében 180 milliárd dollárral próbált kihúzni a slamasztikából, a pénz egy része azonban a céget taccsra tevő menedzsment jutalmazására szolgált..."

"...Közben az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) egy újabb őrült spekulációs módszert leplezett le. Az ún. quote stuffing-ok döntő szerepet játszottak a Wall Street május 6-i villámösszeomlásában (flash crash), amikor a Dow Jones tőzsdeindex 700 pontot zuhant alig néhány perc alatt. Maga a módszer abból áll, hogy egyes „rafkós” nagybankok és hedge fundok szuperteljesítményű computereken és -szervereken keresztül elektronikusan adnak tőzsdei részvényeladási és -vételi megbízatásokat hatalmas mennyiségben, majd néhány ezredmásodpercen belül visszavonják ugyanezeket, és bezsebelik a marzson képződő hasznot (nagyon nagyban és nagyon gyorsan játszanak „oda-vissza” , ami hatalmas mennyiségű mikroprofitot eredményez, ezek pedig összeadódva csaknem korlátlan nagyságú nyereséget). Ezek a manőverek lehetetlenné teszik a kisbefektetők számára a versenyt, mert ez utóbbiaknak hiányoznak a technikai eszközeik ahhoz, hogy ugyanezt tegyék..."
@Nocomment: Baromsag, csapd csak fel az ingatlan.com-ot, tele van berelheto lakasokkal. Meg is lepodnel, hogy milyen olcso. Tudom, mert en is berelt lakasban lakom.
@fikanick: Az év végi bónuszok csökkentése és a bank bedőlése között azért van még pár fokozat...
@idelle: Ebben igazad van. De egy példa a hazai bankok üzletpolitikájára:

Pl. ha valaki (mondjuk egy vállalkozás) egy hazai banktól utal át egy (Uniós !) másik országbeli bankba, akkor a hazai bank (pl. CIB) cca. 15-17 Euró ilyen-olyan díjat számol fel. Ha ugyanezt Szlovákiából (s egy olyan osztrák bank leányától teszed meg, melynek hazai árai a CIB-hez, és a többiekhez hasonlóak, akkor a díj 17 eurócent (!!). Igen 17 eurócent, azaz 1/100-ada a hazai díjnak. Ha Spanyolországból teszed ugyanezt, cca. 1,5 Euró, 1/10-e a hazainak!

Tehát látható, hogy a hazai bankok minden fronton azt teszik, amivel feljelentik a saját ügyfeleiket, azaz: rabolnak.

A fő felelős persze a politikai, mert hagyja. Persze lefizetik.

Vajon miért kerül. pl. minden olyan bukott politikus, aki vagy hasznot hajtott . vagy később jó lehet a bankszektornak az OTP-hez arany állásba? Ez költői kérdés volt.
@Muad\\\'Dib: Mi koze van ennek a temanak a befektetesi bankok valsagahoz? Teljesen mas tema, amit kizarolag azert vettel elo, hogy buzeralhasd a bankokat ugy altalaban egy kicsit.

Maradj a temanal, a Morgan Stanley meg a Goldman Sachs nem vett reszt a svajcifrankalapuhitelezesben.
Összefoglalom:

- az allam tehet rola
- a szocializacio tehet rola
- a bank tehet rola

Ja.
@sh4d0w: "ugyan mi indokolná azt, hogy számítani kelljen +50 v. +60%-os árfolyamra? Mert normális ember számol 15-20%-kal, nem többel. Áruld ezt el nekem, pls!"

1) a pénzügyekhez nem értő (pontosabban: a mindenhez, így a pénzügyekhez is tökéletesen értő magyar) átlagembernek nem tudok ilyen indokot mondani, de csak azért, mert ők úgy élnek, mint a kutyám: azt gondolják, hogy a kaja meg a víz mindig ott lesz a táljukban, a világ értük van és őket nem érheti semmi baj. ez mondjuk a jelenlegi társadalmunk 80-85%-a.

2) nagyanyáink még tudták, hogy "nincs az a sok, amit el ne lehetne költeni és nincs az a kevés, amiből ne lehetne megtakarítani". és kölcsön sem kértek soha, csak annyit engedtek meg maguknak, amire futotta. és nem volt hitelre lakásuk, autójuk, tévéjük, mobiljuk, stb. és mégis teljes életet éltek. milyen érdekes, mi?
a múltkoriban egy barátom küldött egy e-mailt valami ketyeréről, arról érdeklődve a haveri körben, hogy szerintünk érdemes-e megvennie. azt írtam neki: én általában egy egyszerű tesztet végzek. ha valamire nem volt szüksége az anyámnak, akkor nekem sincs.

3) nem volt túl régen: '97-ben egy kelet-ázsiai válság, '98-ban egy orosz válság, a többségnek tanították az iskolában a '33-as világgazdasági válságot is, szóval lehet tudni, hogy válság mindig lesz, lehet sejteni, hogy állás/pénzkereset viszont nem mindiog, szóval ehhez képest kellene belőniük az embereknek a vágyaikat és az életüket. szvsz. (ld. még a 2) pontot)

4) szakembereknek: egyik bankos barátom, aki az MNB-nél és kereskedelmi banknál is devizával dolgozott, sok éve forinthitelt vett fel a lakására. nem azért, mert tudta, hogy 2011-ben 250 lesz a svájci frank, hanem mert a mukája révén látta, hogy a devizapiac olyan hektikus mozgásokra képes, ami feltűnően nagy kockázatokat hordoz magában.

hát kb. ennyi.
@idelle: Hát most jól megmondtad nekünk, de amik igazán bosszantanak az egészben már egy szót sem szóltál.
Ha már olyan okos vagyok, mire kellett volna rájönnöm, milyen konstrukcióban jutok lakáshoz?
Hitelt felvenni ugye nem kötelező, gyűjtögessen az ember inkább.
Namármost ha ügyes vagyok, a hitel futamideje alatt össze is gyűjthetem a pénzt sőt még hamarabb talán 10 év alatt is.
Addig persze lakhatunk mamánál-anyósnál, hogy az albérlet költségei is megmaradjanak.
Tíz év nem nagy idő, addig megnőnek a gyerekek, halálosan összeveszek feleséggel-szülőkkel, és mire megvesszük a lakást, már nem is kell a négy szoba mert a kölkök kirepültek - én meg elvált ember vagyok.
Fasza, nem kell a hitel..
Kimaradt:
- a reklam a hibas
@idelle: "még egyszer: akármilyen csúnya módon veri át a Magyarellenes Világszövetség a Szíriusz Szent Népét, GONDOLKODNI NEM TILOS!"

Kárörvendeni meg nem illik!
Főleg, hogy sokak hozzá nem értését kihasználva átverték őket.
Nekem egyáltalán nincs hitelem szerencsére, de mégsem nézem le az olyanokat akik valamilyen módon mégis vettek fel. Kettőnk között ez a nagy különbség.

Ettől függetlenül én is az ellen vagyok, hogy az adófizetők, azaz az én pénzemből kártalanítsák a bankokat. Sajnos a hitelt felvevők mindenképpen megszívták...
Ha tegyuk fel a chf 140-rol leesett volna 90-re akkor mindenki rohogne a markaba, hogy milyen jol jart es esze agaban sem lenne megteritenie a bank "karat", hiaba sirna a bank, hogy ekkora ingadozassal nem szamolt.

Most a bank rohog a markaba.

Nagyon alszentek ne legyunk mar.
"egyik bankos barátom, aki az MNB-nél és kereskedelmi banknál is devizával dolgozott, sok éve forinthitelt vett fel a lakására. nem azért, mert tudta, hogy 2011-ben 250 lesz a svájci frank, hanem mert a mukája révén látta, hogy a devizapiac olyan hektikus mozgásokra képes, ami feltűnően nagy kockázatokat hordoz magában."

Mindeközben ő és kollégái teljes meggyőződéssel tukmálták az ügyfelekre a frankhitelt. Csakugyan erkölcsös és sportszerű!
@hegyilany: Nagyon regen vesztesegesek a magyarorszagi bankok. Azert voltak olyan nyeresegesek hosszu ideig, mert

A) nem volt muszaj idejonniuk
B) ez egy kockazatos orszag, instabil

Magasabb kamat varhato, mint egy olyan helyen, ami kiszamithatobb. Ez egy korrekt ugylet. Ok kockaztatnak, mi fizetunk. Az viszont nem egy korrekt dolog, hogy egyszercsak eloallunk azzal, hogy fizessenek meg extraadot, meg az onkormanyzatok helyett es egy ponton meg azt is le akarjuk nyomni rajtuk, hogy akkor most egyik naprol a masikra olyan 40%-ot essen az ingatlanbefekteteseik erteke.

Szerinted, ha ez megtortenne, melyik lenne az a bank, amelyik ne szedne azonnal a satorfajat, menne Strassbourga es verne le jo esellyel a kormanyt egy nagy perben, bizonyitva hogy a kormany nem jart el versenysemlegesen? (mert hat ez tenyleg nem az)

Szerinted, ha megszunne az ingatlanhitelezes Mo-on, mi tortenne az epitoiparral es az ingatlanok arszinvonalaval, ami sok embernek 20+ evnyi megtakaritasa?
@Agyalap: A bank tehet a te eletedrol, ha jol ertem?
@hegyilany: Az MNB tukmalt volna barmit is? Azonkivul amikor azt mondod, hogy a bankoknak nem kellett volna eladni ezt a dolgot, akkor hulyenek nezed a hitel felvevojet. Gyereknek, aki nem tud maganak donteni.
@Cpt. Flint: "Azért te qrva kemény vagy ám."

csak mint a vídia.

"És láttuk, hogy ebben a sz@ros országban máshogy nem lesz lakásunk/házunk soha."

ebben a szaros (hadd nem mondjam: kurva) országban, van egy epromba égetett rögeszme, nevezetesen, hogy saját ház/lakás kell. miért is?

"Szóval elmész te a picsába azzal, hogy egymillió ember a hibás, és nem húszezer bankár, amikor a törlesztőm kb. 30 eFt-ról 100-ra emelkedett 5 év alatt."

amikor árfolyamnyereséged volt a hiteleden, akkor örültél vagy gyanakodtál?
az enyém nem emelkedett ilyen mértékben: vajon miért?
a nagy számok törvénye alapján húszezer bankárnak esélye sem lenne egymillió emberrel szemben. persze húszezer bankár kötelékben sokkal erősebb, mint egymillió kis hőbörgő pöcs.

egyébként valóban elmegyek a picsába: átlag hetente háromszor (ez a téma tekintetében nem releváns, csak úgy mondom.)
@fikanick:
Na most ez a vita teljesen komolytalanná fog válni, ha szerinted a fenti témának a világon semmi köze a svájci frank árfolyamának a drasztikus emelkedéséhez. Ráadásul, mivel a Magyarországon jelen levő nagy nemzetközi bankok többsége érintett a dolgokban, azzal jönni, hogy dehát nem mindenki hitelezett svájci frankot, minimum mulatságos.
@Tolvisz: Igazad van. Valamennyire. Én igazából a hitel túlmisztifikálása ellen durcázok. O.K. 1 eszköz. De messze nem az egyetlen. A mítosz arról szól, hogy fejleszteni hitelből "kell". Eszükbe sem jut vásárokra komolyan járni, trendeket figyelni, ahhoz tartalékokat félretenni, Nem. Van egy új izé, vegyünk fel hitelt, oszt majd mi is a legfejlettebb technológiával gyártunk/szállítunk (ettől rosszabb: a mi ügyfeleink is olyan kiszolgálást kapnak) Mintha nem lehetne tartaléka egy vállaltnak. Én polgármester vagyok és azon dolgozom, hogy ha lehet soha semmire ne kelljen hitelt felvennünk. Az álmom az (lehetetlen), hogy olyan fokon legyünk függetlenek, hogy ha akarnánk, akár meg is szüntethessük a bankszámláinkat.
@Muad\\\'Dib: Az Erste? A Raiffeisen? A CIB? Te semmit sem tudsz a hitelvalsagrol.
@fikanick: Ne légy álszent! Ha egy ügyfél azokban az években bement egy bankba, hogy hitelt szeretne felvenni, nem a forinthitel előnyeit ecsetelték neki lelkesen. :)
@hegyilany: "Vállalja kockázatot a bank, ne a rendesen fizetőn verje le a rossz adós okozta veszteséget!"

'VÉSZ' nyelven ugyanez úgy hangzik, hogy a nem fizető ügyfél helyett a vállalkozó vállalja a kockázatot - beszéld meg ezt tán a VÉSZmadarakkal, pont ez a másik, amiatt nyígnak.
@sh4d0w: minden, ismetlem minden hitel es befektetesi helyzetben az arfolyamokkal/nyeresegekkel kapcsolatos elso es legfontosabb szabaly: a multbeli adatok nem garantalnak semmit a jovobeli adatokra nezve. Semmit.

Pont ezert hivjak spekulacionak: nem tudod, mi fog tortenni, csak valoszinusegekkel tudsz jatszani. Most egy olyan esemeny kovetkezett be, amire viszonylag kevesen szamitottak. A bankosok sem. A szakmajuk nem az, hogy pontosan elore lassak a jovot, hanem hogy viszonylag jol megiteljek a kockazatot -- ezt lehet, hogy jol csinaltak anno, de a kis valoszinusegu esemenyeket kevesen tudjak jol kezelni; meg a matematikusok sem.
@Cpt. Flint: "Akkor pont ti vagytok azok a pároddal, akik abból éltek jól, hogy minket uzsoráztok."

én nem a bankszakméban dolgozó irodistaként elég nehezen uzsorázlak, de amikor dühből ír az ember és lelkesedésből vesz fel hitelt, akkor nem gondolkozik szívesen.

"Na takarodj innen."

ilyet csak szabad akaratból teszek. olyan, mint a hitelfelvétel.
Persze, az árfolyamkockázatot meg véletlenül se annak kelljen fizetnie, aki a pénzt elköltötte csepeli sorlakásra, hanem aki odaadta, hogy tegyél vele belátásod szerint, nyilván, mert máskülönben báncsák a magyart a bankokok.
@fikanick: a kiadó lakások 99%-a illegális vállakozás, számla és adózás nélkül. Ebből következően nincs jogi szabályozása, így aki ilyen albérletbe költözik, az teljesen kiszolgáltatott a tulajdonosnak, aki indoklás nélkül bármikor kiteheti az ingatlanból. Szóval az nem bérlakás program, hogy az emberek illegálisan kiadják a lakásukat. Ez is "baromság"?
Ami lemaradt és bosszant:
-Nincs olyan bank/pénzintézet az országban, ahol jó kondíciókkal kaphatok hitelt (itt a külföldiekkel hasonlítok hasonlítok össze)
-Ha meg is találom a lehető legjobbat, az is minden költségét rám terheli (itt legjobban a közjegyző fáj, mert nem nekem van rá szükségem, hanem a banknak)
-Bármilyen kommunikációban nekem kell úgy éreznem, hogy a bank milyen rendes volt velem, hogy hitelt adott.

Folytathatnám, de nem érdemes. Soha semelyik banki csinovnyik nem fogja kimondani, hogy az árfolyam emelkedésével az egyébként is irreális kezelési költségek is lassan 50%-ot emelkedtek. Kérdem én: nem pofátlanság ezek alapján a banki kommunikáció?
@hegyilany: Nem, felajanlottak neki, hogy valaszthat A) B) es C) kozott. O valasztott, miutan rakerdezett azoknal, akiket ismer es ertenek hozza, majd jol ignoralta a tanacsukat. Ilyen legalabb 3 volt a kornyezetemben.
@Bakáts Tibor: "MERT?!"

mert a szerződésedben az van, hogy kölcsönvettél a banktól xxx svájci frankot, amit forintban kell törlesztened, a törlesztéskori aktuális árfolyamon.

PONT.
@Cpt. Flint: a minimalis kockazat lehet, hogy igaz is volt. A minimalis nem nulla. Feltenned az eletedet arra, hogy egy kockaval haromszor hatost dobsz? En nem, pedig a kockazat minimalis.

Abbol, hogy haromszor hatost dobsz egy kockaval, nem kovetkezik, hogy mindig mindenki hatos dob.
@idelle: "ebben a szaros (hadd nem mondjam: kurva) országban, van egy epromba égetett rögeszme, nevezetesen, hogy saját ház/lakás kell. miért is?"

Az előbb leírtam neked, nézd vissza a kommenteket.

Kösz.
@Nocomment: Nekem van szerzodesem. Tisztan.
@pagonylako: "ha ezt megértitek, talán nem fogtok hülyeségeket kommentelgetni"

a magyar társadalom legalább ezeregyszáz éve a társadalmi katasztrófa határán egyensúlyoz, leginkább a saját irigysége, szűk látókörűsége és ostobasága miatt (aki nagyon felháborodna, olvasgasson pl. Móriczot. de lehet Mikszáthot is, hogy értse, kikre szavaz).

nem rendít meg a dolog, megérdemeljük.
@hegyilany: Most azt kerdojelezed meg, hogy en ismerek 3 ilyen embert akik megkerdeztek, hogy mit gondolok rola, vagy a leiras altalanos ervenyevel kapcsolatban vagy szkeptikus?
@Nocomment: "Az előbb leírtam neked, nézd vissza a kommenteket.

Kösz."

utóbb olvastam, bocsánat.

tehát zsigerből, egyfajta szociális kód miatt.

sajnálatos.
@árnyékgyuri: Hmhm? Te éltél máshol, vagy én?
Ha jól rémlik, teljesen működőképes modell volt közel 10 évig, hogy a lakáshitelt az albérleti díj fedezte. Ha volt valakinek egy kis tőkéje még hitellel is megérte lakásba/házba fektetnie, mert ha kiadta visszajött a hitel költsége.
Sokan mondták is, hogy hülyék lesznek albérletet fizetni, amikor ugyanannyiért (vagy kevesebbért), ha van hozzá egy kevés tőkéjük _saját_ lakást vehetnek.
@Muad\\\'Dib: persze, nyilvan nagysebessegu daytradingben nem versenyezhetsz a profikkal. De miert is akarnal versenyezni? Az az o jatekuk, az esetek 99.99%-aban egymast kopasztjak meg, nem a kisbefektetoket.
@mentalmidget: "Ők persze nem tudták, hogy alulértékelt devizában nyomják ki tömegével a hiteleket. JPY dettó ugyanez. Dehogy voltak ők kapzsik, ugyan! Csak most ráfaragtak... Túlnyerték magukat."

az, hogy bedőlnek a hiteleik, fájjon nekik.

én nem is erről beszéltem.
@fikanick: "Nekem van szerzodesem. Tisztan." Ne magadból indulj ki, hanem a statisztikából. Egyébként számlát is kapsz?
@idelle:

1. Gondolom mindenki hálás azért, hogy a kutyádhoz hasonlítod.

2. Ha anyádnak nem volt szüksége internetre, akkor Neked miért van?

3. A '33-as válság oktatása nem jelenti azt, hogy annak minden közgazdasági vonatkozásával megismertetik a nebulókat, különösen nem havják fel a figyelmüket arra, hogy annak fényében kezeljék a pénzügyeiket.

4. Egy bankos barátod, aki forintban vette fel a lakáshitelét, valószínűleg svájci frankos hitelt adott el az ügyfeleknek - mint ahogy minden bank ezt csinálta anno.

Nem tudtál értelmes választ adni arra, miért is kéne számítani a normálisnál nagyobb mértékű árfolyam-erősödésre. Még a "bankos barátod" érv lett volna a legjobb, ha minden ügyfélnek a forinthitelt ajánlja. Noha nem tudom, de gyanítom, hogy nem így történt - ez pedig azért visszavezet oda, hogy a bankok is felelősek a törlesztőrészletek megemelkedéséért, tehát nekik is kockázatot kéne viselniük. Jelenleg nem ez történik, hanem mindent az ügyfelekre hárítanak. Jótanácsként adom: ne akard itt osztani az észt, mert nem hiteles.
@idelle: amennyiben "szociális kódnak" nevezed azt, hogy az ember ingatlanban szeret lakni és nem a híd alatt, akkor a válasz: igen.
@auth.gabor:

ne haragudj , értem, tehát szerinted normális, hogy a bank csinál egy hitelbírálatot pénzér. tehát megvizsgálja a kockázatát annak, hogy milyen valószínűséggel fogod visszafizetni a hitelt.
Ezt megcsinálja mindenkivel.
Szarul dolgozik hiszen a nemfizető adósok száma nő(tehát rosszul dolgozott) a rossz munkából adódó veszteséget meg kifizetteti azokkal akik normálisan fizetnek, ezzel őket is olyan helyzetbe hozza, hogy csak növelik kockázatokat.
Ühüm.. tényleg a hitel felvevő a hibás...
Elmeséled miért is? Csak a nyomaték kedvéért: a hitelbírálatot a BANK végezte szolgáltatásként amit kötelező volt igénybe venni, és KIFIZETNI.

2. Igen, mert nem vagyok hülye bementem a bankomban és megkérdeztem, hogy miért fizetem a kezelési költséget Magyarországon egy magyar bankban CHF-ben és ezt most így hogy. Velem szemben egy droid ült aki azt mondta, hogy ez ilyen...
3. szintén megkérdeztem: hogy jött ki a kamatláb, CDS felár mélypontján 0.5 %-os CHF kamattal. A válasz az , hogy nem tudja, és ez ILYEN... szerintem nem tudta mi az a CDS felár.

4. Ugye nem gondold komolyan, hogy azért hogy ne lopjanak meg, nekem tárgyalnom kellene erről... Amúgy kivel? a "bankom"ban egy droid ül akivel nemhogy tárgyalni nem lehet de még beszélni sem. És légy erős az ÖSSZES fiókban ahol megpróbálkoztam pont ugyanilyen Droidokkal találkoztam. Azt azért te is érzed ugye, hogy annak, hogy ne fizessek 4x marzsot és ne járjam be a chf->euró->forint>euró utat alapnak kell lennie nem alku tárgyának.

A forint túlértékeltsége és a mesterségesen magasan tartott kamatok Járai idejében kezdődtek, aki az euró belépésre készült és mindenáron meg akarta fogni az inflációt, a forinthitel nem volt alternatíva sosem. csak ismételni tudom 1.200.000 M emberről van szó ha lett volna más alternatíva ennyien nem szaladtak volna bele.

És azt, hogy ezt a pénzt minden hónapban kitalicskázzák az a piacról nem csak a hitelesek szívják meg., hanem az egész gazdaság.

Emlékszem amikor az OTP ingyen váltogatta át a forinthiteleket CHF alapúra mert az jobb....

A megoldás amúgy kurva egyszerű lenne, azonnal forintra váltani a hiteleket a 180-190 Ft-os árfolyamon, ezzel a bank/állam/adós kb. harmadolná a veszteséget. A bankrendszer kibírná, az állam kibírná, az adósok 90% kibírná. A forintot meg végre le lehetne értékelni arra a szintre ahol az export kihúzná a szarból a szekeret.
Persze az Idellehez hasonló fekete lyukak rövidtávon hőbörögnének, a bankok kicsit siránkoznának, de 3 éven belül amikor tényleg 4%-al pöröghetne a gazdaság el lehetne csitulni. Ami most van fenntarthatatlan, és a legnagyobb előnyét a saját pénznek pont nem tudjuk kihasználni, hogy az árfolyammal az exportot lehet pörgetni.
@hegyilany: Nekem ugyanígy volt. Lefutott egy tök nyreséges autóhitelem 2003-2007 között 2 millióra, fizettem 4 év alatt 2.220.000 Ft-ot. (induláskor az eur 270-280 volt, érkezéskor és közben 230 körül)
A négyéves kamatom volt 11%-körül. A bankos barátom, akkor is mondta: ne adósodj el devizában. Mondtam: hülye vagy, ennyiért sehol sem kapsz pénzt, jobban megéri mint kigyűjteni.
2008-ban vettem egy új autót... ja igen, hitelre.... 3 millióra kb. 6,5 milliót fizetek vissza. És lesz egy 5 éves, százezrekben mérhető árú kocsim. Mondjuk nem kényszerített senki.
@auth.gabor:
"A hitelkamat a hitelek kockázatát mutatja, semmi köze nincs ahhoz, hogy a bank mennyiért jut forráshoz. Azért 7 százalék és azért növekszik, mert nagyon sok a rossz adós, az ő nemfizetésüket teríti szét a bank a jó adósok között."

Oszt áruld már el, hogy a banki hitelezési üzletág mióta kockázatközösség? Hol van a bank üzleti kockázata, ha az egyik ügyfélen elszenvedett veszteségét rá tudja terhelni a többire? Nem tipikusan ez az egyoldalú szerződés, amit jogosan támadnak meg polgári perben?

Nem tudom persze mennyire igaz az állításod. Az biztos, hogy a bankok mindent megtesznek ennek érdekében. A probléma pedig az, hogy ezt egy ügyfél nem tudja ellenőrizni, az állam (PSZÁF, akárki) pedig sajnos nem teszi meg!
@Nocomment: A te eredeti allitasod szerint nincsenek Budapesten berlakasok. Ez nem igaz. Az, hogy a foberlom (akinek egyebkent nincs szamlakibocsatasi joga, leven maganember) bevallja-e a rendes eves jovedelme reszekent a szerzodesben foglalt osszeget, az az o felelossege, mindenesetre ha birosagra kerulne az ugy, mert holnap ki akarna rakni (amit te aggalykent felvetettel), akkor joggal lobogtathatnam a papirt, amit o is alairt.

Kiszamoltam ugyanis anno, hogy olcsobb alberletben lakni, mint adott osszegert lakast venni, evi jo 2-3%-al. Most engem azert fog megszopatni a kormany (es mar teszi is, csak meg nem tul radikalisan), mert ovatos voltam.
@sh4d0w: mert ha kicsit kepben lennel a penzugyekben, akkor tudhatnad, hogy nincs 'normalis'. Persze az is igaz, hogy nem csak neked kellett volna kepben lenned, hanem a bankban is mondhattak volna, hogy Jozsi, nagyon valoszinu, hogy a frank nem fog 15%-nal tobbet erosodni, de van par szazalek eselye, hogy az 50%-ot is eleri. Tehat Jozsi, a kert 10M hitel helyett csak 5-ot kapsz, felejtsd el a nagy lakast.

Na ez lett volna az a pont, ahol te felallsz, atmesz a szomszed bankba, es ott veszed fel a hitelt.
@Nocomment: "A lényeg, hogy túl egyszerű és semmire sem vezető megállapítás, hogy a hitelfelvevők hibája az eladósodottságuk. Ez nem vezet közelebb a megoldáshoz, csak az indulatokat szítja."

az viszont túl egyszerű felfogás, hogy ha gáz van az életemmel (a hitelemmel, a munkámmal, bármivel), akkor jön a vis maior: mi nem tehetünk semmiről, minden a külső körülmények összejátszása folytán alakult kedvezőtlenül.
sok minden van, amit utálok a saját népem mentalitásában, de talán ez a hárítás az, amit nagyon nehezen viselek.

az elmúlt 13 év felét albérletben töltöttem, nem haltam bele, sőt.
@janper: "nem tudod, mi fog tortenni, csak valoszinusegekkel tudsz jatszani."

De hát pontosan ezt teszi az ember, amikor 15-20%-os árfolyam-ingadozást belekalkulál a felveendő hitelébe.

"A szakmajuk nem az, hogy pontosan elore lassak a jovot, hanem hogy viszonylag jol megiteljek a kockazatot"

Éppen idelle fórumtárs említette a jó példát: ha a bankos saját maga forinthitelt vesz fel, akkor az ügyfeleknek miért nem azt erőlteti? Én is hallottam bankostól, amikor rákérdeztem a forinthitelre: "Annak sokkal magasabb a törlesztőrészlete, nem éri meg, feleslegesen kidobott pénz".

Akkor?
Nekem is van pénzintézeti ismerősöm, ő is forinthitel vett fel.
Megjegyzem én is így tettem volna, ha bankos lennék és azokkal a feltételekkel kaptam volna, mint egy banki dolgozó.
Mivel nem így van, ennek a különbözetét is én fizetem.
@moncayo: az általad leírtakkal nem vitatkozom, sanos Magyarországon és magyarországgal ezt (is) meg lehet tenni. persze mi vagyunk a hülyék, hogy hagyjuk magunkat...
A magas svájci frank ugye nem jó a hitelt felvevőnek. De azt mondja a bank, hogy ez neki se jó. Akkor mondjuk jó Svájcnak? Nem, most ők is azt mondják, hogy ez már nekik se jó. Vagyis mindenki állítja, tagadja, hogy ez jó lenne neki, nyerne rajta. Nem vagyok banki szakember, de ez így biztos nem igaz. Onnét kell kiindulni, mint a kriminalisztikában, kinek jó ez, ki nyer rajta. Nekem meggyőződésem, hogy egy hatalmas manipuláció megy a háttében, valakik úgy megszedik magukat, hogy attól kódulunk. Ezeket kéne megkeresni és minimum önmérsékletre felszólítani őket!
@we: "Ha tegyuk fel a chf 140-rol leesett volna 90-re akkor mindenki rohogne a markaba, hogy milyen jol jart es esze agaban sem lenne megteritenie a bank "karat", hiaba sirna a bank, hogy ekkora ingadozassal nem szamolt."

Ööö... izé... ezt is többször olvastam már. Miért gondolja bárki is, hogy az árfolyamváltozásnál a banknak nyeresége vagy vesztesége van? A banknak közvetlenül teljesen mindegy, hogy mennyi az árfolyam, közvetetten persze nem mindegy, mert ha több forintba kerül ugyanaz a fix CHF összeg, akkor több lesz a késve fizető adós.

A bank nem nyer azon, ha 160 forintról felmegy az árfolyam 200 forintra, ahogy azon se veszít, ha 160 forintról 90 forintra erősödne a forint.
@Shirkan8: A bank az miért is lenne az emberekért? A bank egy szolgáltaást nyújt, amit nem kötelező igénybevenni. Sajnos itthon az emberek egy része olyan buta, hogy nemhogy hitelt, de egy pohár tejet sem adnék a kezébe...
@idelle: bizony, az ember mindennap kockázatot vállal. Ha felül a repülőre, ennivalót vesz a boltban, vagy csak kimegy az utcára. De ha a repülő lezuhan, az étel romlott, az utcán meg fejére esik egy tégla vagy elüti egy autó a zebrán, nem szokták az illető sírkövére felvésni, hogy úgy kell neki, senki nem kényszerítette; és tudod, miért nem? Mert úgy járt el, ahogy általában elvárható.
Ahogy az a sok hitelfelvevő is, aki tájékozódott, utánaolvasott, tanácsot kért, majd mindenütt átbaszták, az információkat, a tényleges kockázatot elhallgatták vagy szándékosan bagatellizálták. És most persze ő a hibás, nem az ,aki becsapta.

Lehet, hogy neked nincs devizahiteled, de veled kapcsolatban ez az egyetlen pozitívum, amit el lehet mondani. Ha nem látnám a beírásaidat a saját szememmel, nem hinném el, hogy ilyen "ember", mint te, létezik.
@idelle: Hosszú távra hülyeség hitelt felvenni..
Szerintem nem feltétlenül, így van mert ha törlesztő részletek állandóak akkor nyerhetsz még az ügyleten, hisz minden évebn az infláció miatt "kevesebbet kell" törlesztened.Másik nagy előnye,hogy nem kell kiköltened magad, elég egyszerre a megtakarításod egy részét beletenni.Ha pedig olyan dolgot veszel hitelből amivel pénzt kereshetsz és több a bevételed,mint törlesztés akkor gyorsabban "megtollasodhatsz".Ha pedig nem lennének hitelek, az alacsony fogyasztási szinttel járna nem kell annyi eladó,kocsigyár,építkezési vállalkozó.
Másik,hogy nem kényszerítették bele az embereket a devizahitelbe.Ez szerintem csuzstatás,mert senki nem vett volna fel ilyeneket ha lett volna olcsó forint.Kissé naiv feltételezés az, hogy egy olcsó devizahitel 20% os drágulással számolva is olcsóbb mint a forint hitel.Svédországban ott kapsz olcsón korona hitelt igaz a betéti kamatok is alacsonyak.Magyaroszágon miért nem kényszerítik ki az olcsó forint hitelt???
@auth.gabor: Elso blikkre igazad van, masodikra nincs. A portfolio arazasanak resze az, hogy milyen nemfizetesi kockazattal bir az ados, ergo egy magas svajcifrank arfolyam alapbol csokkenti a portfolio erteket.
@idelle: "bár életem párja bankos, nekem pedig pénzintézeti szakirányú közgazdász diplomám van"

Így már érthető, hogy lenézitek azokat akiket átbsztatok. Sajnos ha nem ilyen semmirekellő kormányunk lenne akkor lehet nem lenne ekkora arcod és ti is az álláskeresők táborát gyarapítanátok...
@janper: áruld el, légyszíves, miért kéne nekem pénzügyhöz értő szakembernek lennem ahhoz, hogy ne basszanak át a bankban? Ha meg minden bank az általad vázolt scenariot futotta volna, nem lett volna lehetőség az átlagnál kockázatosabb hiteleket felvenni, hiába megy át x ügyfél a másik bankba.
@hegyilany: "Csakugyan erkölcsös és sportszerű!"

fikanicken jót mosolyogtam, az MNB valóban nem tukmált semmit.

az általad írottakkal leginkább annyi bajom van, hogy amikor te viselkedsz erkölcstelenül és sportszerűtlenül (mert mondjuk nem kérsz számlát, tilosban parkolsz, elcsalod az adót vagy tízforintossal parkolsz Zadarban, stb.), akkor az teljesen természetes, de amikor téged ér vélt vagy valós érdeksérelem, akkor az a világ igazságtalansága.

jól tudom, hogy a válasz az lesz, hogy Te vagy az egyetlen kivétel, aki mindig mindenben fair és tisztességes, de lássuk be. magyar társadalom nem ilyen. ha pedig nem ilyen, akkor nem fair bőgni.
@sh4d0w: az a bankos rosszul vegezte a dolgat, ebben maximalisan egyetertunk. Nem mondom, hogy csak az egyik oldal a hibas.

Mondjuk kozeptavon a bankok es a jol fizeto adosok biztosan buknak, az o penzukbol fogjak kisegiteni a felelotleneket, sajnos. En ezt maximalisan igazsagtalannak gondolom, de nem nagyon van mas ut :(
@vizipipa: "Oszt áruld már el, hogy a banki hitelezési üzletág mióta kockázatközösség?"

Hát körülbebül (és a teljesség igénye nélkül) azóta, hogy a bank törvényileg (a törvény úgymond a köz akarata) köteles a kockázatos hitelállományával arányos tartalékalapot képezni (jobb hijján a fizető ügyfelek által leperkált pénzből), a fizetőképessége bebiztositása végett (fizetőképesség nélkül ugye a betétesenek van cumi).
@fikanick:
Míg mondjuk pl. a Citibank meg igen.
Egyébiránt pedig az európai bankok ugyanezt csinálták, csak kicsiben. Nálunk egész kicsiben. Felelőtlen hitelpolitikával elérték ,hogy az ingatlanok mesterségesen túlértékeltek legyenek, mely így még tovább fokozta a felelőtlenül kihelyezett hiteleket. És igen, most a birkák nem tudnak fizetni. Ezt azonban nagyban megköszönhetik a bankoknak is.
Az árfolyamkockázat csak 1 dolog. Rizikó, az emberek jó része számolt vele. Az persze worst case scenario sem volt, hogy esetleg a duplájára ugrik az árfolyam.
A nagyobbik gond -amit az idelle tip. hülyék nem fognak fel- a bank paraszt magatartása és hogy ezt az állami apparátus támogatja.
Pl. a bank is vállalt kockázatot, most amikor az emberek bebukják a hitelt, mégis velük akarja megfizettetni a kárát. A bank ui. elfogadta a zálogot (ingatlan) de mostanra annak értéke esetleg bőven a beszámitott 70% alá esett, miközben a hitel az árfolyam miatt lassan a duplája az eredetinek (fogadjuk el -az 1xüség kedvéért-, hogy ez valós). Tehát a bank elárverezi a lakást (60%-os áron, de inkább ezt minthogy ennyit elengedjen az adósságból...) és utána még követeli a külömbözetet, jollehet az az ő (igen, a f@5Za szakemberek) kockázata.
Ez nincs ám benne az ÁFSZ-ben sem kis, sem nagybetűvel.
A biróság meg persze nekik ad igazat...
@kovi1970: Ha éppen, hogy nem halsz éhen, akkor a netelőfizetés miből van...?
van itt két dolog, amit senki nem vesz számításba, és a csak a fröcsögések mennek, hogy "minek volt olyan hülye, aki hitelt vett fel", meg a "senki nem kényszerítette" duma, és leginkább azok fröcsögnek, akik a saját életükben az igénytelenséget (nem vesznek lakást, roncs autóval járnak, nem újítják fel a lakásukat, stb) preferálják.

ennyit bevezetőnek, akkor a két dolog, ami fontos.

1. akárhol is vagy a világon, HITELRE SZÜKSÉG VAN, hogy ha előre akarsz jutni az életben (vagy egy gazdag nagybácsira vagy egy lottó ötösre, de a hitel jelenleg jobban elérhető mindeki számára, akinek nincsenek generációkra visszaívelő vastag bankszámlás rokonai, viszont igénye egy jobb életre az van.)

2. hitelt CSAK ABBAN A DEVIZÁBAN VESZÜNK FEL, AMIBEN A FIZETÉSÜNKET KAPJUK, a kísértés jó nagy, hogy 200 Ft-tal olcsóbb törlesztőrészletért japán jen, meg svájci frank, anyámkínja-tudja milyen hiteleket kínálnak az intézetek, de a lényeg, hogy aki biztosra akar menni, az csak olyan alapú hitelt vesz fel, amiben a fizetését kapja.

ebből a kettőből áll össze a "balszerencsés" hiteles, úgyhogy az elején említett "minek vett fel hitelt a hülye" agyatlan fröcsögést keretik mellőzni, azon már lehet vitatkozni, mert tudatosságot vagy tudatlanságot hordozhat magában, hogy miért azt a konstrukciót választotta az illető adott pillanatban.
@fikanick: még egyszer: a budapesti albérletek legnagyobb része illegális. Ha legális lenne, jóval többe kerülne. Az nem megy, hogy az állam úgy működjön, hogy szemet húny a törvénysértéseken, csak azért, hogy az emberek tömegesen ki tudják bérelni az ingatlanokat. Egyébként az albérletek száma nem az a nagyságrend, amire szükség volna a bérlakás piacon (Persze tudjuk, hogy az állam szemet húny pl a minimál béresek esetében, de látjuk, hogy ez hová vezet. Bocs ez offtopic...)
@idelle: Igazad van. Mindössze arra kívántam rávilágítani, hogy nem csak a puszta emberi hülyeség, hanem egy intézményesített kifosztás is szerepet játszik jelen helyzet előállásában.
@butter-k: "Persze az Idellehez hasonló fekete lyukak rövidtávon hőbörögnének, a bankok kicsit siránkoznának, de 3 éven belül amikor tényleg 4%-al pöröghetne a gazdaság el lehetne csitulni."

el nem tudod képzelni, mit okozna a mintegy 4000 milliárdnyi devizahitel forintra váltása 180-190-en...!

nemkülönben érdekelne, mi az a magyar gazdaságban, ami lehetővé tenné a 4 (5-6-7 stb.) %-os pörgést. a magyar gazdaság mint olyan nem létezik, a létezéséről keletkezett mondák mindegyike illúzió, délibáb formájában megtekinthető a Hortobágyon.

amikor akkor a volt a növekedés, akkor vették fel az emberek a devizahitelek többségét, láthatjuk, milyen eredménnyel...
@idelle:

"ha valamire nem volt szüksége az anyámnak, akkor nekem sincs."

Anyád internetezett, volt számítógépe?
Egy mai embernek, a mai kor kihívásaira kell reagálnia, nem a mútlban leragadni.

"égetett rögeszme, nevezetesen, hogy saját ház/lakás kell. miért is?"

Mert arányatalnul magasak az albérlet árak, és/vagy nem megfelelő az állapotuk. Számos tulaj a bérlőnek azt is megtiltja, hogy egy szöget beverj a falba (egyrészt érthető), de ha a kedvenc képedet sem akaszthatod fel, akkor messze van az albérlet az otthontól. Nem festheted a falat olyanra mint szeretnéd. Számos bútorozott albérletben pedig a tulaj elhunyt nagyanyjának ősrégi bútorai vannak. Ez diákként, és a 20-as éveink elején elmegy, de egy idő után, ettől már másra vágyik az ember. Ha pedig valaki kisgyerekes, netán szülne, sok albérlő nem hajlandó gyerekeseknek lakást kiadni.

Ég és föld az albérlet és saját lakás, azaz az otthon nyugalma közti különbség. "Nyugaton" vannak olyan állapotban és jó ízléssel, mai bútorokkal berendezett lakások, reális áron, amit albérlőként is otthonnak lehet tekinteni. Nálunk ezzel szemben sok tulaj az elhanyagolt állapotú lakását adja ki, és a kiselejtezendő saját bútoraival, és elavult műszaki eszközeivel tölti fel. Tisztelet a kivételeknek!

Ezeket volt albérletesként mondom.
És most azért nem vehetek fel CHF hitelt, mert az nekem jó.
Nem azért, mert a bank esetleg bukna rajta, ha kipukkad a lufi és -30 Ft-ot esik a CHF árfolyama ugye?
jo lenne eszrevenni, hogy az etikus banki magatartas nem magatol jon, hanem egy felkeszult penzugyi felugyelet kenyszeriti ki mindenhol a vilagban. sajnos magyarorszagon a pszaf, hasonloan mas allami intezmenyhez, baratok, csaladtagok kifizeto helye, szakmaisaguk az oltony viseleseben merul ki
@fkarpati: Nem, nem azert. A banknak kifejezetten jo lenne, ha egyik pillanatrol a masikra a forint-denominalasu portfoliojaban mindenki a letezo legjobb adossa valna. A vilag nem azert alakult ugy, ahogy alakult, hogy kibasszon veled.
@kovi1970: "Így már érthető, hogy lenézitek azokat akiket átbsztatok."

még egyszer, a fröccsmagyarok kedvéért: soha életemben nem dolgoztam bankban, kb. tizenhárom éve még csak a pénzügyi szférában sem.
átbaszni legfeljebb az anyukád baszhatott át, amikor azt mondta, hogy az a bácsi az igazi apukád.
hogy finom legyek és nőies.
@Utálom a törzsvásárlói kártyákat: "Anyád internetezett, volt számítógépe? "

igen.

"Számos tulaj a bérlőnek azt is megtiltja, hogy egy szöget beverj a falba (egyrészt érthető), de ha a kedvenc képedet sem akaszthatod fel, akkor messze van az albérlet az otthontól."

értem, szóval az igények. akkor tessék megfeszülni értük...
@fikanick: Nem korrekt a bankadó?Hát szerintem az sem korrekt dolog, hogy megmentjük őket IMF-hitelből és nem kerünk érte semmit, sőt majd pluszadó formájában fizessem be?Vállakozó Géza egyéni vállalkozót kimenti meg?Kis hitelintézeteket ki mentette meg?Hülyeséget csinálunk (felelőtlen hitelezés mert mindkét fél hibás aki adta:nem nézte meg az ügyfél helyzetét és aki felvette:rosszul mérte fel a lehetőségeit) és semmi következmény?Mert lakosság nagy részének ott pénze,ezért megmentjük és ha kerünk valamit háborgunk.Szerintem ez több mint arcpírító.
@Muad\\\'Dib: Ez is egy allaspont, meg ha nem is latom, hogy mi koze az amerikai hitelvalsaghoz. Boom idejen mindenki szabadulni akar a penzetol, mert netto veszteseg tartani. Abban igazad van, hogy a magyar ingatlanvalsag ilyen modon hasonlit mondjuk az ir ingatlanvalsagra, azzal megspekelve, hogy itt kulfoldi tulajdonu bankok tartjak a portfoliot es az itteni hiteleket nem kizarolag a lakasra, hanem altalaban 2 ingatlanra adtak, joval tulbiztositva magukat, ezert a felvevok nagyobbat szivnak, mint mondjuk az irek vagy a spanyolok.

Dehat ezt is csak azert tehette meg a bank, mert kockazatos orszag vagyunk. Ha kovetkezetesen egyiranyu, kiszamithato gazdasagpolitikat vittunk volna az elmult 20 evben, mas lenne a helyzet. Csak magunkat okolhatjuk.
Üzenet azoknak akik azt hiszik, hogy a bankok a betétesek pénzét adja hitelbe: A bankok a betétesek pénzének kb 20-szorosát adhatják ki hitelbe azaz pénz teremtenek a semmiből.
Értetlenek kedvéért egy példa:
Józsi bácsi betesz 1000Ft-ot a bankba. Ebből a pénzből a bank kölcsön adhat Juli néninek 995Ft-ot, ez a számlapénz. (Azért ennyit mert ma Magyaroszágon a tartalékráta az MNB döntése szerint 1,2,3,4 vagy 5% lehet a bankok szabadon választhatnak.) Csakhogy mind Józsi bácsi, mind Juli néni költheti a pénzét. Ha a bank csak a betétesek pénzét adná kölcsön, akkor Józsi bácsi pénze eltünne. Azaz a bank a semmiből előteremtett 995Ft-ot, amiből újra kölcsönözhet 995*0,95=902,5Ft-ot és így tovább. Tehát az eredeti kézzelfogható 1000Ft-ból a bank létrehozhat egy valag pénzt és még kamatot is kér rá.

Már többen is utaltak rá előttem (persze erre idelle és a többi bankos emberke nem reagált), hogy a CHF hiteleknél csak az elszámolás CHF alapú, minden más forintban történik. Sem a hitelfelvevő, sem az ingatlanját eladó nem látott frankot és a törlesztés is forintban történik.
@szvsz: "-amit az idelle tip. hülyék nem fognak fel- a bank paraszt magatartása és hogy ezt az állami apparátus támogatja."

óóó, dehogynem fogom fel.

nézd, nem én voltam az, aki az elmúlt húsz évben lelkesen kelt fel már reggel fél hatkor minden választás napján, hogy elsőként érjen a szavazóhelyiségbe, és a hatalomba szavazhassa azokat, akiket a tőke finanszíroz, hogy a számára kedvező törvényeket alkosson.
@holex: allati nagy igenyessegre utal 90%-os hitelre vett kocsival jarni :) En inkabb ugy probalok igenyes lenni, hogy probalom folyamatosan kepezni magam, visszaforgatni a penzemet tanulasba, ezert talalok allast, ezert megvehetem a kocsit hitel nelkul is. Tudod, valaki igy kepzeli az igenyesseget.
@fikanick: "Az egesz lakossag ugy csinal, mintha a bankok azert lennenek, hogy vele kibasszanak, pedig ok azok, akik miatt mukodik a gazdasag."

Ekkora baromságot!
A gazdaság attól működik, hogy vannak még normálisan termelő vállalatok és dolgozó állampolgárok.
A bankok gyakorlatilag ezeket a gazdasági szereplőket vágják meg nem kicsit. Amiből aztán hatalmas prémiumokat fizethetnek maguknak és hivalkodó székházakat emelhetnek. Ezzel is mutatva, hogy gyakorlatilag semmiféle termelő munka nélkül is mekkora üzlet más pénzét kezelni.

Semmi mást nem tesznek mint azok pénzét akiknek van odaadják hitelbe olyanoknak akiknek nincs.
Aztán jól megvágják azt is aki odaadta nekik a pénzét azt meg akinek ők adtak pénzt még a vagyonából is kiforgatják. Legalábbis itt Magyarországon. Mert megtehetik. Bennszülötteknek üveggyöngyöt árulnak a mindenkori magyar kormány asszisztálásával. A választott vezetőink aprópénzért eladják a saját állampolgáraikat a bankoknak és úgy általában annak aki fizet nekik.

Na ez a te nagy bankrendszered...
@auth.gabor: Ok, de mi van a CHF árfolyamot követő kezelési költséggel. Talán ez a fajta költsége CHF-ben merül fel, mer az alkalmazottak CHF-ben kapják a fizetésüket ???? Ha nem, akkor ez talált pénz, azaz nyernek vele, és nem is keveset...
@idelle: jól van, lehiggadtam valamelyest.
demagógiából a politikusok tanulni járhatnának hozzád, sajnos.
te a másik oldal iránt vagy elfogult, nem akarod látni sem a társadalmi, sem a politikai hátterét az egésznek. nyilvánvalóan nem véletlen ez a devizában való eladósodás-robbanás. az embereknek évtizedekig eszükbe sem jutott ilyesmi maguktól. minden mértékadó forrás azt szajkózta, hogy ez jó, ez megéri, ezt lehet, ezt kell tenni. hol voltak 5 éve azok a hozzád hasonló igen lelkiismeretes és hozzáértő pénzügyi szakemberek, akik világgá kiabálták, hogy EMBEREK, EZT NE!!! folyamatosan azt szajkózzátok itt, hogy a bank kockázata a hiteladás. de hol ez a kockázat, ha mindent áthárít a (még) FIZETŐ ügyfelekre? és hol a jó adósok (ügyfelek!) védelme?
megoldást kértél, tessék: a rossz hiteleket a bank számolja fel, minél kevesebb veszteséggel. hajtsa be, értékesítse, mittudomén. ne hárítsa folyamatosan a jó hitelekre. így ugyanis azokat is folyamatosan dönti be, saját maga alatt vágva a fát.
én még fizetem a hitelemet, és mondom; az ésszerű (vagy legalábbis elfogadható) növekedést tolerálom. az árfolyamváltozást elfogadom, az az egész ország sara. még a fölött is +1-2 % kockázati emelést. de 300 %-ot???
miért nem nőtt a te hiteled kamata? ha jól tudom, a banki alkalmazottaknak igen kedvezményes hitelek járnak, nem?

Ja, én is szerettem volna teljesen forintban hitelt felvenni, de a támogatott forinthitel 5 millánál megállt, a nem támogatottat meg a bank nem javasolta, helyette inkább a CHF-et. Ebadta lelkiismeretes szakembere!
@szvsz: meg ugye ott van az a tény is, amit kevesen tudnak, hogy a bankok, akik magyarországon deviza hitelt adnak ki, azok nem "pénzteremtő" hitelt ad ki, hanem a meglévő "raktári", előre "megvásárolt" pénzüket helyezik ki, talán vannak ideillően jobb szavak is erre, de így könnyebben érthető az a tény, hogy a bank/hitelintézet, amikor pl. 142 Ft-os árfolyamon hitekez valamit, neki az egész összeg ezen (vagy ez alatti vásárlasi árfolyamon) már rendelkezésre állt a hitel kiadásának pillanatában, vagy az árfolyamkockázat az semmi több, mint extra "kamat" a hitelre a hitelfelvevőtől.

ez egy szintig okés is és elfogadott (akár tudatosan, akár tudatlanul), csak akkor kezd kínossá válni ez az egyébként extra összeg, amikor mondjuk a 142-ről hirtelen 242-re ugrik az árfolyam, és a lakásod, autód vagy akármid nem fog 70-80%-al többet érni, vagyis sehogy se tudsz jól kiszállni a hitelből, mert a bank foggal körömmel (karvallyal) ragaszkodik az árfolyamkülönbözethez, ami igazából csak extra bevétel a számára.
@kovi1970: Megkockaztatva, hogy nem jut at a mondandom az indulatod szurojen, Szechenyi kb errol irt, olyan 50 evvel megkesve a nyugati vilaghoz kepest. A kapitalista vilagot a penz tartja mozgasban, a penzt meg a bankok.
@kisokos: "Már többen is utaltak rá előttem (persze erre idelle és a többi bankos emberke nem reagált), hogy a CHF hiteleknél csak az elszámolás CHF alapú, minden más forintban történik."

azért kaptad a másfél százalékos hitelkamatot a 7-9 %-os forinthitel-kamat helyett, mert svájci frank alapú a hitel.
ott van a szerződésedben. aláírtad. láttam.

jó, hogy nem azzal jössz, hogy semmis az áramszolgáltatóval a szerződésetek, mert te nem láttad az elektromos áramot, ő meg nem látta a pénzt, amit átutaltál...
@kisokos: ja, ha ez nem igy lenne, akkor nem lenne befektetes. (Ha te kapsz egy talicskat a haverodtol megorzesre, es odaadod egy masik haverodnak egy uveg sorert, akkor ugyanezt a muveletet csinaltad meg, hiszen egy ideig 2 virtualis talicska volt a rendszerben: egy a masodik haverodnal, egy meg az elso haverodnal -- csak az epp nalad volt megorzesre). Nincs ebben semmi rossz, a vilag igy mukodik, megertem, hogy faj, hogy szamok is belejatszanak a dologba, nem csak sor meg talicska, de ez van. :)
@fikanick:
Az a köze, hogy mutatja azt a szabályozatlan káoszt, ami a bankok piacát uralja. Mára ezt már lassan kezdi belátni az USA és Európa is. Lényegében egy bank jóformán semmiféle kockázatot nem vállal, az egyoldalúan módosítható szerződéseivel (ami egy külön vicc), valamint azzal a biztos tudattal, hogy olyan szinten hozzákötötte magát az ország gazdaságához, hogy bármilyen elmebeteg kockázati befektetést is csinál, így vagy úgy, de majd kihúzzák a szarból, mivel bedőlése sok mindent rántana magával. Ez pedig nagyon nem Magyarország hibája, hosszú út vezetett ide, azzal a mára erősen tévessé vált hozzáállással, hogy majd a piac korrigálja a hibákat, felesleges az állami kontroll és beavatkozás.
Mondja már meg nekem egy hozzáértő, hogy meddig tarthat egy ilyen félmagyarországnyi méretű ország, fundamentumokkal nem alátámasztott devizájának szárnyalása. Várható-e jelentős esés?
@fikanick: Ezek szerint a banknak az enne a jó, ha most mindenki CHF hitelt kapna forintosítva és ha esik az árfolyam akkor örül.
Akkor miért nem ezt csinálja a bank?
@kovi1970: "A bankok gyakorlatilag ezeket a gazdasági szereplőket vágják meg nem kicsit."

A tobbiek szabad akaratabol? Ha ugy lenne, ahogy irsz, es nem lenne haszna a bankoknak, akkor senki nem venne fel hitelt (a vallalkozasok sem).
@EMU: nem az árfolyamkockázatot fizeted, basszus! azt kifizetném simán, érthető, egész Mo-t sújtja. de a frank még kétszerannyi sincs, mint hitelfelvételkor, viszont én valami 3-szoros törlesztőt fizetek! a rossz hitelek kockázatát és veszteségét nem szabadna a "jó" adósokra továbbhárítani!
Azt gondolom hogy
- hibazott a bankrendszert, mert alabecsülte a kockazatokat;
- elfogadhatatlan, hogy sok szerzödesben nincs egy vilagos keplet, amely meghatarozza, hogyan szamolando ki a havi reszlet
- nem mondtak meg az embereknek, hogy nem csak a devizakockazatot kell viselniük, hanem az orszagkockazat valtozasat is
- hibazott a politika, az MNB, es a PSZÁF, hogy engedte ekkorara nöni a devizahitelezest es elnezte a fenti szerzödesi es informacios aszimmetriakat
- es termeszetesen hibazott sok honfitarsunk, mikor kellö körültekintes nelkül, erejen felül vett fel hitelt.

Egyszer megkerdeztem egy MNB-s baratomtol, miert hagytak ezt. Azt mondta, mas volt az egesz környezet: Euro bevezetes, konvergencia, csökkenö inflacio es kamatfelarak, növekvö befektetöi bizalom. Nem hittek hogy ez megtörtenhet.

Meg egy komment: szerintem a bank nem keres/veszit a CHF/HUF valtozasan, mivel többsegeben CHF-ben refinansziroztak a hiteleket. Tehat a bank maga is CHF-ben vett fel hitelt, amit aztan kihelyezett.
@idelle:

senki nem mondta, hogy ezt a piacon kell megtenni.
Erre vannak a SWAP ügyletek kitalálva.

Úgyhogy most becsukom a szemem és elképzelem:
.
.
.
.
A válsz:
SEMMIT sem okozna.

A belső kereslet hiánya, amit ez az 1.200.000 és családja okoz kb, a GDP 1-1,5% ha hozzáadod a jelenlegi 2.5% adathoz az rögtön kijön a 4% körüli szám, ami a régióátlag felett lenne.

Ebből amúgy rögtön ki lehetne számolni, hogy mennyi idő alatt térül meg az átváltás vesztesége az államnak( kb. 6-7) év. Ha így marad 30 évig buktuk, ha nagyon optimisták vagyunk, szerintem ekkora kitettség mellett konkrétan nem fogja túlélni az ország.
@fkarpati: Mert a bank nem vatesz, ki tudja mi tortenik a svajci frankkal holnap. Lehet, hogy 300 lesz, tok elorelathatatlan. Ami lathato, az az hogy nagy az ingadozas, semmi tobb, ergo nagy a kockazat is. Ezert nem ad. Meg mert be is van tiltva.
@idelle:

Szigorúan a matematikai logika elveit követve igazad van.

Minden hitelfelvevő előtt nyitva állt az a lehetőség, hogy a közgazdaságtan alapjait elsajátítsa, tájékozódjon a nemzetközi gazdasági viszonyokat, a magyar gazdaság sebezhetőségét illetően, utánajárjon, előfordulhat-e, hogy a svájci frank mint potenciális menekülő deviza jelentős spekulatív erősödést szenved el, elemezhette volna a magyar költségvetésbe rejtett buktatókat, amely az akkori hivatalos számoknál sebezhetőbb helyzetet prognosztizáltak.

Mindezeket követően meghozhatta volna azt a döntést, hogy forinthitelt a magas kamatok, devizahitelt az árfolyamkockázat miatt nem tud felvenni, tehát inkább nem vesz lakást.

Mégsem életszerű, hogy az átlagos magyar, akit sem képzettsége, sem munkája, sem érdeklődése nem köt a közgazdaságtanhoz, mindezt így átgondolhatta volna. A bank, ahol mindez a tudás rendelkezésre áll, úgy fogalmazta meg a szerződéses feltételeket, hogy a kockázatokat és a költségeket teljes egészében a hitelfelvevőre hárította.

Ezután teljesen jogos, hogy a VÉSZ, vagy bármely ügyfél úgy megy a bankba, hogy csak a bank által megszabott feltételeket csak akkor fogadja el, ha azokat teljes egészében, az utolsó szóig megmagyarázták, az ügyfélre háruló minden kockázatot pontosan kifejtettek és mindezt írásban rögzítették.
@fikanick: "A biztositas is igy mukodik, sot a kozert a sarkon is dragabban fogja adni a cuccait, ha sok a bolti lopas."

Másik nagy baromság!

Ha sok a lopás akkor felszerelnek valami vagyonvédelmi rendszert. Mert amelyik közért drágábban árul az csődbe megy mert a zemberek nem ott költik el a pénzüket. Stimmt?

Egyéb "okosság"?
@Cpt. Flint: "a rossz hiteleket a bank számolja fel, minél kevesebb veszteséggel. hajtsa be, értékesítse, mittudomén."

Ühüm. Oszt' hogy is?

Irás van róla, hogy nem tehetik.
@Muad\\\'Dib: Ha az lenne a felvetes, hogy az egy tanulsag, hogy a bankok tevekenyseget jobban kell ellenorizni, akkor azzal egyetertenek, bar teljesen mas a globalis, mint a lokalis problema, de ez igaz is mindkettore. Hogy a bank, ami egy korlatolt felelossegu tarsasag, hogyan viseljen olyan kockazatokat, ami tulmutat a sajat tokejen, az nem vilagos, ugyhogy tutira nem is fog, akkor meg jon az a leiras, amit fent adtam. A vegen a lakossag fog rosszul jarni es Orbanek, akiket gyorsabban fognak kikergetni, mint Gyurcsanyt anno.
@idelle: "nem rendít meg a dolog, megérdemeljük. "
társadalmilag engem sem érdekel, csak egyénileg.
de gondolom ha a gyerekedet felkoncolják egy éhséglázadásban, téged az se fog megrendíteni.
Mondjuk azt már végképp nem értem, hogy miért nem lehet úgy átalakítani a törlesztörészleteket, hogy azok mindig fix-ek legyenek, csak a futamidö változzon. Tehát fizetsz fix 50k-t ha magas a frank, ha a alacsony, nem oszt nem szoroz, mert az árfolyam változása a futamidöt változtatja. Ezzel kiszámíthatóbbá válna minden, s oly mindegy, hogy 20 évig, vagy 20+1 évig fizeted azt a törlesztöt. Mert jelnleg ez valóban szopás annak, aki CHF-ben vette fel.
@fikanick: Hogy Te milyen okos vagy!
"Így megmagyarázni."
@kovi1970: Ugyanigy, ha a banknak rosszak a fizetesi mutatoi, akkor szigorubbak lesznek a hitelbiralatok es tobb biztositekot kernek.
@Cpt. Flint: sok biztositotarsasag ugy mukodik, hogy ha a szomszed lakast kiraboljak, akkor kovetkezo evtol a te lakasod biztositasa is dragul, mert van osszefugges a ket lakas kockazta kozott. Tehat ha sokan nem fizetnek egy orszagban, akkor sajnos feltetelezik, hogy a tobbiek is hajlamosak erre.

Ezt hivjak orszagkockazati premiumnak.
@butter-k:

A kockázatok ilyen átvállalása sajnos nem járható út. Amikor az európai unió 2003 körül eltekintett attól, hogy a stabilitási kritériumot megszegő eurozóna-tagállamokon behajtsa a büntetéseket (mert a két legnagyobb tagállamról volt szó), akkor ásta meg azt a csapdát, amibe most beleesik.
@Rive: qrvára nem érdekel. bankot érdekli, hogy én honnan veszem a pénzt a törlesztésre?
@fkarpati: Ezt hivjak volatilitasnak, egesz konyvtar foglalkozik a temaval, hidd el hogy nem en talaltam ki.
@fikanick:
Ja, hogy saját tőkéjén túlmenően hitelezni, az menő, kockázatot vállalni már nem...
@janper: persze, igazad van, több lehetséges út is van, senki nem mondta, hogy csak a sok hitel felvételével lehet valaki igényes az életben, de ettől függetlenül (hülye példát hozok most de az elv a lényeg nem a példa tartalma) ha szeretnél venni egy új ülőgarnitúrát a nappaliba, és tudod, hogy össze tudod szedni rá a pénzt, meg tudod keresni a rávalót, mondjuk 8 hónap alatt, és meg tudod venni a kanapédat, de minek várnak 8 hónapot, amikor jelenelg kis plusz költség ráfordításával (hitel+kezelési költségek) meg tudnád venni ma is, és a pénzt, amit félretennél a kanapéra 8 hónapon keresztül, azt ugyanúgy kfizeted, csak már a kanapéd megvan,

most vetítsd át ezt a helyzetet arra, amikor valaki nem haszonélvezeti cikket, hanem mondjuk munkaeszközt, befektetési célú ingatlant vásárol magának, mert szeretne valamibe belefogni és vállalkozni, nyereséget termelni, mert ugye igénye van rá, de nem tud 20 évet spórolni rá, mert idejétmúlt lesz az ötlet, és addig éhen is döglik.
@janper: "A minimalis nem nulla."
de nem is 300
@idelle: Jól adod elő, tetszik, mindig kicsit kisüt a nap, amikor a 10 millió univerzum zsenije között feltűnik egy ilyen idegenszívű, de értelmes lény, hajrá :)
@idelle:

"értem, szóval az igények. akkor tessék megfeszülni értük..."

A lakásunk törlesztési díja alacsonyabb, mint a korábbi albéleti díj volt. Pedig felújított, jobb állapotú lakást sikerült megvenni, mint a korábbi albérlet volt. Ugyanakkora és ugyanolyan építési típusú lakás. Ráadásul a város is ugyanaz.

Sok albérletet hosszú távú lakhatáshoz nem kielégítő állapotban, vagy elszállt árakkal kínálnak.

Egy koleszban nyilván kevés az igény. Vagy akkor is, ha egy albérletet 4-5 diák összeállva kivesz. De családosként, az a nem normális, ha valaki azt várja el, hogy igénytelenek legyenek az emberek, túlárazott albérletben lakjon, ahova egy képet sem tehet fel.
Korábbi albérletben a felujított fürdőszoba azt jelentette, hogy a 30 éves kádat nem cserélték ki, csak a csempéket. De a tulaj szerint rendben volt a kád. Hát, baromira nem volt rendben, ütött-kopott, undorítóan ronda volt.
@janper: bocsi, az előbbi @szvsz: kommentet Neked akartam, csak félrement a név. :)
@Cpt. Flint: Ja, ha nem érdekel akkor ez meg is oldódott.
@Muad\\\'Dib: Es ki legyen a korlatlan felelossegu a bank mogott? Mr Morgan es leszarmazottai?
@idelle:
"ebben a szaros (hadd nem mondjam: kurva) országban, van egy epromba égetett rögeszme, nevezetesen, hogy saját ház/lakás kell. miért is?"

Te most vagy a végletekig cinikus vagy, vagy pedig egy - már bocsáss meg, de - segghülye.
Csak két kérdésem lenne:
1. akinek apuci, anyuci nem tol a segge alá egy lakást / házat, az hol éljen, hová menjen a házastársával, gyerekeivel?
2. nézd meg, mennyiért lehet lakást / házat bérelni havonta...
@idelle: te TROLL vagy B+, szivatni jársz ide xD
etessétek csak, hogy nagyra nőjjön...
@fikanick:
Pont ezért kéne nagyon keményen szabályozni milyen módon hitelezhet, hiszen, ha az egyik irányban vannak korlátok, ugyan legyenek már a másikban is.
@holex: ertelek, de nem ertek egyet. Ha biztosan ossze tudod sporolni, eddig is ossze tudtad volna. Amikor az ember ulogarniturat vesz (feltetelezem, hogy 30 folott), akkor par szazezernek nem kellene gondnak lenni. Ha problema, akkor viszont meg kene probalni sporolni eloszor.
Szerintem rég nem a posztról megy a vita, de így is érdekes.

@idelle: Már ne haragudj, de ez mi?

"...hogy amikor te viselkedsz erkölcstelenül és sportszerűtlenül (mert mondjuk nem kérsz számlát, tilosban parkolsz, elcsalod az adót vagy tízforintossal parkolsz Zadarban, stb.), akkor az teljesen természetes, de amikor téged ér vélt vagy valós érdeksérelem, akkor az a világ igazságtalansága."

Máskülönben írsz érdekes, sőt értelemes dolgokat is, de süt az írásodból a magyargyűlölet és a hibás társadalomszemlélet.
@dik_: Nezd meg, de azt is nezd meg, hogy mennyit fizetnek az allamadossagi kotvenyek utan es hogy mennyi az inflacio es mennyit mozog az ingatlanok ara evrol evre.

Ezt mind-mind megnezed, rajossz hogy olcsobb alberletben lakni.
@holex: jaj, ugyan már, minek ez a rossz duma, mindenki hülye, aki hitelt vesz fel, Széchenyi is hülye volt, csak az a zseni, aki 30 évig spórol egy hűtőszekrényre, addig meg a két ablak között hűti az akciós csirkelábat :-)
@idelle: értem én, ezek szerint az rendben van, ahogy Róka mondaná az Üvegtigrisben, "Így alakult". Hát nem, igenis mindenkinek joga van a saját igaza érdekében a törvényes lehetőségeket kihasználnia. Semmi törvényellenest nem tett a VESZ-sem, és nem is azt akarja hogy az adófizetők pénzét használják fel a mi csökkent képességű devizaadósok megsegítésére. Olyan problémákról beszélünk amik most, a gazdasági hatások lévén előjöttek. Tudod sok szerződésről kiderül hogy nem jó, illetve kiderül hogy valamely fél adott esetben a szerződéssel visszaél. Ezeket a problémákat kapargatjuk még csak. És nem értek veled egyet, ez az ország nem érdemli ezt meg. Aki ezt mondja, csak segíti azokat az érdekeket amelyek ezt az országot kisemmizze. Ez nem összeesküvés elmélet, ezek a rideg tények. Minden más csak maszlag.
@Cpt. Flint: "demagógiából a politikusok tanulni járhatnának hozzád, sajnos."

járnak. elsősorban Szijjártó (na jó, ez csak vicc.)

"te a másik oldal iránt vagy elfogult, nem akarod látni sem a társadalmi, sem a politikai hátterét az egésznek."

lehet, hogy újat mondok, de mivel kommunista vagyok, hányingerem van a kapitalista gazdaság gátlástalanságától, így a bankokat sem kedvelem, és akkor még finom voltam.
ebben a (devizahitelekről szóló) vitában én mostanában arra koncentrálok, hogy a farok rosszabbik végén lévő adósok a szokásos ezeréves beidegződéssel állnak a dologhoz. azaz, hogy ők semmiért sem hibásak és felelősek.

a társadalmi-politikai aspektusai azért nem izgatnak egy ideje már semminek, ami nálunk történik, mert ez egy idióta ország, idióta néppel, idióta nemgondolkodással és következményekkel (leginkább anélkül).

ha már szociális síkról nézzük a dolgot, akkor én azt mondom, hogy enne a népnek kellene végre egy olyan seggberúgás (és utána a megfelelő megvilágosodás), amiből tanulhat, mert az elmúlt évezredben nem volt ilyen.
egyébként meg sokan elvesztik a lakásukat? na és, nézzük a hasznát: valószínűleg többet nem fognak hitelt felvenni, ha nem tehetik meg. azt egyetlen hiteltanácsadó sem tudta volna elérni...

"hol voltak 5 éve azok a hozzád hasonló igen lelkiismeretes és hozzáértő pénzügyi szakemberek, akik világgá kiabálták, hogy EMBEREK, EZT NE!!!"

sehol. sajnos egy illúzió rabjai vagyunk legalább húsz éve, de inkább több azé az illúzióé, hogy a vágyott nyugati életszínvonal eléréséhéez SEMMIT nem kell tennünk, megvolt a rendszerváltás, annyi bőven elég.
a bicska nyílik a zsebemben, amikor azt olvasom pl. - a Homáron -, hogy egy csávó le akarta cserélni az asszony két (2!!!) éves telefonját, mert az már régi. igen, baszd meg? kb. negyedannyi rádióteleon is sok lenne, mint amit használunk, de kell nekünk és ráadásul a legújabb modell, emrt anélkül senkik vagyunk.
a mai világban egyértelműen a "divat mondja meg", hogy kik vagyunk, pedig ennek nem így kellene lenni. és ki a hibás, a reklámok? na ne már!

távoli ismerősöm pék, 60ezer nettót keresett és 40ezres havi hiteltörlesztőre vett Suzukit, mert az olyan vagány, meg a szüleivel élt és nem kellett minden percben azon gondolkodni, jhogyan jön ki a fizujából. aztán amikor vissza kellett adnia a kocsit, akkor már nem volt akkor a az arca. szerinted hány elemit kell elvégezni ahhoz, hogy 60 egységre nem veszek fel 40 hitelt úgy, hogy még nem ettem.

ezekért ki a hibás, a reklám???

"miért nem nőtt a te hiteled kamata? "

nem nőtt olyan mértékben, mint a tiéd, valószínűleg a konstrukció más. a devizahitel egyébként nem volt dolgozói vagy kedvezményes, ugyanazt szopom, mint te vagy bárki más. és nem okolom a bankot.
@Muad\\\'Dib: Dehat vannak korlatok. A teljes intezmenyi hatter megdolese a korlat a masik oldalon. Ha X holnaptol nem tudja fizetni az adossagat, ot se viszik lancraverve bortonbe, maximum elveszik a fedezetet. Szimmetrikusan is ugyanez tortenik es nagyobb ugyleteknel harmadik feltol szarmazo garanciat varnak a bankok is egymas kozotti hitelezesnel.

Csak meretbeli kulonbseg van, az elv tok ugyanaz mindenkire.
CIB-es vagyok (betétes), de hajrá VÉSZ!

Lehet, hogy középtávon bankot fogok váltani, és elviszem a pénzem máshová.
@Advanced Flight: pontosan azt mondom, hogy egyáltan nem hülye, aki hitelt vesz fel, talán félreértelmezted a szövegem tartalmát. :)
@idelle: "tehát zsigerből, egyfajta szociális kód miatt.

sajnálatos. "

sajnálatos a fenét. ebből lett a bankoknak a nagy jelzálogbuli. ami 5 évig hatalmas üzlet volt. nagyon jól tisztában voltak a pü. szakemberek ezzel a magyar sajátossággal. amúgy én is leírtam neked ezt a szociológiai sajátosságot, már korábban. ebből úgy látom, csak szemezgetsz a kommentekből, és csak arra válaszolsz, amivel tüzelheted a népet.
@holex: Tévedésben vagy, a bank frankot ad neked, és frankot kér vissza. Mi az, hogy az neki 143 ft-ba került csak? Akkor add vissza neki frankban, magasról leszarná a bank, hogy te azt 250-ért, 143-ért, gumi nélküli franciáért vagy a fél vesédért kapod, neki tökéletesen megfelel frankban is, abban is törleszthetsz. Ja hogy most 250-ért kapod, mert venned kell és máshogy nem jutsz hozzá? Erre akkor lehetett volna gondolni, amikor frankban akartál eladósodni.
Amúgy a nagy okosok azt hiszik, hogy régen nem volt hitel.

Dehogynem. Úgy hívták falun, hogy kaláka.
Amikor az egyik férfi házasodott, építettek neki házat közösen. A közösség: falubeliek, rokonok.

Amikor a rokon házasodott meg, akkor pedig ez a férfi ment segíteni cserébe.

A kettő között kvázi "meghitelezték" az építés költségét.
@pagonylako: "Hát nem, igenis mindenkinek joga van a saját igaza érdekében a törvényes lehetőségeket kihasználnia."

ja persze.

"és nem is azt akarja hogy az adófizetők pénzét használják fel a mi csökkent képességű devizaadósok megsegítésére."

sokat óberkodnak, el fogják érni, majd csak figyeld meg!

"Ezeket a problémákat kapargatjuk még csak."

még csak. aztán majd jön a bankok visszaállamosítása, meg az államkapitalizmus, mert arról már bebizonyosodott, hogy milyen jó.
az a lényeg, hogy mindig legyen valaki mögöttetetk, aki az elhibázott lépésekért jótáll.

"ez az ország nem érdemli ezt meg."

még rosszabbat is. egészen addig, amíg nem tanulja meg, hogy a logikus gondolkodás és az összefogás tehet csak egy népet sikeressé és boldoggá (már ha van ilyen).

azaz esetünkben soha...
@idelle: ..."az elmúlt 13 év felét albérletben töltöttem, nem haltam bele..." sajnos :)
@holex: irónia akart lenni részemről a dolog, bocs, ha nem volt egyértelmű :-)
@idelle: nem ostoba húzás lenne, hanem a megoldás a problémára
@dik_: nemtom, nekem nem tolt senki.

Szamolas: 10M-s hitelre es 20 evre nezve:
- a torleszto lenne 85
- a berlet 60
- 20 ev alatt havi 25-et felreteve a vegere kb. 15 milla jon ossze kamatos kamattal
- tehat ha berelsz, akkor ugyanugy van lakasod, a vegere ugyanugy lesz vagyonod (elso esetben a lakas, masodik esetben a penz, ami kb. ugyanannyi).

Csak az emberek azt gondoljak, hogy 60 vagy 85, majdnem mindegy. Nem az, az pont egy lakas ara :)
@idelle:
"ebben a (devizahitelekről szóló) vitában én mostanában arra koncentrálok, hogy a farok rosszabbik végén lévő adósok a szokásos ezeréves beidegződéssel állnak a dologhoz. azaz, hogy ők semmiért sem hibásak és felelősek."

Tegyük fel, hogy a hiteles felveszi 2006-ban a devizahitelt, majd:
1. A kormány felelős gazdaságpolitikát folytat
2. A költségvetés rendben lesz
3. Csatlakozunk az Euróhoz 2008-ban
4. Lemegy az infláció 1-2%-ra, a hitelek kamata 2-4%-ra
5. Mindenki átváltja a CHF hitelét euróra, és kész

Hogy ez nem így történt, abban a kormánynak (MSZP) igen nagy felelőssége van, a legtöbb pontban kizárólagosan.
@idelle: "...még rosszabbat is. egészen addig, amíg nem tanulja meg, hogy a logikus gondolkodás és az összefogás tehet csak egy népet sikeressé és boldoggá..."
Meg persze ha hagyják is.
@auth.gabor:
"Meséld már el, hogy Te mit tennél a bankok helyében?"
Nem hinném, hogy normális körülmények között szabadna-e, hogy számítson az, hogy "én mit tennék".
Ha így lenne, akkor mindenki azt tenné, ami számára a legjobb.
Ha én vállalkozom valamire, akkor vállalnom kell az ezzel kapcsolatos összes kockázatot. És ha elszámoltam magam, akár a saját hibámból, akár a körülmények előre ki nem számítható változása miatt, akkor bukom és nem háríthatom át a veszteségemet az ez ellen tehetetlen félre.
Az, hogy egyáltalán felmerülhet, hogy két szerződéses fél közül az egyiket köti a szerződés minden pontja, a másik pedig azt csinál, amit akar, vagyis hogy
a) holott egy bizonyos devizában nyújtott kölcsönre eleve jóval magasabb kamatot számol, mint annak a devizának a hazájában elfogadott,
b) ezt a kamatot tetszése szerint módosítgathatja, mégpedig minden számítással alátámasztott magyarázat nélkül, egyszerűen egy levélben közölve, hogy mától ennyi,
c) hogy az egyéb ügyleteinek a kockázatával kapcsolatos költségeket is ráterheli azokra, akiknek ehhez semmi közük,
d) hogy az állam efelett semmilyen felügyeletet nem gyakorol, sőt
e) úgy tesz, mintha megpróbálna segíteni a bajbajutottakon, holott ehelyett inkább még évtizedekre a víz alá nyomja őket,
f) és ezt sokan helyénvalónak találják,
az sajnos a szomorú kelet-európai valóság.
@mentalmidget: "Mondja már meg nekem egy hozzáértő, hogy meddig tarthat egy ilyen félmagyarországnyi méretű ország, fundamentumokkal nem alátámasztott devizájának szárnyalása. Várható-e jelentős esés?"
nincs alátámasztva fundementumokkal?
xD xD xD
győgyszergyárak, fegyvergyártás, bank, luxuscikk gyártás, miről is beszélünk, a világ legnagyobb hasznot hozó legális üzletei vannak itt, és ezek nem árfolyamfüggőek, de nyilván ez sem bírja sokáig és a határidős ügyletek is lejárnak hamarosan, még 1 év és kipukkad a lufi.
Aztán ha mégsem akkor lesz háború, szép nagy, amit majd úgy említenek a történelemkönyvek hogy a III.VH. -már ha lesznek iskolák...
@butter-k: "A megoldás amúgy kurva egyszerű lenne, azonnal forintra váltani a hiteleket a 180-190 Ft-os árfolyamon, ezzel a bank/állam/adós kb. harmadolná a veszteséget. A bankrendszer kibírná, az állam kibírná, az adósok 90% kibírná. A forintot meg végre le lehetne értékelni arra a szintre ahol az export kihúzná a szarból a szekeret. "

Nekem tetszik.
@Rongy Rázó:

vészhelyzetben minden új járható. Főleg, hogy a Magyar Bankrendszert a Magyar Állam szabályozza.

Nem kellene úgy csinálni, mintha gúzsban lenne a kezünk. A bankok azzal zsarolnak, hogy visszaveszik a vállalati szektor hitelezését. Az van, hogy a hitelezés jelenleg is nagyon alacsony szinten áll, de nem azért mert kockázatosak a vállalatok, hanem azért mert iszonyat pénzt tesz zsebre a Bankszektor a jelenleg kinn lévő hitelek törlesztéséből. Gyakorlatilag verseny, és kockázatok nélkül. ( az hogy nyereségesek e vagy nem, azt hagyjuk, nem ők találták fel az adózás előtti transzfereket az anyacégek felé...)
Nem éri meg kihelyeznie újabb összegeket, mert a verseny nélküli extra profithoz képest minden kintlévőség(még a legbiztonságosabb is) fölösleges kockázat.

A versenyt kellene visszaállítani, és akkor megjönne a hitelezés is. A bankokhoz közözött devizahitelesek megszüntették a versenyt.
@janper: az elvet nem érted... senki sem él 300 évig, hogy összespóroljon egy Aston Martin árát, de keveseknek adatik meg, hogy egyben ki tudják fizetni azt a 200e fontot rá, hitel nélkül. most erre akkor mondhatod azt, hogy az az ember ne vegyen Aston Martint most hitelre, spóroljon rá 30 évet inkább, hiába van most rá az igénye.

a spórolás meg a hitel felvétel az két különböző dolog. attól, hogy hitelt veszel fel nem azt jelenti, hogy nem kell spórolni vagy a pénzeddel okosan bánni. ez a kettő tökéletesen nem zárja ki egymást..
@Advanced Flight: óh, ne haragudj, valahogy olyan iróniamentesen jött át ide. :) az én hibám. :)
@butter-k: "A belső kereslet hiánya, amit ez az 1.200.000 és családja okoz kb, a GDP 1-1,5% ha hozzáadod a jelenlegi 2.5% adathoz az rögtön kijön a 4% körüli szám, ami a régióátlag felett lenne."

a belső kereslet hiányáról csak annyit, hogy ezért született a 15%-os elb*szott szja. bejött? nem jött.

ezért született a reálhozam kifizetése (ami ugye nonszensz, hiszen a pénz "el lett tőzsdézve"). bejött, nem jött.

érdekes.

ja, az átváltással semmi nem lenne? az ég egy adta világon semmi? mégsem csinálják. sem az állam, sem a bankok.

érdekes.
@fikanick:
Most hadd kérdezzek vissza egy példával.

Tegyük fel van a mi kis barátságos bankunk. Kiad néhány nagyobb kockázatú hitelt ingatlanokra, majd hirtelen emelkedni kezd az ingatlanok ára. Tudja ez a bank, hogy irreális az ár? Naná, hiszen ő adta ki a nagy kockázatú hiteleket. Erre mit csinál? Természetesen újra kiad hitelek, most már még nagyobb kockázatot vállalva, hiszen pontosan tudja, hogy az ingatlan valódi értéke nem annyi amennyire mesterségesen fel van pumpálva. Ez a jó játék megy egész addig, amíg el nem kezdenek bedőlni a hitelek, majd az ingatlanok értéke hirtelen visszaesik az elvárható szintre. Erre fel szépen elkezdenek bedőlni azon emberek hitelei is, akik naivan azt hitték ingatlanuk bőven fedezi a hitelük értékét.
Amennyiben pedig ezt több bank nagyüzemben csinálja, máris megvan a kéz kezet mos elv, mikor is én is tudom, hogy nem reális értéken hitelezünk, te is tudod, de mivel egyelőre pörög a biznisz, szépen elvagyunk ezzel...
Aztán majd jön az állam bácsi, ha borul a bili (like USA) és adja a pénzt.

Szerinted ez lenne a felelős viselkedés és kockázatvállalás?
@butter-k:
"2. Igen, mert nem vagyok hülye bementem a bankomban és megkérdeztem, hogy miért fizetem a kezelési költséget Magyarországon egy magyar bankban CHF-ben és ezt most így hogy. Velem szemben egy droid ült aki azt mondta, hogy ez ilyen...

3. szintén megkérdeztem: hogy jött ki a kamatláb, CDS felár mélypontján 0.5 %-os CHF kamattal. A válasz az , hogy nem tudja, és ez ILYEN... szerintem nem tudta mi az a CDS felár."

És akkor TE vagy a hülye pénzügyi analfabéta átlagpolgár, és nem a bank, és a képzett banki ügyintéző, aki azt se tudja megmondani, hogy mi az a CDS.
@Rongy Rázó: "Ezután teljesen jogos, hogy a VÉSZ, vagy bármely ügyfél úgy megy a bankba, hogy csak a bank által megszabott feltételeket csak akkor fogadja el, ha azokat teljes egészében, az utolsó szóig megmagyarázták, az ügyfélre háruló minden kockázatot pontosan kifejtettek és mindezt írásban rögzítették."

egyetértek.

de mondok jobbat: EZZEL KELLETT VOLNA KEZDENI!
@auth.gabor:

"A hitelkamat a hitelek kockázatát mutatja, semmi köze nincs ahhoz, hogy a bank mennyiért jut forráshoz. Azért 7 százalék és azért növekszik, mert nagyon sok a rossz adós, az ő nemfizetésüket teríti szét a bank a jó adósok között.

Meséld már el, hogy Te mit tennél a bankok helyében? Mert hőbörögni lehet, de tegyük fel, van párszáz milliárd forintnyi tőkéd, amelyet párszázezer kisbefektető betéteiből gyűjtöttél össze, és szeretnél hitelt nyújtani itt és most Magyarországon, hogy a betéteseknek hozamot vagy kamatot tudj fizetni."

A szabályozók helyében a következőt tettem volna. Nem most, mindig is.

A hitelezés kockázatos tevékenység mindkét oldalról, a hitelező és a hitelfelvevő részéről is. De mivel a hitelező bank ebben profi, az átlagos hitelfelvevő pedig amatőr, így az egyes kockázatokat annak kell viselnie, aki arra képes. A hitelfelvevőnek a lehetőleg fix törlesztőrészletet kellene vállalnia, a hitelezőnek pedig a pénzpiaci kockázatokat. A hitelfelvevők többsége nem pénzügyi spekuláns, hogy pénzpiaci kockázatokat lenne képes vállalni, ebben azt hiszem megegyezhetünk.
Éppen ezért tiltani kellett volna, hogy árfolyamkockázatot, forráskamatkockázatot és leginkább a bedőlő hitelek kockázatát a maradék jól fizető adós nyakába lehessen varrni.
1. árfolyamkockázat nem is volna, ha a devizaforrás futamideje megegyezne a kihelyezett hitel futamidejével. (ld. 20-30 éves fix kamatozású jelzáloglevél, amelyeket hosszú távon biztosan megtakarítók, a biztosítók és nyugdíjalapok vásárolnak előszeretettel.
2. Hasonló forrás-eszköz futamidő egyensúlynál forráskamat-kockázat sem lett volna.
3. Ha pedig a bank rosszul mérte föl egyes ügyfeleinek fizetőképességét, annak kockázatát viselje a bank maga, hiszen ez az alfája a hitelezés kockázatának. A bank tulajdonosa nyúljon a zsebébe. Egy-egy bedőlő - és elégtelen fedezettel rendelkező - hitel veszteségeinek tisztán és egyértelműen a banki nyereséget kellene csökkentenie, nem volna szabad megengedni, hogy ezeket a veszteségeket a jól fizető ügyfelek törlesztőrészleteinek növelésével fedezzék, mert a jól fizető adósok rohadtul nem képesek fölmérni a bank többi ügyfelének fizetőképeségét. Erre csak a bank képes, ha viszont ő képes, akkor ennek kockázatát is ő viselje.

A fix törlesztőrészletek visszafizetésének kockázatát természetesen a hitelfelvevőknek kellene viselniük, ebben sincs vita.

Fenti szigorú szabályozás mellett a bankok is óvatosabbak lette volna a hitelezési gyakorlatukban, és jóval kisebb arányban adósodott volna el a lakosság, közel sem tartanánk itt...

A szomorú az egészben az, hogy a bankok és a szabályozók még ma sem látják, hogy milyen szabályok mentén lehetne kordában tartani a hitelezést, milyen szabályok kialakítása szükséges ahhoz, hogy a hitelezési gyakorlatban a szereplőkre csak olyan kockázatok háruljanak, amelyeket azok képesek fölmérni, és képesek kezelni is.

És még egyszer: a hitelfelvevők nem képesek kezelni pénzpiaci (árfolyam, forráskamat) és hitelezési (adóstársaik fizetőképességének) kockázatait, így ezeket nem is volna szabad rájuk hárítani.
@Cpt. Flint: "de gondolom ha a gyerekedet felkoncolják egy éhséglázadásban, téged az se fog megrendíteni."

nincs gyerekem. nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust.
@fikanick:
"Mert a bank nem vatesz, ki tudja mi tortenik a svajci frankkal holnap. Lehet, hogy 300 lesz, tok elorelathatatlan."

Ja. A bank nem tudhatja.

De ha a naiv ügyfél nem tudta, hogy a CHF lehet 150 helyett 240, akkor a naiv ügyfél egy pénzügyi analfabéta barom, aki viselje a tudatlansága következményeit.
@Con Storm: Szegény betétesek eléggé el lesznek keseredve, ha bevezetik a kamatszedés tilalmát. De hát így jártak, nem volt kötelező odaadniuk a megtakarított pénzüket egy banknak sem. Adhatták volna azoknak, akik lakást, autót és plazmatévét akartak venni hitelből. Most senkit nem zavarna a CHF árfolyam.
@janper: "Tehat Jozsi, a kert 10M hitel helyett csak 5-ot kapsz, felejtsd el a nagy lakast.
Na ez lett volna az a pont, ahol te felallsz, atmesz a szomszed bankba, es ott veszed fel a hitelt."

Hát ja. És egy normálisan működő piac esetén a szomszéd bank szépen mára csődbe ment volna.
De nem gond, mentsük csak meg a bankokat az adófizetők pénzén...
@Utálom a törzsvásárlói kártyákat: "A lakásunk törlesztési díja alacsonyabb, mint a korábbi albéleti díj volt. "

akkor mi a baj?
@Muad\\\'Dib: Mi az, hogy realis ar egy ingatlannal? Ha a piac holnaptol 3* aron veszi az aranyat, akkor az arany holnaptol 3* annyit er. Nincs abszolut merceje ennek a dolognak.
@janper:
Aham... tehát szerinted mai értéken 15 milla az egyenlő húsz év múlva 15 millával...
Ugye, ha a lakásodat húsz éve megvetted 4 millióért, akkor azt most annyiért el is adnád nekem, még akkor is, ha a szomszéd 19-ért is adta el a sajátját?? :P
@idelle: "enne a népnek kellene végre egy olyan seggberúgás (és utána a megfelelő megvilágosodás), amiből tanulhat, mert az elmúlt évezredben nem volt ilyen."

De volt, elég sok. A tatárjárástól elkezdve a török hódításon át Trianonig, majd a magadfajták által gründolt 50 év szoci. És még mindig itt vagyunk, és Magyarország a neve ennek a helynek. Tudom, ez neked nagyon fáj, de törődj bele a megváltoztathatatlanba: nem egy ingatlanpiaci válság fogja ezt a népet elsöpörni, mert annál komolyabb dolgokat is túléltünk.
@auth.gabor:
"A hitelkamat a hitelek kockázatát mutatja, semmi köze nincs ahhoz, hogy a bank mennyiért jut forráshoz. Azért 7 százalék és azért növekszik, mert nagyon sok a rossz adós, az ő nemfizetésüket teríti szét a bank a jó adósok között."

Milyen veszteségről beszélsz, ember?

Adott egy ház, legyen mondjuk 10 millió. A bank becsülte 8 millióra, annak a 80%-a a menekülési érték, ez 6 millió. Erre adott a bank 3-4 millió hitelt.

Tehát 3-4 millió hitel egy 10 milliós házon. Mi van, ha nem fizet az adós? Adja el a bank a házat 4 millió felett, és már nincs vesztesége ezen az ügyfélen!
@idelle: "de lássuk be. magyar társadalom nem ilyen. ha pedig nem ilyen, akkor nem fair bőgni."
akkor ez fordítva is igaz. ha a magyar társadalom ilyen (hülye), akkor nem fair most (részedről) felelősségre vonni, illetve a felelősséget rá hárítani. gyerek kezébe sem adunk fegyvert.
@idelle: értelmes válaszra nem vagy képes, ezért kár bármit is írni. nem kell védeni a bankokat/bankárokat, megvédik ők magukat. És bármily hihetetlen nem csak bolondok vesznek fel hitelt. De már tényleg nem sokáig. Kereshettek új munkahelyet/országot a kisemmizéshez.
@idelle:
Az a baj, b*zdmeg, hogy egy órával korábban még azé' nyavalyogtál, mert valaki lakást merészel vásárolni magának...
@EMU: Ez így nem igaz!Nem vezetem le, mert túl hosszú!
@Tedat: Abban igazad van, hogy az, hogy a bank svajci frank nominalasu hitelt adott el, azzal a sajat kockazatait csokkentette es terhelte at az adosra. Pont azt a kockazatot, ami az orszagkockazati felar miatt van. Most megugrott a relativ orszagkockazati felar Svajc es Mo. kozott, ugyhogy most az ugyfel fizeti ezt. Viszont ugyanugy megugrottak a banki alapkamatok is es ha igazsagosak vagyunk es egymas melle tesszuk a forinthitelek THM-et a CHF hitelek eddigi THM-evel, akkor nincs gigantikus kulonbseg.

A piacon vagy talalsz egy olyan ugyletet, amivel ezeket a kockazatokat ki tudod cserelni egymasra es mas nem talalta meg (arbitrazs) es akkor csilliomos leszel (ami eleg ritka), vagy arra szamithatsz, hogy ezek a kockazatok szet vannak teritve es nem latsz nagy lyukakat.
@Tedat: "Lehet, hogy középtávon bankot fogok váltani, és elviszem a pénzem máshová. "
Hová? Minde egyforma, nekem az AXA-nál van számlám nem kevés pénzzel, és tegnap olvasom a homáron hogy mennyire kitoltak a mnyp-tagjaikkal, elmennék a bankból, kivenném a lovét, hogy kicsesszek velük -lehetőségeimhez mérten-, de hová, átrakjam a CIB-be? Legalább jobb kamatot adnak. Patt helyzet ez.
@Alamio: "süt az írásodból a magyargyűlölet és a hibás társadalomszemlélet."

nem kedvelem különösebben, hogy az elmúlt tizenakárhány évben, politikai indíttatásból kiveszett a nyelvünkből a negatív érzelmek kifejezésének tárháza és mindenre maradt a "gyűlölet".

a magyar nép mentalitásában nem sok szeretnivaló van, de ha tudsz ilyet mondani, bátran gyere elő vele.
az, hogy magyarnak születtem, szeretem a magyarokat, mert magyarként ez a kötelességem, az asajnos nem elfogadható a számomra.

a társadalmat és az itt élők gondolkodását pedig a legtöbb embernél jobban ismerem, mert - ahogy már írtam - a tízmillió zseni között én vagyok az egyetlen félkegyelmű és azok mindenkinél jobban látják...a valóságot.
@kovi1970: Nem a bankokat mentjuk meg eppen, hanem a haztartasokat. Ha a bank csodbe megy, attol meg a hitelt ugyanugy kell fizetni mint eddig, csak masnak.
@Bündnis: Szia! Az mit jelent, hogy svájci frankos pénzmozgás nélkül? (nem értek hozzá, azért kérdezem)

idele meg nagyon tájékozatlan, vagy még soha nem próbált hitelt felvenni Magyarországon. Ez nem nyugat-európa (konkrétan Németországban van tapasztalatom), ahol bemegyek a fizetési papírommal és kapok egy hitelbírálatot, megmondják, hogy hány euróig kereshetek lakást. Magyarországon meg előbb keresek lakást, ott valahogy elérem az eladónál, hogy ne kérjen foglalót, csak előleget és várja ki a két hónap hitelbírálatot (persze, ennek ára van, hiszen így drágábban adhatja el nekem a lakást, hiszen nem vagyok alkupozícióban). Ekkor jön a bank, aki tolja a saját ingatlanszakértőjét magasan a piaci ár felett (de nekem kell kifizetnem), hozza a saját közjegyzőjét (magasan a piaci ár felett, de nekem kell kifizetnem). Majd meghozza a döntést. Kapok egy sablonszerződést, amit NEM HAJLANDÓAK ELŐRE ODAADNI, a helyszínen kell a 30 oldalt elolvasni. Nagynéném jogász, vele mentünk el szerződést kötni és ő olvasta el, bármilyen változtatási javaslatunk volt, nem fogadták el, közölték, hogy ez a sablon, ráadásul ezt hagyta jóvá a közjegyző, ha újra kell készíteni, az dupladíj (akkoriban 150 e forint volt a díj, 12 évvel ezelőtt).
Na most, itt még mondhatod, hogy ok, akkor nem kötöm meg a szerződést, de nincs az a lakástulaj, aki vár még két hónapot, hogy egy másik bankhoz menjél.

Tehát, az egy illúzió, hogy szabadon köthetek meg bármilyen szerződést.
Amennyiben nem veszek fel hitelt, maradok továbbra is albérletben, és ugyanannyi pénzt kell kifizetnem ahhoz, hogy lakjak valahol, csak még nem is lesz az enyém a lakás soha. Életem végéig azért dolgozom, hogy valakinek egyre több lakása legyen.

És persze én is megszoptam, mert nyilván, a törlesztőrészletet az adott jogszabályokhoz viszonyítva lőttük be: adókedvezmény járt a hitel után. Nekem ez akkor havi 20 ezer forintot jelentett. Következő évben megszüntették, így persze már nehezebb volt sokkal fizetni.
És igen, lehet mondani, hogy miért nem gondoltunk rá. De bakker, azért az irreális, hogy a kormány arra biztat, hogy vegyek fel hitelt 20 évre, adókedvezménnyel segíti ezt, majd a következő évben megszopat. Magyarországon semmiféle jogbiztonság, tervezési lehetőségé NINCS. Ilyet Németországban nem lehetne megcsinálni. Édesapám 30 éve ott él, és annyira irreális, ami itt megy, hogy sokszor nem érti, és nem azért mert hülye, hanem mert ott egy banki szolgáltatás más, fair, tisztességes, és a kormány hosszútávra hoz az emberek szociális helyzetét (lakhatását) befolyásoló jogszabályokat, adószabályokat.

Tapasztalata pedig az embernek ezen a téren nem lehet, mert lakáshitelt nem veszek fel minden hónapban. A szokásos fogyasztási cikkek: ruha, kaja, könyv, fodrász, bútor, stb. terén az ember nyilván ennél ügyesebb, hiszen van benne gyakorlata. Ezen a téren honnan lenne gyakorlata? És én itt látom a bankok felelősségét. Ők értettek a dologhoz, a lakosság nem.

(én mondjuk forintba vettem fel hitelt és amikor bombáztak az ajánlatokkal, hogy váltsam ki és térjek át euróra, svájci frankra, elhajtottam a "szakértőket", mert nyilván senki nem tudta nekem garantálni, hogy marad az árfolyam. Szerintük marad. Nekem az kevés volt. Így persze három-négy évig havi húszezer forinttal többet fizettem, mint egy eurós hiteles, de kockázatmentes volt, most meg minden ismerősöm 50-100 e forinttal fizet többet, mint én)
@molnibalage: "A bank egy szolgáltaást nyújt, amit nem kötelező igénybevenni."

Hö????
A cégeknek KÖTELEZŐ bankszámlát nyitniuk.
A jómunkásembereknek KÖTELEZŐ bankszámlát nyitniuk ha szeretnék, hogy utalják a fizetésüket.
@idelle:

Az SZJA "reform" egy másik tészta, szerintem elbaszott dolog . erről nem is nyitnék vitát.Az semmit sem élénkített.

Ráadásul a mondandódnak csak akkor lenne köze az enyémhez, ha mellétennéd a CHF erősödését.
220 nál úgy hogy minden kiszámíthatatlan senki sem vesz plazmatévét, max. a valóvilág smsezői.

A reálhozam kifizetését meg egy az egyben elviszi a jelenlegi CHF árfolyam. ennyi. Ezt próbáltam neked elmondani amíg a CHF emelkedés létezik nincs belső fogyasztás.

Az átváltás egyszerűen nem érdeke a bankszektornak, az államot meg RÖVID távon nem érintené jól.Megbirizgálná a hiányt, és elég sok külföldi befektető azonnal eladásba kezdene.
Megugrana a csődkockázat. hiszti lenne.
De a lényeg hogy RÖVID távon. Ennek ellenére meg kellene csinálni, 200 ft-os CHF árfolyamnál könnyebb lett volna.
@EMU: azt próbáltam elmondani, hogy a magyar bankok nem teremthetnek svánci frankot (olvass utána a penzteremtő hitelnek, hogy ez mint jelent, ha esetleg ez nem egyértelmű), röviden annyit jelent, hogy a bank azt a pénzt adhatja oda Neked pl. svájci frankban, amivel a bank maga rendelkezik már. (egyeszerűbben: vagy megvásárolta ezt a svájci frank összeget egy adott árfolyamon vagy hosszabb távra befektették nála, mint amennyire kihelyezi), olyan svájci frankot nem ad a magyak Neked, amiel nem rendelkezik. erre vonatkozik amit írtam, hogy a bank a már rendelkezésre álló összegből tud svájci frank alapú hitelt adni Neked.

vagyis ha 142-ért kaptad meg a hitelt, de az árfolyam felszökik 240-re, a bank semmit se bukna, ha Te 142-n fizetnéd vissza végig, viszont a bank Tőled kéri az árfolyamkülönbözetet, mint extra költséget. ez a bank extra bevétele a szokásos hitelkamaton felül, minél nagyobb az árfolyamkülönbözet, annál magasabb a banknak a profitja a kihelyezett hitelen, a többiek meg annál nagyobbat szívnak a megemelkedett törlesztőrszlettel.

érted már?
@dik_: "akinek apuci, anyuci nem tol a segge alá egy lakást / házat, az hol éljen, hová menjen a házastársával, gyerekeivel?"

először is, maradjon otthon. vagy menjen albérletbe.

de legfőképp: nyomja el a biológiai kódot és ne szaporodjon, ha nem teheti meg, például anyagilag.

"nézd meg, mennyiért lehet lakást / házat bérelni havonta..."

megnéztem. kibírható.
@holex: lehet, de akor ugy jar, ahogy most sokan. El kell fogadni, hogy a tulvallalas a jelenben egyreszt sok oromet tud adni egy ideig (uj kocsi, lakas, miegyeb), emelle meg jon a plusz stressz, korai infarktus kesobb. Ha valakinek ez kell..
@Advanced Flight: Igen, még mindig itt van, a hülyék országa, a bármit működésképtelenné tenni képes lelemény országa, a gyűlölet és sötétség országa. Maradni fog mindörökre, ebben én is biztos vagyok, kell a világ panoptikumába.
Aki bankba pénzt visz... vagy onnan elhoz, hogy aztán még többet fizessen nekik... az a bankok kutyája. Vesszen az ilyen.
@Tedat: "abban a kormánynak (MSZP) igen nagy felelőssége van, a legtöbb pontban kizárólagosan."

na, akkor megvana felelős, börtönbe kell zárni az összeset, és jó magyar módra meg is oldódott a dolog, hiiszen ennyi elég is a boldogsághoz, nem?
@fikanick:
Már hogyne lenne. Hiszen pont ezzel kezdődött amerikában a gebasz. Elég megnézni mostanában az elemzéseket, érdekes mód most már nyíltan figyelnek az ingatlanbuborékokra, valamint, ha kell korrekciókkal igyekeznek változtatni rajta. Ezek szerint mégis csak látható dolog ez, csak néha a pénz miatt érdemes csukva tartani a szemeket.
@dik_: szamold ki. Termeszetesen tisztaban vagyok a jelenertekkel es tarsaival.
@holex: Fasza, azt a pénzt adja oda neked, amivel rendelkezik már. Úgy van. És nem mást kér, mint ugyanazt a frankot vissza. Fizesd vissza abban, ha ez megnyugtat.
@Advanced Flight: "De volt, elég sok. A tatárjárástól elkezdve a török hódításon át Trianonig, majd a magadfajták által gründolt 50 év szoci. És még mindig itt vagyunk, és Magyarország a neve ennek a helynek."

hajunkra kenhetjük.
@Muad\\\'Dib: Nem. Mas az erteke most egy nyaralonak a francia rivieran, amikor mindenkinek bizonytalan a megelhetese, mint a boom alatt, amikor mindenki szabadulni akart a penzetol, mint ahogy mas az erteke egy brillians nyakeknek, ha epp havi 5 millio Ft-ot keresek, mintha eheznek.
@fkarpati: Nem azért nem vehetsz fel CHF alapú hitelt, mert most bukna bank, hanem azért, mert jelenleg olyan jogszabályi kötöttségekkel lehet csak felvenni, hogy nincs ember, aki megfelelne neki, és olyan tőkelekötést igényel a banktól, hogy nem éri meg neki. És igen, a bank olyan szemét, mocskos kapitalista intézmény, hogy ami nem éri meg neki, azt nem csinálja.
@idelle: Csak, hogy tisztázzuk! Én nem szidtam a qrva anyukádat...
@dik_: "Az a baj, b*zdmeg, hogy egy órával korábban még azé' nyavalyogtál, mert valaki lakást merészel vásárolni magának..."

érdekelne, fel tudod-e fogni, hogy KI NYAVALYOG itten?

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
@idelle: "nincs gyerekem. nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust."
Előre megmondtam volna ezt is, mert egy önző aspergeres barom vagy.
Akkor a feleségedet, nem az a lényeg, hanem az hogy érzelmet váltsunk ki belőled :)
@EMU: @idelle: mehettek, nem fogtok hiányozni :-)
@kovi1970: én meg nem hazudtam senkinek semmilyen hitelről. kvittek vagyunk.
@kisokos: Az MNB szereperol senki nem beszel...
A legutobbi nyilatkozatban egy "passziv" szerepet elismertek a CHF maniaban azaltal, hogy "hagytak elburjanozni" a CHF hitelezest.
Szerintem viszont a HUF kamatok 10%+ - on tartasaval tenyleges ellehetetlenitettek a HUF-ban torteno jelzaloghitelezest. Ezert is ment mindenki CHF-be...
Errol miert nem esik szo?
Mi a motivacioja ennek?
Az MNB az Europai Kozponti Bank leanya, Orbanek 2001-ben adtak at nekik. Az uj celja az euro ovezetbe valo minden aron torteno integralodas... Nem egyszeru odadobni a kozeposztalyt tusznak, mert az arfolyamvaltozas egy kulfoldi valutaban torteno eladosodottsag eseten elevenen megeszi oket. Szerintem durva, cinikus politika van mogotte.
Ahogy nekem most is egyoldalúan felemelte a bank az alapkamatomat 6,25 %-ra, ugyanúgy kérem az illetékeseket, hogy visszamenőleges hatállyal vegyék vissza az IMF-től és egyéb pénzügyi szervezetektől kapott pénzeket a bankoktól. Ja tudom az más, szegény bankok, mit számít párszázezer ember.
@kovi1970: de gondolom nem a szamlavezetessel van itt gondja az embereknek.
@phrascarica: "Akkor a feleségedet"

nincs feleségem, nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust.
@idelle:

"...távoli ismerősöm pék, 60ezer nettót keresett és 40ezres havi hiteltörlesztőre vett Suzukit, mert az olyan vagány, meg a szüleivel élt és nem kellett minden percben azon gondolkodni, jhogyan jön ki a fizujából....hány elemit kell elvégezni ahhoz, hogy 60 egységre nem veszek fel 40 hitelt úgy, hogy még nem ettem...."

Hány elemit kell elvégeznie a banki hitelbírálónak, aki 60 nettóra engedélyez 40 törlesztést? Így nem is adnak a bankok, lízingcégek hitelt. De ha engedélyezték, akkor talán a háztartásban együttélők összejövedelmét nézték, akár kezes, adótárs is be lehetet vonva. A hitelezés engedélyezésénél nyilván bőven belefért a kocsi. Azóta pedig megváltoztak a körülmények.

Nekem egy szeretett családtagom, a Cib-ben dolgozik.
Ettől függetlenül szerintem a bankok, a rendkívüli helyzet miatt tanusíthatnának némi felelősséget, hiszen korábban kifejezetten ajánlották széles tömegeknek a deviza alapú hiteleket, a forint hitelek nem voltak versenyképesek. Az árfolyamkockázat, sokan nyilván bekalkulálták, de ekkora megugrásra nem számított szerintem se ügyfél, se bank. Talán sok esetben nem kielégítő az állampolgárok alapvető pénzügyi ismeretei, de akinek megfelelő ismeretei is voltak, ekkora baj bekövetkeztével akkor sem számolhatott. Semmi nem utalt 4-5 éve erre. A jelen rendkívüli helyzet miatt, szerintem az árfolyamkockázat egy részét kutya kötelességük lenne önként vállalva benyelni a bankoknak. Meg kellene osztani, mert, nem normális, hogy aki három-négy éve vett fel hitelt, esetleg 60 %-kal máris megnőtt a törlesztőrészlete. De az sem normális, hogy most rögzített árfolyamon fizet, de utána élete végéig még fizethet. Aki szarban van, mert devizahitelben adósodott el, az is nyelje be a veszteség egy részét a bankok mellett, ez természetes, vegye tudomásul, hogy így járt. Szerintem meg kellene osztani a kockázatot, de kizárólag az ügyletben részt vevők között. Pl. bank és érintett ügyfél felesben.

Azzal nem tudnék egyet érteni, hogy a bankok a veszteségeiket kollektíven ilyen-olyan kezelési költségek növelésébe beépítik, szivatva ezzel a rendesen fizetőket, vagy hitellel nem rendelkező ügyfeleket is. Mert ez nem az ő saruk.
@fikanick:
Ezek szerint pl. az IMF is komplett hülyék gyülekezete (mondjuk én pl. teljesen támogatom ezt a megállapítást), meg a norvég jegybak is:
"...Az IMF szerdán, éves stockholmi vizsgálatát lezáró jelentésében arról számolt be, hogy a svéd ingatlanpiac már most a túltelítettség jeleit mutatja, így valószínű az árak esése...A norvég jegybank az elmúlt évben 25 bázisponttal 2,25 százalékra emelte az irányadó kamatlábát és rendre jelezte, hogy figyeli az ingatlanárakat. Bár eleddig nem mondta ki, hogy piaci buborék formálódna, a kormányhoz hasonlóan többször figyelmeztetett, hogy a jövőben magasabb kamatszintekre lehet számítani..."
@idelle:

"ne szaporodjon ha nem teheti meg anyagilag"

Undorító vagy, tudatlan, és buta Az emberiség legalja. Apád taxis lehet anyád meg ingatlanos persze mindketten tel-avivban.
Tiszta szívből kívánom neked, te primitív ostoba liba, hogy amikor úgy érzed megteheted anyagilag, ne sikerüljön "szaporodnod" mert pont elég vagy a világra egyedül szaporodás nélkül, ostobán genetikai hulladékként.
@phrascarica: várjál, ugyan se gyereke, se lakása nincs és nem is lesz, de majd ráírathatja a sírjára, hogy "énnemvettemfeldevizahiteltcsakforinthiteltésmindigpontosantörlesztettemközbenmegkommunistavagyokbiztosezértnyalomabankokseggét" :-)
@Advanced Flight: "mehettek, nem fogtok hiányozni :-)"

kölcsönös.

na, megyek is dolgozni, mert valahogy ki kell fizetnem a hitelemet... :-)
@idelle: az is gondoltam- az aspergert kevesen tolerálják- de szüleid csak vannak :)
Nincsennek? Azt is gondoltam, mert nincs senkid, ezért jársz fel ide trollkodni!
@janper: "Ezt hivjak orszagkockazati premiumnak"
és saját maguk generálják az emelését azzal, hogy az emelésével egyre több hitel dől be. ügyes. most mit is mondjak erre: azért ennek valahol ésszerű határok között kellene maradnia, nem? bizonyos havidíjon túl semmilyen hülye nem köt biztosítást. és abból bármikor ki is szállhatsz.
@butter-k: "Apád taxis lehet anyád meg ingatlanos persze mindketten tel-avivban."

apám kamionos volt, és felszedett minden riherongy tripperes kurvát, így lettem én is.

ha ezzel boldogságot költöztettem sivár lelkedbe, már megérte felkelnem ma reggel.
@Advanced Flight: Te meg maradhatsz a magyar gőgöddel a szemétdombodon, másod úgysem lesz nemsokára, csak a szád, amivel okádhatsz mindenkire, aki nem olyan, mint te, mert az az igazodási alap, a meztelen seggű magyar, aki másra büszke sem lehet, csak a személyijére :D
@phrascarica: "de szüleid csak vannak :)
Nincsennek? Azt is gondoltam, mert nincs senkid, ezért jársz fel ide trollkodni!"

így van, csak ti vagytok nekem, kis aranyhörcsögeim ebben a hatalmas ketrecben, amit Magyarországnak hívnak... :-)))
@idelle:
Tehát azt mondod, hogy ha ugyanannyiért lehet albérletbe menni, mint amennyiért részletre sajátot venni, te inkább mennél albérletbe.
(Neked ugye ablaktörlő van a borotválkozótükrödön?)
@Muad\\\'Dib: Igazad van, a bankok reszt vesznek buborekok fujasaban. Az arakat ugyan nem ok hatarozzak meg, az ugyletben csak annyira vesznek reszt, hogy a hitelfelvevonek hitelt adnak, de ha igy tekintjuk, akkor igen, reszt vesznek benne. Ismerek az IMF-ben, Washingtonban dolgozo embert, akinek a legfobb munkadolga az, hogy buborekokat keressen es figyeljen. Ez dolga az MNB-nek, az AKK-nak, az NGM-nek is es kb minden elemzonek. Es mit csinaljon az allam akkor?

Usse ra egyes dolgokra a "buborek" jelzot es akadalyozzon meg embereket abban, hogy a piacon adjon-vegyen, megkockaztatva, hogy nem volt igazuk (vagy legalabbis a piac meg tovabb akarja fujni a dolgot)? A nagyobb kerdes itt (merthogy ez a tema) hogy a buborek miert a bank felelossege? Azert, mert finanszirozta az ugyleteket mogotte, amibe joszantabol ment bele ket (vagy tobb) felnott ember?

Nagyon konnyu azt mondani, hogy ez igy nem jo, de az alternativaja mindig valami sokkal szarabb.
@dik_: Ha mondjuk evi 2-3%-al olcsobb, akkor igen.
@Rive: miért, az okosok közül érdekel itt valakit (téged?), hogy ki miért vett fel hitelt és (esetleg) miért nem tudja (akarja) ilyen áron visszafizetni?
@dik_: "Tehát azt mondod, hogy ha ugyanannyiért lehet albérletbe menni, mint amennyiért részletre sajátot venni, te inkább mennél albérletbe."

most akkora a részlet? mekkora lehet? futamidő? kérdezzek még?
Ne izguljatok! Ebből nincskiút! A Magyarországi bankok mindenféleképpen becsődölnek!

1., Vagy azért, mert nem tudják fizetni a hitelt, és túl sok zálog kerül a piacra, emiatt az elveszti értékét...

2., Ha pedig zálog értékesítési moratórium van, akkor meg a törlesztő részletek vesznek ki annyit a gazdaságból, hogy úgy lecsökken a vásárlóerő, hogy a gyárak és egyéb hitelből működő dolgok mennek kereslet hiányában csődbe...

Ebből nincs kiút... csak ha megállapítják a bankok teljes körű felelősségét a dologban, és gazdasági károkozás címén beperlik a svájci bankokat...

A károkozás valós, az a működésük eredményezte, csakúgy mint a MAL-é a vörösiszap katasztrófát!
@idelle:

Az előző kedves gondolat után berekesztem a kommunikációt veled. Undorodom a hozzád hasonló primitív, de cserébe végtelenül rosszindulatú hulladékoktól. Alja nép vagy.
További kellemes fröcsögést.
@Cpt. Flint: ennek a generalasa nekik nem erdekuk, ugyanis a bankoknak is vannak tartozasaik, es amennyiben az o kintlevosegeik kockazata megemelkedik, akkor az o kockazatuk is megemelkedik, ennelfogva tobb kollateralt kell osszeszedniuk....
@EMU: mondom, mehetsz, ha itt nem tetszik, senki nem tart vissza. Okádni eddig te okádtál egyébként, hiszen a magatokfajta mindig megsértődik és személyeskedni kezd, ha nem kérünk a nagy "zsenialitásából" és jól megvagyunk nélküle.
@Advanced Flight: az egész vita felesleges, mert mindenkinek igaza van, ha a saját szemszögéből nézzük, de sokkal nagyobb lehet a bukta ha a bedől az ingatlanpiac, mert magával húzza a bankokat is, ami az ország bedőlését is hozza.
És ez a legnagyobb probléma! Persze lesz aki jól jár vele, de csak egy maréknyi ember, pont annyi amennyi már most is banktulajdonos.
Nekem nincs különösebb bajom a hitelt nyújtó bankommal, de tény hogy az általam felvázolt megoldást amin nem buktak volna semmit simán erőböl lesöpörték, "nem úgy van az"
A felvetésem az volt: hogy ameddig genya erős a frank addig nem-e lehetne hogy csak a kamatot fizetném, max 2-3 évig. Ez így van pl Ausztriában is ugyanennél a banknál. De nyilván ők diktálnak, én meg fizetek. Sajnálom a sok pénzt a kútba dönteni, de sajna nem tehetek mást...
@fikanick: Hát szerintem Széchenyi nem igazán erre gondolt. Ugye az akkor volt most meg most van. Mostanra a bankok a "modern világ" rabszolgatartóivá léptek elő és a működtetőik mára eléggé elszemtelenedtek.
Sajnos a pénz egy olyan eszközzé lépett elő amivel a benfentesek munka nélkül hatalmasakat tudnak kaszálni. De mindezt előbb-utóbb valakinek meg kell fizetni.
Szerintem hosszú távon ez a pénzügyi rendszer ebben a formában nem lesz fenntartható és amikor összeomlik akkor globális szinten lesz itt szopattyú. Nem a nyugati lét hanyatlik, mint a kedvenc nagyvezír állítja, hanem erre a megfoghatatlan pénzre épülő globális árnyékgazdaság...
@idelle: végigolvastam a kommenteket és atz látom, hogy hozzád hasonlóan a legtöbb hozzászóló csak mondja a magáét. Te is elolvasod a másikat, aztán kb lehülyézed vagy egyszerűen nem érted, vagy úgy teszel mint aki nem érti. Attól, hogy elmondod százszor, hogy kizárólag a hitelt felvevők a hibásak, a bankok pedig csak éltek a piac kínálta lehetőséggel, nem oldódik meg a helyzet. (Mindehhez pikáns, hogy kommunistának vallod magad.) Amikor egy embertársad önhibájából bajban van, akkor is segítesz neki. Ha nem így teszel, akkor visszamehetsz az őskorba. Egy szolidáris társadalom segít a bajba jutottakon és nem azt mantrázza, hogy "segíts magadon, ha már olyan hülye voltál, hogy bajba kerültél". Ráadásul it nem arról beszélünk, hogy 1-2 ember butaságot csinált, hanem több százezer hitelezőről van szó. Mondhatod cinikusan, hogy ennyi hülye ember van, de cinikusan azt is mondhatod, hogy a bank csak élt a lehetőségével mivel nem volt szabályozás az állam részéről.
@Con Storm:

"Ebből nincs kiút... csak ha megállapítják a bankok teljes körű felelősségét a dologban, és gazdasági károkozás címén beperlik a svájci bankokat..."

A svájci bankok miért feleősek abban, hogy az USA és Európai Úniós válság szele lobogtatása kapcsán nem bíznak éppen az euróban és dollárban a befektetők, és (az arany mellett) a biztosnak tekintett svájci frankba fektetnek a befektetők? Mert tudtommal egyszerűsítve, a mostani hirtelen megugrott frank árfolyam mögött pusztán ez áll, ez pörgette most fel a frankot. Tévednék?
@fikanick: "A bank tehet a te eletedrol, ha jol ertem?"

Nem jól értetted - szövegértés egyes.
@janper: hát bakker Te sem Magyarországon élsz.

"a torleszto lenne 85
- a berlet 60"

Egyrészt, 60 ezer forintért nem lakást bérelsz (Pesten), hanem garzont. Egy-két-három gyerekkel lehetetlen benne élni. Tudom, 50 éves koromig ne legyen gyerekem, LOL.
Másrészt, a 60 ezer forintos lakásban, semmi, de SEMMI nem működik, fos, öreg ablakok, málló festék, szar villanyvezetékek, nincsenek konnektorok, koszos a fal, tele van pakolva bolhás pudvás bútorokkal (ezt ők polgárinak nevezik a hirdetésben meg retronak, pesze, igénytelen egyetemistáknak ez is jó : ), amikor beköltözöl nincs kitakarítva, stb. Egy csomót kell rá költeni, de egy szöget nem verhetsz a falba, mert nem a tied a lakás.
Ráadásul, ha tulaj unokahúga mégis felköltözik Pestre marketinget tanulni, akkor azonnal húzhatsz a picsába a lakásból. Ezért kb. másfél évente költözhetsz (ezt nem mindenki viseli jól pszichésen, az én gyerekem jól viselte, striguláztuk, hogy melyik kerületben és hány lakásban lakott már).
Amikor költözöl, akkor az pénzbe kerül, átlagosan 100 e forint/költözés, + szabadság, + elképesztő fizikai és mentális leterheltség.

Tökéletesen képben vagyok abérletügyileg, 4 hónapig kerestünk egy jó lakást (jelenlegi lakást - 47 nm - kinőttük. nem mondom, hogy ez saját lakás, mert még 8 évig fizetem a törlesztőjét).

Ezeket kérlek, a kamatos kamatos nem tudom mihez add hozzá, amikor végzed a számításokat, mert így már lehet, hogy nettó bukóba jön ki a dolog.
@janper: "ennelfogva tobb kollateralt kell osszeszedniuk...."
közöm? Mi lenne ha én is megemelném a szolgáltatásom árát? Tönkremennék, de egy bank nem tud tönkremenni, mert simán emelhet ameddig csak akar, túl egyoldaulú, és kockázatmentes.
Egyébként pedig nem lenne gond, ha a betéti oldalon látnék összefüggést a hitelek emelésével.
@EMU: nem igazán érzem a valszodban az iróníát, viszont ha ezt halálkomoyan. gondolod, amit irtál, akkor Te (meg ne haragudj a tény kimondásáért, de) súlyos pénzügyi analfabéta vagy, kérlek (saját érdekedben) ne menj bankok meg hitelek közelébe.

szóval nyugtass meg, hogy csak ugratsz és színleled, hogy nem érted hogy működik ez. :)
@fikanick:
Igen, a bank felelőssége pont az, hogy legyen tisztában reális árakkal. Ugyanis ott megfelelő képzettségű emberek vannak, ami nem biztos, hogy igaz Mari nénire. Ugyanis, ha Mari nénivel közlik, hogy ugye sejted, hogy az ingatlanod mondjuk a mostani értékének kb. 70%-át éri reálisan, lehet jobban meggondolja mit csinál. Valamint egy ingatlan (pláne új) esetében nem igaz, hogy nem lehet megbecsülni a reális értékét. Van egy befektetett összeg, valamint egy elvárható nyereség az eladásán. Az a helyzet, amikor ez az összeg bőven meghaladja az elvárható értéket (lévén sima ingatlan esetében aligha beszélhetünk mondjuk sznob-hatásról), várhatóan ki fog fújni. Egy ország lakossága, anyagi helyzete, stb. alapján egy megfelelő embernek nem kell épp Nobel-díjas közgazdásznak lennie, ha meg akarja ítélni túl vannak e értékelve az ingatlanok.
@Cpt. Flint: Engem speciel bizonyos szempontokból érdekel, de ennek az információnak semmi köze se az épp vitatott, se fentebbi cikkben boncolt témakörhöz, ráadásul érvként is igencsak szerény értékkel bir, bármely vitában.
@idelle: hm. nyilván van sok dolog amúgy, amiben egyetértünk. de itt és most te nem éppen az "emberarcú" kommunizmust képviseled akkor; a kapitalizmus áldozataival szembeni szolidaritást...
el kell, hogy keserítselek. én is idealista vagyok, és így nyilván szimpatizálok egy elképzelt kommunizmussal. de ahhoz mindenkinek felelősen gondolkodónak, műveltnek és erkölcsösnek kellene lennie. és az emberiség ezt a büdös életben nem fogja elérni. nem csak a magyarok, senki. szóval mindig is vezetésre szoruló, önállótlan, egysíkúan és következményekben nem gondolkodó lesz a többség.
"enne a népnek kellene végre egy olyan seggberúgás (és utána a megfelelő megvilágosodás), amiből tanulhat"
erre is csak azt tudom írni, hogy reménytelen. a nagy változások sosem hoznak megváltást, hiába reménykedünk. ehhez csak valami külső emberiségen kívüli) hatás lenne - talán - elegendő.
@phrascarica: annyi a kozod, hogy a bank ilyen feltetelek mellett hajlando hitelt nyujtani (megjegyzem, ertheto modon). Ha elsz vele, akkor ezt vallalod. (Lasd a biztositos peldamat.)
@Muad\\\'Dib: Nem, az arakat a kereslet/kinalat hatarozza meg, nem az onkoltseg + nyereseg. Lehet, hogy a piaci verseny lenyomja az arakat idealis esetben az utobbi szintre, de korlatos javaknal ez sem igaz. Az ingatlan, a termofold, az arany tipikusan ilyen joszag.
A hiteltanácsadókról és a hitelbírálatról annyit, hogy amikor felvettem a hitelt, papíron 70e Ft volt a fizetésem, most ennyi a törlesztőm. A tanácsadó meg egyértelműen a CHF-et ajánlotta, még rá is kérdeztem, hogy EUR-ban nem lenne e ésszerűbb, de azzal indokolta, hogy az EUR többet fog erősödni mint a frank és hülye aki nem ebben vesz fel hitelt és ki tudja mikor lesz itt euro. Ez utóbbiban igaza lett. A törlesztő részletem most majdnem megduplázódott a banknak is köszönhetően az egyoldalú szerződésmódosítás miatt. Ezt megtehetik azért mert nincs leszabályozva. A banknak nem érdeke, hogy visszafizesd a hitelt, mivel a hitelek nagyrészénél nem csak a minimum önréssz teljesítése után adták oda a kölcsönt így az esetleges árverezéseknél a bank garantáltan pénzénél lesz és hamarabb is, így likviditását növelvén. Ehhez persze kellett az állam "gyengesége" is, ahogy a most megálmodott részletbefagyasztás is a bankoknak fog kedvezni. A részletbefagyasztás arra lesz jó, hogy aki megteheti pár év múlva olcsón juthat ingatlanhoz, illetve a bankok viszonylag rövid idő alatt nagy mennyiségű pénzt fognak felhalmozni.
@idelle: "enne a népnek kellene végre egy olyan seggberúgás (és utána a megfelelő megvilágosodás), amiből tanulhat, mert az elmúlt évezredben nem volt ilyen."
Ülj le fiam történelemből 1-es!
@janper: Akkor tényleg megérettek arra hogy vesszenek. Ilyenekre nincs szükség, és veszni is fognak, csak egy baj van, hogy simán magukkal rántanak mindenkit aki csak egy hajszálnyival is kötődik hozzájuk.
@holex: Hogyne érteném, frankhitelt vettél fel, benne van a nevében, hogy frank, tehát azt kaptál, abban is kérik vissza. Forinthitel esetében meg forintban számolnak. Ha aranyban vetted volna fel, akkor aranyban kérnék.
@phrascarica: mi a problema azzal, hogy egy vallalkozast ugy akarsz mukodtetni, hogy minel nyeresegesebb legyen? Vesszen a szomszed boltos meg a foldmuvelo is? Mindenki maximalizalni akarja a profitjat.
@fikanick: "Ezt mind-mind megnezed, rajossz hogy olcsobb alberletben lakni."

Ja! Egyedülállóként, alacsony igényekkel, egy szobát bérelve.
Bp.-en mennyi is egy szoba? 70eFt? Egy lakás? Ja az már túl sok...
@phrascarica: igen, hát ennyit a nagy szabadversenyről, ami majd jól megoldja a piac összes problémáját. Ja, hogy rá vagy kényszerítve a lakásvásárlásra, ha valaha is gyereket akarsz, viszont nálunk nincs normális lakástörvény, mint nyugaton, tehát az albérlet nem megoldás, a bankok pedig mind ugyanazt a szart tukmálják rád, alku nincs, erőfölény részükről van, de azért mindenki szabadon választhat a fos meg a szar között, a kapitalizmus nagyobb dicsőségére.
@EMU:

és a kezelési költség miért számolódik frankban?
szerinted?
@fikanick:
Ebben az esetben ezek a válságok folyamatosan ismétlődni fognak. Bár, remélhetőleg nem, ugyanis, mint bemásoltam már, vannak, akik figyelnek az irreális árakra. Mert, mint említettem elég kellően kockázatos hiteleket kiajánlani és máris indulnak felfelé az ingatlanárak. Ami természetesen be is fog bukni, ugyanis olyan még a világon nem volt, hogy valami a következő néhány ezer évben kizárólag emelkedést mutat.
@Advanced Flight: Az engedélyedre nem szorulok, de jó látni, hogy legalább ezt nem akarjátok beszabályozni, hogy mi a jó az egyénnek és mikor hova mehet. Gondolom ez is változni fog, ahogy a gondolatot előírnátok, úgy azt is, hogy ki hol keríthet rá módot. Fasza kis hely lesz ez, ha végre három harmadotok lesz. Alig várom.
@fikanick: Mi a buborek meghatarozasa?
Szerintem egy adott teruleten torteno hosszabban elnyulo (par ev) jelentos arnovekedes.
Mar csak az a kerdes, hogy mitol keletkezik? Mert a te magyarazatod, hogy ugy "lesz" nem vilagit ra az okaira? De ezert kell a franko allami figyelem, hogy megakadalyozza ezt. Sikerult is nem?
Ha a gazdasag egy szegmensebe dol a penz (lenyegesen tobb mint korabban), akkor valahonnan hianyozna az, ha a penz mennyisege korlatos. De nekem valahogy ugy tunik, hogy egy ingatlanpiaci lufi miatt mas arukat, vagy szolgaltatasokat nem vettek kevesebben. Tehat a penzmennyiseg nem korlatos. Akkor valakik csak el vannak azzal foglalva, hogy a meglevo penzallomanyt noveljek... De kik es hol?
@janper: erkölcsi problémáimon kívül, a hozzáállás is gond.
"phrascarica 2011.08.04. 11:48:50"
Itt leírtam!
@idelle: ""demagógiából a politikusok tanulni járhatnának hozzád, sajnos."
járnak. elsősorban Szijjártó"

Ó! Fideszes csúcsvezetői haveri kör. Akkor te a stiklijeikről is tudsz. Ez pár év múlva már nem lesz előny. Sőt! Még az is megeshet, hogy a szíjgyártóval együtt fogsz hűsölni. Persze nem egy cellában...
@Muad\\\'Dib: a valsagok mindig ismetlodnek, ez a kapitalizmus velejaroja. Az is igaz, hogy atlagban folyamatosan javul az eletszinvonal. (Tehat az egesz egy emelkedo hullamvonal.)
@idelle: "nincs gyerekem. nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust."
ezen a szövegen tegnap már egy másik blogban kidühöngtem magam, úgyhogy nem ugrom rá most. :o)
kommunistának amúgy ez nem luxus, hanem kötelesség. de így persze érthetőbb a hosszú albérlet is, meg a részvétlenség és (megjátszott?) értetlenség mások bajaival szemben.
@butter-k: Az más kérdés, abban valóban nem értem, miért nem lépett a nemzeti együttműködés rendszere, valószínűleg ez egy újabb koki a hanyatló kapitalizmus feje búbjára, nyilván az oligarchisztikus luxusprofit felszámolása miatt volt szükség ezen átsiklania a nemzeti összefogás szent erejének.
@idelle: "távoli ismerősöm pék, 60ezer nettót keresett"

Muhaha! te tényleg hülyének nézed az itt kommentelőket. Na jó étvágyat!
@Crescendo: "Akkor valakik csak el vannak azzal foglalva, hogy a meglevo penzallomanyt noveljek... De kik es hol? "
Ezen agyalok én is, ki jár jól, mert biztos hogy valaki nagyon! De lehet hogy inkább vírusszerű a dolog és nem csodáloznék ha a gazdatest elpusztulna, és a vírusok követnék.
Mielőtt könnyeket hullatunk a banki nyereségért, azért tegyük hozzá,hogy tőke arányosan nálunk volt hosszú ideig a legmagasabb a nyereségük, illetve kicsiny hazánkban használhatták a legmagasabb kamatmarzsokat.

Hitelezésre igenis szükség van egy gazdaságban. Jelenleg talán egész Európában nem találunk még egy ilyen bakrendszert ami ennyire visszafogná a céges, és lakossági hitelezést.
Aki próbált már cégnek Széchenyi kártyát, forgóeszköz hitelt intézni, az tudj,hogy miről beszélek.Gyakorlatilag megszünt a bankok kockázatviselési hajlandósága.Olyan feltételeket szabnak amit normálisan működő cégek képtelenek teljesíteni, kigazdálkodni.
A lakossági 30-40% os (akciós) thm-ek pedig egyszerűen botrányosak, ez semmivel sem jobb annál amit uzsorának hívnak.
@EMU:

:) a fideszgyalázásba nem mennék bele, a jelenlegi devizaadós helyzet közös munka volt:) Járai-Simor-Medgyessy-Gyurcsány együttműködés eredménye:)Mind mind egyenként, és főleg együtt felelősek azért hogy a forinthitel nem volt alternatíva az elmúlt 10 évben.
@EMU: hmm... okés. Te mennyi frankot kaptál a banktól, amikor a hiteled felvetted (ha van ilyeneked)? ha nincs, akkor kezdezz meg valakit az ismerőseid közül, hogy effektíven mennyi svájci frankot kaptak kézhez, amikor a hitelt felvették. segítek: 0-át. mert Te forintot kaptál (vagy az érintettek). egy deka svájci frankot nem kapott senki soha, aki svájci frank alapú hitelt vett fel.

ha nem világos, ezek után, hogy a banknál lévő svájci frank az a banknál is marad, Te csak papíron (az élmény kedvéért) kapod az elszámolást svájci frank átszámítással. nem történik a pénznemek között pénzügyi tranzakció, a bankban ott marad továbbra is a svájci frank, amit Neked folyósított forintban az adott napi árfolyamon, megismétlem: forintban.

vagyis az árfolyamkülönbözet csak egy "illúzió", ami valójában soha nem realizálódik a banki oldalon, hiszen visszaváltani se kell a befizetett forintot svájci frankká, ez csak az adóst terhelő plusz költség, ami 100%-ban a banknál marad.
@Aerius:

Azért nincs hitelezés, mert nincs verseny.
Az adósok a bankjukhoz láncolva fizetik a dupla törlesztőrészleteket dupla kamattal CHF alapú kezelési költségekkel, kiszámíthatóan.
A hitelezés fölösleges plusz kockázat ebben a helyzetben, hiszen a profitot szépen lökik mindazok a vállalatok, magánszemélyek és önkormányzatok akik CHF alapon adósodtak el, úgy hogy nem tudnak Bankot váltani. tehát megszűnt a verseny. Ha lenne verseny lenne hitelezés is.
@phrascarica: nekem a jelenlegi torvenyi hatter ismereteben elsosorban a nemzeti bankok tunnek a bunosnek. (Egy torvenyileg kialakitott es igy legalis banki kartell iranyitoja.)
Pl. most derult ki, hogy az USA FED-je 2008-ban 16,000 milliard $ titkos hitelt adott a bankoknak kb. 0%-os kamatra. (USA GDP kb. 14,000 milliard$)
Ezek utan a Citibank (2,500 milliard$ hitel a Fed-tol) hitelkartya hitelt olyan 42-48%-on kinalja.
Szerintem itt van a kutya elasva... kozponti bank + ker bankok (elsosorban a nagyok) viszonya + a politikai toke.
én azt nem értem, hogy egyszercsak miért lett égető szükség a gyerekvállaláshoz saját lakásra, honnan az indíttatás azok körében, akik nagy része nem lakóparki ingatlanban cseperedett akár a testvérével, hanem a nagyszülők által biztosított kis szobában, vagy tenyérnyi albérletben, szuterénben, meg olyan kényszermegoldásokban, amelyekből kilépve a szüleink nem egyből 90 nm-es házakba meg teremgarázsos mediterrán parkokba bútorozott, hanem némi fokozatosságot tartva előbb tán nagyobb albérletbe, vagy panelbe, vagy valami élhetőbb, de szerény hajlékba. Most egyik napról a másikra olyan étvágya lett mindenkinek, akinek amúgy a segge kilátszik a gatyájából, hogy az ember csak nézett, hogy ez most komoly, tényleg a gangos szobakonyha után egyből 3 szobás lakásokba kell költözni? Azért azt mindenki láthatta, hogy 10 éve sem lettünk egyik pillanatról a másikra Luxemburg, mégis mit képzeltek azok, akik az önmérsékletnek, józanságnak és szerénységnek a legkisebb jelét sem mutatták?
@butter-k: Én sem abba mentem bele, csak a nagy csinnadrattával beharangozott csudálatos nemzeti adósmentés mikéntjébe.
@Aerius: "Gyakorlatilag megszünt a bankok kockázatviselési hajlandósága."
Tekintve, hogy fizetni nem, ügyet csinálni viszont egyre nagyobb divat errefelé, behajtani viszont majd' lehetetlen....

Hát izé.
@EMU:

Az egy vicc. mintha a fuldoklónak odadobtak volna egy betonkockát.
@holex: a "magyar" bankok rovid lejaratra (eves) vesznek fel hitelt svajci finanszirozoktol. Ezt adjak ki hosszu tavra a magyaroknak.
Ezert nekik szivas a visszafizetes, mert oket evente szoritja a cipo...
Nem is ertem, hogy miert a lakossagot kell szidni, hiszen a nagyobb bolond a bank volt, mivel neki evente kell a problemat megoldania. Ha tobb nagyobb hitel is van, akkor akar folyamatosan kuzd az ujrafinanszirozasert.
Errol miert nem beszelunk, hogy ezert kell a bankmento csomag?
@fikanick: "Nem a bankokat mentjuk meg eppen, hanem a haztartasokat."

Ja! A lakás tulajdonjoga átszáll az államra aztán fizetheted a bérleti díjat az államnak. Kifizettél egy csomó pénzt a banknak, fizeted a bérleti díjat az államnak a végén mégis földönfutó leszel a családoddal együtt. Ha meg nem tudod fizetni a bérleti díjat akkor úgy kiraknak mint a pinty, ha magadtól nem teszed meg. Aztán mehetsz a hajléktalanszállóra.
Közben persze a bank a pénzénél lesz, amit az államtól kap az adófizetők pénzén.

Egyéb kérdés?
@janper: "ennek a generalasa nekik nem erdekuk"
de akkor miért nem vetnek neki gátat? ez egy önpusztító spirál akkor, de nem látom, hogy tennének ellene. különben, mivel a bankok javarészt nem magyarországiak, az az ötletem, hogy nullszaldóra jön ez ki nekik.
@EMU:

A szüleink, elfogadható banki kamatokkal költöztek a "szövetkezeti" panellakásokba. Azzal a könnyebbséggel, hogy a törlesztésük fix volt, ahogy a munkájuk is, és a kamatszámítás sem úgy történt, hogy a 20 éves hitel első 15 évében szinte csak a kamatot fizették. Hanem úgy hogy szépen egyenletesen kamatot és tőkét...igaz akkor a lakáshoz juttatás volt a cél, nem a profitmaximalizálás.

Nem tudom ki emlékszik rá, a kilencven évek elején ezeknek a hiteleknek a kamatát a többszörösére emelték, és sokat kerültek az utcára emiatt, bár ha jól emlékszem volt valami könnyítés hogy ha kifizeted a felét egy összegben akkor elengedték a másik felét.
@Masni: "Ilyet Németországban nem lehetne megcsinálni."

Itt meg a politikusok kilóra meg vannak véve az "érdekképviseleti" állami szervek dolgozóival együtt. Vagy csak egyszerűen nem csinálják meg a munkájukat. De mindegy is, mert mindegyik eset büntetendő kéne, hogy legyen. Sajnos nem az...
@holex: Nekem forinthitelem volt, abból is csak szerény az átlaghoz viszonyítva, pedig kínáltak többet, kínáltak devizát, kínáltak hosszabb futamidejűt, de valószínűleg a fejemre ejtettek és a lehetőségeimhez igazítottam az igényeimet. Mára visszafizettem és magasról szarok bele, hogy mennyivel magasabb volt akkor éppen a kamata. Óvatoskodást még nem bántam meg. Ha viszont duhaj módjára bevágtam a gyeplőt a lovak közé, és gondolva, hagy szaladjon, kiiktattam a gondolkodást bizonyos esetekben, abból már volt bajom nekem is. Viseltem is a következményeit, még ha szidni a körülményeket, meg ujjal mutogatni másokra és mást hibáztatni könnyebb is volt. A hitelfelvételem nem tartozott ezek közé a ballépések közé, talán mert felfogtam a tét nagyságát.
@butter-k: "A szüleink, elfogadható banki kamatokkal költöztek a "szövetkezeti" panellakásokba. Azzal a könnyebbséggel, hogy a törlesztésük fix volt, ahogy a munkájuk is, és a kamatszámítás sem úgy történt, hogy a 20 éves hitel első 15 évében szinte csak a kamatot fizették."

Ez volt ugye a létező szocializmus, ami némi randa financiális okok miatt aztán be is dőlt?

Csak a tisztánlátás végett.
@Rive: "de ennek az információnak semmi köze"
már hogy a búbánatba ne lenne köze? te azt mondod, hogy hülyék voltak a devizahitelesek. én meg nem azt, hanem mást. viszont ez téged nem érdekel, vagy irrelevánsnak tartod. ez így egyoldalú kissé, nem?
@EMU:

Talán azért mert mindenki a maximumot akarja adni a gyermekének, és már elege van abból,hogy ha bevállal egy gyereket akkor még a hétköznapi létezés is luxussá változik!

Nekem ne gyertek azzal a baromsággal,hogy anno is ilyen meg olyan nehéz volt.Nem.Aki 20-30 éve nevelt gyereket az sokkal nagyobb biztonsággal megtehette.Volt munkahely, ahonnan nem rúgtak ki indok nélkül, volt ovi,bölcsi, és tervezhető volt a lakáshoz jutás is.
Most bezzeg a gyerekvállalás olyan misszió amibe egyre kevésbé van kedve belemenni a fiataloknak, és igazuk van!
Ide, ebbe a közegbe szülni egy utódot?Ugyan már, hiszen a felnőttek is küzdenek erőn felül,hogy legalább félig emberi módon megéljenek!
@butter-k: A szüleink szart se kaptak, nem hitelt. Lakást is csak évtizedek, de legalábbis hosszú évek várakozása után. Nem fogod azt nekem bedumálni, hogy akkoriban egy melós fogta magát, felvette a hitelt, azt bútorozott Lágymányosba meg a budai hegyek alá, mert az úgy tetszett neki.
@janper:
Hát mostanában pont arról van szó, hogy az életszínvonal csökkenésnek indulhat. Ami egyáltalán nem meglepő, ugyanis az a természetellenes állapot nem tartható fenn örökre, hogy nem a megtermelt javak határozzák meg egy gazdaság értékét, hanem a fiktív ügyletek. Ezzel el lehet bohóckodni mondjuk 100-200 évig, de ennek meglesz a böjtje is.
@Cpt. Flint: mert nem ok generaljak. Minden konkret bank a sajat segget vedi, de egyedul ehhez nagyon kevesek. Van sok, hozzajuk hasonloan komoly gazdasagi ero, akiknek adott esetben mas a rovidtavu erdekuk (nyugdijalapok, kockazatitoke-alapok, kisbefektetok(!)). Mindenki probalja biztositani magat, olyan eszkozokkel, amik rendelkezesre allnak.
(Pl. a befektetok es a jo ados adofizetok szempontjabol a VESZ eleg karos szervezet, hogy mast ne mondjak.)
@Cpt. Flint: szemlátomást elég randán sikerült valakivel összekeverned, és igen, ezáltal tényleg egy kissé egyoldalú.
Elég elolvasni ezt a rakás aszfalt ostoba
hozzászólást,hogy megértsük miért adósodtak el úgy egyesek.
"bankbénitó akció,meg nem fogunk fizetni,meg közös kockázat a bankkal...."
A hitelt ti vettétek fel saját akaratotokból és
előre tudott feltételekkel.
És ennek megfelelően szépen vissza is fogjátok fizetni.Bármilyen "adóssegítési" akció azt jelenti,hogy a forinthitelesek meg a hitelt fel nem vevők fizetnének helyettetek.Szó sincs róla hogy az árfolyamkockázat az közös a bankkal.Az árfolyamkockázat az az adós kockázata.A bank kockázata az hogy esetleg nem tudtok fizetni.
Ezt ki lehet használni és futamidőt hosszabbítani,vagy egyéb kedvezményeket kiharcolni.De a számla összege adott és azt a számlát előbb vagy utóbb de az adósnak kell
kifizetni.Ha nem megy lehet autót eladni és kisebb lakásba költözni,de nem a többiek fognak helyettetek fizetni.Lehet húzni dolgozni és szépen fizetni.
rohadt bűnöző maffia társaságok a bankok (+politikusok)
@Rive:

Nem a lakásprogram miatt csődölt be:)

Amit írtam egy válasz volt egy felvetésre, mégpedig arra, hogy a szüleink mit csináltak.
Ugyanazt amit mi. Saját biztonságos hosszan tervezhető értéktartó otthonra vágyva, minden általuk elérhető lehetőséget megragadva megszerezték. Hitel híján spóroltak, vagy ügyeskedtek, de a cél sosem az alaksori albérlet volt, hanem a saját otthon.

Nem foglaltam állást abban a kérdésben , hogy jó volt vagy rossz. Bár az állam akkor legalább annyira volt okos, hogy eszébe sem jutott másban eladósítani a polgárait mint forintban:)
Ehhez meg kellett várni Medgyessy Pétert:)
@EMU:
" ...egyből 3 szobás lakásokba kell költözni?.."

Úniós tagállamként szomorú, hogy hazánkban a luxus közé tartozik sokaknak már egy két-három szobás panel lakás is. Budapesten kettő szobás panellakásokat kerülettől függően átlagosan 8,5-12 millió forint között kínálták pár éve (azóta nem néztem árakat). Vidéken nyilván olcsóbb, de ha a munka fővárosban van inkább...Egy fiatal párt, ha szülei nem tudják megtámogatni, akkor fele önrészt sem tudja 10 év alatt sem összetenni. Míg a fővárosban kerülettől függően hasonló méretű panellakásokat átlagosan 60-95 ezer forint+rezsiért kínáltak albérletnek. Sokan inkább beleugrottak némi önrész mellé 20 éves törlesztőrészletekbe, mivel az sem volt több, inkább kevesebb volt a részlet, mint a havi albérleti díj lenne. Valahol lakni kell. Az ma már nem lehet elvárás, hogy egy szoba-garzonban lakjon 3-4 generáció. A többségre nem ez a mentalitás jellemző.

Már több mint 10 éve nem luxusnak, hanem reálisan elérhető, polgári szintnek gondolták az emberek a saját lakást és kocsit, -és ezekért értelmét is látták a kemény, több műszakos, másodállásokat bevállaló munkának. Motiváló tényező volt.

És egyébként is, Orbán Viktor szavai még 2000-ből:

"három szoba, három gyerek, négy kerék"
@Utálom a törzsvásárlói kártyákat: "Orbán Viktor szavai még 2000-ből: "három szoba, három gyerek, négy kerék" "

és? kitűzte a célt. el is érte... megvan (neki)
@Crescendo: most ugye viccelsz? :) a bank NEM ADHAT ki olyan pénzt hitelbe, amivel nem rendelkezik, egyetlen banktípus jogosult olyan pénzt hitelbe kihelyezni, amivel nem rendelkezik, ezek pedig a jegybankok. minden más kereskedelmi bank csak annyiból gazdálkodhat, amije van. nem adhat olyat, amije nincs.

enelkül is szétesik a világ a banki hitelezések miatt.
@EMU:

Várni kellett és lett, nem évtizedeket hanem éveket.
És de. a melós beadta a tanácshoz a kérelmet, és kb 5 év után kaphatott egy szép 40m2-es dobozt valamelyik lakótelepen.
Szerinted a csepeli,újpesti, békásmegyeri lakásokat ki töltötte meg?

Nem volt az jó világ akinek esze van nem sírja vissza, de nem volt annyira rossz mint amilyennek leírod:)
Ja igen és volt áruhitel is kanapéra meg elemes szekrénysorra:)


ez index címlapos poszt?

nem úgy van, hogy a kapitalista társadalom a létező legjobb a világon, és pénz nélkül nem lehet élni, mert akkor nincsenek "értékek"???

és persze hajrá szdsz, több liberalizmust, és az értelem nevében:

a banknak mindig igaza van, és az állam rossz gazda
...minthogy a törlesztőrészlet növekedése nem haladhatja meg a forintnak az ügyleti devizához képest számított tényleges romlásának mértékét...

Szerencsére nincs deviza hitelem, de ez tényleg eredmény? Ha jól értem ez azt jelenti, hogy ha 10%-ot gyengül a forint, akkor csak 10%-kal lehet növelni a törlesztő részletet.

Miért most mennyivel növelik?
@EMU: akkor meg nem értem, hogy mit nem értesz azon az egyszerű dolgon, hogy a bank felé fizetett árfolyamkülönbözet az csupán a bank plusz nyeresége, és nem a hitellel felmerülő járulékos költség.
@EMU: "honnan az indíttatás azok körében, akik nagy része nem lakóparki ingatlanban cseperedett akár a testvérével, hanem a nagyszülők által biztosított kis szobában, vagy tenyérnyi albérletben, szuterénben, meg olyan kényszermegoldásokban"
nem tudom, lehet, hogy te így nőttél fel, de az én közelebbi és távolabbi környezetem nem. ha nem is saját, de állami, cégi önkormányzati lakásokban, amelyeket gyakorlatilag a sajátjuknak tekinthettek; vagy kertes házakban. azokat a bérlakásokat a rendszerváltás után nem sokkal aztán - ha nem is sz@rér-húgyér', de - viszonylag olcsón valóban a sajátjukká tehették a szülők. a társadalom, a pszichológusok folyamatosan azt sulykolják, hogy milyen fontos a saját lábra állás, a szülőktől való elköltözés. Szóval a szocializáció szerintem maximálisan érthető.
az meg, hogy ekkora hitelboom alakult ki a semmiből előzmények nélkül, egyértelműen mutatja, hogy nem maguktól találták ki az emberek, hanem rá lettek erre rendesen vezetve.
@bekukkancs:

Sikerült egy rakás hülyeséget írnod,de nem baj.
Képzeld el vannak olyanok akiket nem stafíroztak ki a kedves szülők egy lakással, így elkezdték legjobb tudásuk szerint ők maguk ezt megoldani.
Igen,a számlát ki kell fizetni.Csak éppen az a nem mindegy,hogy ezt a számlát a bankok írják, és teljesen az Ő ízlésük szerint, kontroll nélkül.
Az árfolyam kockázat mellett, még a kamattal is játszanak, ami teljesen kiszámíthatatlanná tette az egész történetet.

Semmi másra nem vágyom, mint ugyanolyan feltételekre, ahogyan Európa többi országában kezelik a banki ügyleteket.Ennyi az egész, ez olyan nagy kérés?
@butter-k: az a lakásprogram, illetve az annak szerves részét alkotó olcsó, kamattámogatott hitelek elég derekasan hozzájárultak a coci bukásához. Amikor megváltozott a környezet és elkezdett emelkedni a piaci hitelkamat, a különbözet egyre több terhet jelentett az államnak.

Ezek voltak azok a hitelek, amiket fél- és harmadáron lehetett kiváltani utóbb, mert még azt a difit is olcsóbb volt kifizetni az államnak, mint fenntartani a támogatást. Aki meg nem tudta kiváltani, átment piaci kamatra - ma is van még tán, aki fizeti.

Az első Orbán-regnum alatt, amikor ujra előkerült az egész kamattámogatásos ostobaság, született néhány jó cikk a témában, bár nagy népszerűéget - vajon miért - sose kaptak.
@Crescendo: igen lehet, engem havonta felhív a Citibanktól valaki hogy próbáljon rámtukmálni egy hitelt, qrva nehéz lerázni őket, hiába mondom el folyamatosan, hogy kösz nem kell, van pénzem ,nem kell hitel, azért minden hónapban megvan ez a felesleges kör...
"Egyszerűen kellene megoldani a történetet, az MNB és a magyar állam viselje el a csalás kockázatát, mert ellenőrzés nélkül rászabadították a bankokat az ügyfelekre..félrevezették őket. Megtévesztés esete bűncselekmény és nem az a kategória, amit te mondasz..."

Igen kérlek fizettesd ki velem, az adómból (aki nem vettem fel hitelt, hanem a kis forintocskáimat megtakarítottam és nem vettem hitelből ingatlant ) a hitelfelvevők sarát. sőt törvénybe kellene iktatni, hogy dögöljek meg mint rohadt különc.

Istenem, de sokáig hallgattam a devizahitelesek büszke dicsekvését, hogy mekkora bizniszt csináltak mint nagy spílerek.....

Én kérek elnézést.
@bekukkancs: Na egy aszfalt azért megkérné, hogy mondd már el miért ilyenek a feltételek?
Miért van 7% fölött a kamat, amikor a svájci jegybanki alapkamat fél százalék?
Miért von le tőlem a bank 3%-kal többet minden hónapban amit legfeljebb jóváír?
Mi is a bank kockázata?
@Utálom a törzsvásárlói kártyákat: "Az ma már nem lehet elvárás, hogy egy szoba-garzonban lakjon 3-4 generáció. A többségre nem ez a mentalitás jellemző." Akkor fizesse meg a mentalitását. Ha nem mentalitásban, hanem realitásban gondolkodott volna a többség, akkor is lett volna még néhány árnyalat a szobakonyha meg a 90 nm lakópark vagy zöldövezeti ház között.
@Rive: jó, akkor kezdjük elölről:
én azt mondtam, hogy a bankok a rossz adósok miatti veszteségeiket ne a jó adósokra terheljék, és a veszteségeiket kíséreljék meg minimalizálni, a többit meg nyeljék le.
erre te azt mondtad, hogy meg van kötve a kezük.
erre én azt mondtam, hogy ez engem nem érdekel különösebben (meg nem is hiszem, oly sok mindent kilobbiztak már amúgy is, stb.), hiszen a bankot sem érdekli, hogy én sem kapok több fizetést, mert mondjuk az állam befagyasztotta.
erre te azt mondtad, hogy "ja, ha engem ez nem érdekel".
erre mondtam én, hogy miért, téged (vagy másokat itt, akik a hiteleseket szimplán csak hülyézik) pl. érdekel, hogy azok miért és hogyan adósodtak el?
erre te: esetleg érdekel, de lényegtelen.
szerintem meg nem lényegtelen, és mivel (jórészt, az eredeti cikktől egyébként függetlenül) erről szól a vita, így a kizáró véleményeddel kissé egyoldalúvá válik.

na ennyi, látom, te is bankhívő vagy, a másik oldal szimplán hülye és nem is érdemes innentől meghallgatni. csá.
@Rive:

A bukás nagyon sok összetevős, nem a lakásprogram támogatása okozta a csődöt hanem az egész irányított gazdaság. Az hogy az árak és az előállítási költség nem gazdasági alapokon hanem politikai alapokon kapcsolódott egymáshoz:)
Az általad is említett támogatott hitelek megszüntetése csak a 90-es évek elejére tehető tehát azt még az Antall Boross kormány is fenntartotta,(kb orosz export összeomlásáig amikor muszáj volt kiigazítani )nem ez okozta a bukást.

De már egy másik vita, szerintem ne nyissuk meg.
Amiről senki nem beszél az a következő. Nagyjából tök mindegy, hogy mennyi a frank árfolyama, mert ez önmagában nem okozna max 60-70%-os emelkedést az eredeti részletekhez képest a mostani állapotok szerint. A kérdés a következő, hogy ki és miért meri megtenni hogy ezzel párhuzamosan a kamatok is emelkedjenek, ami már a dupla fölé viszi a részleteket?
Nyílván az istenként kezel profit növekedést két módon lehet elérni vagy kissebb haszonnal nagy forgalom, vagy lásd most a vissazaeső hitelezés és fizetések miatt a kevesebb jól fizető de magasabb haszonnal.
A nyomásgyakorlás egy durva de hatásos módszere pedig az lenne ha egy adott dátumnál pl 2012. 01. 01. Senki azaz senki devizahiteles nem fizetné be törlesztőrészletét. Elég brutális de figyelmefelkeltő módszer lenne a bankok felé, hogy a kedves állampolgárok sem hülyék és nem nagyon kedvelik az egyoldalú szerződésmódosítást. ugyan mit tudna kezdeni 1.5 milla ügyféllel? Kinek adná el a lakást vagy éppen autót? Már egy komolyabb ilyen jellegű kezdeményezésre maguk alá rosálnának mert nem biztos, hogy a következő hónapban még lenne banki alkalmazott és bank aki érvényesíteni tudná vélelmezett jogait.
A következő fizetés pedig akkor történne meg ha a bankok visszaállítanák az eredeti válság előtti kamatszinteket és akkor mindenki boldogan fizetné a megemelkedett frankot.
Mielőtt még szegény bankokat elkezdenénk sajnálni emiatt a svájci jegybank döntése miatt gyakorlatilag 0% -ért jutnak hozzá tehát lenne kamat rajta rendesen így is.
@Aerius: nagy kérés bizony, itt a gyarmatokon. Mert Te (és én és mindenki más a térségben) fizeti meg az árát annak, hogy a német, holland, angol stb. pógár tisztességes feltételekkel veheti fel a hitelt, ha egyáltalán rászorul. És hogy olyan fizukat kap, amilyeneket.
Ha holnap az EU-ban előírnák, hogy azok a vállalkozások, amelyek több országban is tartanak fenn üzletet, kötelesek itt is ugyanolyan fizut adni a melósnak ugyannarra a munkakörre, mint bárhol máshol az EU-ban, szted mennyi idő alatt dőlne be az egész kóceráj?
@janper: "mert nem ok generaljak."
ezt én nem állítottam (bár a bedőlő hitelekkel nyilván nő ez a kockázat és/), de valszleg tehetnének ellene (nem csak a saját seggüket mentve rövid távra).
@Cpt. Flint: ühüm. Érdekes. Nagyon tanulságos dolgozat témáját adhatná ez a kis 'összefoglaló'...
@EMU:

"..akkor is lett volna még néhány árnyalat a szobakonyha meg a 90 nm lakópark vagy zöldövezeti ház között..."

Az átlagpolgár szerintem nem 90 m2 lakóparki lakásba költözött, hanem kisebb új építésűbe, vagy 20-30 éves két szobás panelokba. Sőt, én úgy gondolom, azok járnak jobban, akik megtehették, hogy 90 m2-esbe költözzenek, ugyanis ha azóta nem bírják a megnövekedett törlesztéseket, az ő kezükben még mindig ott a lehetőség, hogy valamilyen formába kisebb lakásba költözenek, nem ők fognak a híd alá kerülni. De az a sokaság, akik eleve kisméretű, régi panellakésokat vettek, az ő kezükben már nem feltétlen van kisebb lakásba költözés. Panelból a másfél-két szobástól kisebb lakás nincs. A garzonok zöme tégla, akár drágábbak is lehetnek, mint a két szobás panelek. Én a problémát nem azok megnövekedett törlesztőinél látom, akiknek korábban futotta nagy lakásra, vagy családi házra. Nekik ha szerényebben is, de eztán is biztos lesz otthonuk. De kérdés, a többiekkel mi lesz...
@bekukkancs: "Szó sincs róla hogy az árfolyamkockázat az közös a bankkal.Az árfolyamkockázat az az adós kockázata.A bank kockázata az hogy esetleg nem tudtok fizetni."
asszem ezt már párszor túltárgyaltuk. alapvetően (legalábbis nekem) nem az árfolyamkockázattal van bajom (na szo-szo), azt a 70-80 % pluszt még kifizetném, de most kb. 200 %-ot fizetek.
@wmiki: azt elfelejtetted, hogy "de majd most a fidesz helyreteszi a 2000 éves igazságtalanságokat".
2006-ban megkérdeztem egy hozzáértő barátomat, és azt javasolta, forinthitlet vegyek föl, mert nem lehet előre látni, hogy mi történik pár éven belül a világgazdaságban. Abban az évben már hetente jelentek meg cikkek mindenfelé az amerikai ingatlan-buborékról és ennek világgazdasági lehetséges következményeiről.

Nem vagyok közgazdász, de annyit megértettem belőle, hogy forinthitelt vettem föl.

Szóval én megoldásként itt, a mi kis mikro szintünkön azt tudom javasolni, hogy mindenki tanuljon, gondolkodjon, és a vágyai kielégítésekor igyekezzen önmérsékletet tanúsítani. Mostantól! Egy-két-há...
@butter-k: Nem is azt mondtam, hogy okozta, hanem, hogy vastagon hozzátette a magáét (akár, mint példa az irányitott gazdaságra). Valóban estek még felszámolási kisérletek a rendszerváltás utánra is, de már jóval előtte volt pár próbálkozás.

Önmagában ez tényleg túl messze vezet: annyiban tartozik a dolog mégis a _tárgyalt_ témakörhöz, hogy prima példa rá, miféléket nem szabad. Pl. hitelt bátoritani, irracionális gazdasági környezetet teremteni, efféle...
@Cpt. Flint: Ja, és a hatvanas években meg a hetvenes években nem neveltek gyereket, meg nem laktak sehol a lakástalanok, ugyanis a panelezés hetvenes évek közepétől erősödött be. Addig ezek szerint csak vastag középosztály volt, mindenki saját lakással, tanácsival, örökkel, vagy házzal. Gyereket mindenki csak a saját kényelmes, tágas otthonában nevelt, így nőtt fel mindenki akkor. Aztán meg a hetvenes évek közepétől boldog boldogtalan kapta a panellakását, akkor meg abban szokta meg, hogy neki a lehetőségei fölött lehetnek igényei. 10 éve meg a sok magas igényű, akit a szülei kizárólag saját otthonban neveltek kényelemben és komfortban, joggal várta el, hiszen a kifinomult igényt erre az anyatejjel szívta magába, hogy 15 milliós hitellel csepeli lakóparkokba költözzön, ahonnan most bejárni sem tud, mert az autóját már visszavette a bank, hévre meg nincs pénze, de mekkora családi grillpartik voltak még pár éve a kertben, meg hogy irigyelték a kollégák.
@Cpt. Flint: melyik banknál? Mert ahol én nekem van hitelem ott csak a 70% plusz van! Amikor csökkent a CHF kamata akkor pedig kb. ugyanannyival megemelték a kamatokat, a környezet változása miatt? Milyen környezet változott? Gondolom a CDS felár, de hát az azóta visszament, a kamat viszont maradt a Qrva anyjukat!
@Nomad_: "Igen kérlek fizettesd ki velem, az adómból (aki nem vettem fel hitelt, hanem a kis forintocskáimat megtakarítottam és nem vettem hitelből ingatlant ) a hitelfelvevők sarát. sőt törvénybe kellene iktatni, hogy dögöljek meg mint rohadt különc."
pfff... ez megint ugyanaz a demagógia, mint az "én járulékomból ne gyógyítsák az alkesz hajléktalant"...
én is tudok ám ilyet: "a betéted kamatait a jelzálogkölcsönök extraprofitjából fizetik."
@Kalokagathia: "hogy forinthitelt vettem föl."
jól tetted, már akkor 250-es CHF-et fizettél, balek :)
@holex: ") a bank NEM ADHAT ki olyan pénzt hitelbe, amivel nem rendelkezik" en.wikipedia.org/wiki/Fractional-reserve_banking
Akkor ezt a linket nezd meg pls.
Ha Pista bacsi is hasznalja a betetjet, meg Mari neni is, akinek a bank kolcsonadta Pista bacsi penzet, valami gond azert csak van? Tul sok a penz. A jegybanktorveny meg epp arrol a folyamatrol szol, hogy a ker bankok hogyan tudnak penzt letrehozni a "semmibol", jegybank kozremukodessel...
@Utálom a törzsvásárlói kártyákat: Na igen, erre szívesen látnék amúgy valami statisztikát, mert tényleg érdekelne, hogy egyáltalán mire vették fel a hiteleket. Hogy hányan vásároltak panelt, hány százalék új építésűt, hányan 100 nm körüli meg feletti lakást vagy házat, milyen átlagos önrésszel, és a törlesztési problémák melyik vásárlótípust érintik jobban, melyik tulajdonosi réteg küzd nagyobb elmaradással, melyiknél nagyobb a bukás. És hányan miféle autót vettek hitelekből, melyik kategóriában nagyobb a bukta? Erről lehet pl. találni vhol vmit?
@Cpt. Flint: Egy érzelmileg sivár emberrel nincs miről beszélni.
@Cpt. Flint: Azért nincs igazad Nomaddal szemben, mert a betétes úgymond interakcióban van a bankkal, amiért valamit elvárhat joggal, akár azoktól is, akiknek a törlesztéseiből kapja a kamatot, hiszen többek között ő finanszírozza a kölcsöneiket. De ez lényegtelen is. Annak, akinek semmi dolga a bankokkal, mert nincs kölcsöne, vagy már visszafizette, annak semmi dolga nem kell hogy legyen a bank adósaival sem. Amikor az merül fel, hogy adóforintokból mentsék az adósokat, akkor azt joggal kérik ki maguknak azok, akiknek ehhez semmi közük, a lakásaik nem közcél, nem közös kiadás.
@mrs. white: "Mielőtt még szegény bankokat elkezdenénk sajnálni emiatt a svájci jegybank döntése miatt gyakorlatilag 0% -ért jutnak hozzá tehát lenne kamat rajta rendesen így is."

Egyszeruen nem vagyok kepes elhinni, hogy ez a hulyeseg nem kepes kihalni a magyar folklorbol. Azt gondolna az ember, hogyha mar ennyit sziv az atlag magyar a devizahitele miatt, akkor esetleg raszanna egy feloracskat, hogy az alapdolgoknak utanaolvasson, hogy lassa, megis mit cseszett el. De nem, csak nyomatja a hulyeseget.

A 0% az overnight, tehat egy napos hitelre szol. A te jelzalogod, mondjuk 10 eves. Komoly hiba lenne a bank reszerol, hogyha a te 10 eves hiteledet overnight penzzel finanszirozna. Arrol nem is beszelve, hogy a legtobb magyar banknak nincs hozzaferese a svajci bankozi penzpiacra (legalabbis frankot kolcsonvenni nem tud, max adni).
@bekukkancs: "Szó sincs róla hogy az árfolyamkockázat az közös a bankkal.Az árfolyamkockázat az az adós kockázata.A bank kockázata az hogy esetleg nem tudtok fizetni."

Es ha a frank gyengul? A banknak ugyanugy van arfolyam kockazata, mint az adosnak, csak ok lefedezik.
@holex:
Annyiban egészíteném ki, hogy a lehető legrosszabbkor felvett frankhitel kb. 225-ös árfolyamnál érte el az akkori forinthitelek törlesztőrészleteit.
Ergo nem havi 200HUF volt a különbség a törlesztőrészletekben, hanem kb. 40-50%!
A banki magatartásról meg annyit, hogy kb. 2 órán keresztül győzködtem a banki "droidot", hogy még véletlenül sem ajánljon jen hitelt, mert az még az elmúlt 3-4 évben is nagyobb ingadozást mutatott, mint azóta a CHF.
Annak pedig, aki akkoriban forinthitelt vett fel és most erre veri a mellét, javaslom, hogy számoljon utána, hogy még mennyi ideig kell a mostani CHF árfolyamnak maradnia, hogy elkezdjen _valóban_ jobban járni a FT hitellel, mint a CHF-fel. Persze nem kizárt, hogy ez összejön és akkor ő spekulált jól, de FT hitel ugyanúgy spekuláció, mint a devizaalapú...

Azzal én sem értek egyet, hogy a bank a saját kockázatát ráveri a jól fizetőkre + még a rosszul fizetőkre is (lásd elvett, áron alul "haveroknak" értékesített ingatlanokon felül maradt tartozások) + a nemzetközi váltási árfolyamokat sehol nem publikálja, hogy a kamat és árfolyammódosításai kicsit is átláthatóbbak-hitelesebbek legyenek. Miért is tenné, nincs rákényszerítve és nem is lesz az összefonódások miatt.
@Advanced Flight: Magyarországon a saját tulajdonú lakások aránya kb. 90%, mig Hollandiában kb. 40%. Az átlagos hitel ugyanitt 30 éves futamidejű, önrész nem kell általában, viszont kötelezően fizetned kell életbiztositást is hozzá. A többi emeber albérletben él. A fizetések magasabbak jóval,kamatok, költségek alacsonyabbak, de még igy is ennyien engedhetik meg maguknak a lakást. Amik jóval kisebbek mint a magyaroszágiak, kert, hát az nem sok.
@EMU:

"...a hatvanas években meg a hetvenes években nem neveltek gyereket, meg nem laktak sehol a lakástalanok, ugyanis a panelezés hetvenes évek közepétől erősödött be. Addig ezek szerint csak vastag középosztály volt,...Aztán meg a hetvenes évek közepétől boldog boldogtalan kapta a panellakását,..."

A 70-es években apanelek építését megelőzte a gazdaségi fellendülés, az "új gazdasági mechanizmus".

Romsics Ignác történész szavai: "A magyar társadalom nagy tömegei 1960 és 1980 között jutottak előszőr arra a szintre, hogy az éhezés már ismeretlen fogalom volt"

Véleményem szerint ezt megelőzően sokan éhínség mellett pedig nem azért neveltek korábban gyereket, mert ez volt szívük vágya, hanem korszerű fogamzásgátlás széles körben nem volt elérhető.

Avagy ha a magyar paraszti társadalomra nyúlunk vissza, ott a gyerek munkáskéz volt, rabszolga a szülők háza körül. Sőt, az asszonyokat, abban az időben "asszonyállatnak" nem véletlen hívták, mert a férje bizony sok helyütt tényleg egyben az ura volt.

Az a nyomor, és társadalmi állapot nem lehet kívánatos állapot ma.

Tehát a 70-es évekre, végre nem éhezett a nép széles tömege.

Az meg más kérdés, hogy a Kádári politika idővel megbukott. De ott is tényező volt a 73-as olajválság, erre a világpiac az energiaigényes ágazatok leépítsével, elbocsátásokkal reagált és takarékossgi intézkedésekkel (ami nyilván sokaknak fájt nyugaton), ám nálunk Kádár a teljes fogllakoztatottság és életszínvonal emeléshez ragaszkodva nyugatról hiteleket vett fel. Megugrott az államadósság. Majd jött a második gazdaság. A 80-as években hozott reformintézkedéseket sem tudták a gazdaságotújabb növekedési pályára tenni. És innen nem folytatom, mert nem a töri óra a lényeg, a végeredményt meg ismerjük.

Viszont a társadalom egésze felülről nem tervezhető (szociológiai alapok), felülírja az egyes emberek egyéni érdekei, saját racionalitása.
Ma már felvilágosultak az emberek, még a túlvilági jólétet sem várják, hanem a földi életükben szeretnének boldogulni sokan.

Teljesen normális emberi reakció, ha valaki megtehette, hogy felvett hitelt, ha saját lakást szeretett volna, kocsit...stb. Amikor a hitelt felvette, az akkori helyzetnek megfelelően tudta törleszteni. Ekkora bukásra nem lehetett előre számítani, akkor sem, ha bekalkulálták a lehetséges kockázatokat. Racionálisan, akkori lehetőségeiket kihasználva, emberi módon cselekedtek. Sokan nem nyomorban, vagy isten háta mögötti vályogházakban képzelték el se akkor, se ma az életüket. Reális alternatívának tűnt tömegeknek a devizahitel.
@kovi1970: Itt eddig hitelfelvételrő volt szó. Jó reggelt. Vagy talán a bankszámládról is lopnak? Bocs, de én iknább tartom bankszámlán a pénzt, mert ottonról a "párnába varrva" elviszik. BTW a bankom lekötetlenül is elég szép kamatot ad rá.
@megkeseredett:

Egy dolgot nem számolsz:

A CHF árfolyamváltozás kb így néz ki:
felvettem 11.000.000 Ftot.
Kifizettem 5 év alatt kb 6.000.000 Forintot
és jelenleg tartozom 18.000.000 val.

Ami miatt nem tudok lelépni a banktól, mert ennyi hitelt jelenleg nem kapok sehol:)

Tehát az egy dolog, hogy törlesztőrészlettel mi van, a nagyobb baj, hogy a tőke folyamatosan növekszik.
@Cpt. Flint: nem teszi helyre, egy indexes blogon mindenki tudja, hogy a fidesz egy náci párt, a legrosszabb választható a világon, a tudomány pedig sosem téved

amúgyis esélytelen egy párt hisz a pénz alapú, kizsákmányoló rabszolgatartó társadalmi rendszer szükségszerűen összeomlik

ez törvényszerű
@bekukkancs: "Szó sincs róla hogy az árfolyamkockázat az közös a bankkal.Az árfolyamkockázat az az adós kockázata.A bank kockázata az hogy esetleg nem tudtok fizetni."

De akkor ilyen alapon ha nekem szó nélkül be kell nyelnem az árfolyamkockázatot, akkor a banknak is be kéne, ha nem tudok fizetni, nem? .-D

Sántít a logikád.
@Cpt. Flint: egyébként meg igen, a jóslatok szerint később minden a helyére kerül, és a magyar nép fel fog emelkedni ^^

de nem a fidesz miatt, hanem az összeomlás után nem képzelhető el más rendszer, csak olyan, ahol mindenkit megbecsülnek
@newtehen: ez tetszik, logikus :)
nem pedig elveszik a házadat és még tartozol 10 millával :S
@EMU: nem igazán értelek. én a hatvanas évek második felében születtem, vidéki városban, és azt láttam/látom, amit írtam. az akkori generáció, amelyik most lakást vesz, így szocializálódott.
ennek ellenére nyilván visszafogta magát és nemigen vett lakást/házat addig, amíg erre kimondottan nem kezdték ösztönözni. míg azt nem hallotta mindenhonnan (felelős vezetők és pénzügyérek szájából is), hogy ez megengedhető, ez jó, ez kezelhető, ez egy nagy esély. ráadásul, hogy ez neki jár is.
rendben van, itt a tanulópénz. én sokadjára mondom, hogy a 60-70 %-ot lenyelném, de már rég nem itt tartunk. és látok felelősséget a másik oldalról is, csak a vállalását nem látom ott sem.
@molnibalage: Na egyetlen olyan bankot mondj, ahol lekötés nélkül is szép (azaz minimum infláció fölötti) kamatot adnak rá. Biztos, hogy nem Magyarországon van, ugyanis itt a bankszámla fenntartása díja mellett még azért is fizetsz, ha felveszed a pénzed.
@ili810: bár tudnám, hogy ezt mire írtad!
@phrascarica: Arról nem is beszélve, hogy egy jól fizető ügyfelet magasabb kockázati tényezőbe sorolni és emiatt kamatot emelni nála minimum etikátlan.
@alfredaurel: ja, 15 millio ember egy dunantulnyi teruleten. Nem ketseges, hogy magas a fold ara (csaladi haz)...
Kerdezd meg az ottanikat, hogy boldogok-e ezzel a helyzettel?
@EMU: "hogy adóforintokból mentsék az adósokat, akkor azt joggal kérik ki maguknak azok, akiknek ehhez semmi közük, a lakásaik nem közcél"
hadd kérdezzem meg, hogy a vörösiszapkatasztrófa elhárítása és az ottani lakásépítés, a mg-i termelők belvíz/árvíz/aszály/túltermelés/mialóf@sz miatti segélyezése mennyiben közügyebb? azt miért kell támogatnom az adómból? vagy az elmaradott térségek felzárkóztatását? "há' mé' nem kőtöznek el onnajd?"
@Cpt. Flint: az OTP-t 15 éve kihúztam a listámról,4 éves a Raiffeissent és az Unicreditet is, már csak CIB/AXA és Soprobanknál van számlám, mert itt még megvan a korrektség apró morzsája (bár a CIBnél már csak szánalomból vagyok)
@megkeseredett:
"Annak pedig, aki akkoriban forinthitelt vett fel és most erre veri a mellét, javaslom, hogy számoljon utána, hogy még mennyi ideig kell a mostani CHF árfolyamnak maradnia, hogy elkezdjen _valóban_ jobban járni a FT hitellel, mint a CHF-fel."

Pontosan emiatt nem értem, hogy miért rinyál mindenki a devizahitel miatt.
Jó duma, hogy ezt nem tudta meg azt nem tudta. Valóban nem tudta senki, de azt lehetett tudni, hogy változni fog, és egyszer lesz egy nagy bumm, ami borít mindent.

"Persze nem kizárt, hogy ez összejön és akkor ő spekulált jól, de FT hitel ugyanúgy spekuláció, mint a devizaalapú..."
Áruld már el, hogy a forint hitelben mi a spekuláció és mi a kockázat? A forint hitelt kizárólag a jegybanki alapkamat befolyásolhatja.
Ellenben a devizahitelt egy árfolyam változást többször is befolyásol egyidejűleg. Refinanszírozási kamat és árfolyam általában együtt mozog. Plusz mindezt még befolyásolhatja az adott deviza országában módosított jegybanki kamat, és akkor még a magyar piac tényezői. Szóval az, ha hogy az árfolyam 180-ról 250-re emelkedett az még nem jelenti azt, hogy a fizetendő törlesztőrészlet 40%-al fog emelkedni. Ez ettől lehet lényegesen több vagy lényegesen kevesebb is.

Szóval a probléma ott kezdődik és ezzel szerintem minden problémát meg lehetett volna előzni, hogy a felvett hitel havonta fizetendő törlesztőrészlete a család bevételének több mint 30%-át teszi ki. És ez a baj. Régen amikor csak OTP volt, meg takszöv., akkor nem adtak hitelt, ha a törlesztőrészlet meghaladta a fizetésed x százalékát. Itt is ezt kellett volna vizsgálni. Devizahitelnél pedig még jóval alacsonyabb százalékot megállapítani, hogy az árfolyamváltozás is beleférjen.
A másik gond, hogy a zemberek nagy része áruhitel, autó- vagy lakáshitel esetén olyan "termékre" vettek fel hitelt, amely 1 fokkal jobb mint amire szükségük volt. Egy kategóriával nagyobb árú, egy szobával nagyobb lakás vagy nagyobb autó, mint amire szüksége lett volna. Ez is nagy probléma.

Tehát lehet itt a bankokat hibáztatni. Nyugodtan. A probléma forrását mégsem ott kell keresni. Ők csak kihasználták az emberek tudatlanságát és butaságát, no meg mohóságát. Ennyi.

Ja és az emberek szeme előtt csak a törlesztőrészlet lebeg mindig. Az nem, hogy ha 20-25 éves futamidejű hitelt vesz fel, akkor azt 20-25 évig fizetni kell. És mi lesz 20-25 év múlva? Lesz munkám? Fogom tudni fizetni? Ez még nagyobb kockázat, mint az árfolyamváltozás.
@Cpt. Flint: Igen szeretném folytatni a demagógiám.
pl: Bár nem keresek túl jól, szeretném ha békénhagynának a köz egészség/nyugdíj/sokminden kötelező közös kalapba fizetéssel. Szerintem jóval kedvezőbben tudnék magamra egészség/nyugdíj/stb biztosítást kötni piaci alapon. Cserébe mi testvérek vállalnánk a szülők támogatását is.
Tényleg nem gondolom, hogy a kannásboros alkesz és a magára semmit sem adó dohányos magasabb kockázatát nekem kellene finanszíroznom, neki kellene többet fizetnie mint nekem. Szerintem.
Én pedig elgondolkoznék, hogy milyen szintű egészségbiztosítást lennék hajlandó fizetni, milyen ellátási színvonalért.
Álmodozom-e, demagóg vahyok-e? e?
@alfredaurel: és ezzel most mit mondtál el? összehasonlítottad az almát a körtével. nézzünk akkor hozzá mondjuk népsűrűséget is, de azt is minek. másik társadalom, helló!
@alfredaurel: Sokan élnek albérletben, amit a Holland nyugdíjukból is tudnak fizetni. Szerinted Te ki tudod majd fizetni az albérlet+rezsi+"enni is kell" tételeket a várható nyugdíjadból? A lakás vásárlás is előtakarékosság, plusz örökölhető...
@Crescendo: Boldognak tünnek és valóban sokan vannak kis helyen. Én csak advanced flight - " ...német, holland, angol stb. pógár tisztességes feltételekkel veheti fel a hitelt, ha egyáltalán rászorul.." - megjegyzése miatt irtam, hogy igen, rászorulnak.
@wmiki: "az összeomlás után nem képzelhető el más rendszer, csak olyan, ahol mindenkit megbecsülnek"
ez eddig még egy összeomlás után sem jött be. de ámen.
@Cpt. Flint: idelle-vel folytatott párbeszédre
@phrascarica: nekem nem volt más lehetőségem, több okból.
@Nomad_: Egyetértek az elgondolásoddal. Ha mindenki saját magáról kellene, hogy gondoskodjon, akkor legalább nem az államot szidná mindenki, hogy igy az Orbán meg úgy a Gyurcsány, meg stb, stb.

Ráadásul ha saját magamról gondoskodom, mnyp, egyéni számlás EÜ, nyugdíjbiztosítás, életbiztosítás, egészségbiztosítás, stb. útján, akkor tényleg csak magamról gondoskodom, nem hordoz magában kockázatot a mások eltérő életvitele, keresete, munkája miatt.

Csak a sajátom számít, és én döntök arról milyen módon biztosítom magam. Aztán ha majd nem fog tetszeni, akkor csak magamat hibáztathatom, és csak én tehetek róla. Tehát ha elköltöm a jövedelmem és nem gondoskodok öregkoromról, akkor így jártam. Ettől jobb ösztönző szerintem nincs a munkavállalásra.

Az mondjuk más kérdés, hogy ehhez munkahely is kell, abból pedig szerény országunk igen híján van.
@JuveKrisz: "Ők csak kihasználták az emberek tudatlanságát és butaságát, no meg mohóságát."
Ezt a Btk. úgy hívja emlékezetem szerint, hogy "csalás".
@Nomad_: Kizárt. Ez addig igaz, amíg valami balszerencse miatt önhibádon kívül nem ér balaset. Pl. elüt egy autó. Mondjuk ússzad meg 1 sürgősségi műtéttel és 1-2 intenzív osztállyal. Erre jön mondjuk rehab. Bruttó 400-as fizetésből sem fizetnéd soha azt a pénzt, amit életmentéskor rád költenek...
@alfredaurel: Csak a bibi az, hogy a magyar albérlet piac iszonyatosan nagy szórásokra képes ár / minőség és főleg megbízhatóság tekintetében.
@Cpt. Flint: Szerintem kicsit gyúrjál még a jogértelmezésre...
@Nomad_: amúgyilag még tán egyet is értenék veled, HA általános érvénynel és azonnal megvalósulna az öngondoskodás. és én sem az adókból egyedi adósmentést tartom jó módszernek, ez egyértelmű. a banki önkény maximális korlátozását, reális, átlátható, valóban kétoldalú szerződések írását; illetve a mások által emlegetett 180-190 Ft körüli árfolyamon való általános forinthitelre alakítást preferálnám.
@ili810: idelle (jórészt) csak szórakozik.
@molnibalage: Olvass vissza. Kötök biztosítónál egészségügyi/baleset/nyugdíj biztosítást. Piacit. talán még munkanélkülibiztit is.
@JuveKrisz Talán ha nem kellene enyifelé folyatni a közpénzt a gazdaság is elindulna.
Istenem, mintha egy percig egy európai országról beszéltem volna.
@Crescendo: khm... a hivatkozott linkben pontosan arról van szó, amiről én is beszéltem korábban. szerinted melyik rész az, ami arról értekezik, hogy a kereskedelmi bankok kreálhatnak pénzt? én ugyanis erre vonatkozóan nem találtam benne utalást. a hiba bennem lehet.
@JuveKrisz: "Ha mindenki saját magáról kellene, hogy gondoskodjon,"
azt azért ne feledjük, hogy ilyen rendszerben a jelenlegi nyugdíjasok, árvák, krónikusan súlyosan betegek, (önhibájukon kívül) valamilyen súlyos helyzetbe kerültek rövid úton "kiszelektálódnának". ami persze nem baj, ugye, maradna a boldog, dolgozó, okos többség.

mondod ezt addig, míg nem a barátodról, testvéredről, gyerekedről, anyádról van szó.
@molnibalage: ugyan minek, ez egy blog, és nem a tárgyalóterem. mindenki túloz, csúsztat, személyeskedik. te is.
@JuveKrisz: "Áruld már el, hogy a forint hitelben mi a spekuláció és mi a kockázat? A forint hitelt kizárólag a jegybanki alapkamat befolyásolhatja."
Spekuláció a deviza hitelhez képest van, relative az! Ha pedig befolyásolja a jegybanki alapkamat akkor az bizony spekuláció! Ha emelték volna az alapkamatot -és sokkal jobb esélye van mint a CHF-nél- akkor bizony seggbekúrás lófasszal esete forog fenn!
@Nomad_: "Kötök biztosítónál egészségügyi/baleset/nyugdíj biztosítást. Piacit. talán még munkanélkülibiztit is."
kezdőként, alacsony fizetésből nem biztos, hogy fussa olyanra, ami egy súlyosabb ügyre is elég. akkor aztán nézheted, ahogy behúzzák köréd a paravánt egy sarokban. de ez nyilván benne van a pakliban; vállalod te is, meg a gyereked is, meg az anyád is...
@Nomad_: Aha. És annak összege szerinted mitől függ? A megállapított kockázat mértékétől és attók, hogy hány ember enedheti meg magának. Mivel itthon látható, hogy ki és milyen szitnen van előrelátás olyan összegete állapítana meg a biztosító, hogy összeszarnád magad...

Vagy a sürgősségi életmentő ellátás költései más jogi elbírálás alá esnek...?
@Cpt. Flint: Mi a személyeskedés abban, hogy a csalás fogalmát sem ismered...? Az ilyen embereket bírom. Nem elég, hogy buta, leírja és akkor még kikéri magának.

Mindig is mondtam, hogy ennyi balfasszal egy országban nehéz együttélni és élhető országot létrehozni...
@Cpt. Flint: Azt hiszem egyetértünk. Én sem a bankokat mentegettem, egyoldalú szerződésmódosítás szerintem sem illendő.
Csak azt gondolom, hogy aki önhibájából túlvállalta magát, az ugyanaz a kategória mint a kannásboros cigiző önpusztító. Magának csinálta, ne azzal akarják mentetni, aki megtakarít/ nem cigizik azaz: vigyáz magára/dolgozik/gondolkodik.
Semmi extra, csak amit az őseink régóta csinálnak. Munka, lehetőség szerint hitel nélküli élet, kevesebb kiadás mint bevétel.
A jelenétünk a bizonyíték erre az életformára.
@newtehen: A készpénzre otthon mennyi kamat van? Semmi. Tehát bármi, amit a bankom ad az több, mint az otthoni malacpersely még a számlakezelést is beleszámítve és ugyebár közvetetten őrzik is a pénzed.
@molnibalage: abban éppen semmi. de már ebben a hozzászólásban rendesen belehúztál, csak hogy bizonyítsd az igazam.
vándorolj ki, oszt' nem lesz több gondod neked se, meg nekünk se.
@EMU:

"Erről lehet pl. találni vhol vmit?"

Talán a KSH oldalon érdemes keresgélni. Bár, egyben nem tudom van-e olyan dokumentum, ami kivesézi a használt és új építésű lakásokat együttesen.(A hitel arányokat pedig főleg nem, mert banki adat)

A lakásviszonyokról 1999 és 2005 között ígéretes dokumentum lehet tanulmányozni:
portal.ksh.hu/portal/page?_pageid=37,109886&_dad=portal&_schema=PORTAL&szo=lak%E1shelyzet&x=0&y=0

A linken, a listán, az 5-ik lesz a helyzetkép a lakásokról, azt meg tudod nyitni, és érdemben kb. a 12-ik, 13-ik oldalon kezdődik.

2010-ben az alábbi link alapján 4 ezer új lakást adtak el.

http://ujlakaspiac.hu/2011/05/23/zurzavaros-lakasarak/ntős része is panel.

Ez más, de érdekes, de nem friss!
www.ingatlanbefektetes.hu/cikkek/ovatosan-bizakodo-2011-kapcsan-az-otthon-centrum

Másutt olvastam, csak már magam sem tudom hol, hogy 1995 és 2003 között több mint 600 ezer használt lakás vásárlás történt (talán cserékkel együtt), de azt nem tudom ebből mi a hitelesek aránya, de biztos nem kevesen lehetnek...

Szerintem aKSH oldalán biztos lehet korrekt dolgokat találni.
@Nomad_: valós kockázat lenne -2007-ből nézve- az 70% os CHF emelkedés, amikor előtte 10 évig 140-170 között volt?
@Cpt. Flint: Hát, a jelenlegi nyugdíjbefizetésem (tőlem levont és a cég általi) optimizmusra adhatna okot. Sokak esetében.
@Nomad_: mikor én a hitelt beválalltam, a törlesztő kevesebb volt, mint a fizetésem egyharmada. most csak azért nem több a felénél, mert lett közben ez a háromgyerekes adókedvezmény. de ha csak a 60-70 %-ot növi a részlet, akkor alig ment volna 1/3 fölé. szóval ez nem túlvállalás volt véleményem szerint, hanem valami olyan ésszerűtlen mértékben nőtt a törlesztő, ami szerintem csak tisztességtelen piaci magatartásként, erőfölénnyel való visszaélésként értelmezhető.
@molnibalage: Annak összege szinte kizárólag az egészségi állapotomtól és életmódomtól függ. Magánemberként a szomszédom biztosításától nem.
@molnibalage: Hát, ha legalább lenne saját bankszámlád, látnád, hogy csak úgy maga a bankszámla legalább havi 1000 Ft-ba kerül, +a kártyadíj, és a kártyatranzakciók díjai. Míg mondjuk a rajta megforduló lekötetlen kb 400.000 ft után ha kapsz 40 ft-ot. Tehát ilyen alapon jobban megéri otthon tartani, arról nem is beszélve, ha hirtelen pénz kell, nem kell szaladgálni: Jaj, hol az ATM...
@Cpt. Flint: Változatlanul egyetértünk, nem is rólad beszéltem. Nem vállaltad túl magad, gondolom most is ki tudod fizetni, csak az emelkedést érzed tisztességtelennek. Nem vitatom az igazadat, nem is vagyok ebben képben. outsiderként, ha a törlesztőd többel nőtt mint a frank-forint árfolyam akkor valóban hiba van a kréta körül.
Nem is veled van vitám, nem az én bankbetétemre pályázol....
@Nomad_: "optimizmusra adhatna okot" igen, nyilván azok hajlanak erre, akik jelenleg jól keresnek. én is. de nagyobb összefüggésben nézve a dolgot azért kicsit a dickensi Anglia köszönne vissza, ha totál megszüntetnénk a szociális hálót.
@newtehen: Szerintem bankot kellene váltanod....
@Cpt. Flint: Elég vérlázítóak ezzel az EMU-val együtt.Szerintem fogalma sincs arról milyen lehet egy mai fiatalnak.Ki nem jó helyre született,vagy szüleiknek nem volt valami megtakarítása az se most sem a multban nem tudott hitel nélkül előre haladni.Az igaz, hogy a /rendszerváltás/ előtt kiszámíthatóbb volt az adóságtörlesztés és biztonságosabb volt a gyerekvállalás.
@Cpt. Flint: ameddig a spekulánsok rángatják az árfolyamot addig a bankok is kaszálnak, ha valaki a sarkára állna és kimondaná hogy ELÉG akkor megszünne a spekuláció!
Elég lenne talán betiltani az opciós és tőkeáttétes devizakereskedelmet, talán, bár ennyire nem értek hozzá.
@Cpt. Flint: "és én sem az adókból egyedi adósmentést tartom jó módszernek, ez egyértelmű. a banki önkény maximális korlátozását, reális, átlátható, valóban kétoldalú szerződések írását; ... preferálnám."

Az a helyzet, hogy az adó(nk)ból való adósmentés az minden, csak nem az adósok megmentése. Ebben a "játék"-ban az egyik oldalon a tényleg egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülő adóstömegek állnak, szemben velük pedig olyan bankok, akik nem habókra adtak hitelt (jelzálog). Ergo csak az extraprofitjukat veszítenék el az alábbi csatározásban. De azt sem fogják, és a dolog pikantériája, hogy mindezt a "megmentett adós"-ok is garantálják. Elég tiszta sor, hogy tisztességes-e, az itt a kérdés.
@ili810: ".Az igaz, hogy a /rendszerváltás/ előtt kiszámíthatóbb volt az adóságtörlesztés "
Ja főleg amikor megemelték a fix 3%-os kamatot 10%-ra :)
@Cpt. Flint: Nem akarom megszüntetni természetesen.
Amit mondtam:
aki önpusztít fizessen többet.
Eldönthessem milyen szintű ellátásért milyen szintű biztosítást vállalok be.

Nem vonulok ki a társadalomból, adóznék továbbra is, szolidarítanék továbbra is. De ha esetleg a pénzemért ha jobb ellátást szeretnék jobb ellátást szeretnék, mint a potyautasom demagóg vagyok-e?
@ili810: ne vedd ennyire komolyan! amúgy én sem vagyok már "mai fiatal", és valszleg meglehetősen halvány fogalmaim vannak róla, hogy milyen lehet annak lenni. majd ha a gyerekeim nagyobbak lesznek!
@Nomad_: nem. teljesen igazad van. egy-két éve feszegettem több fórumon (mármint nem csak netes fórumon), hogy ha én maszek orvoshoz megyek a saját pénzemből, mert jobb/gyorsabb/udvariasabb stb. ellátást szeretnék; akkor az erre kifizetett pénzt (legalább egy részét) nem lehetne-e visszaigényelni valahogy a TB-ből (hiszen nem a TB rendszert terheltem/vettem igénybe, mikor szükségem volt rá). én már ennyit is előrelépésnek tartanék.
Legyetek szívesek nekem elmagyarázni:

Svájci frank alapú ingatlanfedezetes hitelem van. Amit a gyenge agyammal nem értek:

Amikor felvettem a hitelt - való igaz - papíron CHF alapon indult a hitel tranzakció.
DE NEKEM - természetesen, mint mindenki másnak - FORINTOT ADOTT ÁT A BANK.
Tehát: Miért kell nekem fordulónapi áron FRANKOT VENNI a banktól, amikor én FORINTOT KAPTAM TŐLE??? Egyáltalán: hol jelenik meg a frank az egész ügyletben, mert én nem látom. Hitelindításkor VETT A BANKOM FRANKOT a nemzetközi frankpiacon? Hogy AZT nekem átadja hitelként? De hisz nem azt adott! Akkor én miért kell, hogy azt adjak vissza?
(Nem tudom érthetően fogalmaztam-e meg a kételyeimet?)

A sejtésem: a CHF csak papíron vesz részt az egész ügyletben (magyarul egy "fillérnyi" sem mozgott soha, a bankom sem vett egy dekát sem az én kedvemért). A bankrendszer jó érzékkel beárazta, hogy hosszú távon (10-20-30 év, amennyi a hitelek futamideje) így nyugodtan ajánlhatnak hitelt alacsonyabb ügyleti kamatokkal (persze azokat is emelik (nekem eddig 6-szor emelték, 4 év alatt!!!), a forint a frankhoz képest ezen időtávon úgyis gyengülni fog, s jó húsos kis "extraprofitra" (a' la Fidesz) tesznek szert ebből.

Nincs igazam?
OLVASOM.....A 30-34 ÉVES MAGYAR NŐK KÖZEL 40 %-A GYERMEKTELEN.
A FIATALOK NEM TUDNAK LAKÁSHOZ JUTNI ÉS CSALÁDOT ALAPÍTANI.

Az ÚJ MUN KA TÖRVÉNYKÖNYVE SZERINT, A GYERMEKES ANYUKA MUNKÁBA ÁLLÁSÁNAK ELSŐ NAPJÁN KIRÚGHATÓ !
HA ÉHEN HAL A GYEREKÉVEL EGYÜTT, AKKOR ÉHEN HAL.

VISZONT !

VIKTOR TÖRZSFŐNÖK, RABSZOLGA-VEZÉRÜRÜ...5 GYEREKET NEMZET-T-T-T, FELESÉGE PEDIG EZALATT VÉGIG DOLGOZOTT !

Nahát...nahát....milyen egy szép kis elégedett világot teremtett is magának !!!!! :)))))

CSAK....MAGÁNAK !!!
@bekukkancs: igazad van. sokan valóban nem értik, miről van szó. De egy- két dolog, azért ne kerülje el a figyelmed. Ilyen apróságok, mint egyoldalú szerződésmódosítás. Illetve a szerződéskötéskor a teljes körű tájékoztatás is alapvető dolog. Sok esetben sikerül bebizonyítani hogy a szerződésben foglaltak erősen félreérthetőek, sőt, még az a sanda gyanú is felmerül, hogy direkt úgy kerültek bele... stb. Ettől függetlenül persze igazad van. Aki tartozik annak fizetni kell. A feltételek, és a kockázatvállalás azonban nem egyértelmű. például hatályos jogszabályokat kikerülni egy szerződéssel sem lehet stb.
@newtehen: Nagyon szar bankszámlád lehet. Az éves számlavezetési és kártya díjam 2-3 ezer forint.
@T-101: aszondom, olvass vissza. én nem értek hozzá semmit, de valami olyasmit vettem ki, hogy: igen, a bankod vett a hiteled fedezetének megfelelő frankot (vagy már eleve volt neki). ezt te akkori árfolyamon átváltva, forintban kaptad meg (hiszen mással elvileg nem is tudtál volna fizetni Mo-on). forintban is törlesztesz (hiszen abban kapod a jövedelmed). mindezt azért, hogy alacsonyabb kamatot fizess (hiszen a banknak így is megéri, mert ő még alacsonyabbat fizet a nála levő frankállományért). (amúgy valszleg kaphattad volna frankban is, és törleszthetnéd is abban, ha úgy kötötted volna a szerződést. de ezzel sem járnál jobban, ha nem eleve frankban kapod a fizetésed.)
ennyit tudok mondani.
Überdemagóg és off leszek:
Belegondolva, hogy szüleim (láttam) őseim (sejtem) mennyit és milyen keményen dolgoztak az életkörülményeik javításáért, és mennyi élelmiszert állítottak elő maguk 1-2 kertből és némi háziállatból :

- megtehetem- e hogy nem szakad meg a szivem azokért akik mondjuk vidéken csak sírnak de nem teszik meg ugyanezt magukért?
- Merhetem-e gondolni, hogy aki nem öngondoskodik az a markát se tartsa? (gyerekeket pl nem beleértve)
-Gondolhatom -e hogy az értékteremtő ember értékesebb mint a nem?
-Juthatok -e arra a következtetésre, hogy az eü ellátástól kezdve mindenben megjelenhet ez a differencia?

Ezáltal demagóg,náci,komcsi,liberális,nemzetellenes,egoista lettem-e?
Fenntartva, hogy hajlandó vagyok a közösbe is befizetni. És elvárni, hogy ezt mások is megtegyék. Az öngondoskodásukon felül.
AZOKNAK KÉNE JÓ NAGY SALLERT MEG KOKIT ADNI AKIK SPEKULÁCIÓS CÉLLAL LIBIKÓKÁZTATJÁK FŐKÉNT FELFELÉ A CHF-ET !!!CSAK SAJNOS AKI A KOKIT ADHATNÁ AZ IS BENNE VAN !
Nagyon egyszerű a dolog. A kamatot rögzíteni kell abban a százalékban, amiben felvette az illető. utána az árfolyam különbséget kettéosztva egyik felét az adós fizeti, a másikat pedig a bank. Így a kockázat máris eloszlik, a bankok rögtön megnétzik kinek adnak hitelt.

Az is megoldás, hogy a 200-210ft fölötti árfolyamból adódó különbséget le lehet írni az adóból, amit az állam később bankadóként kivet.
@T-101: Szerintem kétrétű a dolog.
A. Azért kell chf alapon visszafizetned, mert olyan szerződést írtál alá.
B. A kamatemelés mint egyoldalú szerződésmódosítás már más lapra tartozik.

Szerintem.

(Komolyan anyázás és személyeskedés nélkül megy a beszélgetés itt?)
@molnibalage: hát ez igy van. Ezért kéne megtermeteni egy rendes albérlet piacot.
@T-101: Ha ezt ilyen kristálytisztán fogod, akkor miért nem forinthitelt vettél fel? Ja mer' hogy de jó is volt akkor kisebb meg nulla kamattal felvenni a frankot, most meg utólag számon kérni, hogy hát mire föl is, hol ebben a frank. A frank ott van benne, hogy olcsóbb volt, haraptál is rá, meg odavoltál vele, milyen príma üzletet kötöttél a marha forinthitelesekkel szemben. Hát mostanra meg elmúlt. Így jártál. Amúgy fentebb már elkezdte gurítani pár nagyokos, hogy a frankhitel ára csak mostanra érte utol a forintét, mert 250-es frankig a frankhitel még mindig olcsóbb volt, de akkor mire rinyálnak, nem is értem.
@phrascarica: ez má nagyon a 80-as évek végefelé volt.Utána jött 36%-os. Ezt követte az eladósítás mert nem tudott a magas kamat miatt pénz kihelyezni a bank.

@Cpt. Flint: De mint a lovak a szemellenzővel, ki nem lát a fejéből, ezek az emberek dühitenek.Pont amit említettél a szociális érzéketlenség. Nekem nincs ilyen problémám a többi meg dögöljön meg. Ezért nem megy ez az ország előre. Összetartás, szolidalitás nuku.
@kvadrillio: Azért arra is odafigyelt, hogy havi 6 kilóval többet kapjon kézhez a parlamenti naplopásért az új adókulccsal, másra meg gyakorlatilag nem jutott idő, ja de, közterek átnevezve, pipa.
Mindenki dolgozik valahol, ne feledjuk...

Aki megprobalom velem, mint ugyfellel kibaszni (nincs szabad ugyintezo) az konnyen ugy jarhat, hogy en meg hasonlo modon fogok az o nyakan logni... Erdekes, az viszont zaklatas. Hm.

Forduljanak csak fel.
@Cpt. Flint: Köszönöm a választ! Írod: "...ezt te akkori árfolyamon átváltva, forintban kaptad meg..." Érzésem szerint a bank semmit nem vett és semmit nem váltott át. Egyszerűen adott nekem tizenix millió forint hitelt, lekönyvelte, hogy frankot adott és bízott abban, hogy a forint úgy fog járni, ahogy járt is.

Szerintem.
@Nomad_: akkor offoljunk kicsit:
azért ez a "termelje meg magának" elég nehéz ügy. csak címszavakban:
nyilván nemigen lehet olyan gazdaság, ami mindent megtermel magának. ergo: eladni v. cserélni kell. ekkor már jön a túltermelés, egyes dolgok nem eladhatóak (legalábbis helyben, vagy éppen akkor, jönnek a tárolási, szállítási gondok).
az önellátáshoz kell egy rendesebb birtokméret. egész embert kíván, mást nem dolgozol, ebből kell megélned. viszont a mezőgazdaság jövedelmezősége alacsony. házi/kézi módszerek hatékonysága alacsony, költsége magas. nagyüzemi mezőgazdasággal, olcsó importtal nem fogsz tudni versenyezni.
eszközök, neadjisten gépek, vetőmag, gyógyszer, állatorvos, egyre komolyabb egészségügyi szabályok...

nem szabad elfelejteni, hogy a vidéki kisgazdaságok rendszere már a rendszerváltás előtt megszűnőben volt, és ezt jórészt az váltotta ki, hogy egész egyszerűen nem érte meg. (az más kérdés, hogy akkor még a nagyüzemi mezőgazdasági/élelmiszeripari termékek is jó minőségűek voltak, most meg nem).
@Nomad_: Neked is köszönöm! Írod: "...Azért kell chf alapon visszafizetned, mert olyan szerződést írtál alá." Azt hiszem Nálad a pont. Szerintem is, CSAK EZÉRT. Logikusabb magyarázatot én sem találtam.
@T-101: följebb azt írta valaki, hogy a valós frankfedezet megléte nélkül nem adhatott volna neked frank alapú hitelt. de ezen vita van, ha jól látom, és én, mint mondtam, nem értek hozzá.
nyilván a valós frankfedezetnek van egy valós költsége is. az persze más kérdés, hogy ez mekkora, meg miből tevődik össze, meg hogyan változik.
@Nomad_: "Komolyan anyázás és személyeskedés nélkül megy a beszélgetés itt?"
már lefutott a habja. :o)
Ha a bank CHF alapon kotott veled uzletet, akkor az o dolga, hogy hogyan oldja meg ezt a hatterben (egyebkent valoban CHF-et ad/vesz a legtobb esetben). Tegyuk fel, hogy te felveszel CHF alapu hitelt, majd a tozsden vagy akarhol veszel biztositast a CHF arfolyamemelkedesere (siman megteheted). Ezutan neked lenyegeben forinthiteled van. Ehhez a banknak semmi koze -- ugyanigy neked sincs kozod ahhoz, hogy a bank hogy menedzseli a kockazatait. Szerzodes van.
@Cpt. Flint: Nennem, félreértettél. Nem fog tudni megélni belőle nyilván. Csak annyit akartam mondani, hogy egy kertből falun jelentős családi élelmiszerhányad előállítható. (Pl krumpli néhány mázsa, nem túl munkaigényes, szélsőséges esetben munkanélküli család esetén, kicsiben krumplibogár kézzel is irtható)
Kérdés: Elvárható -e mindenkitől, hogy ennyit megtegyen magáért?
Elvárható -e tőlem, hogy segítsek annak aki nem segít magán?
Vagy csak a gyerekeket kell kimenteni ezekből a családokból/közétkeztetésben részesíteni?

Félreértések elkerülése végett: bőrszínfüggetlen a dolog. Általános sajnos. Ha csak kisebbségi kérdés lenne.....
@EMU: És Neked is köszönöm, bár ez nem válasz, hanem szimpla káröröm.

Nem azt kértem, hogy kritizáld meg, miért vettem fel olcsóbb(nak látszó) hitelt. Ha Te szeretsz drágább dolgokat venni, akkor vegyél azt! Ha egyáltalán nem veszel fel hitelt, mert pl. jól megy Neked, akkor örülj neki, hogy nem vagy ráutalva! Ha inkább albérletet választasz, mert inkább utazásra, nyaralásra, kocsira költesz, akkor tégy úgy! Én saját lakásra vágytam, cserében nem voltam (és nem is leszek pl. nyaralni.) Ez meg az én választásom.

Nagyon egyszerű a probléma: volt egy hitelcélom. (lakás). Kiszámoltam, mennyi hitel kell hozzá. Tizenix millió. Megnéztem, mennyit tudok törleszteni (százegynéhányezer/hó). RÁSZÁMOLTAM PLUSZ 50%-OT, MONDVÁN, HA BUKNA A FORINT, AKKOR IS TUDJAM TÖRLESZTENI. (Ezt nem sokan csinálták meg.) És ezt a biztonságos(nak tűnő), csökkentett összeget vettem fel CHF alapon. Csakhogy mára 100% lett az 50-ből. Már megbocsáss, nehogy már én legyek a hibás egy banki termékért, amibe - úgy érzem - felelősséggel, átgondolva mentem bele! Nehogy már én legyek a hibás egy gazdasági világválságért! Én a mai napig szívesen fizetném az akár 50%-kal emelt törlesztőt is, amire fel voltam készülve. Erre azonban már nem.

Ha NEM LETT VOLNA frankhitel konstrukció, akkor én is forint alapon játszottam volna, "lejjebb adva az igényekből." De volt.

Az egész felvetésemmel egyre akarom felhívni a figyelmet: véleményem szerint a bank, ha pl 180-as árfolyamon engedné a törlesztést semmilyen konkrét kár nem érné. (Mert nem is volt frank a bizniszben.) A zsíros kis profitjáról mondana csupán le. Szerintem.
@T-101: Tényleg nem vagy felelős a világválságért, csak megszívtad. Ki jobban ki kevésbé. Sokan nem voltak felelősek a betegségükért mégis megszenvedték,belehaltak. van ami gyógyíthatatlan. Verjem a kórházak kapuját miért nincs ellenszer? Sors.
@T-101:
Ha nem lenne árfolyamkockázat az ügyfélnek, akkor azt Ft hitelnek hívnák, függetlenül a forrásától, és nem 6%-os kamatra kaptad volna.
@Cpt. Flint: Igen, a bankszektor biztosan meg tudja mindezt magyarázni. Azért kérdeztem, mert én se értek hozzá...

Lehetett volna pl így: átadja a bank szerződéskötéskor a frankot, (ha én kérem). Aztán én majd, ha akarom átváltom (amikor és ahol nekem tetszik) forintra. És építkezem, mint a gép. EBBEN az esetben megértem, ha frankot kér vissza.
@Nomad_: Szerintem ez gyógyítható. Ezért kopogtatom a kaput...
@T-101:
Neked az nem mindegy? A lényeg, hogy te úgy vállaltad, hogy alacsony kamattal és frankban számolva, és a bank így számolja.
@Nomad_: szerintem ennyit vidéken a legtöbben meg is tesznek (aki rászorul, vagy élvezi). de egyéb minka mellett nehéz, akinek meg nincs munkája, az nem biztos, hogy vetőburgonyára fog költeni. de amúgy igazad van, az elvileg igazán rászorultak közül valszleg sokan akkor sem csinálnák, ha ingyen kapnák a vetőmagot meg a szerszámot. és itt nem a nyugdíjasokra gondolok, és tényleg nem csak a bőrszín a döntő, van egy ilyen életforma.
@Zabalint: Mindez igaz, ezért kellett volna úgy eljárnia a banknak, hogy a frankot adja. És én váltom be. Meg se mukkannék!
Így továbbra is az az érzésem, hogy nincs is frank a bizniszben. (És ezért könnyíthetnék meg a bankok a rengeteg bajbajutott dolgát. Csak a haszna lenne %-osan kisebb, veszteség - szerintem - nem érné.)
Felesleges idekeverni az öngondoskodás kontra állami TB témát.

Egy hirtelen betegséggel vagy balesettel szemben a frankhiteles maga döntött arról, hogy hitelt vesz fel. Nem olvasta el a szerződést, nem fogta föl az árfolyamkockázatot, csak azt látta, hogy óccsó, most meg meglepődik. A bank itt nem értem, hogyan tisztességtelen - vett neked egy lakást, viszont ragaszkodna cserébe a szerződéshez, amit saját akaratodból aláírtál. Előnytelen az a szerződés? Akkor miért írtad alá?

Ha most a frankhiteleseket állami pénzből, az okosabbak által befizetett pénzből kisegítik, az azt jelenti, hogy döntéseinknek nincsen súlya, nyugodtan elcseszhetünk bármit, úgyis kihúznak belőle. Hogy van undo gomb. Azaz a felnőtt magyar lakosság megragadt a gyerekkorban, és nagyon szeret benne dagonyázni.

Minél több mindenre terjeszted ezt ki, annál inkább a felelőtlen viselkedést jutalmazod, és az okos, belátó (nem veszek fel hitelt, bérlakásba költözöm) gondolkodást bünteted. Egy rossz döntésért cserébe kedvezményesen kap a "hitelek áldozata" saját lakást, és én pótolom ki neki.

Idevágó jó kis cikk egyébként lakástémában: www.tothandras.hu/blog/index/2010-07-15/ingatlan-vallashaboru/
@T-101:
Nem érted szerintem hogyan működik a kockázatvállalás. Ha elmegyek hegyet mászni kötél nélkül, elég nagy az esélye, hogy ott pusztulok. Ha használok kötelet és párban megyek egy tapasztalt hegymászóval(értsd: te +50%-al számoltál), akkor is előfordulhat, hogy meghalok, de ha ez mondjuk egy vihar miatt történik(lásd válság), nem biztos, hogy a kötél gyártója vagy a társam tehet róla.
@Zabalint: Igen, így ALACSONY KAMATTAL. Erről beszélhetnénk... mint írtam 4 év alatt hatszori emelés... bármilyen indokkal, amit Te (meg én) úgyse tudunk ellenőrizni. Tudod, ha a kamatot nem babrálnák, még mindig benne lennék a plusz 50%-os keretemben.

Csak arra célzok, hogy mindenki (pártunk és kormányunk is) állítólag a megoldást keresi több százezer ember ilyen jellegű problémájára. "Megvédjük a hiteleseket." Hát megvédték, csak nem a hiteleseket, hanem a bankok pluszbevételeit. (Valószínűleg azért, hogy a bankadót szegények tudják fizetni. Vagyis: én fizetem.)
@T-101:
A hitel átvihető másik bankhoz, ha a kamatok, kezelési költség nem tetszik a bankodnál.

"Csak arra célzok, hogy mindenki (pártunk és kormányunk is) állítólag a megoldást keresi több százezer ember ilyen jellegű problémájára. "Megvédjük a hiteleseket." Hát megvédték, csak nem a hiteleseket, hanem a bankok pluszbevételeit. (Valószínűleg azért, hogy a bankadót szegények tudják fizetni. Vagyis: én fizetem.) "

A 180-as fixálás valóban a bankok érdekeit védi, ezzel egyetértek.
@Steerio: Nem emlékszem, hogy pl. a TV tele lett volna akkoriban okos emberektől, vagy neaggyisten állambától olyan véleményekkel, hogy EMBEREK, NE VEGYETEK FEL FRANKHITELT, MERT ÉLETVESZÉLYES!

Tehát utólag könnyű lehülyézni minket, akik felvettük.

Senki sem kívánja Tőled, hogy Te fizesd ki helyettem az adódból. Szerintem a banknál kell keresni a megoldást. Mi fizetünk, amíg tudunk. De miért és kinek is jó az, ha egy emberke 25 millás házát 11-ért árverezik?
@EMU: Esetemben kb 235ös árfolyamnál érte utól a frankhitelem a forintét. 2008-ban elgé sok bankot bejártam, érdeklődtem...a helyzet akkor az volt, hogy egy 10 millás hitel kb 70 ezer volt CHF-en, és kb 110 ezer Ft-ban. Nyilván ez bankonként, és a hitelefevevő kondíciója szerint változó volt valamelyest, helyzetemben ezek közül dönthettem (most a jen és egyéb devizákról nem beszélek). Szerintem ember nem volt, aki ilyen ollót látva a 110es hitelt vette fel akkor!!!
Az lehet, hogy korábban, a nagyobb állami kamattámogatások, vagy mittudomén miatt ez az olló kisebb volt (mondjuk 70-90). Akkor valós döntés elé volt állítva a fogyasztó, 2008-ban már nem hinném, én most is úgy gondolom, hogy akkor racionális döntést hoztam, arról már nem is beszélve, hogy 10/10 tanácsadó ezt javasolta (azóta is kiráz a(z) (h)ideg, ha pénzügyi tanácsadótól azt hallom, hogy a hüle hiteltfelvevő vállalta a kockázatot, hát fizessen!)
@T-101: a legtöbb esetben. bank nem is Neked adja pénzt, hanem kifizeti másvalakinek azt a összeget, amit fevennél, pl. direktbe kifizeti a lakásod/kocsid eladójának, és Te csak papíron látod a CHF-et, könnyen lehet, hogy az ügyletben nem is votl soha egy fillérnyi CHF sem, de ezt a szerződést írtad alá (ahogy ezt tették mások is).
@Zabalint: "A hitel átvihető másik bankhoz, ha a kamatok, kezelési költség nem tetszik a bankodnál."

Megtenném, de sajnos nem ilyen egyszerű. A hitelkiváltás - természetesen - jelenlegi árfolyamon történik. Ami azt jelenti, hogy a felvett, mondjuk 15 milliós hiteled most kb. 25 millióssal válthatod ki. Ez egy csapda.
@T-101:
"Nem emlékszem, hogy pl. a TV tele lett volna akkoriban okos emberektől, vagy neaggyisten állambától olyan véleményekkel, hogy EMBEREK, NE VEGYETEK FEL FRANKHITELT, MERT ÉLETVESZÉLYES!"

Az élet fontos döntéseiben nehogy már a TV-re támaszkodva döntsünk, az elsősorban szórakoztató eszköz!

"Tehát utólag könnyű lehülyézni minket, akik felvettük."

Ha nálad a média ebben szerepet játszott, akkor hülye is vagy. Ellenben akkor valóban nem tűnt hülye döntésnek, de a kockázatot akkor is vállaltad! Ha részvényt veszek és felére esik az árfolyam, akkor én is sírjak, és másokra mutogassak?
@holex: Na, mégegyszer utoljára, aztán mennem kell:
"Te csak papíron látod a CHF-et, könnyen lehet, hogy az ügyletben nem is votl soha egy fillérnyi CHF sem" - erről beszélek egy órája. És ezért nem érné kár a bankot, ha engedne. (Egyébként én a pénzt kaptam meg.)

Sziasztok, további kellemes vitázást!
@T-101:
A kamatokról beszéltünk. A CHF hiteledet átviheted másik bankhoz, ahol továbbra is CHF hiteled lesz. Csak új CHF lakáshitelt nem szabad kötni tavaly nyár óta(ami faszság szerintem), de régit át lehet vinni más bankhoz.
@butter-k: No igen, ez az szép az "előbb a kamatot fizeted, hogy ne is gondolj előtörlesztésre" rendszerben...
@holex: "Te csak papíron látod a CHF-et, könnyen lehet, hogy az ügyletben nem is votl soha egy fillérnyi CHF sem..."

Ha utalva kapod a fizetésedet, akkor a számládon lehet, hogy nem is volt soha KP egy vas sem, senkit se érne kár, ha lenullázná a bank (vagy mondjuk továbbutalnád nekem).
@T-101:
"És ezért nem érné kár a bankot, ha engedne. (Egyébként én a pénzt kaptam meg.)"

A szerződésed viszont nem erről szól. Ahhoz nincs közöd, a bank hogyan finanszírozta a hitelt, az a bank saját kockázata. Ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor a bank nagy kockázatot vállalt, hiszen ha gyengül a CHF, akkor mivel HUF-ban finanszírozza a hitelt, ezért jóval kevesebbet kapna vissza, mint amit neked kölcsönadott. Na ez esetben gondolom te önként és dalolva fizetnél többet, mert szegény bank, ugye? Ha nem, akkor miért várod el az ellenkezőjét?
@Zabalint: Na, erre még reagálok... A TV elé odaírtam, hogy: "pl." De sem a sajtóban, sem az interneten, sem sehol akkor nem lehetett felelőtlenségről olvasni.

Ha Te úgy intézed az "élet fontos dolgait", hogy sehol nem nézel utána, döntésed várhatóan mit hoz, akkor Te vagy a hülye. (Csak, hogy én is lehülyézhesselek... :-)

A bank ELADNI akar, nyilván nem hívja fel a figyelmed (teljes körűen) a veszélyekre. (Ez a ló nem vak, hanem bátor...) És manapság - szánalom, de így van - a tájékozódás egyik legfontosabb eleme nem a kocsma, hanem a média. Amibe a TV is beletartozik.

Még valami: A sírás max az ilyen válaszoktól kerülget.
@JuveKrisz: Nos, gondolom olvastad a korábbiakat, ahol sokan nem is az árfolyamingadozás miatt akadtak igazán ki, hanem a kamatok emelése miatt.
Az ugye nem meglepetés számodra sem, hogy a FT hitel kamata sincs márványba vésve? Ill. az sem, hogy a magyar pénzügyi politika ívénél talán csak az ökörhugyozás változatosabb, de lehet, hogy még az is egyenesebb? Hol láttál te kiszámíthatóságot a forint kamatában? :)
+ arra spekulálsz, hogy a deviza kockázatosabb és belátható időn belül romlani fog annyit, hogy jobban megérje FT-ban felvenni. Ez mi ha nem spekuláció? :)
@T-101: Képzeld azt,hogy frankot kaptál és te váltottad be. Jobb? Nem.
Haszna lenne kisebb veszteség nem érné - írod.
A kissebb haszon az veszteség a nagyobbhoz képest. ;)
Tulképpen nem mindegy neked a banki folyamat mikéntje? Aláírtad.
Képzeld azt,hogy az én spórolt pénzem van a bankban, tehát az én hàzamban laksz. Amíg vissza nem fizeted.
Egyébként átverés: ha valaki törvények betartásával ver át téged, egy határig csak nyelhetsz egyet. Mondjuk vettél egy házat és az eladó utólag azt mondja, hogy feleannyiért is odaadta volna. ( de a tőlem kölcsönkért pénzből vetted)
Ebben a helyzetben vagy most ha így jobban tetszik.
Bocs.
@Zabalint: "Ha elmegyek hegyet mászni kötél nélkül, elég nagy az esélye, hogy ott pusztulok. Ha használok kötelet és párban megyek egy tapasztalt hegymászóval ..., akkor is előfordulhat, hogy meghalok, de ha ez mondjuk egy vihar miatt történik ..., nem biztos, hogy a kötél gyártója vagy a társam tehet róla."

Kissé sántít az analógiád. Itt azért több kötélről beszélünk. Mondjuk, hogy a vihar miatt az én egyetlen egy kötelem már elszakadt, de a "társam" sajnálja használatba venni az ő pótkötelét, és ezzel a hozzáállásával hagy engem maximálisan a pácban. Itt azért felmerül a társ felelőssége.
Az új vevőnek. Lehetnék én?
@T-101:
"Ha Te úgy intézed az "élet fontos dolgait", hogy sehol nem nézel utána, döntésed várhatóan mit hoz, akkor Te vagy a hülye. (Csak, hogy én is lehülyézhesselek... :-)"

Nem, én éppen hogy mindennek szeretek 1000 forrásból utánanézni. Viszont miért is kéne másnak vállalnia a döntésem következményeit?

"A bank ELADNI akar, nyilván nem hívja fel a figyelmed (teljes körűen) a veszélyekre. (Ez a ló nem vak, hanem bátor...) És manapság - szánalom, de így van - a tájékozódás egyik legfontosabb eleme nem a kocsma, hanem a média. Amibe a TV is beletartozik. "

Nekem nem tartozik bele a TV a tájékozódási forrásaimba komoly ügyekben.
@JuveKrisz:

Ez a lényege az egésznek:

"Tehát lehet itt a bankokat hibáztatni. Nyugodtan. A probléma forrását mégsem ott kell keresni. Ők csak kihasználták az emberek tudatlanságát és butaságát, no meg mohóságát. Ennyi."

De azok a kormányon lévő senkiháziak is b@sszák meg a jóédest, akik mindehhez asszisztáltak. Nyilván mutyik voltak a háttérben.
"Vétkesek közt cinkos, aki néma."
Senki sem kívánja Tőled, hogy Te fizesd ki helyettem az adódból. Szerintem a banknál kell keresni a megoldást. Mi fizetünk, amíg tudunk. De miért és kinek is jó az, ha egy emberke 25 millás házát 11-ért árverezik?

Az új vevőnek. Lehetnék én?
@fülöpke:
"Mondjuk, hogy a vihar miatt az én egyetlen egy kötelem már elszakadt, de a "társam" sajnálja használatba venni az ő pótkötelét, és ezzel a hozzáállásával hagy engem maximálisan a pácban. "

Csakhogy nincsen a társadnak pótkötele, ahhoz neki le kell másznia kötél nélkül a menedékházhoz.

De miről is beszélünk, miért várod, hogy akár a bank, akár az állam megsegítsen?
@Cpt. Flint:

Ugyan már. Felnőtt, írni-olvasni tudó emberek saját belátásuk, felelősségük szerint aláírtak szerződéseket hosszú évekre, évtizedekre.

Mindemellett egy mocskos szemét dolog volt ez, kihasználták a butaságot, mohóságot, kivagyiságot és persze sok esetben a szükséget is.
@ájdonszinkszó: Tehát: "rossz döntést hoztam/becsaptak/hülye voltam! Mentsetek meg!" (nem kivánt rész törlendő)

Egy egyszerű teszt segít nekem dönteni.
Rokonom vagy?
Barátom vagy?
Segítettél már rajtam ekkora nagyságrendben?

Legalább egy igen esetén elkezdek gondolkodni a dolgon.
@Nomad_:
Totál igazad van.
Erről nekem az is eszembe jut, mi lenne ha én lekötném a pénzem mondjuk évi 6%-ra sima bankbetétbe. Erre jönne a bank 2 év múlva, hogy bizony ő bangladesi részvényekbe fektette, és elbukta(egyébként nyilván ezt nem tehetné meg, de tegyük fel). Érdekelne engem, hogy ő bangladesi részvényekbe fektette? Nem, követelném a pénzem, mert a szerződés szerint fixen 6% kamat jár, és nem pedig a bangladesi részvények függvényében van hozam. Nyilván ha a bangladesi részvények 200%-ot emelkednek, akkor is 6%-ot kapnék, ezért jogos a követelésem, és nem fogom sajnálni szegény bankot. Ha ez fordítva van, tehát hitelt veszek fel, és nem fixre, hanem árfolyamra rögzítve, akkor milyen jogon követelném a banktól, hogy akkor most nekem számolja el mégis fixre?
@Zabalint: "Csakhogy nincsen a társadnak pótkötele, ahhoz neki le kell másznia kötél nélkül a menedékházhoz.

De miről is beszélünk, miért várod, hogy akár a bank, akár az állam megsegítsen?"

Én nem fizetek vissza hitelt semmilyen banknak. Egyszerű az oka. Nem vettem fel. Attól még elítélem a bankok hozzáállását, mert igenis lenne lehetőségük segíteni, csak eszük ágában sincs. OK. Legyen neked is igazad. Le kéne a társnak mászni azért a pótkötélért a menedékházba, hogy segítsen rajtam, de nem kötél nélkül (jelzálog?).
@fülöpke:
"Le kéne a társnak mászni azért a pótkötélért a menedékházba, hogy segítsen rajtam, de nem kötél nélkül (jelzálog?)."

Ezzel egyetértek. Nálunk is be kellene vezetni a magáncsőd intézményét, tehát hogy vigye el a lakást a bank, de fölötte már ne követelhessen. Nyilván ez nem lenne korrekt a bankokkal szemben, az ország gazdasági érdeke ezt kívánná, így az államnak ezt a békát le kellene nyeletni velük. Ugyanakkor sok devizahiteles még ezt sem érezné korrektnek, mert hogy viszik a lakását, és mehet albérletbe...
@fülöpke: Le is mászik de lent már rohadtul nincs kedve visszamenni. Viharban.
Még a társ is le találna esni és akkor mi lesz a gyerekeivel*?
(*gyk.: betétesek)
A VÉSZ élő DOS támadásainak középtávaon egyetlen érezhető következménye lehet: tovább erősítik a bankok az elektronikus szolgáltatások felé terelését a népnek, tovább csökkentik a fiókok számát, és a személyes ügyintézés díját az egekbe emelik.

Aki ezért hálás, annak gratula.
@Zabalint: És ha az 1000 forrás egyöntetűen (bankok, elemzők) azt mondja, hogy CHF hitelt vegyél fel? Leszámítva valami közgázról most kikerült zölfülűt, aki valamiféle veszélyekről, meg ingatlanlufikról hebeg.
Bármiről, amit ma megcselekszel, kiderülhet, hogy rossz információk alapján tetted, aztán meg majd győzzél magyarázkdni miatta az olyanoknak, mint Te. Félre ne érts, nem bántani akarlak, csak látni kell, hogy voltak olyanok is, akik alaposak voltak, aztán mégis szívnak...
@Zabalint: "Nyilván ha a bangladesi részvények 200%-ot emelkednek, akkor is 6%-ot kapnék, ezért jogos a követelésem, és nem fogom sajnálni szegény bankot. Ha ez fordítva van, ..."

Látom, szereted az analógiákat. Mondjuk fogadást kötök egy csóróval. Az egyik kezemben két pofon "van", a másikban 2 millió. Persze bármelyiket választja a szerencsétlen, a két pofont fogja kapni. A te logikád alapján viszont mindebből nem következik az, hogy én egy szemét alak vagyok. Sajnálom. De.

Ha úgy érzed sántít, sebaj. A tieid is.
@ájdonszinkszó: Európa ott kezdődik, hogy megértik egymást az emberek. És egy európai ember pontosan megértené, hogy a deviza hitelek felvételében melyik szereplő járt el tisztességesen és melyik szereplő nem. Melyik szereplő az amelyik mocskosul kihasználta a helyzetet és melyik volt belekényszerítve.
Egy európai gondolkodású ember tudna etikai különbséget tenni és annak az oldalára állna, aki tisztességes volt.
De neked, aki nem ilyen gondolkodású vagy, valószínűleg időpocsékolás bármit is magyarázni, de azért megpróbáltam. Rajtam nem múlt.
@nabukadonozorX: "Bármiről, amit ma megcselekszel, kiderülhet, hogy rossz információk alapján tetted, aztán meg majd győzzél magyarázkdni miatta az olyanoknak, mint Te."

Ez teljesen jogos. 1991-ben Apple hívőnek lenni finoman fogalmazva is aggályos volt. (Tudom, mert az voltam.) Aztán most hol tartanak/tartunk? Ma már mindenkinek, aki anno lehülyemacbuzizott iPhone-ja és MacBookja van... Csak nekem nem. Már nem fussa rá. Sajnos.
@nabukadonozorX:
Te sem érted, mit jelent a kockázat. Nem, itt egyáltalán nem arról van szó, hogy utólag megmagyarázom, hogy bizony hülye volt aki devizahitelt vett fel. Itt arról van szó, hogy ugyan vitatkozhatunk róla, de tegyük fel, 90% esélye volt, hogy nem fog 20-30%-nál többet emelkedni a CHF a következő 20 évben, és 10%, hogy fog, sőt jóval többet. Ezeket a számokat direkt nem a saját szájízem szerint mondom. Na, akkor aki ezt a kockázatot vállalta, azt miért segítse meg az állam vagy a bankok? Esetleg ha jól járnak, akkor különadó lett volna kivetve rájuk?
@fülöpke:
Nem, mert én nem ezt állítottam. Az analógia inkább az, hogy adsz nekem 3,5 milliót, ahányast dobok a kockával, annyi milliót kapsz vissza. Dobok 1-est, erre te kiakadsz, hogy szemét alak vagyok. Erről van itt szó. Csak próbálod megérteni. Mert megsegíteni a devizahiteleseket csak akkor szabad, ha ellenkező esetben, azaz ha gyengült volna a CHF, ők fizettek volna a mostani segítőnek.
@tede:
"Melyik szereplő az amelyik mocskosul kihasználta a helyzetet és melyik volt belekényszerítve."

Tényleg, ki is volt rákényszerítve erőszakkal, hogy aláírja?
Vegyük természeti katasztrófának ami történt. Mind nagyon sajnáljuk. De a világon nincs annyi pénz hogy ne nektek keljen visszafizetni.
@Zabalint: "Esetleg ha jól járnak, akkor különadó lett volna kivetve rájuk?"

Te jó ég, ezt most komolyan kérdezed? Kihez/mihez képest jártak volna jól? Esetleg a Provident szuperkorrekt akcióihoz képest. Gondolod, hogy ha a bankoknak nem érné meg vastagon a hitelezés, akkor ennyire nyomatnák, hogy vegyük már fel? Ha téged olvaslak, mindjárt megsajnálom őket. Szegény, ártatlan bankok. Végre egyszer nekik sikerült egy biznisz, erre mindenki nekik esik. Fúj, hülye irígy népség.
@Zabalint: értem én, hogy mi a kockázat, fizetem is a hitelemet, csak azt nem szeretem, ha valakik lehülyéznek fölényeskedve.
Másrészt viszont nemsokára, egyéb kiutat nem látva egyesek fejbelövik majd magukat a parlament előtt, mások elkezdenek bankot rabolni, meg éhségsztrájkolni, és akkor lehet majd kicsit nagyobb perspektívából is nézni többszázezer háztartás gondját.
@fülöpke: Mihez képest jártak volna jól? Mondjuk ha az árfolyam feleződött volna duplázódás helyett? Vagy maradt volna.....
A rendőrök nem találták otthon a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Tasnádi Pétert, de később a II. kerületben elfogták, és hamarosan visszaviszik a Nagy Ignác utcai börtönbe, értesült az MTI Hírcentrum tudósítója."""

biztos licitált egy pár 30 milliós bedőlthiteles lakásra.......b+
"Az analógia inkább az, hogy adsz nekem 3,5 milliót, ahányast dobok a kockával, annyi milliót kapsz vissza. Dobok 1-est, erre te kiakadsz, hogy szemét alak vagyok. Erről van itt szó."

Elfelejtetted hozzátenni, hogy a dobókocka, ami a tiéd, 24 karátos aranyból van. És az értéke így legalább 8 milka, a játék végén pedig, ha 6-nál kisebb számot dobsz, az enyém. Így már stimmel.
@T-101:

"ezért kellett volna úgy eljárnia a banknak, hogy a frankot adja. És én váltom be. Meg se mukkannék! "

Van lehetőség közvetlen frankban folyósított hitelt kérni, csak az nem forint, hanem deviza számlára, és a jelzálogbejegyzés is devizában lesz a tulajdonlapon, és ez nem feltétlen az a hitel, ami neked van.

A vételárat közvetlenül a bank szokta eladónak átutalni, tehát frankban akkor utalna, ha eladó devizszámlájára mehetne, és Te a saját devizaszámládról törleszted.

Viszont ha a lakás árát, önrészt Neked forintban kell fizetni eladónak, akkor úgy nem megy, így a banknak forintban kell folyósítania a vételárat eladó felé.

De ha nem a bank folyósítja, hanem tegyük fel, közvetlen megkaptad volna frankban, nem lettél volna semmivel előrébb, Neked plusz lépés. Az a pénz nem a tied. Ugyanis akkor helyben azonnal át kellett volna váltanod az összeset forintra és maradéktalanul elutalni az eladónak, ugyanis Neked meghitelezték a lakás árát, az a pénz akkor az eladót illeti meg, Te meg utólag törlesztesz a banknak, hiszen helyetted fizette ki eladónak a vételárat.
A vételár kiegyenlítésekor Neked a számlád üres, aTe utólag kezded el fizetni.

Nem tudom, így érthető-e. Konyhanyelven ilyesmi. Viszont Neked a tartozásod frankban keletkezett, tehát azt a frank értéket kell visszatörlesztened, csak éppen ha forint számlád van, akkor mindig az adott törlesztő részlet fizetéskor esedékes árfolyamon átváltva levonják a forint számládról azt a franknyi aktuális összeget. Kicsit kusza, de ettől "kályhásabban" nem tudom leírni. ÉS természetesen hozzájön a kamat, kezelési költség, hisz nem ingyen adták a hitelt.

Viszont van olyan lehetőség is, hogy deviza alapon veszed fel, eladónak forintra átváltva folyósítják, de nem forint, hanem deviza számláról tölreszted utána. Nekünk ilyen hitelünk van, csak nem frank, hanem euró. De a hitelfelvétel előtt érdeklődtünk, így is lehet-e. Lehetett. Megvan, hogy havonta fix euro összeget kell töleszteni a devizaszámláról, míg eladó forintban kapta meg a bankszámlájára a vételárat a banktól.
Viszont a saját devizaszámla előnye, hogy nem a törlesztéskor esedékes napon érvényes árfolyamon vonják le forintszámláról, hanem fix euro összeget a devizaszámláról. Teendőnk annyi, hogy az esedékességkor rendelkezésre álljon a számlán az összeg, le tudja emelni a bank. Azaz, amikor jónak látjuk, akkor és olyan árfolyamon veszünk eurót és tesszük a deviza számlára.

Mi alapból így kötöttük meg a szerződést. Esetleg érdemes lehet megkérdezni a bankod, hogy lehetséges-e szerződésmódosítás, nyitnál deviza számlát, és onnan törlesztenéd ezentúl.
Viszont ha eddig nem volt frankszámlád, akkor lehet édes mindegy, mivel egekben az árfolyam, tehát eleve magas, aktuális áron tudnál magadnak frankot beszerezni rá, nem járnál jobban, mint most... Viszont akinek van eleve devizája régebbről, annak érdemes lehet megkérdezni, hogy utólag lehetséges-e ilyesmi.
Hamar örültem, hogy értelmes beszélgetés megy....
@fülöpke:
Ha a bank valóban CHF-et vesz kölcsön, tehát nem csak papíron csinálja, akkor mindegy neki az árfolyam. Ezen esetben viszont ha kevesebbet kérne vissza CHF-ben számolva, ő bukna rajta. Ha ahogy páran felvetették, csal a bank a háttérben és igazából nincs CHF a bizniszben, akkor viszont CHF gyengülés esetén a bank szívná meg úgy, ahogy most a devizahitelesek. Ez esetben az emberek kisegítenék?

Tévedsz, ha azt hiszed én a bankokat védem. Én a korrektséget várom el. Vagy ez úgy megy itthon, hogy ha részvényt veszek, és csökken az árfolyam, akkor kurva anyját a brókernek, a tőzsdének, mindenkinek, és valaki kártalanítson, ha meg emelkedik, akkor szépen csendben zsebre teszem a nyereségem?
@Zabalint: "Tévedsz, ha azt hiszed én a bankokat védem. Én a korrektséget várom el. Vagy ez úgy megy itthon, hogy ha részvényt veszek, és csökken az árfolyam, akkor kurva anyját a brókernek, a tőzsdének, mindenkinek, és valaki kártalanítson, ha meg emelkedik, akkor szépen csendben zsebre teszem a nyereségem?"

Értem én a te érvrendszeredet. Igazad is van mindabban, amit írsz. Azt hiszem, nem egy dologról beszélünk. Te jóhiszemű vagy a bankokkal szemben. Ők viszon sajnálatosan nem azok a hitelt felvevőkkel szemben. Ennyi az érdemi különbség.
@nabukadonozorX:
De akkor mégis mi legyen? Talán a tényleg rászorulók pénzéből, akik hitelhez sem tudtak/tudnak jutni, finanszírozzák a hiteleseket? Vagy akik nem kockáztattak, azok fizessék adójukon keresztül azoknak a veszteségét, akik kockáztattak? Kapitalizmusban élünk, én nem azt mondom élnék szívesebben szocializmusban, de ha ez van, és én alkalmazkodom a szabályokhoz, akkor mások kockázatvállalásából eredő veszteséget ne nekem kelljen megfizetni, mikor ellenkező esetben meg nem részesedtem volna a nyereségében.
@fülöpke:
Ami az árfolyamkockázatot illeti, a bank korrekt módon járt el, mert az a hitelfelvevő kockázata, ez áll a szerződésben, ezt írta alá. Az egyoldalú szerződésmódosítások az más tészta.
@Zabalint: Szerencsére nem vagyok jól tájékozott, mert nem ingem, de itt többen is arról írtak, hogy a törlesztőrészletek százalékosan bizony nem a CHF árfolyamváltozásának mértékében, hanem azt jóval meghaladóan nőttek az egekig.
@Zabalint: "Az egyoldalú szerződésmódosítások az más tészta."
Éppen erről beszélek. Jé. Akkor tulajdonképpen egyetértünk. :-)
@fülöpke:
És ez tudod miért van? Mert a hitel nem úgy megy, hogy egyszer oda adják a pénzt, és fizeted fix kamaton. Ez úgy van, hogy jellemzően 6 havonta vagy évente újrafinanszírozzák a hitelt, ugyanis a bank ilyen időszakokra kapja azt a kölcsönt, amit továbbít a hitelfelvevő felé. Ennek a kamata pedig változik, a banktól függetlenül is. A bank lehet genya, és ezt megemelheti az ügyfél felé, akkor azonban azt kockáztatja, hogy az ügyfél átviszi másik bankhoz a hitelét, és nyilván ahhoz a bankhoz vándorol a legtöbb ügyfél, ahol ez a legalacsonyabb.

Tehát lényegében azért emelkedett ennyivel a törlesztő, mert megnőtt az árfolyam mellett a kamat is. Részben az is a válság miatt.
@Zabalint: Tényleg köszi a magyarázatot.

Ebben a gazdasági helyzetben valószínűleg minden hitelfolyósító bank hasonló mértékben megemelte a kamatot, tehát jelentős eltérést és átvándorlást nem okozott az akció... Megint csak nem jártak rosszul. Miért van az az érzésem, hogy mindig csak a szegény kisember jár pórul? Nem mellesleg, akikből élnek, nem rosszul. Ha nem lenne evidens, hogy a nagy többség mindig is jóval a takaróján túl óhajt nyújtózkodni (hitelből mindent, erőn felül), akkor lenne cudar világ a bankokra. Itt most nem a józanul gondolkodókra gondolok, akiknek szintén nagy többsége joggal esik kétségbe a történtek miatt.
@Zabalint: "Ha nálad a média ebben szerepet játszott, akkor hülye is vagy. Ellenben akkor valóban nem tűnt hülye döntésnek, de a kockázatot akkor is vállaltad! Ha részvényt veszek és felére esik az árfolyam, akkor én is sírjak, és másokra mutogassak? "
Ne keverjük már a szezont a faszommal.
Miért mit kellett volna csinálni? Egy pénzügyi befektetői kurzust elvégezni?
100-ból 100 tanácsadó ezt ajánlotta, nem is volt HUF hitel a tarsolyba.
@tede: Vajon miből szűrted le, hogy én a bankok pártját fogom, nagyokos?

A lakáshiteleseket sajnálom, együttérzek velük, a nulla fedezettel 5 milliót autókára, csilivilire felvevő barmokat nem. Akár CHF, akár HUF.

A bankok és a mögöttük állá tudjukkik szemét, gonosz, manipulatív szándékát mélységesen elítélem.
@T-101:

Még valami eszembe jutott. Érdemes megnézni, hogy a hitel felvételénél milyen biztosítások lettek kötve. Pl. lakás esetén fontos. Mert az oké, hogy a lakásra kötelező kötni, bármi történhet, és akkor biztosító kárt téríti, nagy kár esetén közvetlen hitelintézetnek.

Viszont létezik munkanélküliség esetén biztosítás, hogy ha ez bekövetkezne, akkor bizonyos ideig a biztosító kifizeti helyetted a banknak a törlesztőt (nálunk azt hiszem ez az idő fél év lenne), ha ilyesmi lenne (de ne legyen).

Azon kívül hitelfedezeti biztosítás is létezik, ami arra a célra szolgál, ha az adós meghal (ne haljon meg), akkor a biztosító a hátralevő adósságot kifizeti, nem az örököstől szedik be, és szépen lekerül a jelzálog.

Ugyan ezekért a biztosításokért fizetni kell, de ha valaki hosszú távra vesz fel hitelt, akkor azt hiszem, ezek a minimumok.

Nekünk a fenti biztosítások közül mindegyik van, a lakásvásárlással egyidőben lett kötve. Azt nem tudom utólag lehetőség van-e ilyen kötésre, de ha valamelyik nincs valakinek, pl. a munkanélküliségre, akkor érdemes lehet megkárdezni, hogy lehet-e kötni utólag ilyenre, -vesztenivaló a kérdezéssel nincs.Nyilván, egy addigra már munkanélkülivé vált nem fog tudni kötni.

A bankok rugalmasak tudnak lenni, de főleg azokkal, ahol az ügyfél is előre tájékozott, képben van milyen lehetőségek vannak, és elő tudja adni mit szeretne. Akkor tárgyalnak.

Ha pedig valami gond van a fizetéssel, akkor is lehet nekik szólni, és fizetés átütemezést kérni...stb. Viszont ha az ügyfél nem szól, hogy gondba van, csak nem fizet egyszer csak, akkor a bank is "morcos lesz", máshogy, negatívabban állhat hozzá.
Eszembe jutott valami, most nem olvastam végig, remélem nem volt még.
Példa: 2006-ban felvett CHF alapú devizahitelt, az akkori forinthitel feltételekkel újrakötni. ( Ugyanannál a banknál természetesen).
Kiszámolni az eddig befizetett részleteket, a forint hitel szerinti elvi törlesztőrészleteket( beleszámolva a forinthiteleknél is történt kamat, kezelési ktg stb változásokat), a kettőből egyenleget vonni, a különbözetet befizetni-visszautalni, és a hitel megy tovább mint forinthitel.
Tudom, hogy sok adminisztráció, de ezt teljesen korrektnek gondolom.
Remélem nem volt túl zavaros.
Vagy nem....?
Le a kalappal a VÉSZ előtt, így kell ezt csinálni :)
@T-101:
Izé, a bank valóban valami frank konstrukcióban vette fel a hitelt! amit továbbhitelezett neked (nem csak a betétállományából hitelez). Annyi a különbség, hogy te felvetted 20 évre, a bank meg felveszi 1-2 hónapra a hitelállománytól függően. Az egy másik fele a dolognak, hogy neked fordulónapon forintosítják a frankot a bankokban meg remek devizapiaci szakemberek dolgoznak akik technikai és funadamentális elemzések alapján a lehető legkedvezőbb árakon vesznek frankot.
A kamat kérdése megint erre vezethető vissza:
Hiába 0,75% a svájci jegybanki alapkamat (lehet, hogy hamarosan 0,25% lesz), a devizát nem a svájci jegybankból szerzik be, hanem a nemzetközi piacon (esetleg anyagbankból). Így a SNB kamatára rárakódik a nemzeközi piacon meglévő felár (minnél szarabb a helyzett annál több, mert nem akarnak egymásnak hitelt adni), illetve a bank profitja.
Így jön ki egy szép kis szívás a hitelesnek:S
Emlékszem 2006 elején, amikor fölvettem a CHF alapú lakáshitelt a bankom éppen betétgyűjtési akciót tartott igen kedvező kamatfeltételekkel. Tehát szó nincs itt arról, hogy az én hitelemhez külföldi CHF forrást használt fel, sokkal inkább a betétesek pézét helyezte ki extra profit reményében.
A probléma ott kezdődik hogy mi a rákért volt olyan bazi magas a HUF hitelek kamat.
Ja hogy az MNB csak bazi magas kamattal tudta eladni a kötvényeket amiből befolyó pénzből ment az osztogatás.
No itt van a kutya elásva. Ha nem lett volna ilyen elkúrás akkor ez a CHF probléma se lézetne.
@datolyamag: "Emlékszem 2006 elején, amikor fölvettem a CHF alapú lakáshitelt a bankom éppen betétgyűjtési akciót tartott igen kedvező kamatfeltételekkel. Tehát szó nincs itt arról, hogy az én hitelemhez külföldi CHF forrást használt fel, sokkal inkább a betétesek pézét helyezte ki extra profit reményében."

Jah, tiszta sor. A bank nekiállt 7-8 százalékos kamatra betétet gyűjteni, hogy a betétesek pénzét kiadja 4-5 százalékos hitelre, és így az ügyleten veszítsen. Logikus.
@auth.gabor: :D

És a forint helyett svájci frankot ad vissza a betéteseknek eladási árfolyamon. Ezért vannak hétvégén zárva a bankok, nehogy tönkre mehessenek.

A hét tonna dollár c. filmben volt, hogy a kis Kabos Monacóban visszanyerte az államadósságunkat, beszüntették Magyarországon a munkát, de egy ember kiment tüntetni az egynapos munkahét bevezetéséért. Persze őt elvitték a rendőrök.
A gond ott van, hogy az átlagos magyar pógár pénzügyi kultúrája alacsony, és annó a chf hitelkihelyezések hajnalán a média teletömte az átlagos emberek fejét avval, hogy jajdejó meg jajde kell fogyasztani, vegyél plazma TV-t, új Suzukit, házat és toronyórát. Azemberek meg megvették, kapkodtak, a kisbetűs részt nem óvastákel. A média tovább obégatta a fogyasztásra való buzdító agymosást, a bankok vastagbetűvel szedték a kedvező hitellehetőséget, hitelképesség vizsgálat nuku csak legyen fedezeted stbstbstb. Nem az átlagembert kell ócsárolni és szídni, miért volt hülye. Az átlaghülyember elhitt mindent, amivel agyát suvickolták. De nemcsák az állampógár, de sok cég is. Aztán ez utóbbinál ragadva amely cég bedőlt, rántotta a hiteles dolgozót, munka annyi, meló nincs - bezárult. Éljen Magyarország, éljenek bölcs vezéreink és a bank - gazdasági, politikai oligarcha. Hogy dögölnétek meg.
Nem svájci frankot felvenni, hanem svájci bankba pénzt tenni!
@Kapitány_1:

részben igazad van, de ismered a régi viccet :

-Főnővér, főnővér ! Betörtek a partizánok, megerőszakolták összes nővérünket, csak Mária nővért nem !
- Őt miért nem ?
- Mert Ő nem akarta !
@soproni1: na jah, de ahogy az elején mondtam - a pénzügyi kultúra, gondolkodásmód a mai napig nem tantárgy... És a média, fogyasztói szemlélet, az agymosás tömegpszichológiai szerepe, ezek alapján a felelősök... Messzire lehetne visszatekerni egy olyan társadalomban, ahol azért még kommunista elven nevelkedtek, aztán ránk szakadt a vedd, vidd, fogyassz paradicsoma. Láncreakció is volt bőven, a legprimitívebbtől ("nédd má' a Józsinak a szomszédba van, nekünk mé nincs"; Anyú a suliban a Győzikéének Merdzsója van, nekünk mé csak Fiát" stb). Egyszóval nem lehet lenéző mód, értelmiségi intellektuális gőggel kiosztani a szerencsétleneket, mert valóban nem volt kötelező, de mégis az volt szinte. És lelki befolyással, a tömegízlés és fogyasztás smirglizésével nem utolsó a felelőssége a bankoknak, plázáknak - gazdasági és politikai főszereplőknek. A szemét disznóknak, akik megérdemelnék, hogy...