Végre rendesen tüntetünk, basszameg!

2011.12.28. 08:34 Tékás Lacika

Orbán Viktor újra az utcára vitte az embereket! Mármint az ő rendszere ellen demonstráltak pár ezren az LMP felhívására, egyéb politikai pártok és mozgalmak részvételével. Úgy tűnik, hogy kezd veszíteni népszerűségéből az a szerintem borzalmasan káros, a baloldali és  liberális polgárok körében elterjedt, és a balosok szájából különösen furcsán hangzó tétel, miszerint az utcára vinni a politikát bűnös dolog. A képviseleti demokrácia kizárólagosságában hívők számára az állampolgár politikai részvétele abból áll, hogy négyévente ikszel. Egyébként meg kussoljon, ne foglalkozzon politikával, utcára meg pláne ne menjen politikai indíttatásból, mert az milyen egy barbár dolog már. Táblával hadonászni, kiabálni… Pfejjjj! „Nem vagyunk mi 2006-os csőcselék!”

Hát igen, 2006 az egyik legfontosabb referenciapont tüntetés-fronton. „A 2006-os tüntetők Túró Rudit loptak az MTV székházból, a Kossuth téren hugyoztak, mindenféle trágárságot kiabáltak, még gyújtogattak is. Rájuk nem akarhatunk hasonlítani, mi, rendes európai neveltetésű baloldaliak illetve liberálisok.”

A liberálisok utcaundorát is lehet nem érteni, de az még mindig közel sem olyan meglepő, mint a magukat szociáldemokratáknak tekintő polgároké. Minden aktuális kormányzatnak érdeke a tüntetések deligitimizációja; az (amúgy nem baloldali) MSZP kormányon annyi éven át sulykolta, hogy tüntetni úgy általában gáz dolog, hogy vannak, akik ezt a normát magukévá tették, ráadásul összekötötték magukban baloldali identitásukkal. Pedig az egész proteszt-kultúra rendkívül szocdem valami, többek között a szakszervezeti aktivitásban gyökeredzik.

Hiszek abban, hogy a magyar baloldalnak meg kell találnia a saját útját, aminek hangsúlyosan közép-európainak kell lennie, de úgy gondolom, hogy helyi baloldaliságunk építőkövei között ott kell hogy legyen valami a nyugati baloldali pártok és mozgalmak által létrehozott politikai kultúrából. Márpedig a legradikálisabb utcai harcosok nyugaton évtizedek óta a balosok, lásd például az úgynevezett Global Justice Movement (a.k.a globalizációkritikus mozgalom, a.k.a. antiglobalista mozgalom etc.) kereszteződéseket elfoglaló, multik kirakait betörő, gyújtogató aktivistáit (mondjuk a Seattle-i csatában). Legaktuálisabb példának meg itt vannak az Occupy Wall Streetben résztvevő radikális, térfoglaló balosok. Arról meg talán 2011 végén nem is kell győzködnöm senkit, hogy radikális utcai politikai akciókkal nem tudjuk kiírni magunkat Európából, lásd a nyár brit balhéit, vagy a hagyományos francia külvárosi lázongásokat. Bármennyire is felháborító lehet sok, magát baloldalinak valló magyar számára, be kell látni, hogy a 2006-os „csőcselék” alapjaiban véve eléggé européer jelenség volt, az általuk bemutatott politikai erőszak egyáltalán nem számít deviáns politikai jelenségnek a kontinensen. Sőt, európai szemmel nézve nem az volt a szégyen, hogy felfordulás volt itt 2006-ban, hanem az lett volna a szégyen, ha nem lett volna felfordulás az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után.

Tessék tehát elfelejteni egyrészt azt, hogy rendes balos nem megy utcára, mert az nem comme il faut. Ez orbitális faszság. Másrészt pedig azt is tessék elfelejteni, hogy aki kukákat gyújtogat, az csak huligán lehet. Akik 2006-ban a Túró Rudi automatát feltörték az MTV székházban, azok abban a pillanatban nyilván nem voltak „a politikai cselekvő” mintapéldányai. Kukát gyújtogatni viszont a mediatizált politika világában közéleti megnyilvánulásként is lehet.

Nem, nem akarom, hogy szétverjük Budapest belvárosát. Nem akarom, hogy ártatlan állampolgárok autóit gyújtsuk fel. De annak például örülök, hogy az LMP polgári engedetlenségi akciója utáni tüntetés nem olyan volt, mint a kezdeti LMP és Milla tüntetések, ahol a tömeg békésen nézelődött, mintha állóhelye lenne valamilyen egyetemi előadáson. Nem lehet szalvétával fogni a transzparenst.

December huszonharmadikánál alkalmatlanabb időpont nem nagyon van tüntetés tartására, szóval időzítés terén van még mit tanulni. De annak örülök, hogy azt már kezdjük érteni, hogy a tüntetés egy vad, kiabálós, káromkodós mozgalmi műfaj, basszameg!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr63496738

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vonyít a falka 2011.12.28. 18:37:38

Minden keresztény, vagy legalábbis tisztességes ember most Karácsony szent ünnepére, a szeretet ünnepére készül. Félreteszi a haragot, a gyűlöletet, a harcoló felek fegyverszünetet vagy békét kötnek, pihennek a kardok és csatabárdok.  A tisztesség...

Trackback: Ígéretek földje: mi vált valóra a Fidesz választási ígéreteiből? 2011.12.28. 15:55:46

Az alábbiakban összeszedjük a Fidesz azon ígéreteit, amelyeket kormányra kerülésük előtt tettek, 2009 telén illetve 2010 tavaszán. Az, hogy ebből mi valósult meg, mi nem valósult meg, esetleg hogyan lett a körből kocka most egy kicsit átláthatjuk....

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.28. 14:16:42

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán? Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztősé...

Trackback: Orbán mögött meredező sztálinista zászlóerdő 2011.12.28. 14:15:49

Gyaláz-e nemzeti jelképet a miniszterelnök azzal, hogy a Rákosi-diktatúrát idéző dekorációt csináltatott a nemzeti lobogónkból? Az Orbán háta mögött ágaskodó zászlóerdő ugyanis egy bizarr tekintélynövelő, egy vizuális viagra, egy fallikus szimbólum, fe...

Trackback: Honnan tudhatod, hogy diktatúrában élsz? 2011.12.28. 14:14:54

Ha meghal a szeretett vezér, az állami tévé közvetíti, hogy még az erdő állatai is gyászolják. Úgy, ahogy Kim Dzsong Ilt, Észak-Korea atyját a szarkák.   A furcsa gyászra az észak-korei Unsan nevű bányászfaluban került sor. Itt áll Kim Il Sung...

Trackback: Nevetségesek a vádak az LMP-vel szemben 2011.12.28. 13:15:44

Továbbra is nevetséges és abszurd vádak illetik az LMP aktivistáit a pénteki megmozdulással kapcsolatban, ahol a rendőrök a Pintér Sándor féle új törvénytervezet szerint már ki sem mondhatják magánvéleményüket. 

Trackback: Én vagyok... 2011.12.28. 13:15:33

Liberális voltam,de Istenné váltam,Mikor pár szövetségesemetJól bedaráltam.Tudtam mikor kellBalról jobbra átvágni,Unortodox módszerekkelÚj utat vájni.Megértettem, csak akkorLesz tiszta a kép,Ha párton belül nem riogatEllenzék.Én vagyok a vezér,Én vagyo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Kalmár: Azt hiszem, annyira más szemszögből nézzük a világot, hogy lehetetlen közös nevezőre jutnunk, ezért én ezzel nem is próbálkozom a továbbiakban.
"Takarodjanak szobára ha már így megverte őket az Isten." - a mondatod második felében megfogalmaztad a lényeget: Sok meleggel beszéltem, vannak köztük, akik igenis istencsapásnak tartják, hogy pont ahhoz vonzódnak, akihez nem illene, akihez a társadalom által nem elfogadott, és aztán vannak olyanok, akik azt mondják: "Egész életemben cikiztetek, bántottatok, most azért is büszkén vállalom, hogy én is itt élek teljes értékű állampolgárként, és melegként és még azt is felvállalom, hogy nem vagyok olyan, mint ti." Na ilyenkor kerülnek elő a cuccok, amiktől kiakadsz és a riszálás hozzá. Ez persze sértheti egyes emberek ízlését, de a fizikai erőszakra nem elég ok, ők nem bántanak senkit fizikailag.
@Rui Blaaz: Ez olyan kertészes, Nobelgyanús böffentésre sikeredett.
@nekemtökmind1: nem vagyok én millás vagy lmp-s, nem is lépek be sehova. engem a populizmus idegesít, mert nem vagyok képes elhinni, hogy az átlagszavazó tényleg ennyire hülye.
ov frankón felismerte és ki is használta a képviseleti demokrácia csapdáját, azt, hogy addig fragmentálhat, szegmentálhat, darabolhat és divide et imperázhat a balfasz, impotens szocik és sleppjük ellen, amíg meg nem szerzi a nagy többséget. egyetlen egyszer elég - és aztán kész, vége, jöhet a meritokrácia. csakhogy én semennyire nem értek egyet az ő meritjeivel, ezek ellen fogok tüntetni, ha lesz kivel.
@gigacherry: Próbálkozz légyszives! Bár eddig nem sokan jártak sikerrel.
Szóval hiába nem írtam semmit most Viktorról te is mindenképpen idekavarod. Na jó, legyen. Nekem tetszik Orbán politikája! Kiváló miniszterelnök és tehetséges politikus. Örülök, hogy a szart is kiijeszti az ilyenekből, mint ti. Na most legalább megnyugodhatsz. Basszátok meg de betegesen féltek és gyűlöltök. Persze értem én, hogy szar látni az ellenfelet kormányozni. Ez van. Megszokod, egy ideig még így lesz.
ha egyszer megint a te fajtád lesz kormányon, majd jöhet újra a cigányok családi pótlék dömpingje, megszünnek a multik és bankok válságadója(de jó lesz), lesz újra chf hitel, egyoldalú kamatemelés, idegenek lesznek újra a MAGYAROK a határon túl, barátok lesznek újra az buzik bárhol bármit tesznek. Építünk még pár alagutat az Alföldön. Eladunk mindent, hitelből adunk nyugdíjemelést. Jó lesz. De nem mostanában. Még mindig szarrá ver ez a Fidesz minden választáson titeket.
@gigacherry: Na most azt akarod kideríteni, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb. Tényleg reménytelen, ne erőltetsd. A fenét sem érdekli ki kezdte. Sem a verekedőket, sem a tolakodó buzikat nem akarom látni. Szerncsére most olyanok kormányoznak akik pont így látják.
Sajnos a másik két oldal randit ad egymásnak a Ratyilimpián.
@Kalmár: Látens meleg vagy-e? Te odaviszed a 10 éves lányodat melegeket nézni?

Azzal viszont egyetértek, hogy a felvonuláskor is felesleges provokáció van, büszkének lenni átlagos utcai ruhában is lehet.
@Miazmás: Látom mindenképpen be akartok szervezni. Nem. Nem tágítok.
Egyébként távol tartom a családomat ettől. Nehezebb lehet a fővárosiaknak, mert tele lesz velük a város. Én nem engedem a közelükbe a lányomat, de a médából is ez fog ömleni. különösen ha balhé lesz. Márpedig lesz. Sajnos.
Nem lesz olyan híradó, villámhír, reklámszünet, ahonnan nem ez jön majd. Jól meg van tervezve.
A szarháziaknak ebben a nehéz helyzetben a saját képviselői díjazásuk emelése, a szolgálati autó, sofőr használók kiterjesztése, a foci támogatása, MTV - MTI vezetők 2-3 millás fizetése a fontos, nem az ország és a nép szegénysége.

Meddig tűröd magyar?

Nem lesz tavaszra orvos, de van szép milliárdos bukta a MOL részvényeken.

Meddig tűröd magyar?
@Kalmár: Egyrészt én a fővárosban lakom, mégsem látom őket, a tévét meg nem nagyon nézem. Ki lehet kerülni. A lányod az iskolában is fog hallani a melegekről, én is hallottam róla az általános iskolában, pedig nem most volt, elhiheted. A lányod előbb-utóbb hallani belefut a témába úgyis. Egyébként meg nem fertőző a melegség. Viszont ha ennyire ellene vagy dolgoknak, akkor várhatod, hogy őszinte legyen ha esetleg úgy hozná a sors. És nincs itt semmi megtervezve. Nincs összeesküvés. És végül: az általad utált liberalizmusnak köszönheted, hogy most szabadon leírhattad a véleményed, ezen gondolkodj el.
@Rui Blaaz: Pedig az átlag szavazó tényleg ennyire hülye.
kedves polgártársak, Kalmár szavazópolgár tollából egy átlagos fideszes gondolatmenetet láttunk-hallottunk, javaslom őrizzük meg jól kordokumentumként

@Kalmár: :-))
szórakoztató kis nacionálcsíra vagy, hallod-e. mondjuk a lányod valószínűleg még a Lauderrel is jobban járna, mint veled. Szívből kívánom neki, hogy felejtse majd el azokat az órákat, amiket ölelő karodban kell töltenie, miközben te csak purgálod és purgálod és purgálod és purgálod... fujj.
"Nem lehet szalvétával fogni a transzparenst." - Ez jó.

"December huszonharmadikánál alkalmatlanabb időpont nem nagyon van tüntetés tartására, szóval időzítés terén van még mit tanulni."

Ez viszont eltévedt. Nem az ellenzéki pártok tették megint(!) közvetlenül az ünnepek elé, a kényes törvények szavazását. Semmi közük nem volt az időzítéshez, csupán mentek az eseményekkel. Végre.

Emlékszünk, hogy dtomikáékat prágában vitte el a csehszlovák karhatalom, 20 évvel később, pedig ők tették ugyanezt az ellenzékükkel. Az ahogy debrecen lali királya, farkát behúzva, gyáván menekült a hátsó kijáraton, pedig csak egy újabb dísz volt a fenyőfán.
A képek, videók talán pont karácsony közelsége miatt voltak még hatásosabbak.
@Tita nick:
Nomen est omen!
Hogy te is megértsd:
Erősen fejnehéz vagy ami lehúz, sőt lenn is tart a mélyben!
Tégy úgy mint a névadód: hallgat a mély!
De, ti Barmok! Meddig tűrjük még? ÁLLÍTSÁTOK MEK ARTURO UIT!!!
Némileg árnyalnám a politika kivivését az utcára. Akkoriban a fidesz a parlamentből kivonult, a bizottságokban nem vett részt. Egy parlamenti párt elsősorban a parlamentben politizáljon. Most a fidesz az, aki miatt az ellenzéknek keresni kell egy parlamenten kívüli lehetőséget, hogy megmutassa, mi a helyzet.
@barkacs:

"Nem az ellenzéki pártok tették megint(!) közvetlenül az ünnepek elé, a kényes törvények szavazását. Semmi közük nem volt az időzítéshez, csupán mentek az eseményekkel. Végre."

A Fidesz időzítése egy dolog. fenteslent.blog.hu/2011/12/16/narancsido

Tüntetni viszont kábé mindig van ok az utóbbi hónapokban. Nem kellett volna huszonharmadikára időzíteni egy ilyen nagyszabású valamit, és akkor még nagyszabásúbb lett volna. Pont belesétált így az LMP a Fidesz csapdájába. Akkor kell tüntetni, amikor könnyen el tudnak rá jönni az emberek, nem akkor, amikor a Fidesz is tulajdonképpen szeretné.
meg Tékás Lacika majd egyszer azt is felfogja, hogy azért dec. 23-ra lett datálva a demonstráció mert AKKOR fogadták el éppen azokat a törvényeket amik ellen ment a tünti.
Na ennyit az időzítésről.
@Tékás Lacika: akkor jövő héten csapjunk egy tüntetést mondjuk a Bokros-csomag ellen? Ugyan már nem aktuális de hát akkor kell tüntetni amikor a népek ráérnek, nem amikor az indokolt...
hajjajjj...
"Előre srácok!"
majd egyszerre csattant vagy ezer járókeret....

Radikális nyuggerek, meg félbolond egyetemisták. Azért ez még nem a Prágai Tavasz... de örüljetek csak magatoknak, kíváncsian figyelem a fejleményeket.
@GaZe: "azért dec. 23-ra lett datálva a demonstráció mert AKKOR fogadták el éppen azokat a törvényeket amik ellen ment a tünti." Ez a parlamenti időszámítás követése. Az embereknek ez sokkal kevésbé fontos annál, hogy huszonharmadikán vásárolni szoktak, meg egyéb módon készülni a másnapi ünnepre.
@Bóvli kormány, Bóvli Orbán takarodj!: Meddig tűröd magyar?

Amíg van mit zabálni, és a csekket fel tudja adni. Nagyjából...
Lacika: kérem, hogy illesszed vissza kalmár díszfőfajtestvér azon kimoderált bejegyzését, miszerint anyám kurva, mivel anyám valóban kurva, és ezt kalmárnál, orbánnál, lázárnál, kósánál és kövérnél csak mayer mihály tudhatja jobban (rogán általában csak a kamerát kezeli)
@Miazmás: büszkének lenni átlagos utcai ruhában is lehet.

Hülyének lenni meg ártatlan arccal....
@Tékás Lacika: fuha.. hat, sok sikert akkor neked a jovoben rendezendo demonstracioidhoz. majd valahogy az indoklas is oda lesz illesztve az osszegyules moge.
hiteles lesz, hosszutavon meg plane.
(egyebekent meg az egesz karacsony is csak a mindenfele szokasok kovetese, sokkal praktikusabb lenne januar masodik heteben tartani, hiszen akkor minden olcsobb az akciok miatt. de hat az emberek butak, neha ragaszkodnak az ilyen "indokokhoz" hogy valamit akkor tartsanak amikor aktualitasa van.. .nem is ertem oket..)
@klacus:
"Radikális nyuggerek, meg félbolond egyetemisták. Azért ez még nem a Prágai Tavasz... de örüljetek csak magatoknak, kíváncsian figyelem a fejleményeket."

De azért kikészíted a futócipődet....
@Rui Blaaz: :) Az első moderálási elv értelmében (" Ha a másikat, nem pedig a mondanivalóját minősíted durván, kitiltunk egy időre.") egy hétre megváltunk Kalmártól, de ha szerencséd van, akkor visszatérésekor újra le fogja írni magától, amit kimoderáltunk. Bocs, nem gondoltam, hogy hiányozni fog neked.;)
@GaZe: Én nem azt mondom, hogy akkor tüntessünk, amikor nincs aktualitása, hanem azt, hogy mostanában állandóan aktualitása van, ezért lehetne választani valami olyan időpontot, ami azoknak is jó, akik nem járnak megszállottan tüntetésekre. Én ott voltam, de nem várható el mindenkitől, hogy a karácsony előtti utolsó napjából pár órát erre áldozzon.
@Tékás Lacika: persze hogy nem varhato el. de valami ellen tunteni akkor van ertelme ha annak eppen van aktualitasa. egy kellemes tavaszi napsuteses szombat delutan biztos konnyebb embereket utcara vinni, csak kicsit nehezebb rakanyarodni a hajlektalanok teli megfagyasara, mint temara....
a politika nem mas, mint "folyamatos reagalas a tortenesekre". ha 23-an kell tuntetni, akkor akkorra kell odalogisztikazni a leheto legtobb embert, vagy kevesebb emberrel de nagyobbat durrano taktikat alkalmazni. erre a kepviseloket elhurcolo rendorokrol keszult kepek szuperidealisak voltak.
Szerintem senki se menjen utcára. Idióta szokás és csak azoknak való, akiket semmiféle sikerélmény nem ér az életben. Most őszintén: voltozik-e valami attól, hogy valakik utcára mennek? Jó persze, egy dolog változik: az utca össze lesz hugyozva, meg szét lesz verve. De a a politikai elit leszarja (teljesen igazuk van) így tulajdonképpen az ott élő lakosság szívja meg, mert az meg nem tud a megszokott útvonalain közlekedni, vagy tán még tarkón is csapják.

A másik meg, hogy tüntetésre általában fogatlan, mosdatlan, 8 általánost sem végzett véglények mennek javarészt. Aki az ilyenekhez képes csatlakozni, az önmagát járatja le.

Egyébként épp, hogy az ellenkezőjét váltja ki a többségből egy tüntetés: megutálják őket, mert a magamutogatás a legtöbb ember szemében gusztustalan.

A buzikkal sem az a baja a legtöbb embernek, hogy buzik, hanem hogy állandóan az utcán baszakszanak.

Ja, és nem állok semmilyen párt mellett, én a tüntetést úgy ahogy van, utálom. Egyébként Magyarországon nem is divat sehol máshol, csak Budapesten, mert itt él a legtöbb agyalágyult.
@Arbet: Te azt nem veszed észre, hogy aki az utcára vonul politizálni és civilnek mondja magát, tulajdonképpen az is politikai tényező. Sőt, ha valaki komolyan akar hatni a politikára, az kénytelen pártot alapítani, vagy belépni egy meglévőbe. Onnantól kezdve meg már politikus, és nem civil.

Nem lehet mesterségesen különválasztani a civilt a politikustól. Ez nem olyan, mint a fekete meg a fehér.
@Tékás Lacika: A való élet, már csak ilyen, nagyon ritkán vannak tökéletes időpontok. Helyette pillanatok, események vannak, amit vagy kihasználsz és meglovagolod vagy nem.

Azt valamiért kihagytad az egyenletedből, hogy ez csak a kezdet volt, remélem, annak viszont nagyon is elment. Pontosan ezért írtam az előbb a végére azt, hogy most itt volt karácsony és az emberek erről beszéltek, beszélnek otthon. Azért az elhurcolt ellenzékiek, a menekülő fideszes képviselők látványa sokáig ott marad majd a fejekben.

Tökéletes "fidesz csapda"? Hát, ha csak nem kósa lalit akarták társai kicsinálni, akkor ez nem igazán életszerű.
A tetves Jobbik es Fidesz bedonti az orszagot! Ezek nem allnak meg amig Magyarorszagot teljesen tonkre nem teszik!

A populista, inkompetens jobboldali gazdasagpolitika Magyarorszagot tonkre fogja tenni!

Ha ezt megengedjuk a Fidesznek es Jobbiknak, akkor mi meg is erdemeljuk a sorsunkat! Tegyunk erte, hogy ne igy legyen. A demokrataknak ossze kell fogniuk es megalljt kell parancsolni a jobboldali nemzetromboloknak!
@Lacdelo: "A populista, inkompetens jobboldali gazdasagpolitika Magyarorszagot tonkre fogja tenni!"

ez bullsit... nem joboldali... ugyanez megy 1011 éve

mindent szét lopni... debil feudális rencert tartani...

max a máz nemzetiesch nácis kicsit... de a beltartalom ugyanaz

gerinctelen alkalmatlan maffiaszervezet rabolja le a KÖZ t...
@Xezs:

Te azert nem mesz ki tuntetni, mert egy birka vagy.
Ez a tuntetes es a jobboldali huligan tuntetes kozott nagy kulonbseg van. Ez a jobboldali populista csocselek a nemzetre tor es nem addig kuzd a nemzetrombolo celjaik elereseben, amig Magyarorszagot tonkre nem teszik.

Csak a birkak nem mennek ki tuntetni, meg azok akiknek tetszik a rendszer.

A tobbsegnek viszont NEM TETSZIK A RENDSZER!

www.youtube.com/watch?v=GSP81Che1X0

BAZMEG!

www.youtube.com/watch?v=RTZJmaJO4GQ
@Lacdelo: Az a birka, aki utcára vonul, és még el is hiszi, hogy ennek bármi értelme van. Meg ahelyett, hogy a szeretteivel lenne, inkább teli torokból gyűlölködik, meg megveretteti magát a sünökkel (persze utána nagypofával sajnáltatja magát).

Mindenki hülye, aki utcán tüntet.

De ez a vita kb. itt ér véget, mert lassan eljutunk a "nem-de-nem-de" szintre.
@Lacdelo: Vazz, hagyjad már, itt semmiféle nemzetromboló cél nincs. Az a cél hogy igazuk legyen. Ez hajtja őket. Meg a hatalom megtartása, mert az sokat jelent pénzben. Ennyi, ne légy demagóg.
@Miazmás: csak az utóbbi.... a hatalom célja a hatalom maga

azaz Szövetség a kassza mexerzésére és megtartására
@midnight coder: De kurva unalmas már a 'bölcsész a mekiben dolgozik' mém. Legalább egy új gyorsétterem-márkát találjatok ki, ha ennyire zavar, hogy van három-nény ember az országban, aki nem mérnök vagy marketinges. Köszi.
@messi-asz:

Igazad van. Ez a Fidesz rendszer az egyvelege egy populista nemzeti kommunista hatalomgyakorlasnak, es egy ultra konzervativ adopolitikanak, megfejelve egy hatalmas korrupcioval.

Nemzeti kommunista:
- szektoralis kulonadok (bank, multi, telekom)
- MNYP-i penzek allamositasa
- hatalomgyakorlasi technikak
- media torveny egyoldalusaga
- AB, Nemzeti Bank, birosagok, ugyeszsegek fuggetlensegenek felszamolasa.
- Paprika Jancsi koztarsasagi elnok
- EU es IMF ellenesseg (koki, saller)

Ugye nem kell magyaraznom, a felsoretegnek adott kedvezmenyeket (egykulcsos SZJA, csaladi adokedvezmenyek, devizakolcsonok egyosszegu torlesztese, stb...)

Korrupcio: Lazar "Audi" Janos, Kosa "Mr.20%" Lajos, stb...
Nem tüntetni gáz, hanem randalírozni.
Voltam én is tüntetésen és semmit nem vertünk szét, gyújtottunk fel, fosztottunk ki. Egyáltalán nem gondolom ez hozzátartozik a dologhoz, azt meg pláne nem, hogy követendő lenne.
@Lord_Valdez: És változott valami attól, hogy tüntettetek?
@Xezs: és attól? hogy te otthon meresztgeted a fotelben a picsádat???
@Miazmás:

"Vazz, hagyjad már, itt semmiféle nemzetromboló cél nincs. Az a cél hogy igazuk legyen. Ez hajtja őket. Meg a hatalom megtartása, mert az sokat jelent pénzben. Ennyi, ne légy demagóg."

Ember vedd mar eszre magad, hogy olyan nemzetkozi es politikai legkorben vagyunk, hogy nagyon hamar Magyarorszagot kizarhatjak az EU-bol. Olvassal kulfoldi ujsagokat. Valoszinusitheto, hogy lesznek orszagok akiket kifognak zarni, ha arra kerul a sor hogy az lesz az egyetlen modja, hogy megmentsek az EU-t akkor ezt zokszo nelkul megfogjak lepni.

Az EU-ban most nagy a tanakodas, hogy hogyan mentsek meg az EU-t es az eurot. Amelyik orszag nem lesz hajlando mindenben egyuttmukodni ( reszleges adoharmonizacio, koltsegvetesi hiany megtartasa es az EU-s orszagok koltsegvetesenek felulvizsgalata es megvetozasa ha az nem tarthato).

Ezekbe az Orban kormany nem lesz hajlando belemenni, tehat aprilis kornyeken lehet, hogy kizarnak minket es egy par masik orszagot az EU-bol, hogy megtudjak menteni az eurot. Nekunk akkor gazdasagilag es politikailag befelegzett.
Export piacok osszeomlasa, allamkotveny es penzpiacok osszeomlasa, nagymerteku tokekivonas, stb...

Mindennek nagy a realitasa nem veletlen, hogy a hitelminositok a bovlikategoriaba raktak minket, miutan Orban az IMF-fel nem volt hajlando targyalni.

Ha OV nem allapodik meg az IMF-fel akkor viszont juniusba, fizeteskeptelenne valik az orszag es tonkre megyunk.

Ha viszont Orban MNB valutatartalekahoz nyul, akkor Argentina sorsara fogunk jutni, kozel 10 eves mely recesszio, utcai lazadasok, penzelertektelenedes, hiperinflacio, bankfosztogatas.

A demokracia felszamolasarol mar nem is irok.

Szoval van miert kimenni tuntetni, hiszen az orszag sorsa mulik rajta. Ezeket csak a naivak vagy ostobak nem latjak. Te melyik vagy a ketto kozul?
@messi-asz:

Valtozott valami 1848-ban, 1956-ban es 2006-ban?

Habar a 2006-ost egy ostoba, jobboldali csocselek volt sajnos meg is volt drasztikus hatasa. Az MSZP onnantol megroppant es Gyurcsany rovid idon beluli tavozasahoz vezetett.

Remelem a 48-as es 56-os forradalom magyar politikara gyakorolt hatasat nem kell reszleteznem. (Kiegyezes, puha kommunizmus)
@Xezs:
Nem, de ez akkor se jogosít fel senkit a pusztításra.
@Lacdelo: huh... ez így nem...

azok SZABADSÁGHARCOK voltak... és sajnos mint iylenek MIND SIKERTELENEK

de ettől függetlenül 1848 sikeresnek mondható. utána következett az osztrák adminisztráció... az siekres volt.

DUALIZMUS korában a magyarság a világ legmenőbb államának része volt... (igaz mint paraszt, de az is valami)
@Lacdelo: 56 után a színtvalló ellenzékiek (a polgárosultabbak) mind külföldre menekülni kényszerültek, vagy itthon végeztek velük...

rendkívül sikertelen volt a forradalom része is a dolognak...

nem mellesleg a sok köztörvényes és náci... akik felszínre kerültek közben
@Lacdelo:
Csak a történelmi hitelesség miatt:
2006 nem roppantotta meg a Gyurcsány-kormányt. Majd 2009-ben bukik meg és akkor is inkább a párton belüli meggyengülése miatt.
A kiegyezést a porosz-osztrák háború hozta meg 19 évvel 48 után.
A kommunizmus puhulása pedig már 56 októbere előtt elkezdődött, de az is a SZU-ból indult. Rákosit 53-ban leváltották, bár sikerült visszatérnie, de 56 júliusában Hruscsov közbenjárására végleg leváltották...
@Lacdelo: @Lord_Valdez: 2006-ot forradalmak között említeni több mint vicces...

jobbikos csőcselék akikhez a fides kivitte a zombirkáit és a maszop (mint az aktuálishatalom) a sünjeit...

ez a demokrácia legnagyobb zuhanása volt... hatalmi elit manipulációja... maffia Szövetség gátlástalansága...

a többinél is lehetne a hatalom szerepét boncolgatni... de itt 2006-ban csak az elit jáccot színházasdit... a birkák meg bégettek hozzá
@Lacdelo: Ezt most nem is értem. Mondtam, hogy ez rendben van? Nem. Én csak azt mondom, hogy e mögött nem nemzetrontó cél van. Az csak az egyik következmény, de nem cél. Sajnos úgy tűnik, hogy ezek hisznek abban, amit csinálnak. Ezzel nincs mit tenni. Dőljön be az egész szarkupac, úgy ahogy van és az lesz a koki meg a saller a sok hülyének. Nincs más út. Ha megakadályozod Orbánt, akkor még jól is kijöhet a dologból. Ez van. Ámen.
@Lacdelo: Komoly dolog a hit (bármilyen), egész országok omlanak össze miatta. A hívőt nem lehet meggyőzni. Még akkor sem, amikor rajta kívül mindenki látja a gondokat. De ez itt ugye Mária országa, vagymi.
@Miazmás: Ja, és nem a nemzet "romlik" csak az ország. Remélem, a szavazó kettős állampolgárok is kiveszik a részüket az államcsődből. Ejj! :)
@nekemtökmind1: Számból vetted ki a szót. Gyurcsánytól és az MSZP-től felfordult a gyomrom, Orbántól és a Fidesztől kinyílik a bicska a zsebemben, az LMP-től és holdudvarától a hideg futkos a hátamon, a Jobbikot meg sötét sudribunkók gyülekezetének tartom, akik amióta a parlamentbe kerültek pont olyanná váltak, akikkel szemben a kezdetekkor meghatározták magukat. Elegem van a rasszistákból, a mindenért hörögve fröcsögő cionistákból, a rossz buzikból (nem a melegeket), a cigánybűnözőkből, a politikusokból, akik hülyének néznek. Normális életet akarok. Kit kell ezért pofán vágnom? És ki fog ebben segíteni nekem, bazdmeg?
@Undortodox: Leszek miniszterelnök, ha akarod :)
@mokkaczuka: Az általad linkelt cikkben fájdalmasan sok igazság van. És én 100% gojként mondom ezt. Érdemes elolvasnia mindenkinek akik nem feszítették volna legszívesebben keresztre Kertész Ákost a leveléért.
@Miazmás: Oké! Csak passzolj nekem is valami fasza helyet. Ja, hogy így kezdődött minden? :) Akkor inkább ne.
@Lacdelo:
Kihagytad a legfontosabbat: allamcsod eseten
SEGELY SEM LESZ!

Rasszista allamcsod!!
@Undortodox: Szerintem alkalmas vagyok rá, hiszen nem értek hozzá. :)
Na, mondjuk Orbánnál jobban csinálnám. Csak lassabban.
@Miazmás:

"Nincs más út. Ha megakadályozod Orbánt, akkor még jól is kijöhet a dologból. Ez van. Ámen."

Teljesen igazad van, hogy a vegen meg jol is johet ki belole hosszutavon politikailag, ha most nem hagyjuk hogy tonkre tegye az orszagot.

Viszont ha nem akadalyozzuk meg most, akkor itt ko-kovon nem marad es Magyarorszagnak a kovetkezo 10-20 eve nyomorusagos lesz.

Szerinted melyik a jobb ut?
@messi-asz: Nekem teljesen jó itthon, nem én óbégatok, hogy "jajjengemelnyomnak" meg "ide-mindent-ingyen". Nekem van magánéletem, van hobbim, köszönöm szépen, el tudom tölteni értelmesebben is az időmet, mint egy tüntetés. Minek mennék hát tüntetni, hm?
@STX Joe:

En baromi sok embert ismerek, aki nem romaszarmazasu es valamilyen formaban allami juttatason el (nyugdij, munkanelkuli jarulek, rokkantsagi nyugdij, GYES, stb...)

Ez nemzetellenes allamcsod lesz. Az igazsag kedveert a Fidesznel mar csak a Jobbik nemzetellenes inkompetens politikaja rosszabb.
@Lord_Valdez: Persze hogy nem jogosítja fel, csak érdekelt, hogy változott-e valami. Mondjuk sejtettem a választ.

@Lacdelo: Igen, mindenki Magyarország ellen esküdött össze, mert mi aztán húdefontosak vagyunk, na ja. Meg majd pont attól szarja össze magát az EU, hogy te, meg a mosdatlan haverjaid félrészegen óbégattok a magyarországi utcákon. Kb. az EU-s vezetők megkapják a jelentést, aztán jót röhögnek rajtatok.

Túl sokat képzelsz te is magadról. Itt fentebb írta Lord_Valdez, hogy az ő tüntetése szart se ért. Megsúgom: az összes többivel ez a helyet.
@Xezs:

Ember te nem vagy vitakepes. De hat mit varhatunk egy Fidesz droidtol?

Miert van az, hogy a Fidesz szavazok rejtozkodnek?
@Lacdelo: Én vagyok droid? Mikor a te agyad jár úgy, hogy:

Xezs beszólt nekem = Xezs Fideszes

Ne haragudj, ez olyan szinten primitív felfogás, hogy hihetetlen.
@Xezs:

Ne mond, hogy nem a Fideszre szavaztal?
Csodalkoznek.
Jól működik a dolog : "oszd meg és uralkodj". Ez jól lejön a blogok "hangulatából" Hajrá emberek !
Január 2-án hatalmas forradalmi tüntetés az Operánál, az ott dőzsölő, orbanista szarháziaknak.

MOST MUTASD MEG MAGYAR, MENNYI VÉR VAN A PUCÁDBAN, ELÉG VOLT AZ ORBÁNI DIKTATÚRÁBÓL!
@poszt: mielôtt írsz, döntsd el, hogy cinikus, vagy provokáló akarsz lenni, a kettô együtt most nem mûködött. Röviden: fos!
a cikkel egyetértek, csak amiatt szólnék, hogy nem az LMP időzítette a tüntetést 23-ra, hanem a fidesz azáltal, hogy aznap fogadta el az inkrimináns törvények sorozatát. máskor nem nagyon lehetett volna az engedetlenségi akció és az erre ráépített tüntetés. nagy fegyvertény az LMP-től h a lehetetlen időpont ellenére ennyi embert tudott mozgósítani.
@Lacdelo: Elbasztad, mert nem. Egyébként is, attól, hogy valaki a Fideszre szavaz, még nem biztos, hogy Fideszes, csak mondjuk a sok rossz közül őket tartja a legkevésbé rossznak. Én nem tartozom egyik párt alá sem, mindre szarok, még arra is, amelyikre szavaztam (ismétlem, az nem a Fidesz volt).

Mi lenne, ha kitekintenél kicsit a pártok mögül és észrevennéd, hogy van élet a politikán túl is?
@Xezs:

Akkor a Jobbikra szavaztal, az meg meg rosszabb.
Egy politikai temaju blogban egyebkent mirol irjak?

Ne izguljal nem egesz nap csak a politikan jar az agyam. De ez a mostani Fidesz es Jobbikos politikus orszagrombolas mar nagyon felidegesitett.
@Lázár te igazi szarjankó!:
"Január 2-án hatalmas forradalmi tüntetés az Operánál, az ott dőzsölő, orbanista szarháziaknak."

Megint ott lesz 20 LMPs? Hehehe.
@kurgan: ", hogy aznap fogadta el az inkrimináns törvények sorozatát. "

Épp akkor fogadták el, hogy kevesebb képviselőt kell eltartanunk.
@Lacdelo:
Már bocs, de a GYED az csak annak jár aki elõtte dolgozott és adózott.
A magyar szocialis rendszerrel az a baj hogy ha 100 ezer ember raszorulo, azon lehetne segiteni, de ha hozzajukcsapodik 900 ezer csalo, akkor igy nincs ertelme a rendszernek.

Aki igazan vak az kap havi 40 ezret, mig ha a csalokat kidobnak akkor kaphatna sokkal tobbet is.
@Lacdelo: Hagyjuk a barkochbázást, mielőtt még végigkérdezed itt az összes nagyobb pártot.

Én csak annyit mondtam, hogy az állandó lázadozásnak meg tüntetgetésnek semmi értelme sincs, és átlagemberként számomra rohadtul idegesítő. Érdekes, Budapesten kívül meg tudják oldani az emberek, hogy ne hőbörögjenek állandóan az utcán, pedig biztos ott is vannak elégedetlenkedők.

Sőt, mondok valamit: itt sosem lesz mindig mindenki elégedett. Mert a legtöbb magyarnak minden ingyen kéne, nulla energiabefektetéssel.

A legtöbb ember, aki a mindenkori kormányt szidja, igazából önmagával elégedetlen, csak ezt nem éri fel ésszel.

Tökmindegy, ha a következő kormány nem a Fideszé lesz, akkor is megy majd az ökölrázás, mert az emberek rájönnek, hogy akkor sem lesz ingyen semmi, és ott is tanulni meg dolgozni kell majd.

Csak erre az átlagember valahogy mindig rácsodálkozik 4 évente, valahogy mindig elhiszi, hogy majd ül otthon és kapja a pénzt a semmiért.
@STX Joe: Hehe, erre van egy jó sztorim. Családomban van valakinek egy ismerőse, aki pofátlanul leszázalékoltatta magát korábban úgy, hogy semmi baja sem volt. Dolgozni akart a saját vállalkozásában, ezért egy kis mellékesért megkente a dokit.

Na ez az illető annyira hülye volt, hogy pont akkor ment el a dokihoz, hogy még jobban százalékolja le, amikor már a Fidesz bejelentette, hogy elég szigorúan újra fogják vizsgálni az ilyen leszázalékolásokat.

Koppant is az illető, mert a doki megmondta, hogy maga egészséges, és elengedte egy papírral, amin az állt, hogy 100% munkaképes.

A családi ismerősöm pedig még védte is, hogy hát ő rá volt kényszerítve a csalásra.

Volt a lófaszt. Megérdemelte a hülyéje, hogy visszaminősítsék egészségesnek.

Szóval maximálisan egyetértek veled, ezen a rohadt TB-n meg ellátási rendszeren egy rakás pióca élősködik és őket kell lepattintani, utána lehetne gondolkodni azon, hogy többet kapjon az, aki tényleg rászorul.
"De annak örülök, hogy azt már kezdjük érteni, hogy a tüntetés egy vad, kiabálós, káromkodós mozgalmi műfaj"
Nem feltétlenül. Gandhi szépen, csöndben tüntetgetett. De a Sójmos-fához-láncolgatós tüntetések sem voltak nagyon hangosak. Nem kell székházakat égetni, hogy kifejezzük nem tetszésünket. Nem kell a fityesz szintjére aljasulni.
Jójó, értem, ha baloldali vagy, akkor tüntess, és éld ki magad. De mi van, ha én baloldali neveltetéssel jobboldali nézetekkel akarok tüntetni a mostani gengszterek ellen? Nekem semmit se szabad?

(V)(;,,;)(V)
@Kalmár: Merjünk nagyot álmodni!Mentek a guberálók közé,addigra csak építenek a fidesz közeli cégek elég börtönt nektek...
@Lacdelo: Benyaltad ezt a kipateroltukelsementek dumát,és még van lejjeb is nektek,mi meg élhetünk végre nélkületek és a bájgúnár mszmp-seitek nélkül.Öngyilkos szekta vagytok már gyakorlatilag nagyotálmodók!
@Kalmár: Öngyilkos szekták függnek ennyire a vezérüktől,mint a fidesz.Október 23-án nem volt aki kiálljon orbán helyett?Hiába semki nem tudja úgy vizionálni a dolgokat mint viki.
@Xezs: Annyi energiával amit véleményed kinyilvánításába fektetsz hogy jól megmondd a magadét, milyen jogon kritizálod azt aki tüntetni akar?! Zavar a ricsaj? :)
Ez szerintem nagyon önző és egysíkú hozzáállás!
Én "vidéki" vagyok(ez is szép demagógia részedről, de elsiklom felette), de megyek ha látok egy tisztes kezdeményezést!

Azt hiszem Koestler írta:
Helyt állni az igazságért: semmi! Azért ülni kell!
@saaby.: Azért azt érzed, hogy pár sort begépelni jóval kevesebb energia, mint kimenni hőbörögni.

Milyen jogon kritizálom? Mert unalmas, mert céltalan, és mert értelmetlen. Én utálom a cirkuszt. Ennyi.

Azt pedig leszel szíves pontosan megjelölni, hogy hol használtam a "vidék" szót. De tényleg pontosan, teljes mértékben beazonosíthatóan kérem. Ha nem sikerül, akkor meg gondolkozz kicsit, hogy miért is adsz olyan szavakat a számba, amiket direkt nem használok.

És ha javasolhatok valamit, ne hagyd, hogy ez a hülye budapesti "tüntessünk mindenért" agybaj téged is megfertőzzön. Van elég agyalágyult itt enélkül is.

Koestlert meg ki nem szarja le, biztos meghalt már, meg maga alá is szart.
@Xezs: Nem írtam hogy tőled idézet, a "vidék" kifejezést általánosítóan használtam(remélem nem védetted le az idézőjelet), mint te is: "Egyébként Magyarországon nem is divat sehol máshol, csak Budapesten, mert itt él a legtöbb agyalágyult."Xezs
Vedd az inverzét, s láss csodát!:)
Remélem:
"tényleg pontosan, teljes mértékben beazonosítható..." ha szavakon akarsz lovagolni az is egy játék, csak hát elvész a tartalom...

Pár sort begépelni valóban kevesebb energia mint tüntetni, ezt majd az unokáidnak is így meséld, hogy unalmas, céltalan, értelmetlen volt, ezért éltek ilyen szarul gyerekek...!

Koestler szerintem érdemes minden tisztességes ember figyelmére.Először zsidó származású kommunistaként nagyon sokat szívott. Mikor a kommunista rendszerben elismerték volna mint kommunistát, belátva ezen rendszernek hibáit is, annak is ellene fordult(s raboskodott, pusztán az elvei végett!).
S igen, valószínűleg néha "maga alá szart".
Szívből kívánom, neked soha ne legyen részed ebből a megaláztatásból! Bár ismeretlenül leszarni egy halott ember emlékét felettébb szánalmas!
@saaby.: Tehát aki nem tüntet, annak céltalan, unalmas és értelmetlen az élete, viszont aki kimegy félrészegen óbégatni, annak célja van, nem unatkozik és értelmes élete van?

Ugyan már. Azzal max. egyetértek, hogy nem unalmas a tünti, hiszen izgulhatsz, hogy elvernek-e vagy sem, de azért az enyhén szólva is megmosolyogtató, hogy szerinted a tüntetések által nyer célt és értelmet valaki élete.

Súgok: a legtöbb tüntetőnek pont hogy céltalan és értelmetlen élete van. Mert ha nem tüntetne, akkor otthon szopogatná a sörét meg ordítozna az asszonnyal, esetleg verné a gyereket. A tüntetés egyfajta primitív szórakozási forma. Tulajdonképpen hasonló a kocsmábajáráshoz.

Nekem pont ez a bajom a tüntetőkkel: hogy önmagukat piedesztálra emelik, mint ahogy te is. Ráadásul sok barom el is hiszi, hogy a tüntetők aztán valami húdehatalmas emberek. Fogjuk már fel, hogy az ilyen emberek nem többek senkinél sem, egyszerűen ők így szórakoznak, amivel mellesleg sok normális ember életét forgatják fel. Ugye azt sem emeljük piedesztálra, aki kocsmába, vagy koncertre jár, hiszen az is csak egy szórakozási forma.

Nem, nem magyarázod meg, hogy a tüntetéseknek célja van, mert nincs. Csak sok barom elhiszi. Kenyér és cirkusz, semmi más.
Az meg, hogy halott-e valaki vagy nem, marhára nem érdekel, ha egyszer leszarom, amit mond (vagy mondott). Mellesleg Koestler a kommunizmusról hadovált, ami a mai Magyarországon totál irreleváns, ráadásul valószínűleg ő is az a fajta fazon volt, akiket nagyon nem bírok: nem tudta, mikor fogja be a pofáját, és mikor ne.
Plusz még egy gondolat: nagyon sokan a saját balfaszságukat (nem tanult, nem képes normális munkavégzésre, emberi kapcsolatok kiépítésére, stb) másokra hárítják, jellemzően politikusokra. Na az ilyenekből is baromi sok van a tüntetők között. Egyszerűen képtelenek magukban rendet rakni, inkább másokra kenik.
@Xezs: Értelmetlen ez a vita.
Teljességgel félreértelmezed(szándékosan, vagy nem) amit leírtam...no, sebaj.
Amúgy is, neked van igazad!
@saaby.: Én csak nem szeretném, ha ez az agymenés túlságosan elterjedne. Semmi értelme hetente felforgatni a várost.
Úgy fest, csak idő kérdése, és kiderül: ha a baloldal csinálja, még a tévéostrom is forradalmi, nemes tett!
@Gyáli úr: Bal oldal-jobb oldal-bal oldal-jobb oldal... mennyire szánalmas ez a hozzáállás!
Nem látod, mindkét oldalról lehuggyozzák a lábad?!
Számít melyik, s milyen sugárban?
@Xezs: Utcán baszakszanak a buzik, állandóan. Aha. A heterók viszont csak otthon nyalják-falják egymást, az utcán nem. Óriásposztereken meg tévében sem.
@Mister Gumpy: A baszakszás alatt a felvonulós-seggriszálós undormányukat értem. Sokkal toleránsabbak lennének velük az emberek, ha nem csinálnák ezt a fajta nyílt provokációt.
@Xezs: Szóval utcán csókólódzó két férfi még messze nem provokáció, egyetértesz? A heteróknál gyakori, és szerintem nincs se elvi se gyakorlati különbség.

Azt elismerem, hogy a parádéik olyasmik, mint egy hetero kurvavásár volna, amit azért elég kevés helyen tolerálnak. Engem mondjuk ezerszer kevésbé zavar a parádé, mint a kurvavásár, nyilván mert sokkal kevésbé érzem, hogy a homokosokkal kezdenem kéne valamit, mint a kurvákkal. :-) Csak egy furcsa szubkulturális esemény, kb mint egy katolikus körmenet.

Viszont annyiból megértem a büszke tüzelésüket, hogy most szabadulnak föl sokszáz éves elnyomásukból. Én is lengetném a magyar zászlót, ha 1848 lenne. Na, ők meg a farkukat lengetik.
@Mister Gumpy: Hagyjuk a témát, most vacsiztam, nem akarok okádni.
@Kalmár: Mikor indultam én választáson?
Egyébként gratulálok a Fidesznek a háromszoros bóvlihoz és az államcsőd szélén táncoláshoz. Csak így tovább! Ebből még repeta is kell? Ha ez kell a magyarnak, legyen.
süti beállítások módosítása