Gesztivál, felkészül Mága Zoltán

2011.08.08. 08:08 baum

Szögezzük le az elején: Geszti Péter ügyes ember. Műfajt teremtett Magyarországon, mindig az aktuális trendet meglovagolva, az éppen futó zenei stílust popularizálta. Korai éveiben már írt dalszöveget az Első Emelet nevű zenekarnak, majd ő maga is színpadra lépett a Rapülők hip-hop formációban. 

 

Slágergyáros, az összes kereskedelmi rádió ész nélkül nyomta dalait. Nem volt ez másként a Jazz + Az esetében sem. Tehetséges énekesnőket állított maga elé, az igazat megvallva hallgatható zenéket alkotva. Közben musicalt írt, a Dzsungel Könyvét, megcsinálta a Nemzeti Vágtát és évek óta nagy sikerrel rendezi meg plakátkiállítását. Az összes projektje egy valamiben egyezik: rengeteg pénz van mögötte és addig sulykolják, amíg le nem megy az ország torkán.

Kőkemény profizmus, egy dolog hiányzik belőle, mégpedig a hiteles üzenet, az elhivatottság az éppen feldolgozandó zenei irányzat mellett. Mindig reflektál valamire, mely fenntartja a felszínen.

Sziget fesztivál. Sajnos nincsenek már illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a Sziget képes lett volna megőrizni azt a hangulatát, amelyet Müller Péter Sziámi megálmodott annak idején. Lerágott csont, számtalanszor megírták, megírtuk, Fesztiválplázává vált az egykor magunkénak érzett augusztus eleji esemény.

Geszti életmű-koncertje a -1. napon mégis fáj. Az LGT. A Tankcsapda, a Kispál-búcsú, de még a Magyar Dal Napjának megjelenése a Szigeten a hivatalos program előtt teljes mértékben indokoltnak volt mondható. Geszti Péter vállalhatatlan ott. Nem oda való, rossz üzenete van, a mostani Sziget koncepciójába sem fér bele.

Arra azért kíváncsi vagyok milyen fejet fognak vágni a korán érkező derék holland, olasz, német, brit látogatók, midőn szembesülnek Geszti legújabb produkciójával. Ahhoz képest Mága Zoltán jövőbeni nagyszínpados fellépése sem tűnik oly nagyon vad ötletnek. Majd írjátok meg a látottakat, mi nem leszünk ott.

Fotó: www.x-faktorfan.eoldal.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr823128685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geszti Péter: Ha csak a Rapülők és a Jazz+Az lenne, az szerintem nem vállalható. Tulajdonképpen egy furcsa, nagy szabadtéri szerzői és előadói est lesz, a legismertebb dalaimat fogjuk eljátszani. Az a legfontosabb, hogy nem a múltról beszélek csak benne, hanem a jelenről és a jövőről is. A Gringó nélkül ezt nem csináltam volna meg, ez biztos." hát így:D via www.mohaonline.hu/elet_es_stilus/geszti_peter_sziget_interju_gringo_sztar_gesztival
süti beállítások módosítása