Te is elhitted a szilveszteri kordonépítést? Nem veled van a baj.

2012.01.02. 08:37 Tékás Lacika

Tegnapelőtt, szilveszter éjszakáján, mielőtt elindultam volna bulizni, olvastam a hírt az Indexen, hogy kordont épít a Parlament köré a rendőrség. Durván hangzott, lecsekkoltam a hvg.hu-t, ott is megtaláltam az anyagot (ez a link már a cikk korrigált változatára mutat). Pár óra múlva az egyik barátom, aki a Kossuth térhez közel bulizott, meg is nézte élőben a Parlament környékét, kordont azonban nem talált. Egy másik ismerősöm közben elküldte az Origo cáfoló hírét, és megnyugodtam. A Mandiner másnap szépen felgöngyölítette a rémhír terjedésének ügyét, jogosan róva meg a hvg.hu-t, hogy mint a kapós álhír forrása nem kért elnézést az olvasóitól, egyszerűen csak kiigazította a cikket, és eltüntette azt a vezető anyagai közül.

Természetesen fontos megvizsgálni egy ilyen nagyszabású rémhírsztori kapcsán, hogy melyik médium mennyiben felelős. Engem az a vonatkozás viszont jobban érdekel, hogy miért hihető egy rakat mértékadó médium számára egy ilyen hír, és miért volt hihető a számomra is. Több olyan elem is szerepel benne, amelyek együttes felbukkanásához már hozzászoktunk a második Orbán-kormány valós intézkedéseiről szóló híreket olvasva. Ezekből szemezgetek.

1. Orbán kontra Orbán

Az anno kordonbontó, most kordont építtető Orbán képe egész hihető, a témánál maradva a Kossuth téri, tüntetés-gátló kiállítás létrehozása is hasonló intézkedés volt, csak furmányosabban kivitelezve. De amúgy is sok olyan döntést láttunk mostanában, ami egyértelműen szembe megy a nem is olyan régen még a Fidesz által harcosan képviselt iránnyal. Gondolhatunk az ellenzékben még dühösen neoliberális gazdaságpolitika-ellenes Fideszre, amely kormányon egykulcsos adót vezetett be; vagy a többek között a tandíj ellen népszavazást kiíró Fideszre, amely most pont az elit felsőoktatás felé mozdította el a rendszert, megnehezítve a szegény családba születő gyerekek oktatáson keresztüli felemelkedését.

2. Narancsidő

A szilveszter éjszakai kordonépítés remekül passzol a kormány időkezelési szokásaihoz, lásd a december huszonharmadikai törvényáradatot, vagy a hajnali parlamenti vitákat. A kormányzat igyekszik úgy időzíteni legrázósabb döntéseit, hogy azokra az állampolgárok minél kevésbé tudjanak figyelni, és lehetőleg hatékonyan tiltakozni se tudjanak ellenük.

3. Állampolgár-irritáció

Az a kormány, amely január másodikán az Operában ünnepli és ünnepelteti az új alaptörvényt, képes olyan pofátlan dolgot csinálni, mint ami ez a szilveszteri kordonépítés lett volna.

4. Cinikus indoklás

A már hivatkozott Index-cikkben az szerepel, hogy „A közlemény szerint a lezárás »egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll«. A rendőrség azt is közölte: ezzel az intézkedéssel »biztosítható a létesítménybe belépésre jogosult, ellenőrzött személyek, és az Országház épületének biztonsága, valamint az Országgyűlés zavartalan működése«.” Fideszes indoklásnak ennyi pont megfelel, ezeknek a mondatoknak a cinizmusa annyira ismerős lehet a kormányzati kommunikációt követők számára, hogy nem volt okuk arra gyanakodni, hogy rémhírről lenne szó.

Na de ezúttal a hír nem volt igaz. A kordonépítés cáfolatát látva egy pillanatra tényleg megkönnyebbültem. Örülök, hogy nem lépte meg ezt a kormányunk, de kiráz a hideg, hogy most már világosan látszik, hogy elhitette magáról, hogy mindenre képes.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr903512124

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.03. 10:28:50

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.03. 10:28:19

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.03. 10:26:09

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.03. 10:25:17

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: A "Jóisten" facebookos bejegyzésben tiltakozik Orbán Viktor tegnapi beszéde ellen 2012.01.03. 08:12:14

Isten facebookos bejegyzésben kérte ki magának, hogy tegnapi, a Magyar Nemzeti Galériában elhangzott beszédébe Őt is belekeverte Orbán Viktor, regnáló miniszterelnök. "Jóisten, haza, család? Na ne szórakozzatok! Annyi bűnt követtek el má...

Trackback: TÁMADÁS! 2012.01.02. 22:52:30

 Támadás a Nemzet ellen! Spekuláció a forint árfolyama ellen! A gonosz bankárvilág Magyarország megsemmisítésére készül! A regnáló Magyar Kormány tisztviselőitől gyakran hallani, hogy Hazánkat (v.ö. Nemzet, Hon, Magyarország) spekulációs táma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez önbeteljesítő jóslat: a ballib kígyót-békát kiabál a fideszre (sok olyan dolgot, amit ők meg is tettek), hátha valami bejön. Onnantól mondhatják, hogy a többi is be fog jönni, ezért amilyen gyorsan csak lehet, a NATO bombázza már szét az országot, mert fasizmus van...
Nrm kell ide na-to a magyaros vír-tusa megoldja a dolgot!Ami még maradt szét szorja a jobbos farizeus kor-mányzás!
Ne féljetek nemsokára ott lesz a kordon. Remélem ez a gnóm elmebeteg minél hamarabb megbukik. A fideszfanok meg csak reménykedjenek.
@hunter girl: Igen, a rendőrség oldalán van az a közlemény, amit félreértelmezett a hvg.hu, aztán más médiumok is lehozták a rémhírt.

A cikkben is linkelt Mandiner poszt írója követte végig a kacsa útját.

mandiner.blog.hu/2012/01/01/az_ujevi_gigaseggszaj_es_a_kordon_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccviii
A hajnali szavazás miért is volt? Ja, most jut eszembe, hogy az ellenzék napirend előtti felszólalásokkal elhúzta az időt. A kettes pont lecsó. Meg a többi is. Harmatgyenge poszt.
@HoLa: Az ellenzéki időhúzós obstrukciónak pont az volt a célja, hogy ne lehessen éjszaka meg hajnalban érdemben tárgyalni fontos döntésekről. Az éjszakázás adott volt, az ellenzéki időhúzás azt szolgálta, hogy ne akkor folyjon az érdemi munka, hanem normális időben.
"Selmeczi szerint az államadósságot GDP-hez viszonyítani olyan, mint almát a körtéhez."
Mondja az, aki még útszéli kurvának sem lenne jó!
kordon ide vagy oda:
nagy kár, hogy a mostani gyurcsánista tüntetöknek és buzi szocionistáknak nem lőtték ki a fél szemét, mint 2006-ban!
@tlvajferi: szerinted akinek nem tetszik a mostani őrültség, az csak gyurcsánista lehet? Arra véleltlenül sem gondolsz, hogy esetleg olyanok is vannak, akik az eddigi 21 évet is elítélik? Ezt az "áldemokráciát", a különféle pártokba szerveződött elvtársak háttérbeli összefogását, és néphülyítését? Igen, én mindezt elítélem!
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: A fizetésedet a kiadásaiddal összevetni olyan, mint almát hasonlítani a körtéhez..

mintha almát termelnél, imádnád a körtét és kiszámolnád, hogy mennyi almát kell termelned, hogy minden nap vehess magadnak elég körtét.

Szóval a kormány sosem hazudik, csak tudni kell olvasni a sorok között.:)
LOL, az a mandiner "rótta meg a hvg.hu-t", amelyik éveken át hazudta az olvasóinak, hogy civil blog, miközben fizetett fideszes pártmunkások írják, és amelyik soha nem kért elnézést saját látványosan hazug posztjaiért? :D

látom a "bagoly mondja verébnek" minősített esete valósult meg, nem is szólva a "más szemében a szálkát is"-féle nótáról...

esetleg valami ordas kurva nem szólalt fel ma a szüzesség mellett?
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

nekem csak az a bajom az olyanokkal akik most ítélkeznek, hogy még megvan a fél szemük

2006-ban kellett volna ítélkezzenek, akkor most nem lenne meg a fél szemük...
mesterháziak és sz*rháziak!
@tlvajferi: kicsit bővebben is kifejtem az álláspontomat. Ebben az országban az a legnagyobb baj, hogy mindenki mindenkit félrevezet. Természetesen összefogva. Ugyanis azt még az értelmiség sem meri kimondani, hogy Magyarországon 89-ben nem történt valós rendszerváltás. Akkor csak annyi történt, hogy érezvén a vihar közeledtét az MSZMP létrehozta a saját ellenzékét, a saját gyerekeiből, ismerőseiből, tagjaiból, vagy legalább is az irántuk lojálisakból. Mindezzel elkerülhette a felelősségre vonást, és osztozhatott a lenyúlt állami vagyonon. Itt 21 éve hirdetik a demokráciát, holott nálunk csak egy „áldemokrácia” működik. Könnyű az olyan embereket félrevezetni, akiknek még életükben nem volt demokráciában részük.
Jobbról, balról más sem történt 21 éve, mint hitegették az embereket és ígértek fűt-fát, holott még igazi jobboldali és valós baloldali párt sem létezik ma Magyarországon.
Itt csak akkor érhetünk el eredményt, amennyiben minden pártot kizárunk, és a nép veszi kezébe a sorsát. Elég volt a birka szerű bólogatásokból.
Szerintem nem is ezek az átmentett pártok egyedül a fő felelősök, hanem a teljes értelmiség is. Nekik kellett volna az élen járni, az oktatással és a felvilágosítással. Magától, Maris néni a falun nem fog rájönni arra mi is az igazi demokrácia. Addig arra szavaz, aki többet ígér.
Ajánlom mindenkinek elolvasni Bereznay András írását, amely tökéletesen leírja az elmúlt ötven év politikai történelmét:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html
Majd ezek után felejtsük el a jelenlegi pártokat és legyünk bátrak a saját talpunkra állni. Menni fog, ha nagyon akarjuk.
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Ez teljesen OFF, de aki olyan hülye mint ő, és ki mer állni segget csinálni arcából, az inkább NE szólaljon meg gazdasági kérdésekben. Sőt, egyáltalán ne.
Ő volt az aki elszólta magát nyugdíj ügyben, hogy az "állami pénz" ... mert elfelejtette elolvasni a törvényt előtte, bár erős a gyanú, hogy nem is tud olvasni.
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Eddig a fidesz nem mindig GDP arányosan kántálta az államadósság mértékét?

Többek között a Széll Kálmán tervben is a GDP-hez viszonyítják:
static.fidesz.hu/download/867/Szell_Kalman_Terv_4867.pdf
@HoLa: Az ellenzéki "idôhúzás" hatására NAPPAL (délelôtt) szavaztak. Amikor esetleg élô ember is tudhat róla
@tlvajferi:

Egyszer te is felébredsz. Nem erőlttem a dolgot,mert sokkal hatásosabb, ha magadtól döbbensz rá.

www.youtube.com/watch?v=8JDTNgoYIdQ
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: jajj, teneked még nem esett le az a kommunikáció, hogy aki nem fideszes, az kommunista, de legalábbis gyurcsányista?
Ilyenkor hol vannak a rend őrei, hogy letartóztassák a ganaj csürhét?
Ezeknek a komcsi zsidóknak régen börtönben kéne barátkozniuk kedves cigányaikkal!
@sárkányfő: és ez felmenti a hvgt? Nem. Szóval inkább bagoly mondja bagolynak...
És az a sok köcsög ballib, aki csípőből kommentálta a kordonépítést, szép csöndben és sorban, térden állva leszophat. Mármint a nőnemű példányok, a hímeknek egymást ajánlom.
@Tita nick: Ha megnézed a Mandiner linkjét, akkor látod, hogy a mandineres szerző is elhitte, és ő is elkezdett róla írni, csak ő még időben látta az origós cáfolatot. Úgyhogy nem hiszem, hogy valamiféle ballib hiszékenységről vagy rosszindulatról van itt szó.
@Morbo, a megsemmisítő: igen, a hvg munkatársai is valamelyik minisztériumból írogattak? nem is tudtam...
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: De fidesz kurvának jó volt. Az nem ment át rajta csak , aki nem akart a fidesz bagázsából. Szerintem ő lesz orbán új jelöltje az MNB alelnöki posztjára. Jól kommunikálta ennek a sok agyament baromnak a mnyp-i vagyon elcsaklizását, majd ezt teszi az MNB tartalékjával is. Ma már "alázta" is Simort a hülyepicsa.
@Tita nick: az MTv-nél tényleg megpróbálták kordonnal körbezárni az éhségsztrájkolókat, szóval lazíts, és ha szopásra vágysz, menj a kurvádhoz.
@Tita nick: Na és a bóvli , az neked smafu, vagy azt lájkolod a bóvli fidesztől? A láthatatlan kordont az elmebeteg bagázs már kihúzta Mo határán, osztjónapot. Fogsz te még könyörögni, hogy ki akarsz innen jutni.
milyen megnyugtató, hogy orbánék folyamatosan meghosszabbítanak egy rendeletet, amit még feriék alatt hoztak, hogy kordont lehessen építeni és erre hivatkozva kitilthassák a tüntetőket a térről - nem a vaskordon a lényeg, hanem a rendelet, amelyik pont ugyanolyan erős, mintha vaskordon lenne
@Táskás Tóni: Nem mind, de akadt ott is bőven. Ebben igaza van a kedves fiatalembernek.
@tlvajferi: Viszont most már olyan is van, aki a fidesz és orbán miatt nem él. Öngyilkos lett, mindkét szemével és szíven szúrta magát. Tudod, akitől megvonták a rokkant nyugdíját 10 év után meggyógyította orbán és vona, a turbékoló gerlepár.
@Örzse néni:

Várják, hogy valaki gyújtson már fel valamit, hogy legyen indokuk közbeavatkozni.
@Tita nick:

Te láttál már ballib férfit? A raccsoló kaftános buzikon és identitászavaros váccpáörökön kívül.
Mert én még nem.
Nemtom, ma a parlamentnél jártam, és konkrétan van kordon a fotókiállítás mögött, igaz, nem égigérő, csak derékig. Lehet, hogy az már régebben is ott volt, de kordon.
És: Lehet, hogy ez álhír volt, de az, hogy egy fotókiállítással ad eternum lefoglaljuk a Kossuth-teret, az pont ugyanazt a célt szolgálja, hogy ne lehessen tüntetni a parlamentnél. Szóval nem kéne annyira feszegetni a témát.
@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Az, hogy itt ülsz velünk az internet előtt, és ápolói felügyelet nélkül kommentelsz, a legékesebb példája annak, miért is nem jó, ha a Hűvösvölgyi út 116. sz. telket kinézik maguknak az ingatlanspekulánsok.
@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Te láttál már nácit, akinek egy csepp értelem is volt az arcán? Mert én még nem .
@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:
esetleg negyszemkozt ezt elmondanad?
szeretnem megbeszelni veled...
olyan jó lenne...
"A szilveszter éjszakai kordonépítés remekül passzol a kormány időkezelési szokásaihoz, lásd a december huszonharmadikai törvényáradatot, vagy a hajnali parlamenti vitákat."

Ez eddig is jellemző volt, az aktuális királytól függetlenül.
@sárkányfő: tehát az számít, hogy honnan írják nem pedig az hogy igaz-e vagy sem?
@gusthy1: a kiállítást említem is a cikkben, meg hivatkozást is beszúrtam hozzá. Persze azért nem ugyanaz a kettő.
@Tékás Lacika: Igen, ez így van, valóban írtad, csak mérgelődtem egy sort :) viszont tényleg van mögötte egy kb. 1 m magas kordon, nem tudom, mióta.
@Tékás Lacika: Mindenesetre a térre már senki nem megy hugyozni és szarni, mert a képviseletük a turbékoló gerlepár , fidesz-jobbik, már a parlamentből vezényli őket.
@Morbo, a megsemmisítő: naná. ha fideszes pártkatonák írogatnak minisztériumokból, miközben civilnek hazudják magukat, az a legocsmányabb hazugság és manipulálás. tegyék ki a pártlogót, és vállalják, hogy pártpropagandát nyomatnak nem újságot csinálnak.
te mit szólnál, ha kiderülne valamelyik újságról, amit a civil kontroll egyik médiumának hinnél, hogy valójában egyik párt emberei írják?
"Az a kormány, amely január másodikán az Operában ünnepli és ünnepelteti az új alaptörvényt, képes olyan pofátlan dolgot csinálni, mint ami ez a szilveszteri kordonépítés lett volna."

Nem mondom, hogy egyetértek az alaptörvény ilyen ünneplésével, de azért ezt fejtsd már ki, mert nem értem. A január másodikával, az Operaházzal, vagy mégis mivel hozható összefüggésbe az álhír?
@sárkányfő: azt hogy szoptyatok le. de még mindig nem értem hogy ez miért menti fel a hvgt bármilyen szinten is,ettől semmivel sem lesznek jobbak mint a mandarin.
@szubjektiv: Csak a pofátlanság köti össze a két eseményt (amiből az egyik kamu, a másik meg valós) eseményt egymással.
@szubjektiv: Tehát, nem álhír. A kordon ott van és ott is volt. 2014-ig ott is marad. A rendőrség pedig a kordon "létjogosultságáról " döntött. A fidesz pedig legkevésbé épít kordon nélküli Mo-ot- na erre utalt.
@Tékás Lacika: Nem kamu, nézd meg . A kordon ott van és a rendőrség meg is magyarázta a dolgot. Azt a kordont valaki valamikor felhúzta, a fidesznek pedig esze ágában sincs lebontani. A kordon mindenkinek jól jöhet egyszer.
@Valandil: nem kell kiabálni, a fidesz ügyesen kitalál magától is hajmeresztő dolgokat
@Táskás Tóni:
A kordon ott van és a rendőrség meg is magyarázta a dolgot. Azt a kordont valaki valamikor felhúzta, a fidesznek pedig esze ágában sincs lebontani.

Pedig egyszer már neki álltak.....

hvg.hu/itthon/20070202_fidesz_kossuth_kordon

Nem is volt akkor sem jogszerű a kordon (igaz, akor gyujtogattak is), ergo most se az.
www.origo.hu/itthon/20101116-indokolatlan-volt-a-kossuth-ter-2006os-kordonjanak-fenntartasa.html
@Táskás Tóni: Értem, csak az a kordon nem az, amire mindenki asszociált, nem az a nagy, amit a Fidesz elbontott egyszer. Most semmi újat nem építettek, csak nem szedték le, ami eddig is ott volt.
Ez ennél egyszerűbb, megy a lejáratókampány, mert zorbán nem a nagyhatalmú pénzügyi szektor szájíze szerint cselekszik.

Elvonhatná az összes nyugdíjat, dunába lőhetne minden csecsemőt, a New York Times nem cikkezne róla annyit, mint amikor hozzányúl a jegybanki "függetlenséghez"

Jól kibaszott magával.
@Tékás Lacika: Szerintem a hvg nem tehet róla, hogy ki mire asszociál.
@Alf: Jól kibaszott magával... Ne legyen semmi kétséged velünk baszott ki, egy pár millió magyarral.
@Morbo, a megsemmisítő: mintha körbe járnánk, erre már válaszoltam. tudtommal a hvg-t nem fizetett pártkatonák írják.
egyébként meg az egész alapja egy rosszul, félreérthetően írt rendőrségi közlemény, amit félre is értettek (az MTV-nél lévő valódi kordonépítés után ez senkinek nem róható fel), és most ebbe próbál tíz körömmel belekapaszkodni mindenki, aki le akarja járatni a hvg-t. mondom, ez főleg a mandinernél különösen visszatetsző, náluk többet senki nem hazudott.
@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Arr a "bajszos jótevőre gondolsz, akit ha nem picsáznak el időben, akkor írmagját sem hagyta volna a fajtádnak?
Nem megy ez neked. Inkább vagdosd magad, annak is több értelme van...
@Táskás Tóni: Kordon építéséről szólt a rémhír, nem a meglévő helyzet konzerválásáról.
Nem kicsit ciki, hogy közben az "oknyomozó" mandiner is helyre kellett igazítsa magát a szerző tekintetében.

Magyar újságírás, én így szeretlek... :)))
még a jogi gyakorlat szerint is, kétszer valakit ugyanazért (!) a cselekményért nem lehet büntetni...

magyarán, most már akár megépíthetik a kordont nyugodtan, hisz egyszer már leverték rajtuk... )
Azért ez egy elég alapos rémhír. Olyasmi, mintha statáriumot hídettek volna, de még nem alkalmazták senkin. Az elvi lehetőséget biztosították, hogy bármikor kordont húzzanak. Mitől félnek, a kétharmadtól?
Sok kis rémhír sokra megy. Nagy a játszma tétje, és a ballibek tényleg mindent bevetnek.
Tényleg megható, ahogy külföldön egyesek a demokrácia meg a jegybank miatt aggódnak, de azért itthon is egyre többen értik, mi is áll igazából a nagy aggódás mögött.
@hhh.:

"de azért itthon is egyre többen értik, mi is áll igazából a nagy aggódás mögött."

tényleg? szerintem te pont nem érted mire megy ki a játék. :)
állandó kiállítás, demonstrációk bejelentésének visszautasítása ostoba kifogásokkal, rendőrsorfal stb., számos lehetőség adódik, amivel sunyin meg lehet akadályzni egy alkotmányos alapjog gyakorlását... ebben a politikai elitnek óriási rutinja van már.

és persze mindez csak porhintés, pont mint amikor jó sok drogcsempészt ültetnek fel egy repülőre, egyet feldobnak, a hatóság boldog, hogy fogtak egy drogcsempészt, közben húsz másik gond nélkül átjött. most épp a szaros alkotmányuknak örülnek, meg a véghajrában elfogadott új jogszabályoknak, amiről épp a hvg írt egy elég komoly cikket (hvg.hu/itthon/20120102_parlament_jogalkotas_kaosz).

nem tartom megnyugtatónak, ha valaki magabiztosan okoz károkat, és mosolyogva képes ennek ellenkezőjét állítani.
Az a legfőbb baj hogy egyre több ember mostmár BÁRMIT feltételez a kormányról.
Egy példa:
Az első majd második nagy manyup megvédésnél, mondom a feleségemnek:
- Ami kis megtakarított pénzecskénk van, nem ártana a szomszédos ausztiába átvinni.
- Áááá hülyeség az egész. Ilyet nem mernek megtenni.

A meglepetés akkor érte amikor egyre több ismerős mondja neki hogy kiviszi a pénzét mert azt a párszázezer forintot sem érzi biztonságban a magyar bankokban.
Ha egy tollvonással el lehet venni a manyupot meg simán meg lehet csinálni büntetlenül bármit, akkor igazán nem nagy kunszt ha azt mondják hogy köszi a bankszámládat.
Az ég kék, a fű zöld, a komcsi sajtó hazudik.
@sárkányfő:
Az MTV kordonát ne keverd ide. Az magánterületen van, így a tulajdonosának joga van bekeríteni azt akármit. S azért ne felejtsük el, ha még most is az IN-Kallosok felügyelnének az ilyen intézményi területen, már rég kivágták volna az ott a munkatársaik kirúgásáért sztrájkolókat.
@shwarcz: te csak beszélj a palesztínokkal négy szem közt.Bátor harcos.
@Tékás Lacika: A rendőrségi bejelentésből mindenkinek ez jött le.
@Táskás Tóni: Az Origonak eszébe jutott felhívni a Köztársasági Őrezredet, és akkor tisztázódtak is a dolgok. De alapból az nem gáz, hogy tévedett a Hvg.hu (is), az a gáz, hogy nem kezelte normálisan a tévedését, nem vállalta érte a felelősséget.
süti beállítások módosítása