A „Kádár 100” megemlékezések a lezáratlan múltról szóltak. Nem köldöknézegetés az előző rendszer ügyeit gondolatban újra számba venni abban az országban, ahol az ’56 leverésében aktív szerepet vállaló Horn Gyula miniszterelnök lehetett. A „Bűn és bűntetlenség”-ben a mandineres újságírók igyekeztek az ’56 utáni megtorlást vezénylő Biszkut szembesíteni a tetteivel, kérdőre vonni őt, kicsikarni némi megbánást.

Biszku nem érez lelkiismeret-furdalást, és köszöni, jól van, el is ment a Kádár-szobor avatására.

Az Ítéletlenül című filmben pedig Piroskát, a volt ávós börtönfelügyelőt szembesítik azokkal a volt női rabokkal, akik ítélet nélkül kerültek a kistarcsai internálótáborba, és akiket ő őrzött és vegzált. Piroska úgy megy a szembesítésre, mintha osztálytalálkozóra menne, egyáltalán nem érti, hogy miért nem fogadják őt olyan szeretettel a volt rabok, mint egymást. Később el is mondja, hogy ő nem érez semmilyen felelősséget.

A huszadik századi diktatúrák áldozataira való emlékezés legfontosabb budapesti helyszínén, a Terror Házában, az állandó kiállítás utolsó előtti terme a szovjet csapatok kivonulásáról szól. A kiállítás alkotói nem a szovjetek alóli felszabadulást, hanem a „Tettesek fala” című kompozíciót tették az utolsó helyszínre, kihangsúlyozva ezzel a múlt lezáratlanságát. A tettesek egy része még él, és sohasem kérték őket számon.

Ezek persze csak önkényes kiemelések voltak. Mindenesetre én úgy érzem, hogy a dokumentumfilmesek, egyéb művészek és múzeumigazgatók elvégezték a szembenézés, szembesítés, számonkérés munkájának rájuk eső részét. Köszönjük! Nekem például nézőként jót tesz az igazságérzetemnek, amikor az  említett filmekben szereplő embereket felelősségre vonják, még akkor is ha csak így, szimbolikus formában, nem mondjuk a bíróság előtt.

Az intézményes politika viszont még nagyon is adós. Az ügynöktörvénnyel például. Ráadásul az ügyben a főgeci most éppen az a Fidesz, amiben kábé egyetlen pozitív dolog maradt pár évvel ezelőttig: megtartott valamit az antikommunizmusából. Mostanában viszont - hiába ül Wittner Mária a Fidesz frakcióban - teljes erejéből Kínának dörgölődzik, és gátolja az ügynök-akták nyilvánosságra hozatalát. Ez a jellegtelen és visszataszító formáció már tényleg, de tényleg csak egy politikagép.

Reméljük, hogy lesz valami előrelépés az előző rendszerrel való szembenézés ügyében. Addig is, néha vegye elő ki-ki ízlése szerint – a Nemzeti Együttműködés Rendszerén kívül rekedt antikommunista nemzeti minimum jegyében – a „Viszlát Iván”-t vagy a „Neveket akarok hallani”-t.