Az MSZP titkos stratégiája: letölthető

2012.09.17. 07:30 Fent és Lent

baloldaliságerő.jpgMájusban az MSZP előjött stratégiai tervezetével a 2014-es választásokig, melyet Baloldaliság. Remény. Erő. címmel illettek. Keveset lehetett róla hallani, a sajtóban is csak egy Népszabadság-cikk született a tanulmányról. Ez nem is meglepő, mert alapvetően belső anyagról van szó, sőt, elvileg titkos is. Nos, a Fent és Lent hozzájutott az anyaghoz, és teljesen természetes módon közzé is tesszük.

Előtte elemezzük az alapvetéseit kicsit, mert igazán sokat elmond, hogy működik egy parlamenti gigapárt 2012-ben. Rendkívül érdekes megállapítani, hogy mennyire profi és mennyire elvtelen írásról van szó. Végigolvasva egyetlenegy olyan kitételt nem találunk benne, ami azt sugallná, hogy amit tenni fognak, az az ország érdeke lenne, vagy hogy melyek azok a pontok, amelyek a nehéz helyzetből való kilábaláshoz vezetnének: az MSZP szavazatmaximálási stratégiáját vázolja fel igen alaposan átgondolva.

Néhány pontot emelünk csak ki ezen posztban, azokat, melyek szerintünk leginkább megmutatják a stratégia valós mondanivalóját az elvpárttársaknak.

Az MSZP nem először tudja magáénak a "múltat végképp eltörölni"-gondolatot. Jelenleg a Gyurcsány és Bajnai fémjelezte múltjukat igyekeznek eltörölni.

"az MSZP-nek egyfajta modern baloldaliságot kell képviselnie. E tekintetben  a mintát nem a múlt MSZP-je, hanem a kortárs nyugat-európai, elsősorban a legutóbbi elnökválasztáson győztes francia, illetve  – kisebb súllyal  – német és brit baloldali, szociáldemokrata pártok adják." (9. oldal)

"az MSZP-nek újra kell definiálnia viszonyát  a megszorításokhoz és a populizmushoz. Pusztán azért, mert egy ígéret népszerű, az MSZP-nek nem kell elleneznie." (11. oldal)

"Jelen stratégiai anyagnak nem célja a szakpolitikai részletek kifejtése, ám annyit mindenképpen rögzíteni kell, hogy az  MSZP nem állhat elő semmilyen megszorító programmal." (11. oldal)

"Mindez az MSZP számára kedvező fejlemény: a szocialista párt baloldali párt  – a baloldali válasz adásának kötelezettsége nem egyszerűen választói igény, hanem a párt alapelveiből  – is  – adódó következmény.  A kihívás itt a a Gyurcsány-. majd a Bajnai-érában elvesztett baloldali karakter visszaszerzése" (7. oldal)

Vagyis mindazt, amit az őszödi beszéd szinte egyetlen pozitívumának mondtak baloldalról - az őszinteséget a választók felé -, az MSZP a sutba dobja, és igyekszik visszahátrálni az ígérgetések korszakához, ahogy azt testvérpártja, a Fidesz is tette 2010-ben.

Az MSZP Fideszhez való viszonya is minimum az egymásrautaltság jeleit hordozza magában. Azt mondják, hogy:

"Az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy „mesterségesen” teremtjük meg ezt a helyzetet számukra." (3. oldal)

Vagyis teljesen érthetően szeretnének még egy kicsit a 'másik nagy' szerepében tetszelegni. Ez emberileg érthető is, de mi a helyzet, amikor nem stratégiáról van szó, hanem - ahogy ők szoktak fogalmazni - a bátor kiállásról a nemdemokraták ellen?

"a Jobbik felemlegetése, „felemelése” nem csak normatív okokból kontraproduktív, hanem azért is, mert a választók számára átalakítja a politikai teret." (4. oldal)

"Ez azt is jelenti, hogy a Jobbik, mint komoly „veszély” emlegetése nem kedvező a szocialistáknak, hiszen maguk erősítik a nemkétosztatú verseny tételezését – ami főként a versenytársak érdeke." (4. oldal)

"A Jobbikkal szemben nem érdemes folyamatosan az MSZP-nek konfrontálódni – az MSZP ellenfele a Fidesz, e tekintetben a Jobbik nem számít. Mindez azonban még
burkoltan sem jelenthet elismerést." (25. oldal)

Vagyis pillanatnyi politikai érdekből jobb elbagatellizálni a Jobbik előretörését, hátha bejön. Azt lehet levenni ebből, hogy lényegesen kevesebb olyan alkalom lesz, mikor Lendvai Ildikó falfehér arccal kiáll a nyilvánosság elé, hogy ’micsoda rasszizmus van az országba’. Sajnos azonban ez nem abból a belátásból fakad, hogy rájöttek, hogy ez a valódi problémákat nem oldja meg az együttélésben; sem azt, hogy a rasszista kártya szüntelen előhúzása teremtette meg a Jobbiknak a teret a társadalmi beágyazódásához, csak és kizárólag taktikai okokból igyekeznek kirekeszteni a szélsőjobboldali formációt a közbeszédből. Ugyanis, ha őszintén feltárták volna az okokat, akkor legalább maguknak beismernék ennek valóságát. Az elharapódzó cigányellenség normalizálásáról amúgy egyetlen szó nem esik a tanulmányban, ezek szerint ebben a kérdésben az MSZP-nek nincs stratégiai álláspontja.

Ám az igazi durvulás a 15. oldalon kezdődik:

"A „Másik Magyarország” ötlet alapgondolata, hogy az MSZP felkutatja azokat a helyszíneket, eseményeket, szereplőket, akik a Fidesz múltba forduló, konzervatív világképe helyett egy izgalmas, ötletes, modern Magyarországot építenek fel – és sikeresek ebben. A program célja kettős. Egyrészt, az MSZP-t hozzá köti azokhoz a sikerekhez, amelyek Magyarországon az elmúlt időszakban születtek: legyenek ezek új szoftverek, sikeres divatcégek vagy romkocsmák. A „hozzákötéshez” a legtöbb esetben elég, ha a párt tudomást vesz e sikerek létezéséről; ha azt üzeni, hogy érti és ismeri ezt a világot. "

Tehát, az MSZP meghirdeti a Másik Magyarországot, de megelégszik azzal, hogy tudomást vesz róla, hogy vannak menő dolgok az országban. Minimum cinikus hozzáállásnak tekinthető meglovagolni valamit, megfürödni a sikereiben különösebb erőfeszítés nélkül. Hogy képzeljük ezt el a gyakorlatban?

"Pártelnöki látogatás kiválasztott, a „Másik Magyarországot” reprezentáló helyszíneken, amit ezt követően, megyei és regionális szinten a párt politikusai megismételnek" (16. oldal)

A menőség szintje lesz az, mikor megyei és regionális szinten a párt politikusai megismétlik az elnöki látogatást a Másik Magyarországban. Az a durva, hogy teljesen komolyan azt gondolják, hogy ez a hozzáállás kiválthatja a NER-t. Hol vannak azok az egész társadalmat bevonó és széles összefogásra utaló kezdeményezések, melyek ténylegesen hatnak a közre, még abban az esetben is, ha pályázatot és országos kampányt is akarnak a projekt mögé pakolni? Üres lufi az egész, ami tényleges változás nélkül hoz reményeik szerint szavazatokat a szociknak.

"Akár „Másik Magyarország” civil vagy érdekképviseleti szervezet vagy szervezeti szövetség létrehozása, ami a választások előtt együttműködési szándékáról biztosítja a szocialistákat" (16. oldal)

Elég homályos megfogalmazása annak, hogy vagy kamu civil szervezeteket hoznának létre, vagy a már meglévők adják oda saját hitelességüket az MSZP-nek.

De nem csak belföldön, hanem külhoni pozitív energiákat is maguk mögé állítanának:

"az MSZP erejét mutathatja sikeres külföldi politikusokkal, főként győztes miniszterelnökökkel, illetve elnökökkel folytatott találkozók szervezése." (18. oldal)

"Ugyanezen tematika másik kifejezése a külföldi „tanácsadók” jelenléte. Akár érdemben, akár csak formálisan, az MSZP-nek érdemes Magyarországra invitálnia győztes baloldali politikusok kampánytanácsadóit. A „győztes francia modellt tanulmányozza az MSZP” típusú cikkek a véleményformálókat mindig érdeklik és implicit módon is erősítik azt az üzenetet, hogy az MSZP győzelemre készül." (18. oldal)

Akár formálisan is - mondják. Ennyi, ami érdekli őket az akár jó nemzetközi példákból.

Nincs is más dolgunk, mint figyelni, mi valósul meg ezen stratégiai elképzelésekből a gyakorlatban. Mi már találtunk is egy érdekességet. Ugyanis többek között ezeket is olvashatjuk a dokumentumban:

"Kézzelfogható ígéretek. A fentieken túl a szocialistáknak meg kell fogalmazniuk néhány, kézzelfogható, valóra váltható, a baloldaliságot jól mutató ígéretet. Francois Hollande esetén ilyen volt a 75 százalékos adókulcs a leggazdagabbakra – ehhez hasonló javaslatban gondolkodhat az MSZP is." (11. oldal)

"Az MSZP elemi érdeke, hogy komoly, intellektuálisan felkészültséget demonstráló, hosszú távra szóló koncepcióval is rendelkezzen a napi politikai küzdelmekben felhasználható programokon és elképzeléseken túl. Ezért indokolt egy ilyen vízió megalkotására felkérni Magyarország legtekintélyesebb, legkomolyabb tudású, a baloldallal szimpatizáló értelmiségi szereplőit." (22. oldal)

Hogy, hogy nem, Frei Tamás szeptember 12-én ezt az önálló és magvas gondolatot hintette el hivatalos Facebook-oldalán:

De játszunk most el a gondolattal egy percre mi is. Legalább itt , a facebookon :-)

Figyelembe véve a magyar vásárlóerőt (kb fele a nyugat-európainak) mi lenne Magyarországon, ha mondjuk 150 millió forint jövedelem felett minden 75 százalékkal adózna?

frei_fb.jpg

Mindent összefoglalva döbbenetes, hogy egy parlamenti párt, mely a rendszerváltás után 12 éven keresztül vezette az országot, önmaguknak szánt, titkos stratégiai anyagukban még használatra tervezett frázisként sem íródik le, hogy bármelyik szándékozott lépésük a haza érdekében történne. Persze, mi vagyunk naivak!

És íme a szöveg, hogy ti is teljes egészében élvezhessétek és érthessétek, mit miért csinál az MSZP 2014-ig:

Baloldaliság. Remény. Erő

Elemzésünk második részével holnap jelentkezünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr564780845

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fidesz 2.0. Nem kell. 2012.09.18. 11:45:32

Az MSZP titkos stratégiájában (amit a Fent és Lent Blog publikált) akadnak szimpatikus elemek. Örvendetes például, hogy legalább megpróbálnak úgy tenni, mintha megérkeztek volna a XXI. századba (Orbánék néha dermesztő múltbafordulásához képest mér ez i...

Trackback: Mi kell nekünk, választóknak 2012.09.17. 23:08:01

A demokrácia, mint a pártok és eszmék szabad versenye, tekinthető a kapitalizmus megfelelőjének a politika világában. Megvan az a szépsége, mint a kapitalizmusnak: azt kapjuk, amit igazán szeretnénk. Ha a magyar nép megfontolt, hiteles, hosszú távra te...

Trackback: Kürtvár ostroma, vizes blokk sokadik rész 2012.09.17. 13:45:41

Nem véletlen a címbeli utalás, bár az eredetitől annyira eltérő módon zajlott, hogy az már szinte ugyanaz. Na, ez szép és feloldhatatlan ellentét lett itt mindjárt az elején. A lényeg, hogy hidrotikus tevékenységeink során kialakuló helyzetek, lassan t...

Trackback: Baloldaliság, remény, erő: a Jobbik szavazóira is számít az MSZP 2012.09.17. 09:09:01

A Fent és lent blog nyilvánosságra hozta az MSZP stratégiáját, ami szerint a Jobbik szavazói jobban elutasítják a Fideszt, mint a szocialistákat. A dokumentum azt állítja, elsősorban gazdaságpolitikai ügyekre érdemes fókuszálni, „a jogállamiság, demokráci…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talált. A MSZP süllyedt.
az mszp legfőbb reménye, ha meglapul 2014-ig.
Hiába Jobbklikk meg Mandiner ha az ország két legnagyobb hírportálja (Origo, Index) változatlanul neolibcsi-ballib kezekben van.
@Régi Péter: jobb lenne, ha a jobbfasi csoportok kezében lenne?
Azért olvassátok el ezt is:
www.bal.hu/magyar/komm.htm
csak, hogy legyen fogalmatok, hogy ki kicsoda...
Mondjuk eddig is lehetett tudni, hogy az MSZP összes programja kimerül az Orbánozásban, és bérretegésben.

De hogy ezt így le is írják, azt nem hittem volna.
@pjm: Az egyik legyen ballib, a másik meg jobber és akkor ki lenne egyelítve a mezőny.
"mi lenne Magyarországon, ha mondjuk 150 millió forint jövedelem felett minden 75 százalékkal adózna?"

Nem lenne többé 150 millió forint feletti jövedelem Magyarországon. Az lenne.

Tragikus, hogy az mszp-nek intellektuálisan ennyire tellik.
@Régi Péter: MTI,MTV,DUNA TV a maguk 100 milliárdjával az Nálad minek számít vajon?!
@laci0011: Már a jobboldal is kezd rájönni ezekkel a fideszes leninfiúkkal csúnyán rácuppantak a szopórollerre!
Frei régi, jó, kipróbált KGB-s elvtárs, ezt már láthattuk. Mondjuk a másik moszkovita, a mopszli képű a szolgálati elöljárója - ezt is láthattuk.
Jó, hogy ezt leírták, aztán a "múlt megtagadása" jegyében szépen odakullogtak Fletóék "húsvétjára". :) Nem kellett egy év sem, és Fegyenc már megint odacuppant a gazdatestre. :)) Pedig már azt hittem, a volt államtitkára, Mesterházy ügyesen csőbe húzta tavaly... :))
Bizonyos modon igazuk van, az MSZP-re olyan ember, aki tullatna a pillanatnyi fizetesi csekken ugyse szavazna mar.

Az ilyen emberek szavazata epp senkinek sem kell, leven a proletariatus szava uralkodik a politikai eletben.

Hat akkor majd kivarjuk, amig a proletariatus teljesen lenullazza magat, aztan talan elkezdenek hallgatni az okosabbra. En raerek.
@Régi Péter: a jobberben nincs benne a fasiszta, ami viszont a jobberekbenkell ezért jobb a jobbfasi
@laci0011: Nem is tudtam, hogy ezek internetes hírportálok.
A stratégia annyira titkos, hogy már június elején le lehetett tölteni.

Vicces dolog, hogy a posztoló három (!!!) hónappal később hozzájut valahogy, és hősként állítja be magát, ahelyett, hogy szégyenkezve beismerné, hogy neki bizony még a Google sem a barátja :DDD
@pjm: Tiltakozom. A Hunhír pl. fasiszta, de a Konzervatórium vagy a Mandiner egyáltalán nem.
@Régi Péter: Nem is írtad,hehe.Max nem vagyok gondolat olvasó.
Ha szerintetek az őszödi beszéd a választók felé volt őszinte, akkor ti valami másik filmet néztek.
Ej, nohát, már megont kiszivárgott valami igen bűzös, rothadó mocsok a belső szentélyből.... Nem lehetne egy "mély-formázást" ráengedni az egész mai magyar politikai "elitre"? Kezdjük inkább megint nulláról, mint, hogy ezek közül a véglények közül egy is újra hivatalba kerüljön...
@sterimar: franciaországban megcsinálják, kiváncsi vagyok, mi lesz az eredménye
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Oszt a Fidesz programja miben merül ki az "emútnyócévezésen" és az ország szívatásán kívül? Egyik se kutya, másik sem eb! Ja, bocsi, van még az "oszt jó napot!" is!
Gratula.
Kedves Nemzet!

Nem pontosan értem ezt a posztot.
Mi a baj vele?

-wilson
Khm.. ez talán az mszp választási programja lenne?
Mert mintha én nem ezt olvastam volna ki belőle. Ez csak technikákat tartalmaz, amivel szerintük népszerűbbek lennének.
@dr Kangörény:
Hát igen..
És ebből kiderül, hogy az MSZP célja a társadalom megosztása. Épp az amivel általában éppen ők vádolják a Fideszt:

"Az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy „mesterségesen” teremtjük meg ezt a helyzetet számukra." (3. oldal)
Az a gond, hogy demagógiával nem lehet a demagógiával szemben sikerre számítani. Kár, hogy ezt az MSZP nem tudja.
"Az MSZP létező szavazóinak több mint fele, potenciálisszavazóinak egyharmada nyugdíjas, vagy nagyon közelít a nyugdíjkorhatárhoz.Éppen ezért logikusan
semmilyen olyan lépés nem támogatható, s főleg nemkezdeményezhető, ami a nyugdíjasokat a legkisebb mértékben is hátrányosanérintené. "

Na ennyit az MSZP-ről, a nyuggereket aztán védeni kell tűztől víztől mert ezektől jön a szavazat. Szánalom egy párt.
Ez az anyag is jól rávilágít az ocsmány bélférgek (=politikusok) gondolkozási módjára: a hatalom mindenek felett. Minek ide gazdasági program, oktatási stratégia, a nemzet felemelkedése, meg ilyen hülyeségek. A lényeg: oszd meg és uralkodj. A köznép meg dögöljön meg a rárohadó országban. Mielőtt elkezdené valaki magyarázni, hogy a másik fajta féreg (=fidesz) ennél különb, gyorsan felejtse el a hülyeséget és nőjön fel.
Hát mit is lehetne várni az MSP-től?????????????
8 évig bizonyították folyamatosan alkalmatlanságukat!!!!!
És minden ugyan az most is abban a pártban!!
Az MSZP és köre halott, és mi is, ha vele foglalkozunk. Itt a F&L-en, viszont foglalkozni kell vele, mert a legfőbb politikai vetélytárs(attól függetlenül, hogy itt most ki mennyire 4K-s).

Ez a kényszer abból adódik, hogy ugyanazon a politikai pályán kell versenyezniük egymással (média, párt, vagy akármilyen vonalon). Ezen a pályán a játékszabályok viszont igencsak szigorúak, embertelenek, és szépen lassan bedarálnak minden emberi lelket, aki itt tartósan játszogat. Ezért elég problematikus a felháborodás, amikor pártstratégiákról írnak bármilyen politikai oldalról.

Ha más pártok belső stratégiájában aggódnak is a haza üdvéért, attól az még egy tömegmanipulációra létrehozott műremek. Elitista szervezetek, elitista struktúrájában ez nem is lehet másként. Az csak még pikánsabb, ha egy olyan közeg írja ezt, aki a részvételiséget sokkal jobban hangsúlyozza.

Itt nem a jó szándékról, az elkötelezettségről van szó, hanem hogy ki milyen közeget választ magának, és az hogyan hat vissza rá. Egy ponton el kell majd dönteni, hogy a cél szentesíti az eszközt (ahogy pl. a pártok versenyében), vagy nem hivatkozunk a felsőbb lényre, és azt tesszük amit az emberségünk diktál. Ez a szakadási pont minden politikai szimpatizáns, és párt közeli médiánál bekövetkezik.
@Kenedy1: Remélem ez akkor is eszedbe fog jutni, mikor már te is nyugger leszel, te baromállat.
Az idézett kampányszövegekből is kiviláglik a politikai fantázia hiánya.

Kísértetiesen emlékeztet engem egy halálraítélt védelmének utolsó idegrángásaként előadott védőbeszédre.

Gyurcsány imidzsénél talán már csak az MSZP-jé rosszabb. A cigis dozokra is írhatnák pirossal, hogy MSZP, lehet elrettentőbb lenne, mint a rákos tüdő, vagy a gázmaszkos kisgyermek...

Ez a poszt is bizonyítja, hogy az mai magyar politika minden racionális alternatívát nélkülöz. Sajnos ez ellen még a legjobb közvetett képviseleti demokráciát preferáló alkotmányjogászok sem találták fel az ellenszert. Ha egyszer X_Y_Z párt is egy kalap szar, akkor csak a legkevésbé kártékony szarra szavazhatsz. Márpedig a magyar politikai valóságban a legkevésbé kártékony párt megállapítása is lehetetlen...
"Végigolvasva egyetlenegy olyan kitételt nem találunk benne, ami azt sugallná, hogy amit tenni fognak, az az ország érdeke lenne, vagy hogy melyek azok a pontok, amelyek a nehéz helyzetből való kilábaláshoz vezetnének: az MSZP szavazatmaximálási stratégiáját vázolja fel igen alaposan átgondolva. égigolvasva egyetlenegy olyan kitételt nem találunk benne, ami azt sugallná, hogy amit tenni fognak, az az ország érdeke lenne, vagy hogy melyek azok a pontok, amelyek a nehéz helyzetből való kilábaláshoz vezetnének: az MSZP szavazatmaximálási stratégiáját vázolja fel igen alaposan átgondolva. "

Hú de meglepő, mintha nem erre törekedne minden párt :)
Az a gáz ebben az egészben, hogy ez a két kretén csoportosulás (fidesz és mszp) kb egymás klónjai. Ugyanazt a faszságot csinálja mind a kettő. Ilyenekben versenyeznek és nem abban, hogy értelmes ötletekkel álljanak elő. Sajnos.
Tehát van az MSZP amiről kisregényt írhatnék annyira nem bírom!
Aztán elolvastam ezt a blogbejegyzést és úgy éreztem sikerült gerinctelenségben, belemagyarázásban, félremagyarázásban és hazugságban túltennetek rajtuk!
Gratula fiúk! Mélyebbre süllyedtetek mint azok akiket utáltok!
itt már csak egy politikai, gazdasági FORMAT H: segít.

fusson, ki merre lát.
@Régi Péter:
nagyon helyes, sokkal jobb igy, mintha fasiszta/náci csoportok kezeben lenne, mint a mno,Magyar hirlap/nemzet
Látod, ezért nem tudtok ti vissza kapaszkodni. Neked még egy nemzeti liberális Magyar Hírlap is náci! Irány vissza a kisegítő osztályba.
@Link Elek:
Gratulálok KinkElek. Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, mint náci sajtótermék. Kedves barátom, többek között ebből lett elege mindenkinek és ezért nem fogtok ti itt többé labdába rúgni.
Konkrétan ezek miatt lépett le Gyurcsány.
És jól tette.
@No_Fidesz_No_Problem: Megjött az MSZP-s bérkommenter is,látom :)
Azok a szavazók, akik a cigánybűnözés miatt mentek át az MSZP-től a Jobbikhoz, azok nem fognak visszamenni az MSZP-hez addig amíg az MSZP el nem ismeri hogy létezik cigánybűnözés, viszont ha meg elismeri akkor meg az egész eddigi rasszistázása a saját fejére fog visszahullani.
A dokumentum ötödik mondata aláhúzással kiemelve írja,hogy ez nem pártprogram,nem vízió.
Így nézve a poszt kicsit mellélőtt.
A kampánystratégia címválasztása nem is tűnt fel a szerzőnek?Rövidítve BRÉ!?
Van még olyan hogy mszp?!!
nem is tudtam
Szóval még mindig ott van az MSZP-ben az áruló.
Egyébként meg nincs ezzel a tanulmánnyal semmi különösebb baj.

A baj ott van, ahogy azt magyarázza a szerző.
Úgy magyarázza a tanulmányt mint tanárnő a hülye gyerekeknek.
No azért ezt nem kellene és a magyarázatba meg sok minden bele van magyarázva.
Szerintem alapvetően semmi baj nincs a tanulmánnyal. Viszont van baj a magyarázattal.
Nem is kicsi.
A cikk szerintem is mellélövés.
Ez az anyag deklaráltan nem pártprogram hanem politikai stratégia! Magyarán nem célja konkrét gazdasági programot leírni. Hanem csak azt hogy a szavazókat mivel lehet megfogni és mivel nem. A politikusok kivel szövetkezzenek és mennyire, kit utasítsanak el stb.

Frei Tamás meg lehet hogy masszív mszp-s és emiatt írta a 75%-os kommentjét de még tucatjával sorolhatnánk fel bloggereket, kommentelőket akik ugyan ezt felvetették! Sőt egész Europában központi téma volt a gazdagok megadóztatása Hollande kijelentése nyomán! Na most akkor mindenki mszp-s beépitett ember?

Bocsi fiúk de ez a cikk nem tárgyilagos!
@Yumurdzsak: bejelentkeznek Monaco-ba/Svájcba. lelécelnek. miért? te mit tennél?
@SzaGyu:

A magyarázattal semmi baj. Meg voltaképpen a "tanulmánnyal" sincs. Ez a dolog így működik. Azzal viszont van, hogy ezt valaki leírta/publikálta.

Ebből ugyanis épp az látszik, hogy az MSZP tökéletesen tanulásra képtelen banda. Ez a szöveg egy öszödi 2. Nem a tartalommal van a fő baj, hanem azzal hogy ezt kimondták/leírták.

Ezek olyan messze vannak a szakértő politikától mint Makó Jeruzsálemtől. Megérettek a süllyesztőre.

Szánalom.
amúgy tényleg Français Hollande jó példa. ő is úgy hazudott mint Gyurcsány. nőtt a munkanélküliség Franciaországban, stagnál a gazdaság, bezárják a Peugeot gyárat. ezért érdemes volt Sarkot elzavarni
A kiadott anyagból azt szűrtem le, hogy az MSZP-vel bárkinek is szövetkezni öngyilkosság. Nem mintha az SZDSZ esete után ne lenne egyértelmű.
@pástétom: Ez szégyen! Én "nyugger" vagyok! A MASZOP egy sötét csapat, az ország érdekeivel nem törődik, csak a saját hatalmát keresi. Aljas csapat, a sok együgyű, bugyuta (tisztelet a kevés kivételnek) támogatójával együtt
Az magyarellenes mszp merjen kicsi lenni.
@Régi Péter: neked semmi sem elég jobb. az Origo főszerkesztője konkrétan Gazda Albert, olvasgasd csak el, hogy indexes korában miket írt össze Gyurcsányról. neked attól balos egy sajtótermék, ha esze van, meg nem seggnyaló. fogadd el bátran, hogy az ilyen seggnyaló igényű olvasók a kisebbség, a többségnek tényleg kell egy kis (na nem sok) gondolkodás. a seggnyalás meg nem bal vagy jobb, hanem seggnyalás. seggnyaló portál nem kell, és sosem lesz népszerű.
@poszt: aki szereti a virslit, és tiszteli a törvényeket, ne nézze végig, hogyan készülnek. a FIDESZnél csak azért nem találsz ilyen doksit, mert Orbán csak nem írja le saját magának ugyanezt. én nem látok semmi különlegeset a posztban (betippelem, hogy minden szörnyűlködnivalót kimazsoláztál), te egy borjú vagy, aki az új kapura csodálkozik. olyan messze lehetsz üzleti/politikai stratégiáktól, mint Makó Jeruzsálemtől.
@Szibarita: Hány életed van? Ráérsz pl. még 20 évet várni?
Egyébként ! Nem "másik Magyarországról" kellene/kell vizionálni. Hanem kormányozni kellene (majd) nagyon jól.
Fejlődő pályára állitani végre az országot, működtetni azt a "fránya" gazdaságot, mely most "nem akar működni".
Visszaadni a társadalom egy hatalmas csoportjának hitét, a fiataloknak, és másoknak is ) legyen már végre jövőképe.
Szerintem.
@is: Már megbocsáss de az index pl. nem véletlenül a kozmopolita-neoliberális értékrend, szabad piacos kapitalizmus kritika nélküli szócsöve? Az internetes Magyar Narancs. Új Péterke nem véletlen a Népszabiba írta egy évtizeden keresztül nem éppen nemzeti érzelmektől átfűtött tárcáit? Gyurcsányt amikor megbukott - nem teljesítette a megszorításokat - még jó hogy a szabad piacos média is elkezdte kritizálni. Jó reggelt kívánok.
@Régi Péter:
Szerintem el vagy maradva egy-két fejezettel:
www.kreativ.hu/media/cikk/mi_folyik_az_indexnel
www.tenyezo.hu/az-index-hu-elesett-csak-tudjatok-rola/
nepszava.com/2011/01/magyarorszag/hogyan-manipulal-az-index.html
@republican: Ennyit nem tudtok? De szónokoltok!

Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy, az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszichikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frazeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én.

Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket?
@DICKtátor: egy politikus sem veszi figyelembe, hogy a nép nem hülye. csak nagy a tehetetlensége. de ha egyszer átbillen.
@Szibarita: jó neked, ha ráérsz. Én nem.
Ha ez a kiszivárgott anyag igaz, tényleg semmi remény arra, hogy akárcsak elinduljon az ország egy megfelelő irányba.
Rosszabul élünk, mint négy éve 2.0
@is: Ha olyanokból állna a lakosság, mint te, ez az ország már rég nem létezne. Az egyéni érdeket ugyanis mindenkor felülírja az ország, a nemzet, a Haza érdeke. Szerencsére mindig voltak, akik ezt komolyan is gondolták. Nekem sincs két életem, de én fontosnak érzem, hogy milyen ennek a kis országnak a jövője.
Le kell váltani ezt a kormányt a következő választáson, mert még egy négy évet már nem tudnánk átvészelni egy ilyen amatőr kormánnyal élükön az Orbánnal
Remélem, hogy sikerül leváltani ezt az amatőr kormányt a következő választáson
nem ragaszkodom a tisztelt elvt.-hoz, de ez egy KOMMUNIKÁCIÓS stratégia. hogyan lehet megszerezni a szavazattöbséget. remélhető (bár sajnos csak remélhető), hogy próbálnak valami gazdasági-politikai programot is fabrikálni
@krepler:
Szerintem az összes ellenzéknek össze kellene fogni, mert csak egységesen lehetne leváltani a mostani kormányt. Mert külön - külön egyik párt se lesz képes leváltani ezt az Ország romboló kormányt.
@leváltás: ennek egy reális megoldása lehet(ne). egy előválasztás, ahol a nem-fidesz pártok megmérettetik magukat. a baj az, h akkor se túl sansos, ha egyébként képesek lennének megegyezni a technikai rendszerben: nehéz elképzelni azt az lmp-st, aki mondjuk vóna gáborra szavaz, vagy jobbikost, aki egy dk-s embert próbál a parlamentbe bejuttatni.
egyébként hasonlót javasolt karácsony gábor is (technikai koalíció, új alkotmány (vissza)csinálás, aztán új választás). a baj az, hogy ezek csak gondolatkísérlet szintjén működnek...
igen érdekes azonban, hogy az mszp-ben még ott van(nak) az öszödi beszédet is kiszivárogtató áruló(k) - vagy a társadalom tűrőképességét tesztelik...
@krepler: Igen az Öszödi árulók még még ott vannak még az MSZP - be, sajnos ezek nem egyenes emberek. Más: a Gyurcsány nevét annyira lejáratták, szerintem jogtalanul, mert ő legalább belátta, hogy a választásoknál belehajszolták őt vagy őket a szociális juttatásokba, emlékezz csak a fidesz 14. - havi nyugdijat igért amit biztosan nem tudott volna biztosítani. A Gyurcsány lemondott és a Bajnai nagyon jó választás volt az ország hibáinak kijavítására, ezt még az elején az Orbánék is elismerték. Csak folytatni kellet volna a megkezdett gazdasági utat, nem ment volna rá a MALÉV, meg a magán nyugdij, meg a többi megszorítás a 16% - os SZJA miatt. A mostani ellenzéknek ezeket a hibákat kellene jobban meglovagolni, akkor lehetne valami esély a leváltásra, de sajnos én se látok erre túl sok esélyt. De reménykedek, mert a remény hal meg utoljára.
@Régi Péter: Szerintem a Gyurcsány nem megbukott, hanem lemondott, ami nagy külömbség és ezt az Orbán soha nem teszi meg, sajnos, mert ragaszkodik a hatalomhoz, hogy minél jobban megtömje a saját zsebét meg a többi fideszes elv társai zsebét. Két év alatt többet ártott az országnak mint bárki más.
@leváltás:
Úgy látszik ez az oldal már nincs művelve belepte a gaz.
süti beállítások módosítása