Igazságot kell ám tenni

2012.08.08. 07:41 beeni

evsiz.jpgTegnap délután ülök a szobámban (a Nyugatihoz közel lakom), és egyszer csak hallom, hogy az erkélyünk alatt valaki érces hangon ordítozza, hogy "a kurva anyádat megbaszom, a rohadt kurva anyádat, te szemét". Jó egy percig hallgattam, aztán gondoltam, muszáj megnéznem, mi az. Amit láttam: egy hajléktalan megy az utcán, a mellettünk levő bérház néhánnyal fölöttünk levő erkélyéről pedig egy kéz nyúlik ki, és egy slaggal locsolja, amerre megy, de rendesen áztatja ám. Mire kimentem, a hajléktalan már csöndben, beletörődve ment. Lassan kiért a slag hatósugarából, a víz elzárult, a hajléktalan megállt. Tökéletes testű, szőke hajú harmincas férfi néz ki a slag mögül, és leszól: "na, a mai fürdés megvolt, most akkor el lehet végre takarodni!" A hajléktalan válaszol: "felmegyek, és megbaszom az anyádat!" Erre a válasz: "attól nagyon félek ám". A hajléktalan szó nélkül elmegy, én átordítok a másik erkélyre, hogy mi történt. A srác elmagyarázta, hogy hát a hajléktalan büdös, és napok óta ott alszik az ablaka alatt, esténként be is baszik, ő pedig hiába kérte többször is, hogy tűnjön el innen, menjen a Szigetre, vagy akárhova, nem ment. Erre mondtam volna kapásból, hogy hát hova menjen, most küldték el az aluljáróból őket (ez ugye felénk aktuális probléma, hiszen a hajléktalanok nem túl mobilisak, és amióta a Nyugati aluljáróban nem lehetnek, kreatív módon a Nyugati körüli utcákba költöztek). Nem válaszoltam a szomszéd úr érvelésére, csak nevettem - egyszerűbb egyetérteni az erősebbel. De valójában, mint nem olyan régi posztommal is bizonyítottam már, érzékeny vagyok az ilyen dolgokra. Mindenesetre én nem szóltam semmit, nem tudtam szólni semmit. Ti mit szóltatok volna, vagy mit szóltok most?

(kép forrása)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr64700329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ja, és valahogy különbséget kellene tenni a tényleg hajléktalanok között, akik elevesztették a lakásukat, stb, de szeretnének dolgozni és lakást bérelni, és azok között, akik nem is akarnak már dolgozni meg visszailleszkedni a társadalomba, hanem egész nap részegek, büdösek, stb.

Mert az előbbi az a hajléktalan, a második meg a csöves.
Egy rendpárti agysebész a kommentek elején javasolta az összefogdosást és kemény munkára állítást valahol "vidéken". (Vidéken jelentése: akárhol, csak ne lássam)
Csak annyit szeretnék illedelmesen kérdezni, hogy alkoholfüggő emberi roncsokat vajon mi motiválná kemény fizikai munka rendszeres végzésére? Mert kb. a fizikai kínzás az egyetlen, amit el tudok képzelni, azt meg nem nagyon díjazzák nemzetközileg. Szoktak ilyen miatt bombázni is, az meg kellemetlen.
még annyit: lehet, ha hajléktalanok, akkor lehetett volna szót érteni, de ők nem beszél magyar.
@CyberPunK: Mondjuk én SZAKEMBEREKRE (is) gondoltam, tudod akik nem annyira hülyék vagy buták, hogy azt higgyék egy bérlakás vagy hajléktalan szálló bármit megoldana ... csak ők azok akiknek a véleményét 23 éve lesz*rja az aktuális hatalom. A civilek témát meg úgy látom nem nagyon érted, nálunk kissé jobban működő országokban sokat tesznek a civil szerveződések a szociális problémák orvoslására, nálunk a 23 év alatt nem fejlődtek ki ilyenek, és ez gáz.
@fourgee: A normális világ része a hajléktalan. És a leukémiás csecsemő, a földrengés meg a korrupt politikus is. Ilyen a világ.

Hiába dobod a csigát az útról a fűbe - a csigák csak ilyenek, néha rámásznak az útra, és néha átmegy rajtuk egy kamion.

És - bár kurvaritkán - a csiga megy át a kamionon :))))
@Dekatlon: Az ilyen megoldásoknál senki nem gondolkodik rajta, hogy hova a halál faszába akarják munkába állítani a korai nyugdíjazottakat, a "visszaterelt" rokkantakat vagy éppen a hajléktalanokat, mikor a többieknek is hiányzik úgy alsó hangon egymillió melóhely?
vagy van még olyan aggyal rendelkező ember aki elhiszi, hogy sok százezer ember napi szintű árokparti fűkaszálása értékteremtő és/vagy értelmes munka?
Az a baj, hogy a hajléktalan "probléma" egy sokkal nagyobb és hosszabb probléma láncolat egy eleme, ezekből egy-egy kiemelése hülyeség, nem is megoldható ilyen megoldással, csak is a közös gyökerek megkeresésével.
Tudtok egy liberálist, aki otthonába fogadott egy hajléktalant?
@Farkantoán Chatpartner: én még főiskolás koromban fizettem pár napot egynek a munkásszállón, ahol laktam. Javíthatatlan romantikus voltam, na. :)
@TiZ: Elèg beteg lehetsz ha ezt viccesnek talàlod, ne feledd bàrkiből lehet hajlèktalan!!!
@komplikato: jah, a gondolkodás addig terjed, hogy tisztességes, keményen dolgozó, becsületes ember legyen, és tiszta, és lehetőleg bajuszos, bússzemű, kalappal, mert az jól mutat.
Aztán, hogy mi a bálnafaszt kezd 1-2 millió ilyennel a társadalom, ma már minden árkot oda-vissza lekaszáltak, az már nem érdekes... :)
@beeni: a hajléktalanillat, nehezebb lévén a levegőnél, lefele száll, így csak az ötödik emeleten lakó hajléktalanok zavarhatják az utcán lakókat.
@CyberPunK: pl. én nem tudom, mit tennék hasonló helyzetben, de egy biztos: a magadfajtát a születése pillanatában, a köldökzsinórral kéne megfojtani.
@anemone: Más a hajléktalan és más a csöves. A hajléktalan az aki elvesztette az otthonát, de dolgozna és szeretné egyenesbe hozni az életét. A csöves az, akinek nincs otthona, alkohollal próbálja meg elnyomni a külvilágot és ahol éppen van ott összehúgyoz, összeszarik mindent.

Nem, ez nem a normális világ része. Egy leukémiás csecsemő nem saját maga választotta hogy az legyen, viszont a csöves igen.

Sokan nagyon védik a csöveseket és leszólnak mindenkit akik nem tűrik meg az utcákon. Csak azt nem értem, hogy akkor ezek az emberek miért nem hívják fel magukhoz ezeket a csöveseket? Hm?
@Skodakék Fábia: igazad van! Dögöljön éhen, hamár nem tudta megőrizni a munkahelyét és a lakását! Gratula! :-(
"Nem válaszoltam a szomszéd úr érvelésére, csak nevettem - egyszerűbb egyetérteni az erősebbel."

Erre mit mondjunk? Szánalmasan viselkedtél, ezt akartad hallani?
@Farkantoán Chatpartner: igen meg volt szeppenve, zuhanyzott, meg kialudta magát. De rá egy évre halott volt. Elvileg nincs összefüggés, csak ugy megemlítem.
@christophe: igaz. De amíg nem vagyunk azok, beláthatjuk, hogy antiszociális viselkedésünkkel (pl. betegségterjesztés, villamoson négy ülésre rátehénkedés stb.) méltán leszünk majd népszerűtlenek az élni vágyók körében.
Üdvözletem Mindenkinek!

a nyugati közelében a szent istván körúton laktam évekig és a hajléktalanok rendszeresen bejöttek a kapualjba szarni és hugyozni, hetente felmondott a társasház takarítója, mert nem bírta a melót... :)
nekem sajnos nem volt slagom, de amikor rajtakaptam a hajléktalant, hogy a kapualjban fetreng részegen, szarosan, hugyosan, förtelmes bűzt árasztva magából, egy teli vödör friss vízzel térítettem magához és zavartam el, de sajnos másnapra mindig visszajött, vagy jött helyette egy másik... aztán feladtam a szélmalom harcot és hívtam a jardot, na ők megoldották a problémát, ugyanaz a csöves mégegyszer nem jött vissza... :)
javaslom az érzékeny cikkírónak, ha ennyire sajnálja a hajléktalanokat, fogadja őket magához, biztos örülnének neki...
@anemone: ja, ja, a világ már csak ilyen, viszont nem mindenki van annyira leszedálva, hogy ne foglalkozzon vele.
@fourgee: hülyeséget írsz, tapasztalatból mondom.
És hidd el, többségük nem azért kezd alkoholizálni, mert az olyan kurvajó, hanem azért, mert kizárták a társadalomból. Lakása nincs, így munkát szerezni sincs szinte semmi esélye, marad, hogy kéreget és megpróbálja legalább a részegséggel kizárni a nyomor tudatát.
A múltkor odajön hozzám egy hajléktalan egy százasért. Mondom neki lerázólag (sosem láttam): ne marháskodj, még a múltkori kétszázat se adtad vissza! Erre benyúl a korcaiba és előhúz kétszáz Ft-ot, hogy ő adjon nekem... Ott helyben kapott 500 Ft-ot.
@fourgee: "Egy leukémiás csecsemő nem saját maga választotta hogy az legyen, viszont a csöves igen."

Ha mindkettőre azt mondaná valaki az ő választása volt, vagy mindkettőnél tagadná, akkor te meg furán néznél, igaz?

"Sokan nagyon védik a csöveseket ..."
Hát némely háborodott szerint az emberhez hozzátartozik a humánum, és valamiért a fajtársait védi, teszem azt a szúnyogokkal szemben ... de most komolyan, egy értelmes embernek mit is kéne itt szorgalmazni? Zárják börtönbe őket? Zavarják ki megfagyni őket a pusztában, ahogy az az értelmes polgármester tette? És miért is? Ha pedig véletlenül vagy pont nem véletlenül te vagy valamely neked kedves emberrel is ilyesmi történik, gondolom nem lennél sértve ugyan ilyen hozzáállás okán?
@Farkantoán Chatpartner: Még jó, hogy nevezett emberek annyira rohadtul nagy szociális érzékről tanúskodnak :D
@A fidesz a betegek kiirtására készül: Milyen magamfajtát, hülyegyerek? Aki rendesen adózva, tisztességes, társadalmi normákat betarva él?
@emex3: Foglalkozz vele. Tele van a a temető világmegmásítókkal. És persze a világba-belenyugvókkal is. A belenyugváshoz viszont kevesebb energia kell, és jut időd más, kellemesebb dologra :)
@komplikato: Nálunk a 23 év alatt semmi se fejlődött ki. De azt azért gondolom belátod, hogy az az állapot tarthatatlan, hogy úgy nézzen ki a belváros, ahogy.
@beeni: továbbra sem értem, hogy ez a poszt miben több, mint egy l'art pour l'art belvárosi bölcsész merengés?
@CyberPunK: Egyetértek, de ha pl. Budapesttel és a belvárossal CSAk a hajléktalanok lenne a probléma. Majd ha a zebrán áthajtó autóst, az utcán össze-vissza szemetelőket is megbüntetik, és nem úgy néz ki a város, hogy idejönnek háborús(!) filmeket forgatni, akkor azt majd változásnak könyvelem el. Az viszont gáz, hogy csak azokat merik rugdosni, akik biztosan nem tudnak védekezni.

A 23 év meg ment a levesbe, nálunk a demokrácia alapjai nem fejlődtek ki ez idő alatt, de azért téves következtetéseket tudnak egyesek elvonni ez alapján, hogy a demokrácia milyen szahar. Nálunk még sosem volt, ahhoz nem elég beleírni egy törvénykönyvbe ...
@A fidesz a betegek kiirtására készül:
ugyanmár... miért van az, hogy kisebb városokban egy darab hajléktalant nem látsz? pedig ott is van munkanélküliség, stb
@town: "Erre mit mondjunk? Szánalmasan viselkedtél, ezt akartad hallani?"

Hát izé. Látod én is olyan gyáva vagyok, mint ő, különben én írtam volna neki ezt, nem te.
Pedig azt mondják ha egy embernél nem egy a gondolat, szó és tett, akkor nagyon szar dolgok fognak vele történni. Lehet benne valami.
@komplikato: " Zárják börtönbe őket? Zavarják ki megfagyni őket a pusztában, ahogy az az értelmes polgármester tette? És miért is? "

Nekem az a furcsa, hogy itt fikázol engem, miközben ilyen gondolatok születnek meg a fejedben, mint a fentiek. Aki teljesen elhagyja magát és részegen fetreng a városban, az ugyanúgy mentálisan beteg, mint aki depressziós, pánikbeteg, stb. Nem a pusztába kell kizavarni őket, nem a börtönbe kell zárni őket, ahogy te szerinted mások vélekednek, de az sem megoldás hogy a dolgozó, adózó állampolgárok ablaka alatt húgyoznak, szarnak részegen.

Ezek az emberek betegek, így az sem megoldás ha hajléktalanszállóra zárják őket. Szakembereknek kellene foglalkozniuk velük, akik vissza tudják hozni őket közénk. Nem egy történetet hallottam arról, hogy egy említett hajléktalan orvos, vagy jogász volt korábban.

Csak szakemberek tudják a megoldást arra hogy hogyan hozhatóak vissza, de addig is, aki keményen dolgozik és adózik és nem nézi jó szemmel azt hogy az ablaka alatt szarnak, húgyoznak részegen azokat talán nem kellene fikázni.

Ha te ilyen kurva okos vagy és mindent tudsz, miért nem hívod meg magadhoz ezeket az embereket, a saját lakásodba, és segítesz rajtuk? Jaaa, hogy büdösek? Akkor meg ne fikázz másokat!

- Hé DJ!
- Mi van?
- Kifogtunk egy okostojást.
@CarlosPerez (csikolámolá):

:)

De legalább elmesélte, hogy nem mer kiállni a véleménye mellett (a hajléktalan mellett sem). Mitől félt, hogy a szobortestű csávó őt is lelocsolja?
@komplikato: Persze, egyetértek, az egész belváros úgy gáz ahogy van, de az épületek, közterületek nem szállnak fel a buszokra, villamosokra. Nem véletlenül van a zavaró listán a hajléktalanok a legtöbb embernél.

Amúgy szerintem teljes társadalmi összefogás kéne, ha természetes lenne az, hogy hajléktalant elkergessük a lakóterületekről, a szemetelőre, kutyaszart össze nem szedő gazdira nekiessünk szóban, ha a szotyizó cigánycsaládot együttes erővel letessékelnénk a buszról, akkor sokkal de sokkal élhetőbb lenne ez a város. Persze a magyar ember erre nem képes.
@fourgee: Nem igazán értem miért írtad a monológot, én nem ugyan ezt írtam fentebb? :D
Azt is írtam, hogy a szakemberek alól mindig kihúzzák a szőnyeget, tesznek a véleményükre, sőt sokszor azzal ellentétes intézkedések történnek. Például emlékszel rá mikor a híradóban menőztek a politikusok, hogy "senki nem fog megfagyni", átadtak egy 300 fős szállót, majd sutyiban megtiltották több szállóra kiadni az engedélyeket? (Nem mellékesen rekord mennyiségű fagy és kihűléses halál volt, jó részük nem hajléktalan "csak" csóró nyugdíjas volt.)
De pont fentiek okán nem lenne simán megoldás ha a lakásomba fogadnám őket, igaz nincs is lakásom.
Ellenben a sok állandó benyögés miatt, hogy miért nem csinálok valamit az ügyben (ugye soha nem az aki kérdi) már tervben van az önkéntes munka.
Rohadtul fájhatott a csőlakónak a fürdés a kánikulában, sajnáljad még egy kicsit.
Szomszédúr helyében még le is mentem volna, és a beugatásért szétbaszom a fejét...

Az ilyen csövesimádó széplelkű faszkalapok meg, mint a prosztoló, miért nem baszatják seggbe magukat a hajlékonyakkal? De minimum költöztess be magadhoz négyet-ötöt, bazdmeg, aztán egész nap élvezheted a szagukat meg nyalhatod a gombás lábukat...
"Amúgy szerintem teljes társadalmi összefogás kéne, ha természetes lenne az, hogy hajléktalant elkergessük a lakóterületekről, a szemetelőre, kutyaszart össze nem szedő gazdira nekiessünk szóban, ha a szotyizó cigánycsaládot együttes erővel letessékelnénk a buszról, akkor sokkal de sokkal élhetőbb lenne ez a város. Persze a magyar ember erre nem képes."

Ez mind állami feladat lenne. A hajléktalanok rehabilitációja, aztán a közterületfelügyelet megerősítése, és a munkájának a számonkérése. A rendőrség stb.
A magyar ember képes lenne összefogni, de nincs mögötte az állam, és ha az ilyen akciók többször úgy végződnek, hogy a "cselekvő" van felelősségre vonva, akkor elmegy a kedve. Ezért tudnak tobzódni, és jól élni a jogvédő szervezetek, mert az állam kivonulni látszik a "magyar emberek" mögül.
@kovi998: Teljesen megértem, hogy ilyen napi körülmények között másképen látod a hajléktalanokat mint a blogíró. Nekem tetszik az írása,és ha tenni kéne valamit ezekért az emberekért biztosan nem a locsolóval kezdené. Sokat gondolok arra, hogy miként gondolkodnék ha például hasonló körülmények között laknék. Nem tudom, pedig nagyon sajnálom amikor egy ember idáig jut, és hálás vagyok a sorsnak, hogy erről csak gondolkodom.
Kicsit sokat "gondolkodom" talán nem baj:)))
Gazdasàgi növekedès minuszban,megszünő munkahelyek,rekordszàmú csődeljàràs,csalàdok ezrei nem tudjàk,törlesztőt, lakbèrt rezsit fizetni, szociàlis ellàtàs megszünt.Ergo, egyre több ember kerül utcàra, nem kapnak hatèkony segitsèget.Meddig tudja tartani emberi mivoltàt,1 hónapig 6 hónapig?Utàna teljes apàtia nincs mièrt èlnie,màr nincs jövője, csalàdja, otthona ,1 ève lehet mèg ő is undorodott a hajlèktalanoktól....
@CyberPunK:

Erre ment a válasz az állam szerepé-ről.
Szerintem is felhaborito az empatia hianya. A csovesek miert nem ertik meg, hogy nem mas ablaka ala kell szarni/hanyni/vizelni. Nincsenek ezek tekintettel senkire.
@town: Ezzel a felvetéssel egyetlen baj van csak. Az állam magasról szarik az átlagpolgárra. A mi lenne ha helyett meg az a kérdés, hogy mit lehet tenni...
@anemone: ki beszélt itt világmegváltásról? van amikor annyi is elég, ha pontosan célzunk a slaggal.
@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
1. Szimpla hazugság, hogy kisebb városokban nincs hajléktalan. Leszámítva persze azokat, ahonnan rendőri segédlettel lettek kitoloncolva
2. Az ország lakosságának ötöde Budapesten él, itt esélyesebb, hogy a kéregetők kapnak is némi segítséget, természetes, hogy aki teheti, idejön.

@Reggie: amelyik más ablaka alá szarik, abból már kiveszett az ember. De nem biztos, hogy nem is volt benne... Az ilyen tahó hozzászólások szerzőinek kívánom, de nagyon, hogy próbáljanak pár éven át az utcán, egyedül, nyomorban, esetleg betegen életben maradni! Megnézném, három-négy év után hogy állna a szátok!
@micsoda?: A Zacher Gábornak van egy könyve, amiben a hajléktalanokról is ír. Állítólag azért nem képesek elfogadni az urbánus környezet elvárásait, mert a testhőmérsékletük lehűlt 34 fokra, ami halucinációhoz vezet többek között. A gyerekeimnél divat az iskolában gúnyolni a csöveseket, nehéz erről lebeszélni őket. Viszont szent rögeszmém, hogy az évente sokezer eltűnt fiatal, idős az valamelyik hajléktalan áldozata és nyom nélkül el is tüntetik a szerencsétleneket.
@A fidesz a betegek kiirtására készül: "Az ilyen tahó hozzászólások szerzőinek kívánom, de nagyon, hogy próbáljanak pár éven át az utcán, egyedül, nyomorban, esetleg betegen életben maradni! "

Én az ellenségeimnek (már ha van olyan egyáltalán), meg a legtahóbb embereknek sem kívánok ilyet soha. Belőled is kiveszett az emberség?
@fourgee: Valami oknál fogva a "nagyon empatikus" emberek tudnak leggusztustalanabbul fröcsögni. Érdekes ez.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

bizonyára lefelé görbülne a szánk, hajléktalannak lenni iszonyú sors lehet, de ez még nem jogosítja fel az embert arra, hogy odaszarjon más ablaka alá.
@fourgee: Most mit varsz attol, aki mar a nickjeben is politizal...
@A fidesz a betegek kiirtására készül: Majd akkor jol az ablakod ala szarok, mert nekem szabad lesz...
Oszd meg a blogodat a mudizz.com közösségi oldalon is!
Az nem kérdés, hogy valaki miért, hogyan tart üzemképes slagot a sokadikon? A konyhai csaptelepre van rákötve, és ha kapás van, odarohan megnyitni, utána vissza az erkélyre irányozni?
Én az erkélyre vinnék ki egy fixcsöves kiállást, oda egy gömbcsap (gyorsan nyitható), utána a slag, állítható szórófejjel.
Látszik, hogy a koménisták elsorvasztották a műszaki képzést, mindenki csak moralizál, a praktikum meg le van szarva...
@kovi998: „[A] jó bevált fizikai retorziót alkalmazom.” Az, hogy a csövesek a kapud elé húgyoznak/szarnak, max. szabálysértés, de az, hogy retorzióként megvered őket, testi sértés, de minimum önbíráskodás, s mint ilyen, bűncselekmény. És még te akarod feljelenteni a rendőröket?! Megértem én, hogy megnehezítik az életedet, de nem gondoltál még arra, hogy kevésbé drasztikus, erőszakmentes módszerek (pl. torkod szakadtából leordítod a fejét, de nem bántod, csak hogy egy példát mondjak) méltányosabbak, ámde ugyanúgy hatékonyak lehetnek? Vagy kifejezetten élvezed, hogy következmények nélkül bánthatod a nálad gyengébbeket, és még nagy nyilvánosság előtt dicsekszel is vele?
@ZON: :))) Ezt főleg a zavargásokban sűrűn érintett helyeken kell alkalmazni, ne kelljen drága pénzen locsoló kocsit bérelni ! Állítólag Etiópiában is azért van sok tüntetés, hogy a hőség miatt vízágyúval oszlassák a tömeget !
@fourgee: ki. Kb. az ilyenek miatt. Én sem szeretem a koszos, büdös, részeg embereket és "embereket", mert a fene se tudja, milyen fertőzést lehet összeszedni tőlük, de nem rúgok beléjük.
@emex3: mondtam én egy szóval is, hogy joga van hozzá? Csak ezek a minden empátiát nélkülöző, agresszív megnyilvánulások zavarják a szépérzékemet.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

én is nagyon empatikus voltam, egészen kb. 6-7 évvel ezelőttig, amikor elkezdtem a Kéthly Anna téren lévő irodaházban dolgozni. azt a teret nem sokkal azelőtt alakították ki, gondolom nem kevés pénzből. minden reggel szembesülnöm kellett azzal, hogy néhány hajléktalan mekkora pusztítást hagyott ott maga után esténként. erre egyszerűen nincs mentség, ezt nem lehet elintézni egy legyintéssel, hogy ezek csak szerencsétlen hajléktalanok. ez egy probléma, amit kezelni kell, de a terápiának az is része, hogy a vandalizmusnak, a szennynek, a fertőnek gátat szabjunk.
@soproni1: Köszönöm, hogy leírtad a véleményed, de ezt az ismeretet nagyon elrejtem a tudattimban:)
@emex3: Igazad van, de eltudom kèpzelni hogy pàr utcàn eltoltott èv utàn,màr sz;;rik a tàrsadalmi normàkra. Ismertem egy hajlèktalant,borzaszto volt làtni,ahogy egyre mèlyebbre csuszik, pedig az elejèn mèg'' mentheto'' lett volna...
@emex3: miért vagy biztos benne, hogy a hajléktalanok romboltak?
Emlékszem még, amikor jónéhány éve rendbetették az Erzsébet teret és környékét. Volt egy kellemes, bár számomra túlságosan modern park a munkahelyem közelében. Kb. egy, max. két évig bírta a gyűrődést, majd pár hónap alatt romhalmazzá amortizálták.
És nem a hajléktalanok, hanem a "Gödör" köré gyűlő, "kulturáltan szórakozó" ifjúság!
Esténként seggrészegre itták magukat, nem tudom, hogy a medencében úszó modern szobrot összetörték/megrongálták v. simán ellopták, a medence azóta minden reggel teli van beledobált szeméttel, palackokkal stb.
Hajléktalant alig látsz arra. Ez a jólnevelt, nagyonmagyar ifjúság, meg néhány baromarcú turista.
A tér maradékát meg a gördeszkások/görkorisok/bmx-esek baszták szét.
@christophe: vannak, akik annyira leépülnek, hogy egyszerűen képtelenek már a normális életre. nem lehet beszélni velük, nem jut el a tudatukig, amit mondasz nekik (lásd fenti történet). mit lehet ilyenkor csinálni? ha fogod a slagot, akkor lesz néhány széplélek, aki önbíráskodó nácinak tart majd, ha meg nem csinálsz semmit, akkor egyre nagyobb lesz a szarkupac az ablakod alatt, amit egy érző, emberi lény tologat oda. (mintha ettől kevésbé lenne büdös a fekália...)
@christophe: egyébként én is úgy vagyok vele, hogy amíg még meg tudom tartani az úriember álcáját, addig valamennyire adok az ú.n. társadalmi normákra. Ha egyszer utcára kerülök, alkoholista ugyan nem leszek (pusztán azért, mert az alkohol allergiám nem engedi :D), de hogy szó szerint szarni fogok mindenre és mindenkire, az tuti... Ez egy olyan szemét, mocskos, antiszociális, mindenféle szolidaritást nélkülöző világ, hogy még lelkiismeret furdalásom sem lenne miatta.
@CyberPunK:

Egyet mondunk, igen az állam szarik az állampolgáraira. De ha az általad képviselt megoldás jönne (a magyarok összefognak), akkor rögtön éreznéd, hogy mégse szarik rá.

A felvázolt esetekben (mindegyik állami feladat), rögtön az összefogó magyarok húznák a rövidebbet. Próbálná 6 ember rákényszeríteni a kutyást, hogy szedje össze a szart a kutya után, próbálná 6 ember a hajlékonyt odébb rakni, a szotyizó cigány családot leszállítatni a buszról stb.

Mindegyik esetről kiderülne, hogy nekik jogaik vannak, a rendőr nem a 6 embert védené, és még a jogvédőktől is kapnának egy combos feljelentést.
@emex3: Errol irok èn is,van X ido(talàn pàr honap)amig a hajlèktalan Embereket,vagy legalàbbis nagyrèszèt, vissza lehetne terelni a tàrsadalomba, nem tul nagy erofeszitèssel.Akik èvek ota az utcàn vannak, egy Veluk foglalkozo szociàlis munkàst kène megkèrdezni, ha mèg van ;-(
@A fidesz a betegek kiirtására készül: Jó, és akkor mit kellett volna tenni? Szólt a hajléktalannak, hogy menjen el. Az sz.rt rá, gondolom az ablaka alá is. A slagos módszer legalább célravezető volt és még kárt sem okozott.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

a szétdobált kövidinkás műanyag palackok miatt. pöcegödörnek használták a teret.
@emex3:

Nagyon durva a helyzet, de azért tényleg vegyük figyelembe, hogy nincsenek nyilvános wc-k, a Mekik-ből kitíltották őket, a pénzes budit nem tudják megfizetni. Ha fürödni szeretnének, mi lennénk az elsők akik felháborodnának, hogy húzzanak el a szökőkutaktól, mert az nem arra van. És a legolcsóbb szart isszák, ami hamarabb tönkreteszi őket, és nyilván meg is fosatja rendesen a fogyasztót.
" ő pedig hiába kérte többször is, hogy tűnjön el innen,"

Jó, és akkor szerinted mi lett volna a megoldás? Nem egyből a slaggal nyitott, hanem a szép szóval. Nem működött. Utána jött a slag. Vannak akikkel csak így lehet "beszélni".
Bakker, slag, mekkora ötlet!
Ugyanez történik az én ablakom alatt is, örök hála!!
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Normális hajléktalanoktól (akiknek szándékukban áll ebből a létből előbb-utóbb kikeveredni) hallhatod, hogy elhatárolódnak ezektől a szarban-húgyban fetrengő, "jó ez így is, mert szar a világ" tipusú sorstársaktól.
Szóval nem kell mindenáron védeni ezeket, hanem ahol lehet segíteni azoknak, akik kijönnének ebből.
@town: nem mindenáron, csak ez az egész téma épp olyan általánosítás, mint amikor lelkes cigányozásba kezdenek egyesek. És épp ezért (mert általánosítás) irritáló...
@town: azért szerintem lehet olyan helyeket találni, ahol senkit sem zavar, ha az ember ott könnyít magán (pl. népsziget). nyilván ha valaki a fejébe veszi, hogy a város közepén issza szét magát, ott nehezebb dolga lesz.

a fürdésre, mosásra meg ott vannak a szállók. vagy a dunapart. vagy a nyilvános kutak (ezekből egyre kevesebb van, de azért akadnak még - pl. innen 500 méterre van egy, és nem állnak sort előtte a hajléktalanok)
@Turboanyu:

Az egész téma árnyalt. El tudom képzelni hogy a szobortestű csávót (ezt fontos volt kiemelni:-)a leírásban) egyébként nem zavarta volna a hajlékony, de mondjuk pont árulja a lakását. És innentől kezdve neki akkor is igaza van, ha a módszere nem olyan szép mint a teste. :-)

Mert elriasztja a vevőit a hajléktalan, akinek meg nagyjából mindegy lenne hogy két kerülettel arrébb alszik más ablaka alatt, viszont emberünknek anyagi kár okoz.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

OK értem, és valóban hajléktalan és hajléktalan között van különbség. Nincs időnk ezt a különbséget észrevenni.

A leslagozott hajléktalan azért a kurvaanyázásával, már feszegeti a határokat.
@town: Szerintem ebben a történetben semmi sem árnyalt. Nem érdekes, hogy a szép testű szőke árulja-e a lakását vagy sem: nyugalmat akar.
Nem hiszem, hogy bárkinek kötelessége lenne eltűrni, hogy az ablaka alatt egy másik ember részegen fetrengjen a saját mocskában. Ha az illető állat módjára (elnézést, az állatok sem élnek így) akar fetrengeni, akkor menjen az erdőbe. Akik ki akarnak törni, azokat segítsék szállóval, mosdási lehetőséggel (aki akarja, azért megtalálja a módját). A többit meg nem hiszem, hogy el kellene viselnünk.
@town: attól függ. Ha a szöszi szépfiúnak igaza volt, akkor igen. Ha csak kitalálta a sztorit és merő hobbiból locsolgatta a hajléktalant...
@christophe: "Ismertem egy hajlèktalant,borzaszto volt làtni,ahogy egyre mèlyebbre csuszik, pedig az elejèn mèg'' mentheto'' lett volna..."

Bár nem értek hozzá, de hiszek benne, hogy még a későbbiekben is menthetőek, csak a megfelelő szakembereknek kellene velük foglalkozniuk. És nem egyszerű hajléktalanként kellene őket kezelni, hanem beteg emberként, aki orvosi ellátásra szorul.
@A fidesz a betegek kiirtására készül: A hajléktalanokat, és a részegen szaró/húgyozó csöveseket nem kellene egy kalap alá venned. A hajléktalan az, akinek rosszabbra fordult a sorsa, elvesztette a lakását, elvesztette a munkáját, de mindenáron munkát próbál szerezni (és dolgozik is). A csöves meg az, aki feladja az egészet és az alkoholba menekül, és szépen lassan, 2-3 éven belül meghal.

Gondolj bele, mi történik akkor, ha egy hajléktalannak lakást adsz? Máris könnyebb lesz az élete, nem kell hajléktalanszállón, meg egyéb helyeken meghúznia magát, a munkához jutás is egyszerűbb lesz valamivel (nem lesz megbélyegezve hogy hajléktalan).

És mi van, ha egy csövesnek lakást adsz? Nem, nem fog visszatérni "közénk", ugyanúgy marad az alkoholnál, ugyanúgy nem fog fürdeni és ugyanúgy nem fogja érdekelni semmi.

Ezeket az embereket nem lehet "elintézni" a hajléktalanszállóval, úgysem mennek be oda. Orvosi segítségre van szükségük hogy visszanyerjék az emberségüket. Ha valaki így feladja és elhagyja magát, akkor viszont jogosan háborodhatok fel, ha az én házam/lakásom előtt húgyozik, szarik, vagy ha büdösen utazik és nem szállítják le. Azzal hogy hagyjuk ugyanúgy élni őket, az károsabb mint slaggal lelocsolni a nyári kánikulában.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

A blogger gyávasága egyelőre megfosztott minket a tudástól. Ezt még helyre lehetne hozni, ha átmegy a szépfiúhoz, és kikérdezi: "hogysmintvoltez", valamint bevallja neki, hogy pellengérre állította...

"Nem válaszoltam a szomszéd úr érvelésére, csak nevettem - egyszerűbb egyetérteni az erősebbel."
@fourgee: rossz a kategorizálásod. Akit te csövesnek nevezel, az már feladta, de egyáltalán nem biztos, hogy
- saját hibájából került ilyen helyzetbe
- amikor utcára került, azonnal ilyen volt a hozzáállása

Abban meg pláne nincs igazad, hogy 2-3 évnél nem húzza tovább. Újpest központban legalább tíz éve kéregetett egy meghatározhatatlan korú, valószínűleg az alkoholtol felpüffedt arcú nő a villamosmegállóban. Mostanság nem járok arra, nem tudom, előfordul-e még.

Hajléktalan szállóval egyébként sem mész sokra, erre tanúk a hajléktalanok: verekedés, lopás stb. mindennapos. Kinek van kedve ilyen helyen tölteni akár csak egyetlen éjszakát is?

Ehhhh... megoldást sajnos én sem tudok, csak próbálom nem előítéletesen megközelíteni a dolgot.

És persze, nem is vitatom, hogy a koszos, büdös, embernek már csak alig nevezhető élőlényekkel valamit tenni kellene, hogy ne piszkítsák össze a környezetüket, de... valahogy emberibb módon kellene.
A posztban említett egyéntől pl. elvártam volna, hogy fogjon egy vödör vizet és szemtől-szembe intézze el, legalább lehetőséget adva a hajléktalannak a védekezésre.
(már feltéve, hogy minden részletében igaz a történet)
@Turboanyu:

Nincs olyan, hogy a csávó "ablaka alatt", hiszen a hajléktalan nem húzta fel magát az ötödikre, hogy direkt az ő ablaka alá piszkítson.

A hajléktalan egy közterületen tartózkodik, neki is vannak jogai, talán ez nem a maga alá szarás joga, de még az is lehet, hogy ehhez is joga van. Nem értek ezzel egyet, de lehet hogy így van.

És hát valaki említette a kutyaszart, én aztán tényleg nem lennék meglepve, ha az itt nagyon felháborodottak közül egy csomó olyat találnék, aki vidáman tovább sétál a kutyája szarása után. Az nem zavarja. Tudod mennyi ilyet látok?
Ha le slagolnád ezért, kurvára fel lenne háborodva, pedig jogos lenne az is.
De a másik szemében a szálkát, a sajátjában a gerendát sem...

Ezt kutyásként írtam.
Értem én, hogy a szépfiúból áradó lenézést érzed a problémának, de a konkrét eset azért elég védhető: slaggal lelocsolni valakit nem egy durva retorzió, és hagyni egy hajléktalant az ablaka alá szarni nem valószínű, hogy bármit is segít rajta, szóval én most a szomszédoddal értek egyet.
@fourgee: Errol irok èn is,van X ido(talàn pàr honap)amig a hajlèktalan Embereket,vagy legalàbbis nagyrèszèt, vissza lehetne terelni a tàrsadalomba, nem tul nagy erofeszitèssel.Akik èvek ota az utcàn vannak, egy Veluk foglalkozo szociàlis munkàst kène megkèrdezni, ha mèg van ;-(
EZt irtam fentebb 1 hajlèktalanokkal foglalkozo szociàlis munkàs, talàn tudna erre vàlaszolni, hàny Embert lehetne ebbol a pokolbol kimenteni,de ez àllami forràsok nèlkul nem fog menni,ès ismerjuk a jelenlegi àllàspontot''Akinek 30èves koràra nincs semmije az annyit is èr''
@fourgee: Adj nekik lakást!!!!!!!
@town: "A hajléktalan egy közterületen tartózkodik, neki is vannak jogai, talán ez nem a maga alá szarás joga, de még az is lehet, hogy ehhez is joga van."

Nem hiszem, hogy lenne maga alá szarás jog, merthogy ez fertőzésveszélyes.
Különben is minden ember joga addig tart, ameddig egy másikét nem sérti. A szomszédnak meg joga van nyugodt és tiszta helyen élni.

A kutyaszart sem lenne szabad az utcán hagyni, az igaz. Nekem nincs kutyám és egyetértek azzal, hogy büntessék a lusta gazdikat is. Viszont nagyon utálom azt, hogy ha valaki jön egy problémával, akkor egyből jön a válasz, hogy bezzeg ez vagy az. Zavar a dohányfüst? Bezzeg az autók. Szóval ez a poszt most a hajléktalanok vs. lakókról szól és nem a kutyakakiról.

Viszont még mindig nem láttam választ arra senkitől, hogy a szomszédnak MIT KELLETT VOLNA TENNI?
Szólt szépen, többször is. Következő lépés? Vállat vonni és hagyni, hogy ott fetrengjen a mocsokban? Mi ilyenkor a megoldás?
@Turboanyu: naiv polgár felhívja a kerületi polgármesteri hivatal szociális osztályát és segítséget kér a probléma megoldására.
(naiv azért, mert az esély kb. 0-val egyenlőr, hogy bármi érdemi lépés történjen)
@fourgee: Saját sorsért való felelősség hol van? Munkanélküliség, tragédia, de attól nem mindenki lesz alkoholista! Inkább fordítva! Szülője, felesége kirúgta, ki köteles pátyolgatni, felnőtt ember!
@fourgee: Saját sorsért való felelősség hol van? Munkanélküliség, tragédia, de attól nem mindenki lesz alkoholista! Inkább fordítva! Szülője, felesége kirúgta, ki köteles pátyolgatni, felnőtt ember!
@Szúrófény: "attól nem mindenki lesz alkoholista" - ez igaz. De amikor már látja, hogy teljesen kilátástalan a helyzete, hogy kimásszon a nyomorból, akkor még ha undorodott is korábban a piától, csak azért fog inni, mert az öngyilkossághoz nincs ereje, de valahogy ki akarja iktatni a világot a tudatából.
Nekem is csak halvány sejtésem van arról, hogy milyen lehet ilyen helyzetbe kerülni, de ez a halvány is lényegesen több, mint amit a magadfajta nagypofájú el tud képzelni...
@beeni: A szagok a légáramlat szerint terjednek. Ha pl valaki a buszon elereszt egy békegalambot, nem mindenki érzi.
A dolgot két részre kell bontani, a deviánsokra és a szerencsétlenekre.
Nővéreméknél a kukatárolóban sokáig lakott egy szerencsétlen, nem bántotta senki, segítettek neki, ő meg takarított. Mint olvasom több ilyen van, ezeken az állam tud segíteni.
A deviáns az más tészta, azt sajnos üldözni kell, mert kibírhatatlan. Nálunk a buszpályaudvaron a cég kínjában méretes sofőröket alkalmazott társadalmi munkában, mert másképp nem értenek, csak a rúgásból. Természetesen a taszosok kiverték a balhét, de nem vitték magukhoz haza büdöséket.
Na mi ezekre gondolunk, amikor ilyet írunk.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Ez a mentalitás az, amivel elsőként szakítani kell valakinek, ha szeretne kiemelkedni a hajléktalan sorból.
@beeni: Egyet elfelejtettem, sajnos valakit akarata ellenére nem lehet boldoggá tenni.
Tömörkény is írt erről a lecsúszott rétegről, az 1800-as évek végén barábereknek hívták őket. Egy részén hiába akartak segíteni, visszament a mocsokba.
@emex3: milyen mentalitás?
Hogy teljesen kilátástalanná vált a jövője, utcára került és esélye sincs az emberi életre, akkor legalább megpróbálja elnyomni?
Megnéznélek, hogy te mit tennél egy-két év utcai tartózkodás után, ha még élnél egyáltalán.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:

nem lehetne személyeskedés nélkül?

ha valaki azt akarja, hogy emberként bánjanak vele, akkor neki is emberként kell viselkednie, akkor is, ha nehéz a sorsa. aki elhanyagolja magát, azt mindenki nagy ívben kerülni fogja. sajnos semmi sem garantálja, hogy alkohol nélkül sikerül majd a kiemelkedés, az viszont tuti biztos, hogy piálással nem fog menni.
Az ilyen tetvet benzinnel leönteni és megkínálni egy cigivel... :-)
süti beállítások módosítása